T-Online csomagmódosítás

Elek, gecik vagytok.

– Bodoky Tamás Straub Eleknek 1997-ben az akkori dial-up MatávNet internetdíj kapcsán egy nyilvános kerekasztal beszélgetésen

csomagvaltas1.jpg

Május 1-el lejárt a hűségnyilatkozatom, így lehetőségem volt csomagmódosításra a “lefelé” irányba is (értsd: BE A SZÜRKÉBE!!). Azt kértem a kezelőtől, hogy a 4 megabites, olcsóbb csomagra álljunk át. 2 ezer forint megtakarítás lesz ez havonta, véleményem szerint nem fogok nagy különbséget érezni a használat során. Az, hogy nem tudok 600 kilóval tölteni pedig egyszerűen nem érdekel.

Másrészt csalódott vagyok, mert a T-Online nem csökkentett árat tavaly óta. Akkor is 8900 forintba került a teoretikus 8 megabit, idén is, tehát akkor én fogok downgradelni. Pohly Ferencnek kellene itt az asztalra csapnia, ez elfogadhatatlan kérem! Arról nem is beszélve, hogy nekem a minimális telefon előfizetési programcsomag a “felező”, ami kb 3200 forintba kerül havonta. Állítólag ADSL használat esetén ennél nincs kedvezőbb választási lehetőség. Bruhaha, így 6900 + 3200 = 10100 forint lesz az internetelérés lakásszerte.

Most végignéztem egy-két másik szolgáltatót, az összes ugyanezen az árszinten árulja a 4 megabites terméket.

Továbbra is egy olyan országról álmodok, ahol 8 megabit telefonvonallal együtt 5 ezer forintba kerül. Mert nekem ez nagyjából ennyit ér.

Az internet commodity, értsük már meg végre!

update 20080525: érdekes módon, mint kiderült, a T-Online mégis kínál ilyen szolgáltatást “T-Home Dupla” néven. Ez VoIP telefont és internetet foglal magában. A szolgáltatás előfizetésével azonos sávszélességen maradva olyan 2 ezer forintot lehet havi szinten megfogni vele.

67 Responses to “T-Online csomagmódosítás”

  1. Gravatar Icon 0 Aurus

    Most komolyan, használ még valaki vezetékes telefonvonalat? (Nyilván nem a nagymamára gondolok.)

  2. Gravatar Icon 1 szabi

    upc nincs-e?

  3. Gravatar Icon 2 n'

    ha nem használod “hívásra” a telefont, akkor a min. előfizetés 1700 v. 1900 körül van. viszont akkó` tényleg ne telefonozz rajta mert oltári nagyok a percdíjai. Na spóroltam neked évi > 10000 ft-t.

    Most mutasd meg! (a tetkót).

  4. Gravatar Icon 3 angelday

    n’, ilyet már próbáltam, de azt mondták, hogy amin ADSL van, ott nem lehet ilyen csomagot kérni. Kurvák-e?

    Lehet, hogy csak a 8 megás csomag esetén van ez a korlátozó FUCK-tor?

  5. Gravatar Icon 4 angelday

    szabi, nálam nincs. Telefonos ADSL van.

  6. Gravatar Icon 5 bha
  7. Gravatar Icon 6 Hofstatter

    Ugyanezzel szopok.
    vezetékes telefon + a 8mbites csomag (igazából 4)
    Helyihurok átengedést meg felejtsem el. Röhej..

  8. Gravatar Icon 7 ac3

    10k-ert korlatlanul telozok vezetekest [max 100 ora /ho] + 5 megas net = pantel

  9. Gravatar Icon 8 brunner

    Hasonló cipőben járok. Én is azt hittem, hogy felesleges a 8 megát fizetnem, mert gyakorlatilag csak 4.5 megát kapok. Viszont egy napig bírtam csak a 4 megás vonalat, mert a feltöltés annyira lassú volt..

  10. Gravatar Icon 9 angelday

    Megnéztem az UPC kombinált csomagját. Cselesen meg kell venni a telefont is, valamint ha jól látom a 11000 forintos kombináltban nincs Sport1 és Sport2, ami nálam show-stopper.

