Plastik média

Aki nem ismerné a Wittman fiúkat: a Népszabadság hétvégi mellékletében jelentkeztek hétről hétre budapesti étterem kritikákkal. Sok étterembe jutottam el a segítségükkel, mert bizony vagy jól ragadták meg a valóságot, vagy pedig csak egyezett a felfogásom velük. Mindegy, soha nem csalódtam abban, amit írtak. (Sőt, Fáy Miklós komolyzenei írásait is diggelem, teljesen jó a fickó.)

Ma is meg akartam nézni egyik korábbi írásukat valamelyik étteremről, mert a NOL oldalán lehetett az éttermek nevei alapján is keresni (sőt, ezt az újságban is promózták), de a NOL címlapján semmi nyoma nem volt a Wittman fiúknak. Próbáltam a pontatlan keresőjüket is ilyen-olyan kulcsszavakkal, hasztalan. Ezután fordultam a Google-hez, aki ki is hozta, hogy a Wittman fiúk rovata bizony ezen a címen van. Egyből beugrott, hogy biztos csak a címlapra nem szerkesztették ki. Hát nem: a rovat megszűnt.

A fiúk leköszönő cikkét is megtaláltam. Ez mondjuk januári keltezésű, ami engem is minősít, de az üzenet most nem ez. Az üzenet az, hogy miért kell erről ilyen hányaveti módon értesülni? Másrészt miért tűntek el a korábbi kritikáik a NOL honlapjáról, hiszen az üres oldal fejlécében ezt olvasni: “Törölt gyűjtések”.

Lehetne még kutakodni és keresni információk után, de én ezen a ponton mégis a felelős portálcsinálásra hívnám fel a figyelmet. Ez nagyjából így néz ki:

1. Ha basztatnak minket a cikkek miatt, legyünk kemények és ne vegyük fel a kesztyűt, hiszen ezek már megjelentek, a keresők leindexelték, mi pedig felelősen szerkesztünk.
2. Ha úgy döntünk, hogy megszűntetjük a rovatot, őrizzük meg a kereshető archívumot.
3. Ha az archívumot is el kell távolítanunk, akkor hagyjuk fenn a címlapon a linket, biztosítsuk a felhasználót, hogy vagy onnan, vagy a keresőmotorrol eljusson a céljáig, ott pedig helyezzünk el egy hivatalos közleményt.
4. A rovat címlapjára linkeljük be a Wittman fiúk utolsó cikkét, vagy tegyük ki oda azt, és nyilatkozzunk arról, miért nincs archívum.

Ameddig ez nem történik meg, addig kókler munka, amit csinálunk, nem pedig felelős portál készítés. Nem emelnék szót, ha nem egy igazán nagyszerű rovat veszett volna el, viszont ez így roppant kellemetlen.

Fasz kivan.

Eltelt a hétvége, közben aktívan nyüstöltem a cuccot.

