Feltettem próbaképpen a napokban megjelent Ubuntu 8.04 (Hardy Heron) Linux disztribúciót. Telepítéshez ezúttal nem külön PC-t választottam, hanem Parallelsen keresztül ablakból mountoltam a magyar szerverről letölött ISO állományt.
A telepítés meglepően kényelmes és kellemes volt, teljesen streamline-olt a teljes folyamat. Magyar nyelven vittem végig az installációt, mert kíváncsi voltam arra is, hol tartanak a Shuttleworth-fiúk a lokalizációban. A telepítő ablakai azt hiszem teljes mértékben magyarul beszélnek, viszont utána alig futottam magyar szövegekbe (ez az én hibám lenne?). Az összes szüttyögés elment fél óráig, közben mással foglalkoztam. Időnként kellett közbeavatkozni, de amúgy teljesen folyamatos élménynek tekinthető.
A felületes szemlélő számára nem sok minden változott az előző kiadás óta. Elsőként böngészni próbáltam. Nem volt net kapcsolat, viszont a fenti hálózati ikonra kattintva kaptam internetet a virtualizált példányba (ő wired kapcsolatnak látta a netem, gondolom ezt a Parallels fordította le neki).
Kezdésnek jelen blogot vizsgáltam meg, a böngésző hiányolta a Flash plugint. Kényelmesen felajánlotta a next-next telepítési ablakot, aminek hatására le is töltötte a plugint. Illetve nem tudom, pontosan mit, de jó sokáig szüttyögött ezzel a résszel. A Flash plugin telepítése során nem jól működött az ablakrajzoló, folyamatos szellemképet hagyott mozgatás közben, így inkább mással foglalkoztam és hagytam kibontakozni. A telepítés után viszont remekül működtek a Flash objektumok. Internetezni a már jól ismert Firefoxban lehetett, ezzel különösen nem foglalkoztam.
Amit tüzetesebben megnéztem, azok az Ubuntuval csomagolt egyéb szabad szoftverek. A Gimppel rajzolgattam egy kicsit, próbálgattam a layer kezelést, szövegeket, “pászokat”, elképzelni, hogy komolyabb munkát tudnék-e vele végezni. Jó benyomásom alakult ki róla, de erősen érezni, hogy még mindig a kereskedelmi szoftver a nyerő.
Próbálgattam még az Open Office csomagot, tetszett, hogy egyből ikon szinten PDF-et exportál, thumbnailen live preview van, van hozzá kiadványszerkesztő, ami szintén nagyon klassz vektoros PDF-et csinál. Ebben sajnos a WordArt linuxos megfelelőjét kapjuk, ami raszteres imázsokat outputol (brrr), illetve nem aliasolja a görbéket, objektumokat. Irodai munkára ugyan el tudom képzelni, de egy Pagesszel nem lehet összevetni a kettőt, sajnos ahhoz még igen fejletlen érzetű. Viszont használható, ha kotonban is.
Megnéztem még a desktop oldali email klienset is, de nem sikerült egyből bekanfigurálnom a Gmail IMAP-et, ami valószínűleg az én hibám, úgyhogy azt egyelőre hagytam. Offline módban végeztem tevékenységeket, nézegettem a dolgokat, hoztam létre to-do bejegyzéseket, szerkesztettem névjegyet.
Próbáltam még billentyűzet kiosztást váltani, átszerkeszteni, módosítani. Látszik a rengeteg igyekezet, vannak számos gyártói layoutok is (köztük az Apple-é), de valahogy nagyon nehézkesen oldottam meg tipikus feladatokat. Lehet, hogy nagyon a Mac-hez vagyok szokva, de az is lehet, hogy nagyon fapad még ez a rész. Például azt, hogy mely billentyűkre akarok magyar és angol kiosztás között váltani, nem egy hosszú listából akarom megadni, hanem le akarom ütni a billentyűket, vagy valamilyen egyszerű opcióból kiválasztani.
Vessük össze ezt a kettő UI-t:


User interface-ileg nem érzem elég erősnek és professzionálisnak a GUI kitjüket. Valahogy nem bánik elég takarékosan a hellyel és olyasmi érzésem van folyamatosan, mintha egy kisgyerekeknek rajzolt felületet használnék. Abszolút cartoon-jellegű.

A legfelső sor miért nem magyar?
