Megélni egy blogból

Budapest, 2008 márciusának utolsó hete. Kora reggel kilenc órai csípős hideg. Hősünk a Hegyalja úton baktat a Citibank irodája felé. Belép a számára ismertlen épületbe, szétnéz. A Citibank kollégái egy emberként tekintenek fel papírtömbjeikből és lapos monitorjaikból, melyen Windows fut Exchange környezetben. Egy hölgyet kivéve, aki az egyterű irodában telefonál egy ügyféllel. Vörös haja ráborul a kagylóra, ahogy fejét oldalra veti, hogy megtámassza a kagylót a vállán. Balról a biztonsági ember szól ki: “Mi tetszik?” Hősünk nem retten meg a korpo-rét helyzettől, lazít, relakszál, mosoly-félét és sikert sugároz magából.

“Tisztességes jó reggelt kivánok, csekket hoztam, Gúgli csekket. Négyet mégpedig. Megfizettek engem, rá is van írva, nézze csak: payable at Citibank. Hol vegyek blokkot, hova üljek, kérem.”

“Ne húzzon, csak üljön. Oda.” biccent az információs deszknél ülő középkorú úr, hősünk tehát megy, majd leül a nála kb 5 évvel fiatalabb úrral szemben. Amaz átveszi a csekket, majd eképpen fogalmaz: “Számlát kell nyitnia, nálunk-e! Anélkül nem fizetünk önnek, hejj!” Hősünk ennél nagyobb szarban is volt már, így ennyit felel nyugodtan: “Csináljuk csak.” Magában természetesen azt gondolja, hogy virtuálisan arra kéri a deszk túloldalán székelőt, hogy ismételje sokszor maga elé a jomma szót.

“Melyik bank a számlavezető bankja?” teszi fel végül a kérdést.

“Raiffeisen.”

“Legjobb lenne, ha átfáradna hozzájuk, csuhajja, mert ők is ki tudják fizetni, és akkor nem kellene feleslegesen nyitnia.” (két szempislogás, szexin)

“Viszonlángos.”

Vágás. Raiffeisen bank a kvázi-környéken, parkolás parkolójegy nélkül. Kék vadállat a szélvédőn, rávetődve, rárongyolva, rámarva. Hősünk ezt épp nem látja, mert már a fiókban van, mégpedig egy olyan fiókban, ami tele van, mint nyáron a tóparti diszkó, a Szelidi-Tónál levő Fregatt. Hősünk itt már ismeri a járást (mint a Fregattban, ha!), szemkontaktust létesít a terem szemközti oldalán ülő lőfegyverrel rendelkező úrral, mintha éppen egy Clint Eastwood lenne, csak éppen a kalap, a bögöly, és a bőrtáska hiányzik, melyet megcserzett a kietlen vadnyugat.

Ez azonban nem a western film, hanem a Rideg Magyar Süllyesztő (RMS), mégpedig annak is a multinacionális korpo-rét sárga-fekete szelete. Hősünk ezt jól tudja, így magabiztosan kattint az érintőképernyős kijelzőn, melyen jól megfigyelhető az egérkurzor ismert alakja. “Nini, vindóz” gondolja magában, majd markol. iPhone-t mégpedig, hiszen ilyenkor van downtime emailt ellenőrizni, az egész kilátástalanságával nem kell foglalkozni.

Csönget a terem tetejére szerelt kijelző, 309-es a szám, hősünk mehet a vizsgabizottság elé. “Csekket hoztam, ámerikáit. Olvasók kattintották nekem össze, kell a pénz márpedig, ifónra, amit előfinanszíroztam.”

A szemben ülő hölgy felvonja a szemöldökét, majd szűr: “április elseje jövő kedden lesz, öcsi”.

Hősünk nagyobb durvasághoz van szokva, így a nyugodt erőt használva ismét mosoly-félét csihol és sikert sugároz. “Négy csekk, dollárban kérem a számlára, aber schnell“. Az ügyintéző sem ma jött le a falvédőről, eképpen fogalmaz tehát: “Egy perszentázs lesz, vagy minimum 15 dollár. 4-6 hét az átfutása általában. Ja és érkeztetni kell a csekket. A pénztárban. Sorszámot adok oda is. Előre. (szmájli — hééé! ez tulajdonképpen jófej, BAZMEG!)”