    Ha le tudnám a T-Com-ról imádkozni ezt a felező csomagot, akkor le tudnám vinni arra a szintre, ami az UPC kombinált és nem éri meg a szolgáltató váltással járó vesződtség.

    brunner, a feltöltés mikor szempont? Torrentezni nem torrentezek otthon, maximum néhány skype videó hívás, de szerintem az is elfut 4 megán.

  11. Gravatar Icon 10 angelday

    Felhívtam a T-Com-ot, a lényeg a következő: ADSL mellett a legolcsóbb telefon előfizetés a 3290 forint havidíjas “felező csomag”. Arra van lehetőség, hogy a T-Onlinetól összemerge-öljük IP telefonra, ami érdekes módon internetelőfizetéssel együtt szintén 3200 forint körüli összegre jön ki. Természetesen telefon nélkül nem lehet internetet vásárolni náluk.

    Pohly Ferenc fog kelleni, aki elmagyarázza nekik, hogy az emberek INTERNETET akarnak venni TELEFONVONAL- ÉS ELŐFIZETÉS NÉLKÜL.

    Legyen átkozott Straub Elek szellemi öröksége! Legyen átkozott Bodoky Tamás, mert a kerekasztal beszélgetésen 1997-ben nem vert be Eleknek egyet, hogy eltörjön az orra!

  12. Gravatar Icon 11 fogtunder

    én rájöttem, hogy nem kell vezetékes telefon, hogy még azon is zaklassanak, kábel tv + internet csomagom van, csak sajnos digi tv, ami nem túl jó. de legalább olcsó.

  13. Gravatar Icon 12 netman

    Idevágó cikk érdekes adatokkal:
    http://index.hu/tech/net/erin080505/ :roll:

  14. Gravatar Icon 13 rivera

    Annó szaladtam én is köröket, aztán beletörődtem, így van vezetékes vonalam telefonkészülék nélkül. Akkor nyert végül értelmet, mikor vettem egy mindent tudó nyomtatót, azóta ha akarnék, faxolhatnék.

  15. Gravatar Icon 14 angelday

    rivera, nálam ugyanez van: ha akarnék, faxolhatnék. De nem akarok, sőt: telefonvonal előfizetést sem akarok. Legyen 3290 helyett 3000 forint díja, de ne jöjjenek nekem azzal a dumával, hogy lebeszélhetem a “felét”, mert hozzájuk fogom cseszni Straub Elek műlábát.

  16. Gravatar Icon 15 bongwater

    Matáv = mocsár.
    Komolyra fordítva a szót rettenetesen boldog vagyok, hogy egy olyan országban élek, ahol vezetékes vonal nélkül kb 5e forintnyi összegért 20/1-es adsl-t adnak. Hosszú a sor a 4. és a 25. hely között :( http://www.itif.org/files/2008BBRankings.pdf

  17. Gravatar Icon 16 angelday

    Sajnos valóban ennyire katasztrófa a helyzet.

    Mégis, mit gondoltok, miért szokott az Internet Hungary-n a T-Online mindenféle plazma tévékkel, meg kioskokkal, meg pom-pom lányokkal megjelenni?

    Azért, mert ezt az összeget mi odaadjuk nekik, ők meg el tudják költeni a marketing büdzséjükben.

    Fasza, én is örülök.

    Légy átkozott Straub Elek!

  18. Gravatar Icon 17 D@y X

    A vicc az ami a hetedik kerületben a jobbágy utcában zajlik. Kb. 5 éve épült egy társasház aminek van A és B lépcsőháza, anno szerződést köttek egy internet/telefon/kábeltv szolgáltatóval, más szolgáltatót nem lehetett választani.A B lépcsőháznak sikerült elérni valahogyan, hogy ne legyenek függők a szolgáltatótól de az A lépcsőháznak nem. Most az van, hogy az A lépcsőházban 10.000-ért van az 1 megabites internet.Szerintem ez ma Magyarországon nevetséges.

