Mártírok

Derek Powazek (web-őskövület) és neje, Heather Champ (self made fotós, flickr community manager) otthagyták a JPG magazine-t. Ismeretes, hogy ketten együtt kezdték el a online-community-meets-publishing vonalat csinálni, majd saját startup jött 8020 Publishing néven, végül most, kívülállók számára elég érthetetlen módon, otthagyták a céget. Minderről Derek ír részleteiben.

És akkor itt most álljunk meg egy szóra.

Mitől lesz mindez hír értékű, mitől lesz mindez a Plastik media címoldalán? Elvégre madarak jönnek, madarak mennek. Gyorsan megjegyzem, hogy nem ismerem a hátteret, nem ismerem ezeket a személyeket személyesen, de olvasom a blog postot, és megpróbálok a dolgok mögé tekinteni, olvasni a sorok között.

Powazek-ék community emberek voltak mindig is, érthető, ha egy ilyen esemény után blogot ragadnak, és kommunikálni kezdenek. Nincs is ezzel semmi baj. Sőt, el kell, hogy mondjam, szörnyen közönség-orientált ez az egész. Ki ne tudna szimpatizálni azokkal a személyekkel, akik alapítanak valamit, beletesznek egy csomó melót (tényleg), aztán őket kitúrja a “vállalat”? Szegény emberek, nem lehet mást, csak szimpatizálni velük!

Ez egyébként nagyon rendben is volna. De üzenetem az, hogy ha ez ennyi lenne, akkor nem írtam volna post-ot belőle. Mert ez nem ennyi, és ezt akkor értjük meg igazán, ha Powazek post-ját végigolvassuk. Nézzük csak meg!

Első részben részletesen taglalja, hogyan alapították a céget, vették be az ismerős programozót, Pault, találkoztak a CNET egyik alapítójával, aki végül finanszírozta a céget stb. Ugyanakkor jön az első dolog, ami fura, hogy nem Powazek lesz a CEO. Ez az a pont, ahol érezni lehet, hogy kezd valami szétszaródni ebben az egészben.

Majd pedig a lényeg: nem derül ki, hogy mi történt valójában. Powazek amekkora elánnal és zsurnalizmussal kezdi a kis történetmesélését, pontosan olyan hirtelen vágja el a szálakat annak ellenére, hogy többször érződik: a web-mártírságnak lényege, hogy mindent részletesen és őszintén beszéljünk ki. Persze azzal védekezik, hogy nem akarja kiteregetni a szennyest.

Amit megtudunk, az annyi, hogy Paul (a CEO) egyszer csak levette az 1-6 számokat a weblapról, valamint azokat a személyes jellegű editorial írásokat, melyben pl azt is írják, hogyan pattant ki az ötlet Powazek és Champ fejéből. Ez a dolog valahol nekem bűzlik. Nem értem. Nem megy a fejembe. Mi történt valójában? Mert hogy ez valaminek pusztán egy eredménye, ahhoz kétség nem fér.

Nem tudni a részleteket. Én mindenesetre arra gyanakszom, hogy Powazek és Champ nem voltak képesek igazából felnőni a feladathoz. (Most próbáljunk meg eltekinteni attól, hogy lekerültek az írásaik.) Mármint ahhoz a feladathoz, hogy egy nagy publishing céget csináljanak és vigyenek tovább. Ez a verzió sokkal valószínűbb számomra, mint az, hogy Paul, a harmadik fél egyszerűen bekattant, és ki akar velük szúrni. Elvégre Powazek írásából ez jön le: egy geci, aki kifúrja őket, előbb CEO-t stoppolja le, aztán meg önkényesen dönt, és levesz. Működik a mártír képlet, lehet rokonszenvet érezni.

A tények ismerete nélkül szeretném állítani, hogy ilyen nincs. Ilyenek a való életben nem tudnak működni. Olyan nincs, hogy valaki ilyenek miatt elhagyja a szellemi gyermekét. Ott valaminek lennie kell a háttérben. (Én is láttam már ezt-azt magam körül.)

