Worldwide developers conference
RSJ megtartotta a fejlesztőknek (!) szóló keynote-ját, bejelentette a bejelenteni valókat. Első megközelítésben nem tűnik valami nagy dolognak, amire tavaly augusztus óta várni kellett, de ez is olyan, hogy majd idő, mire eljut az agyunkig. Kérlek benneteket, hogy vegyétek figyelembe, ez egy fejlesztőknek (WWDC, ugye) szóló konferencia, ezért sem iLife csomag, sem újabb termékek lettek bemutatva. Ez nem baj.
Amit megtanultunk belőle, az az, hogyan kell weblapot készíteni. Az Apple.com ugyanis brutál fejlődésen ment keresztül, végleg befellegzett ennek a striped/brushed metal témának, vadiúj “dark gray” menü, minden oldal legjobb ízlésnek megfelelően átalakítva. Tényleg érdemes. Persze a Leopard tour-t is kötelező végignézni, amit mi is megtettünk Handrásnál gyakorlatilag valós időben (a bejelentés után azonnal):

Lénárd Gábor jobbról DF shirtben, ha!
Nekem akkor és ott nem nagyon esett le az állam, de ezt muszáj betudnom annak, hogy a Macrumors-on és az Engadget-en követett text coverage egyszerűen képtelen visszaadni bármit is. Olyan ez, mint felső sorból, oldalról nézni egy tenisz meccset Párizsban a Roland Garros-on.
Megmondom őszintén, hogy én az operációs rendszert illetően valami nagyobbra számítottam. Valami olyasmire, ami a jelenlegi paradigmát változtatja meg. Ilyet persze nem kaptunk, inkább csak a meglévő dolgokat szteroiddal turbózva. Sem resolution independence, sem fizikai modellnek engedelmeskedő desktop paradigma. Mindegy. Van viszont stack-elhető dock, meg új Finder (ami ditto iTunes — ehhez nem tudom, hogyan viszonyuljak egyelőre). A demók alapján nagyon klassz lesz a live preview, ezt már most imádom. A legtöbb bajom ma az, hogy kapok egy PPT-t, egy Word doksit, és el kell indítanom valami programot csak azért, hogy elolvashassam. Október után ennek vége.
Van ugyanakkor konkrétum is, ami miatt nem kell októberig várni, mégpedig az, hogy letölthető és kipróbálható a “Safari 3 beta“, ami szerintem inkább a Photoshop CS3 betához hasonlítható, abszolút működőképes eszköz. iTunes-hez hasonlóan van Windowsra is.
Handrásnál kipróbáltuk Win alatt is, remekül működnek a különféle effektek is (tab reordering, detaching, search látványosságok!), érdemes minden Windows-soon-to-be-on-Mac konvertnek kipróbálni.
Safari 3 Mac-en is jobb lett, rövid tesztem során érezhetően gyorsabb minden, a gombok megkapják az oldal által definiált style-t, nem default Aqua többé semmi, átméretezhetőek a textboxok (ez Safari feature, mint HTML implementáció), működik a bankom oldala, Gmail-ben teljes mértékű WYSIWYG támogatás (bazmeg, de régen várom) — egyszóval sokkal közelebb vagyunk a Firefox-hoz, mint eddig. Ez márpedig jó, hiszen a Mac-en sokkal természetesebb a Cocoa-s Safarit használni, mint egy Firefox-ot (aki ezt nem érti, az nem Mac-et használ).
Kipróbálható a nightly-ból ismert inspector, amit a konzolon a defaults write com.apple.Safari WebKitDeveloperExtras -bool true parancs kiadásával kapcsolhatunk be (Safarit újra kell indítani hozzá). Szerintem ez egyébként messze elmarad a céleszközöktől, érdemes valami dedikált szoftvert használni, például a CSSEdit-et.
Egyszóval egy realisztikus keynote-ot kaptunk. Én mindenesetre örülök neki, hogy van fejlődés, haladunk előre. Safari 3 meg egy hiánytpótló rulez.
holland
Megelőzted handrast a beszámolóval.:-)
angelday
Elvesztette a hírversenyt.
zsolo
Safari vs Firefox
Lehet nem Macet használok, de az általam használt FF pluginek (pld.: adblock, del.icio.us) könnyebbé teszik az életemet.
Handras
En elobb toltam ki, hogy mennyire kiraly lett az Apple.com
Az ujdonsagokat mindenkepp vegig akarom nezni Quicktime streamen, ugy az igazi
Highlander
Leopard elmegy, de sok a szirup, sztem. apple.com max tisztelet, főleg hogy cross browser.
