John Gruber: A jártasság növeli a felhasználói tábort
(A lenti cikk “John Gruber: Familiarity Breeds a User Base” című, február 3-án megjelent írásának magyarra fordítása. Én fordítottam, ezúton mondanék köszönetet fds, loop_1, chain és Fuji^ férfiaknak a kisebb-nagyobb segítségükért.)
Joshua Marshall, a népszerű amerikai politikai blog “Talking Points Memo” szerzője úgy tűnik, hogy nagy általánosságban meglehetősen elégedetlen a Winteles gépekkel. Nemrégiben vett például egy Gateway gépet, amivel aztán eléggé pórul járt, ennek ellenére vonakodik Macre váltani.
Átalános tapasztalataim alapján el kell mondanom, hogy a Macek mindig is jobban működőnek tűntek, sokkal jobban megtervezettnek, szebb grafikus felületűnek és még rengeteg más dolgot említhetnék. Őszintén szólva, a legutóbbi rossz tapasztalatom alapján életemben először megfordult a fejemben a váltás gondolata.
Tehát miért nem, és valószínűleg, miért nem is fogok Macre váltani?
Azt hiszem az egész leegyszerűsíthető két okra.
Először is, 20 éve használok PC-alapú számítógépeket. Az évek során egészen elképesztő mennyiségű pénzt költöttem szoftverre és mindenféle kis kütyükre, aminek mindegyike PC-alapú. Ez önmagában is elég ok volna ahhoz, hogy hozzá legyek bilincselve a Wintel univerzumhoz.
Másodszor jó sok időt fektettem abba, hogy megismerjem a PC-t. Ezt most nem csupán úgy értem, hogy itt megint kezdő lennék. Fel tudom nyitni a házat, tudok installálni dolgokat és bizonyos üzemeltetési feladatokat is el tudok látni. Nem vagyok biztos benne, hogy ugyanezt az ember képes Macen is megcsinálni, vagy legalábbis nem ezen a szinten. A háttérben pedig, azt hiszem, ott van az a probléma, hogy a szoftver és hardver egyetlen céghez köthető.
Azt gondolom, ez remekül foglalja össze az okokat, amiért a nagy számú kvázi potenciális Mac felhasználók — olyan emberekek, akik váltanának és sokkal jobban járnának hosszú távon, ha meg is tennék — mégsem váltanak. Itt nem a vállalati IT piacról beszélek, vagy a PC felhasználók azon csendes többségéről, akik nagyjából le se szarják, mit használnak. Azokról beszélek, mint Marshall, író és blogger, aki számára a számítógép fontos — ha nem a legfontosabb — eszköz, amivel a megélhetését biztosítja. Több éven át olvasva a blogját kissé csodálkozom is, hogy még nem Mac felhasználó.
Vonakodásának okai a váltásról elfogadhatóak, vagy ha nem is teljesen fogadhatóak el, érthetőek. Ő egy politikus nerd, nem számítógép nerd, de elég tudást kalapált össze a Windowsról és a PC hardverről, amivel el tudja végezni a munkáját és ha valami elromlik, akkor valószínűleg még meg is tudja javítani.
Ráadásul feltételezi — azt hiszem, helyesen — hogy a “Mac-ek mindig is jobban működőnek tűntek, sokkal jobban megtervezettnek, szebb grafikus felületűnek és még rengeteg más dolgot említhetnék” mégis idegenek számára. Márpedig a valamiben való jártasság jelenti a nyugalmat.
Nem hiszem, hogy az Apple-nek könnyű lenne átlépni ezen a jártasság dolgon, és azt hiszem ez az egyetlen legfőbb akadály azok közt, akik váltani szeretnének. Ugyanakkor azt hiszem, ez az a csoport, — mármint azok, akik látómezejében benne van a Mac és azt feltételezik, hogy jobb választás lehet, de túlságosan is vonakodnak, mert annyira megszokták már a Windowst — akik valószínűleg váltanának az ún. “iPod effektus” miatt. Az iPodjukon keresztül ugyanis megismerkednek az Apple hardverrel és szoftverrel (iTunes) és sok esetben még az Apple üzletekkel is1. Azt hiszem, néhány esetben csak arról van szó, hogy létező bizonyíték kell nekik, hogy az Apple univerzum, mint olyan, nem “idegen”.
De míg értem a logikát a “nem tudok nyugodtan váltani egy számítógépre, ami teljesen ismeretlen számomra” gondolat mögött, nem értem Marshall utolsó gondolatát a fenti idézetben:
A háttérben pedig, azt hiszem, ott van az a probléma, hogy a szoftver és hardver egyetlen céghez köthető.
Ez csak egy túl szűkös megfogalmazása annak az általános dolognak, hogy csak azért, mert a Mac gyártója az Apple, a váltás túlságosan is kockázatos, mert a jövőnket egyetlen cég kezébe teszi. Tehát a PC-k nyitottak, a Mac-ek nem azok, és a nyitott dolog valahogy biztonságosabb.
A PC hardver ugyanakkor látszólagosan jelent csak nyitott platformot, az eladott gépek 90-95 százalékán valójában Windows fut. És amíg, igen, az Apple felügyeli az egész Macintosh univerzumot, hardvert és szoftvert, addig a Microsoft felügyeli a Windows minden apró részét pontosan ugyanígy.