A márvány repedő hangja. A megszilárdult beton keménysége, a csőben megfagyott víz, ahogy szétrepeszti az anyagot.

“Add. A. Számot.”

Újabb iPhone kanyar. Semmi új, mindenki pang a TCP/IP csomagokon. Nem mozdul semmi, csak a korpo-rét. A GPRS nem is lassú.

Hősünket szólítják végül, vitatható, hogy akkor most tényleg előre lett-e véve a szám, hiszen pont kiürült majdnem a terem, melynek igazságtartalmáról tényleg kár lenne vitát nyitni.

Kissé fáradtan immáron, de újra belekezd: “Sasvári Józsi csekket kapott! Sasvári Józsi csekket kapott! Négyet! Google! Érkeztessük!”

Középkorú hölgy az üveg túloldalán a mikrofonba hajol (egy kicsit): “Ki kell tölteni a megbízást.”

A megbízás krémsárga-fekete, a Rájfi identitásába tökéletesen illeszkedő lap. Ezen fel kell tüntetni a csekk sorszámát, összegét, devizanemét. Egyenként.

“Látom, hogy kettő ablak van nyitva. Nem zavarná, ha most tölteném ki és nem húznék újra sorszámot?”

“Töltse csak nyugodtan, fiatalember.”

“Rendben, akkor töltöm.” És tölti. Mind a négyet.

“Mit is mondott, dollárban venné fel? Akkor elrontotta itt felül, várjon, adok egy újat.”

“Semmi gond, kitöltöm azt is.” És újratölti.

“Írja alá a csekkeket a hátoldalukon egyenként. Utána pedig a megbízást is. Rendben, így jó lesz. Akkor most érkeztetem a csekkeket. Először az elsőt. Mi a személyi igazolvány száma?”

A pénztárosnő sebesen gépel, de hosszan. Végül a dotmátrix kinyomtat valami bizonylatot, ezt is alá kell írnia hősünknek, aki immáron azon is eltűnődik, hogy akkor most variálja-e az aláírását, hogy legalább valami jó is történjen ebben a délelőttben.

“Jól értem, hogy most akkor az elsőt érkeztettük?”

“Igen. Felkészült a második csekk érkeztetésére?”

“Felkészültem. Kérem érkeztesse a második csekket is, amit a sorban a harmadik követ majd, és a negyedik zár le, miután nem lesz majd több érkeztetésre váró csekk. Ötödik csekk érkeztetése ezen az értéknapon nem várható.”

“Rendben, akkor érkeztetem a második csekket.”

Akárhogy is, de sikerült mind a négyet érkeztetni végül. A pénztárosnő megvizsgálja ugyanakkor a legrégebbit. “Ajajj” mondja végül elgondolkodva. “Lehet, hogy ezt nem fogják kifizetni, mert tavalyi a csekk.”

“Alaposan megnéztem és nem láttam rajta lejárati időpontot.”

“Látja ezt a dátumot? Ott van rajta, hogy július 25.”

“Látom, viszont az is ott van előtte, hogy ez a kiadás, nem pedig a lejárat dátuma. A lejárat dátuma értelmezésemben nem szerepel rajta.”

“A lejárat dátuma általában 35-40 nap szokott lenni.”

“Erre nem lehetek felkészülve, ha nem írják a papírra. De köszönöm, hogy figyelmeztetett erre a nem elhanyagolható információra.”

“Reméljük nem lesz semmi gond.”

“A legjobbakat kívánom önnek is. Visz-lát.”

Hősünk zsebében az előfinanszírozott szifonnal elhagyja a korpo-rétet. Ha revolving door lenne a fotocellás, akkor most revolválódna, de ez csak becsukódik mögötte. Budapesten márpedig buszok járnak március utolsó hetében az utcán, a kocsik szélvédőjén az 1645 forintos aznap befizetni való parkolási cédulák kékülnek, a kamera egyre távolodik, csak feljebb és feljebb megy. A kép fokozatosan halványul, szomorú zene hallatszik, hogy az ember küszködik, hogy a könnyeit vissza kelljen tartani, de ennek mindjárt vége, hiszen jön a credits.