Összességében viszont nagyon tetszik a csomag, de általánosan az mondható el, hogy ahogy az ember egyre mélyebbre és mélyebbre ássa magát a GUI erdőben, úgy veszi észre a hiányosságokat. A kereskedelmi termékekben, abban is az Apple szoftvereinél ellentétes érzésem volt mindig is: ahogy megyek lefelé, úgy tárulkoznak fel újabb és újabb polír részek, amitől leborulni vagyok kénytelen a szmegmás cupertinoi falloszok előtt.
Továbbra is fókuszban tartom az Ubuntut, mert vállalati szinten csak ebben látom a megoldást. Irodai munkára tökéletesen alkalmasnak látom a jelen formájában is, az összes problémám csak az olyan maximalista hozzáállásom miatt van, ami az Igazi Gépnyomók sajátjai. Kérdés továbbá, hogy vállalati szinten hogyan lehet deployolni ugyanazokkal a beállításokkal és háttérből a klienseket frissíteni, managelni.
Szeretném újra jelezni, hogy nem teszteltem extenzíven a megoldást, csak első benyomásaimat szedtem most össze.
update: ha nincs internet, akkor nem tudja letölteni az installáció során a magyar nyelvi csomagokat. Nekünk kell kézzel a “Rendszer – Adminisztráció – Nyelvi támogatás” részben.




pedig pont a szellemileg visszamaradt userek miatt van kulon gmail account tipus a thunderbirdben de gondolom te a default installt evolutionon nem jutottal tovabb
Nem is akartam tovább jutni. A Thunderbirdöt ismerem, az Evolutiont nem.
Ha már a szellemileg visszamaradott usereknél tartunk: nem azoknál van, hogy nem tudnak mondatközi és végi írásjeleket leütni? Magyarul értelmesen fogalmazni, mint ahogy nyelvtanórán kellett? Go, figure.
lix, ha van mondanivalód, akkor juttasd el a mondanivalódat. Ha nekem üzenni akarsz, akkor csináld korrekt módon. Ha neked ez egyfajta örömet okoz, hogy belepiszkítassz a komment mezőbe, mert te ilyen vagy, akkor vedd számításba, hogy én erre ennek megfelelően fogok reagálni most és a jövőben is. Ha csíráját is látnám, hogy bármilyen szinten konstruktív PRÓBÁLNÁL lenni, mindezt nem is fogalmaznám meg.
Ez volt az utolsó komment, amit nyilvánosan kaptál tőlem, a magam részéről ignore-ra tettelek, és nem reagálok a jövőben rájuk. Ha ennél egy fokkal még köcsögebb leszel, akkor pedig ki is moderálom, aztán mehetsz vissza az irc-s haverjaidhoz röhögni, mekkora király voltál, mint középiskolában szoktak lenni a dedósok.
Butthead.
“Igazi Gépnyomók” ez laza, bejön, kérek engedélyt átvenni és magamraérteni.
Az igazat megvalva a telepítési folyamat néha eléggé gubancos az új verzióban, de szerencsére kezelhetők a gondok. Mindezzel együtt nekem, mint igazi gépnyomónak tökéletesen megfelel a cucc, persze észben tartva azt a nagyon is igaz mondást, miszerint:
“Linux alatt minden csak egy kicsit szar.”
Ámen.
(A témában íródott postjaim egyébbként a
http://edboyww.blog.hu/tags/hardy_heron
címen olvashatók, nem fejteném ki bővebben. Bocs a reklámért)
EdBoyWW,
Ez érkezik majd? Én mindenesetre kíváncsi vagyok, és ahogy írom, a deployment praktikákkal egyetemben.
lesz deploymentre megoldás, vállalati szintű, de fizetős (következő kiadás körülre ígérik canonicalék). addig maradnak a barkácsszkriptek, amik szintén megoldják a dolgot, csak hát izééé…
kérdés: a félig ánglis képernyőképet a live, vagy a feltelepített rendszeren lőtted? illetve feltoltad-e a teljes magyar nyelvi támogatást? (mondod, hogy eleinte nem volt net – ha a telepítés alatt sem volt, akkor a rendszer nem húzta le a végén az összes szükséges csomagot a netről, így előfordulhat könnyen a fent ábrázolt szituáció)
phanatic kukac ubuntu pont hu
Irodára tökéletes lesz, én láttam már szőke tündért 6 éve dolgozni Suse-n. Egyszer megmutatták neki, hogy mi merre StarOffice, aztán heggesztette az Excel táblákat, levelezett Thunderbirdben, stb.
