Plastik média

(Az előbbi, kicsit magán jellegű post után úgy gondoltam, hogy itt az ideje annak, hogy mindenki kiélje kicsit a csevegési szükségleteit — legalább akkor nem én kerülök fel a padra.)

Gondolom minden ember eljátszadozott már a gondolattal életében, hogy milyen is lenne elmenni ebből az országból, magunk mögött hagyni a nagybetűs Hazát, letelepedni és gyarapodni valahol máshol, ahol a kolbász is máshogy zöldebb.

Többen vannak, akik konkrétan cselekvésre fordítják a dolgot és mennek ide-oda. Plastik olvasók között is van, hát, nem egy ilyen személy.

Én a magam részéről a következőkre jutottam a kérdést vizsgálva:

- Nem fix helyre, munkára, bizonytalanságot vállalva nem szeretnék — túl nagy kaland-játék-kockázatnak tartom.

- Külföld szép és jó. Innen nézve. Sok pénz, munkalehetőség, kibontakozási mézesmadzag. Itt ahol le se szarják a fejünket, ott majd kiemelnek minket. Szerintem ez egy csalfa kép. A valóság nem ilyen lesz ott sem. “Aki tud, az kiskanállal is tud.” — van ez a mondás. Másrészt Uj Péternek volt egy ilyen szövege, hogy volt Budaörsön egy kurva tehetségtelen kosaras szomszédja, aki mindig azt mondta, hogy itthon nem értik azt a játékot, amit ő játszik.

- Külföldön bevándorló leszek. Nincs meg az, ami itthon megvolt. Antal Gergely a keletinél rúgta a port gyerekkorában, meg gördeszkázott az Andrássy úton, Uj Péter Zappe Gáborral gimnáziumban napozási vetélkedőt játszott valami paplan alatt a réten. Nekem más személyes történetem van, dehát annak ellenére, hogy nem vagyok én sem tősgyökeres magyar, mégiscsak itt nőttem föl én is a porban a szőlőtőkék árnyékában. Ott céltalanul, fogalom nélkül. Amin ők röhögnek, én nem fogok. Hiányzik a nevező.

- Minden netwörköm, személyes és professzionális, itt van felépülve. Bevándorlói voltomban mindent kezdhetnék újra.

- Bárhova megy az ember, a kezdeti lila köd után konszolidálódik a kép. Sümegi Máté egykori osztálytársam japánba ment kutatónak. Három évet húzott le a vágottszeműeknél. Fél év elmondása szerint nagyon szexi volt (nem ezt a szót használta), utána inkább megcsömörlött tőlük. Azt mondta, ugyanaz a szar van ott is, mint itt, csak ott csapkodják a térdüket, amikor nevetnek, de az is inkább idétlen vihogás.

- Újrakezdeni nem könnyű. Nem akarnám feleslegesen. Minek.

- Elképzelhetőnek tartom, ha adott esetben a munkám megköveteli. Akkor is csak szerződött alapon, meghatározott időre.

Egyszóval én inkább maradok.

Lejárt a kocsim műszaki vizsgája múlt héten szerdán. Ahhoz, hogy műszaki vizsgára mehessen, le kell szedetnem az első két ablakon levő fóliát. (Vagy kereshetek valami konnektet, néhány éve megcsináltam, de rohadt kényelmetlen volt.)

A szervizbe is el kellett vinnem az autót néhány apróság miatt, ahol szerencsére csinálnak műszaki vizsgát is, de sajnos nem szednek fóliát. Ezen a héten hétfőn kaptam időpontot a fóliáshoz, csütörtökre a szervizbe.