Minden film egy alternatív dimenzió valósága.

Függöny.

56 Responses to “Megélni egy blogból”

  1. Gravatar Icon 0 alternaiv

    wazz, google adsense szívás. mé nem tudnak utalni? vagy mondjuk paypalra küldeni a lét?

  2. Gravatar Icon 1 Macc

    Hm, jo iras, vicces bar nem az. Ha en postoltam volna az egesz annyi lett volna hogy a jobudoskurvaannyatacsekkeknekesabankoknak…

  3. Gravatar Icon 2 Handras

    Hat ez kurva nagy szopo lehetett. En biztos mar valahol a Citibank ugyfelszolgalatosanak a szexi szemei elott teptem volna cafatokra a csekkeket, majd egy hanyag mozdulattal odahajitottam volna az asztalara…

  4. Gravatar Icon 3 Lam

    Jó, mint mindig.

    Ugyanakkor Plastiknation lesz-e ma? A bizonytalanság ami kínoz engemet, ahogy telnek a percek.

  5. Gravatar Icon 4 angelday

    Ma rendhagyó adás lesz 17 órás kezdettel.

  6. Gravatar Icon 5 Keteltu

    Legközelebb az Oktogonnál lévő K&H-hoz menj. Nem szaroznak 1000 dollár/csekk határig, azonnal fizetnek szó nélkül.

  7. Gravatar Icon 6 klarky

    Jó írás volt, ebböl jöhet sok!

    A karvalytőke acsarkodásával meg ne foglalkozz. Ebbe jobb lesz ha beletörődünk eme kártátokkal ölelt kicsiny országban.

    BTW, ha már a City-nél jártál!

    Tényleg van 0 forintos számla? Vagy mi benne a csavar? Kérdezhetném úgy is: Mi van az apróbetüs részben???

  8. Gravatar Icon 7 Tepi

    Józsi, az a kérdés itten, hogy mennyi idő alatt, hány látogatóval, hány kattintással hozzávetőlegesen (pontosan – HEHE) mennyi zöldhasú birtokosa lettél?
    Esetleg privát is mehet a válasz. Ha titok :)

  9. Gravatar Icon 8 angelday

    Tavaly nyáron kezdtem, de nem vagyok igazán elégedett ezzel a Google AdSense szolgáltatással. Érzésem szerint a Google nagyon alámvág. A pénzt nem írták jóvá még eddig. Egyébként ennyi idő alatt kb 600 dollár jött össze, ha kifizetik akkor 594 dollárt írnak majd jóvá.

    Hüvelykujjszabály: havi 10-11 ezer forint. Van, aki azt mondja, hogy ennyi pénzért nem rakja ki a hirdetéseket.

    Örömmel tennék ki egy darab hirdetést, ha lenne, aki kötne exkluzív dealt. De arra végképp nincs erőm, hogy sales-eljek.

  10. Gravatar Icon 9 nrg

    kicsit napirajz utánlövés véleményem szerint, de nemrossz, lehet majd graffit megrajzol, szultán feat kobi :)

  11. Gravatar Icon 10 user 1

    emlekszem amikor a google summer of code utan ballagtam be nagy mellennyel a bankba. kozoltem, hogy felvennem a western unionon at erkezett penzemet.

    kerdeztek ki kuldte.
    mondtam “google”.
    kerdeztek lebetuznem-e. OTP, kozponti fiok.

  12. Gravatar Icon 11 Tepi

    Ez milyen látogatószámmal jön össze?

  13. Gravatar Icon 12 Andris

    Szép kis dráma!
    Bartók Béla úton, még a Nagy Vas Híd felé, a Kosztolányi után bal oldalon egy mellékutcában van egy OTP, nekem ott kb. 15perc várakozás után 5 perc alatt készpénzben.

  14. Gravatar Icon 13 angelday

    Napi 10-20 klikk a bannereken.

  15. Gravatar Icon 14 Longhand

    Énblogon, nem érdemes adsense-t használni.
    Úgy érné meg kitenni, ha hitel, ingatlan témában blogolnál például és a CTR-t is növelné, hogy releváns hirdetések kerülnének az oldalra (nem mint most: ‘szélvédő Nagyker áron’, ‘Fektess.be, ehhez értünk’, ‘takarékos kiasautót keres?’)