Hát a Safari for win nekem nagy csalódás, 5 perc alatt 10 fagyás, index.hu fele nem jelenik meg, bookmark klikk akár ikon, akár menü instant fagyás, stb. (a plastik hibátlan azon is
)
Ámbár lehet hogy újrs kell installálnom a windowsom
Stifolder
Izgatva vártam az erdményt, tudtam, hogy történelmi pillanat következik mikor letöltöttem és installáltam a Safai-t Windows-ra.
! A feketeleves nem maradt el, hiszen el sem indul a Safari, egyből egy szimpatikus hibaüzenetet dobott ki, majd így elszórakoztam vele párszor. Meguntam.
Még a pulzusom is felszökött…
De mindhiába
Mindenesetre érdeklődve várom a folytatást!
The Tornado
József, ilyen live preview fícsörök régóta vannak már finder-alternatívákban, többek között az énáltalam istenkategóriás Path Finderben is (amiből ma jött ki btw a 4.7, ójesz)
fns
Tegnap a Macrumors közvetítés végére nekem is a “többet vártam” jött elő, ami azért ma reggelre leüllepedett – Leo tele van friss stuff-fal, csak k. régóta várunk rá, sok info már eleve publikus volt és így nem üt akkorát sztem.
Az is teljesen igaz, hogy a Macrumors szinte semmit nem ad át az egész élményből, meg kell nézni a Stevenote streamet – kötelező!
Safari 3 az _beta_, nem véletlen az a kis postfix a neve után – aki munkaeszközként használja, az nem cseréli le || tart mellette alternatív browsert, a gáz van a beta-val esetre.
beton
XP … “A(z) Safari Web Browser hibát észlelt, ezért leáll. A kellemetlenségekért elnézését kérjük.”
most csodálkozzak ezen ?
Leroy
En nem vagyok Maces, szoval csak ovatosan kerdezem: a Camino nem tud alternativaja lenni a Safarinak? Ugyebar Mozilla mag, Cocoa interface, szoval mindenbol a legjobb
(No flame, csak vicceltem
)
xtal
Leroy: a kutya nem hasznal Camino-t, mert a pluginjei nem kompatibilisek a Firefox-szal.
angelday
The Tornado, a Path Finderre nem állt rá a kezem. Lehet, hogy kéne neki adnom még egy esélyt, de akkor már inkább befejezem a Terran “küldit” a Starcraftben. Ha!
Leroy, sajnos nem igazán jó. Nekem is telepítve van, de lehet, hogy a Safari 3-mal elleszek egész klasszul.
gergoke
Egy kérdés: a Safari 3-ban van-e már rendes “standard” rss ikon?
Közben meglett a válasz is: Nincs! 2007-ben még nem tart itt a világ. Még mindig az a kis kék broáf van csak helyette:
http://kispad.hu/illustration/2007/06/safari_1.png
Gyönyörű! Nem lehetne az, hogy ha már a galaktikus kutatóintézeznek, a Microsoftnak is sikerült az ikont átvennie, akkor a cool fiú is megtegye?
FB2
Tegnap a text alapu kozvetitest olvasva en elegge csalodott voltam. Most viszont a keynote-ot vegignezve az eddig haszontalannak tartott ficsorokrol sorra jut eszembe, hogy ezeket tenyleg jol tudnam hasznalni.
Arra is radobbentem, hogy a cover flow nezet, amit maximalisan haszontalannak tartottam, pontosan az, amire a felesegemnek szuksege van a dokumentumait kezelni.
A kerdes mindenkeppen az, hogy mennyire jol hasznalhato, gyors, flexibilis mindez a valos eletben, majd oktoberben megtudjuk.
misran
Csatlakozom Highlander-hez. Illetve meg valamik:
- szerintem lassabb mint a fox, legalabbis nalam
- ez a dark gray tema is lefutott mar, nem?
Kopjetek le!
The Tornado
Jozsef, Path Finder 4 life, szokni kell kicsit, mert masabb mint amihez az ember hozzaszokott a Total Commanderes es Finderes iskolaban, de pure arany a cucc, becsszo.
tamas
hat valahogy az eddig felvillantott ficsorok gyakorlati erteke nagyreszt a nullat verdesi… sajnos. mert szep es jo, hogy konzisztens look-and-feel, tok jo, hogy lesz 10 uj widget, de hol a business reason a valtasra, komolyan? uj teknologiak? van a core anim, a tobbi erosen ui-tuning, semmi mas. ez max 10.4.n upgrade, nem uj verzio.
az ajaxos iphone megoldastol meg felall a szor a hatamon, javaszkript tonnakat programozni biztos nagyon jo es hasznos es hatekony lesz rofl. bar inkabb sirok a rohoges helyett.
en a tour de le’pard utan is csalodott vagyok, de ez nem azt jelenti, hogy nem mondom az uj finder lapozgatos ficsorjenel, hogy “boom!” meg hogy nem tetszik az uj vebszajt. egyszeruen tul nagyok voltak az elvarasok.
