Iroda üres, az összes FMCG népek leléptek már haza, csak én vagyok még benn, várok.
Megnéztem az Apple iPhone SDK keynote-ot, a végén megkönnyeztem a capital investor beszédét, aztán elvégeztem még egy csomó melót, amit már nagyon régóta tolok magam előtt. A legrégebbi “starred” válaszolásra váró levelem 2007 novemberéig datálódik, amit azzal a sorral kezdtem, hogy “BOLDOG ÚJ ÉVET!!”, majd onnan vérkomolyan folytattam.
Dolgom végeztével, bár egyes sokat látott emberek szerint a melót nem lehet befejezni, csak abbahagyni, kimentem a mosdóba. Mivel már nincs elvileg senki az épületben, egyáltalán nem számítottam arra, hogy a portás melletti dummy velem együtt fog a wc-re sétálni.
Mindegy, tettük a dolgunkat, ő fejezte be előbb, én később. Kicsit elmolyoltam még a nadrágommal, hagytam, hogy mosson, aztán én néztem a tükörbe. Ahogy lép ki a mosdóból azt mondja: “Viszontlátásra, kellemes hétvégét kívánok!”
Így lettünk haverok.
Függöny.
Amúgy neked mi a foglalkozásod, mi a munkád? Nem hinném, hogy a Plastikmedia termel annyi bevételt, hogy elkaristolj belőle.
Már, ha szabad megkérdeznem…
Bazz, neked van már kaki-haverod!
)))
(Saller: talán nem illik lyet kérdezni…)
A péntek esti chill-ek mindigis átjöttek. Amikor már mindenki elhúzza a csíkot haza, csak te vagy még ott, tartod a frontot és tudod, hogy holnap nincs meló – úgy gondolom ez egy nagyszerű érzés.
Saller kérdése már engem is rég foglalkoztat egyébként…
Saller, netman: jó pénzért megmondom…
A plastikmedia semmi bevételt nem termel gyakorlatilag. Nekem ez csak a hobbim.
Fatter, ebben a kaki kommandózásban társadalmi mémet sejtek, megfigyeltem hogy azokat a döntéseket hozod amiket én szoktam hasonló szituációban. Ráadásul itt ez a kontradikció a pillanatnyi szemérem és az elmondom mindenkinek habitus között, bár tudnám mitől van.
Kellemes hétvégét mindenkinek!
Hiába, ez a burkolt kakkamanna post is elkapta a pillanatot, csakúgy mint az összes többi
Józsi, nem tudom, hogy isemered-e, de melegen ajánlom a figyelmedbe a Discovery-n futó I, Videogame című műsort, kifejezetten eszembe jutott ez tegnap éjjel, amikor Mario és Zelda születését ecsetelték. Egyedül a szinkron gázos egy kicsit, de megbocsájtható.
De hogy a posthoz is hozzákarcoljak: úgy nem szeretek senkivel sem találkozni, mert ha kollega, akkor a piszoár egy kínszenvedés. Kellemetlen. Kéne elválasztóelem, de nincsen…
kakimanó – connectin’ people