Plastik média

Although it is not known why, Rafael Nadal has met considerable hostility from fans during his matches at the French Open. He is often booed throughout and even after the match, especially when playing against and beating French players such as Mathieu or Gasquet. Commentators on French TV, such as Guy Forget on France 2, openly say they want him to lose during matches, claiming that “we don’t need construction worker arms in tennis,” referring to his sleeveless shirts.

Olvasom a Wikipedián. Nem tudom ki ez a Guy Forget, de egy dolog biztos: totál faszfej. És nem azért, mert nekem Nadal a “csúcs”, nem azért, mert én oda, meg vissza vagyok az izmaitól, hanem azért, mert minden teniszezőt a pontszámai alapján kell megítélni. A tenisz ugyanis egy olyan sport, amit nyert szettekre játszanak. Egyszer.

Másrészt a problémám a kijelentéssel nem az, hogy kommentálja Rafa izmait, hanem az, hogy mit mond. Azt mondja, hogy “nem kellenek munkásizmok a teniszbe”. Ezzel azt állítja, hogy a tenisz hoch-klasse sport, olyan über-mensch-eknek, mint a franciák.

Az arisztokrácia fogalom nélküli hoch-teniszéről amúgy is az a véleményem, hogy homoszexuálisoknak való.

Felkértek a magyar Maxim szerkesztői, hogy írjam meg, mi volt az életem 10 meghatározó videojátéka. A cikk, mint kiderült, got canned, ezért kicsiny blogomra fogom postolni, csak azért, hogy ne érezzem hiábavalónak az erőfeszítéseimet.

(Némi zárójeles oldal-kommentár: időnként ilyen-olyan forrásból megkeresnek emberek, szerkesztők, hogy nyilatkozzak a blogokról, filmekről, videojátékokról, Wii-ről, álló faszokról stb. Általában vissza szoktam utasítani ezeket az ilyen típusú felkéréseket, illetve közszerepléseket. Az oka igen egyszerű: nekem csak a szívás van vele. Nekem kell elmennem a helyszínre, nekem kell beilleszkednem az ottani workflow-ba, megmondják, hova álljak, hogy nézzek, túl sok, túl kevés. Mindezt természetesen azért, hogy a szerkesztőnek meglegyen az “anyag”, nekem meg valamiféle obskúrus “fame”. Köszönöm, nem.)

Most pedig a 10 legjobb játék EVAR!

1. World of Warcraft (PC)

A Blizzard ma is futó masszív multiplayer játéka addiktív, mint a futó bab. Eleinte berzenkedtem attól, hogy hosszú perceket kell sétálni a világban, de valaki felvilágosított, hogy az ilyen típusú játékoknál ez még rövidnek is számít. Később felismertem, hogy ez minden idők legjobb játéka. Kár, hogy az embernek nem lesz mellette semmilyen élete, abbahagytam, lett is barátnőm.

2. Quake (PC)

1996-ban a Quake megjelenése az én életemet is gyökeresen megváltoztatta. Nem kis mértékben azért, mert ez volt az első játék, amit klánokba szerveződve a neten is lehetett játszani. Akkoriban semmi sem számított, csak a Quake. Az egyetemen be kellett köszönnöm nem kis részben miatta az alattam járó évfolyamokhoz is.

3. Legend of Zelda: Twilight Princess (Nintendo Wii)

Először a Zelda sorozatot akartam volna erre a helyre sorolni, de rájöttem, hogy a most decemberben megjelent Twilight Princess viszi egymagában köztük a “single player” pálmát. Elképesztő játékot sikerült készíteniük a japánoknak, de ennek megvan az a roppant nagy előnye, hogy 40-60 órányi játék után véget ér. Igaz, hogy GameCube-ra készült (eredetileg), de ennek ellenére fantasztikus a grafikája és a játékmenet. Hibátlan.