  19. Gravatar Icon 18 kelemenbandi

    A nics júpící az szar. Nekünk ittthon közalkalmazoti, csak munkáltatói igazolás kellett, és 6500 a 10/2. És a váltás óta stabilan 10/2.

    De egyébként én olvastam valami upc-s szart, amit mondjuk nem hiszek, de ott az volt, hogy a net kritériuma WINDOWS OS. Ezt én nem értem, de ha Ti elmagyarázzátok, azt megköszönném!

  20. Gravatar Icon 19 Lam
  21. Gravatar Icon 20 medoc

    most nem azért, de ez nem árukapcsolás? az egy dolog, ha árengedményt kapsz több szolgáltatás esetén (a la upc), de az, hogy nem is érhető el… szerintem megérne egy próbapert;)

  22. Gravatar Icon 21 toptábla

    hurkozni nem-e lehet-e nálad? sokéves d*tanetes kapcsolatom pár hónapja hurokátengedéses szakaszába lépett és nagyon ekszelent, rekommendálom. 4 megabit hétezerötér’, vonallal egyetemben. just is case…

  23. Gravatar Icon 22 bha

    En meg mindig azt mondom, hogy probald meg a UPC -t. Ne az arukapcsolt verziot, hanem a csak netet. Vagy max egy UPC telefonnal amivel egyutt olcsobb es nem muszaj telefonalnod. Ami ma Budapesten ADSL neven kaphato az egy vicc…

  24. Gravatar Icon 23 EdBoyWW

    Mi itt a kelet magyarisztánban a jurtákban meg 10/10-zel toljuk by Digi. Beetetés vajon, vagy várjak még, medig fog tartani a jó világ?

  25. Gravatar Icon 24 XJS

    GTS-Datanet Yoneked szolgaltatas. A 8Mbit asszem 7990, van telefon is, de nem fizetsz erte se havidijat, se semmit, csak amennyit hasznalod. Atveszik a local loopot, szam marad, fax johet/mehet, beszelni ugysem beszelek vezetekesen mar vagy tiz eve. http://www.yoneked.hu asszem a cim.

  26. Gravatar Icon 25 karon

    Pont ahogy XJS mondja. Én februárban álltam át GTS-Datanetre, azelőtt a 8Mbit/s Interware 10 ropi volt, a Matáv telefon meg minimum 5. Ja és a DSL sosem tudott többet 4 megabitnél, néha még le is csavarták 2re, úgy kellett telefonon ugatgatni.

    Most 10 alatt van a komplett számla, internet és telefonhasználat. Jó, mobilt mobilról hívok.

  27. Gravatar Icon 26 greg

    én februárban itt néztem körbe http://www.isite.hu/
    utca szinten megnézi milyen szolgáltatók ajánlataiból tudsz válogatni, mihez kell telefon mihez nem.

  28. Gravatar Icon 27 Hofstatter

    Toptábla,

    mennyi idő után sikerült elintézni?
    és btw hogyan? :D

    NAGYON kiváncsi vagyok.

  29. Gravatar Icon 28 slink

    Május 1-gyel vagy Május 1-jével

  30. Gravatar Icon 29 slink

    @EdBoyWW: nem beetetés, az a policy h mindig a legolcsobbnak kell lenni.

  31. Gravatar Icon 30 fater

    irodaba most kotottek be upct, tcomos telefon adsl kombot lemondtuk
    havi 8900: telefon + 20 megabit

    tcom bekaphassa

  32. Gravatar Icon 31 rgranc

    Mi meg a szomszéddal összedobtuk a kábeltévét, nem alap csomag plusz 6/1 megabites net fejenként 5000/hó. Plusz egyszeri költség volt egy splitter a kábelre, pár méter koax, ill. egy router meg 20 méter UTP kábel. :)

  33. Gravatar Icon 32 toptábla

    @ Hofstatter

    há megrendeltem, e! :) az egy évem már lejárt jó ideje, pár hónapig csekkolgattam a helyszínkeresőt, hogy mikor lesz jó nekem a IV. kerületben, aztán amint lehetett, ráröppentem. 8 megabitet használok (kell a melómhoz), telefont nemigen emelgetem, kerül mindez 10200 pénzembe. és aminek örültem, a 8 megabit tényleg 8 (váltáskor modemcsere is volt). a datanetnek valami ritka csúf dolgot kell művelnie ahhoz, hogy kirobbantsanak köreikből, voltam upcos, matávos, lehet hogy akad kicsivel olcsóbb szolgáltató a piacon, de nekem megéri. stabil, ügyfélszolgálat korrekt, és nem répáznak meg, ha kések a számla befizetésével.

