Teamfortress 2, meg ami mögötte van

Szeptember 26 óta kínlódtam a játék telepítésével, amit végül október 9-én tegnap, 38 fokos lázzal szívva, meg sikerült végre tennem.
A megoldást a plastik kommentelők jelentették, de azért összefoglalom, hátha lesz még új info valakinek: egy aktívan használt és telített, majd felszabadított OSX partíción a Bootcamp nem tud partícionálni. Ennek az az oka, hogy noha ő a fileokat összerendezgeti egy helyre, bizony előfordulhat az, hogy nem mozdítható állományok esnek bele a szórásba. Ez gondolom azért lehet, mert *NIX alapú gépeken ha a bootolt diszk gyökere a mount point, akkor ott bizony nem lehet mindent megtenni.
Ebből következik, hogy vagy másik vinyőről, vagy egy DVD-ről kell bootolnunk. Többek tippje alapján meg kellett vásárolnom (nem vicc) az iDefrag nevű töredezettségmentesítő szoftvert. Sajnos alapból ez sem képes túl sok mindenre, hiszen a bootolt lemezünket akarjuk kezelni. Én azért kipróbáltam, hátha, de nem.
Mint kiderült, a szoftverhez jár egy CDMaker nevű kis utility, ami borzasztó egyszerűen csinál nekünk egy boot DVD-t, ahonnan lefut gyönyörűen a program (kell neki az eredeti Mac install lemez, erről írja meg a cuccot). És nem ám holmi karakteres módban, hanem egy az egyben OSX alkalmazásként. Egy ilyen töredezettségmentesítés esetemben kb 4 órát vett igénybe 90 giga adattal.
Mikor ezzel megvoltam, jöhetett a Bootcamp, aki immáron sikeresen készített egy 20 gigás partíciót, amire gond nélkül feltettem a Windows XP SP2 HUN-t (csak ilyenem van). Ez után telepítettem a Steam-et, hálózati kulcsot, aztán újra letöltöttem a TF2-t (nem volt kedvem máshoz). Szerencsére Windows XP a Macbook Pro-n sokkal kényelmesebb, mint egy BT billentyűzetű és egerű Mac minin.
update: Gaba jelzi, hogy a bootcamp leírásban is szó van arról, hogy ezt meg lehet oldani iDefrag nélkül is a következő módon: “csinálni kell egy full backupot (pl. SuperDuper!-rel), bebootolni a backupról (külső vinyó), törlni a belső vinyót (!), majd visszarestore-olni a backupból, és kész, a partíció vége üres lesz.” Nekem ez elég kivitelezhetetlen lett volna külső vinyó nélkül, de most ez mellékes. Használható információ.
Slightly related interim open question: a Parallels elvileg bootolja a Bootcamp partíciót is ablakba, viszont nálam egy ilyen képernyő fogad. Nem tudja valaki ennek a megoldását? Olyan jó lenne, ha tudnám mountolni a bootcamp partíciómat is Mac-ről.
A játékot is ki tudtam próbálni, mégpedig 1200×900-as bontásban, élsimítással. A sebesség leggyorsabb, semmi zavaró dolgot nem tapasztaltam. Sikerült is másfél órát játszani, el kell mondanom, hogy a TF2 nagyon klassz kis játék. A grafika pont olyan, mint egy megelevenedett Pixar Incredibles mozi (elképesztő!), a játékmenet kezdésnek roppant pörgős, de megszokható. Persze ez a cucc is olyan, mint minden ilyesmi: haverokkal jó tolni az igát.
Sajnos a naptár időközben október 10-re váltott, hivatalosan is játszható a TF2, Portal és HL2:EP2, szóval várható módon a Steam szerverei busy-t jeleznek vissza.
Szeptember 26-án írtam először a TF2-ről, és október 9-én, 38 fokos lázban sikerült végre kipróbálnom a játékot.
Függöny.
_alesi_
Vincent, örülünk?
angelday
Ha lenne sok pénzem, akkor megvenném a gaming pc-met. Nagyon kényelmetlen ám visszabootolni XP-be. Nagyon.
klarky
Hát Józsi le a kalappal! Értem én, hogy kihívás, meg mostmár azért is, de egy ilyen baromságba ekkora energiákat fektetni.
Neked hegyeket kéne megmozgatni… Képes lennél rá.
angelday
klarky, erre a kommentedre szerintem többen csak ilyen “laid back” mosolyt eresztenek meg.
Én viszont értem, amit mondassz, és szerintem NAGYON IGAZAD VAN!
Namaste.
