Réven, vámon
Az 1,8-as benzines Focust lecseréltük egy diesel Astra kombira. A Focus 9-10 litert fogyasztott, az Astra meg hatot. A benzin 3 kilóba kerül most, a diesel meg 314 forintba. Nem értem én ezt az egészet.
Ettől függetlenül örömmel hajtom az új gépkocsit. Mindig az volt az elméletem, hogy olyan autóm lesz, amilyet a cég, ahol dolgozom, számomra biztosít.
Ez minden esetet lekezel.
AZso
Pedig egyszerű! A Focusnak 3000 volt száz kilométer, az Astrának 1884. Az üzemanyagon spóroltál. Más kérdés, hogy az autó ára lényegesen magasabb… Tehát az igazi különbözet az a három tényezőből adódik, a két autó közti fogyasztással megspórolt összeg mikor lesz több, mint az árkülönbözet! Onnantól olcsón jársz nagyon.
Aki évente 10-15 ezer kilcsit autózik, nagyon nehezen válik rentábilissá egy új diesel.
Aki céges autóval jár, azt meg nem nagyon érdekli ez az egész!
rivera
AZso, a diesel már régóta nem arról szól hogy rentábilis vagy sem. Más érzés vezetni, és ezt igen sokan kedvelik.
stro-B
Egy érdekes táblázat: http://www.benzinpreis.de/international.phtml
Azt hittem még pár napja, hogy csak minket szivatnak a mesterségesen magasan tartott diesel árakkal, de megnyugodtam, mert Afganisztánban, Albániában, Andorrában … stb is drágább a diesel mint a benya.
Bár nálunk a MOL anno elismerte: nőtt a kereslet a diesel iránt, drágítanak, igaz az előállítási költség sokkal kevesebb. Kapitalizmus sux
@rivera: hát igen, az érzés, mikor 120 ló is egy kigyorsításnál az ülésbe nyom a nagy nyomaték miatt, nincs is annál jobb
Handras
“@rivera: hát igen, az érzés, mikor 120 ló is egy kigyorsításnál az ülésbe nyom a nagy nyomaték miatt, nincs is annál jobb ”
De van! Amikor a benzines 304 loereje, es a 400NM pasziroz bele az ulesbe, es nem kell 5000 nel elvaltani, hanem forog 7000-ig.
Pl a bimmer 3000 es biturbo dieselt lenyomja siman az ugyancsak 3000 es biturbo sor 6 benzines. Fogyasztasban sincs nagy kulonbseg, arban viszont tobb millio forint.
Raadasul a benzines motorok sokkal egyszerubbek, nem kell igen draga alkatreszeket cserelgetni. Diesel auto csak akkor eri meg ha ugyan annyiert megkapod mint amennyiert a hasonlo teljesitmenyu benzinest.
rivera
Handras, persze mindenre lehet licitálni, Karotta írt egy kurva jó cikket arról milyen érzés F1 autót vezetni, innen nézve a 304 benzines lóerő gizda. stro-B írta a lényeget, ha dízelt veszel nem kell sportautót tartanod otthon ahhoz hogy nyomatékos géped legyen. Egy percig sem kérdés, hogy egy bika bimmert jobb vezetni mint egy 120 lovas családi dizelt. De ha azonos kategóriában hasonlítjuk, akkor a dieselnek van keresnivalója.
initram5
Gázolaj a kályhába való meg céges kocsiba…vagy ha valaki évi soktízezer Km-t vezet. A “dízel feeling” dolgot nem értem. Kifejtenéd?
rivera
initram5, igen. nyomaték
wotan
mielőtt teljesen elszállnak a dolgok:
- nem a nyomaték “présel” az ülésbe, hanem az erő
- erő = fordulatszám x nyomaték
Az alacsony fordulaton nyomatékosabb (turbó)dízelek 2000-es fordulattól valóban erősebbek, mint a hasonló maximális teljesítményű szívó benzinesek. Mivel az ember általában alacsony fordulaton használja a motort, ezért kis fordulaton gázadáskor erősebb a (turbó)dízel.