  34. Gravatar Icon 33 Mici

    kelemenbandi: ez konkrétan hülyeség, nem kell Windows OS a UPC nethez. Nálam egyébként is (wireless) routeren keresztül megy a történet, na abban sem Win sem Mac OS nincs, mégis lenegociálja a történetet a kábelmodemmel, aztán szórja szét az adást az éterbe :)

  35. Gravatar Icon 34 sekele

    Mobil internet nem jöhet szóba? Ha nem torrentezel 6000-ért korlátlan a piros. Igaz, ha többen használnátok egyszerre és megoszani kell, akkor még elég drága a HSDPA router.

  36. Gravatar Icon 35 kopa

    Én havi 12k-t fizetek mindenért ami:
    Telefon + 50 csatorna + 3 Mbit/s

    T-online bekaphatja

  37. Gravatar Icon 36 misran

    Mi lenne ha mindenki lemondaná az internet előfizetését 1 hónapra minimum, figyelmeztető jelleggel? Persze, hűségnyilatkozat, miegymás, de talán van rá mód hogy felmondjuk a szerződéseket. Talán erre reagálna a kartel meg a víz feje.

    Ja, hogy ennél sokkal triviálisabb dolgokban sem tudunk összefogni? :)

  38. Gravatar Icon 37 Hofstatter

    Toptábla,

    én is megrendeltem volna, de nálam állítólag nem lehet hurkolni a tékom
    miatt. gondoltam megfenyegetted őket valamivel jól.. :D

  39. Gravatar Icon 38 kelemenbandi

    to Mici:

    Én sem azt mondtam, hogy hiszem, csak ezt:
    http://www.upc.hu/upc_internet/chello_silver

    és mivel a machez nem érteni, ezért tenni fel kérdéseket. Nálam is wifi router, de hát a “másik oldalt” ismeri a fene. A router az csak oszt szét erre felénk! Oprendszert az biza nem folyásol be semerre se! :D

  40. Gravatar Icon 39 Mici

    bandi, nem is mondtam, hogy te mondtál hülyeséget :) linket megnéztem, szánalom.

  41. Gravatar Icon 40 n'

    nálam ment ADSL-el 5 éven keresztül, most mondtam le. annyi volt hogy a telefonvonal magánszemélyen volt, az adsl meg cégen de összerendelték. a t-com-tol jött az egyik szamla, a t-online-tol a másik.

  42. Gravatar Icon 41 xtal

    nalunk

    3Mbit 23,90
    6Mbit 25,90
    18Mbit 27,90

    igaz, ennyiert telefonvonalat nem adnak hozza, de hat a Skype koraban a faszomnak se kell vonalas telefon.

  43. Gravatar Icon 42 dobisan

    Most akkor az a baj hogy netelőfizuhoz muszáj telefon vonalat venni?

    Nekünk Monornetünk van itthon. Igaz van telefon vonalunk (nem vagyunk sikeres emberek) de monornetnél lehet olyat hogy előfizetsz egy “internet vonalra” ami egy hónapban kb 250 forintba kerül. telefonálni nem tudsz rajta csak internetezni de a készüléket megkapod (nekem üfsz-on azt mondták hogy megkapom. Nem azt hogy MEG KELL VENNEM) Ez azért már tűrhető. :)

  44. Gravatar Icon 43 rivera

    angelday, ua, ezért is írtam feltételes módban.

    Nem faxolok, dehát ha van egy muszály vonal és egy multifunkcionális nyomtató amit nem a fax miatt vettem meg, akkor már összekötöm a kettőt. Faxoltam összesen max háromszor (kettő teszt) fél év alatt.

