Backup on the Mac

Számomra a Leopard OS egyik nagy újítása, amit rendszeresen használok is, a Time Machine. Újra és újra el kell csodálkoznom azon, milyen kényelmessé teszi az ember ilyen irányú igényeit.

A Superduperrel (gyk: backup software az előző rendszeren) is elég jó megoldásig eljutottam, azaz csak rá kellett dugni a diszket a hálóra, aztán felszinkronizált két klikk után a NAS-ra egy vinyó méretű imázst. Annyi volt vele a “baj”, hogy ki kellett lépni a programokból backup előtt (óvintézkedés), mintegy 30-40 percig futott, tehát este, lefekvés előtt backupoltam — ebből következően hetente egyszer.

Ehhez képest a Time Machine sokkal egyszerűbb. Hazaérek, felrakom a laptopot az asztalra, aztán — és most figyeljetek! — amikor kedvem szottyan, feldugom a kábelt, majd bekapcsolom az erre a célra vásárolt 500 gigás diszket. Egyből mountol, aztán backupol is, mert érzi, hogy a legutóbbi backup óta eltelt valamennyi idő. Amikor lefut, jobbklikk az ikonon, eject, kikapcs. Nem kell kilépni semmilyen programból, minden produkciós környezetben maradhat.

Leírva lehet, hogy nem tűnik fel a különbség a két módszer között, de el kell hinnetek nekem, szörnyen kényelmes. A backupolás azóta nem nyűg, hanem szolgáltatás. (Ennél már csak az lesz jobb, ha semmit nem kell tennem és a wifin keresztül sync-el óránként.) Rendszer összeomlás esetén az eredeti Leopard DVD-ről bootolva lehet kérni, hogy Time Machine lemezről állítsa vissza a legutolsó állapotot.

Azt már csak bónuszként teszem hozzá, hogy természetesen a deltákat sync-eli fel a Time Machine, ezért a feldugási gyakoriságban ténylegesen mindig vissza lehet menni az időben régi dokumentumok, vagy dokumentum változatok után kutatva. Édes ízű hab az édes ízű tortán.

Leopardban még a Quicklookot használom, kedvelem a megújult és meggyorsított spotlight-ot, illetve a dokkra kihúzható és azonnal felugró mappákat (stacks) is. A többi újdonság nem különösebben érdekel. Default wallpapert használok, 32×32 pixel nagyságú, custom pixel ikonokkal.

Így készülök tehát január 15-re, a Macworld keynote-ra. Hajrá innováció!

Függöny.

30 Responses to “Backup on the Mac”

  1. Gravatar Icon 0 adriankoooo
  2. Gravatar Icon 1 angelday

    Ez frankó!

  3. Gravatar Icon 2 adriankoooo

    Most figyeltem meg a *hack*mackemen ahogy alulrol visszatukrozodik a dock aljan a Firefox alja. Sweet.

  4. Gravatar Icon 3 zolle

    katasztrófa a Time Machine, általában este megy a gépem, de a külső diszk alszik. a Time Machine pedig minden órában felébreszti, ezzel párhuzamosan engem is..
    ha mondjuk lehetne ütemezni a dolgot, fasza lenne. de így nem az.

  5. Gravatar Icon 4 angelday

    zolle, erre mondom, hogy kézzel kell dugni és kész. Én baromira nem akarnám fixre mountolni, még mit nem.

  6. Gravatar Icon 5 Zeusz

    Igaz, nálam ne jár kel a gép nap mint nap a munkahely és az otthon között, mert ugye itthon dolgozom, ezért nonsztopp fel van dugva egy 250-es egységre.

    Amúgy megmondtam a kis gecinek, hogy kétóránként bekapoljon, és most kétóránként bekapol. Miez, ha nem jóság. És egy hét múlva Macworld, valóban. Kíváncsi leszek. Holnaptól (mától) beindul a nagyipari pletykaüzem.

  7. Gravatar Icon 6 Rack

    Time Machine over mondjuk az izmosabb Airport Extreme-en és azon egy USB-s storage-on megy, nem!?
    Legalább is a Betaban konkrétan ment. Vagy ezt kiszedték belőle!?

  8. Gravatar Icon 7 fawnmare

    miert van, hogy nekem a tiger teljesen zokkenomentesen mukodik, tudok vele folyamatosan dolgozni, leoparddal meg nap mint nap restart vagy restart konnektorbol kihuzva es vissza fagyas miatt meg egyaltalan ilyenek?
    csak jol megcsinalt alkalmazasokat hasznalok, asszem ertek is a gephez, es egyaltalan nem volt szejjelhackelve a rendszer…

    ti nem szivtok vele? akkor en miert?