A sikeres vizsgát további dolgok akadályozzák a már említett fólián túlmenően:

- Pénteken, tehát a műszaki vizsga lejárta után KETTŐ nappal, a péntek esti “welcome-to-the-social” élményből hazafelé gurulva, mellénk szegődött egy rendőrautó, majd meg akart baszni a fólia és a ugye lejárt műszaki miatt. Ez beborított volna mindent, nem is részletezem, milyen kellemetlenségekkel járt volna a rendőrségi feljelentés, bevont forgalmi, útvonalengedély hazáig (!). Elengedtek végül, mert megsajnáltak, hiszen ilyenkor mindig előveszem a trademark “Puss in Boots” look-ot.

- Vizsgáztatás napján járt le a kötelező biztosításom. Természetesen még nem fizettem be az újat. Intenzív intézkedés, faxolás.

- Nem megfelelően kitöltött megbízás, a szerviz a saját formájához ragaszkodik. Fax, aláírás, pecsét.

- Kavics van a szélvédőn. Nyolcvan rugós játék, ezt úgy néz ki, hogy a vizsgabiztossal meg lehet oldani, és levizsgázik a vas szélvédőcsere nélkül. (Tipp: fenesi.hu)

- Gumik. A teljes szettet cserélni kell VAGY felpakolni a vizsga idejére a nyári gumikat. Mivel a bal hátsó szövetszakadt (most tudtam meg), az első kettő meg annyira kopott, hogy “ráz” a kocsi, nem úszom meg szettvásárlás nélkül. A kocsi így egy éjszakát kényszerűségből a szervízben, én pedig a buszon töltök majd. A félreértések elkerülése végett: amint tudomásomra jutott a dolog, azonnal intézkedtem.

Nem panaszkodom egyébként, csak ez egy ilyen folyamat, ilyen világ, ilyen műszaki állapot, ezt is végig kell vinni. Egy a vége: rend.

(Ajánlani tudom viszont a fóliást, Gál Csaba, jól és pontosan dolgozik, korrekt gyerek, telefonszáma a szerkesztőségben. Nem csak leszed, hanem fel is rak.)

A free software pápája, mint kiderült leveléből, nem használ web böngészőt egyáltalán.

To look at page I send mail to a demon which runs wget and mails the page back to me.

Nem lepett volna meg, ha azt mondja, Lynx-en böngészgeti az oldalait, de ettől hanyatvetettem magam most a szerkesztőségben.

update: Stallman a bolondját járatja velünk. Az eredeti levélben ugyanis van egy lényeges mondat: “I do not browse the web from my computer.” slink írja: “Elküldi neki egy démon, majd localhoston megnézi azzal, amivel szeretné. Proxizik, tudniillik.” Stallman ügyesen fordítja a saját irányába az ügyet, taps taps. Ugyanolyan gyarló ő is, mint mi.

Bede egy 20+ flekkes anyaggal robbantott:

Ma a muszlimoktól és Kínától félünk. Ez a két félelem azonban alapvetően különbözik egymástól. A muszlimoktól az életünket és a biztonságunkat féltjük, ám egy pillanatig sem gondoljuk, hogy a végén nem mi fogunk nyerni. Még ha Irán mégis kotyvaszt néhány atombombát, Pakisztán végérvényesen az őrültek kezébe kerül, Oszama pedig nagyobbat üt, mint 2001-ben, akkor is a legrosszabb, ami történhet, egy harmadik világháború, amit majd úgyis megnyernek nekünk az amerikaiak. És még ha sok halott is lesz, a végén győz a jó (akik mindig mi vagyunk), és veszít a rossz (akik meg ők).

(…)

Ahol a világon van metró, ott az állomásokon a ki- és beszállás nagyjából ugyanazon forgatókönyv szerint zajlik. Amikor a szerelvény begördül az állomásra, a peronon várakozó embertömeg azon része, amelyik valamelyik kocsi ajtaja előtt találja magát, kicsit széthúzódik, hogy utat engedjen a leszállni vágyó utasoknak. Pekingben ez nem így működik. Itt senki nem húzódik félre, így amikor az ajtók kinyílnak, két élő fal néz egymással szembe, és indul is meg egyszerre, neki a másiknak.

