Viva kidZ

Esett az eső, mintha dézsából öntötték volna, tenisz elmaradt (“jöhetsz, ha van kedved úszni”), este megyünk Nike sportszert vásárolni (nem megyünk, nincs idő), aztán futni, a kettő között meg itthon nézzük a Vivát.

Ez utóbbiról szól ez a post.

Fiatal, 18-20 éves forma serdülőket (értsd: pubic hair már kiserkent, amit trimmelnek) raknak össze egy stúdióba, valami Tinibankos csaj az egyik oldalon, néhány álarcos faszi a másikon, gagyi feladatok a színes díszletek között, a végén a csaj makkot választ. Ismerjük a szitut, sima liba.

Camera shy fiatal emberek, nem mernek nagyon megszólalni, nem mernek nagyon csinálni semmit, van természetesen egy vetkőzős rész, hátra mehetnek felöltözni színes ruhákba. De ne vesszünk el a részletekben. Mindenki ismeri ezt a vattát.

Szóval csaj balra, négy faszi jobbra. Egy duci, mellette egy jóképűnek mondott pláza boy (kb. úgy néz ki, mint Leó az akármelyik valóságsóból), meg két másik. A két másik elhullik, marad a dagadt, meg a Leó. Két szám maradt hátra, ebből az utolsó a közös tánc. Két pláza-diszkó lemegy, a harmadik a lassú. A dagi persze bénázik, Leó meg dörgöli a crotch-t, persze szolidan.

Aztán jön a választás, és a csaj Leónak ad egy szájas puszit.

Semmi meglepő, mindenki számított arra, hogy a helyi low-cost Christina Aguilera-t a helyi Leó fogja — hogy úgy mondjam — lekúrni. Akinek lettek volna illúziói azt illetően, hogy… de hagyjuk.

És éppen itt jön be a lényeg: muszáj ennek mindig így lennie? Nem lehetne, hogy csak egyszer a pufinak legyen jó napja és érezze azt, hogy ő itt a főnök?

A műsor szerkesztői? Szarnak rá.
A közönség? Szarik rá.
A tévé nézők? Célcsoportilag tök hülyék.

A csajnak kéne érzékelnie: ott a pufi, láthatóan jó arc, mosolyogjon rá most az egyszer a szerencse. Könyörgöm, még csak el se kell jegyezniük egymást. Ez csak egy ratyi tévé műsor.

Itt lenne a lehetőség visszaadni a hitet a sok célcsoportnak, hogy van remény. Hogy nem csak az alfa hímek lehetnek lövési pozícióban.

Nektek, fiatal lányoknak kell megmutatnotok, hogy 2007-ben tart ott a világ, hogy nem a vastag faszúak mindig a befutók, hanem az intelligencia, a karizma, és a hosszú távú elképzelések. És ha dagi? Majd lefutja a távot!

A Plastik media közszolgálati közleményét olvashatták.

Függöny.

27 hozzászólás

kast

te is a helyes malacot smárolnád le fátter, ez egy ilyen világ

get used to it

Crit

Jézusom, sohasem bírtam 5 percnél tovább azt a műsort, meg amúgy a VIVA-t se. Sejtem, hogy az új magyar MTV is hasonló lesz, látván a német MTV elkurvulását.
Hol vannak már ezek a régi nagy arcok, mint Ray Cokes? Paul King? Simone? Sosem lesz már normális zenei televíziózás!

Mindegy, Petőfi Rádió most a császár, ők mertek rendes célcsoportra lövést rendezni.

siid

lattam egyszer egy olyat hogy a leo elso korben kiszorta
christina aguilerat.. (merthogy csinaljak 1fiu 3lany felallasban is)es maradt neki a dagadt csaj megegy masik ‘dagadt’? …meg is kerdeztek ketszer hogy biztose, biztoselol…

adriankoooo

A poszt sokunkál hasonló lett volna, bár ki-ki a saját íze szerint a “, hogy nem a vastag faszúak mindig a befutók,”-nál variálna a hosszúval.

tamas

viszonylag kegyetlen világ.

amúgy igazából nem, eddig zsírosként is sikerült nyernem szkvassban meg jó nőt szerezni, a biáccsok meg kit érdekelnek, nyilván. a tévéből annak kell jönnie, hogy az izomtibor meg a guccsiszemüveg a király.

de nem baj, a tévé kiszűri az eszetlen emberek nagy részét, szerencsére.

HaDes

nincs viva tv-m. már látom, hogy nem is bánom.

