Gaming PC
Hétvégén felszabadítottam egy csomó helyet a Macbook PRO-n, mégpedig olyan 35 felhasználható gigát, gondoltam, belevágok a Bootcamp installálásba.
Nem működik. Kiírta, hogy partícionáláskor valami file-okat nem tud mozgatni, rákerestem a neten, nagyon úgy tűnik, hogy nem tudja elvégezni a partícionálást valami hibából kifolyólag. Talán azért, mert nem tud valami file-okat összerendezni, hogy leválasszon nekem egy 20 gigás partíciót. Talán azért, mert 35 szabad giga mellett sok a 20 gigás partíció (próbáltam 12-vel is, detto).
Többek szerint úgy működik, ha az ember szűz rendszerre egyből elkészíti a bootcamp partíciót, aztán kész. Nekem már szijjel-használt Mac OS-em van, tehát akár még ebből is eredhet a probléma. Nyilvánvaló, hogy új rendszerrel semmi gondom nem lenne, de leformázni, újratelepíteni — na ne nevettessük egymást.
Kipróbáltam még a Crossover Mac trialt is, ami egy “compatibility layer”-en keresztül elvileg futtatja a TF2-t. Hát belefagyott vagy háromszor, fórumokat olvasgatni, meg kedvem szívni — 30 éves fejjel az eddigi szívások után — már nem sok van.
Hovatovább a bootcamp témával az a fő bajom, hogy WINDOWSBA KELL BOOTOLNOM. AlieN a megmondhatója, milyen fájdalmas otthagyni a munkakörnyezetet (értsd: kilépni mindenből) és bebootolni egy másik OS-be azért, hogy “henteljek”. Kis faszomat. A gaming az úgy gaming, ha bármikor, és aztán meg alt-tab vissza.
Lehetőségeim:
- tovább küzdök ezzel (beszerzem a nagyobb vinyőt a fund drive-ból, újratelepítek, újrahúzok)
- beszerzek egy 150 ezer forintos gaming PC-t (kölcsönkérek — vagy vásárolok)
Tartok tőle, hogy ez utóbbi lesz a választásom.
initram5
Miért nem jó neked egy xbox-ot?
blackfire
Bootolj tiger dvd-ről.
Disk utilityben végezz el mindenféle javítást a laptopwinyón.
Egy valag errort fog helyrerakni.
Ezután már menni fog a bootcamp.
(Nekem is ugyanez volt a baj annó.)
a.
hat igen, ha a makk tudna parancsszora hibernalni (mint a windows) es nem csak a csillagok egyuttallasakor sleep kozben/elott/utan/valamikor
akkor az ember hibernalna, atm,enne windowsba gyakni, dolga vegeztevel kiolvasztja a makkot es lehet folytatni a 100 layeres PSD szeteffektezeset
a.
amugy meg a nagy meretu fajlokat at kell pakolni a NAS-ra, plusz kiuriteni a cache konyvtarakat meg a kukat, es akkor lehet particionalni
az a baja, hogy nincs olyan nagy egybefuggo ures resz a vinyodon ami be tudna fogadni a hdd vegen levo fajlokat
Healer
Gamer PC-t most pakoltam össze faternak,
úgy hogy a monitor, a hdd-k, és a DVDíró megvoltak került a gépsárkány 170k-ba, ezekkel eggyütt szerintem inkább 240-260 a vége imho…
bjmatt
blackfire-nél a pont, nálam is ez segített mindig
makréla
Healer, milyen részegységeket használtál fel a gamer pc-hez?
addikt
Blackfire-nél még egy pont, ez valóban megoldja. Én simán hd-ről futtattam a disk utility-t az is elég volt.
dmx
Viszont, ha a Macbook-on menne, akkor _bárhol_és_bármikor (akár két SAP-szívas között is) lehet hentelni…
kodiak
Nekem is ugyanezt csinalta, es a fentebb emlitett DVDrol bootolas+diskutil megoldas segitett..masik esetben meg nem
De megbuntettem, miutan kijott a BC1.4, ujrahuztam az egeszet, es azota nincs OSX (csak egy kenyszeredett 5gigas particio).
ildiko
OCTOBER 5, 2007
24kt Gold Macbook Pro Finished
http://www.computer-choppers.com/
http://www.computer-choppers.com/pics/goldmacbookpro1.jpg
pimp your macbook
Healer
Makréla:
A konfig a következő volt:
Adott: 19″ TFT monitor, 1x250G SATA Samsung, 1x250G IDE Seagate HDD, ASUS DVD író.