Teszem hozzá, a turbó benzines is hasonló nyomatékú, csak többet eszik.
w.
scheerti
Néha én magam is elgondolkodtam, hogy mennyivel jobb lenne valami öreg szívódízelt venni, nulla elektronikával, nem kell, hogy közvetlen befecskendezéses, közös nyomócsöves hájtech cucc legyen, valami régi ergya dög, amibe még jutott ANYAG, félmilliót elkerreg a motorja hiba nélkül, és elmegy a legócskább HTO-val( ami már nincs ugye) is, legalább ugyanolyan jól, mint a sima gázolajjal. Egy napon úgyis igazuk lesz azoknak akik most a dízel mellett kardoskodnak, kevesebb fogyasztás, nagyobb nyomaték. Aki meg élményautózni akar majd kifizeti a drága benzint. Mert igazából a dízel autók sorra nyerik a versenyeket, ott vannak Le Mans-ban, és a világon mindenütt. Pár évtizede Birmingham egy füstös kis Pubjában arról kezdek el mesélni, hogy az ezredforduló után dízel Jaguarokat lehet majd látni, záros határidőn belül kiverték volna az összes fogam. Takarékosság megy szembe az élménnyel. Csak az a vicc, hogy egy dízel autó többszázezer forinttal drágább. Céges autó esetén nyilván hamar megtérül a befektetés, de egy átlag családnál, akik évi 12-15000 km-nél nem utaznak többet, ez 5-6 év is lehet. Van aki pedig ennyi idő alatt akár kétszer is cserél autót….
null
olyat nem akartal mindig hogy IE alatt nem 20 masodperc alatt jojjon be az oldalad?
Rack
Mit lehet kedvelni a dízelben? A kattogást? …vagy az iszonyatos bűzt? Valahol volt, hogy amióta teret hodítottak a dizelek azóta iszonyatosan megnött az allergiás megbetgedések száma…
Nekem nem kéne.
Turbó benzinest a népnek!
Ja, ma pesten voltunk egy sima 2 literes benzinessel. Nagyon keményen kotródtak le az ilyen-olyan turbó dizelek.
Sokan elfelejtik, hogy a dizeleket nem lehet pörgetni, van egy szük tartomány ahol nyomatékosak és utánna heló! Egy benyással meg vissza kapcsolsz egy vagy két fokozatot és hadd menjen. Na ezt dízellel nem lehet.
De szerintem a legszörnyübb a hangjuk! Nagy presztizsmárkák + kerregés, kattogás.
PeBa
Nem a dízelek térhódítása miatt van sok allergiás, hanem úgy kollektív az autók miatt (is). Gyors Google szörcs után: “A 1997 report claimed that in that year, over 600 million motor vehicles existed in the world. It went on to predict that if the existing trends continued, that number would double in the next 30 years. So in 2030, we could see 1.2 billion cars. And we thought parking was bad now.”
Jó lesz, na.
_psc_
Diesellel kapcsolatban vegyétek figyelembe, hogy sokszorosa a károsanyag-kibocsájtása a benzinesekhez képest! Részecskeszűrő ide vagy oda, azt is kiégeti időnként a rendszer, akkor meg ugyan úgy kikerül, csak egy adagban.
A kerregésről, füströl, bűzröl, gyakori meghibásodásokról, rendkívül szűk hasznos fordulatszám-tartományról, turbó-töltés alatt nula teljesítményről, lassú gázreakcióról, álalános orrnehézségről nem is beszélek.
no mail, no problem
stro-B: azért akkora “élmény” mindenkinek a dizel, mert majd minden wannabe súmakker alulmotorizált benzinesekkel jár/járt. tetszettek volna rendesen motorizált autót venni, pl. az enyém is egy teljesen unalmas, hétköznapi ford, csak éppen a “szabványos” 1.6-os/1.8-as motor helyett 2.5-es V6 van benne. ettől érdekes módon megy, ha gázt adok. ez az autó, nemhogy nem az bmw, miről handrás ír, onnét nézve minden bizonnyal a leggagyibb bmw is “autóbb”, mint a fordom. de nekem elég, menni, és elég ahhoz, h ne ájuljak be se a modern dízelektől, se giga bmw-ktől. jó, szeretem elég, mert én mindössze a pontból megyek b pontba.