(…)

Lassan felnő az első ilyen, túlságosan fiús generáció, és közülük sokan soha nem fognak maguknak párt találni. Ők többnyire az alacsony iskolázottságú, szegényebb fiatal férfiak lesznek, és hogy nagy mennyiségű tanulatlan, csóró és szexuálisan frusztrált huszonéves mekkora veszélyt jelenthet egy stabilitásra és fejlődésre vágyó ország számára, azügyben elég megnézni az iszlám világot és az azt hátráltató fundamentalista tömegeket.

Szuperlatívuszokban kell nyilatkoznom a széles ismereteket és indokolatlanul jó fogalmazóképességet felvonultató anyagról. Tetszik, hogy informatív, következetes és nettó. A Pulitzer-emlékdíjas (2003), szintén Index blokkbeli Tóta W. Árpáddal egyértelműen szembeállítható a fölénye. Míg Tóta inkább gyomrozza az olvasót, a kormányt, a négereket, majd mindeközben öncélúan polgárpukkaszt, addig Bede a földön tud maradni, szorosan tartva a gyeplőt meghatározva egy irányt. Kedveltem, hogy az anyag első oldala a plusszokat, a második a minuszokat összegzi.

Bedére mindig is jellemző volt ez a sok-sok tömött bekezdés jellegű szerkesztésmód, ami kissé lelohasztja az olvasót — neki kell esni és feldolgozni az információt. Ebben az esetben csöppet sem bántam. Örülök, hogy a matulai szárnybontogatás után végre ilyen anyagok jönnek.

Mindenesetre kinyomtattam PDF-be.

Bede roadtrip blogja a Khívától Keletre itt olvasható.

Ez a film is olyan, hogy két útja volt elindulni a világban: az egyik út a totális ismeretlenség felé vezet és gyorsan véget ér, a másik út a lassú felfutás. Az Once végül sikerre emelkedett a különféle filmfesztiválokon, ezért a terjesztők fokozatosan vásároltak belőle, így lehet, hogy 2008-ra érkezik meg a közönség elé (magyar release-ről semmi hír, haha). Az Amerikai filmakadémia is a 2008-as filmek között jelöli a legjobb eredeti dal kategóriában.

Nézzük magát a filmet: ír film, music / romance / drama az iMDB besorolása, ezek alapján nem kezdtem volna neki, bár jelzés volt, hogy 9300 szavazat alapján 8.1 a kollektív értékelése. (Babel 55k esetén 7.1-et mutat fel egyébként.)

Kevés pénzből csinálták, talán ennyiből még Magyarországon sem lehet filmet forgatni, nincsenek benne ismert színészek, nem hangzik el benne az a kifejezés, hogy “pina“, meg “szex“. (Az ír Cillian Murphy egyébként majdnem elvállalta a főszerepet, sőt, még producerként is beszállt volna, de aztán kifarolt a cseh főszereplő nő miatt — úgy vettem észre, hogy nem volt neki elég A-listás a csaj. How shallow.)

Végül az ír Glen Hansard (képünkön) vállalta el a főszerepet, aki eredetileg a zenéket szerezte a filmhez. Ő az ír “The Frames” énekese / gitárosa. Ebben az együttesben basszusgitározott egyébként a film írója / rendezője a szintén ír John Carney is 1990 és 1993 között. Elég belterjes tehát az egész, dehát ilyennek képzeljük a “labor of love” munkákat.

Magáról a filmről nem akarnék különösebben értekezni, mindenkinek melegen ajánlom, teljesen hibátlan és valószerűtlenül jó. Dublinban, a városban, mint urbán dzsungelben elő emberek és bevándorlók örömét mutatja be a zenén keresztül két ember nagyjából egy hetes közös időszakán át. Nincs benne semmi lehetetlen, vagy életszerűtlen, elmond egy történetet, ami úgy általában az emberekkel történni szokott, hogy összeszorul a szívnek nevezett húscafat. Kicsit talán sok benne a zenei betét, de ez ilyen film. Én mindenesetre megvettem a soundtrack-et.