Bereczki Zoltán
xtal: én Caminot használok, és boldog vagyok vele, sosem kell másik brózert indítanom:
http://bebop.hu/2007/02/16/sviccs-to-camino/
És nem csak én vagyok így vele, még legalább két ilyen embert ismerek (http://neuromancer.freeblog.hu, http://worldshots.hu/)
HaDes
Safari: nálam három windóz ikszpéből hármon nem indul el. erről egyelőre ennyit. talán majd a végleges…
angelday
gergoke, nincs benne. Igaz, 16 színű ikonok sincsenek.
Handras
Akkor most soroljatok milyen vilagrengeto cuccokat vartatok a Leopardban. Olyat is lehet mondani ami a Vistaban benne van, es a Tigerben vagy Leopardban nincsen.
ac3
olyat vartunk amire aztmondta a sztiv hogy majd kesobb elmonjuk ezt a 10 hihetetlenul fasza ujdonsagot, mert annyira topszikrit h nem adjuk ki az infot a vista megjelenese elott.
igazabol nem mondott semmi ujat, esetleg a tukrozodo dock + a lapozos cucc ami izgalmasabb…
tamas
teljes active directory supportnak pl orultem volna
time machine is jo, de valami kommandlajnosithato interfesszel, mar letezo megoldasokat felhasznalva (rsync, rdiff-backup) kepzeltem volna el.
ertelmes es hasznalhato videolejatszo (nem qt).
vartam valami nagy durranast, ha mar D mint developer, integralt taggelheto fajlrendszer, nativ NTFS tamogatas (nem FUSE), .NET for makk, apple altal csinalt normalis java look and feel, ilyenek. egy csomo otletem van
anyukam persze orul ezeknek a ficsoroknek (enis), mert nagyon szepek, latvanyosak, aranylag okesan kezelhetoek, de meg mindig tobb biznisz reasont tudok mondani vindoz desktopok vasarlasa melett, sajnos. pedig nem akarok
raadasul egyre kevesebb szo esik holmi osx server cuccrol is, ez most eol vagy csak nagyon marginalis termek?
angelday
Ámbérék, azt azért ne felejtsük, hogy a WWDC keynote elsősorban még mindig “show”. A konkrét egy hetes session-ökön több konkrétum derül ki.
Apple != Steve Jobs
Az Apple-ben felelősen gondolkodó szakemberek vannak. Sok jó is kijön abból a műhelyből.
Adi
Anno a 90-es évek elején a Csokiban álltunk ilyen csapat balfasz módjára egy-egy Amiga mögött és néztük a pornódemót.
)
Handras
tamas: amiket felsoroltal azok kozul a 90% a loteri kutyat nem erdekli
QT teljesen rendes videolejatszo, VLC csak a varezhez kell, azt meg leszarom
ZFS lesz a Leopardban, az nem eleg jo neked?
greg
hát nekem a safari elég sántít, előjött pár bétás baja. (http://konnektor.org/?p=168) de ahogy olvasom, van más baja is, szóval lesz itt még safari3béta2 az októberi release előtt.
amúgy a sok csitti-fitti feature között lesz 1-2 értelmes dolog is. a stack cucc szerintem ígéretes, tuti tolni fogom én is az applications folderrel (sportlight/quicksilver helyett/mellett) app launcher gyanánt. én elég keveset használom a dashboard-ot, de a webclips érdekes cuccnak néz ki, érdemes lesz adni neki egy esélyt. a timemachine-ről nem is beszélve, ha a háttérben, a drótnélküli hálót használva automatikusan csinálja majd a backup deltákat…
Bereczki Zoltán
Dehát az Applications foldert (ill. bármilyen egyéb foldert) most is behúzhatod a dokkba, és jobbklikkre listázza a tartalmát. Nekem ott is lakott mindig.
Highlander
Handras: “QT teljesen rendes videolejatszo” …lenne, ha alapból tudna olyan egetverő dolgot mint a teljesképernyős lejátszás. Ez azért nem tudom 2007-ben miért fizetős szolgáltatás
Más: Safariban miért nem lehet bezárni a tabokat középső klikkel?
Zila
Highlander: FrontRow-val tudsz teljes képernyőn videolejátszani. Középső gombos bezárástól el is okádnám magam. Ott van a kis x minden tabon, azzal be lehet zárni. Bár az alma+w sokkal kényelmesebb.
Zila
tamas: rsync már most is van, scriptelhető backupot fabrikálhatsz vele. A time machine-nek pont az a lényege, hogy nem kell scriptelni, nem kell commandlineolni, beállítod, elindítod, készen vagy. natív ntfs támogatás mégis minek? fuse miért nem jó? mono van osx-re is, spotlight commenteket lehet használni tagelésre, smartfolder-t rájuk és kész
tamas
Zila: rendkivul buta vagy, ha egy plusz kenyelmi ficsortol elokadnad magadat. mer kene odapozicionalni magamat az xre, ha egyszer barhol a tabon megnyomom a kozepso gonbot es bezarul. meg nehogymar egy n+1. applikaciot kelljen teljes kepernyos lejatszashoz hasznalnom, komolyan.
