Náncsi néni vendéglője (Hűvösvölgy)
Nem először járok ebben a tényleg nem belvárosi étteremben, amit valamiért az összes étterem guide megemlít a felkeresendő helyek között. Most, a három napos hétvégén is eljutottunk oda, és ettünk.
Aki nem ismerné, egy gyors összefoglaló: a Náncsi néni megpróbálja megtestesíteni a XX. század elején levő pesti polgári éttermi vendéglátást és romantikát. Magyaros ételek, Krúdy Gyula frekventált idézése az étlapon, húslevesek, gőzölgő húsok, főtt répák, fröccsök, üveges szódavíz. A Michelin Guide is 2002 óta “Bib Gourmand” kategóriában ajánlja az éttermet.
Lássuk tehát mit főztek nekünk!
Ami a meleg tavaszi napon feltűnik: mennyire családias a hely. A kerthelység rész teljesen tele, kisgyerek-kutya-macska-szaladgál, az egyik sarokban még egy kis játszótér (!) is telepítve a gyereknek hintával (kell-e mondani, hogy azt is lökik ezerrel?). Elég sűrűn ülünk, olcsó műanyagszékek, kinn vagyunk, tehát lehet dohányozni — én ezen már csak legyintek, mire eljutunk oda, hogy dohányozni étteremben nem.
Italnak egészen kiváló bodza szörpöt rendeltünk, ami öblös nagy pohárban, jéggel és szívószállal érkezett. Ilyet korábban csak vidéken ittam, még egészen kisfiúként. Igazán remek volt, tényleg.
Ételnek a napi étlapról választottam egy nyári borsó levest, utána pedig kacsacombot. A leves meglepő módon paprikával volt elkészítve, ami adott esetben lehet egy másik iskolai irányzat, én most kimondottan nem ezt vártam. De tegyük fel, hogy a borsó levest lehet paprikával is készíteni. A sárgarépa nem mini (bébi)répa, ami számomra egyértelműbben fejezné ki a zsenge tavaszt, hanem egyszerűen feldarabolt zöldség. A lé ízesítése nem volt különösebben maradandó, a borsó mennyiségét sokallottam (nekem minden borsó kemény valamiért — fene se érti).
A kacsacomb eléggé “szárazra” lett sütve, teli keményebb részekkel. Őt magát közepesnek értékeltem. Köretként a tört burgonya egyes részeinek fura volt az íze, a “velesült máj” szerintem nem vele sült, de nagyon finom, kevés, de finom. Az egyéb, ilyenkor szokásos gyümölcsök, mint aszalt szilvák és barackok nekem nem annyira.
Desszertnek madártejet választottam, kicsit túl mázas volt, könnyedebben jobb lenne az.
Volt egy olyan elképzelésem, hogy a nagy tömeg az ételek minőségének rovására fog menni. Egyáltalán nem ettünk végül rosszat, de érezhető az ipar jelleg. Nagy a forgalom, jönnek – esznek – elmennek. Jönnek – esznek – elmennek. Jönnek – esznek – elmennek. Jönnek – esznek – elmennek.
Ajánlani tudom a Náncsi nénit, viszont ismerni kell ahhoz, hogy megértsük ezt a különálló kategóriát. Szerintem túl nagyra nőttek, és az odajáró közönség konkrétan nem érdekelt abban, hogy jó házias kosztot egyen. Érezhetően a közönség azért megy oda, mert kell egy jó családias étterem, ami “doesn’t suck” — ez volna a Náncsi néni (kicsit olyan, mint a Rosenstein).
Ez teljesen rendben is van, de könyörgöm, hagyjuk akkor ezt a Bib Gourmandozást (étlapon is postolják ugye, valamint a sok külföldi alapján vélelmezhető, hogy hírelik többfelé). Én tényleg azt várnám el ilyen esetben, hogy az összes étel eltölt azzal az érzéssel, amit az otthoni házias konyha nyújt, ezt a vidéki romantikát szerintem senkinek nem kell bemutatnom. De egyáltalán nem ez van, roppant kis mértékben jön át az a miliő, amit megfogalmaztak maguknak. A tulajdonos érzésem szerint vendégként nem ült benn — ha ugyanis komolyan gondolja a megfogalmazott szövegeket, akkor mindez nem így van.
A Náncsi néni hétvégi ebédre inkább családi rekreációs tevékenységnek és közben kosztolásnak, mint Krúdy Gyulásan jót enni akaróknak való. Attól messze van, bár értékelnünk kell azt, hogy legalább ez megfogalmazott cél.