  9. Gravatar Icon 8 Rest

    Te is!

  10. Gravatar Icon 9 _psc_

    fawnmare: nekem is instabilabbnak tűnik a leopard. Bár amikor Józsitól megvettem a Mac-et, már másnap sikerült is csontra fagyaszatni (akku ki-akku be) a friss (tiger) rendszert… :)

  11. Gravatar Icon 10 THBorzos

    Szerintem mindenki aki Leoval szop, az upgrade-elt. Aki clean install-olt, annak közel csont nélkül megy.

  12. Gravatar Icon 11 fawnmare

    hm… eloszor upgradeltem egy tokeletes tigerre- szar lett. aztan csinaltam egy teljes backupot, utana clean installt es ugyanugy szoptam vele.

  13. Gravatar Icon 12 xtal

    “Rendszer összeomlás esetén az eredeti Leopard DVD-ről bootolva lehet kérni, hogy Time Machine lemezről állítsa vissza a legutolsó állapotot.”

    tehat lementi a user accountokat, keychaineket, minden loszart?

  14. Gravatar Icon 13 gyb

    Mindez – a deltak kimentesevel egyetemben – meg megoldhato lenne egy jo design erzekkel megaldott sima 3rd party backup alkalmazassal is.

    Ami igazan erdekesse es hasznalhatova teszi a Time Machine-t, az az, hogy a Leopard operacios rendszer szinten logolja a ket mentes kozott eltelt idoben azt, hogy hol tortentek valtozasok a lemezen. Igy amikor a Time Machine felbootol es elkezdi menteni a deltakat, nem kell azzal kezdenie, hogy elobb osszehasonlitja a mar kimentett image-t a jelenlegivel. A fo ok, ami miatt nem volt eddig erdemes szoftverfejlesztoknek a deltak mentesere koncentralnia (hacsak nem komoly concern, hogy mekkora a backup tarhely, es hogy tobb regi valtozat is elerheto maradjon, de altalaban nem ezert backupolunk), ez, hogy ti. azt a 30-40 percet, amit egy elozetes osszehasonlitas igenyelne igy sem lehetett volna lesporolni, es erre jonne meg ra a masolassal eltoltott ido. Akkor mar egyszerubb masolni mindent direktbe.

    Tehat mig egy detto ugyanilyen kinezetu es tapintasu backup progit lehet windows vagy linux ala is fejleszteni, a fo kulonbseg megmarad, hogy ti. Leopard alatt a rendszeres backup (az elso alkalmat kiveve) negy perc, addig windows vagy linux alatt fix negyven. Hacsak nem implementalnak ok is egy FSEvent jellegu alkalmazast operacios rendszer/filerendszer szinten, amire joval nagyobb eselyt latok linuxnal, mint windowsnal, de mindenkeppen a jovo zeneje marad.

    Aki tobbet akar minderrol olvasni, forduljon a fo bolcsessegforrashoz, John Siracusa FSEvent analizisehez:
    http://arstechnica.com/reviews/os/mac-os-x-10-5.ars/7
    es meg:
    http://arstechnica.com/reviews/os/mac-os-x-10-5.ars/14

  15. Gravatar Icon 14 gyb

    Apropo spotlight. Amikor erosen gondolkozom, hogy visszaterjek a Tigrishez (foleg stabilitasi problemak miatt) az egyik fo motivacio az, hogy az en igenyeim szempontjabol a Leopard spotlightja inferior a Tigrisehez kepest.

    A kovetkezo a problemam: a Tigris spotlightja katalogizalta a konfiguracios fileokat (mint pl. a /Library/Preferences alatt talalhato .plist fileok), de a Leopard spotlightja mar nem! Nekem viszont fontos, hogy megtalaljam ezeket a fileokat is, mert pl. amikor a shareware szoftverek trial ideje lejar, Tigris alatt annyi volt a melo, hogy ezeket a fileokat a szemetesbe tavolitottam, es voila maris ujrakezdodik a trial periodus. Ehhez meg kell oket talalni a lemezen, es kezzel ez tul nagy melo. (Az vesse ram az elso kovet ki sose nyitotta meg a regedit.exe-t Windows alatt.)

    Valaki tud esetleg megoldast erre a problemara? Segitseg!