Ami a gépbe került:
Chieftech 450W táp
Athlon 64 x2 6000+ dobozos
Geil DDRII 800Mhz 2x1024MB Dual Kit Ultra
Raidmax Ninja Ház, Fekete
Gigabyte GA-M57SLI-S4 Alaplap
Gainward 8600GTS 512MB PCI-E VGA
Logitech RX1000 Laser
Ez volt akkor 170k bruttó, ez reményeim szerint egy darabig még megteszi, és elég jól bővíthető is (6 db SATA HDD, 4 memória foglalat, esetleg még 1 VGA).
Healer
makréla!
Adott volt egy 19″-es TFT, 2x250G HDD, illetve a DVD író, ezek mellé lett beszerezve a következő garnitúra:
Gigabyte GA-M57SLI-S4 alaplap
Athlon 64 x2 6000+ Proci
Geil DDRII 800Mhz 2x1024MB Dual Kit Ultra
Raidmax Ninja Black Ház
Chieftech 450W táp
Gainward BP8600GTS-512MB PCI-E VGA
Logitech RX1000 Laser egér
Mindösszesen 170k bruttóban, ez remélem egy darabig kitart, és szerintem jelenleg elég jól bővíthető is (6 db SATA HDD köthető rá, 4 memóriafoglalat, és van hely egy második VGA számára is).
Üdv!
Gábor
Vagy vannak hibák a partíción, vagy olyan rendszerfileok vannak szétszórva a partíción, amiket nagyon nem szeret mozgatni, még dvd-ről bootolva sem. Ekkor iDefrag tudja rendezni és töredezetségmentesíteni, de az nincs ingyen.
A Leopard fog tudni olyat, hogy átbootolhatsz windowsba/osx-be úgy, hogy hibernálod a jelenlegit majd reboot.
Adi
További lehetőség:
- rájössz, hogy 30 évesen nem komputerjátékokkal kéne elbaszni az időt és fölhagysz az egésszel
Pálesz
Blackfire-nek nincsen teljesen igaza, mert a Disk utility nem elég, tehát a lépések konkrétabban:
1. Boot Tiger DVD-ről
2. Disk Utility-val partíció rendbetétele
3. Defragolni kell a partíciót, mivel a rendszerfájlokat, Application-ök fájljait nem mozgatja a Bootcamp, és lehet hogy pont azon a 20 GB-on vannak, ehhez ajánlom az iDefrag-ot. Beszerzése több helyről is megoldható, Be creative.
Ugyanezt toltam végig én is, frankón akkorára nyomatta a Bootcamp a partíciót, amekkorára akartam. Ezért kár lenne szűz rendszert rakni a gépre!
A másik dolog a VMware Fusionnal megoldható, hogy a Bootcamp-es partíción lévő Win-t el tudja indítani virtuálisan OSX alatt is. Tehát ugyanaz a Win futtatható lesz natívan, meg OSX alatt VMware-ben is! Ha olyan dolgot csinálsz, amihez nem akarod újraindítani a rendszert, akkor nem muszály!
Pálesz
Egyébként ADI gondolata is fontolandó…
Balazs
Adi: homo ludens
En mondjuk szinten 31 leszek, es nem akarok annyira “felnoni” soha, hogy egy kis jatek ne szorakoztasson el. Nem lehet mindig csak szedni a gyapotot.
ant
Vessetek a mokusok ele, de mitol tobb/jobb a bootcamp, mint egy sima grub?! Fogalom nelkul vagyok.
kodiak
A Fusionnel emlitett kettos bootolas dolgot (bootcamp es virtualis gep) dolgot amugy nekem a Parallels is teljesen jol megoldotta, nem volt semmi hw utkozes dolog, meg is lepodtem rajta. A Q4 ment mindket modon, de jatszani nem annyira lehet rajta, de egyeb celokra teljesen jo.
angelday
Healer, köszi a tippet (konkrétumokkal), megfontolandó a 170 bruttó ár.
Vinyóm nekem is van egyébként FDS-nél, majd alkalomadtán begyűjtöm és akkor jó lesz.
Többieknek köszönöm a DVD boot utility tippet, alkalmasint végrehajtom (kicsit félek tőle, hogy valami elromlik majd).
Továbbra is úgy vélem, hogy felesleges Bootcamp partícióba bootolni annak kényelmetlen volta miatt.