Bár az összes Mac user ugyanarra a lóra, az Apple-re tesz, addig ugyanez elmondható a Windows userekről is a Microsofttal. A kettő közül melyik cég hajlamosabb visszaélni az operációs rendszerüktől függővé vált felhasználók bizalmával: az, amelyiknek kevesebb, mint három százalék a világszintű piacrésze2, vagy az, amelyiket monopol helyzetéből fakadó különféle visszaélések miatt már elítéltek különféle antitröszt törvények?
Nem azt mondom, hogy általánosságban a nyitottság nem lehetne egy biztonságosabb választás. Ha ez az út az viszont, amin járni akarunk, akkor az sem Cupertinóba, sem Redmondba, hanem egészen máshová vezet.
Van egy mondat a Közönséges bűnözőkben, ahol Kevin Spacey figurája, Verbal Kint azt mondja, “a legnagyobb trükk, amit az ördög valaha is megjátszott az, hogy meggyőzte a világot arról, hogy nem is létezik.”
A legnagyobb átverés, amit a Microsoftnak sikerült megcsinálnia, az, hogy meggyőzte a világot arról, hogy a Wintel PC platform nyitott.
- Az “iPod effektus” switcherek másik nagy forrása a gimnazista és főiskolás tanulók — fiatalok, akik még nincsenek abban a korban, hogy túlságosan is féljenek letérni az ismerős útról.
- Természetesen, ahogy a “Market Share” című írásomban még 2003-ban írtam, az Apple látszólag csekély “világpiaci részesedése” egyáltalán nem annyira aggasztó, vagy sovány, mint ahogyan hangzik. Például egészen biztosan több, mint 2-3 százalékot értékesítenek a magas profittartalmú laptopoknál.
CDColt
Szolni kellene neki, hogy iratkozzon fel Handras listajara, igy elobb-utobb ki tudna probalni a Minit
Egyebkent, en megertem a faszit, hiszen en is egy csomo gadget-et vettem a PChez (incl egy Garmin GPSt, amit most nem tudok a Mac miatt hasznalni). De ha jobban belegondol az ember, akkor lehet, hogy nincs is szuksege annyi kutyure. En legalabbis erre jottem ra. Nem erdekel a telefon vagy Palm szinkronizalas, stb. Ami kell viszont, egy jo gep, internet es egy printer. Es ezt a Mac-kel megkaptam. csak egy kis tokosseg kell a valtashoz (na meg penz).
FB2
Azt is érdemes lenne belerakni, hogy a csávó végül meglépte a Mac vásárlást:
http://www.talkingpointsmemo.com/archives/007827.php
fds
ezt a következőt vallásunk belső levelezőlistájára írtam, de angelday követelte, hogy ide is berakjam kommentként. ne tessék elolvasni, hosszú:
nem értek egyet gruber véleményével és érvelésével.
a Microsoft óriási részesedése éppen arra ösztökéli, hogy minél konzervatívabb legyen, sokkal inkább szem előtt kell tartania felhasználói régi befektetéseinek folyamatos működőképességét, mind szoftver és hardver. ellenben az Apple-lel, ami a csekély tábora miatt sokkal inkább merhet és mer is kockázatokat vállalni és radikálisabban újítani.
a másik meg a nyitottság kérdése. tény, hogy egy teljesen nyílt forráskódú rendszernél nincs nyitottabb, azonban az Apple jelentősen közelebb áll ehhez a részben nyilvános forráskód, vagy ha az nem, legalább nyilvános és jól dokumentált szabványok felhasználásával.
egy példa, ami mindkét pontot egyben szemlélteti: egy inteles Mac úttörő Windows Media 9-et lejátszani a PowerPC-s Flip4Macen át csak úgy tud, ha a QuickTime Playerét Finderben kézzel átrakja Rosettán keresztüli, emulált futtatásra.
miért? mert
a) a Microsoft mindig csak saját, zárt, védett, belső fejlesztésű dolgokat akar, mint a wmv3 codec:
- a Windows Media 9 véglegesen 2003. január 7. óta elérhető (korábban már publikus béták), máig nincs komplett nyílt forráskódú dekóder vagy enkóder hozzá
- Apple a Tiger megjelenésével egyidőben a QuickTime 7-tel vált H.264-ra, 2005. április 29-én (korábban csak zárt, nem publikus béták). mire megjelenik, már léteznek nyílt implementációk is.
b) az Apple mer ekkorát húzni és kockáztatni, hogy tesz egy komplett váltást egyik processzorarchitektúráról másikra, és aztán a fejlesztők vagy frissítik programjaikat időn belül, vagy nem, és akkor szívhat a kedves felhasználó.
a Microsoft oldaláról nagyon meglepne, ha a Vista Media Playerével nem működnének a Win95-időkból származó elavult Video for Windows fajta codecek minden további nélkül.
a Microsoft sokkal komolyabban betege a “not invented here” szindrómának. sose lesz egy Windowsban alapból bash, php, perl, python, ruby, tcl, de még csak egy nyamvadt ssh szerver vagy kliens se.
a Mac OS X efféle nyitottsága számomra éppen az egyik legfőbb varázsa.