Továbbra is hiszek abban, hogy egy kellemes, kicsi, igazán jó magyaros étterem tud Michelin csillag színvonalon létezni Magyarországon. Ez pedig a közhiedelemmel ellentétben nem a Náncsi néni. Uj Péterrel voltunk Újpesten az Külvárosi kávéházban (ami étterem is egyben, remélem jól emlékszem a nevére), na, ott még Vendelin-típusú pincérek voltak. Sajnos állítólag ma már azok sincsenek, viszont ott többet kapni ebből az érából, mint a Náncsi néni-féle elkommercializálódott-krúdys-mű-PR-ból.
Négyes alá, mert nincs alternatíva.
Náncsi néni vendéglője
Ördögárok út 80.
(1) 398-7127, (1) 397-2742
http://www.nancsineni.hu/
Mici
Kesztyűs kéz a “végítélet”, azt kell, hogy mondjam…
Náncsi utóbbi időben inkább gáz volt mint élmény. Legszörnyűbb: rántott libamáj (rossz minőség, baromfiudvar-íz, harmadosztály) zsírosan stb. Ezzel együtt ettem jó sztéket, kispörköltet és persze bodzát.
Messze nem Bib Gourmand, messze nem éri meg a kiTAXIZÁST (hisz normális ember megiszik egy pohár bort a vacsorához) az Ördögárok utcáig.
Házi, magyaros koszt jól és olcsón: Zöld Kapu, Óbuda, Szőlő utca.
greg
1-2 éve voltam én is Náncsi néninél, de nem értettem akkor sem h mi ez a felhajtás. teljesen átlagos kaja, felszolgálás. házias, retró feelingből is lehet olyat csinálni, hogy ne azt érezze az ember, hogy a 80-as években miből főzték a anyáink, nagyanyáink az ebédet amikor egy fajta liszt, egy fajta túró, egy fajta akármi volt csak. persze nem tudom most milyen a hely, de félek most is max egy erős közepest homorítanának nálam is.
up
Megőrülök attól, hogy Magyarországon a vendéglátás non plus ultrája a “házias koszt”. A vendéglátás épp attól vendéglátás, hogy profi szakemberek űzik (nem itthon, jobb országokban), akik mélyebb ismeretekkel rendelkeznek, mint a háziasszonyok, jobb alapanyagokhoz és jobb konyhatechnológiához férnek hozzá, ergo sokkal jobb eredményre juthatnak, mint a háziasszonyok.
Persze nálunk a házias koszt standardja is jó mélyre szállt: szarrá klopfolt, kiszárított rántotthús, olajjal jól átitatott, rossz prézliből készített bundában, oszt gyerünk!
Mindegy. A Náncsi néni nem lóg ki sajnos nagyon fölfele a hazai drága éttermek átlagszínvonalából, de néha ehető. Nagyon jó volna, ha ez volna a népkonyhai színvonal. Michelin-ajánlást meg azért kapott, mert a Michelin Guide próbálja mindenütt fölfedezni a colour locale-t, a helyi gasztronómiát előtérbe helyező konyhákat, és Budapesten végképp nem talált olyan éttermet, amelyet akárcsak ajánlhatott volna (ez az ajánlás még fényévnyi távolságra van az igazi Michelin-csillagtól – nemrég Prágában kiosztották az első Kelet-Európait, pedig úgy gondoltuk, hogy a magyar konyha a világhírű, nem a cseh), így került bele a Náncsi.
A Krúdyzás meg olyan a vendéglátásban, mint a Neumann Jánosozás az IT szektorban. A dicső múlt talán feledteti a jelen nyomorát.
up
Mici, zu: Zöldkapu: http://index.hu/politika/bulvar/mereg712p/
(egyébként tényleg ehető volt a kaja, amikor ott jártam.)
pappito
Zöld kaput konfirmálom, nekem csak pozitív tapasztalatom volt, pontosabban hozta az elvártat. Ha Krúdy fílingérzés kell, akkor Kéhli vendéglő igazi velőscsonttal, igazi pincnökkel. Náncsi néne a kanyarban sincs.
Longhand
micsoda madárcsicsergős, nyikorgóajtós, ebédzajos weboldala van az étteremnek
angelday
up: “Michelin-ajánlást meg azért kapott, mert a Michelin Guide próbálja mindenütt fölfedezni a colour locale-t”
Csak azért, mert ahogy írom: “nincs alternatíva”.
zsolo
A borsó levest lehet paprika nélkül is készíteni?