Nincs a Linuxxal semmi gond, csak azért fúj rá mindenki irodai vonalon, mert a megszokott naplopást biztosító szoftverek mások. Nincs MSN meg WinAmp, tehát nem jó.
Épp tegnap próbáltam ki a live-ot, volt nagy meglepetés mikor mindenféle állítgatás nélkül simán ment az internet, és alapból a Beta 5-ös Firefox-ot használhattam (ha jól tudom ez az első linux disztribúció amibe belekerült).
Előbb utóbb valószínű felrakok egy VMware-t és vagy XP alól Ubuntuzok vagy fordítva.
Én is telepítettem, egy kattintás nélkül
perl -p -i -e ‘s/gutsy/hardy/g’ /etc/apt/sources.list
aptitude update
aptitude dist-upgrade
Én imádom a linuxom (Gentoo) bár tény hogy olykor fapadosnak hat a MacBook után. Más gondolatmenetet igényel. Off: A nyelvtanóra szerintem egy szó, de nincs nálam MHSz.
angelday:
Nem fogsz attol komolyabbnak tunni, ha mindenhol teletuzdeled idegen szavakkal a mondataid, ahol lehet, sot inkabb rohejes lesz az egesz iras.
pl. “raszteres imázsokat outputol”
No comment.
Magam sem ertem miert, de kulon kell meg felvenni a magyar nyelvet mint tamogatott nyelvet, most vagy az adminisztracio, vagy a beallitasok menuben. Egy restart utanna, es maris magyar minden.
Az egesz tenyleg fapados egy Mac utan, de eleg gyorsan fejlesztenek, szoval mindenkeppen erre mutat a jovo.
Valóban igaz, hogy megoldották már a hegesztők, hogy simán rá lehet paskolni a vindózos partícióra, mindenféle varázslás nélkül? mert ezért most nincs kedvem újraparticionálni a laptopom, de ha tényleg így van, akkor adok egy esélyt az ubuntunak. Megint.
Én speciel a felhasználói felületet nem tudtam tuningolni, mert bár minden szép és 3D lett, de azon nyomban eltüntek az ablakok fejlécei. A képernyő felbontása mondjuk néha jó volt, de gyakran meg nem. A GUI szintén beállt időközönként, de legalább nem kellett újraindítani (igen, nekem fontos a parasztvakítás). Hozzáteszem 7.10 alatt nem voltak ilyen gondjaim, az alatt hibátlanul futott a Gnome, minden csillogással.
De részemről ez még édeskevés a váltáshoz. Amíg olyan hibákkal szembesülök, melyekkel a Win98-nál találkoztam utoljára, felejtős (Pl. DVD behelyezésekor kernel szinten kifagy az egész és semmi info, hogy miért is csinálja).
Belinkeltem a http://www.hup.hu -n a cikket, remélem sok sok érdeklődő lesz.
Tényszerűleg igazad van a grafikus rendszer fixációja az egyik nlegenehezebben kezelhető OpenSource módszerrel szerintem.
Írd meg mi nem tetszik, ez segít jobbá tenni az UBUNTU-t
A céges tapasztalat is érdekel!
_alesi_: Az valszeg azért volt, mert elindult a Compiz ablakkezelője, mégpedig úgy, hogy nem volt telepített template. Vannak ilyen bugok, én is belefutottam nem egyszer.
A felbontással nekem spec nincs bajom, ha pedig nvidia kártyád van, amihez van natív setup app, ami mondjuk zárt, de egyébbként kurvajó.
Tovább teszteltem a dolgot, próbáltam Calc-ban (vagy mi a neve az Excel megfelelőjének) dolgokat csinálni, megy minden jól és szépen, viszont érezhetően nem tart még ott a szoftver életgörbéje, ahol a kereskedelmi programoké.
Próbáltam képeket beszúrogatni, méretezni, rajzolni, exportálni, nyomtatni — nem adta azt a kényelmet, amit megszoktam.
A magyar hangot viszont sikerült megoldanom (nem volt installáláskor még net és ezért nem telepítette a csomagokat).