Az ilyen alkotásokat hiányolom ebből a szemét világból.

Jeles.

update 20080225: Megnyerték az Oscart a Falling slowly-val. Gratulálunk!

1. Interruption is the enemy of productivity
2. A fragmented day is not a productive day

A Plastik media szerkesztőjének kiegészítése:
09:00 és 17:00 között NE IS ÁLMODJ RÓLA.

Ugyan még mindig messze levőnek tűnik a StarCraft 2 kiadási időpontja, a Blizzard jó szokásához híven tovább csepegtet. Ma Jim Raynor profil oldala került fel, megfigyelhető egy standing animáció, valamint két screenshot a játékból, némi jól megírt copy. A screenshotokat mi is szerepeltetjük:

Milyen lesz majd, amikor megszólal?! Lefejelem a padlót — alulról! update: itt megtekinthető.

Mindkettő kép a játékból, tehát nem concept art. Aki nem hiszi, nézze meg a site-on nagyobb bontásban, tényleg érdemes. Maximum respekt a Blizzardnak, hogy a cutscene animációkat játék motorral csinálják — ez a tökéletes megoldás, ráadásul jól is néz ki. Aki FMV-vel dolgozik, háromágú bottal üldözném ki az univerzumból. Nincs annál lehangolóbb élmény, mint amikor elkezd a DVD-ről valami render szemetet tölteni a játék. Nivótlan. (Persze bocsánatos, ha zseniális a videó, mint ugye a Blizzard filmszerű animjai, de ezt ők megtartják intronak, meg end cinematics-nek.)

Természetesen a Resident Evil 4 is motorból cutscene-ezik, sőt, ha megnyerjük a játékot és special costume-ben nyomulunk, akkor a cutscene-eken is olyan a modell. Nincs annál lehangolóbb, mint amikor a special costume eredeti uniformmal jelenik meg (lásd RE4 PS2 edition).

Visszatérve az SC2-re: simán el tudnék képzelni egy ilyen grafikai kalandjátékot, Beneath a steel sky 2008-as kiadásban.

Kudos!

Akinek nem lettek volna meg: a Dove viral kampányának első darabja Evolution, majd a második Onslaught.

Nagyon erősen imádkozom, hogy őszre lemenjenek (lejjebb, hehe) a PS3 árak, mert nyáron valahogy jelenik meg a Force Unleashed (sorry, no PC).

Nem hiszem, hogy van olyan netet böngésző közöttünk, aki ne bukkant volna még rá bármilyen formában, mindenesetre aki nem ismerné, itt a bemutatkozó videó, itt meg néhány egyéb csemege, esetleg aktualitásokkal a GameSpot friss anyaga.

Dark apprentice-et játszani ilyen technológiákkal, milyen lesz már? WHOA! Egész nap birodalmi rohamosztagosokat fogok felemelni, letenni, felemelni, letenni, fel, le, fel, le. Hordót mozgatni a fejük fölött, leejteni. Hordót újra felemelni, leejteni. Ez nem is zsír már, hanem libazsír. Sőt libazsíros töpörtyű! (Hagymával.)

(via Mecha Fetus)

Személyiség és életmódfejlesztő postunkban ma a konyhában teszünk kirándulást, és alkalmazzuk a differenciált gondolkodást.

“Inbox zero” technika a konyhai takarításra.

Mögöttes gondolata: ha kellően kis mennyiséget kell elmosni, akkor az sokkal kevesebb erőfeszítésbe kerül, mintha az ember hagyná több napra megszáradni a tányérokat, poharakat, evőeszközöket és egyéb konyhai eszközöket, majd egy hosszú sessionben tisztítaná el azokat.

