A Microsoft április végén emailben tájékoztatta az MSN Music szolgáltatásának vásárlóit arról, hogy jelen év augusztus 31-ével megszűnik az új számítógépre aktiválás lehetősége, mert a továbbiakban a Zune Marketplace nevű terméküket fogják előtérbe helyezni. Ez azt jelenti, hogy az MSN Music szolgáltatás keretében vásárolt DRM zenéket ezen időpont után csak azon a számítógépen, vagy eszközön lehet a továbbiakban hallgatni, amire augusztus 31 előtt aktiválva lettek.
Az MSN Music a Zune Marketplace előtti Microsoft kezdeményezés volt a digitális zene eladás világában. Akkor még abban hitt a Microsoft, hogy “PlaysForSure” platformot kell csinálni, és az Apple centralizált stratégiájával szemben az lesz a Helyes Út. Most meg inkább ők is az iTunes Store Microsoft változatában hisznek.
És nincsen is ezzel semmi baj. Baj azzal van, hogy konkrétan kihúzzák a dugót, elzárják a csapot: egyen mindenki kefét, aki megvette a DRM kódolt zenéjüket. Nincs migrációs útvonalterv, a hivatalos álláspont szerint írja ki mindenki CD-re a zenét, majd importálja vissza. Esetleg vásárolja meg újra.
Ismeretes, hogy a PlaysForSure DRM és a Zune Marketplace DRM más technológiával és eljárással működő, egymással inkompatibilis megoldások (illetve: a Zune zenéket a PlaysForSure platform lejátsza, de visszafelé ez nem igaz).
Az eset rávilágít egy problémára: a digitálisan vásárolt, DRM kódolt zenék mindig csak annyira lesznek jók, amennyire az azt szolgáltató cégek, vagy azok lehetőségei. Ezt elkerülendő vásárolhatunk DRM-free zenéket, vagy továbbra is CD lemezeket valamelyik kiskereskedelmi egységben. (Mint ahogyan Magyarországon ez pillanatnyilag lehetséges.)
Zárásként hallgassuk meg közösen ezt a kapcsolódó, és egyáltalán nem mindennapi Beastie Boys “Fight for your right” covert Andrew Paul Woodworth előadásában. A cover érdekessége, hogy ez az egyetlen, amire a Beastie Boys is áldását adta. (song via nyenyec)
Dalszöveg, mert Googlizni sem tudunk a szomorúságtól:
You wake up late for school man you don’t wanna go
You ask your mom please but she still says no
You miss two classes and no homework
But your teacher preaches class like you’re some kinda jerk
You gotta fight
For your right
To Party
Your pop caught you smoking man he says no way
That hypocrite smokes two packs a day
Living at home is such a drag
Your mom threw away your best porno mag
You gotta fight
For your right
To Party




A Beastie Boys szám címe helyesen “Fight for your right”, csakhogy kötekedjek
A cover meg tényleg jó.
DRM-től meg óvakodjunk, főleg, ha MS csinálja.
Ez azért nagy gyökérség volt.
Lejavítottam, köszi.
Csak kérdezem, mert nem tudom biztosan… Az itunes store-ban vásárolt DRM-es zenéket hogyan lehet DRM-free zenévé migrálni? Meg nem ipodon hallgatni – segédprogram nélkül mondjuk?
Szerintem sehogy. Ezért kell DRM free zenéket venni.
Hat azert ott a horror modszer – a DRM-es szamokat is ki lehet irni CD-re iTunes segitsegevel, utana mp3-ba rippelni.
Sose vettem itunesból zenét, ezért tapasztalat sincs, de a google ezt dobta ki DRMtelenítésre:
http://hymn-project.org/
Intergalactic planetary
Planetary intergalactic
Valld be, hogy ez az egész post azért született, hogy bepostolhasd a videót és a dalszöveget.
iTunes Plus zenét kell venni, az DRM-free. Csak sajnos a gyökér kiadók nem nagyon adják áldásukat a Plus lehetőségre…
Mármint lehet itt a MS-t és az Applet bűnbaknak kikiáltani, de ez az egész ott kezdődik, hogy amíg a kiadó nem egyezik bele, hogy versenyképes áron másolásvédelem nélkül adhassák el a zenéiket, addig hiába erőlködnek az ilyen irányú megmozdulások.
A DRM free dolgokra az Apple sem nagyon adta áldását. Elég kemény nyomás után hódolt csak be, és az a nyomás a kiadók felöl jött.
Kapcsolódó hír, hogy a NIN ingyen adja a legújabb albumát.
http://theslip.nin.com/
Vonatkozóan: http://diveintomark.org/archives/2008/05/06/the-day-the-music-died
És csak egyet tudok érteni az ottani első hozzászólással: igazán sajnáljuk azt a 26 embert, akik még ott vásároltak zenéket
Én az a a hülye vagyok, aki megveszi a CD-t. Vagyis legalábbuis megvenné. Ugyanis a lergtöbb CD-hez nem lehet hozzájutni magyarországon. Jelenleg fél éve várok egy lemezre, mert a magyar nagykernek nem éri meg behozni, és másfél-kétszeres áron eladni nekem, aki fizetnék érte.
Az amazont hagyjuk, mert a magyar posta és a vám vagy lenyeli, vagy belelép a közepébe. Netalántán visszaküldi, mert a postásnak épp leesett a gyűrű az újjáról, és nem ér rá kihozni.
Az EU-s amazon sem szállít ide….
Erről ennyit.
paperfellow, én a US Amazon Store-ból már számtalan könyvet és CD-t rendeltem. Teljesen megbízható. Szerintem próbáld ki.
most akkor elmorzsolok egy konnycseppet az apple altal telibeszart kishazankban innen a budirol blogolva -gyurott morizkat plastik blogra cserelte a 90es evek- es tovabbra sem erdekel h a microsoft vagy az apple mit talal ki zenei forradalom cimen
tovabbra is azokrol a mindenki szamra egysegesen elerheto platformokrol szerzem be a 320as mp3at vagy flacet (mert a winamp ezt is lejatszik helo itunes) mint eddig pl. additech
http://www.addictech.com/
paperfellow, az EU-s amazonok marpedig szallitanak, sot, kerhetsz futaros (vagy EMS gyorspostas) kiszallitast is emlekeim szerint.