• A szoftver alapvetően ugyanaz, mint a K750i-ben, mégis változtattak, jobbítottak apróságokon.
• Van benne stopper óra és lehet definiálni különféle ébresztéseket is. Nice. (Tudom, hogy erre mindenki azt mondja, hogy “nekem bázel legyen egy szám beíró funkció az ébresztéshez RÖÁRRR!” viszont baromi egyszerű használni és nem látom értelmét a why not-nak.)
• Headset hívások kaptak külön ikont.
• USB konnekciónál iPod-esque donut disconnect felirat és grafika.
• T9 szótárban szerepel a “kurva” szó.
• Be lehet állítani szövegbevitelnél checkbox funkcionalitással, hogy a közép-kelet európai nyelvek közül csak a magyar ékezetes betűk jelenjenek meg. Ezt egyszerűen nem sikerült a korábbi modellen valamiért elérnem.
• Fényképezés sokkal jobb lett, ezért imádom. Az előző modell képeit már nagyon untam és ráadásul rengeteget fotóztam vele.
• Van benne spot metering funkció, ami időnként must have. (Aki nem ismerné: fényerőt tudunk mintavételezeni bárhonnan, aztán félig lenyomva rámegyünk a szubjektumra, végül elsütjük. Korábban ilyenkor mindig visszaállította az annak megfelelő fényerősséget lehetetlenné téve néhány kellemes kompozíciót. Összehasonlító ábra: without and with spot metering.)
• Sokkal jobb minőségű képeket készít, mint az előd és gyorsabb is.
• Van benne egy bestpic(tm) funkció, ami nagyjából azt csinálja, hogy adott időpillanatban levesz egy halom mintát a bufferba, aztán ki lehet választani, melyiket mentsük el (az összeset is elmenthetjük). Például korábban a különféle mozgásokat nagyon kellemetlenül lehetett lekapni és az ember ki volt téve a véletlenszerű hatásoknak. Ez most nagy mértékben egyszerűsödött, tényleg hasznos funkció. Alacsony fényerejű kondíciókban például lesznek majd nem bemozdult képek, vagy olyanok, ahol nem pislant épp a szubjektum. Működik, hasznos, jó. Tesztképek egy gombnyomás után: egy – kettő – három.

Egyszóval kellemes addíció lett, kár, hogy a megtakarításaimat 75 ezerrel deduktolta, de végülis van most egy egész használható kompakt gépem csuhajja.

A Nokiáról nagyon gyorsan lejöttem, mert amit néhány éve csinálnak az minden, csak nem jó. Átpártoltam ismeretlen vizekre. Egy SE k700i-vel kezdtem, sőt, maradtam is rajta, aztán tavaly nyár elején vettem a k750i-t, majd a mai napon a tranzíciót a k800i-vel folytattam. Ismeretes, hogy ezek a telefonok legkevésbé a “dizájn” kategóriásak, azaz lehet viszonylag kényelmesen nyomkodni a billentyűket és így tovább.

A Sony-Ericsson k800i telefon ma még új és drága. Nekem a régit beszámítva kártyafüggetlenül 75 ezerbe került. Annyi biztos: az életem nem lesz jobb ettől a telefontól.

Mit kaptam a pénzemért? 3.2 megapixeles kamerát, rendes flash megoldást, RSS olvasót (?), több pixeles tüköréles kijelzőt (KAFÉ), “blog this” funkcionalitást, VideoDJ-t (!?), 3G videókonferenciázási lehetőséget, és néhány lockolt Java játékot. A v3-as VCARD bejegyzések első pillanatra úgy tűnik, hogy nem szinkronizálnak (a fényképes caller id miatt lett volna érdekes), tehát maradt gyakorlatilag minden a régiben.

Illetve nem, mert ugye a bleeding-edge-en maradni mindig kompromisszumos, hiszen ma még csak hekkelve tudom szinkronizálni az address bookomat (meg kell várni, mire rendesen támogatott lesz szoftver oldalról), egyszerű zseblámpa meg nincs benne, csak hagyományos villanós vaku. Ezt nagyon sajnálom, de tényleg. A 3G videókonferencia sosem érdekelt, nincs is előfizetésem hozzá és a jelenlegi árazás mellett nem is lesz.

75 rugó és úgy érzem, hogy nem kerültem magasabb energia mezőre. (Viszont működik a lefelé gomb, nem kell elmennem a West-Endbe, ÖCSI.) Sajnos ez a biznisz ilyen, nincs jó megoldás. Évente rá kell költeni kicsit és jó. A shopping-léleknek is.

Végül média kompariszió:

• SE k700i: Uj “Piedone” Péter
  
• SE k750i: yours truly
  
• SE k800i: Horváth András
  

Itt pedig egy videó, ahogy kicsomagolom az eszközt. By Handrás, aki a fenti semi-pro géppel fotózik újabban. Handrás is ír róla, illetve a 30D-vel csinált stock minőségű képet a most még szűz telóról, érdemes megnézni, én totál bevettem, hogy valami hivatalos kép.