http://monadshell.net/ eh? erre tudom azt mondani, mi a halálért akarnék megtanulni megint egy teljesen új rendszert, ami teljesen egy platformhoz kötött? sőt, hogy lehet egyáltalán kérdéses, hogy vajon bekerül-e majd alapból a vistába, vagy csak utólagos opció lesz az MSH? (ahogy legutoljára hallottam, még bent se lesz alapból.)
angeldaynek és másoknak azért tudok annyira könnyedén és egyszerűen segíteni különféle problémákban, mert mindig tudok mondani egy-két parancsot Terminalban, amiből kideríthetem a dolgot és megadhatom a megoldást.
ha valami nincs fent minden rendszeren alapból, az a világ jelentős része számára olyan, mintha nem is létezne.
egy Mac OS X felhasználónak például bármikor írhatok és megadhatok egy php scriptet, bárki tudja használni. hiába van Windowsra is php, ha fejlesztőkön kívül másnál nincs fent.
de jól van, pakoljuk meg azt a Windowst: MSH, Microsoft Services for Unix, Windows Resource Kit, a Sysinternals PsTools csomagja és többi console programja, egy php és egy perl, talán még egy cygwin is. pár óra, talán pár nap szívás után minden amennyire lehet, összehangolva működőképesre.
és még mindig meg lennék lőve ugyanúgy az esetek legnagyobb részében.
hogy kérdezem le a WiFi kapcsolat státuszát?
Macen /System/Library/PrivateFrameworks/Apple80211.framework/Versions/A/Resources/airport -I
hogy nézzem meg a letölthető frissítéseket?
Macen softwareupdate -l
hogy konvertáljak egy tiffet pngre?
Macen sips -s format png input.tiff –out output.png
ja, hogy a kézzel felrakott php-m gd moduljának segítségével egy rövid scripttel talán…
áh, nem is folytatom. annyira barátságos és akkora erő van a Mac OS X-ben a szépen modularizáltan felépített rendszerében, hogy még ami elsőre hiányzónak is tűnik, arra is van általában megoldás.
mert lehet, hogy a sysinternal PsToolsját felrakva (alapból persze nincs semmi) a windowsos gépedet egy sima psshutdown -d-vel elküldöd alvóba, hiába nincs rá hasonló célparancs Mac OS X-ben, mégis egy teljesen alap rendszeren is van válasz:
osascript -e ‘tell application “System Events” to sleep’
…mert AppleScriptből már megoldható a dolog, az pedig elérhető parancssorból is.
CDColt
fds: a legutobbi postomban (http://cdcolt.wordpress.com/2006/03/07/linux-film/) pont ezert linkeltem be egy kisfilmet ami bar a Linuxrol szol, meghatarozo GNU/stb. szemelyisegek szolalnak meg szemelyesen. Nagyon hasonlo dolgokrol beszelnek…
ant
Ubuntu jo. Windows rossz. Mac ismeretlen. fds hosszu. Anulu faradt…
maz
mar megint elmentek hitteritesbe. mindegy, ti dolgotok, hogy mennyi idot oltok bele, engem peldaul totalisan hidegen hagy, hogy ki mivel sziv, illetve ki mit tart jonak ebben a kerdesben. mar csak azert is – es most kapaszkodjatok! – nincs univerzalisan jo megoldas mindenkinek. lehet, hogy neked (nektek) ez kell, masnak meg nem. es kepzeljetek, vannak olyan elvetemultek is, akik nem azert ragadtak windowson, mert szuklatokoruek, vagy nem jutott nekik a csudalatos mac os x-bol, hanem azert, mert ezt valasztottak. tudom, elfuseralt perverz alakok.
vegul szeretnem marko ramiusz szavait a figyelmetekbe ajanlani:
“az igazi kommunista objektiven szemleli a dolgokat: minden, ami segiti a feladata vegrehajtasaban: jo, es minden, ami gatolja ebben: rossz.”
Dob
Azamigakkorisjobb
vertigo
Szerintem az Apple zsenialitása abban van, hogy elhiteti a júzerekkel, hogy elég “tökösek” ((c) CDColt) lesznek a váltástól, és hogy van elég pénzük egy drágább (na jó, nem mindig), de nem feltétlenül jobb rendszert kipróbálni. Ja, és a “tökösség” egyik fő ismérve az önigazolás konstans keresése…
A maces platform jó, csak szűk. A pc kevésbé jó, viszont többet ad.
fds: A WMV9 codec egy nagyon jól eltalát darab. Szerintem picit jobb is, mint a H.264 (előbbit az SMPTE elfogadta broadcast codecnek, utóbbit nem). Legalábbis kevesebb processzort zabál. Szerintem nincs azzal semmi gáz, hogy a MS megtartja magának, ugyanis komoly üzleti érdeke fűződik ehhez. Az Apple egyetlen választása ezzel szemben az volt, hogy a minél jobb elterjedtség érdekében nyitottá tette az általa fejlesztett codecet.
Emellett az Apple részéről inkább az lett volna a kockázatos, ha az általa is szorgalmazott árcsökkentés közepén nem vált Intelre. A mac platform számára a Power architektúra (legalábbis üzleti szempontból) zsákutca, az IBM-nek egyszerűen túl sokba került volna a továbbfejlesztés és a gyártás.