Alkalmazása ugyanaz, mint a mail olvasásnál: amint vége az étkezésnek — big emphasis — azonnal el kell mosogatni a cuccot étkezések után. Mindig pontosan ugyanolyan tiszta konyhát kell megőrizni, mint amivel elkezdtük (kb. üres postafiók). Ennek ellentéte: amikor egy-két óra munkát fektetünk bele, fájdalmas a folyamat, eleve nehezen fogunk nekiesni, a mosogatás egy kellemetlen élménnyé válik.

Fontos, hogy főzésekkor is ezzel a módszerrel zárjuk le a ciklusainkat. Főzés közben mindig van némi processzek közötti idő, akkor van idő elmosni a turmixgépet, lábost. Ha csak stackeljük bele a kagylóba, akkor vége mindennek. Utána ugyanis sokkal nehezebb kaja után teli hassal nekidurálni magunkat (bár nem lehetetlen), ez még nagyobb önfegyelmet igényel, de gyarlók vagyunk és ott fog száradni minden napokig.

Egyes iskolák szerint a főzés eleve kizárja a mosogatást, ami veszélybe sodorhatja az inbox zero módszert. Ez mindenkinek a saját belátására van bízva, szerintem könnyebb közben ganézni, mint utólag, még akkor is, ha akkor extra erőfeszítésnek tűnik. Logikailag könnyen belátható, hogy ha egy egységnyi ideig tart a főzés, akkor mosogatási ciklusokat beépítve a teljes folyamat sem fog tovább tartani. Viszont ha nem mosogatunk el főzés közben kis lépésekkel, akkor a végén az egy egységnyi időnkre rá kell számítani még egy 1.25 – 1.50-es szorzót a főzés bonyolultságától függően. Ebből következik, hogy mindent azonnal el kell végezni és jó lesz.

Természetesen a konyhát súrolni és felmosni ettől még fel kell, ezek csak a mindennapi étkezések okozta mennyiségeket kezelik. Hozzáállás kérdése mindez: ha úgy állunk fel az asztaltól, hogy a tudatunkban az a gondolat képződött le, hogy “tegnap mosogattunk, tehát most nem kell”, akkor rossz úton járunk. Ráadásul, ha az ember alkalmazza, mint emaileknél az inbox zero-t, egyszerűen zavarni fogja, ha nem így néz ki a konyha.

Függöny.

Quicklookban a kövér slider pötty (MP3 vagy MOV lejátszáskor) nem imázs, hanem vektor. Értsd: subpixel mozog. Megnéztem nagyítóval menet közben. Ez a nem mindegy. (Egyébként azt hiszem a sima progress bar is subpixel halad előre, majd Fds kijavít, ha nem így lenne.)

Aki nem követné az eseményeket a Plastik media szerkesztőségéről, egy rövid összefoglaló az előzményekről: elmentem venni patront a HP Deskjet F380-as multifunkcionális nyomtatónkba. Vásároltam 2 fekete és 1 szines patront, majd elszörnyedtem azoknak az árán. Itthon derült aztán ki, hogy rossz kazettákat vásároltam, mert egy régi HP shopping cardot vittem véletlen magammal. Ezen a ponton kapcsolódunk be a történetbe.

Ma visszamentem a Media Marktba, sírtam egy darabot a vevőszolgálaton, de amit el tudtam érni, az csupán a bontatlan festékkazetták jóváírása lett. 7000 forint a károm (hacsak valaki nem akarja megvenni valamennyi pénzért, 25 a HP kódja). Az összeget természetesen le kell vásárolni, még előtte “hátul” a nyomtató osztályon kell lepecsételni a jóváíró papírt. Séta.