Másik dolog meg az az alapvető kérdés, hogy tud-e működni egy ilyen vállalkozás az alapítók nélkül. Nem kell, hogy illúzióink legyenek ezt illetően. A JPG mag nevű terméket nem Paul, Powazek és Champ állítják már elő. Tény, hogy ők kezdték el, és ők lőtték ki az első számokat, de vállalat-szerű működés, ami most van, nem három emberen múlik. Ezt az egész bullshitet meg, hogy ők a kreatív géniuszok, akik nélkül az idő megszűnik létezni, legszívesebben kilőném a világűrbe.

Nincs ilyen. Illetve van rá példa, de az ellenkezőjére még sokkal több. Tudniillik, nem fog a feje tetejére állni a világ. Valószínű, hogy lesz egy kis hőbörgés erre-arra, aztán szépen bekussol mindenki, és el van felejtve az egész, megy tovább a business. Kevésbé valószínű, hogy mindenki a mártírokkal tart, ahhoz ennek túl kicsi az ereje. Persze, lehet, hogy rosszul látom a dolgot, hiszen nem ismerem a hátteret, de valamiért erre engednek következtetni a részek.

Powazekről mindig is azt éreztem, hogy a permanens, tenyérbemászó képű, rebellis valaki. Aki nyomja a saját P.C. nyálát, de amikor ott van a lehetőség, csak nem tudja megoldani. Fura. Mert ez erről szól: befuccsoltak, besértődnek, és végül … kiválnak. Tessék, nem mondjuk ki, de mindenki tudja: a másikat kell hibáztatni, mi vagyunk a mártírok.

Én valamiért mégis azt érzem, hogy aki profi, az meg tudja csinálni a dolgot, és üzemeltetni is tudja. Ott nincs olyan, hogy besértődünk valamin, aztán megyünk blog-anyucihoz panaszkodni. Persze, vannak helyzetek, amikor minden ellehetetlenül, de valami azt súgja nekem, hogy ez ebben a formában nem az.

Szeretném hangsúlyozni, hogy nem azért írok, hogy megmutassam, kinek van igaza. A lényeg nem az igazságban, hanem annak keresésében van.

Ma már többet nem segítek.

links for 2007-05-15

Szünet

Sajnos semmi erőm postolni, mert annyira lebilincselnek a következő dolgok:

– meló
– család
– sport (tenisz — ma elég szar volt egyébként, és nagyon meleg is van)
– Planet Earth (természetfilm)
– God of War 2

Ez utóbbira szeretnék most kitérni egy rövid bekezdés erejéig: az elektronikus szórakoztató világ nem lehet teljes ezen játék végigvitele nélkül, pont. Egészen döbbenetes cuccot sikerült alkotniuk a készítőknek. Nagyon kedvelem a sokszínűségét, és a logikai elemek váltakozását a játékmenetben. A grafika, hangulat, játékélmény mind hibátlan. És nem, ezt a játékot tilos úgy értékelni, hogy pl. átjön hozzám Alien, aztán megmutatom neki. Egyszerűen végig kell vinni.

A többire még visszatérek, most a természetfilm következik. A Plastik media mai postját olvashatták, legközelebb hajnali 4 órakor jelentkezünk napi szokásos del.icio.us linkjeinkkel.

Függöny.

Budapesti pálinka fesztivál

palinkafesztival.jpgElmentünk, megnéztük, szombat este. A Deák téren voltak felállítva a fa bódék, belépő 1200 forint, ami magába foglalt 500 forintnyi pálinkát, valamint egy brandelt kóstoló poharat.

A bejutás meglehetősen kényelmetlen, 22 órakor kb 15-20 perc volt a várakozás a kígyózó sorban. Benn hatalmas tömeg, nehéz közlekedés. Az ilyen fesztiválokon már megszokott kupon rendszerben lehetett hozzájutni a pálinkához. (Az ételeket, szoft üdítőitalokat, csapolt sört egyébként forintért is lehetett kapni, csak a pálinkára volt bevezetve a kuponozás.) A közönség meglehetősen úrinak volt mondható, rengeteg külföldivel.

A kóstolásra kevés idő jutott, előtte élelmet szereztünk be a tömegben, amit szörnyen cudar módon kellett elfogyasztani. Kb. négy-öt bódét néztünk meg, a Rézangyalra és Agárdira emlékszem. A Panyolait kerestem, de nem találtam, pedig szerepeltek a kiállítók listáján. (Nem tudja valaki hol húzódtak meg?)

