OMFG

Most esett le, hogy “Dr. Alban – It’s my life” című számát hallgattam az imént végig teljesen véletlen. Mire ráeszméltem, hogy mi van, már vége is volt. (Vö: a menzai étkezés titka a gyorsaság — mire észreveszed mennyire szar, már meg is etted.)

Egyáltalán mit keres ez itt az iTunes library-ben, mit? Ma Dr. Alban, holnap az egész világ?!

Szauna-fasizmus

Tele van a tököm a német szauna-nácikkal. Aki előtt nem lenne ismert a fogalom: német anyanyelvű, többnyire középkorú emberek, akik anyaszült mezítelenül (vaskos muffban, logó bránerben és hájhurkákban löttyedt testtel) feszítenek a szaunában. A legkövérebbek, leggusztustalanabbak még a legdurvább hangokat is ki bírják adni magukból, amikor belemennek a hideg vizes medencébe. Vörös fejjel hörögnek és prüszkölnek egymás után többször is. Hányinger kerülgeti Józsit, na.

Én persze nem vagyok hajlandó a farkamat (ami a közép iskolás koromban már ugye megnőtt) ott lógatni előttük, ezért inkább fürdőnadrágban közelítem meg az ojjektumot. Mindig, de most komolyan, mindig volt valaki ezek közül, aki szólt az operátornak, vagy közvetlenül nekem, hogy hagyjam el a helyszínt ebben a viseletben. Gondolom én volnék a “köcsög magyar”, ill. “a magyarokkal mindig csak gond van”.

Szeretném kifejezni disdain-emet ezen a ponton.

Mindig viszek magammal törölközőt és odaterítem a placcra, aztán arra ülök. Ezzel ellentétben láttam már szauna-nácit, aki csak a hájas segge alá tett törölközőt és a háta mögé nem. Éppen ezért nem értem, mi a bajuk. Aki ugyanis mezítelenül szeretne szaunázni, tegye meg úgy. De engem ne kényszerítsen ugyanerre.

Én megértem, hogy úgy fair, ha mindenki pucér, mert akkor adok-kapok játék van. Én — elvileg — megnézhetem az ő farkát, ő meg megnézheti az enyémet. Ha én gatyában vagyok, akkor kiegyenlítetlen a történet. (Az más kérdés, hogy engem nem érdekel az ő hervadt pöcsének látványa evuhr.) Ettől függetlenül mégis a nagyobbik rossz az, ha nálam teszik kötelezővé a dolgot.

Azt is megértem, hogy a németeknél szauna policy-ben meg van fogalmazva a mezítelenség követelménye és innentől kezdve ezt az ember vagy elfogadja, vagy a kurva anyját. Ezzel tényleg nincs mit csinálni. Sajnos az van, hogy innentől két út van: vagy bevállalom a belógatást, vagy nem tudok szaunázni. Azt viszont fel nem foghatom, hogy erre miért van szükség. Egyáltalán mi a jó a pöcsös-pinás szaunában? Mi? Jobban párolog a fasz és jobb szag lesz az ojjektumban?

Úgy szoktam egyébként hekkelni, hogy a nadrág köré tekerek egy törit és akkor úgy megyek be. Erre nem tudnak aztán mit mondani.

Egyébként egy időbel eljátszadoztam azzal a gondolattal is, hogy csavarok kettőt a dolgon és álló fasszal megyek be.

Sziasztok, én vagyok Józsi, megjöttem basszájba.

Függöny.

Minden első lépés egy post-tal kezdődik

A gyerekkornak befellegzett.

Az elmúlt fél évben megnőtt a köldököm alatti háj. Úszógumi, ha úgy tetszik. 28 évig megúsztam a hájasodást, de most, hogy nem járok iskolába és élem a Nagybetűs Kibaszott Életet, zsír manó megtalált és köszöni szépen, jól van. Ez van, tény, el kell fogadni: a boldog éveknek befellegzett.

Nyolcadik osztályos koromban nem voltam pattanásos. Mindenki az volt, én nem. Azt hittem, engem elkerül örökké. Akkor egyébként még azt is hittem, hogy ha majd elkerülök a gimnáziumba, egy csapásra meg fog nőni a farkam. Most már lelőhetem a poént: pattanásos lettem és a farkam sem nőtt meg egy csapásra.

Manapság heti háromszor járok teniszezni. Ez arra elég, hogy az első fél órát remekül végigfutkározzam, aztán kidögöljek és fogalom nélkül végigcsináljam a második részt. Az úszogumimra semmi hatása nincs persze (egy darabig hittem benne, hogy majd lemegy), de ettől független életet él nyilvánvalóan. Tenisz tudásom épülget, de ez inkább amolyan kedvtelési célzatú dolog.

Egy ideje már foglalkoztat a dolog, hogyan tudnék kitörni ebből a káoszból, de olyan vagyok, mint az emberek többsége: a tükör előtt megállapítom a problémát, aztán megnyugtatom magam azzal, hogy még nem akkora a gáz, majd utamra eredek. Próbáltam egyébként a kondi terembe járást is, de az a probléma ezzel, hogy nehéz jó időpontot találni és mai életemben végül sose jutok el oda.