rivera, azért nincs igazad handrás cáfolatával, mert jelenleg a világon – most a hasamra ütök – 100 ember vezet rendszeresen F1 autót, és pár haknit leszámítva zárt pályán. az f1 zártkörű klub, amelybe a cirkusz részeként néha elvisznek pár ismertebb arcú majomkodót. a bmw drága, de utcára gyártott tömegtermék: akinek pénze van, vehet. a családi dízel meg nem sportautó, mégha egyesek annak is hiszik. az egy családi autó, amiben dízel van, és ettől értelmesebben lehet vezetni, mint az alulmotorizált benzineseket.
józsinak meg igaza van, a legjobb autó a más tulajdonában álló költségtérített cégautó. gyártmánytól, modelltől, motorizáltságtól, színtől, évjárattól függetlenül.
no mail, no problem
Értem én, hogy némelyek kattogást hallgatnak az autóban, én többnyire zenét. Vagyis amelyik autó belül csendesebb, az a jobb. Ergó, a barátom zsír új dízel S40-e sokkal jobb, mint az én – a maga korában nagyon klasszul hangszígetelt – benzinesem. Hangos autó egyenlő a szar autóval. Az autón kívűl meg mindegy, milyen a hangja, egyik autó hangjától sem ájultam még be.
JiG
Gyerekek, este van, mindenki menjen haza a homokozobol…
Azert azt gondoltam, hogy ennyi idosen mar mindenki tul van azon, hogy “az en batyam/apukam/kutyam pedig sokkal erosebb”, de ugy latszik hogy nincs igazam.
Mielott eljottem a “lehetosegek foldjere” dizel Focust vezettem [90lo, cegauto], s nagyon elegedett voltam vele. Itt pedig egy 3.5-os benzines van alattam, de miutan az elso ket hetben kibarmultam vele magam, mar regota ‘normalisan’ vezetek. Elmult a varazs. Bar az is lehet, hogy mivel ez a motornagysag itt “a must”, hiaba kezdenek izmozni a mellettem levovel, legfeljebb hulyenek neznenek [na meg a 70 eves nyannyernek is 4.2-es truckja van], a rendor pedig lekapcsolna 75mph felett “reckless driving”-ert. Persze otthon azert konnyu az utak csaszaranak lenni 3 literrel is.
A Newsweekben egyebkent pont a heten van arrol egy cikk, hogy “(majdnem) az egesz vilag a kis autok fele halad”. S itt a majdnem Amerikara ertendo.
Mindezzel egyaltalan nem szeretnem azt sugallni, hogy az autos kultura mennyivel jobb itt, mert europai szemmel nezve nagyon butan vezetnek. Es nagyon butan valasztanak autot. De hat ez – ugye – Amerika, s itt mindent lehet… [NOT]
AlieN
Én azt tenném hozzá a “diesel-rentábilitás” kérdéshez, hogy a fogyasztási és karbantartási paraméterek mellé nem feltétlenül konkrétan az autók árát nézném hozzá, hanem az értékvesztését, cégként és magánszemélyként egyaránt. Persze, hogy egyszer így vagy úgy ki kell fizetni, de a kifizetett pénzt nem dobtuk ki az ablakon, benne lesz a birtokolt autó értékében, csak az a kérdés, hogy milyen ütemben veszti el ezt. Az értékvesztés persze arányos az árral, de pl. olyan tényezők is hatnak rá, hogy a piac hogyan fogja fel az adott motorhoz tartozó üzemanyag árának változását.
xtal
“Sokan elfelejtik, hogy a dizeleket nem lehet pörgetni, van egy szük tartomány ahol nyomatékosak és utánna heló!”
igy van. a dizel “punkosdi kiralysag” jellegu nyomatekatol max azok ajulnak el, akik egesz eletukben 1.2-es 1.4-es benzinesekkel szenvedtek, es 6-8 hengeres ottomotort legfeljebb fenykepen lattak.
itt egyebkent a taxisok 70%a automata dizel E-s mercivel jar, mi is kiszamoltuk, hogy az itteni adok / uzemanyagar / autoarak tekinteteben mikor eri meg dizelt venni, durvan evi 30e km jott ki. dizel = haszongepjarmu.
A.
AlieNnel ertek egyet. Azt viszont nem latom at, hogy ebbol hogyan vezetted le a Lexust…
Dervenkal
Egyet értek az alulmotorizált nemzet elvével. Kell egy normális benzines, ami megy és ahhoz kell hasonlítani a dízeleket. Az én 1.6-os benzines kocsim sokkal jobban megy bármelyik 1.6-os common-rail-nél, igaz, hogy 2 ezer és 3500 között nincs lórugás, de szépen egyenletesen gyorsul (9 sec alatt).