Tetszik, hogy a magyar csomagok után tényleg majd’ mindenhol magyarul beszél, viszont a helypazarló ablakokkal (default felület) egyszerűen nem tudok megbarátkozni. Értem én, hogy Tango projekt ikonok, meg full SVG skálázhatóság, de akkor is. Valami nem oké. Kicsit olyan, mintha megvettek volna egy legdrágább stock ikon szettet, ami weblapokon teljesen jól mutat, de OS-ben túl béna.
Nehezen tudom ennél jobban megfogalmazni ezt a szubjektív dolgot.
A font aliasolás jobban tetszik, mint a Windows-os, annak ellenére, hogy nem ClearType linux.
angelday, szilveszter: semmi komolyra nem kell gondolni, kb. 20-30 gépes irodai környezet lesz, ahol először az irodai feladatokra mennénk rá, aztán esetleg a fejlesztésre. A designhoz mindenképp windows kell. A legnagyobb kihívást én a kollégák átállításában látom.
VMWare fusion alatt be lehet valahogy hazudni az ubuntunak a 3d-t? Compiz-t jó lenne kipróbálni…
Angelday: Ezt a pazarló ablakterület dolgot nem értem, nagyok a toolbarok vagyok mi? Openoffice: én mac-en is a NeoOffice-t használom így nincs switch para. A pages szép, tényleg, de zárt formátum. Így esélye sincsen, sajnos…
Nagyok a toolbarok. Egy ablakon sok a wasted space. Vastagok a vonalak. Nagyon ilyen kövérkockás legó szettnek tűnik a Technics-szel szemben, ha érted, amire gondolok.
Zila: általában a virtuális gépek nem tudják ezt a feature-t.
zila, most tettem fel a VMware workstation-t és csináltam 64bit-es ubuntu gépet, 8.04-el.
Nem találtam semmi VGA setup-ot, viszont a monitort nativ felbontáson kezeli. Azért Compiz-t meg fogom próbálni rajta.
rivera! A VMware Workstation (Win/Lin) nem kínál (D)3D-s gyorsítási lehetőséget, a Parallels for Mac igen, a Fusionban meg úgy tudom még csak valami experimental szinten van támogatás…
OK, köszi
Hmm… AD, nem értem mi ez a kirohanás lix ellen: éppen, hogy van mondanivalója, hiszen valóban egyre több minden készül a stupid user-eknek és ne hidd, hogy ennek mindenki annyira örül. Értem én, hogy ez a te blogod, de emiatt moderálást fontolgatni, kiosztani meg köcsögözni? Amíg a szigorú választ megírtad, bőven megtaláltad volna az IMAP-os megoldást is.
sekele, ennek is megvannak a maga előzményei.
kollega felrakta a hunglish valtozatot, hat elegge sikitofraszos a “munkaasztal” mevu konyvtar meg a felig angol, felig magyar menuk. mondhatnok, gaz. angliusul regota elegedetten hasznalom, nincs vele nagyobb gond, de kisse hianyzik a gentoo-fele controlfreakeskedes meg az igazi, vaskos-mekkes font-antialiasz.
aki sokat akar deployolni, az ugyis (open)solarist meg jumpstartot hasznal (: vagy autoyast, vagy kickstart. ha meg nem, ott a pxeboot meg a fel oranyi szoszmotoles, talan meg a mekk uzerek is
viszont kenytelen vagyok egyeterteni liccsel, aki keptelen beallitani evolutionben egy gmailes imap akkount, az inkabb maradjon csondben (:
Józsi szerepel ebben a klippben: http://youtube.com/watch?v=CzxR8OH-fDQ
Csak nem tűnik hasonlónak a srác?
tamas, fejből írtam be a beállításokat, aztán elsőre nem kapcsolódott, nem is foglalkoztam vele többet. Ebből az is következhet, hogy elírtam valamit, és az is, hogy képtelen vagyok beállítani a Gmail fiókomat és maradjak csendben.
HÁT NEM FOGOK!
Freedom for the IT gépnyomó!
Freedom for the challenged!
Freedom for speech!
Saller, én nem lehetek a klipben, mert nem jönnék zavarba ettől a spinétől.