Casper
A weboldal is megérne egy posztot. Nekem tátva maradt a szám tőle. Persze nem azért mert olyan jó. True story
eFi
Pro: Én őrzök a jobb féltekémben rendes túrógombóc élményt a Náncsi néniből – gigászi gombóc szépen gőzölve, rengeteg tejföllel, ahogy kell.
Con: a túrógombócos session alkalmával minden más közepes volt (sajna nem tudok fogásokat sorolni, mert rég esett meg a dolog).
Borsóleves paprikával: simán fátter! bár akkor már csibeaprólékot bele és kézzel tépett csipetkét aztán az már korrekt becsinált.
Btw magyar qlinária: ha eljutok odáig valaha, hogy el tudok tartani egy éttermet (just for fun, hogy ne a megélhetést kelljen kitermelnie és emiatt korcsosodjon el), lesz benne rendes eFi nap, amikor ha bejössz, nincs étlap és azt eszel, amit én rád nézve kitalálok & elkészítek Neked
SPS
jönnek-esznek-elmennek …
eFi: én bejelentkeznék hozzád étterem nélkül is
mikike
eFi: ez az étterem tökjó lenne, de aztán gyárthatnád sorra a rántott húst mert a népnek arra van igénye. Meg reggeli italra.
mikike
Ja, és kifelejtettem, hogy a lasagnéhoz mindig legyen ketchup…
Dewla
Ez egyébként alaptétel: Ha náncsi néni, akkor túró gombóc.
Zoli
Józsi és mindeki aki szeret jót enni:
Van alternatíva!
Próbáld ki a Kéhlit Óbudán.
Én étkeztem többször Náncsiban is, van összehasonlítási alapom.
Bár nekem Náncsi is bejött, ők csak fake Krúdy feelinget tudják. Igazi velőscsontos kisfazekat ahogy az öreg ette nem ott találsz.
http://www.kehli.hu/
Árilag aúgy szerintem lényeges húzósabb mint a Náncsi, de megéri szerintem.
kast
a tepsis csülköt felvágták 1 centi vékony szeletekre és szárazra sütötték, ennyire még én sem tudom elrontani..
béna konyha
személytelen kiszolgálás
üvöltöző gyerekek
kettes alá
blaine
ami megmaradt bennem: vegaként kétszer is rántott sajtot rendeltem, és vicces volt, ahogy a tényleg hatalmas tányéron a pincér próbálta lecsúszás nélkül kihozni azt a pár pici sajtot.
ami engem illet minden alkalommal éhes maradtam, arról nem beszélve, hogy a házias jegyek (se az elkészítésben, se a tálalásban) nem jöttek át soha azoknál amiket rendeltem. a környezet és az étlap tényleg kellemes viszont.
sonik_n0ise
náncsinénit olyan 6 éve húztam le listáról, amikor a pincér, miután megkrédezte h parancsolunk-e még vmit, (“nem köszi”), kérdezés nélkül kihozta számlát. mi ez, b+ windows? ÉN nem kértem h megcsináljad helyettem, értem én h nagy pörgés és ideje van fizetésnek, de ezt én szeretem eldönteni h mikor mit kérek: kaját, piát, sütit, számlát, stb.
ergya!
zöldkapu rulez, amúgy.
Zsoltik@
Borsó levest csak piros paprikával. Baranyában, Nagymamám (is). És az se baj, ha még lehet néhány karika zöld-csípős-hegyeset belemetélni. Téglányi nagy szelet fehér kenyérrel (mivel a leves tészta nélkül). JAJJAJAJAJA, I miss You, Granny.
http://www.flickr.com/photos/zsoltika/493835007/
A.
Mici , Zoli, kösz az alter tippeket, ha valaki tud meg Krudy jellegu helyet az orszagban, ne tartsa magaban…
TopiG
Tudná valaki definiálni a házias koszt kifejezést? Mi a fasz az? Hogy mondják franciául, olaszul, spanyolul?
Ha jönne valaki külföldről, aki ért hozzá, és mondaná, hogy “Ok dude, cut the crap and show me what you guys are capable of cooking here in muthafuckin’ Hungary”, és én történetesen nem szeretnék szégyenkezni, akkor elvinném Lovasra, a Lovas Csárdába (meg valakit gyorsan elszalajtanék Tiszacsegére korhelyért). Hogy itt tartunk most, magyar konyha at its best.
Zeusz
Angolul kb. homemade cuisine vagy homemade cooking. Ho’méjdnek ejtik, nem ‘hóm ‘méjdnek.
És egy kis Carlin a végére (elnézést az asszociációért, nem tudom kihagyni) :
Homemade flavor. Folks, take my word for this, a food company operating out of a ninety-acre processing plant is functionally incapable of producing anything homemade. I don’t care if the CEO is living in the basement, wearing an apron and cooking on a hot plate, it’s not gonna happen.
