Project managment lessons by yours truly

A projekt management egy másik fontos leckéjét osztanám most meg az olvasóval: a projekt managernek (PM) csupán technikai jellegű feladata az, hogy emaileket forwardoljon egyik pontból a másikba.

Aki ezt teszi, rossz PM.

A PM-nek képben kell lennie azt illetően, hogy mit küld és kinek küld. Hovatovább képben kell lennie azt illetően, hogy a munkafolyamatok pontosan mely fázison állnak, ki dolgozik, min dolgozik, hogyan tud a folyamat előrébb jutni.

A jó PM a folyamatok, inputok és outputok mester szintű tudója.

Ehhez a tevékenységéhez elvárt, hogy track-eli a folyamatokat Excel fileban és bármikor számonkérhető a 30 másodperces idő-ablakon belül, ami idő pusztán ahhoz elegendő, hogy megnyissa a file-t, és a megfelelő sheetre / sorra álljon benne (már amennyiben fejből nem tud pontos és akkurátus választ adni).

A jó PM szerves része a projektnek. Belefolyik, hozzáad, javaslatokat készít, közvetít, elsímít, előre gondolkodik.

A jó PM nem csak leveleket forwardol két pont között.

19 hozzászólás

alternaiv

Az excel nem jó erre a célra. Egy komolyabb projekthez olyan ezsköz kell, amivel tervezni lehet, a feladatokat ki lehet oszatni és a követésük is megoldott. Az MS Project nem rossz – a tervezéshez. Viszont egy teljeskörű szolúció (sic!) ami még ingyenes is: http://dotproject.net/

lipilee

excel fileban, ezen hangosan felröhögtem :)
a dotproject jó cucc (én is ezt használom), de korántsem teljes: csak a projektek szűken vett managelésével, history-, appointmentkezeléssel, ilyesmivel foglalkozik.
teljeskörű megoldásnak inkább valami groupware-t (GForge, PHPGroupWare, ilyesmi) neveznék, ahol az esetleges csatlakozó taskokat is jó eséllyel kezelni tudod (pluginek sora és API-k), és pl. van egy rendes calendarjuk.

Gábor

Excelen én is nevettem, habár itthon ez a módi, ezért szop annyit mindig cég,
de groupware-en túl én még inkább egy CRM rendszer használatát javasolnám, és akkor nem csak a levegőben lógnak a taszkok, projektek, hanem beleültetve szépen az értékesítési folyamatba, így sokkal finomabb, pontosabb kimutatások, elemzések fölözhetők le.

lipilee

amennyire tudom (meg látom), a *groupware-ek ezt elég szépen teljesítik.
de a lényeg: lehetőleg fölé kell lőni igényességgel, aztán legfeljebb nem használod ki egyből minden feature-ét. de később majd jól nem kell váltani, importálni, stb.
ez crm-re és groupware-re is igaz, bár az az érzésem, hogy a két halmaz messze nem diszjunkt, időnként csak a megnevezés más :)

kretusz

Nekem meg rajtatok kell röhögnöm. melyik az a szánalmas cég, amelyik ilyen igyenélőket foglalkoztat? Dolgozzatok, bazzeg, ne project manageljetek.

A.

Kretusztol teljesen fuggetlenul merult fel bennem is a kerdes: melyik jo PM-nek van ideje munkaidoben PM guidot irni? Na ugye. Ennel csak azt szeretem jobban, amikor null kilometeres “trener” kislanyok tartanak vezetoi kepzest. Meg is erdemli, aki nem rohog rajtuk :)

CsasZ

Én azokon röhögök, akik megveszik ezeket a képzéseket.

Balazs

A jo projekt manager sztem a meseben letezik. A rossz az kvazi mindenhol, de az o idealis helyuk a bolygo atellenes pontjan lenne, vagy egy guillotine alatt. Bocs, a manageritisz akut tipusatol szenvedek a melohelyemen :)

Dob

Hát igen, ez megint a semmithajtás. A dolgozók tudják maguktól, hogy mit kell csinálni, épésszel fel lehet mérni, hogy mi után mi következik. Ehhez tényleg a nagy multik “tudása” kell hogy a legalapvetőbb feladatokhoz is menedzsereket raknak. Merthogy, “a menedzserek jobban átlátják a folyamatokat”. Akik nálunk vannak nem túl skillesek, és mindig a dolgozókhoz (akik a tényleges munkát végzik) mennek oda, hogy mit is kell csinálni? Akik szava persze nem számít, mert “alulképzett senkik”.
Ráadásúl a lefektetett WorkFlow az esetek jelentős részében nem alkalmazható, hanem tudásra épülő interakcióra lenne szükség, amit az Excel fájlokat csavaró “vezetők” nem bírnak. Ez tényleg a pöcsköszörülés netovábbja. Az Excell meg ritka mókás (párhuzamos munkavégzés kizárva).