    Amúgy meg b*ák meg, hogy várakoztatnak még mindig a Paypales átutalási lehetőséggel, nekem is van néhány lejárt csekkem amit igényelhetek újra a Googletől.
    Arra a levelemre, hogy kiállítanák-e egy csekken a lejártakat, nem reagáltak.
    (egyébként néhány magyar Adsense publishernek megadatott már a lehetőség, akinek elég régi az acccountja)

  16. Gravatar Icon 15 Georgo a dékán

    Az ilyen story-k miatt szeretem olvasni a postokat :)

  17. Gravatar Icon 16 human

    de a csekkek csak valmai 12 hétig érvényesek, legalábbis szó nélkül beváltották nekem jól a frisseket (kettőt), de a régiekre azt mondták, hogy “pubi, ezekből kérj újat” (két régebbiről)

    a k&h meg elküldött a saját bankomhoz (látom valaki javasolta őket, de honnan tudják hogy jó a csekk ha még igazolosához kell küldözgetni?), hogy náluk ezt felejtsem el, ha nincs számlám.

  18. Gravatar Icon 17 Longhand

    Saját banknál olyan megoldást szoktak még ajánlani, ha azpnnali kifizetést szeretnél, hogy aláírsz egy büntetőjogi nyilatkozatot, utólag visszafizeted a pénzt, ha a csekket nem tudják beváltani.

    Vagy pedig nem fizetik ki azonnal és vársz 5-6 hetet, míg a számládra kerül.

  19. Gravatar Icon 18 speed

    hát ez nagyon nagy =D emellett elszomorito h itt tartunk 2008-ban…

  20. Gravatar Icon 19 wotan

    Ez a csekkes dolog hálistennek nem gyűrűzött be kicsiny hazánkba (átugrottuk ezt a fejlettségi fokot), ezért nincsenek is felkészülve a kezelésre. Hasonlókat szoptunk mi is (szintén google csekkel), nem részletezném.

    Filmekben látható módon USA-ban elég sokmindent csekkel oldottak meg, gördülékenyebb is ott az infrastruktúra. Nálunk ez – sem – működik.

    w.

  21. Gravatar Icon 20 A.

    eh, ahogy olvastam, lattam magam ele kivetulni Jozsi kalandjait napirajzban…

    jozsi a textual content grafitja!

    a gugli penzugy meg bekaphatja, hogy nem tartja a zutemet…

  22. Gravatar Icon 21 sailman

    Tegnaptól a kiválosztottaknak megnyílt az átutalás lehetősége. Magyar számlára, forintban. Egy szép új világ kezdete :D

  23. Gravatar Icon 22 tufee

    No, izgalmatos téma ez! Én is sokat szoptam vele.

    Kb. 300 dollárnyi csekk összegyűlt és egy évig nem kezdtem vele semmit. Mikor az első kettő lejárt, és a Google újraküldte(!) a fel nem vett összeget, egybevonva, úgy döntöttem, ha ennyire akarják bázz, felveszem már.

    Eleinte nekem is a K&H-t, meg Citibankos számlát ajánlottak, aztán mégis saját bankhoz (Erste) mentem. De ott is kizárólag központi fiókban lehet csak beváltani. Beálltam a pénztárba, az öregecske hölgy úgy nézett rám, mint egy marslakóra. Majd kérte a személyimet, és kitöltött minden papírt, csak aláírnom kellett. Asszonta csekkenként kb. 10-15 EURO levonással számoljak kezelési költség gyanánt, meg hogy 1 hónap lesz amíg foglalkoznak vele – HA egyáltalán foglalkoznak vele. Akkor már elővettem az ijesztőbb arcomat. Ezután az aláírásomba kötött bele, mert, hogy nem ugyanolyan, mint ahogyan azt 2001-ben írtam alá számlanyitásnál. Erre aztán nagyon bedühödtem, és közöltem, azért mérnöki tervezést ne várjon már el tőlem egy rohadt aláíráshoz. Sőt, én kérem elnézésüket, hogy a bankjukba merem pakolni a pénzemet!