A teszetoszaságnak most befellegzett. Ma, szerdán, írásba foglalom a teendőket ezzel kapcsolatban, mint tette azt Bede Marci újévnyitó postjában. Elhatároztam, hogy nem megyek át brutál-norbiba, ezért csak néhány alap dolgot fektetek le, viszont ezeket be fogom tartani.

  1. Első és legfontosabb tehát: naponta fogok felüléseket csinálni. Az első két hétben, azaz május 10-ig egyelőre naponta csak egyszer, utána pedig reggel és este. Minden nap, kihagyás nélkül 50-et május 10-ig.
  2. Minden nap elfogyasztok 1.5 liter szénsavmentes, esetleg savas ásványvizet, és némi gyümölcslevet.
  3. Törekszem a reggeli bőségesebb kajára (akkor még idő is van rá, nem indult be a pörgés), este nem fogok bezabálni és könnyű kajákat eszek. Alkalomadtán megiszom egy kis bort, vagy sört, mert ennyi kell és nem fogok lemondani róla, mint valami fitnessz-náci.

Azt gondolom, hogy ezzel a módszerrel meg fogom tenni az első lépést. Május 10-én revíziót tartok majd. Ha teniszezni képes vagyok heti háromszor, erre is képes leszek.

A hájnak befellegzett.

Függöny.

Ecopoly

Ebben a mai valóságsó-parádéban örvendetes színfolt az RTL Klubon sugárzott Ecopoly. Amikor először meghallottam a műsor szinopszisát, hitetlenkedni kezdtem, de a konkrétumok után azt kell mondanom, teljesen jó és szórakoztató az egy órás epizód.

Aki nem ismerné: valamilyen üzlettel, vagy ötlettel rendelkező illetők kiállnak néhány pénzember elé, ismertetik az ötletüket és megpróbálják meggyőzni őket, hogy fektessenek be az elképzelésbe valamilyen formában. Rövid kérdezősdi és szopatás jön nyílt színen (one vs many), majd a pénzemberek vagy kiszállnak, vagy megköttetik valamilyen “deal” (ők hívják így.. gondolom a millió is “em” ezekben a körökben).

A pénzembereket a Leroyos csávó (másnak képzeltem el), Erdélyi “Superman” Zsolt, valami vörös hajú divattervező (számomra igen ellenszeves nő, aki képes a keresztnevét két t-vel írni: Katti Zoób talán), Webreklámos túldimenzionált szintén nem megnyerő tudálékoskodó arc, CBA második ember és még valaki alkotják.

Az ötletgazdák és árult ötletek roppant változatosak. Tegnap például volt egy középkorú bácsi ízes tájszólással, aki egymaga sportrepülőgépeket épít, előtte egy amerikai stílusban megháborodott elméjű tvshop szófosógép, aki mobiltelefonok hátlapjára szerelhető élettartam növelő nanotechnológiát próbált egyszerűen TOVÁBBÉRTÉKESÍTENI. (Erre persze rögtön rájöttek a pénzemberek és ki is szálltak annak rendje szerint. Superman megfejelte még azzal, hogy semmi értelme az ilyesminek, hiszen az informatikai cikkek élettartama 2-2,5 év.) Volt még egy gyerek, aki igen összeszedetlenül próbált pénzt gründolni cyber-atléta showra és így tovább.

Számomra mindenképpen érdekes a műsorban az, hogy valódi és hiteles. Ezek az emberek tényleg ennyire hülyék, hogy azt gondolják, az amerikában látott elektromos kutyamosó itt Magyarországon működni fog és van arcuk bemenni egy ilyen műsorba. A másik oldalt is jó látni, mert ők meg gyakorlati szemmel közelítik meg a kérdést és tényleg fogalommal vannak azt illetően, hogy hogyan kell tőkésíteni. Ebből aztán egy jó kis clash. Nem megjátszott, természetes, hihető.

Azok, akik elmennek ebbe a műsorba, többnyire azért mennek el, mert szar a cuccuk átlagosan. Persze, lehet kukázni aranyhalat, de ennek kisebb esélyét látom. Aki ugyanis tényleg csinál egy jó terméket, vagy szolgáltatást, jó eséllyel meg fogja találni hozzá a financiális inszentívát. A pénznek van egy ilyen tulajdonsága. Szeret ott ficánkolni, ahol érdemes és meg tudja sokszorozni önmagát.

Érdemes lehet kicsit elkalandozni ennek farvizén, hiszen rengeteg, bazmeg, ötlet van a világban. Mindenki tele van ötletekkel, hogy kéne csinálni, mit kéne csinálni. Elég körülnézni a magunk körül, vagy egyszerűen magunkba bámulni: elkezdjük kivitelezni az ötletet igen nagy lendülettel, hogy aztán végül semmi se legyen belőle. Vízionálunk, ideologizálunk, aztán visszaülünk a napi tevékenységeink elé. Egyszóval: vatta.

Volt egy szar film, Collateral, 2004. Tom Cruise karaktere mondja benne a következőket és ez most valahogy ide illik:

“Someday, someday my dream will come?” One night you’ll wake up and you’ll discover it never happened. It’s all turned around on you, and it never will. Suddenly you are old. It didn’t happen, and it never will because you were never going to do it anyway. You’ll push it into memory, then zone out in your barcalounger, being hypnotized by daytime TV for the rest of your life.

