Salak Tenisz

salaktenisz.gif

Hétvégén új koncepciós bázisra helyeztem egyik kedves projektemet, a tenisszel foglalkozó Salak.hu website-ot. Számos alkalommal indítottuk már el: először blog volt, aztán megint blog, utána fórum lett belőle (amit végül elleptek a SPAM-ek), most pedig WIKI!

Azt hiszem ezzel a húzással el is értem a tökéletes identitását a salaknak, hiszen a szerkesztett forma helyett inkább ez tud majd működni — talán.

Egyelőre closed-beta (levéve) szinten fut, azaz korábbi anyagaimat már felpostoltam, motort kiokosítottam (nem egy nagy etvasz, de pl nincs talk page — oh! de van!), egyszerű dézignt feltúrtam. Tartalom: bármi, ami tenisszel kapcsolatos (elsősorban itthon, másodsorban a világban). Hiányolom, hogy nincs a (hazai) tenisz élsporttal kapcsolatban összeszedett információ, hanem szájhagyomány útján kell összeszedni a dolgokat, illetve külföldi site-okról szintén bógusz formában.

Akinek van kedve csatlakozni a szerkesztéshez, illetve érdekli a tenisz, dobjon mailt a ride kukac plastik.hu címre, aztán a többi “majd kiadja”. Szerkesztésnél előny a wikik ismerete.

Plastikot olvasó közösség, kérlek benneteket, hogy küldjétek tovább szerkesztői vénás teniszbarát ismerősötöknek a linket, hadd érdeklődjenek ők is. (ÉS EZ MOST FONTOSABB IMO, MINT AZ, HOGY AZ INDEX PEREL VALAMI EMBERT, AKI KIRAKOTT EGY SZÖVEGFILE-T.)

4 Responses to “Salak Tenisz”

  1. Gravatar Icon 0 spamdog

    Ha jól tudom már nem pereli.

  2. Gravatar Icon 1 angelday

    Nem ez a lényeg. :P

  3. Gravatar Icon 2 Holland

    Jó kezdeményezés, mindenki csatlakozzon, és vigyük a tenisz zászlaját füvön, salakon és műanyag borításon!

  4. Gravatar Icon 3 angelday

    Holland, már alig várom, hogy elkezdjed. :)