    Eltelt egy hónap és megjött a pénz, a kb. 60e HUF-nyi összegből 10e-t vontak le kezelési költségként.

    Egyébként én sem értem miért nem lehet választani átutalás vagy PayPal között. Talán ide is kéne egy We Want Normal Payment for Hungary kezdeményezés?

  24. Gravatar Icon 23 Benjamin

    havi 15k-ert van “exkluzív deal” ? :) az osszes google ad-ot arra cserelned? vagy csak egy helyet? statisztika? webaudit? :) reszleteket, akar privatban is, kosz!

  25. Gravatar Icon 24 TommyBravo

    OTP, Bp, Semmelweiss utca, azonnal odaadják a pénzt, ha aláírsz egy papírt, hogy “büntető felelősséged tudatában” vállalod, hogy fedezetlenség esetén visszaadod a pénzt, különben 1 hónapig ülnek a zsetonon. Oké, nekem a Ostoba Tapló Parasztoknál van számlám. És bár lehet, hogy egy Holdról jött árfolyamot használnak (nem tűnt úgy, de lehet), nem vonnak le 15 dollárt, konkrétan 9 dolláros csekket is kifizetnek.

    Egy csekk lejárata pedig alaphangon 2 hónap “szokott lenni”, de akár 90 nap is lehet. Az MKB a Bazilikánál szintén elég korrekt volt velem, mindig beváltottak csekket, pedig számlám sosem volt náluk. Igaz, ott mindig kellett várni 1 hónapot, amíg leveleztek Ámerikával, de utána utaltak mint a katonatiszt.

  26. Gravatar Icon 25 naffeju

    If Google AdSense csekk = true
    GO TO OTP

    Ezt már számos alkalommal leírták mások, mert számos alkalommal meg is szopták.

  27. Gravatar Icon 26 Orosz Péter

    Miközben olvastam, fejben a bőröndömet csomagoltam, át az óceán, lobog a hajunk, mert Amerika nagyon lökött hely, de működik, az biztos, hogy működik.

  28. Gravatar Icon 27 human

    annyira működik h épp összeomlik a gazdaságuk? :)

    naffejü: és mégis miért? más bank is simán megelőlegezi ha náluk van számlád.

  29. Gravatar Icon 28 Zila

    klarky: az a csavar a 0-as bankszámlával, hogy havi átlag 3 millió forintos egyenlegnek kell lennie. Ez a reklámban is olvasható körülbelül 3 tizedmásodpercig. Itt kedvedre olvashatod a feltételeket: http://www.citibank.hu/hungary/homepage/landing_page/0ftviptop/index.htm

    Értelmes dolog, ha sok pénzed van náluk nem kell fizetned, ha kevés akkor levesznek mint a kabátot. Kapitalizmus.

  30. Gravatar Icon 29 Hofstatter

    everyday hungarian zen.
    de szép is ez..

  31. Gravatar Icon 30 zsoltu

    Citibanknál vagyok, talán nem véletlenül. CIB-es voltam. Lehettem volna Raffis is, de pokolba a Raffival. Szóval így.

  32. Gravatar Icon 31 ivan from adsoftheworld

    Magyarorszagon rossz csak ennyire a jovedelem. Az angol nyelvu blogokon tobb hirdeto biddel es ott sokkal tobbet lehet keresni. Ott tenyleg megelsz a blogbol. Na most vigyazz hogy ne ird le a szamokat, ahogy a commentben tetted, mert az kapasbol kizarassal jar a google-nal. Ez szabaly! :)

  33. Gravatar Icon 32

    En a CCBill-tol kapom a csekkjeimet, dollarban egy angol cimre, ahol amikor osszegyult 8-10 csekk (2-3 havonta) akkor valaki akivel ezt megbeszeltem lemegy a szamlavezeto (termszetesen ingyenes szamla) bankomhoz, sorbanallas nelkul beleteszi egy gyorsbefizeto boritekba oket es bedobja a postalada-szeru nyilason. Altalaban 1 het mulva, a csekkek drabszamatol es osszegetol fuggetlenul 5 font levonassal megjelenik a szamlamon a penz, amihez barhol a vilagon hozzaferek a kartyammal…

  34. Gravatar Icon 33 sailman

    Ez nem így van:

    Szerződési feltételek 7-es pont:

    “Azokat a pontos bruttó összegeket azonban nyilvánosságra hozhatja, melyeket a Google a Program értelmében juttat Önnek.”