A skill nem a jó ötlet és a jó gondolat, hanem a megcsinálás. Get it done, motherfucker. Zéró vagy, ha nincs kihajózott terméked. “Az igazi művészek hajóznak.” – Steve mondta, nem én.

Függöny.

T-Online – the aftermath

Nem írtam volna postot, ha nem tartanám figyelemben azt, hogy hiszünk egy jobb világban, az információ szabad áramlásában. A T-Online keretein belül működik ugyanis egy faux-hivatalos fórum, ahol TO dolgozók válaszolnak az ott elhangzott problémákra.

A TO nyitólapjáról az ügyfélközpontra, majd ott a bal oldalon levő fórumra kattintva juthatunk el ide (link). Bárki számára triviális lehet, de mégis azt gondolom, hogy érdemes azért megírni, mert nekem fogalmam sem volt róla és semmi sem utalt rá, hogy érdemes.

Reggel nyitottam egy fórumot a problémám ismertetésével, ahol az egyik illető úr azonnal válaszolt is a kérdésemre, sőt, levélben elkérte a telefonszámomat, majd felhívott (aznap!). Adott egy év kedvezményt (amit soha nem kaptam volna meg, ha nem tudok a hűségprogramról), valamint mindenféle faxolás nélkül egyből aktiválta is a dolgot néhány személyes adatom elkérése után. Mi több, arra a kérdésemre, hogy basztathatom-e őt innentől, azt válaszolta, hogy csak örülne neki. (Vö: személytelen vállalat mindenféle call-centerekkel.)

Érdekes, ha én, mint ügyfél elmegyek a TO honalpjára és megfogalmazok egy emailt, leszarnak, viszont az ilyen vadhajtás projektekben próbálnak segíteni, ami pont olyan, mint amilyennek az eredeti CS-nak kéne lennie.

Aki tehát magenta színű ADSL előfizető, használja bátran a nevezett fórumot és a szokásos ügyfélszolgálati csatornát hagyja a vérbe.

Kettő faszaság van a TO-n belül, az egyik az online térkép, a másik pedig talán ez a fórum.

T-Online (still evil)

A megboldogult Axelero-nál fizettünk elő az ADSL otthon csomagra annak idején. Kiderítettem, hogy 2 megabit helyett csak 1 megabitet szolgáltatnak, és a hivatalos eszközzel be is mértem azt. Hónapokkal ezelőtt írtam nekik levelet a problémáról, ígértek szerelőt, nem küldték, a problémát újra postoltam feléjük. A válaszukban az alábbi sor olvasható:

Ezúton tájékoztatom, hogy ADSL szolgáltatásnak megfelelő az 1024-es maximális letöltési sebesség.

A hölgy ezek után megkért, hogy töltsek ki egy másik regisztráló lapot és fizessek elő egy új csomagjukra, mivel már lejárt a hűségnyilatkozatunk. Fds felhívta ugyanakkor a figyelmem, hogy ezen az oldalon világosan kiderül a mellékelt Excel dokumentum alapján az, hogy az ADSL otthon 2 megabites. Válaszomban felhívtam erre a figyelmét, azonban ők továbbra sem hajlandók 12 ezer forintért 2 megabitet adni:

Ezúton tájékoztatom, hogy az Ön által igénybevett ADSL szolgáltatás maximális sávszélessége letöltési irányba 1024 Kbit/sec.

A második válasz már egy férfitól érkezik. Óhatatlan a kérdés, hogy ezek valami tréningen tanulják azt, hogy a választ mindig az “ezúton tájékjoztatom” kifejezéssel kell kezdeni, mert úgy nagyobb határozottságot és ellentmondást nem tűrő hangot sugall? Mindegy is, Fds ugyanakkor tájékoztat arról, hogy a T-Online pontosan hogyan emelte az ADSL Otthon csomag letöltési sávszélesség maximumát:

az ADSL Otthonjuk teljesen nyilvánvalóan 2048kbites. ez az, ami kétéves hűségszerződéssel annak idején 12900 Ft-be került, az idei áfacsökkentés óta pedig 12384 Ft. 2001-ben indult 512-n (névleg 384), majd lett belőle valódi 384, majd valódi és névleges 512, majd 1024, végül 2048, ez utóbbi duplázás akkor, amikor Magyar Telekomra váltott tavaly a Matáv.

Fds-nek igaza lehet, mert én is emlékszem ezekre az emelgetésekre, sőt arra is, hogy 12900 forintért nem 1 megabitet vásárlok. Ezért a T-Online felé egyrészt valamiféle kártérítési igényt jelentettem be azokra a hónapokra, amitől eredetileg jelentettem a hibát egészen addig a pontig, amíg a 2 megabitet nem kezdik el szolgáltatni. Persze erre kaptam válaszul azt, hogy írjak alá újabb két évet és megkapom (ez egy más olvasata a válaszlevelüknek). Fds hozzáteszi még:

szemét és hazug módon át akarnak kényszeríteni az ADSL Megasztár Multimédia vagy ADSL WLAN csomagra, ha aláírsz újabb 2 évre, akkor azzal le is csökken a havidíjad 11900 Ft-re és még kapsz pár értelmetlen bónuszt is (Macen hasznavehetetlen silány minőségű Windows Media DRM-es zenét/videót avagy egy újabb fölösleges WiFi routert). csakhogy akkor mostantól kezdődő újabb 2 évre be vagy biztosítva nekik lánchozkötött ügyfélnek, az ADSL Otthonoddal meg már szabadon távozhatnál tőlük bármikor. nyilván ezért igyekszik valótlanságot állítva rávenni a drága ügyfélszolgálatosuk, hogy váltsál csomagot.