AD, lix priuszát nem ismerem, speciel nem is őt akartam védeni, hanem inkább örülök, hogy linuxos vizekre tévedtél. Csak annyit még, hogy itt az a lényeg, hogy néhány ilyen beállítási dolgon, ha átrágod magad, akkor érzel rá igazán a linux ízére és a logikájára (persze itt nem kifejezetten a fránya IMAP-os dologra gondolok). És akkor, az is lehet, hogy jön a kiss the OSX good-bye!
Köszönöm az infókat, akkor kipróblom parallels-ben…
xgl lett-e?
sekele, én már régóta érzem a linux powert, egyelőre csak Terminal ablakban (és ez hol macos, hol pedig redhat).
Ami nekem übergigantikus, az az, hogy az Ubuntuval egy majdnem készre-csinált kereskedelmi szintű operációs rendszert látok magam előtt, ami tökéletesen elkerüli a Microsoft tax intézményét. Ez karöltve a Google alkalmazásaival már jelentős költségelőnyt jelent egy KKV számára.
A személyes véleményem az, hogy sem Shuttleworthék, sem Redhaték nem fognak oda eljutni, ahova az Apple, aki a profitja jelentős részét öli bele a retkes KF-be és abba, hogy maga köré gyűjtse a legjobb UI tervezőket. Tehát én személy szerint Apple fogyasztó maradok még sokáig — bár felszabadító érzés az opensource, tudom — de nagyon örülök annak, hogy vannak ilyen alternatívák is.
Hát itt megoszlanak a vélemények, szerintem már túljutottak az OSX-en, még ha nem is kifejezetten a UI területén. De hát nyilván, az Apple is egy feeling, és ugye, végső soron az OSX is Unix alap.
“Microsoft tax” – ez jó!
Mondjuk a fényesre csiszolt OS desktopra is lehet toystoryt mondani mert mi is logikai kapcsolat a dolgozik a gép / pattogjon a strandlabda között?
Ha már feltoltad az ubuntut, zúzd fel rá ezt is:
http://phun.cs.umu.se/wiki/Download
Kicsi a világ, Jauzsi! No, mi alól írom ezt a posztot épp? Naná, hogy Kubuntu 8.04
Sikerült végre működésre bírnom a wifi kártyát, így már kvázi használható a cucc.
Kubuntu és Ubuntu egyébként csak a desktop managerben tér el, ebben a legfrissebb KDE 4 van, ez Compiz használatakor igencsak látványos és használható desktopot ad, ha tudod, próbáld ki!
Windows usereknek ajánlom a wubi használatát, ekkor nem kell particionálni, alkalmazásként telepíthető.
peace!
Bepróbáltam Vista alól saját particióba feltelepíteni. Láss csodát, megy a compiz és a felbontás is rendben. Pirospont.
Amúgy az alkalmazások valóban elég soványok. Lehet megkövezni, de az OpenOffice a közelében sincs az új Office-nak, Gimp is elég gyenge és normális fotókatagolizáló program sincs.
Van hova fejlődni, de egy szép napon talán összejön.
angelday: mi már régóta tudjuk, de nemrég lett hivatalos:
http://www.press.redhat.com/2008/04/16/whats-going-on-with-red-hat-desktop-systems-an-update/
A lényeg:
“…we have no plans to create a traditional desktop product for the consumer market in the foreseeable future.”
Ha Ubuntu, akkor Gtk. Ami inkább használható, és egyszerű..
De ugye ezt le is cserélhetjük. A KDE4 kinézete pl. simán felveszi a versenyt legalább a Vistával, az OSX-et meg kerülgeti itt-ott. Persze e mögött sincsenek a legjobb UI tervezők.
A másik oldala az egésznek szerintem, h jelenleg 2 fő csoport lehet az Ubuntu felhasználók körében, ebből vannak akik át tudják szabni szépre. Pl. én is az OSX partícióról loptam át a fontokat. Meg vannak akik leszarják. Openoffice + MSN + Firefox nagyjából elég egy irodai vitéznek.
szöszi: a redhat bekaphattya. amióta befedórásították az ingyen verziót, egyre több vele a szarság, pedig 10 évig redhatot toltam
pix: msn meg winamp van, csak más néven. skype is van (csak soványabb), dc, xmule is
huh: ha az ember sokat ír/olvas/beszél idegen nyelven, akkor bizony néha ilyen hunglish mondatok jönnek szájára. de szerintem poénnak se rossz. persze nem a magyar gárdában ;o)
ad: szerintem is kíméld meg lix életét, én érzem a provokatív stílus mögött a baráti megközelítést. de ez csak 2 cent…
cadmagician: az Xgl gány, AIGLX meg már Gutsy-ban is volt.