Hátul kérdik, mi történt, Józsi, miért sírsz, ki bántott? Mondom nekik, hogy az én hülyeségem volt, hogy nem néztem meg, ezzel nincs mit csinálni. Beraktam tehát a helyes kazettákat a kosárba (ezúttal csak egy feketét és egy szineset), de kiderült, hogy még kb 4 ezer értékben kéne vásárolni. Ekkor ajánlottak egy közepes minőségű 10×15-ös fotópapírt, betettük, de utána még mindig volt vagy ezer forintnyi rés.

Szemlesütve azt mondtam nekik:

“Kérek még egy fekete patront.”

Nyeltem a könnyeimet, de nem volt mit tenni. Megkérdezték, hogy milyen nyomtatóm van, megmondtam, aztán nem tudom már pontosan hogyan történt, ki mire mit emelt, de az lett a vége, hogy eljöttünk egy EPSON DX9400F nyomtatóval. Így néz ki:

Ami presales alapján megfogott:

- 2007 szeptemberi modell
- komponens alapú festékpatronozás, az utángyártott darabja még a Media Marktban is 2 ezer forint
- más gyártó, nem HP (mindig HP-t vettem eddig)
- Apple Universal logó a csomagoláson
- lapadagolós szkenner
- kártyaolvasó az asszonynak
- mountolt LCD, amin lehet klikkelni, meg zoomolni a fotókat
- FAX, mert ilyen sincs a szerkesztőségben

Árban sem volt rossz, 40 bruttóért vittük.

Itthon egyből össze is szereltem (telefon nélkül egyelőre, ahhoz még vennem kell hosszabb kábelt), kipróbáltam. Egy picit aggódtam, hogy research nélkül veszek javat, de most már egyáltalán nem bánom, hogy így döntöttem. Lássuk az első benyomásaimat:

PRO

- nagyon kellemes és könnyen használható, intuitív LCD menü, számítógép nélkül is remekül használható sok funkció (pl supply level check!)
- kártyaolvasó remekül működik és keret nélkül (!) nyomtat 10×15-ös papírra, igen kellemes csalódás (lehet, hogy ez alap, de nem ehhez voltam szokva)
- jól áttekinthető és navigálható EPSON.COM, amin elsőre megtaláltam a Mac drivert / scanner szoftvert, ezt fel is telepítettem gond nélkül, háztartásban levő eszközöket is telepítettem kettő klikkből aztán
- RSS feed az update-eknek ugyanott
- lapadagolós szkennelést be lehet állítani, hogy egyetlen gomb megnyomására készítsen több oldalas PDF-et, automatikus állományelnevezéssel, általam meghatározott, email konform méretben (pl egy T-Online csekk szinesben 196 kilobyte — supernice!)
- a HP-től eltérően hátul kell a friss papírt beletenni, sokkal feszesebb és stabilabb
- érezhetően gyorsabb, mint a régi volt

CON

- a Mac-es szoftver jól láthatóan valami Universalra portolt Carbonos szemét, rusnya ikonokkal és UI-vel (mentségére legyen mondva, hogy rövid tesztem során jól működött minden), íme például a Windows 95-öt idéző printer ikon a prefsben (gay printer?):

- a lapadagoló nem eszik meg akármit, gondosan kiegyenesített lapokat szereti csak, grrr, gondolom egy 100 ezres árkategória lenne az, ami még ennél is robosztusabb

Egyszóval most itt tartok, örülök, hogy léptem, még ha olyan hirtelen is.

Kardossal beszélgettem erről a múltkor, azt mondta, hogy ő is valami hasonlót vett, de úgy érzi, nem kellett volna költenie 40 ezres range-ben, mert csak a 15 ezres range funkcionalitását használja ki. Ebben egyet tudok érteni vele, viszont én többet 15 ezres kategóriájú printert nem vásárolok magamnak. Drága a patron, és egy felsőbb kategóriával összevetve nagyon gagyi. Emlékszem volt idő, amikor nem jöttek ki a deskjetből rendesen a papírok, rosszul szívta be stb. Ez azt jelenti, hogy hiába vágyik az ember arra, hogy 15 ezeres funkcionalitást kapjon jó minőségben — nem lehet elérni.