HVG címlapján megtörtént a hazai blog díjkiosztó gála, ebből kiderül, hogy a rengeteg kategóriában kik lettek a zsűri szerinti dobogósok, illetve a közönségszavazatok alapján kik vitték a pálmát.

A Plastik Media a “megmondós” kategóriában a közönségszavazatok harmadik helyét vitte el 96 szavazattal. Szeretnék köszönetet mondani ennek a 96 embernek, akik hajlandóak volt rám, szerencsétlen hülyére kattintani, de tényleg.

Engem a cselló, mint olyan, soha nem érdekelt különösebben. Valami vonós hangszer, lehet vele klasszikusokat játszani. Van, aki három éves kora óta napi négy-öt órát gyakorol, majd nyolc évesen eldönti, hogy egész életében a csellózással foglalkozik.

Napi négy óra gyakorlás és nem unja. Sőt, ha lenne egy tökéletes menyország, akkor ő csellózhatna egész nap. Elmegy nyaralni, a 30 ezer dolláros hangszer pedig olyan, mintha otthon felejttük volna reggel a mobilunkat és hiányzik. (Kérdés: hányan fordultunk már vissza menet közben az otthon felejtett mobilunkért?)

Az én életemben – a számítógép nyomást leszámítva – nem volt semmi ilyen szintű dedikáció. Igazából a gépnyomást sem lehet ide számítani, hisz az nagyon sokrétű. Egy dolog foglalkoztat tehát, amire választ szeretnék kapni: mi az, amit egy csellista lát és én nem? Miben van az ő tudása?

Harminc éves kor felé haladva, napi ennyi gyakorlással az ember már eljut egy stabil szintre a zenével. Kigyúrta magát technikailag. Nincs technikai fejlődés a szó hagyományos értelmében. Ami van az talán a többi virtuóz stílusának beépítése a sajátjába. A másolás nem pálya, hanem homokozó az ovisoknak.

Illetve a pillanat létezik. A buddhisták mondják, hogy a meditáció nem arról szól, hogy mi volt a múltban, vagy mi lesz a jövőben. A jelen pillanat létezik, az a pillanat, amit meg kell élni. Ha az ember felteszi az egész életét egy hangszerre és a zenére, akkor van lehetősége megélni a jelen pillanatot. Akkor nem azt nézi, hogy ki az a jó nő ott az első sorban, akit jó lenne megdugni, hanem semmit sem néz. Semmire sem gondol, csak a zene van, meg az adott pillanat.

Markos György most hatvan éves. Reggel elmondta a tévében, hogy 15 éves korában először ehetett konyakos meggyet. “Olyan, mintha tegnap lett volna. Mi történt az elmúlt 45 évben?” – kérdezte. Nincs. Elmúlt. Nem létezik.

Az idő úgy megy el, hogy észre se vesszük. Vannak emlékeink arról, hogy milyen volt szőkesége. A mindennapjainkban nem létezik az, hogy “most”. A következő pillanatban már nincs is meg. Egy nap? Egy hónap? Egy év? Semmi. Mintha csak tegnap lett volna, hogy mi is 15 évesek voltunk. Mennyi telt el azóta? Egy pillanat?

A csellózás is meditáció, amikor az ember ott van a pillanatban. Akkor nincsenek nők, akiket meg akarunk dugni. A folyamat, amíg játszunk egyetlen, kibaszott, tökéletes pillanat. Fejben kell ott lenni. Úgy ott lenni, hogy ne legyünk máshol.

Ha sétálunk egy tengerparton és megpillantunk egy gyönyörű öblöt, amit csak a saját szépségéért lehet szeretni, nem kell, hogy eszünkbe jusson, hogy “fényképező – otthon hagytam – le kéne fotózni – telefonnal megcsinálom – azzal szar lesz – telefonálok kameráért inkább – nem, visszajövök – szerzek kocsit és visszajövök”.