Teljesen logikus az érvelés, de nem látom, hogy mit tehetnék ezen a ponton. Kétszer is írtam nekik, mit tegyek most? A kollektív erőt kérdezem: hogyan kell pipázni tanítani a T-Online-t jelen esetben? Mit tegyen Józsi?

Help.

IWIW

(ejtsd: iviv vagy áj-viv)

2002 óta vagyok tagja ennek a social network megoldásnak. Annak idején még az volt a fless benne, hogy java alkalmazásban lehetett rotálni a kapcsolati hálót 3D-ben (nálam sose működött), meg ugye az, hogy a netről ismert arcok saját névvel regisztrálták be magukat.

Azt hiszem két hétig volt érdekes, utána mindenki megfeledkezett a dologról. Később bejött az orkut, az ugyanezt tudta, de lehetett ilyen kis jégkockákat, meg szív ikonokat pakolgatni a felhasználók mellé. Az is két hétig volt érdekes.

Ezen a fórumon már volt szó arról, hogy időnként bementem az IWIW-re leokézni gondolkodás nélkül az embereket, meg annak a valószerűtlenségéről, hogy ott levelezzek.

Az IWIW felhasználói bázisa az elmúlt fél évben valami elképesztő módon bővült. Én magam sose tartottam IWIW-freaknek magamat, de mára már annyi acquaintance-em van regisztrálva rajta, hogy hetente egy alkalommal egészen biztos benéznek.

Mára eljutottunk oda, hogy az igazolatlan kapcsolatok legtöbbje sok éve nem látott arc. Igen szórakoztató egyik-másik profil oldalt megnézni, még ha csak arra a néhány másodpercre is, amikor a mindennapi rohanás van. Elképesztő fejek, formák, emberek. Komolyan és most viccen kívül. Hogy megváltoztunk.

Aztán ezen belül persze azok, akik eddig a számítógépet maximum Excelre és emailezésre (természetesen a kíméletlen freemailre) használták és most kaptak IWIW meghívót. Szinte azonnal felismerhetők ezek az iwiw-n00b-ok, hiszen próbálnak vicceskedni a profil oldalukon, viccesnek gondolt képeket feltenni a profil oldalukra (ne feledjük, hogy aki egynél többet tesz fel, REMÉNYTELENÜL DUGNI AKAR!!) és n00b dumákkal futtatják magukat az üzenőfalon.

Tudom, hogy ez most egy reménytelenül szánalmas duma a részemről, de ha egyszer 1986 óta nyomom a gépet, akkor azt hiszem kijár nekem ennyi, hogy megmosolygom a szituációt. Annak idején, sőt még a kilencvenes években is csak a nördök használtak számítógépet kedvtelési célból. Akkor még nem lehetett rendesen zenét hallgatni, nem voltak MP3-ak, nem voltak filmek, nem volt net. Ott még social outcast volt az ember, ha gépnyomó volt.

Bazsó Gábor is nörd volt, mint én. Legnagyobb meglepetésemre derült ki, hogy annak idején ő mindig a Ready Computers felé ment a nyugatinál (lehet, hogy egy másik bolt volt máshol) és bevette az aktuális árlistájukat, hogy aztán otthon arra nyáladzzon. A vicc az, hogy én is ugyanezt tettem Baján. 486-DX2 66Mhz. Aztán bejöttek a 800 megás vinyők. Te jó ég! Egy komplett CD-t lehetett halmozni és még maradt hely a játéknak is. Bazsóval azt is megvitattuk, hogy mindkettőnknek volt az a bizonyos Gravis repülőgépszimulátor joystick-je, amihez játékonként kellett kiosztást váltani és a joy drivere miatt nem maradt elég alsó memória, aztán trükközni kellett az indítással. Elképesztő évek voltak!

Mára annyira a mindennapok részévé vált a számítógép és a net, hogy mindenkinek szüksége van rá, erre jó példa az IWIW. Olyan arcok bukkannak fel rajta, akikről sose gondoltam volna, hogy valaha képesek lesznek majd emailt írni, vagy elsütni a digitális fényképezőjüket. És ott vannak és bejelölnek számítógépet használva.

Nagyon fura érzés, hogy ezer éve nem látott ember felbukkan, bejelöl, gondolom ő is megnézi az én profil ablakomat (nem lát semmit ott egy fotón kívül), aztán tovább áll. Én megnézem az övét, esetenként a fotóit (geci lassan töltődik persze) és elolvasom, miket ír magáról, aztán én is bejelölöm.

Mennyi sztori. Horvátországi fotók. Barátnőjével pózolnak egy képen. Megmutatják, milyen autójuk van. Hogyan élnek. Milyen környezetben. Rengeteg dolgot meg lehet tudni abból az egy fotóból, vagy kettőből és többől azoknál, akik dugni akarnak. Hogy a fenébe ne lenne rengeteg, ha egyszer zéró információm volt eddig. Nekem most az a fotó minden. Vagy egy adatlap. Beszélt nyelvek: szuahéli. Ha-ha. Nagyon vicces vagy. A kollégiumban is az voltál. (Szerinted.)