Rövid látogatásom alatt nem éreztem túl szakmainak az eseményt. Inkább egy kirakat-külföldi-sátrazós-bebaszós hangulata volt az egésznek, úgyhogy én is ennek megfelelően jártam el. Sajnos a széles tömegnek pozícionált esemény mindig ilyen. Kár, hogy ennyire kis helyre zsúfolták össze a szervezők az eseményt.

Pálinkát ebben a formában nem lehet élvezni, maximum berúgni tőle. De az engem sosem érdekelt.

Értékelés: hármas alá.

Gadgets of the year 2006

Az Engadget-en olvasom, hogy mik lettek 2006 legjobb cuccai az olvasóik szerint. Hát én úgy tűnik erősen a célcsoporthoz tartozom, mert az alábbi kategóriák mindegyikében megegyezett a választásom velük:

Game Console of the Year
Readers’ Choice: Nintendo Wii
Editors’ Choice: Nintendo Wii

Cellphone of the Year
Readers’ Choice: Sony Ericsson K800i
Editors’ Choice: Sony Ericsson K800i

Laptop of the Year
Readers’ Choice: Apple MacBook Pro
Editors’ Choice: Apple MacBook Pro

Az AppleInsider riportolja, hogy hamarosan lesz új Macbook / Macbook Pro frissítés. A Macbooktól technológialag nem várhatunk majd sokat, viszont az MBP-ben az Intel új “Santa Rosa” platformja kap helyet, ami, idézem “[offers] faster Core 2 Duo processors and chipsets, improved graphics, stronger wireless signals, better battery life, and an option to turbo-speed boot time and software application loading” (amikor ennyi minden javul, én nagyon szkeptikussá válok egyébként). E mellett várható, hogy a LED alapú kijelzők is megjelennek, amik hosszabb telep időt, és fényesebb kijelzőt eredményeznek majd.

Mivel az én filozófiám az, hogy kizárólag a leggyorsabb technológiák tudják kiszolgálni a munkastílusomat, ezért értekesíteni fogom majd a most fél éves gépemet, és beruházok az újba. No-brainer.

Vegyen Mac-et Ön is!

links for 2007-05-12

links for 2007-05-11

Két paneles file manager

Lipták Andrástól egyszer azt kérdeztem: “Te Bandi, az miért van, hogy a Total Commander, és társaik inkább a KKE térségben működő koncepciók, ellenben nyugaton, sőt, az óceánon túl, alig ismert megoldások?” Lipták András azt felelte: “Azért van ez, mert azok hülyék.”

Amikor 2005 márciusában félretettem a Windows operációs rendszert, első dolgom az volt, hogy Mac-en keressek magamnak egy Total Commander klónt. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom, hiszen gyerekkorom bejártam én magam is a sokak számára bizonyára ismert Norton Commander, Volkov Commander, FAR manager, Windows Total Commander utat. Több megoldást is kipróbáltam Mac-en, például a sokak által dicsőített Pathfindert (bár ez inkább Mac-sajátos megoldás a file management problémára).

Ugorjunk előre az időben. Magyar fejlesztők készítésében megjelent a ForkLift – File manager and S/FTP client, ami jelen pillanatban második nyilvános bétánál tart. Érdemes egyébként megnézni, jól működően beépítették ők is ezt az indie mac software vonalat, a bemutató videók alapján a termék is jó, én magam nem próbáltam, talán még csak az első bétát. A szoftver ugyanaz, mint a Total Commander, két panel, fileok mozgatása hatékonyan, benne az FTP megoldás, akinek inge.

Ösztönösen megpróbáltam én is tovább élni a Mac-en ezzel a paneles file megosztással, de valahogy nem sikerült. Először is, ott vannak a rejtett attribútumú fájlok kérdései. Windowsban mindenki gyakorlatilag azonnal átállítja, Mac-en viszont azt sem lehet tudni, hol a kapcsolója (most meg nem mondanám fejből). Érdekes módon a Mac-et használva fel se tűnik, hogy nem látom a rejtett állományokat, így nem is keresgéltem őket soha azóta sem. Másodszor meg a Total Commander klónok alapból a jól berögzült HD gyökérbe rakták magukat, és nagyon fura érzés volt, mintha a rendszert nézegetném, holott a cuccokat Unix módra a home könyvtárba teszi az ember (azon belül is javasolt a ~/Documents használata), és ténylegesen nem foglalkozik azzal, mi merre van.