Amikor teniszezek, gyakran gondolok dolgokra. Ilyenkor még a saját szintemhez képest is fosul játszok. Mert a jövőn jár az eszem, vagy a múlton. Soha nem a pillanatban. Az életet sem így élem. Nyomaszt a múlt, és a jövő, ami előttem van. Nem is élek, hiszen így nincs, nem lehet jelen. A gondok, amik a vállamat nyomják, emberek, akiket melegebb éghajlatra kívánok, megoldhatatlannak látszó dolgok, mind-mind csak mételyezik a gondolataimat.

Pedig úgy kell átélnünk az összes öblöket, mint az a csellós, aki naponta négy órát gyakorol egész életében és aztán leül játszani, hogy megélje a zenét úgy, mint senki más.

(Ma már többet nem segítek.)

Függöny.

De mi van jobbra? Régóta foglalkoztat ez a kérdés.

Minden barátomnak, akik rólam a blogomról informálódnak update: tegnap voltunk az IKEÁ-ban és a Media Marktban. Van mostmár hat darabos étkészlet szett kiskanállal. Vettünk mérleget is ötért, meg egy nyomtatót-szkennert-fénymásolót. Mondom, ezt nem hagyom ott. HP F380, 24 ezer forint. Kompakt megoldás otthonra. Öcsémnek és édesanyámnak üzenem: nektek adom a régi printert. Be good forever. Vettünk még kettő piros párnát az ágyra, meg ugyanilyen színű ágytakarót.

És növényeket!

Kettő növényeket. Ebből az egyiket a macska alma köré telepítettem, hogy dzsungel-fless legyen körülötte (macska érdekesen kikandikál a zöldből, vicces látvány), a másikat a fürdőszobába. Cserepet is vettünk a növényekhez, a nélkül nem lehet. Vettünk még mikrohullámú sütőt melegíteni. Grill funkció nem kellett, a 10 rugós modellel értük be, kaki rá. Vettünk még 149 forintos tányér-szettet és ugyanilyen kategóriás poharakat is.

IKEA csavarhúzó szett. Hihetetlen volt, komolyan mondom majdnem sírni kezdtem örömömben. 1500 forint, narancssárga színű. Van benne egy fogó, egy levehető fejű csavarhúzó, meg egy kalapács, amivel szöget is lehet feszíteni. A csavarhúzóhoz kb. 15 IKEA szabvány fej van, így az első dolgom az volt, hogy meghúztam azt a széket, ami kábé négy éve LÖTYÖG és amit a Dobrocsi Peti már megpróbált egyszer meghúzni, amikor nálam járt, aztán később egy sima csillaggal én is, végül tegnap feltettem a pontot.

1500 forint és minden IKEA cuccot tudok szerelni, öregem. Azonnal menjetek és vegyetek, mert ez a legjobban elköltött 1500 forint.

Igaz, nem tegnap, de vettem schnitzert is. Sárga amerikai profi kést. Hihetetlen élmény felvágni a dobozokat vele.

Hiába no, a jó eszközök a kellemes élet alapfundamentumai.

(Ma már többet nem segítek.)

Miles blogján jelent meg utóközlésben egy rövid post barátom Kovács C. Balázs tollából “Lecke #2, Amikor az alma visszaharap” címmel. A post az “új” Apple hirdetésekről szól, ahol ugye egy trendi NYC kool csávó alázza a látszólag lassú PC-s barátját. Időzzünk el itt egy cseppet.

A koncepció és megvalósítás jó, de sajnos az üzenettel, ahogyan az Intel chip-es spottal, ezúttal sem tudok azonosulni. Azokkal a bloggerekkel viszont igen, akik szerint a hirdetés cocky, demagóg és feleslegesen arrogáns. Mindig is utáltam ezt a fajta kommunikációt az Apple-nél, ahol erőltetjük ezt a kibaszott-cool-rest-of-you-can-lick-my-rectum image-et. Nem elég természetes. Itt van viszont ez a videó, ami jó ellenpélda arra, hogy mi az.