Bár kétségtelen, az elit image jó része le lett húzva a WC-ben a váltással.
gyb
Windows XP boots on a MacBook pro:
http://www.mathcaddy.com/windowsxpbootsonamac!!!!1/
erdojaro
bocsi GYB, de ez
1. régi
2. rossz
én meg vagyok az atomkutya, aki megmondja a tutit.
dfs
azt veszem észre, hogy a macesek kezdik egyre inkább azt a szerepet betölteni, mint a linuxosok. A helyzet annyiban rosszabb, hogy ők fizettek érte, ergo sokkal erősebben védelmezik és önigazolják maguknak, hogy megérte, jól jártak, ők a fasza csávok
_alesi_
Másik szempont: ergonómia. Röhej, hogy win alatt nem szabad 1280×1024 fölé húznom a monitort, különben aznap postázva lesz a szemkifolyásos-fejfájós-anyázós szindróma. Hiába van 21″-os monitorom, hiába a tökéletes képfrissítés, egyszerűen kifolyik a szemem a kis ikonok miatt. So, volt szerencsém Macet nyüstölni pár óráig, persze nem ilyen nevetséges felbontásban és lőn világosság! Láttam! Egyszerűen láttam mi hol van és nem kellett centiznem a 32x32pixel méretű ikonokra. (tudom át lehet állítani. de pl a tálcán, ami pont lényeges lenne, na ott nem)
Egy előnye volt anno a nagy felbontásnak win alatt: emiatt tanultam meg az összes létező billentyűkombinációt PS alatt, mert egyszerűen meguntam a folytonos félrekattintást.
Készül a váltás én mondom…
suexID
Talán könnyebbé tenné a váltást, ha nem mindenki vallásos üzeneteket postolgatna, hogy a Mac ilyen jó, a Mac ergonómikus, a Mac stabil, hanem lehetne találni táblázatokat arra nézve, hogy milyen Mac masinán fut simán, gyorsan, pöpecül a PS CS2, és hasonlók. Engem egy idő után nem érdekelnek az addiktok mindenféle lelkendezései, sokkal inkább a számadatok, a nyers, száraz számadatok.
Ja és még valami. Tisztában vagyok vele, hogy a PC mint platform nem jó. Sőt még csak nem is közelít hozzá. A PC egy állóvíz, nem pedig innovatív platform, ezért szeretnék váltani Mac-re. De könyörögve kérek mindenkit, ne azzal akarjatok engem (egy lassan 20 éves főiskolást) meggyőzni, hogy milyen szar a PC, milyen szar a Windows és milyen köcsög az M$. Mert ezeket én tudom…
_alesi_
Most egy száraz adat mit érzékeltet? Azt, hogy valami gyorsabban lefut. De az, hogy közben a rendszer áll, mint a karó a földben, azt nem lehet adatokkal leírni (bár a 64 bites win valóban gyors és végre egy komolyabb rendernél, nem áll be a rendszer, hanem fürgén fut tovább).
Ez olyan, mint két különböző billentyűzet. Mindkettőn vannak gombok és ugyanazt tudják, de attól még ég és föld, amikor elkezded használni. Az ilyen apróságokat nem lehet adatokkal leírni. Vagy a mobilok. Hiába ugyanaz a tudás, ha öt perc után a plafonon vagy az ökör menürendszer miatt…
Apró hibái ellenére megfelelő vason, jól belőve gyors és megbízható a win és abszolút méltó vetélytársa a Macnek, ami a teljesítményt illeti.
lipilee
szerintem a nyitott platform kérdését máshonnan kell megfogni.
(ha már vallás egyébéknt, akkor igenis van nyitottabb egy teljesen nyílt forráskódú oprendszernél: egy szabad oprendszer. GPL, vagy – horribile dictu – BSDL!)
a probléma tehát az, amire Linus már nagyon rég felhívta a figyelmet: a proprietarizmus kezdetének a szintje. és míg PC-nél ez (mondhatjuk) az operációs rendszer (vagy, FOSS rendszerek esetében a professzionális szakmai-felhasználói programok), addig a Mac esetében rögtön a hardver.
példa: ha mondjuk nekem van egy Dell PC-m bizonyos konfiggal, és fut rajta egy rendszer, és a Dell bejelenti, hogy kész, EOF van a termékvonalnak, nem rémülök meg: veszek egy ugyanazt tudó HP-t. van választás. ha az Apple azt mondja, hogy szevasztok pöcsök, lezárjuk ezt a termékvonalat, mit fogsz csinálni? ha nem gyárt neked nem tetsző hardvert az Apple, kitől vásárolod majd a harvert, amin az egyébként tényleg kurvajó (bár nincs benne XGL, nyee nye nyee nye nyee nyee) OSX-edet fogod futtatni? és nem kell nagyon desperate-nek lenni és vitázni velem, hogy “persze, mert az Apple majd lelövi a hardvergyártást, mi?”, mert nem kell az egészet, elég annyi, hogy mondjuk lelövi a Mac Mini vonalat, vagy megemeli az árat olyan szintre, hogy replacementet illetve az új terméket nem tudod/nem akarod többé megvásárolni.
látható, hogy itt nem hoztam be a képbe az otthon buherált PC-ket, pedig ráadásul itthon mindenképpen az ilyenek vannak többségben. de azt talán elfogadhatjuk, hogy ha professzionális munkafeltételeket akarsz, akkor nincs időd/energiád kitesztelni és összeszerelni egy buhera PC-t, amin csak a jellegzetesen dzsunka magyar garancia van.