Crit, Petőfi rádió: és akkor ennél a mondatodnál tépné ki anyám a szívedet és dobná a kutyák elé…

Psycho_Dad

Én mindig egy jót kacarászom azokon a szánalmas maszkokon és kapcsolok tovább. De a maszkok, ahh, brilliánsak komolyan, mindig fogom a hasam a röhögéstől : )

holland

A legjobb a műsorban a két műsorvezető. Van hogy a kis vakarcs Kristóf gyerek szorongatja a babaruhába öltöztetett leforrázottt kutyáját, van hogy a vidéki diszkók szépe (nevét nem tudom) vezeti, de hihetetlen az a dillettantizmus, szellemtelenség amivel még mélyebbre tudják rántani a műsort. Komolyan ez a Fásy mulatóval vetekszik, Ráday Misi bácsinak bele kellene venni a műsorába, mert okulásul ezt unokáinknak is látniuk kell.

PeBa

Jaj ezt a szart mi is láttuk egyszer az inasokkal a koliban. Te jó isten, volt bennem egy ilyen belső feszkó, hogy már-már nem bírom tovább, de már megnéztük mi lesz a vége. Hát faszjankó barátunk lejtette a szokásos – jelzem _hudefasza_ – szpájdögószt táncot (na tudjátok, ezt aa.. ezt aa.. SZART! igen) a végén meg amikor a csaj adta neki a SZÁJRAPUSZIT (ami OMGBAZROFL ofkz) inaskám úgy meg volt szeppenve h most micsoda dolog történt vele meg ott bénáskodott meg te jó isten.. Fájt nézni komolyan. Ezeknek fizetnek ezért? Vagy ingyé is lehet menni lejáratni magam?

Meg az elején amikor táncolnak a színfal mögött:
“és akkor lássssuuuukk aaa róókkkáááátt” [zene] ["táncol a külke"] ARRGWGWWHHBBSZZS bocs nem bírom jobban kifejezni ilyen nonverbális formában. Képzeld hozzá, h marom az arcomról a bőrt.

Még egy Józsis-jelzőt becsempészve, EZ az “igazi” magyar csittifitti kultúrműsor kérem.

Bazmeg de szar agyam van. El akarok mondani csomó mindent és most jut eszembe. Szal, bocs az összefüggéstelen kommentért;
Anno a sibuját láttátok? FÚ bazeg az adta. A sok mutáló pöcs énekelt te Szűzanyám az mekkora egy loál volt!

PeBa

“Két hálózat épités és egy mailszerver installáció között beugrottak a diszkóba a falu IT-s szakemberei.”

Ez a tipikus flaneling meg kötött Diesel szvetter bázeg xDD

Falatozom a reggelim, de azon veszem észre magam, hogy már fuldoklok a röhögéstől. Jó ezeket újra olvasni. Kösz.

phnb

vivát nézni eleve gáz. van egy nívó, ami alatt ignorálni kell a dolgokat. tévéműsorokat, embereket, mindent. ez van.

airween

“…hátra mehetnek felöltözni színes ruhákba. De ne vesszünk el a részletekben. Mindenki ismeri ezt a vattát.”

Biztos én vagyok vén, de nekem ez újdonság volt, hogy ilyen márpedig VAN.

goldenAXE

Biomassza! Mekkora.
De ezek a tévés dolgok annyira nem foglalkoztatnak, hogy már nyolc éve nincs is tévém. Ha néha megy valahol, hát mindig meglepődöm hova fejlődött a világ.

varánuszánusz

nem találom, de múltkorjában magad írtál egy idevágó postot józsi, ami a külcsín-belbecs témát boncolgatta, valami olyan kimenetellel, hogy aki nem néz ki elég jól, nem is jut tovább a tesco pénztáosi állásánál, míg egy ostobább, de dögösebb értékesítési igazgató is lehet, vagy efféle konklúzió.

misran

Szanalmas szemet, nagyon kar hogy a fiatalok jo resze azt kepzeli hogy ez a kovetendo, ez az alapallas. Te meg sokan jot rohognek ezen, de a kisgyerekek komolyan veszik.
Az ertekrend es vilagkep szandekos felrekalibralasa ez, miert nem rohamoztak meg es egettek hamuva ezt a tv-t is?

On the other hand, a pufi arc mit vart a musortol szerinted?
Szerintem kapott egy kis gazsit amiert beult tolteleknek egy korpuszkularis alfa, mentalis omega melle :) .