Sometimes the advertising people realize that ‘homemade’ sounds too full of shit, so they switch to ‘home-style.’ They’ll say something has ‘home-style flavor.’ Well, whose home are we talking about? Jeffrey Dahmer’s? ( http://en.wikipedia.org/wiki/Jeffrey_Dahmer http://www.zsaru.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=2109 )
Akyto
A magam részéről a házias ízek rajongóinak melegen ajánlom egy kipróbálásra a kedvencemet:
http://www.zilavendeglo.hu
itt találtam egy régebbi tesztet is:
http://medwe.hu/ettermek/556zila.html
Balázs
Náncsi néni miért nincs fenn Twitteren?
_flex
Én is ajánlok akkor egyet/kettőt Veszprémből: http://www.villamedici.hu/hun/ettermek.htm
Egy próbát megér, ha valaki épp arra jár. Egymás mellett van a két étterem.
balint
“lesz benne rendes eFi nap, amikor ha bejössz, nincs étlap és azt eszel, amit én rád nézve kitalálok & elkészítek Neked
”
csak egy darab papír kell, amit kiraksz minden asztalra, hogy:
eFi vagy nem eFi, ez van.
eFi
mikike: félreértesz. Természetesen lenne default chef, aki főz, de ha nekem olyanom van, akkor én főzök és akkor nem a vendég dönti el, hogy mit eszik – this is teh dream.
Dale
Köszi a tippeket, a Kéhlit majd megnézzük.
Amennyiben nem házias, ámde különleges éttermi élmény kell, akkor a Tortugát érdemes meglátogatni. Splendid interior design, kalózok, teknősök, jó kaja, megminden.
http://www.tortuga.hu/
iRaky
Ha vidéken jársz, feltétlenül próbáld ki a Borsod megyében Bodrogkeresztúron a Lebuj-pincefogadót! Már sok étteremben jártam kis rántotthús alakú országunkban, de még mindig ez az igazi magyaros, parasztos ítvilág viszi a prímet! A kiszolgálás is pazar! Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Forsage
eFi: én így kóstolatlanban, de nem látatlanban azt mondanám, lehetne heti több eFi-nap is
még amit érdemes lenne, nagyon friss alapanyagokkal csak 2-félét minden nap, mindig mást.
alternaiv
Az én javaslatom, főleg vasárnapi, családi ebédekhez: Kakas Étterem, Pestlőrinc ( http://href.hu/x/5oi4 ). Házisa ételektől egészen a nemzetközi konyháig bezárólag: legutóbb fantasztikus Új-Zélandi bárányt ettem ott. A kiszolgálásra sem volt sosem panasz, sőt.
Péter [PSP]
Szerintem sincs benne semmi extra, mondjuk egyszer ettem ott valami kandírozott epres húst, no az elég jó volt ;-D
malacful
nem homemade cooking, hanem family restaurant.
csillagharcos
itt van a legjobb bodza szörp:
http://www.vendegfogado.hu/
itt meg a legjobb kacsacomb:
http://www.lampasetterem.hu/
Flash
nagyon jó borok, a legjobb csülök amit valaha ettem:
http://www.schieszl.hu/
http://www.schieszl.hu/vendeglo/etlap.pdf
http://www.schieszl.hu/vendeglo/itallap.pdf
engie
Az én ajánlásom: http://www.faypreshaz.hu
Jól főznek, kiszolgálás lassú, viszont az ételek frissek.
Zila
Ugyan nem házias de ha jó steak-et akartok enni akkor: http://www.steakhouse.hu/
A weboldal gáz, a hely nem
minicoreduo
legjobb kacsacomb: Klassz (www.klassz.hu )
legjobb házias a a nagyfaluban: Kiskaukk (1913-óta…) (www.kiskakukk.hu )
iRaky
“Ez itt a reklám helye!” De legalább többször átélhetem majd a kulináris ill. gasztronómiai orgazmusok tömkelegét bárhol járok az országban
fapina
“…nem volt különösebben maradandó…” “…eléggé ‘szárazra’ lett sütve…” “…teli keményebb részekkel…” “…egyes részeinek fura volt az íze…” “…kicsit túl mázas volt…” – - –
ezek után nem merész dolog:
“Ajánlani tudom a Náncsi nénit…”
[ gondolom, az ellenségeidnek ]
meg a
“Négyes alá.”
– nem inkább a ‘kerüljük-el-jó-messzire’ ?