4. Resident Evil 4 (Nintendo GameCube)

Noha egy “negyedik” rész bármiből az újabb rókabőr tipikus esete lehetne, a Resident Evil 4-es mégis magasan kiemelkedik és utat mutat. Szintén egy egyjátékos anyag, viszont roppant tartalmas zombi ölős játék (bárki megbotozhatna, hogy egy zombi ölés hogy jöhet ide, de szeretném jelezni, hogy ki kell próbálni).

5. Brain Training (Nintendo DS)

Roppant gagyi grafika és elképesztő gondolat jellemzi a játékot: minden nap néhány perc gyors-számolással és koncentrációval tréningezzük az agyunkat. Van benne Sodoku is. A Nintendo megmutatja nekünk, hogy a játék és közösségi élmény minden gigapixelnél többet ér.

6. Wizard of Wor (Commodore 64)

Ez a játék volt életem első komolyabb videojáték élménye. Akkoriban még a fekete bot joystick-kel gyilkoltuk egymást a nyári szünetben. Volt, akik magnóról töltötték be, a jobbaknak, mint nekem, már floppy lemezes meghajtójuk volt.

7. Half-Life 2 (PC)

Filmszerű játék, borzasztó gazdag grafika, a hatalmas első rész folytatása. Minden szempontból túltett az elődön, bár azt is ide kellene írnunk. Sajnos soha nem értem teljesen a végére, pedig nagyon ott voltam már.

8. Super Mario (Nintendo SNES)

A Super Marioval értettem meg, hogy léteznek olyan játékok, amik képesek eladni egy konzolt. A Mariot eredetileg csomagolták a készülékhez és nem is nagyon érdekelt, mert gyerekesnek tartottam, de annyira rákattantam végül, hogy a végén még azt a titkos pályát is megtaláltam, ahol a kis pénzekből ki volt rakva, hogy “YOU ARE A SUPER PLAYER!”

9. Metroid: Fusion (Nintendo GameBoy Advance)

A Metroid egy fantasztikus side scroller sorozat, bármelyik darabját ki kellene emelnem, mégis ez volt az, amivel a legmagasabbra emelte a mércét. A 3D grafikai programok idejében kijönni egy ugrálós cuccal, elképesztő. Roppant szépen rajzolt grafika, imádtam. Plusz a tény, hogy egy női szereplővel kell idegeneket lőni.

10. Lemmings (PC)

Innovatív játékmenet és szuper aranyos, zöld hajú, masírozó figurák. Ügyességi, logikai játék, középiskolában az irodalom órán jegyzeteket készítettem arról, hogyan lehetne megoldani egyik másik bonyolultabb pályát. A skót DMA Design már a kilencvenes évek elején megmutatta, hogy milyen tökös játékprogram fejlesztők. Ők csinálták a GTA sorozatot is később.

Figyelem! Ez a film nem arról szól, hogy Matt Damon és Leonardo DiCaprio smárolnak ugyanazzal a színésznővel.

Nem vagyok egy hatalmas film-evő és un. film esztéta, mint például Réz András (!), de Scorsese-től mind a Gangs of New York, a Casino, mind pedig az Aviator tetszett annak ellenére, hogy mindig úgy érzem, csak a sztenderdeket hozza. A sajátjait, mégpedig.

A Departed nekem egy olyan film, mint a Syriana. Remek alakítások, hihetetlen lüktetés végig és izgalmas, nagy költségvetésű filmekhez képest megdöbbentő profizmus, ami nyugodtan kijelenthető, hogy egy igazi lenyomat az utókor számára.

A Departed első felét mindenféle szempontból hibátlannak éreztem, a második felét, különösen a végével kicsit zagyvának. Azt hiszem, pontosan értem, mit akartak belőle csinálni, de én a forgatókönyvet és rendezést másképp gondoltam volna “jobbnak”. Ezen nem fogunk összeveszni sem Scorsese-vel, sem pedig a forgatókönyv íróval sem, erről tehát kár lenne vitát nyitni.