  45. Gravatar Icon 44 toptábla

    @ Hofstatter

    gyáá, azért kérdezz rá telefonon, nekem tudtak súgni hogy mikorra várható nagyjából. “azonnal mondják meg, különben sikítani fogok!” ez volt a kulcsmondat, ha jól emlékszem. :)

  46. Gravatar Icon 45 Selion

    Józsi, nézz körül a Digikábel háza tájékán! Én anno 21e fölött fizettem a upc családi csomag + 20/1 mbites netért (mellesleg nekem anno csak a 10mbit kellett volna, a 20 meg fasság – nem kell), de mióta van digim 7e-ből kijövök és több a csatornám is. Sport1+2, meg mi szem-szájnak ingere.

    És ami a legfontosabb, NINCS hűségszerződés.

  47. Gravatar Icon 46 Saller

    Mi lesz már a tökéletes tetkóval? Hol van?

  48. Gravatar Icon 47 Piettro

    Angelday, a kérdésedre a válasz a szolgáltatóktól: “értjük mi, csak leszarjuk”. Egymás áraihoz igazodnak, dehogy “jóárasítanak”. Nincs olyan konkurens (legfeljebb helyi szinten, pár ezer embernek jót téve) aki megszoríthatná őket.
    És vidéken még rosszabb, van ahol két választásod van: kéred/nem kéred…

  49. Gravatar Icon 48 face

    Javaslom tanulmányozni:

    http://www.tantusz.nhh.hu/

  50. Gravatar Icon 49 angelday

    Javaslom mindenkinek tanulmányozásra face linkjét.

  51. Gravatar Icon 50 kelemenbandi

    Tanulmányoztam, érdekes, de eléggé pontatlan. Édesanyáméknál például nem hoz fibernetes kábelnetet, náunk meg az oldal szerint nincs júpící. De mindegy is.

  52. Gravatar Icon 51 peter

    nekem régen vonalas+ADSL volt havi 17e telefonálással együtt. most van kábeltévé és kábelnet 11e-ért. bruttó mind a kettő. fogtam és a teljes matávot kiköttettem a p*csába. visszahívtak, h miért? válasz: havi 7-et spórolok ezzel és még a kábeltévét is nézhetem. az évi 84e, egy last minute Korfu vagy akármi. erre a tyúk: “Így is lehet gondolkodni!” erré én: “Nem! Így kell gondolkodni! Na nagyon gyorsan kössék ki!” A matáv meg ébredjen fel! Rohadt dinoszaurusz!

    más: UPC – simán megcsinálták, h olyan IP-t osztanak a chellon, aminek nincs reverze, de a mailszerverük nem vesz át olyan levelet (sasl-ös smtp-n sem!!!!!) aminek a feladójának nincs reverze!!!!!!!! 40 perc telefonálás de mérnököt nem adtak. elmennek az annyukba! a UPC is egy kotvány!

  53. Gravatar Icon 52 TopiG

    UPC 3 in 1 vagyok, és mióta április 1-gyel upgradeltem a tv-előfizetést, gondolkodom azon, hogy a chello extreme-et május 31-gyel le kellene váltani, mert túl sokat fizetek (telefon+tv+net 25e).

    Chelloval viszont ki van a tököm, mert miért kellene nekem a UPC hosszú évek óta premium ügyfeleként még mindig hűségnyilatkozatokkal tanúbizonyságot tennem bármiről?!

    Szóval akkor nézzem én is ezt a tantusz-t ha lesz időm?

  54. Gravatar Icon 53 nemeseri

    @kelemenbandi: azert irjak, hogy szukseges a windows, mert arra tud “supportot” adni a telefonos ugyfelszolgalat (most klikkeljen a start menure…blahblah :) ).

  55. Gravatar Icon 54 andropov

    Hamarosan (==ősz) a T-birodalom is váltani fog, csak ők most nagyon el vannak foglalva a T-Home indításával és amíg azzal nincsenek kész addig nem látszik a sok munka. Gondolom a váltásig maradnak a mostani csomagok/árak. Aztán meg brutális karácsony előtti akicók lesznek, gigantikus reklámkampány, ilyesmi. Vagy nem :D .