Csak végigkattintok mindenkit, végignézem kiből mi lett. Senki nem ír senkinek üzenetet. Nem is fogunk soha. Egyszerűen csak összejöttünk a neten erre a subtle time span-re, arra az időre, amíg bejelölöm ismerősnek és megnézem az adatlapját.

Józsi vagyok, középiskolás nörd. This is my story.

Függöny.

Ki mint vet

Másfél héttel ezelőtt felhívtam a szervízt, hogy a téli gumikat szeretném a nyári felnikre cserélni. Csütörtökre kaptam időpontot, amivel semmi problémám nem volt, hiszen ez egy ilyen műfaj. Még mielőtt: a kocsi riasztójával is volt gondom, ami miatt a márkaszervízbe jelentkeztem be. Továbbá az ottani konnekt jól végzi a munkáját és át is akartam nézetni az autót így nyár előtt.

Csütörtök délelőtt eszembe jutott, hogy a felniket a tárolóban hagytam. Ez azt jelentette, hogy kb fél órával előbb le kellett lépnem, hazamenni, leállni a garázsba és kipakolni a csomagtartót. Kivettem a kalaptartót is, majd egy kerekes tológéppel lebattyogtam a tárolóba. Ez a garázsunktól kb 40 lépcsőfokra van. A tárolóból négy felni felcipelése a kocsiig, hálátlan feladat. Annyi időm még volt, hogy vizeljek egyet a lakásban, ebédelni már nem.

Elvittem a kocsit, leadtam. Kinn voltam a márkaszervízben, buszra kellett ülnöm, de csak majdnem. Mivel édesapám a város azon részén lófrált, felhívtam, hogy nem tudna-e visszadobni. És tudott. A menza 14 órakor zár, de 13 óra 55 után már mindent elpakolnak. 14 óra 3 percre értem vissza. Az esélytelenek nyugalmával mentem be, de a kedves emberek ezúttal megsütöttek nekem három rántott sajtot és némi burgonyát. Remek cucc volt, vettem hozzá gyümölcslevet is.

Aznap reggel esett az eső, veszélybe került a délutáni tenisz. A teniszt 17 órára állítottam be, de még el kellett mennem az autóért. Egyik kollégámat meg tudtam kérni, hogy vigyen el. 16-kor indultunk, 16:20-kor fizettem a szervízért, de a kocsi csak 16:40-re lett kész az eredeti 15 órával szemben. Megnyomtam a gázpedált, ahogy az autópályán gyorsítottam. 17:03-kor már a teniszpályán voltunk. Az eső addigra elállt és kisütött a nap megnehezítve a szervákat.

Tenisz után hazafelé megálltam a budaörsi virágboltban és vettem a barátnőmnek egy csokor virágot. Megfigyeltem, hogy hurkapálcákon különféle fura objektumokat lehet a csokorba szúrni. Szárított gomba még csak-csak, de műanyag mobiltelefon már sok volt még az én ízlésemnek is.

Otthon izzadtan, büdösen, a világra szarva megragadtam a négy téli gumit és levittem a tárolóba. A házmester ott sepregetett valamit. Köszöntem, visszaköszönt. Még négyszer mentünk el egymás mellett egy kurva szó nélkül. Legközelebb lehet, hogy megkérdezem, hogy van. De most még nem.

A lakásban az első dolgom az volt, hogy a tenisztáskámat kipakoljam és elrendezzem a körletet kicsit magam körül. A délutáni lakásban járásom alatt valami ital kiömlött veszélybe sodorva ezzel a hordozható firewire vinyőmet. Engedtem fürdővizet, bár a japánok szerint csak az európaiak szeretnek a saját mocskukban fetrengeni. Megmostam a hajam és az erkélyen levágtam a körmeimet a kezemről és a lábamról.

Felöltöztem, összepakoltam, megvakargattam a macskát, kiganéztam a vackát, aztán elindultam egy újabb útra.

És boldogan fogok élni, míg meg nem halok.

Függöny.

Eladó, kiadó most a szívem!

Két PC számítógépemtől megválnék. Korábban már postoltam erről, de most újra megteszem, mert a Pentium-class SAMBA file szerver gépemet is bedobtam a mixbe.

Első gép az otthoni játékgépem. Ezt kb egy évvel ezelőttig aktívan fejlesztgettem a Kronos Trade nevű PC bolt hathatós közreműködésével. Ott dolgozik bizonyos Krasznavölgyi Attila, aki fáradtságot nem kímélve válaszolta meg n00b kérdéseimet, amikor valamit vásároltam. Időnként rugalmas volt a szerelési költségekkel is. (Azóta egy PowerBookon terpeszkedem és nem vagyok már vevőjük. Így múlik el a világ dicsősége.)

Második eszköz a Linuxos betárcsázó/firewall/file szerver, ami remekül használható minden háztartásban egy rálökött Debian segítségével. Két hálókártyával, ráadásul. Egy az alaplapon, egy pedig azért, hogy netwörkbe is köthető legyen. A vinyó bad sectoros, de ezen talán lehet segíteni.

