Augusztus 7-én jelent meg az iLife/iWork ’08. Ennek grafikai eszköztárában teszünk mai postunkban látogatást.
Az októberben megjelenő Leopard egyik interface újdonsága, hogy az operációs rendszer és alkalmazások számtalan stílusú felhasználói felületét sokkal egységesebb formába hozza. Vége a brushed metal ablakoknak, innentől középszürke átmenetek, sokkal kontrasztosabb feliratok és ikonok jelennek meg a felületeken. Az új iLife/iWork párosnál van alkalmunk először megtekinteni ezeket.
Ebben a példában az iLife csomag Garageband alkalmazásának kontroll részéből emeltünk ki egy részletet:

Ha 200%-on elemezzük a képet, megfigyelhetjük, hogy gyakorlatilag egy egy pixeles eltolt árnyéka van minden objektumnak, az üveg hatást pedig mérsékelik a kiegyensúlyozottság jegyében:

Kis üveg, középszürke egymáshoz közeli átmenetek és egy pixeles, lefelé eltolt kiemelések alkotják az összhatást. A szövegek mellett a látszólag elég egyszerű grafikai elemek pontos és élethű rekonstruálása kisebb kihívás elé állítja a folyamatosan seggfej ügyfelektől és irreális igényektől megfáradt, ám a mélyen változatlanul lelkes Photoshop felhasználót.
A fenti példán levő kis karika például az alábbi layer erdővel állítható elő Photoshopban:


A pontos rekonstruálásnak elengedhetetlen feltétele a potik megfelelő és arányos méretű tekerése, a subpixel világában tett látogatás megértése. Ez nem lehet elefánt-a-porcelánüzletben jellegű munka és septiben összevágott bevel igénytelenkedés. A tarthatatlan határidőkre készített kreatív munka által rögöt képzett mutatóujjaknak pontos és fegyelmezett haladási iránya kell, hogy legyen. Kulcsa a 0 pixelre állított anti alias érték. Veerle Pieters hasonló elemzése is említhető.
Célunk az út kijelölése, a haladási irány meghatározása, a platformok közötti akadálymentes ugrálás.
Pontos. Precíz. Apple.





Az új felületből az egyetlen részlet, amit láttam, az itt a blogodon levő képkivágás. Alapvetően nem áll tőlem messze ez a grafikus stílus, szeretem. De mondjuk nézd meg a Winampot, vagy akármelyik zenei alkalmazást (Traktor DJ például) Windows alatt, ezek is hasonló grafikus sémát alkalmaznak.
Igazából ezeket az alkalmazásokat azért készítik ilyenre, hogy egy alapvetően sötétebb stúdióban is jól láthatóak legyenek. De mi lesz itt a más jellegű alkalmazásokkal? Miként fog ez kinézni mondjuk egy irodai alkalmazás esetén? Ott ugyanis pont, hogy háttérben megbúvó, nem túl rikitó formákra és színekre van szükség, hogy munkánkat megfelelően végezzük.
Kapcsolódó:
A Leopard folderekről kritika: http://www.indiehig.com/blog/2007/09/09/fix-the-leopard-folders/
Szerintem a folderek azért lettek ilyen egyszerűek, mert a fájlok többsége előnézeti képpel jelenik meg, így jobban észrevehetőek a színrengetegben. És a smart mappák és Spotlight világában, amúgy sincs nagy szükség rájuk.
Hát smart mappa ide, spotlight oda, a folderek még mindig jobbak…