Scorsese, meg a vágója remekül meg tudják találni az okos egyensúlyt a filmben. Komolyan mondom, semmit se vittek túlzásba. A túlzott zenei betét is tönkre tud verni valamit, figyelni kell arra, hogy meglegyen annak is az egyensúlya. Azt hiszem, ha filmet csinálnék, egészen biztos off-balance lenne pontosan az ilyen rutintalanság hiányában. Scorsese, meg a vágója ugyanakkor remekül használják a vágószerszámot és a source reel-eket, de tényleg. Időnként ide-oda csaponganak, egyáltalán nem fogalom nélkül. Nem gondolom forradalminak, sokkal inkább helyénvalónak azt, amit csinálnak.

De hát ez a film nem más, mint helyénvaló.

update 2007. 02. 26.: Meg is kapta a legjobb filmért járó Oscar díjat, illetve Scorsese még a legjobb rendezésért járót is.

Shaun Inman megjelentette one-man-show-jának, a Mint website statisztika toolnak következő, 2.0-s verzióját. Én használom a cuccot, nem vagyok tőle teljesen szétcsúszva, de kedvelem, hogy igényes, precíz és úgy általában szörnyen korrekt az egész.

Nem erről akartam postolni ugyanakkor.

Hanem arról, hogy miután megjelent a szoftver, Shaun postolt egy “Getting better support” nevűt, amiben leírja diplomatikusan, hogyan kellene support maileket írni. Mármint ilyet, hogy ne dupla-postoljunk stb. Először arra gondoltam, hogy megírom neki amit gondolok, aztán most úgy döntöttem, hogy inkább ide írom, Shaun meg kapja be.

Kedvelem a csávót egyébként, roppant precíz és igényes amit csinál. Az ügyfélszolgálathoz amerikai létére nem ért sokat ugyanakkor. Tök mindegy, mekkora cazzo ugyanis valaki, meg kell válaszolni türelmesen a problémáját, bármekkora n00b is, fizetett nekünk. Ha duplán postolt, akkor kitörölni az egyik duplát, ha nem olvasta el a használati útmutatót, akkor bemásolni neki a megfelelő részt, kedvesnek és türelmesnek maradni mindig, mindig.

Abban ugyanakkor egyet kell értenem vele, hogy időnként az ember a blogján elengedhet ezt-azt. Nála ez talán egy kicsit sanszos, hiszen a termék-ügyfélszolgálat-blog nagyon össze van fonódva, ezért olyan, mintha a cég okítaná az embereket. Shaun ráadásul még tovább megy egy lépéssel és leírja, hogy jobb supportot kap, aki jobb levelet ír. Na ez aztán vérlázító. Mindenkinek ugyanolyan jó supportot kell kapnia, hiszen ugyanannyit fizetett, pont. Aki nem írja le az információt, arra udvariasan rá kell kérdezni, illetve lehet egy guide-ot postolni a detailed infókról, amit időnként be kell pastelni a “köcsög” ügyfélnek.

Írjanak csak szépen a megfelelő interface-re és ott kell őket megválaszolni. Ha negyvenszer ugyanazt, akkor negyvenszer. Mert a support ilyen műfaj bazmeg. Szolgáltatni valamit ilyen műfaj. Akinek pedig nem megy, az nevelgessen virágokat, vagy csináljon valami hasonló szarságot.

Ennek persze az lesz a vége, hogy az emberek teljesen elfaszódnak a végére, de nem baj. Aki abban hisz, hogy meg lehet (és kell) változtatni a világot, egy naív idealista.

Aki eddig nem tette volna meg, most még elkezdheti a 2004-ben kezdődött királyi menetelés folytatólagos szemlélését. Roger Federer ma ugyanis behúzta a pipa jelet a megfelelő jelölőnégyzetbe, három szettben verte meg Fernando Gonzalez-t, a csíleit (olimpiai páros aranyérmes bajnok, FYI).