    Csak teljesítmény (CTR) adatokat nem lehet nyilvánosságra hozni.

  35. Gravatar Icon 34 shoebaron

    Jó kis írás:). Kollégám mesélte pár napja, hogy mi ugyanezzel szívunk.

  36. Gravatar Icon 35 pappito

    az én blogom január 21 óta 6 dollárt és 4 centet hozott a konyhára. :)
    MOndjuk itt csekkügyben működnek a bankok, csak kutya se használja, olyan, mint a készpénz, eddig kp-t csak parkolóautomatában használtam. készpénzkártya van (eftpos) és a stranon kóricáló fagyiáruson kívül mindnenhol elfogadják.

    szerintem ha itt egy ilyen átlag magyar banki ügyintézést bemutatnának a tévében, akkor a nép követelné a nyilvános kivégzések visszaállítását.

  37. Gravatar Icon 36 CDColt

    Adóügyileg felkészültél a herce-hurcára? Tudnék mesélni.

  38. Gravatar Icon 37 gab

    gyűlölöm a bankokat

  39. Gravatar Icon 38 deKata

    nekem egyszer egy ugyfelszolgalat az e-mailemet ‘erkeztette’ 3 munkanapig. (WTF?!) teljesen rejtelyes egy kifejezes, hogy olyankor mi tortenik…

  40. Gravatar Icon 39 bp

    A csekk már rég múlt idő, bárhol jártam most például a ködös albionban (értsd London) minden létező helyre ki volt írva, hogy csekket nem fogadnak el. Amerika is csak idő kérdése mire eszmél, hogy elég könnyen hamisítható, és nem éri meg… Bár ők még tényleg nagyon más világ, ott ez nem okoz rémültséget, és inkvizíciót sem von maga után – hiába na, abszurdisztán, balkán, mit is csodálkozunk, itt, ahol még az Apple sem jár ;)

  41. Gravatar Icon 40 gargoyle

    dekata: ugyanmar te is lattal mar hivatalt :D

    erkeztette=le se tojta csak amikor mar muszaj volt kezdeni vele valamit :D

  42. Gravatar Icon 41 APEH

    Tisztelt Jozsef!

    Varjuk az adobevallasat! ;)

  43. Gravatar Icon 42 thestud

    fu tenyleg: ezt hol kell adozni? vagy mit? vagy merre?
    ezt usa-ban mar adoztad, nemde?

  44. Gravatar Icon 43 csapdani

    Szeretem, ahogy írsz, Józsi.

  45. Gravatar Icon 44 kopaszmalac

    A csekk a létező legkényelmetlenebb, legkorszerűtlenebb módja a fizetésnek (ma már). Bármi más, csak ne csekk! Paypalt a magyarnak!

    Egyébként meg go K&H!

    A post pedig király, nagyon plastik-us (sic!)leírása a szenvedésednek!

  46. Gravatar Icon 45 xtal

    “fu tenyleg: ezt hol kell adozni?”

    SZJA

    “ezt usa-ban mar adoztad, nemde?”

    nem.

  47. Gravatar Icon 46 klarky

    az érkeztetőknek:

    Nagyjából úgy képzeljétek el a dolgot, hogy ha egy szervezethez bekerül egy küldemény (levél, email központi címre, fax központi faxra), akkor az először is kap egy számot, aztán kap egy dátumot, majd elkerül kiszignálásra, azaz ráírják, hogy kinek is kell házon belül ezt megkapnia. Ezt követően a kapott adatokat iktató rendszerbe is be kell vinni, hisz csak így lehet nyomon követni a dolgot, tudni kinél mióta van, mikor lett kész és ki mit csinált vele. Nem mondom, hogy jó megoldás, de hogy jobb nincs az biztos.