Lam
Adi ötlete blaszfémia, kommentjét töröld és helyét sóval hintsd be!
angelday
Lam, megtenném!!
root33
Szerintem meg Adinak van igaza, inkább utazz el a csajoddal valahová abból a pénzből, amit erre költenél…
siid
root33 hogy lehet osszehasonlitani a kettot..??. a “nem indul el a jatek” mindig egy urgens problema… amugy nekem is ez volt es vettem egy pct..levan tudva egyket evre a dolog:)
rog
igaza is van, addig vegyen 2kiloert gaming pct, amig nincsenek gyerekei! nalam az egyetlen game mostanaban ami fut, az a puttputt saves the zoo. mondjuk cserebe ez viszont nonstop megy. (nagyjabol 7 perc alatt tolom vegig egyebbkent, epp a legrovidebb bejarasi utvonalakat kutatom..):D
májki
AD: Ezt most olvastam, hátha segít a problémádon:
http://www.tuaw.com/2007/10/04/crossover-6-2-supports-team-fortress-2/
handras
Szerintem is hagyd a faszba a PC-n jatszunk dolgot, egy csomo idegeskedestol es kiadastol megkimeled magadat. Van Wii-d, meg van PS2-od, meg marokkonzolod is, ennek a haromnak boven elegnek kell lennie. Ha megsem eleg, akkor tul sok idod van
zolle
konzol. vmware sem megy? majd’ olyan gyors mint a bootcamp.
angelday
Csak PC-re van Steam.
zolle, tekintsd meg májki videóját, abból kiderül, hogy vmware mire képes.
tufee
Vadiúj X-Box 360-at most kapsz 99e-ért, és adnak mellé Halo3-at is. PC-t munkára, konzolt játékra.
angelday
Skacok, engem nem érdekel se az XBOX, se a Halo3 (de még a GoW se!). Komolyan. Fds-nek már kifejtettem, hogy ezek a tipikus white-caucasian amerikai barokkos csilivili uninspiratív tömegjátékok.
HL2, TF2 érdekel.
dmx
Eseteleg egy probát ez is megér (van letölthető trial):
http://href.hu/x/3o4p
Healer
Nincs mit, azt ne felejtsd el, hogy a monitor, a hdd ill a dvd meghajtó ebben az árban nincs benne, egyébként azóta valószínúleg mentek már lejjebb az árak kicsit.
Bocs a dupla hszért, a WordPress időnként kicsit lassan reagál .
Egyébként én is kb 10-12 éves korom óta játszok PC-n, és ugyanúgy leköt mint annakidején. (most múltam 29)
fogtunder
gaming pc-t venni, pláne egyetlen játékért eléggé céltalan dolog szerintem. én próbálkoztam vele, de azt az értékromlást talán még a különlegesen rosszul sikerült francia autók és a mobilok se tudják produkálni, amit egy gaming pc. ok, hogy a tf menni fog rajta jópár évig, de fél éven belül jön valami, amiért meg kéne venni majd egy új grafkártyát, új ezt, új azt. folyamatosan csorog bele a pénz, és nem éri meg.
ha már venni kell valamit, vegyél egy külső winyót, mozgatsd át rá a cuccaid egy részét, bootcamp, oszt csókolom. az 20-ból megvan és még plusz tárhelyed is lesz.
btw nem tudom mi köze van a kornak ahhoz, hogy valaki játszik-e? miért a felnövés követelménye, hogy az ember ne nyomja a játékokat, a gépet, a konzolt? egy majdani fiúgyermek vajon nem értékelné, ha az apjával nyomhatná a tekkent, a halot, vagy akármit? meg ha ez mind értelmetlen is, mit csináljak helyette? mert persze olvasok, zenét hallgatok, filmet nézek, elmegyek kirándulni, sörözni, kajálni, de ezek mind mást szükségletet elégítenek ki. _játszani kell_
angelday
fogtunder, azért ne hagyj ki ezen információt sem: “Továbbra is úgy vélem, hogy felesleges Bootcamp partícióba bootolni annak kényelmetlen volta miatt.”
Szóval egy koszos PC lenne a legjobb megoldásom. Régen volt ilyenem, csak amilyen hülye voltam, eladtam. Időnként pedig szívesen nyüstölném alkalmakkor.
fogtunder
ok, efelett tényleg elsiklottam. meg amúgy is, ha van feleslegbe ennyi pénzed, akkor csináld. én most vettem egy ps2-t, mert nincs sok pénzem, viszont imádom a final fantasyt.
angelday
Szerintem a Final Fantasy-ban homoszexuális karakterek vannak. Legalábbis úgy néznek ki.
lave
Angelday: “HL2, TF2 érdekel.”
Ezek mind vannak (vagy jönnek) x360-ra.