Roger egyetlen szettet sem (!) vesztett az elmúlt két hétben, amivel újabb rekordot állított fel a tenisz történelemben. A mai mérkőzése is egyedülálló, hiszen gyakorlatilag iskolázta Gonzalez-t, aki az elmúlt héten számos fontos teniszbajnokot iskolázott hasonló képpen (incl. but not limited to Nadal).

Megmondom őszintén, kicsit fura látni, hogy élete top formájában játszó Gonzalez ennyit rontson és így kullogjon Federer után. Az emberben ilyenkor mindig felmerül a gondolat, hogy ennyire béna lenne? Miért? Nem erről van szó. Gonzalez ugyanolyan csúcsformában játszik, mint előtte, egyszerűen Federer ennyivel jobb nála és ennyire bele tudja hajszolni a hibákba.

Nálam tanultabb és gyakorlottabb sportolóktól tudom, hogy ezt úgy kell elképzelni, hogy az ember maxon játszik, nagyjából pariban van a jobb játékossal, de az attól jobb, hogy a fontos pontoknál MÉG RÁ TUD TENNI energiákat és hozni az extrákat. Ettől jobb Federer, mint mindenki.

Baromi jó élmény látni élőben (és angol szakkommentátorokkal, akik nem fordítanak, meg mondják a hülyeséget) a díjátadó ceremóniát, amiben egy valami mindenképpen nagyon jól látszik: mindenki boldog.

Federer idén nem sírt, amikor átvette a serleget, de itt vagyunk mi, akik sírhatunk helyette is.

“Word on Roger, Word on Fernando!”

Kérdés: milyen automatizmussal állítható elő a fenti táblából a lenti? A felhasználó csak a darab oszlopot tölti ki, aminek függvényében dinamikusan elkészül egy összefoglaló táblázat. Apró kozmetikai kérdés még, hogy milyen módszerrel lehet a nullás értékű sorokat üresként szerepeltetni. (Eddig IF() funkcióval dolgoztam, de tök bénán: IF((expression=0);expression;” “) — na ez a full gagyi, mert az expression helyén ott van ugye a képlet — kétszer. Illetve ezt akartam továbbterjeszteni olyanra, hogy ha bármilyen hibás eredményre fut, ne jelenítse meg a cellát. Például negatív ár, zéró osztó etc. esetén. Lehet, hogy erre van valamilyen beépített függvény, még nem túrtam.)

Thanks!

Sokszor előfordul velem az, hogy a jól ismert hierarchikus file rendszer könyvtárstruktúrában nem tudom a dokumentumokat elég jól elhelyezni. Lényeg az, hogy semmi sem tud egy helyre többször tartozni, pedig sok olyan dokumentumom lenne, amit több folderbe is tennem kéne (pl egy vevő árai ne csak a vevő mappában, hanem az árak mappában is benne legyenek). Már-már azt hittem, hogy ebből a helyzetből fogok nyugdíjba menni, amikor hirtelen belémbaszott: symlink.

Ennek az alkalmazásával elég egyszer valahogy felépíteni a folder struktúránkat, aztán ahol újra látni akarjuk a kérdéses állományt VAGY mappát csak elhelyezünk egy hivatkozást. Voilá!

Ezt kell természetesen kiegészíteni egyrészt azzal, hogy bármelyik ablakban levő ikonok tetszőlegesen átrendezhetők (és legközelebb mindig ugyanúgy jön elő az ablak!), másrészt a custom folder színezéssel, és máris egy tökéletes munkakörnyezetet kapunk.

Mennyei királyság.

update: symlink eredeti file-jának a törlése/mozgatása (!) nem követi le a symlinkek frissítését, ezért számos broken cucc lehet adott esetben. Amíg meg nem érkezik az adatbázis alapú FS, addig ez van, ezt kell szeretni.