    Azért lássatok túl, egy 5-10 fős cégnél, ahol van egy fax meg 3 számítógép. Ott tök mindegy mi van a levelekkel, faxokkal, mondhatni egy helyre megy. De ahol több százan dolgoznak, ne adj isten országos cégről van szó, napokig elkering egy levél mire az illetékes emberhez kerül. Az a baj, hogy sokan ezt nem tudják és állandóan csak az anyázás meg, hogy nem mennek az ügyek.

    És ugyanez megy kifelé is. Mindenki gondoljon bele abba, hogy egy hivatalos küldemény sem úgy születik, hogy x.y. gondol egyet, megír egy válaszlevelet borítékba nyomja és elsétál vele két kávé közt a postára. Hát szép kis világ lenne az…

    Zila: 3 millió? Hát azért tényleg körbe udvarolhatnak… 8-)

  48. Gravatar Icon 47 sithlords

    nem is tudom mondjak józsef
    köszönöm, talán ennyit

  49. Gravatar Icon 48 fater

    Szeretnénk értesíteni, hogy az elektronikus banki átutalás (EFT)
    magyarországi bevezetésén dolgozunk. Jelenleg egy kisszámú
    megjelenítői bázis számára tudjuk ezt a kifizetési módot
    biztosítani, és az Ön segítségével szeretnénk visszajelzést kapni
    a banki átutalás remélhetőleg sikeres használatát érintően. Mivel
    azt a jelzést kaptuk, hogy Ön értékes megjelenítőnk, szeretnénk,
    ha élne ezzel a jelentősen korlátozott számban elérhető
    lehetőséggel.

  50. Gravatar Icon 49 ab

    klarky: 3MFt átlagos egyenleg (számlán, vagy befektetve), vagy havi legalább egyszer minimum 150eFt átutalás (nem feltétlen jövedelem). Ez utóbbi azért nem olyan vészes.

  51. Gravatar Icon 50 mikike

    KáundHáéknál sem minden csekk azonnal és rögtön kifizet. A Bank Teller’s check az mehet de ami nem olyan azt nem szeressék ők sem, ha nincs ott számlád. Meg az opété sem.

  52. Gravatar Icon 51 _psc_

    FIGYELEM FIGYELEM!

    Bárki Google csekkjét beváltom azonnal, készpénzre!
    Egyéb kibocsátó által kiállított csekk beváltására is lehet mód előzetes egyeztetés után.
    Kezelési költség nélkül, USD/HUF váltás napi MNB árfolyamon!
    Azonnal!
    Bankszámla sem szükséges, csupán egy nyilatkozatot kell kitölteni! De tényleg!
    *
    **
    ***
    ****
    *****

    *Jelen comment nem minősül ajánlatnak, pusztán tájékozató jellegű. Részletes információkért kérem fáradjon be az irodámba!
    A csekk beváltásától annak szemrevételezése után, következmények nélkül, indokolás nélkül elállhatok.
    **Kizárólag GBP, USD és EUR pénznemekben kiállított csekket váltok be. Ezek közül is csak az USD-t számítom MNB árfolyamon, a többi pénznemre a saját, belső árfolyamom az érvényes.
    ***Maximum 100.000HUF-nak megfelelő összegig érvényes az azonnali beváltás lehetősége. Ennél magasabb névértékű csekk beváltása több időbe tellhet.

    ****A csekken szereplő névérték legfeljebb 35 százalékát fizetem.

    *****:)

  53. Gravatar Icon 52 Bélám

    Már bocsánat, de elég nagy lamerság Google kifizetés kapcsán Paypalt emlegetni. Van a Google-nak saját fizetési rendszere, a Paypal tulajdonosa pedig az Ebay, tavaly nyáron éppen ezért tört ki a háború a Google és az Ebay között.

  54. Gravatar Icon 53 butcher

    Nekem otp-be 5perc alatt beváltják mindig gond nélkül.

  55. Gravatar Icon 54 fater

    bocs, szóval google küldte a napokban a fenti levelet, így remélhetőleg nem kell sokat várnotok az elektronikus átutalásra
    K&H-ban 1500 dodót is simán beveszik (persze erősen fiók és pánztáros függő a dolog)

  56. Gravatar Icon 55 xtal

    “Van a Google-nak saját fizetési rendszere”

    te talalkoztal mar olyan elo emberrel, aki gPay-t hasznalt?