amúgy a linuxról az a véleményem, hogy olyan mint ha nem kész terméket vennél hanem kitben kapnád, nem kell meglepődni hogy konfigurálgatni, fakkot olvasni, reszelgetni kell. viszont egy csomó dologban elől jár, termelik az értelmes szabványokat, mutatják az utat a kommersz os-ek számára.
személy szerint azzal nem tudok együtt élni, hogy amiket órák alatt helyére reszelek, azok a dolgok adott esetben seperc alatt elbaszódnak újra, én pedig igazából utálok gépet szerelni, tweakelni, még egy win telepítés utáni rutin konfigot is jobban utálok mint perem alól a csokit vakargatni.
szerintem a linux 10 év múlva is reszelgetős konfigurálható cucc lesz, csak akkor nyilván már máshol lesznek benne a problémák
jozsi, a maradjoncsondbe-dolgot nyilvan szimbolikusan ertettem, nem ugy, hogy most akkor racsapok a kezedre, ha amitasteknikarol irsz (:
amde azt meg hadd jegyezzem meg, amit mar biztos jonehanyan: a linuzban ne a guit nezd. (a kernelt se, haha. kernelt a solarisban nezz ;]) nezd inkabb azt, hogy milyen gyorsan milyen kurvanagy dolgokat fejlesztettek bele rengetegen, es hogy milyen szeleskoru felhasznalasi lehetosegei vannak.
nem kell vindozkoppinto jellegu guinak lenni, nem feltetlenul cel az, hogy a vilag desktop gepeinek 90%-an linuz fusson — de hat ezt te is tudod jol. (a linuz-fejleszto nepek/cegek amugyis inkabb a teknologiaba olik a penzt, es nem a guiba, igy van infiniband meg O(1) utemezo, nem pedig csittifitti lekerekitett ablak. dozerhez, markolohoz ez kell, nem a spoiler.)
masreszrol openoffiszt nem eri szidni, a 2003-as ofisz ficsorjeinek nagyon nagy reszet tudja, nehol tobbet is, ingye’ van, java apija remekul hasznalhato satobbi. ja es persze legalabb annyira bugos, mint a ms-termekek, szoval kihivas is van, ha kell (:
az a baj, alpi, hogy azt hiszed, a vindozban/osxben nem kell reszelgetni. dehogynem. (ill. nem, megse, mert a reszelheto ficsorok tizedannyi reszet se tudjak. vagy megis, mert ha mondjuk nem-deszktop vindozt telepitesz, akkor ott is bizony tokoreszhetsz a konfigolassal?)
nem ertem ezt a reszeleses fakkolast amugy. az reszeles, hogy kell flashplugin meg fel kell telepiteni a helyesirasellenorzot, tenyleg? az reszeles, hogy be kell allitani a pucsito compizt? ne mar. a vindozra egy r=1 user mikor tud ofiszt telepiteni? soha, kulonben akkor otthon nem kene ofiszt telepitenem. mikor fogja barki egyszeru lelek feltenni a wmp-hez szukseges codeceket? soha. (es igen, ezt a ket taszkot talan meg egyszerubb is megoldani ubi alatt. mennyivel egyszerubb azt mondani, hogy figyu, van egy kozponti hely, ez a parancs, igy keresel programot, igy rakod fel, mint az, hogy hat, keress ra google-n, es az xy oldalrol toltsd le az exet (na itt meghalt a dolog), es telepitsd fel (itt megint meghal a dolog).
hatarozottan ugy gondolom, hogy vannak olyan hagyomanyos taszkok, ahol meg az r=1 userek is jobban jarnak a nemvindozzal.
Mint írom, szerintem is teljesen jó irodai munkára már most is.
A Hardyval csak az a baj, hogy beletették az FF3b5-öt… Egy üzleti felhasználóknak is szánt rendszernél szerintem ez nem szerencsés megoldás.
Én a következő kiadást várom nagyon. Teljesen új interfészt kap a rendszer.
jozsi, ha egysze’ lesz idod, kiprobalod az opensuset (10.3/11rc) is? kivancsi vagyok, mit mondanal rola ubi utan, osx mellett.
bodzasfanta: félős üzleti júzerek feltolhatják a 2-est. csoki.