Adi
Tudjátok, hogy mi jut erről eszembe?
Karesz hüje, Gyöngyi hüje, csak én vagyok okos.
Énnekem a segembe is felyem van.
Az OS X dícsért modularitása IMHO nem abból fakad, hogy az Apple, mint cég olyan szuper dolgokat képes csinálni; hanem abból, hogy Unix van alatta. Az már persze más kérdés, hogy többé-kevésbé okosan tartják magukat a Unix KISS filozófiájához.
tbs
OSX fut más ppc-n is, ugyan linux hack, de akkor is… MOL. Én sem Apple gépen “szerettem” bele…
alternaiv
én váltanék: van egy 64 bites amd procis notebookom. tudok rá os x-et telepíteni? céges felhasználó vagyok, licensz kell, no warez.
goldenAXE
Naugye?
Nes
Erdekes, hasznalok mac-t is meg pc-t is, van ipodom is, az itunest ugy ahogy van utalom, ezek ellenere sem vagyok elvakult mac rajongo, vagy pc parti. Furcsanak talalom az oda szarok ahol eszek filozofiat. Akinek nem jon be a pc meg tudja hogy az ms kula, es az egesz egy nagy sux az miert nem marad csondben, es csak siman valt?
Meg ez a “mac a kira” gondolatvonal se vilagos. Feher meg letisztult meg huha. Van egy olyan erzesem, hogy a sok mac rajongo szemethuny a hibak folott. Csak azt tudnam miert. A sok penz miatt?
Mit rohognek, ha az apple gondolna egyet es csinalna valami jo nagy szopatast.
angelday
Nes, ez a személyes történetről szól. Neked nem jött be a cucc. Nekem igen.
1991-ben a szüleim azt mondták, hogy nem vesznek 68 ezres Motorola architektúrájú gépet (gyk: Amiga 500), mert az “csak játékra való”. Kaptam helyette egy floppy alapú XT-t két színű Hercules adapterrel. Mindenkinek Amigája volt, nekem volt szaros PC-m, ami abban az időben egy rüszmedék fos volt. Semmire nem volt jó, mint néhány karakter módban futó számlázó szoftver futtatására (amber-fekete színekben!), meg arra, hogy az a 3 dimenziós tetris fusson rajta. Később az ment EGÁ-n is, csuhajja.
15 éven keresztül voltam hozzáláncolva ahhoz a platformhoz, ami szépen az idők során lehagyta technikailag az Amigát meg stb, de valójában mindig is utáltam, mert egy rüszmedék fos. (Igen, aki nem tud rendes ablakozó GDI-t csinálni, ahol még 2006-ban is egy beállított true color JPG wallpaper a leggyorsabb gépeken rasztersoronként rajzolódik újra, ahol 16 színű ikonok vannak elszórva itt-ott a rendszerben a mai napig, az rüszmedék fos nekem.)
Már többször leírtam, hogy a Mac-en az Amiga 500-as világ él tovább korszerű szinten. Minden dolog, ami nekem fontos, megvan a Mac-ben, ez az én választásom és mindig is ez volt. 15 évet kibasztam az ablakon, lehetnék most játékfejlesztő vagy akármi. (lol)
Azok pedig, akik PC-n nyomják a Photoshoppot és dizájnernek adják el magukat, nem értenek a filozófiából semmit és megvan róluk a véleményem. Az igazi dizájner Mac-et használ és lenézi a zombi PC felhasználót Total commanderestül, ronda ikonostul, registry editorostul. Hatalmas dildót a hekkelő filozófiának, hatalmas dildót a bézs színű, kurva hangos házaknak, hatalmas dildót a PC-s izzadt, büdös, zsíros életérzésnek.
ONE LOVE.
addikt
” Az igazi dizájner Mac-et használ és lenézi a zombi PC felhasználót Total commanderestül, ronda ikonostul, registry editorostul.”
Angelday azért néha hatalmas baromságot sikerül állítanod!
Az igazi dizájner magasról leszarja, hogy ki mit használ, a végeredményhez ki*aszottul semmi köze! Aki pedig az eszköz alapján ítéli meg az igazi dizájnert az pedig szánalmas hülye és valószinűleg nem érti a Filozófiát sem.
Nes
Nekem a Commodore-al kezdodott minden. Be szep volt.
Kezdem ugy erezni, hogy haragszol a PC-kre amiert nem lettel jatekfejleszto(lol).
Miert csak 15 ev utan valtottal mac-re? Ugy gondolom joval elobb megvolt mar a lehetoseged a valtasra, csak nem lepted meg mert: a, nem tudtad, hogy milyen a mac vilag, b, siman leszartad egy ideig, vagy c.