Angelday kb majd akkor fog Xboxot venni szerintem, amikor a pápa kotont reklámozni.
angelday
PS3-at lehet, hogy majd veszek, de XBOX360 valóban messze áll tőlem. Szerintem ronda ahogy kinéz és a kontroller is ronda. A játékok meg nem fognak meg, kicsit se. Az XBOX-ban nincs semmi stílus, nem szexi, ahogy Steve megmondta.
lave
É mi lesz a Fund drive (#2)vel?
angelday
Nem tudom, nem csorog a zsé.
dmx
Gaming PC témakörben javasolt postok még:
AMD vagy Intel
ATI(AMD) vagy nVidia
Dzsimbo
AD: most komolyan, csodalkozol? Multkor megjegyeztem, h kisse furanak tunik a szitu, h egy sz@ros merevlemezre gyujtesz amikor kozben nagysagrendekkel nagyobb dolgokra akarsz latszolag csettintesszeruen penzt kolteni. Mivel ugy vettem eszre kicsit megsertodtel es feltem is, hogy vegigversz egy macbookkal a 4-6-os vonalán, inkább nem piszkaltam tovabb a temat, vegul is nincs hozza kozom
D Az olvasoid nem “hulyek”…
)
De oregem, ha mar fund drive akkor legalabb probalj ugy csinalni, mintha tenyleg nem lenne penzed, sokkal hatekonyabb lenne a vegeredmeny szempontjabol sztem
ui: ne sertodj meg, a hangsuly vegig csipkelodos nem pedig kioktato
CDColt
Egy donation opportunity-t látok körvonalazódni.
Benjamin
TF2, Portal es HL2 preloadolva 13GB.
lave
Dzsimbo: esetleg a lábát ne vágassa le, vagy ne árulja a “HD nélkül” legújabb számát? Kicsit félreértetted ezt a fund drive dolgot, azt hiszem.
Én donálnék egy AD-féle Xbox vásárlást, nagyon bizarr esemény lenne! Angelday találkozik a világnak azzal a felével, ahol nem a technológia határozza meg a célt, hanem fordítva!
Viszont: Ha gaming PC lesz a dologból, az is érdekes lesz. Valami olyasmi, mint amikor Forrest Gump megállt a sivatag közepén, és azt mondta a követőinek: “elfáradtam, most hazamegyek”.
Kíváncsi leszek a sok macmaniac kommentjére a vistatelepítős poszt alatt…
freak
Ez asszem meg nem volt:
One Million Reasons Why Half-Life 2 Isn’t on the Mac
http://tinyurl.com/2yjm4h
fogtunder
homoszekszuális karakterek? lehet, hogy neked ez jön le, de engem a legkevésbé a karakterek designja szokott érdekelni ff közben. ha az érdekelne, sosem játszottam volna többet egyikkel se 10 percnél. de te folyton nyomatod a user experience-t, meg hogy mennyire fontos. ennek meg gaming experience van, olyannyira, hogy tavaly véginyomtam a hetediket újra, pedig annak már kimondottan gusztustalan a grafikája mai szemmel. és rohadt jól szórakoztam közben.
Atis
hát, most nagyon meglepődtem, hogy az az osx nem tökéletes
tökre úgy hangzanak a szopások, mint azok az “idokok”, amik miatt mac-re váltottál
érted, ha xp-vel kapcsolatban lennének ilyen problémáid, már a sárga földig lehordtad volna
Atis
…most meg azon erőlködsz, hogy xp-d legyen…
Atis
én már nem értem a mai fiatalokat
Benjamin
Half Life 2: Episode Two, Portal: will be unlocked in: 1 hour 0 minutes 10 seconds
angelday
fogtunder, nekem nagyon tetszett az FFVII annak idején 10 éve. Viszont az összes többi olyan szinten elment ebbe a se férfi / se nő karakterdesign irányba, hogy egyszerűen képtelen voltam a videókat megnézni azok gusztustalansága miatt. Lehet, hogy több időt kellett volna adnom nekik. De nem adtam.
fogtunder
pedig a final fantasynek idő kell. ha játszottál anno a VII-tel, akkor tudod, hogy lassan indul be, viszont utána egy olyan világ tárul a szemed elé, olyan harc- és karakterfejlesztési-rendszerrel, meg olyan történettel, ami még a japán rpg-k között is egyedülálló.
persze lehet, hogy csak én vagyok fanatikus, mert képes voltam snes emulátoron is tolni a sorozatot, de ugyanaz megvan a legtöbb részben (a VIII mondjuk kivétel, annak a junkction rendszere néha engem is idegesített), mint a VII-ben is, ha a külsőségek mögé nézel. persze tudom, hogy sokat számít a design, pláne egy játéknál, de enegem sosem zavart, mert mindig képes volt úgy beszippantani, mint anno az ufo, csak itt nem a köröket, hanem a mentési pontokat számoltam lefekvés előtt. ezek amúgy sem olyan játékok, amikkel játszik az ember fél órát, több időre van szükség az élvezetükhöz, pár percben csak néhány random encountert lát az ember, meg idióta párbeszédeket. idővel áll össze a kép.
btw van egy lista a játéktörténelem leghomoerotikusabb karaktereiről és egyik ff szereplő sincs rajta link: http://www.gamekapocs.hu/hir/5182/A+husz+