  56. Gravatar Icon 55 ricsi

    en a hegyesvölgyes menő 11.kerben lakom, a hazban nicsn UPC, mert a ven fater szomszedok amikor akartak bekotni nem engedtek, merthogy van nekik tanyerostvjuk. a szomszedban persze szalad, nekem havi 11ezerert szarfos 4/,25 Mbit+lebeszélhető telefon. hát köszi.
    egyik baratom debrecenben havi 4-ért 20/10-et kap a tvnetworktol…

  57. Gravatar Icon 56 California Max

    én is hurkotengedek át, nincs vonaldíj 3000ért, van normális stabil intenet kapcsolat a gts-től, amelyek amúgy teljesen korrektek ügyfélkezelés szempntjából is.

  58. Gravatar Icon 57 Dervenkal

    Hát nekem most bazi mákom van. Nyaralóövezetbe sikerült költöznöm, vagyis kb minden 5. ház lakott egész évben. Így aztán nincs is sok internetelőfizető. Igaz a T-com épp ezért nem is hajlandó ide internetet kötni, noha telefon van. Szolgáltat viszont a Fibernet, amit sokan szidnak, de nekem eddig bejött. Ingyen bekötöttek, 12 ezerér van sok csatorna és 4 megabit. És mivel a környéken én vagyok az egyetlen előfizető a 4 megabit az mindig 4. Néha kicsit több is. T-vel én is szívtam sokat. Pedig ha hagyták volna ide is hoztam volna az előfizetésemet…de nem hagyták. Ő pénzük.

  59. Gravatar Icon 58 al

    Vonalasom nincs, kábelnet meg önmagában 8900Ft és konkrétan 8mbit, ami állandó 900k feletti letöltést jelent. ADSL kuka. Remélem a T kabel utána megy a UPCnek és jönnek a magasabb sebességek. :) Engem érdekel. Nem állandóan használom ki, sima netezésnél ki sem használom de ha le kell rántani egy cd, akkor az azonnal legyen ott mert én így akarom és ezért hajlandó vagyok fizetni is.

  60. Gravatar Icon 59 diabolo

    vezetékes telefonra nincs szükségem, televíziót nem igazán nézek és megfelelő helyen lakom: digi 10megabit up/down, havi 2500. worth.

  61. Gravatar Icon 60 Saller

    Tökéletes tetkó? :D

  62. Gravatar Icon 61 pohly@

    angelday, megtisztelsz, már megint! :-)
    (már messze evezek a t-online-tól – nem nagyon messze, de az [origo] zrt. azért igencsak másik cégnek számít.)
    nem vagyok képben a mai adsl ajánlatokkal kapcsolatban, de nemegyszer láttam már “naked adsl” feliratokat magenta weboldalakon – ami nem más, mint a telefonelőfizetés nélküli adsl. szerintem létezik ilyen ajánlat, ez a megérzésem. meg az, hogy fentebb andropov tud valamit. vagy nem :-D

  63. Gravatar Icon 62 angelday

    Az internet előfizetőknek szükségük van hősökre.

  64. Gravatar Icon 63 CsasZ

    Pohly, rosszul tudod, nincs naked ajánlata a Magyar Telekomnak. Csak VoIP-al egybecsomagolt DSL ajánlat van, kb. azonos áron a sima konstrukcióval.

  65. Gravatar Icon 64 pohly@

    CsasZ: értem, akkor ez az autentikus info. Thx!

  66. Gravatar Icon 65 Xero

    Miskolc-belváros, 4-5 év upc után kb fél éve minden Digi. Nem bántam meg. TV jobb, szebb, a net meg ténylegesen korlátlan és bizony a 20 megás le és feltöltés is korrektül megvan.

  67. Gravatar Icon 66 jtimi

    van a t-online-nak naked adsl szolgaltatasa, csak olyan aron adjak, hogy nehogy barkinek is eszebe jusson ilyet rendelni (online nem is lehet). Itt megnezheted az arakat: http://www.t-online.hu/attached/20080411internet_aszf_dijtablazat_20080411.pdf