Ilyet érezhetett Jézus

Az a mém megvan, amikor minket, Mac felhasználókat blame-elnek olyan dologért, amiket valójában nem is mi követtünk el, hanem a másik oldal pongyolán megírt kódja és sztenderdeket nem követő inkompatibilitás okozta?

Mivel a világ majdnem összes számítógépén Microsoft Windows fut, és mivel minden program és adatátvitel jól működik ezen összeröffentett eszközök között, az emberek egyből az eltérő eszközben látják a hibát. Nem lehet őket ezért hibáztatni, hiszen sokszor nem is értenek hozzá, így nem tudják megállapítani, hogy valójában mi okozza a zavart.

A Mac által küldött karakterek helyén kis négyzetek jelennek meg a PC levelező kliensben bizonyos embereknél. Reakció? A Mac-es kurva anyját. (Ha mindenkitől jól jelenik meg a mail, akkor csak ott lehet a baj, tiszta sor.) Az SAP kliens kiszolgálóhoz való kapcsolódás után fagy, pedig minden XP kliens gyönyörűen működik. Megfejtés? A Mac-es kurva anyját. (Ha mindenhol működik, csak az egy szem Mac-en nem, akkor ott lehet a baj, tiszta sor.) Mit mondanak a rendszergazdák? Minden nyomtató jól installál, csak Mac-en nem? Szar a Mac! Égne a pokol tüzén az, aki a Macintosh-t, mint egzotikus platformot kitalálta, csak a baj van vele.

Odakinn pedig egyedül vagyunk, nem számíthatunk senkire. Egy zombi PC-s irodai felhasználók által lenézett nép, aki csak a net-en (vagy még ott se) találja meg a hozzá hasonló gondolkodásúakat. Elzárt szigeteken élünk, a való életben magunkat nem vállalhatjuk fel, nem örülhetünk nyilvánosan. Ha pedig ennek hangot adunk, fejünkbe töviskoszorút nyomnak és keresztre feszítenek.

Macintosh felhasználónak lenni: küldetés.

Függöny.

29 hozzászólás

daveed

Azer az pl idegesito, hogy radugom a windows os halora, browselem a win es gepet, akkor szepen rateszi a .dstore filejait.
Es igen tudom, hogy ki lehet kapcsolni, de akkor is!

justdoit

“nem örülhetünk nyilvánosan. Ha pedig ennek hangot adunk, fejünkbe töviskoszorút nyomnak és keresztre feszítenek.”

Ha így érzed, akkor tényleg szar; de nem lehet, hogy csak így _érzed_?

addikt

Ilyen mértékű elhülyülés láttán kezdek bmeg félni a mektől.

EdBoy_WW

Levelezés témára konkrétan: Én ilyenkonr azt a ribancot szidom, aki kitalálta a huszonötféle karakterkódolást.

Adi

Mi történt, tanulgattál a comp.os.linux.advocacy archívumából? 🙂

A levelezős problémát átérzem amúgy. Tolom itt hol Thunderbirdből, hol KMailből a humoros körleveleket a corporate slave cimbiknek, ki nyafog csak, hogy nem tudja megnyitni? Az egyik outlookos. 🙂 Érdekes módon az MSOE-user is lát mindent. Kis Outlook, kis szar, nagy Outlook, nagy szar?

fds

audiophil:
defaults write com.apple.desktopservices DSDontWriteNetworkStores -bool true

természetesen van oka, hogy alapból odateszi őket a Finder, ebben jegyzi meg az ikonok pozícióját és a mappák egyéb megjelenítési beállításait. ha kikapcsolod a létrehozásukat, akkor ezek minden újranyitáskor elfelejtődnek.

Windows XP meg Thumbs.db-ket szeret potyogtatni, mi ezzel a különösebb gond?

airween

sed -e “s/Mac/nem Windows/g”

btw: ez neked új? egy éve nem MS-t használsz és fel vagy háborodva?

Öcsisajt…. 🙂

r.adam

angelday gyere mac találkozóra és örülj velünk együtt 🙂

second

Két kis megjegyzés:
– Ez volt a majdnem tökéletes Why NOT Mac post. 🙂
– A “Szar a Mac!” típusú minősítés nem a felhasználón kéri számon a “hibát”. Vö.: “… minket, Mac felhasználókat blame-elnek..”

daveed

audiophil:

Ha nem akarsz terminalozni, akkor ONYX is megcsinalja.

fds:

Thumbs.db – De az 1 darab file, es mas os-t nem szemetel vele.

kalasz

Ennél kiterjedtebb a mém. Érvényesül minden nem Windows-t, nem Word-öt, nem Excelt, nem IE-t stb. használónál. A másik oldal reakciója: de hát nálam minden megy, csak nálad lehet a hiba! Naná.

Vö. http://www.motoker.hu Firefox-ban vs. IE-ben.

Vö. IMG forrása C:///Documents and Settings etc. Há’ nálam működik, te vagy a hülye!

Ezek csak tünetek. A hozzáállás a gond.

eN

“nem örülhetünk nyilvánosan”: Jozsi nem tudom milyen gyakran latogatod a digg-et, de ott a mac-es “fanboy zealot”-ok (ahogy vki talaloan jellemezte oket) minden mac-es es nem mac-es digget arra hasznalnak fel, hogy a sajat szellemi sekelyseguket kialtsak vilagga a mac a legkiralyabb es en, mert azt hasznalom tipusu hozzaszolasaikkal.

Jano

Centino es BootCamp óta talán érdemes lehet elkezdeni szétválasztani a HW-t es SW-t es OSX-ről beszélni…

Jano

Fenti gondolatmenetet folytatva: Ha valaki XP-t vagy Linuxot használ egy Mac gépen akkor ő Macis vagy nem?

a.

es a thumbs.db-t kikapcsolod az UI-bol!

nem ilyen eldugott beallitasokat kell turni texteditbol vagy konzolbol.

nohab

A júzerek 95 %-a Windowst használ. A maradék 5 % nem. Ezek után baromi vicces, hogy összeül egy halom geek (akik ugye nem windowst használnak), és kitalálja, hogy mi legyen a szabvány. Aztán köpködik a maradék 95 %-ot, hogy undorító nem szabványos cuccokat használnak.

Szabványnak ugyanis csak azt van értelme megtenni, amit a piaci szereplők jelentős többsége képes elfogadni és implementálni. Akármennyivel hiperszuperebb lenne az, amit a geekcsapat kitalál. Lehet, hogy tényleg. De ha nem használják, akkor nem ér szart se.

Adi

nohab: hallottál már arról, hogy “embrace and extend”? Mert az érvelésed itt sántít. Az MS számos alkalommal elkövette azt, hogy egy már kidolgozott szabványt megerőszakolt és a piaci ereje segítségével erőltette rá a saját, átdolgozott szabványát a világra. Kapásból pl. az AD-be belehekkelt, az eredetivel némileg inkompatibilis Kerberos jut eszembe.

Krinyo

angelday: lassan pihenore es Mac-megvonasra lenne szukseged. Nem hittem volna, hogy eljutsz idaig, minden Mac-kel egyutt jar a lathatatlan szemellenzo is?
A blogod latogatottsaga hogy alakul az utobbi idoben? Kapasbol tudok jopar embert, aki elotte szivesen olvasott…

Krinyo