PCz for sale

Bónusz! A fekete géphez adok 10 ezer forint többletért egy 17-es CRT monitort is, amit indexes éveim alatt firkáltam össze Uj Péter és Kardos Gábor megkeserítette munkáim során. További extraként COMPAQ billentyűzetet (ezt már ingyen), amit szintén fekete alkoholos filccel tetováltam meg Barczi Imre által megkeserített munkáim során.

Leveleket a ride-kukac-plastik.hu címre várom.

Rube Goldberg

Aki nem látta volna itt a jobb oldali sidebarban, annak kötelező videó. Igen vicces és mulatságos, bár kicsit hosszú. Külön érdekessége, hogy mindegyik darab végén sikítozik valami idióta japán hang, és hallás után ezt írtam be a sidebarba címnek. Nos, egy kedves olvasó, FT hívta fel a figyelmet ennek pontos kiejtésére, és némi magyarázattal is szolgál a hátteret illetően:

A szöveg korrektebbül “PitaGora szuIccsi”, amiből PitaGora a jó öreg görög matematikus Pitagorasz, a szuIccsi pedig az angol switch szó japánba beemelt (betorzított) alakja (mint a mi kompjúter szavunk). A nagy P, G, I betűkkel azt jeleztem, hogy hol vannak a hangsúlyok kiejtéskor.

A felirat japánul: ピタゴラ スイッチ (ha windowson nem látszik, az nem a mi hibánk, ezek unicode kódolású karakterek — a szerk.)

A [videóban] fel-felbukkanó felirat is mindig a “Pitagora szuiccsi”. A “katakana” típusú szótagírással íródik (mint a más nyelvekből átvett szavak általában), ezt az írásmódot pedig gyorsan meg lehet tanulni. Ellentétben a “kandzsi” (a kínai eredetű) írásmóddal.

A szóbanforgó filmrészletecskék pedig a “Pitagora szuiccsi” nevű japán rendszeres tévéprogramból valók, mely gyerekek számára készül. Reggelente és délelőtt sorban mennek a különböző tematikájú gyerekprogramok az állami TV educational csatornáján, a bölcsődébe/óvodába/iskolába készülő, az ott levő, meg az otthon betegen fekvő gyerekek számára. Van pl. angoltanító, “japán nyelv és irodalom”, sport + mozgáskultúrák témájú, komolyzenei, főzőcsketanító tematikájú program egyaránt, ez a Pitagora pedig matematika-, algoritmus-, modellezés-, absztrakció- és fizika tematikájú. Olyan szinten, hogy már a három éves kisfiam is már megérti benne a mémeket, amikor nézi. Szenzációs ötletekkel mutatják be a mindennapi világban észrevehető összefüggéseket, szabályosságokat, az elemekből építkezést, a geometriai formákat, algoritmusokat, stb. A filmen látott részek szoktak lenni a műsor bevezető vagy záró részlete.

FT-t egy következő körben megkérdeztem még arról, hogy Japánba hogyan és mikor érdemes menni, illetve milyenek az utazás árai. Volt valami vague ideám arról, hogy a cseresznyefa virágzás ott a must-see. A válasza:

Az idei cseresznyefa-virágzás épp most zajlik… De legalább lesz időd rákészülni a következőre. Jól kell tervezni az időt, hogy pont abban a pár hétben érkezzél. (Elég jól megjósolható, kb. április első két hete, de pontosan utána tudok kérdezni.)

Árak: direkt repülőjárat nincs, egy átszállással (Bécs, Frankfurt, München, London, Párizs, …) számos módon lehet jönni. Ha fapadossal csinálnád az európai szakaszt, bőven hagyj rá időt az átszállásra (akár egy nap?), mert sima esetben is a reptér egészen kieső részére érkezhetsz, ha pedig csúszik/vacakol/kimarad az a járat, kár lenne emiatt lemaradni a japán járatról. Ha nem fapadozol, akkor az utazási irodák ajánlotta szokásos átszállási idő elég.

Nézd meg, hogy most mennyi a jegy (én most nem tudnék gyorsan rendesen árat mondani), jövő ilyenkor is kb. ennyi lehet (erős szezonfüggése van). Bátor ember moszkvai/efféle átszállással is jöhet tán (én gyáva szoktam lenni, pláne mióta családostul látogatunk haza). Két-három városba is jönnek Európából járatok, tehát az útitervtől is függ, hogy hova érkeznél és honnan távoznál.

Esetleg érdemes lehet akkor már “beugrani” valahova máshova is a “környéken”. Pl. hazafele Thaiföld (előbb a kultúra, utána a töklógatás), vagy bármi.

Magában Japánban hogy mit érdemes megnézni, az nagyban függ attól, hogy mikre vagy kíváncsi, és hogy mennyi időd van összesen. Ha pl. cseresznyevirágzás és efféle benyomásgyűjtés, akkor elsősorban Kyoto (vulgármagyarosan Kiotó, korrektebbül Kjó-to). Ha belefér, akkor Nara, meg Kamakura is. Tokyo (“Tokió”, korrektül Tó-kjó) esetében a közlekedés, az épületek jellege, a méret, a metropoliszság az érdekes.