  16. Gravatar Icon 15 gergoke

    gyb!

    Például a programok megvásárlása tökéletes megoldás.

  17. Gravatar Icon 16 kodiak

    Arra van valami TM(r) megoldas, hogy a laktokon az OSX-szel parhuzamosan letezo masik (pl bootcamp vagy linux) particio is mentesre keruljon (es ugyanigy vissza lehessen allitani 1 gombnyomassal)? Lassan ugyis upgradelni kell, mert elvileg mar nem megy a BC Tiger alatt ev eleje ota. Koszi.

  18. Gravatar Icon 17 angelday

    Rack, véglegesből kivették.

    gyb: “a Leopard operacios rendszer szinten logolja a ket mentes kozott eltelt idoben azt, hogy hol tortentek valtozasok a lemezen. Igy amikor a Time Machine felbootol es elkezdi menteni a deltakat, nem kell azzal kezdenie, hogy elobb osszehasonlitja a mar kimentett image-t a jelenlegivel.” — ez nagyon így van, a postba is bele kellett volna írnom.

    xtal: “tehat lementi a user accountokat, keychaineket, minden loszart?” — tudtommal mindent, még a rendszer állományokat is, tehát teljesen restore-olható lemezed lesz belőle.

    Egy fontos megjegyzés: a Parallels virtuális imázs mappáját, a Movies mappámat kivétellistára tettem, mert elképzelhető, mennyivel megdobná a napi sync méretét. Parallels konkrétan minden nap hozzátenne értelmetlen 20 gigát.

  19. Gravatar Icon 18 Zila
  20. Gravatar Icon 19 Zeusz

    Így viszont, ha beüt a véreres krach, akkor nincs backupod a Windowsodról. Nem baj ez neked?

  21. Gravatar Icon 20 angelday

    Zeusz, a Parallels imázst elvileg a NAS-on tárolom külön.

  22. Gravatar Icon 21 Zeusz

    És munkahelyen csak meken nyomod? Csak nem megvalósítottad a Windows nélküli irodai környezetet? Ha igen, akkor bigup, baszki.

  23. Gravatar Icon 22 hjanos

    gyb:

    “A kovetkezo a problemam: a Tigris spotlightja katalogizalta a konfiguracios fileokat (mint pl. a /Library/Preferences alatt talalhato .plist fileok), de a Leopard spotlightja mar nem!”

    - Alt+Alma+Space
    - Jobb felül kis + jel, hogy tudjál bővebb keresést végrehajtani.
    - Kind-ra katt és “Other”-t választ
    - ott majdnem alul kipipálod hogy “System Files”
    - Majd “don’t include” helyett “include”

    És máris megtalálja .plist filekolat is.
    Gondlom azért van így, hogy aki nem tudja mit csinál, az ne buzerálja a system fileokat alapból.

    Legközelebb már a kind alatt egyből ott lesz a “System files” is.

  24. Gravatar Icon 23 segabor

    Time Machine nálam (is) külső vinyón van. Csak akkor backupol, amikor akarom. Akkor vinyó bekapcs, backup megvár, szépen unmount, vinyó leolt, viszlát.

    Leopardnak van még mit javulnia, de nálam már nyerő, megérte megvenni. Spotlight zúz, Quicklook kell, mint egy falat kockacukor. Nincs visszaút!

  25. Gravatar Icon 24 gyb

    hjanos: jovok neked egy sorrel, koszonom!

  26. Gravatar Icon 25 sailman

    Én upgradeltem egy haldokló Tigerről és kaptam egy gyors, stabil, jólműködő Leoprad-ot.
    Másik gépen Clean install volt, azon is megy.

    Én vagyok a kivétel :D

    Time Machine: még egy pozitívum, hogy ha 10 napig nem kapcsolom be a backup HDD-t, akkor szól hogy ideje lenne már menteni.

  27. Gravatar Icon 26 fawnmare

    ha mar ennyi szo esett a tigerrol, nem tudjatok, meddig foglalkozik meg az apple tiger update-ekkel?

  28. Gravatar Icon 27 hjanos

    gyb: Nincs mit, felírtam :)

  29. Gravatar Icon 28 Atis

    > a Parallels imázst elvileg a NAS-on tárolom külön.

    vagyis mindig online van?
    bármikor letörlődhet :)

  30. Gravatar Icon 29 Jano

    http://simonwillison.net/2008/May/4/netgear/ Ha esetleg érdekel: ReadyNas with TimeMachine