Meglepo ez a pc-s designer lenezes, megvetes. Te sem a gyerekkorod ota macezel, es rajzolsz macen ps-ben (lehet nem adtad el magad designernek), de akkor is. Csak azert mert valaki pl nem engedheti meg maganak a mac-t ne nezzuk mar le, meg mi van akkor ha neki nem jon be az az eleterzes, es inkabb linuxon tolja? (az mar nem is ember
)
Persze ez a designer = mac felhasznalo nagyon divik. Eleterzes, fasza. Annak ellenere van jo sok olyan ember aki odakurja a maces embert pc-n. Nem attol leszel designer hogy mac van a picsad alatt. Maximum befogadnak egy olyan korbe ahova az elite kerul(het) be. Ne altalanositsunk mar ennyire. Az meg hogy izzadt, budos, zsiros eleterzes a pc, ezen leszopom magam.
Felre ne erts. Teljesen megertem, hogy Te szereted, Te dontesed stb. Csak az ilyen kinyilatkozasoktol egyszeruen hullik a hajam.
(huh, szerencse hogy macen rajzolok tobbnyire…j/k
)
gaba: Vita a plastik.hu-n, avagy platformok vallási alapon
[...] Angelday vitaindító cikket fordított: plastik.hu: John Gruber: A jártasság növeli a felhasználói tábort at plastik media. A cikk szép kis vallási vitasorozatot indított el, némelyik hozzászólás elolvasása után újra az oviban érezhetjük magunkat. [...]
Fuji^
A Linux oldaláról szállnék be a társalgásba. A Mac egy szuperjó platform, stabil, szép, gyors, oda merem adni az asszonynak és nem áll égnek a haja tőle. A Windows-t mint „rüszmedék fost” nem merem odaadni neki, mert összedől. Pedig csak ebből a kettőből választhatok, mert Photoshop is kell, ArchiCAD is kell, egyéb designer szoftverek is kellenek. Ugyanakkor van sok felhasználási terület, ahol sem az OSX, sem a Windows nem megfelelő, de ez a terület nem az otthoni ide-oda tologatom a digifotóimat kategória. Próbáltál már 3000 gépből álló géptermet menedzselni? OSX/Windows azonnal bebukik. Szóval teljesen értelmetlen vitatkozni, hogy melyik a „jobb”, amíg nem mondjuk meg, hogy mire. Otthoni felhasználásra, design- és grafikai munkákra a Mac egyelőre sokkal kevesebb nyűggel alkalmazható. És akkor még nem is beszéltünk a szoftvertermékek (operációs rendszert is ideértve) legális megvásárlásáról. Amikor azon sírsz, hogy milyen sokba kerül a Mac, hozzáadtad a PC-d árához a Windows XP-d és az alkalmazásaid árát?
angelday
Addikt, elméletem szerint akinek van szépérzéke (mert pl dizájnerként keresi a kenyerét), az csípőből megveti a rartyi-fókuszcsoportos-marketingből felépített Windows felületet. Egyszerűen ellentmond a filozófiának. Mac = isten, PC = zombi-offisz. Igen, ennyire leegyszerűsíthető.
Ez a tipikus megközelítés, hogy a végeredmény is kiGn, nem a platform számít. Márpedig az számít. Tedd pl egymás mellé a PC alkalmazások brandjeit ikonostul, aztán ugyanezt csináld meg a Mac alkalmazásokkal. Az eredmény magáért beszél. A Mac inspiráló környezet, a Total Commander (mert azt nézed egész nap) nem inspiráló környezet.
Én nem vagyok dizájner, nem tartom magam annak, egyébként.
CDColt
Na jó. Akkor most mindenki kpacsolja ki a gépet (Mac-esek >>> Sleep) és menjünk ki egy jót hógolyózni vagy szánkózni. Egy kicsit beposhadtunk ebbe a gyerekes témába, nem?
Fakinhel.
angelday
Igen, azt mondjuk hozzátehettem volna, hogy saját magamról beszélek végig. (Értsd: én gyűlölöm a tc.exe-t.)
Nes
En nem kivantam veszekedni, sot sztm Plastik ur sem veszekszik senkivel. Probalom megerteni a filozofiajat. En ezt egy sima eszmecserenek fogtam fel. Mondtam, van macem is es pcm is. En nem vagyok ennyire belebolondulva.
A vilag kerek.
Csak ne teritsuk a hitet olyan erosen/elvakultan
Nes
Plastik ur helyett angelday ur akar allni az elozo commentemben
_alesi_
Most angelday gondolatat leforditom egy sajat peldara: abszolut nem ertem, hogy egy grafikus hogyan tud dolgozni rendes rajztabla nelkul(ertsd: wacom)? Itt pecsett is volt nemreg egy Mac nepszerusito megmozdulas, ahol kiraktak egy “munkaallomast”, ami a leirtak szerint tokeletes partnere egy PSt hasznalo grafikusnak. Kb. fel percig rohogtem a gyerek arcaba, majd megkerdeztem, hogy az az eger disznek van ott, vagy van normalis beviteli eszkozuk, amit ki tudnak tenni, hogy azzal teszteljem a vasat.