@szilveszter Persze, meg még vannak más alternatívák is (:
alpi: mint RH mérnök, szívesen olvasnék bővebben a tapasztalataidról. Semmi baj nincs se az EL vonallal, sem a Fedoraval.
tamas, csináltam neked egy screenshotot:
http://plastik.hu/media/remaining.png
remek-remek!
“OpenOffice a közelében sincs az új Office-nak”
_alesi_, itt most a 2007-es Office-ra gondolsz? És mégis mik azok a feature-ök, amiben az előny rejlik? Igaz, én leragadtam az XP-nél, de ott ilyet nemigen találtam; ennyit fejlődtek volna azóta? Emlékszem a 2003-as Office-nál (vagy éppen 2007-esnél?) mennyire reklámozták, hogy immáron pdf-be is lehet majd menteni! Hehehe.
tamas: annak idejen a compizt reszelgettem, az most jó, most az I2C-s dolgokat reszelgetem. valamit mindig.
a fedorával az a gondom, hogy a főverzió (így kell hivni?) váltások között a legokosabb ujratelepíteni az egészet, különben teljesen össze bírnak keveredni a package verziók, olyan is volt hogy összezuhant az egész cucc pár napra.
de félreértés ne essék, a linux a legjobb találmány a szőrös punci óta, szervernek csakis, desktopnak pedig ha van rá energia (vagy segítőkész rendszergazda)
alpi: en meg snmp-t reszelgetek vindozon. valamit mindig (:
a fedora valoban szar frissitesi szempontbol, bar nekem anno fc2-rol fc3-ra sikerult apgredelni trukkosen.
szervernek meg vagy (open)solaris, vagy linux, helyzete valogatja. most epp’ opensolaris igy szombat delutan, megyek is izzitani a zfs-t.
“kollega felrakta a hunglish valtozatot, hat elegge sikitofraszos a “munkaasztal” mevu konyvtar meg a felig angol, felig magyar menuk. mondhatnok, gaz.”
Teljesen rendbejön a fentiek alapján, még mindig jobb mint a hülyén magyarított OS-X patch. Nem is tudom, Leopardra van már magyar nyelvi csomag? Hivatalosan tudom hogy nincs, de nemhivatalos…?
“Nagyok a toolbarok. Egy ablakon sok a wasted space.”
Betűtípusok beállítása 8-asra, kivéve az ablakkeretekét. Az csak normálra félkövér helyett. Hinting beállítása enyhére. Subpixel rendering.
Én személy szerint az inverted gtk-témát használom a hozzá tartozó kerettel és a mist ikontémával. A hátteret szürkére állítom, a kócsag helyett. Gémben is van szürke…
A hardverek támogatásán kívül minden tetszik benne. Persze ez változni fog, a Vista se támogatott mindent eleinte. Állati sok program van rá. Képkategorizáló is. MSN-re Pidgin. És még sok tájmvészter túl.
Üdv! Azért lett telepítés után “alig magyar”, mert a cd-n nincsenek rajta a magyar nyelv támogatásáért felelős csomagok. Ha van működő netkapcsolat telepítés közben, akkor leszedi, ha nincs, akkor nem szedi le, viszont a nyelvtámogatási menüben ha bepipálod a magyart, elintézi neked.
Nálam a 64bites egész jól megy, csak vacakol rajta a firefox, ha be van kapcsolva a flash. Nem is kicsit vacakol, néha egyszerűen megáll tőle az X és nem is lehet újraindítani. De sokkal kevesebb baj van a konfigolással mint a gentoomnál, igaz pontosan ennyivel kevesebb dolog van a repositoryban.
De jól néz ki már első bootra is a kicsike, és érezhetően gyorsabb mint a gentoo.
Kár hogy a quadkonsole-t eddig csak a gentooban láttam az alaprepóban (a gnome-os terminatort könnyű kiakasztani egy kihalt processzel), de nem nehéz felrakni.
De csatlakozom, az elso dolgom a fontok atallitasa volt nekem is, amikor felraktam a 7.10et, nem sokkal kesobb pedig a 8.04et.