Handras: a qt-ert pluszban penzelni kell, hogy epkezlab modon hasznalhato legyen. ZFS-t otthoni gepen letojom, az NTFS tamogatas viszont jol jonne, ugye.
a D mint developer woaa boom csittifitti filing miatt vartam, hogy a keynote-on is lesz erdekes cucc _developer_ szempontbol, de hat lofasz se volt. az, hogy lesz uj dokk meg finder, miota developer funkcio?
Zila
Miért lennék rendkívül buta? Mert más elképzelésem van a kényelemről mint neked?
Én személy szerint abszolut kényelmesen elvagyok billentyűzet kombinációkkal. Ha a középső gomb minden alkalmazásban így működne, akkor talán megszoknám, de így teljesen felesleges (opera egérmozdulat módszerét se szeretem, mivel csak operában működik)
Talán azért érdekes developer funkció az új dokk, meg új finder, mert bővültek/változta a kérdéses modulok és ez akár érintheti az álalad fejlesztett alkalmazást?
Highlander
Zila: épp ezért írtam, h. Safari nem, mert Firefox és IE7 igen, és sztem kényelmes is
FrontRow szép meg jó, de pl URL-t nem oly kénylemes benne megnyitni
meg ezért ne kelljen már külön app, tényleg nem nagy kérés a full screen.
The Tornado
highlander: A rumorok azt mondjak hogy
AZ UJ KVIKTAJMBAN INGYE’ LESZ A FULSZKRINI!!!!1111
Highlander
Húha micsoda ficsőr lesz az, ezt is megéljük 1x

Aztán majd nézegethetjük a sok downloadolt iylen-olyan filmecskét a jobbra konyuló stack-ból
Másrészt meg minek ma már full sreen, ma a 20-30-50″-os monitorok világában nyomsz egy ctrl-3 at és már majdnem ott vagy…, csak akkor a fennmaradó 10%-nyi monitort ne kellene kifizetni
Igazából már kiadták az összes bajra a megoldást: bootcamp (kényelmesebbeknek parallels), ha nem tetszik valami átbootolsz és kész, aztán ha ott se jó akkor mehet az ember kapálni a vektorokat.
tamas
Zila: plusz ficsor, erted. Ennyi erovel lehetne egy billentyu, aztan morzezzunk, mert nekem meg a morze kenyelmes.
Nyilvan jo az alma+w, de ha van egy ilyen hasznalhato ficsor, mer ne lehetne mar atvenni.
A dock kinezetenek meg kb. annyi koze van a developpasaghoz, mint hogy milyen magas a startmenu vindozon.
greg
a stack nem tud kérésre balra konyulni? személyes preferencia, ki melyiket szereti, a jobbra vagy a balra konyulót, esetleg az egyeneset…
bp
És ez megvolt?
http://stream.qtv.apple.com/events/jun/d7625zs/m_99427722_650_ref.mov
Handras
“Handras: “QT teljesen rendes videolejatszo” …lenne, ha alapból tudna olyan egetverő dolgot mint a teljesképernyős lejátszás. Ez azért nem tudom 2007-ben miért fizetős szolgáltatás”
Azert, hogy ne pereljek oket is mint a Microsoftot, hogy tul sokat tud az oprendszer. Egyebkent meg egy kurva serial number ne legyen mar akkora gond kishazankban ahol ugyis mindenki varezol.
“Más: Safariban miért nem lehet bezárni a tabokat középső klikkel?”
Mert OS X-en kozepso klikkre a Dashboard csuszik be
Highlander
“Egyebkent meg egy kurva serial number ne legyen mar akkora gond kishazankban ahol ugyis mindenki varezol.”
Szerintem hanyagolni kéne ezt, a cél hosszútávon hogy minél több szoftver legyen legális, és nem azért, hogy ezeknek a gyökér jogvédőknek jobb legyen, hanem azért, hogy érezd, hogy a tied a program/licensz és megbecsüld valamennyire azt. Egyelőre mindenki varezol, tudom, de szerintem a szemléletváltás elkezdődött, és az már rossz kifogás, hogy “ilyen gagyi játékért/softverért/oprendszerért miért adjon pénzt”, ez van, itt tart ma a technika, ha nem tetszik lehet menni kapálni.
angelday
Ne mossuk össze a dolgokat.
1. Apple fasz, hogy nem ad fullscreent. A QT PRO egy köcsögség. Ebben az esetben szabad warezolni.
2. Jó termékeket, amiket használunk és szeretünk igenis meg kell venni.