Egerrel is lehet PS alatt szutykolodni, de a hatekonysag a beka segge alatt van. Na ez a kulonbseg…
addikt
Végtelenül szarrá rágott csontnak érzem a témát, annak ellenére, hogy újabban ez adja a plastik egyetlen lényegét. Igen! az osx grafikailag szebb mint a windóz, de szerintem ma Magyarországon sokkal inkább érvényesülnek a racionális érvek mint a szépérzék. A platform NEM számít, az eredmény igen! Angelday alapjában véve szimpatikus a hozzáállásod a világ dolgihoz de a “switch”-ed óta nem futotta többre krisnás hittérítésnél. Esetedben tehát minőségi romlásról kell beszélnünk, melynek egyértelmű oka az a sok alma amit mostanában fogyasztasz. De ez itt a te blogod úgyhogy be is fogom a pofámat, de kérlek szépen:tartalmat a népnek, TARTALMAT!
angelday
Addikt, hogyan definiálod a “tartalmat”?
ati
“Először is, 20 éve használok PC-alapú számítógépeket. Az évek során egészen elképesztő mennyiségű pénzt költöttem szoftverre és mindenféle kis kütyükre, aminek mindegyike PC-alapú. Ez önmagában is elég ok volna ahhoz, hogy hozzá legyek bilincselve a Wintel univerzumhoz.”
ez magyarul úgy hangzik, hogy:
“egy csomó zsír szoftvert összevarezoltam magamnak, ami nem fut meken…”
birka
Uhh, Józsi, ezzel a designer dologgal alaposan belecsaptál a fosba, az egyszer biztos. Ugyanis nincs igazad. Egy jó designernek nem kell se mac se pc, hanem papír kell és ceruza.
Dolgozom én mindkettőn, és abban a pillanatban, ahogy megnyitod a photoshopot meg az illustratort, onnantól mindegy, mert tökegyforma mindkét platformon. Másrészt: jó desingnernek lenni tehetség kérdése, míg Mac-et venni pénzkérdés.
Ha jól emlékszem, 5 kilóért árultad a PowerMac-ed használtan, egy új meg, ha rendesen felszereled, akkor egy mila. Egy milából lehet venni két atomstabil dell vagy hp grafikus munkaállomást, vagy inkább egyet, a maradékból meg egy atomállat eizo monitort (nem cinema dp). De lássuk be, egy normálisan használható pc összepakolható kb 250 E forintból, és a maradékot inkább legális szoftverekbe kéne pakolni (nem MS, hanem adobe).
Hogy érzékeltessem a lényeget: a Radex Communications-nál nagyrészt PC-ket használnak, pedig ők nem állnak rosszul design dolgában: k. sok nagy megrendelőjük van, illetve ők adják ki a Zoom magazint, ami egy ultraszép újság.
angelday
Birka, igazad van, igazad van, igazad van! Logikával legyőztél!
Persze hogy tudom ezt. Ennyire hülyének csak édesanyám szokott nézni. Pontosan tudom, hogy milyen skillek kellenek. Papír-ceruza, ofkoz. Platform nem jelent semmit, a mad skillz jelent. Tudom.
Amit én mondok az az, hogy olyan ez, mint a kocsi vásárlás: ONE LOVE. Az érvrendszerem is ilyen. Ha tudod, mit jelent a Total Commandert bámulni egész nap, meg maximalizált ablakok előtt wank-elni, akkor értékeled a Macintosht, ahol nincs maximalizált ablak és a desktop integráns részét képezi a workflow-nak.
ONE LOVE.
birka
Mégvalami.
Divat a Windows-t szidni, meg a Microsoft-ot, de ha csak ők lennének a ludasok, már rég beborultak volna. Ló***szt.
A játék. ATI. NVidia. Ubisoft. stb… Ők az okai annak, hogy hogy a windows még mindig egyeduralkodó.
Mert mi más ok vezetne arra, hogy 10enéves gyerekek kipréseljenek a szüleikből 150e forintot egy átkozott viedokártyára. 12 éve DTP-vel foglalkozom, és a jelenlegi, alaplapi GeForce 6100 otthon több, mint elég a Photoshop használatához. Most vettem egy 3200 Athlon 64-et, de ez az utolsó alkalom, hogy asztali PC-be beruházok. Nem, mert switchelek, hanem mert nem kell erősebb. Sok ram kell, azt annyi. Az előző, 1700 is elég volt bőven, 2GB RAM-mal.
És emellé venni fogok egy iBook-ot, vagy ami megfelel neki, ha csak netezni akarok, és örülök.
lipilee
hiba ezt is elvinni vallásháború irányba. aki a GNU/Linux világból (pláne a magyar GNU/Linux – hehe – szcénából) jön, tudja, hogy mindenhol vannak trollok, mindenhol van egy Thuglife, egy Drastik, meg egy #debian.hu.
magyarország legalábbis ilyen.
suexID
alesi: Nekem szükségem van arra, hogy valaki leírja, hogy ha mondjuk veszek egy X Ghz-es Mac-et Y MB memóriával és Z típusú grafikus chippel, akkor ez PC-n milyen teljesítménnyel egyenértékű. Mindezt azért mondom (írom), mert a beszeljukmac-en csorog a nyál a dobozból, hogy elmentem az XMS-be és véresre nyalták a seggem és estére magam alá csorgattam, mert áttöltöttem az összes zenémet Mac-re, meg gecigyorsan bútol, meg blah.. blahh…
De senki nem írja le, hogy teszem azt, ha nekem van egy 3 Gigás P4-em, akkor milyen gépet érdemes boltolni helyettesítőnek. Én tudom, hogy a Mac kurvastabil, a Mac kurvaszép, csak engem meg kurvára nem érdekel, mert ezt már ezerszer hallottam, nekem ezért van szükségem száraz adatokra.