Eljutott már valaki arra a szintre az irodai, civilizációs egyedfejlődési folyamatokban, hogy a gépi kávé készítésekor a vége felé, amikor már csak víz folyik, kiveszi a poharat idő előtt? (Coitus interruptus az irodai életben!)

(A képen szereplő ID természetesen nem valós.)

Az egész vasárnap délutánomat és estémet a hétfőre készülés jegyében töltöttem. Élhető rendszer, káosz felszámolása, körültekintés, valós rendszer kialakítása és azt támogató struktúrák létrehozásán fáradoztam. A végén még némi háztartás backlog-ot is végeztem — 45 percben.

Igazság szerint ilyenkor mindig azt érzem, hogy megtettem, amit ennyi idő alatt lehetett és mindazt a lehető legjobban tettem meg. Úgy értem: nem tudtam volna jobban csinálni.

Mindezt (bocsánat, pontosítanék: nem is ezt, hanem ahogy) többek között Doug Bowman-nek köszönhetem, akinek mindezt már megírtam a délután folyamán emailben.

raconteur \rack-on-TUR\, noun:
One who excels in telling stories and anecdotes.

Q. Was that a case of him just making too quick a start, you giving up too much of a start to him?

LLEYTON HEWITT: Yeah, a little bit. It’s always going to be hard to come back against a guy like that when they get their nose in front, swinging like that out there.

Olvasom az AUS Open interjút. Olvasom, de nem értem. Első olvasatra semmiképp. Ilyenkor mindig azt gondolom, ha én lettem volna ott az interjún, tutira nem értettem volna az újságíró kérdését. Az egy dolog, hogy hallás után értelmezni, a másik, ha ugyanez már olvasás után sem megy.

Persze, meg lehet fejteni ezt, ha kontextusba helyezzük a dolgot, González ugyanis négy szettben küldte padlóra az ausztrálok helyi favoritját, tehát a kérdező nyilván erre tett fel egy diplomatikus kérdést (teljesen korrektül, egyébként). Ő kezdte túl jól, vagy te bénáztál — ennyi. Make quick a start — give too much of a start, fantasztikus használata a “start”-nak, sosem figyeltem volna fel erre.

De aztán Hewittnek a válasza sem az az egyszerű kategória. Erre is van megfejtés, gondolom, hogy nehéz úgy visszajönni az olyan csávók ellen, akik egy orrhosznyival mindig előbb vannak, akik így ütnek.

Hát ilyenek vannak az angol nyelvben. Éppen ezért teljesen mindegy, kinek milyen Rigó utcai papírja van angolból, mindig van pozíció a javításra. Mindig. Ezt ne felejtsük el.

(Most lett vége a Federer-Djokovic meccsnek, fantasztikusan szép teniszt lehet látni. Federer a férfi tenisz ikonja, baszkikám.)

Megújultak a HVG.hu és az Origo.hu hírszájtok. Sokat és sokféleképpen lehetne itt elmondani ezekről a felületekről, én mégis a web2-mester üzenetét emelném ki az Origo címlapján. Jobb oldalon találjuk az IWIW-es részt:

“A világ kedve ma: 1,52 és emelkedik”

Gratulálok az illetékeseknek. (Not!)

Készítettem egy videót arról, hogyan lehet Parallels alatt natívban MS Office dokumentumokat megnyitni és elmenteni. (Gabához kérdés is van intézve, így nem kell külön emailt írnom neki. Haszon!)

Természetesen van rossz minőségű Youtube verzió is, ha valaki nem tudná megtekinteni. A QT template-hez az ötletet Cabel Sasser-től nyúltuk. A szöveget nem írtam meg, ezért időnként elég döcögős.

Nekem valamiért a coherence nézet nem jött be, jobban kézre esik külön ablakban tartani az XP-t. Lehet, hogy ezért, de az is lehet, hogy pusztán az egész virtualizáció miatt, Windows XP-t használni Mac-en Parallels alatt olyan, mint kotonban dugni.