Nagy profizmussal egy hét alatt át lehet tekinteni az országot, de ha nincs ilyen kísérőd, inkább talán szánj rá legalább tíz napot. Írástudatlanul és nyelvtudatlanul logisztikailag is nagyokat lehet szívni (utazás, szállás), és az élményanyag mennyisége is overflow error-hoz vezet: érdemes kapkodásmentesen, higgadtan, nyitottan haladni. Két hét királyi, egy hét húzós, rövidebb értelmetlen rohanás vagy értelmetlenül kevés megtekintett látnivaló.

Az út pénzbe fog kerülni. Létezik egyhetes meg kéthetes vonatbérlet turistáknak (Japan Rail Pass; ez csak külföldön vehető meg – Mo.-on is kapható), azzal a belföldi utazások zömét (de nem mindet) kedvezményesen lehet megcsinálni.

Azt hiszem, az a célszerű, ha tekintesz egy Lonely Planet-szerű könyvet, és abból leszűrsz egy kiinduló listát, hogy milyen dolgok érdekelnének.

Semmiképpen sem rossz ötlet, én egyre lelkesebb vagyok! A japánok amúgy is főnökök.

Skåne

(FYI: A postban található linkek többnyire a flickr érintett fotóira visznek. A teljes szett itt található.)

Jelen sorokat Svédországban, Malmöben vetem papírra. A plastik media szerkesztősége ideiglenesen kitelepült skandináviába, ahol még nem járt. Az idő esős és borult, a tenger vidám és fúj a szél is. (Mit nekünk szél, ha egyszer itt vagyunk északon!) Malmö egyébként a legdélebbi svéd városok egyike. 267 ezer lakost számlál, első benyomásként Amszterdam és Cape Town jutott róla eszembe.

Teljes nyugi van, kevés ember, piros téglából épült házak, amerre sétálunk. Érezni rajta a tengerpartosságot. Mindenki kerékpárral jár. Azt hiszem Chainnek ez lenne a mekka. Kerékpárutak vannak (dedikáltan így épített), és annyi kerékpár, amennyit egy rakáson még nem láttam. Esküszöm, ha itt laknék, én is bicajoznék, mert ennek itt kultúrája van. Itt meg lehet tenni, hogy kerékpározzunk, Budapesten nem lehet megtenni.

Ma kimentünk egy Willy:s nevű bevásárlóközpontba, mert érdekelt, hogy merre tart itt az FMCG piac. Otthon, ha bemegyek a Tescoba, egyből tudom, hogy szart adnak el. Kis kivételtől eltekintve minden vacak. Tecsóban pl nem veszek zöldséget, mert szar. A hústól is ódzkodom, a haltól meg kimondottan hányingerem van (egyszer főztünk belőle halászlevet — mondom egyszer).

A Willy:s-ben ehhez képest az volt a benyomásom, hogy nem látok szart. Még a saját márkás termékek is olyanok, amiket egészen nyugodtan meg lehet vásárolni. A zöldségek gusztusosan vannak kitéve, a kóstoltató pulton pedig nem ilyen darab szarokat lehet fogpiszkálóval enni, hanem kis villával kiegészített, megkomponált gyönyörűséget. Egy fél húsgolyó, négyféle halas cucc, sült virsli és barna kenyér volt a mai kóstoltató szett. Mondom: ilyen nincs.

A fogyasztási kultúra teljesen máshogy struktúrálódott, mint nálunk. Rengeteg a hal és rák (gondolom a tenger miatt), de a sajtoknak is igen gazdag külön szekciójuk van. Semmi fancy, úgy érzi az ember, hogy megoldásokat vesz. Itt egy chunk sajt, vedd meg és akkor a sajt-kérdés megoldva. Fehér kenyér, ahogy mi ismerjük, alig van. Helyette ilyen kétszersült szerű cuccok, amit knäckebröd-nek hívnak. Csak ezekből egy külön polc van. Ehhez lehet még tubusban kapni kaviárt, amiből szintén elég nagy a választék.

A multi cégek alapvetően nem úgy vannak jelen, mint otthon. Magyarországon azt látjuk, hogy minden multi idejön, megmondja, hogy mi az, ami nekünk jó, aztán azt nyomatják. Mo-on a polcok nagy részén globál cuccok vannak és import termékek. Svédországban ehhez képest helyi piac van, igen erős kereskedelemmel. Persze itt vannak a legerősebb globál brand-ek, de ezek szerepe és aránya nem annyira torz, mint nálunk.

Packaging designt megfigyelve alapvetően azt látjuk, hogy a skandináv minimalista, funkcionális iskola Svédországban is zúz. Sose gondoltam volna, hogy el lehet adni tejet olyan dizájnnal, ami gyakorlatilag teljesen fehér és a közepén van egy zöld kettőspont, meg egy kötőjel. Ehhez képest az a milk-design, ahol a fehér doboz közepén van egy kék virág, túltervezettnek mondható. Azt se gondoljuk, hogy ez akkor a réteg-tej, hiszen az egyik klasszikus brandről van szó (mármint a virágos esetében).

speed kingMit ad nekünk Svédország, gépnyomó nördöknek? Persze előrébb tartanak nálunk magyaroknál. Reggelinél szóba került a dolog, kiderült, hogy itt a lakásban 8 megabit-es ADSL van. Kicsit sokalltam a számot, gondoltam magamban, hogy esetleg egy helyiértéket valaki félreértett. Mondjuk 768 kilobites konnekcióról lehet szó, amit itt 8-ként árulnak, de amikor elindítottam néhány processzt, akkor derült ki, hogy nem, itt tényleg 8 megabiten ülünk. Ennél már csak az ára jobb: átszámítva 10 ezer forintot kell érte fizetni. Mondom: ilyen nincs.