Az Apple termékei remek cuccok. Ezt a postot is a Powerbookomon írom, remek eszköz és sajnálni fogom, ha valaki elviszi, mert a Macbook nekem visszalépés lesz (a kis display-jel és a glossy screennel, nem kompatíbilis szoftvereivel). A szoftverek precízióval és Unix respekttel készülnek, erről kár lenne vitát nyitni. A kommunikációban viszont megjelenik ez a fajta rossz arrogancia, amitől el szeretnék határolódni.

Vegyük észre, hogy a szeretni való cool arc nem a Mac fanboy, hanem a szemüveges csávó.

Mindazonáltal Kovács C. Balázs lelkes szavaiból arra következtetek, hogy arrafelé is érik a switch.

Szevasz, fátter!

Barátnőmmel való összeköltözés minőségjavítólag hatott az életemre abban az értelemben, hogy most már együtt reggelizünk. Otthon eszünk, direkt kiadások nélkül, tehát a hűtőből előszedett ételeket elfogyasztva. Az ebédig jó vagyok és nem kell a büfében sorban állnom a sok irodista zombi mögött, akik ráérnek poénkodni a büfésekkel a cappucinójuk mellett.

Hétfőn este a tévészerelő járt nálunk. Aki képben van abban, hogy egy 100 éves budapesti bérház kábelezése mennyire nem megoldott, az tudja, mekkora kín egy antenna tányért a tetőn elhelyezni és a lakásba juttatni úgy, hogy ne sérüljön az épület műemléksége. Végül a lichthofon keresztül vittük be a kábelt (lichthof keretbe, hopp, lyuk!), aztán most a belső szoba ajtó küszöb mellett egy fehér kábel feszül.

Ha én egyszer házat építek, az tuti, hogy minden létező kábel eleve forward thinking megoldással készül majd. Kábelcsatornák, here I come!

A tévészerelővel olyan két és fél óra küzdelem volt, ennek keretében én magam is a tetőre másztam és DACOLTAM a mélységgel. Linda hazaért a melóból, és míg mi izzadt férfiak a tetőn dolgoztunk, ő vacsorát készített azokból az alapanyagokból, amiket együtt vásároltunk a leszakadt Tescoban előzőleg. Mikor már a lakásban szereltünk és olyanokat végeztünk, hogy mosógép falból kimozgatása, mögötte kábel ellenőrzés, Linda adott nekem néhány falat száraz kolbászt, meg zsömlét.

Sok jó helyen ettem már életemben, de ez az egyik legjobb vacsora élményem volt az összes közül.

Tegnap is otthon ettünk, aztán lementünk a Duna partra, beültünk a helyre, én rendeltem egy akármilyen desszertet, bevettünk néhány rosé fröccsöt, aztán otthon pass out.

Melós élet, felnőtt élet, here I come!

Ezúton szeretnék gratulálni Kiss Borbála Rékának és Eszenyi Péternek, akik július 14-én pénteken keltek egybe talán pontosan egy évvel az után, hogy “összejöttek”.

VINCENT
What’s her name?

JULES
Mia.

VINCENT
How did Marsellus and her meet?

JULES
I dunno, however people meet people.

Az esküvőre én is el akartam menni, de este nyolc óráig egy Linux szervert kellett megfigyelni, amin Magyar “maz” Zsolt ügyködött. A háttérben egy fél millió forint értékű 8 portos HP gigabit enterprise switch volt, amit Magyar úr ezúttal nem felejtett itt.

Legyen hát mindenki boldog, én is összeköltözöm a barátnőmmel! Tegnap már beszereltettük a közös kábeltévénket (kimásztam a tetőre a szerelővel! para volt!) és ittunk gyümölccsel ízesített sört is. Nagyon finom.

Menjetek, házasodjatok, sokasodjatok, szeressétek egymást és a tévé szerelőket, gondnokokat és azok férjeit.

Át akarom vinni más címre a telefon előfizetésemet. Semmi sem működik, de tényleg.