Ennyire lassú lenne egy Gentoo? Akkor asszem marad a Debian még jó sok ideig
Ubuntu gyorsabb mint Gentoo? Megyek morzsolni a rózsafűzért (:
Gentoot is el lehet b@szni, kolleginámnak pl, még 1x nem siekrült gnomeot varázsolni rá, három hónapja ígérgetem, hogy megnézem, eddig nem jött össze:) Mondjuk én xfce-párti vagyok, de xfce-s ubuntu (xubuntu) meg gentoo sprintet tankerhajóhosszal utóbbi nyeri.
És -ha nem genkernelezel- power gomb megyomásától számítva 20mp-en belül már megy audacious kedvenc albumommal + olvasom a hozzászólásokat fórumon. Ugyanezt ubuntun elérni 3x annyi hackeléssel lehet talán.
De nem is baj, nem erre találták ki.
Felület helypazarlása:
Baromi témafüggő. Human témát én sem szeretem, tabok(pl Firefox, meg terminálablakokban) túl vastagok, etc..
Mist, vagy akármi más témát nézegess, fogsz találni kedvedre valót.
(Vagy nem, ezesetben netet túrni, még nem néztem meg 8.04-et, szerintem addig nem is fogom, míg meg nem jön shipittől a gyári lemez:)
A szoftverek minőségéről pedig: Firefox pont bejegyzés írása közben szállt el, mikor a subpixel hintingen állítgattam (Általában nem csinálja ezt az ember:)
Ujraindítom..munkamenet visszaállítása..és nem csak a látogatott oldalakat, hanem a már ide beszenvedett szöveget is visszahozta.
Xfce ?
inkább
http://lxde.sf.net
———————————————————————–
http://mutopiaproject.org
Ez az lxde ritka randa.
most nekem se tetszik az alap kinézete, viszont viharosan fejlődik, már most is rengeteget tud, sokkal kisebb és sokkal gyorsabb, mint az Xfce
———————————————————————–
http://mutopiaproject.org/cgibin/make-table.cgi?Composer=SzervacA
Nézegettem, ígéretes, de jelen állapotában nem egy komplett de. csak ahhoz hasonló toolok összegyúrva=)
Openbox-os amit pedig ugy konfigolsz, ahogy akarsz.
De akkor meg már fluxbox,)
épp a gyors eszközök laza összegyúrása a lényeg, a fejlesztő a legjobb szabad szoftveres / unixos módon áll hozzá, megírta a legfontosabb összetevőket, a munkafolyamat- és fájlkezelőt és panalt, amikre nem volt jó alternatíva és hozzátette azokat a gyors eszközöket, amikre már volt jó megoldás, összegyúrta, és pár hónap alatt egyedül összehozott egy nagyon jó, gyors és kényelmesen állítható munkakörnyezetet, ami szédületes sebességgel fejlődik, és amelynek összetevői nem függnek egymástól, az ob-t, válthatod bármilyen más wm-re, ha akarod, spec a fluki szerintem pont egy olyan dolog, ami örökre megmarad a wm és a de közt, ez vele a baj évek óta. LXDE már most tud multipanelt, asztali fájlkezelőt, session-managert, appleteket, konf-felületet, képnézőt, wifi-képes hálózatkezelő is készül már, ha így folytatja , az idei HOVD-on tuti 3. lesz.
A Thunderbird-ben valóban külön menüpont GMail accountok egyszerű beállítására, de az POP3.
A szerző viszont deklaráltan IMAP-pal akarta használni a GMail-t. Azt ugyanúgy meg kell csinálni, mint minden mást.
Én mindig ezt a leírést szoktam elővenni:
http://mail.google.com/support/bin/answer.py?answer=77662&topic=12814
Calc-Excel, kereskedelmi-szabad sw témára:
A Calc (Openoffice) korábban Staroffice volt és kereskedelmi. Szóval ez nem kereskedelmi-szabad sw kérdés, hanem béna-kiforrott program kérdés.
Ha nem jön be az alap UI, miért nem választasz másikat? Én pl. egy csinos mac témát töltöttem le magamnak, így nem érheti szó a ház elejét.
kar hogy az inet anonimitasa tered ad a sok okostojasnak hogy tolja a hitvitak szekeret. fogadjuk mar el hogy valakinek van velemenye szemelyeskedes nelkul. azt se tudom mi a szarnak irom ezt le amugy. idegeskedes helyett inkabb verjetek ki.
na jo a vege fele nincs is idegeskedes