TV műsorokban felbukkant a “My name is Earl”, amit bátran ajánlok mindenkinek. Szerintem nálunk nem vetítik, de erre nem innék hideg kancsót, mert nem vagyok nagy TV fogyasztó. Addícionális plussz, hogy az idegen nyelvű műsorok eredeti nyelven mennek és feliratozzák őket. Ez az, barátaim, halál a szinkronpiacra!

Mi volt még? Házban szemét legurító pipe, szelektív hulladékgyűjtő, tengerpart, Bo01 nevű lakótelep, ahol volt egy olyan ház is, ami gyakorlatilag üvegből volt összerakva, és remekül meg lehetett figyelni a benn lakó embereket (kinek milyen cipője van etc). A Turning Torso nevű elképesztően magas épület, amibe sajnos nem lehet felmenni, pedig Európa második legnagyobb residential buildingje roppant impresszív volt a tövéből. Van itt valami híd is, ami összeköti Svédországot Dániával, na ezen majd holnap fogunk átmenni. A híd egy ponton bemegy a TENGER ALÁ is for additional fun.

Ne misztifikáljuk túl a dolgokat, persze. Nincs másról szó, mint arról, hogy Józsi végre kihúzta a fejét a seggéből és kimozdult Budapestről. Nagy dolog. (Neki mindenképpen.)

Függöny.

Fütyis maci

Fütyis maci vetít nektek pornófilmet, gyerekek.
Ettől a sok marhaságtól feláll majd a fütyitek.
Kedvencem a friss szex és más finom falatok.
De azért szerettek, hogyha buzi is vagyok.

Hova szeretsz?

Poll. WC preferenciát tekintve melyik a jobban bejövős?

A.) A csobbanós aljú. Előnye, hogy eltűnik a kaki-manó, hátránya, hogyha nem “telepít”, vagy “ülepít” az ember papír-ágyat az aljára, akkor a liquid képes belecsókolni a popsiba különösen kellemetlenné téve az élményt.

B.) Tradícionális aljú, melyen kaki-manó kígyózva fekszik el. Előnye, hogy nem csobban, hátránya, hogy kellően hosszú kábel elfekvéskor képes rádőlni a faszra, illetve közelről szemlélhető a produktum heveny esztétikai paralízist okozva.

Korábban B-preferáló voltam az ülepítés és csobbanás miatt, de mára már egyértelmű A szavazó lettem. Többet ülepítek, bár az ülepítés kellően sok delay után átázik és közötte rések lesznek, ahova a kaki-manó rendszerint becsapódik. Az sem ritka, amikor FOLYAMAT KÖZBEN kell ülepíteni, mert előkerülnek az idő hiányában keletkezett lyukak.

Personal finances – the flashback

Tizen-akárhány éves fiatal koromban, ahogy a poros bajai utcákat róttam, fogalmazódott meg bennem először a gondolat, hogy lejegyzem magamnak azt, mikor mire költök. 15 vagy 16 éves lehettem. A projektet intenzív research előzte meg, bár akkor még ennek a szónak a jelentését nem ismertem.

Vettem egy csomag félfamentes rajzlapot, aminek az elején az a hajós pecsét volt, meg egy roll celluxot (ahogy akkoriban hívtam: “tixót”) és elindult a projekt. Akkoriban az iskolával szemközt levő csemegébe jártunk Baján kólázni. Szerletics Roli egy húzásra is meg tudta inni, de nekem ez mindig kicsit szénsavas volt. Ischler ment még, illetve volt minyon is, aminek a tetején egyszer láttam “Bonanza Banzai” jelet is, és akkor már tudtam, hogy a cukrász lányok biztos fiatal csajok. (De legalább egy van köztük, akivel én szívesen megismerkednék.)

A csemegében tehát gondosan begyűjtöttem a kóla és ischler után járó blokkot. Amikor történelem előkészítőre jártam és hazafelé megálltam az éjjel nappalinál, akkor is eltettem a blokkot. Ha nem adtak blokkot, akkor elkértem. Sokszor jól megnéztek maguknak, hogy miért csinálom ezt a szokatlan viselkedést. A kollégium szobában aztán ezeket a blokkokat szépen ráragasztottam a papírlapokra. Ha jól meggondolom, akkor a dolog teljesen hibás volt, hiszen:

– nem füzet volt, hanem lapok és menedzselhetetlenné vált elég gyorsan
– körülményes volt a ragasztás (kezdeti 2 csík ragasztót leredukáltam 1 csíkra, de attól meg “lötyögtek” a blokkok)
– nem lehetett semmiféle adatot, vagy aggregátumot kiolvasni belőle
– a kollégiumi közösség kiröhögött és újabb szöget vert a “this one here is a nerd [nyíl]” táblába

Hónapok is eltelhettek, mire hivatalosan is feladtam a dolgot, de már akkor éreztem, hogy az életnek egy olyan területére tévedtem, ahova biztosan vissza fogok majd látogatni egyszer.

(folyt. köv.)