plastik: Kicsit furcsának tartom, hogy szerinted egy PC-s grafikust a TC inspirálja, ezek szerint egy Mac-es ember meg egész nap a nagy fehér almát bámulja és ne is várjunk tőle mást, mint lekerekített sarkú téglalapokat, 64% drop shadow-al… Na jó, tudom, hogy egyik véglet sem igaz, de azért mókás ilyesmit olvasni.
Adi
Az ugye azért mindenkinek megvan, hogy az OS X grafikus felületének jópár dolga az OpenStepből jön?
suexID blog - me of us one?
Mac vs. PC? Ugyanmár……
Elég régóta érlelődik bennem, hogy váltani kellene PC-ről Mac-re. Főleg azóta lettek ilyen határozott terveim, mióta leálltam mindenféle játékról és jobbára csak filmnézésre, zenehallgatásra, valamint grafikai munkákra használom …
mentalnote
Birka,`vara igazad van. en nemreg jartam egy apple centrumban es szerelem volt elso tapasztalasra. soha nem probaltam meg azelott semmi mekeset de ugy jottem ki az uzletbol egy ora utan, hogy kell egy es szivesen valtanek. Nem gondoltam volna, hogy ezt igy is lehet csinalni. az ok ami miatt nem tortenik meg, az pontosan a jatekok tamogatottsagon alulisaga.
fapina
heyya,
micsoda élet pezseg itt =]
namost.
van 1mac-es cimborám, nem téritett:
d e m o n s t r á l t
értsd: segiteni akart.
megmutatta, elmesélte,
szituálta. pergette-forgatta. igy és nem úgy.
mintamilyennek az ember… elképzelte.
és tényleg.
vmi fehér “12.5 laptop-szerűség volt.
kábé (felbővitve rammal) ~230, nettó.
de láttam másik cimborám céges, alaminium
laptopját, nagyobb screen, meg különben is.
cirka ~500?
s arra gondoltam, Angelday-nak igaza van.
míves munkák ezek. nem dzsunka-pécék.
* * *
aztán arra is gondoltam,
ezazegész olyan, mintha mosogatókesztyűvel
kéne vernem a faszt.
aztán jön vki, mr.vinyő… és szól,
gyermekeim az úrban – hát,
szaténcsipke-bársonykesztyüvel tegyétek.
szebb, jobb, finomabb.
-vö.: ONE LOVE -
szóval, nem a kesztyű, mert:
a fasznak _pinában_ a helye.
* * *
ugyanis, amig a link alatt található
http://www.geocities.com/basszaj/
képet nem 1 (sic!) másodperc alatt
renderelem le otthon, vicc.
vicc az egész.
a kép, a design nem mérvadó.
a méret a lényeg,
az ördög uis a részletekben lakozik.
(3200×2560, 1.8mb, jpeg)
hahh.
ps.:
a cimborám azóta mac-re váltott.
_alesi_
Ami engem zavar az egész iparágban: miért nem tud a gép eszköz lenni? Ami kiszolgál és nem én szolgálom ki. Van még hova fejlődni, mert nagyon messze vagyunk attól, amikor valóban kreatívitást kiszolgáló rendszerekkel dolgozhatunk.
Erre jó példa a ZBrush hagyományos modellező programok. Aki egy picit is otthon van 3Dben, érti…
Handras
Adi: inkabb a Next Stepbol, ami ugyebar Steve Jobs szulemenye volt.
Handras
SuexID: Nem ertem mi a kerdes.
“De senki nem írja le, hogy teszem azt, ha nekem van egy 3 Gigás P4-em, akkor milyen gépet érdemes boltolni helyettesítőnek.”
Intel proci van mar a Mac-ekben, es ugyanaz a grafkartya amit a PC-kben is hasznalnak.
A Powermacet meg ne hasonlitsuk a P4-hez, inkabb valami dual vagy negy procis Xeonhoz erdemes.
Persze vannak szoftveres optimalizalasi elteresek, lesz ami gyorsabb lesz az Inteles Maceden, es lesz ami lassabb.
Tegnap bejott valaki, es megkerdezte, hogy milyen Intel procinak felel meg az uj iMac. Mondom neki: de hat Intel proci van az iMacben.
Ember: de minek felel meg??? Ez csak 2 gigaherces!?
Vicces volt
litch
lipili milenne ha egyszer ugyszolnal hozza hogy nem offolod szenne a topicot?
kiafasz@t erdekel a GNU/Debian/linus/stallman mondakor itt megis?
desktop solutionnek a linux olyan mint pattintott kobaltaval vagni valamit 2006ban
lipilee
a GNU/Linux off, a vallásháború (ami miatt említettem) nem. (és nem én említettem először. ha jól sejtem.)
de nem lepődöm meg a reakciódon, megértem azt