Egyszóval én magam arra a felismerésre jutottam, hogy ilyen cuccok valahogy nem kényelmesek, így inkább a Mac sokat szidott, beépített file managerével, a Finderrel barátkoztam meg. Azóta a hibái ellenére nagyon kedvelem. Álljon itt egy lista, ami miatt azt gondolom, hogy bátran lehet production munkára használni:

1. Három nézettel mindent le lehet kezelni elég jól. Ezek Icon (i), List (ii), Column (iii). A iii lehet ismeretlen a switchereknek, itt ugyanis egy kattintással jobbra lenyílóan lehet előrefelé rohanni a mappákban. Számomra ez a legkedveltebb, leghatékonyabb mód.

2. A mappára alkalmazott, és beállított nézetek túlélnek minden network kapcsolatot, jég és hóvihart. Ha egyszer beállítottuk, mindig ugyanúgy jönnek fel. Ezzel a gyakran használt mappáimra mindenféle egyedi nézeteket alakítok ki. Úgy emlékszem a TC alatt idegen ez a fajta gondolkodás. Illetőleg egy másik apróság: nekem a külső vinyóm Covenant névre hallgat és egy arany színű szív van ikonként hozzárendelve. Ha nem a saját laptopomra csatlakoztatom, akkor is feljön az ikonja. Apróság, de nagyon kedvelem az ilyesmit.

3. Színkódolás. Mac-en lehet színezni a fileokat. Egyszerű hülyeség, mégis nagyon praktikus.

4. Ha második panelra van szükségem, nyomok egy CMD-N kombinációt, és máris átdobálom a fileokat. Ha befejeztem a műveletet, a cél ablakot becsukom.

5. A Finder bal oldalára teljesen flexibilis módon lehet mappákat rendezni (természetesen egyedi ikonokkal), amik rendszer szinten mindig ugyanúgy láthatók. Gyakran használt mappáimat oda helyeztem el, így bármikor, ha tallóznom kell (File Open… és társai), pillanatok alatt elérem a keresett állományt. Természetesen még a file kereső is ott van a dialógus ablakok jobb felső sarkában, ami másik előny a gyors kereséseknél.

Lehet, hogy viccesen hangzik, de valahogy ezt a munkafolyamatot sokkal jobban kedvelem, mint annak idején a két paneles Total Commandereset. Jobban kézreáll, kényelmesebb. Emlékszem, hogy 2005 nyarán valami webfejlesztési projektben voltam benne, és rengeteg kis file-al kellett dolgoznom, fogtam is a fejem, hogy jajj, most mi lesz, de nem lett belőle semmi baj. Sőt, akkor jöttem rá, hogy Finder voltaképp rulez.

Függöny.

Google Maps

A kispadon olvasom, hogy a Google Maps kereshetővé tette Magyarországot is, ÉS TÉNYLEG! A térkép probléma desktopon: megoldva! Elvégeztem néhány tesztet, minden működött teljesen jól, útvonaltervezéssel sem láttam problémát. Hát akkor viszonlángos terkep-t-online-hu!

Finito (Örkény)

Tegnap az Örkény színházban voltunk (Madách tér), Tasnádi István Finito című darabját néztük meg. Elöljáróban el kell mondanom, hogy nem vagyok egy nagy színházi ember, és szerintem már nem is leszek az. Ettől függetlenül álljon hát itt a véleményem a látottakról.

Az Örkény igazgatója egyébként Mácsai Pál, aki a darabot rendezte, illetve a darab végén maga is megjelenik egy igazán rövid és kurta szerep erejéig — de erről majd később. Az előadás kezdete előtt Mácsai és Parti Nagy Lajos kezeltek a bejáratnál. Parti Nagy mögöttünk ült három sorral, gondolom szakmai érdeklődés miatt, mellette a Rihó Kriszta look-alike nője (vagy lánya). Parti Nagy arcát többször is szemügyre vettem az előadás során, megpróbáltam nem színház emberként olvasni abból, hogy amit látunk az széna, vagy szalma.