Multkor vezettem egy 1.3-as fiat dízellel szerelt opel corsát. Meg is lepődtem a 75 lovas olajkályhán, hogy mekkorát tol 2200-től. Aztán 4.-ben ránéztem az órára, és a négyszer végigbólogatott gyorsítás után döbbentem le, hogy ja, még csak 60-nal megyek.
Következő autóm lehet diesel is, mert nincsenek ellenérzéseim a technológiával szemben, de akár benzin, akár diesel: 2500 köbcenti a minimum. A mai kocsik ugyanis egyszerűen túl nehezek a sportos vezetéshez 150 lóerő alatt. Jó, nálam C szegmens alatt nem jöhet szóba autó.
alpi
nekem ám nagyon hosszú és vastag farkam van!
ez okból egy 1.7i nagyon biztonságos autóval járok, és bár engem az érdekel főleg hogy én is meg a kocsi is kivétel nélkül minden alkalommal egyben megérkezzünk az úticélunkhoz, nagyon jól húz. két dologra mutatnék még rá: 1. nem mindegy hány kiló. értelemszerűen egy könnyebb kocsi könnyebben jön mozgásba, én egyáltalán nem lennék büszke a 2-3 literes, 2700kg-os X5-ösben ücsörgő csávó helyében. 2. milyen alakú? ehhez nem értek túlzottan, de a mai napig olyan borzalmas eurodinamikájú gépeket dobnak piacra (SUV meg családi kategóriában jellemzően), illetve hát szedán is van laposabb meg meredekebb, nem tudja valaki fogyasztás v. gyorsulás %-ban mennyit számíthat ez?
sevenofnine
Dervenkal és mindenki,
Nekem egy 150LE/320NM automata dizel Vektra GTS-em van. Úgy érzem elég. Óra szerint 222 a vége, kényelmes rugalmas a motor.
De közelítsük meg másik oldalról. Alapvetően aki kocsit vesz az húz egy felső határt árban (általában!). Valamint szab feltételket. Nekem az automataváltó volt akötelező darab, nos ehhez opeléknál kapásból max 3 motor jöhet szóba mással NEM is adják. az 19cdti 150LE dizel ami az árba és erőben is megfelelő volt
Ez van
És lehet vele sportosan vezetni, az új autómaták öntanulók, adoptálódnak a vezetési stílushoz. Ezen kívül ha akarod 4500-ig is lehet pörgetni, de nem érdemes….
Fogyi?
95% város 5% egyéb nem szédelgős, kigyorsítós, etc mindezekkel 7.8 L az átlagfogyim!
De ez egy örök vita, és nem is akarok senkit meggyőzni. Valószínű ha a 2.0t benzines lett volna automatával amibe ha jól tudom csak 175LE/240Nm van lehet azt választottam volna, de csak lehet
a rugalmasság elég meggyőző dolog
fogtunder
a dízel nem azoknak való, akik szeretik az autókat. ha tehetném, maserati granturismoval járnék, de nem tehetem. helyette van egy diesel fiestám, ami relatíve olcsó volt, nem kell rá sokat költeni, és 5 litert eszik százon. 72 ló, 1 tonna, pont annyit megy, amennyit kell.
apám egyébként a második diesel passatját használja éppen, mindkettő automata, mindkettő 150 ló feletti. vezettem mindkettőt, és ha valaki azt mondja, hogy szabályos közlekedéshez, kényelmes utazáshoz ennél több kell, attól megkérdezném, hogy minek?
aki szerelemből, vagy sportolni vesz kocsit, vegyen benzinest, de azért ne már, hogy a diesel szar, mert csak abban a tartományban húz, ahol a legtöbbet használja az ember.
A.
alpi: “milyen alakú” meg “eurodinamikájú”? megaLOL
javaslom, uss fel egy fizikai lexikont a közegellenállási együttható, alaktenyezo és az aerodinamika szavaknal, hatha megis inkabb azokat szeretted volna hasznalni
alpi
Pont azért kérdeztem mert nem értek hozzá. Én kérek elnézést!