1. 1412-et tárcsázom. Menüt végigklikkelem, a végén foglalt jelzés. Lerakom, újra, megint ugyanez. Próbálom harmadszor más úton bejárva, ugyanez.
2. Weben nagy nehezen megtalálom az oldalt. Kattintok a “Rendelje meg most!”-ra. Üres oldal. Próbálom két órával később, továbbmegy. Rákattintok a regisztrációra, erre 404-et ad (nem vicc).
3. Végső elkeseredettségemben rákattintok a “Személyesen” gombra, “Üzletkereső”, majd a legördülőből kiválasztom a XI. kerületet, erre megjelenik a “Nincs találat.” felirat.

Gratulálok.

Az IWIW-nek szüksége lenne egy “friend tracker” funkcióra. Baromi egyszerű működésre gondolok: az érdekes személyek neve mellett megjelenik egy csillag ikon (vagy szemüveg, bármi), amire kattintva az illetőt elkezdenénk megfigyelni. Az illető számunkra publikusan látható profil oldalán innentől minden változás követhető lenne, sőt, az egynél több kép felkerülése esetén egy “ez már dugni akar, fátter!” ikon villogna.

Miért jó? Mert mindenki folyamatosan szerelgeti a profil oldalát. Hopp egy kép fel, hopp egy kép le, apró módosítások, vicceskedések. Nem egy esetről tudok, ahol szétmenő kapcsolatok és kommunikációs szakadékok vannak áthidalva IWIW-vel. Hogy levette azt a fotót. Feltett magáról egy olyat. A szemét.

Tudom, hogy aki nagyon érdekes, azokat az ember mindig manuálisan megklikkeli. De szerintem ez loser megoldás. Kell egy gyűjtő oldal, ahol a “watched” profilokban levő változást lehet látni. Meg persze RSS feed hozzá, hogy ne kelljen mindig bemenni az IWIW-re.

Meg lehetne csinálni kívülről is a cuccot, sőt, ha API-ja lenne az IWIW-nek, akkor aztán tök egyszerű lenne.

Gyorsuljunk fel, építsünk.

Eladom a Powerbookomat, remek eszköz, remek dizájn, jó munkagép.

9 hónapot szolgált alattam, szerettem, megbecsültem. Most viszont eladom, mert vennem kell egy másik Macintosht, hogy addikciómat kielégíthessem. Nem tudom azonnal adni, mert a replacement eszközt meg kell várnom, hiszen ezzel dolgozom. Magyar billentyűzet, DVD írási lehetőség, nagy felbontás, bright display (nem glossy), backlit keyboard.

350 ezer forintot kérek érte.

levél: ride ezen a domainen.

update: a laptopba 2006. október 4-én az Apple battery recall program keretén belül egy vadonat új elem került. További részletek itt.

What if you get an MP3 from your friend you’d like to listen to, but clicking on it would import shit into iTunes which would not necessarily be the best thing? (Because you want to keep your iTunes library nice and organized like every caring nerd.)

I have developed the habit of right clicking and opening in QuickTime every media file which I don’t want to import into iTunes immediately. What’s even better is QT recognizes the M3U format, so you can easily open a complete album in one set. And there you have it:

A nice little track selector, sweet!

Néhány dolgot szerettem volna mondani ezzel kapcsolatban:

1. A francia büntető nem volt jogos és az olaszok vágtak egy rendes gólt, tehát őket tekintjük a meccs győztesének regardless of the 11-es rúgások a végén.
2. Szerintem Bede indexes kamu cikksorozata elég langyos volt, vagy csak én nem vagyok benne ebben a foci témában annyira, hogy hahotázzak.
3. Zidane fasz, Materazzi fasz detto.
4. A focinál sokkal érdekesebb volt a Federer Nadal döntő, amit én szakkommentáltam végig a Salak fórumon.

Szerencsére ennek a VB-nek is vége és be lehet vonni a projektorokat a városban.