A színjátékokban egyébként kettő dolgot kedvelek: a színészi játékot (1), illetve a kellékek sokoldalú, és ötletes felhasználását (2). Nem kedvelem ugyanakkor a modern darabokat, mert értelmezésemben a színház egy olyan kor gyermeke, ami a jelen webkettes időket nehezen tudja jól megragadni. Nekem a színház az Csehov: Sirály.

Tasnádi István ugyanakkor fogott egy régi orosz színdarabot (Nyikolaj Erdman – Az öngyilkos), amit a mai magyar korra ültetett át. Az művészeti rendező mindezt bepakolta egy klasszicista színpadi keretbe, aztán így állt össze egy sajátos elegy (Parti Nagy Lajos hátraveti a fejét, összeszűkölt szemhéját egy papírlappal támasztja ki).

A történet arról szól, hogy egy falusi ember akármi miatt megcsömörlik, behúzódik a budiba, és öngyilkost játszik. Erre aztán mindenféle szereplők megjelnnek, és próbálnak benefitálni a halálából, ami persze nem, illetve nem úgy következik be.

Nem kedveltem a darab arányrendszerét. Ha felrajzolnék egy egyenest, ami az időt ábrázolja, akkor jól elkülöníthetően behúzhatók lennének az egyes szereplők színpadi idejei. Ez alatt nem azt értem, hogy egyes szereplők túl sokat, míg másokk túl keveset vannak porondon, hanem azt, hogy megjelenik szereplő A., lenyomja a maga 20 percét, megjelenik szereplő B., ő is lenyomja a maga 20 percét, és így tovább — persze átlagosan. Ez a szerkesztésmód elég lapos nekem, hiszen nincs igazi tér, játék köztük. A második felvonásban az első felvonás szereplői alig játszanak valamit. Lehet, hogy ez valami színpadi technika, de szerintem egyszerűen csak rossz szerkesztés.

Szintén elszomorodtam azon, hogy mennyire közönségdarab a Finito. Egyszerűen olcsó eszközökkel dolgozó játék, mindenféle mélyebb gondolatiság nélkül. Helyzetkomikumok, színpadias megoldások, jó helyen beszúrt “lófasz”-ok, amire MINDIG a legnagyobb közönség-hahota érkezett.

Persze, a dolgot simán elviszi a hátán a színészi játék, hát nem hiába ettől profik ők. Én viszont, Parti Nagy Lajos úrra pillantva azon gondolkodtam, hogy tényleg ez lenne 2007-ben egy mai magyar darab? Erre gondolva bizony tovább ráncolom homlokomat, mert bizony ez így elég átlagos.

Für Anikó meglehetősen sivárrá vált 2007-re, amin már az sem bírt segíteni, hogy villantott egy — kitakart bimbós — cicit, Csuja Imre erős, és hatalmas, mint a pocakja, Végvári Tamás pedig hozzá teljesen méltatlan szerepet kapott. Szerintem ő is érzi ezt, de hát istenem, ilyen az, ha valaki leigazol egy színházhoz. (NB, nem tudom, hogy Végvári úr rezidens Örkény játékos-e.) Kedveltem Bíró Kriszta játékát, és korunk lányzenekarainak paródiáját (fantasztikus zene!), illetve ugyanezen a vonalon meg kell említenem Debereczeny Csaba produkcióját, aki a média-gecit majdnem (!) hibátlanul alakítja. Amikor őt tapsoltuk, igyekeztem VÉRESET ütni.

A végére valami egészen groteszk jelenségként maga Mácsai Pál rendező/igazgató úr is a színpadra billen (hozzátenném, a hétköznapi ruhájában!), ami teljesen ötlettelen, és szükségtelen próbálkozás a részéről, még akkor is, ha amúgy egy hozzá képest igen komikus táncot is bemutat.

Egyszóval nem bántam meg, hogy elmentünk, de azt mindenképpen leszűrtem magamnak, hogy egy mai “modern” magyar darab bizony nehéz feladat. Értékelem a teljesítményt, a bele fektetett munkát, de a produkciót sajnos nem tudom többre értékelni, mint három negyed.

Függöny.