Balazs

Itt lehet sehol.. ellenben ahol projekt management van, ott szoktak lenni neha projekt managerek is, ez man csak igy megy… innet mereszeltem asszocialni egy szelidet :)

deKata

Mutassatok egy szövegíró-designer-flashes-sitebuilder-developer csapatot, aki önmagától (PM segítség nélkül) levezényel (ajánlat, ügyfél egyeztetés, módosítási körök, jóváhagyás, tech-cardnak megfelelő formátumok legyártása, site preview, site élesítés, számlázás) 8munkaóra alatt egy teljes kampányt(microsite, bannerek), és máris fel vannak véve, jöhetnek dolgozni hozzánk!

egy PM

Zila

Szerintem igenis szükség van jó projekct manager-re (valamint szükség lenne a régen volt szervezőkre a szoftver fejlesztések során de ez egy másik téma).

Szoftver fejlesztéssel foglalkozom, innen tudok példákat.
Kisebb munkáknál, amit mindent házon belül oldunk meg, jellemzően 1-2 fejlesztővel, nincs szükség project managmentre, könnyen megbeszélik a fejlesztők ki, mit csináljon, ki hol tart. Ez viszont – tapasztalataim szerint – nem működik hatékonyan ennél nagyobb létszám esetén, és egyáltalán nem, ha külső erőforrások is szükségesek a projekt megvalósításához. Ugyanis az ember vagy fejleszt, vagy szervez. Fejlesztés közben nagyon jól esik, amikor telefonál a beszállító, emailezik az ügyfél és a munkatársak nyaggatnak, hogy be kéne szerezni ezt-vagy azt a komponenst, licenszeket, és a szabadságolási igényeikkel is kopogtatnak. Aki ezt asszisztens és /vagy projekt manager nélkül megcsinálja miközben a fejlesztés is halad az küldjön önéletrajzot nekem. Alkalmazom. :)

Excelben valóban lehetetlen projektet kezelni :)
Véleményem szerint kell egyfajta tervező eszköz (akár ms projekt, ha nincs más :) Ebben kell megtervezni az egész projektet és később folyamatosan követni, aktualizálni a valóság tükréban. Persze ez önmagában nem elég, a kommunkációt is követni kell, valamint esetemben a fejlesztés menetét. Sajnos olyan integrált rendszert még nem találtam ami minden területet lefedne… (projekt tervezés és követés, crm, email integráció, forráskód verziókövetés, hibajegy kezelés mindez egy koherens rendszerben, ha tudtok ilyet szóljatok…).

Dotproject-et nem ismerem, de most megnézem mit tud (de már látom, hogy email integrálás nincsen benne)

kretusz

deKata, te PM!

mutass nekem egy project manager-t aki szövegíró-designer-flashes- sitebuilder-developer nélkül esteleg tud kezdeni valami hasznosat a munkaidejével azon kivül hogy fejbelövi magát (vigyázat ! direkt marketing ajánlat !)

K

plotty

kac, kac groupware, cms, msProject? ez az bazd meg, vegyétek meg vagy 2-2.5 milláért lehetőleg a fejlesztőkre szánt pénzből és tanuljátok meg a pilótamodulokat és sírjatok.

kockás sheet rulez. aki azzal nem boldogul repül mert szart sem ér a munkája és csak egy nagyképű senki.

Pix

kretusz, ne égesd magad.
deKata nem azt mondta, hogy nincs szükség négerekre, hanem azt, hogy PM _is_ kell.

deKata

Kretusz: ha nem haragszol, én nem vinném át személyeskedésbe a kérdést..

Pix: kösz,h megmentettél az önismétléstő! :)