Most viszont tudok lapadagolva egy nyomással szkennelni, tudok fehér hollós faxot fogadni, olcsóbban patront vételezni, SD kártyáról közvetlenül fotót nyomtatni, és az egésznek sokkal jobb minősége van, mint a másiknak volt.

15 és 40 között van 25 rugó különbség, de ez jól elköltött forint, bitches.

Azt még hozzá kell tennem, ha a Media Marktban nem botlok bele a felkészült és segítőkész eladóba, akkor nem vásároltam volna. De megtettem és nem bántam meg.

Ma újra gondolkodtam a telefon kérdésen. Egyelőre tovább használom a megjavított old faithful K800i-met, de ugye mindig ott van a kisördög, hogy akkor merre kéne tovább haladni.

Ami gondolkodásomban új, hogy Apple iPhone-t fogok következő telefonnak vásárolni. Az összes többi nem érdekel, bármilyen fícsör listát is mutatnak fel. Ismerem a Mac-et, az az UI az Isten, az összes gyártó mérföldekkel kullog mögöttük (tényleg röhejes). Ezen lehet vitatkozni, de én nem akarok meggyőzni senkit, csak mondom, hogy nekem mi a preferenciám.

Tavaly nyáron még gondolkodtam ezen az N95-ös Nokián bla bla, de tudjátok mit? Kaki rá. Tegnap amúgy is láttam Karottáét, aki nyüstöli már fél éve és ennyit mondott róla: “egy fos”. Nincs okom kételkedni szavaiban.

Szóval iPhone. De mikor? Hogyan? Nézzük a lehetőségeket.

1. Meg tudom vásárolni Magyarországon valamelyik telefon dealertől ESZEMENT pénzért (értsd: kiló ötven plussz), mint például Gaba is tette ezt.

2. Tudok hozatni US-ből 399 dollárért bontatlant, ami 72 ezer forintnak megfelelő összeg. Ebben az esetben nekem kell feltöretnem egy szakemberrel.

3. Várhatok a magyarországi release-re.

Egészen eddig a 3-as pont mellett voltam, de állítólag még 2008-ban sem fog megjelenni hazánkban a készülék (lehet, hogy iTunes Store nélküli változatot kell hozzá csinálniuk, és igazából szarnak bele). Ha belegondolok, hogy Magyarországon hány éve nincs iTunes Store, semmi esélyét nem látom a legális iPhone-nak. Várni tehát nem várok.

Dealertől nem akarok vásárolni. Fázom a gondolattól, hogy több, mint kétszer annyiért kell megvennem, kotorászott benne valaki, nem tudom, milyen módon törték fel stb.

Marad a bőröndös import. Most már kezdem én is olvasgatni a site-okat, hogy milyen bonyolultságú a “hack”, mi az a jailbreak, X-SIM stb.

Most itt tartok, kell a készülék, jó, érdekel. Követem a híreket, aztán megvalósítom valamikor. Nem kapkodom el mindenesetre, és az jó.

Novak három szettben tette le a királyt: 7-5, 6-3, 7-6. Ebben a másodpercben lett vége a küzdelemnek, gondolom James Blake elmorzsol egy “kurva anyjukat” a háttérben, hiszen ez a tenisz magasabban szárnyal, mint ő. Federer nem nyerhet meg mindent, baszki.

Akármibe lefogadom, hogy a 2008-as AUS Open két szerb bajnokot fog avatni a férfi és női egyesben, nagy nap lesz a vasárnap a szerbeknek, ökörsütés, hagyma, fehérbor fog folyni patakokban.

update: Semmi előrejelzésem nem jött be a tenisszel kapcsolatosan (ha!), Sharapova női egyesben bajnok, Djokó is megnyerte négy szettben a döntőt.