_alesi_
Te is érzed a hatalom csábítását, engedd hogy átjárjon az erő Luke. Csatlakozz!
geri
Ez a géming-PC-dolog engem is folyton piszkál így a gyökér notebook mellett. Konzolt nem vennék, de asztali vasat sem akármit, hanem csak valami ultrahalkított, ízléses erőgépet.
Zila
AD: bootold be az xp install-t parallels-ben és javítsd ki a windowst. Valahol a telepítés elején, miután megadtad neki, hogy hová pakolhatja magát, felajánlja a javítás lehetőségét, na ott mondd neki, hogy javítsa magát…. Persze előtte én csinálnék egy mentést a pipacsra
p
Azt nem tudom paralells alatt hogyan lehet eletre hivni a bootcamp partitiont. Ellenben vmware fusion alatt ez 4-10 klikk, cserebe nem lehet a guest os image-t elmenteni es sleepelni sem lehet az virtualis gepet. Meg aztan arra is keszulj fel, h ujra kell aktivalni a windows-t (persze csak akkor, ha bootcamp alatt aktivaltad).
LLam
jobbulást Józsi! meg “jobbított” első mondatot pls: “meg sikerült végre tennem” helyett “sikerült végre megtennem”.
amúgy ez nem túl mély post, többet vártam
_alesi_
geri: barebone. Kicsi, halk és ha akarod erős. Természetesen a méret áldozatot kíván a bővíthetőség oltárán, de egy fokkal jobb, mint a MacMini.
angelday
Zila, épp az a bajom, hogy Parallels alatt be se tudom bootolni a Windows-t.
alpi
LLam, Józsinak magas a láza, azért nem lehett mély a post. Felhúzta a postot a láz, úgymond.
Egyébként amatőrök vigyázzanak, a barabone csak annyit tesz hogy egy házban alaplap procival , és többi te teszed bele; ez nem feltétlenül jelenti, hogy halk is. De tény, hogy van egy csomó halk barebone, ezeket a nem számítógépre hasonlító alakú, cuccokat kell keresni. De bármilyen gépet be lehet halkítani: rezgésnyelő szivacs, alátétek, új ventillátorok…
kodiak
Tippeles: nem lehet, hogy MBR-GPT offsync helyzet adodott a sok probalkozas miatt? Olvass utana, van egy gptsync nevu util, amit erdemes megprobalni (vagy a rEFIt shellje).
Nekem teljesen jol ment a parallels-bootcamp kettos, meg is lepodtem, hogy kezeli a hardverprofilokat ennyire jol.
Balazskake
A parallels/bootcamp képernyőről: Én is így jártam, aztán némi google keresés után azt olvastam valahol, hogy sajna CSAK az ANGOL nyelvű Windows Bootcamp telepítéssel bír a Parallels, más nyelvűekkel nem. Többféle “nem angol” nyelvű telepítéssel jártak így sokan.
Úgyhogy elméletileg az a megoldás, hogy újranyomod a bootcamp telepítést angol nyelvű Windows XP-vel.
Balázs
fogtunder
nekem évek (és ez nem vicc) kísérletezgetésével sikerült egy élhető windows xp környezetet kifejleszteni magamnak. persze ehhez szükség van az nlite nevű progira, de amint az ember eligazodik kicsit benne és vesz egy újraírható cd-t, durva dolgokat lehet kihozni belőle. tulajdonképpen mindent ki lehet szedni az xp-ből, viszont ha az ember nem tudja, mit csinál, használhatatlan boot disk lesz az eredmény. mostanra viszont van egy, a saját gépemre szabott xp-m, benne a drivereimmel, telepítés után tulajdonképpen 15 perc munka van még vele, amíg egy működőképes, irodai alkalmazásokkal, codec-ekkel, minden vacakkal ellátott oprendszert kapok (igaz, itunes még nincs integrálva, így az ipod classicom külön kört igényel).
és hasonló elérető, igaz varezban, abból is ki van herélve egy csomó minden, amit a mezei felhasználó sosem fog igényelni, viszont lassít, összeakadhat valamivel, stb. pl. minek az ie, mikor sosem indítom el, elég a shell, mert az kell a gui-hez és hasonló dolgok. ha huzamosabb ideig használ az ember windowst, érdemes elgonolkodni ilyen megoldásokon. tisztább, gyorsabb, könnyebb érzés…
Zila
AD: Én meg épp azért mondtam, hogy XP Install cd-t bootolj mintha telepíteni szeretnéd a cuccot, aztán ott kell nyomni a javítást…
Vagy már az install cd se bootol parallelsben?
angelday
Ja, mostmár felfogtam, viszont állítólag HUN XP-vel nem mén.