Földhoz ragadva

foldhozragadu_wwwkepfeltolteshu_.jpg

A bitekkel teljesen átitatott techno-kultúránk mellett igazi csemege Ekker Józsi blogja, a Földhoz ragadva. Már figyelemmel kisérem egy ideje, remek összefoglaló, poszt-szocialista kis magyar valóság, izzadt kockás inges, porhomokba embeddelt királydinnye hangulaton mozgó írásai vannak.

Nekik is Dákójuk volt, mint nekünk, és ahogy én is eljutottam gyerekkoromban a horvát tengerpartra, ők is lementek Görögországba. Én akkor a gyerek voltam, ekkerjoz pedig már apa, de meglepő a hasonlóság és közös élményanyag. Ebből ragadunk ki most szemelvényeket:

Reggel felé jutott eszembe a görög utazási reklám, félszóval megemlítettem Csillinek, volna-e kedve utazni, tengerparton nyaralni. Belgiumba nem szeretett volna jönni, tudta szegény, mi vár rá, órákat, napokat várni egy-egy autótelepen, de Görögországra azonnal rábólintott.

(…)

tiszta ógörög hangulatom támadt, már láttam magam előtt a dór-ión-korinthoszi oszlopfőket, a kariatídákat, felcsendült belső fülemben a szirtaki, Mikisz Theodorakisz zenéje, Anthony Quinn táncával. Azonnal kifizettem egy apartmannt a Heraklesz-apartmanházban, földszinten, fürdőszobával, terasszal, konyhával, piszok jól nézett ki a fotókon, a tenger 200 méterre, parkolás az udvarban, ott a helyünk.

(…)

Az OTP-nél kaptam görög drachmát, olyan három forintért adtak egyet, szigorúan felírták az útlevélben őrzött valutalapra, bezony, akkoriban ez volt a rend. Nem annyi valutát vettél, amennyi kellett, hanem amennyit adtak.

Míg Csilli pakolt, átnéztem a Daciát, beszereltem egy direkt kapcsolót a hűtőventillátorhoz, nem akartam a meleg miatt aggódni. Vettem a lengyelpiacon a román árusoktól pár tartalékalkatrészt (egy kisebb raktáram volt már, de hátha kell), két kanna benzint, kicseréltem a légszűrőt, felfújtattam a gumikat, részemről a szervíz kész volt.

Nekivágtunk Macedóniának, egyre sötétebb lett, és egyre gyűröttebb a föld. Fáradt is voltam, a Dacia feszültségszabályzója kipurcant, nem volt töltés, halványan világítottak a fényszóróim, alig láttam az utat.

(…)

Sok kis szupermarket nevű párnégyzetméteres üzlet állt a környéken, vettünk zöldséget, kenyeret, tojást, nem volt olcsó. Úton hazafelé a kemping melletti étteremnél fagyiztunk, Dávid közben fölvett a földről egy almát, ami a kerthelyiség fáiról esett le. A fagylaltos néni odaszaladt, elvette a szatyromat, és teledobálta a fáról szedett almákkal, amennyi csak fért.

(…)

Lenn a parton állt egy kisebb kocsma, sokszor nézegettük Csilluval, utolsó kempinges esténken beültünk vacsorázni. Ideje is volt, untuk a sok konzervet már.

(…)

Nagyon gyorsan készen lett a vacsoránk, hatalmas tálon jött rengeteg sültkrumpli, nyers paradicsom, uborka, fokhagyma, pár ismeretlen növény, középen a kékre sütött hal. Kaptunk mellé mélytányérban, joghurttal leöntött fokhagymás uborkát, vagy olyasmit, minden nagyon finom volt. Dávid fülig maszatos lett, mindkét kezében egy-egy krumplival elindult barátkozni a férfiak felé. Kaptunk egy kancsó bort is, sötétvörös, szőlőízű bor volt, életemben nem ittam jobbat.

Az élmény, amikor Dákóval megyünk maga a kaland. Fantasztikus.

Érdekes módon olyan, mint az iskolában egy esettanulmány: nincs megoldás, nincs benne dráma, maga a felrajzolt, megfestett kép a termék — erről szól. A teljes írást átszövi valami idealista, romantikus, szerény kép, hogy kedvem lenne valami wordbe átcopypaste-elni és úgy olvasni.

Ha Goldenblogot akartok látni hülyegyerekek, akkor tessék: Földhöz ragadva.

best_of_show.png

12 Responses to “Földhoz ragadva”

  1. Gravatar Icon 0 goldenblog

    Akkor nevezd is majd be izibe, ha elindultunk. He. :)

  2. Gravatar Icon 1 angelday

    Be is fogom (magam helyett), ha majd elindultok.

  3. Gravatar Icon 2 malacful

    ekkerjoz jo fejnek nez ki, kar hogy lenezi a fel vilagot. Az iwiwes oldalat pl. ne nezzuk meg merazgáz.
    De neha van ertek abban amit csinal.

  4. Gravatar Icon 3 angelday

    Ha már Goldenblog: szerintem az ilyen “upcoming”, “hidden gem” blogokat, kategóriákat kellene megtalálni és promózni. Ezek az igazi olvasmányok!

  5. Gravatar Icon 4 angelday

    malacful, megnéztem és kurvára nem gáz.

  6. Gravatar Icon 5 malacful

    angelday,
    szerintem meg nagyon gaz az az oldal, de nem kezdem el kivesezni, mert az megiscsak snassz. whatever

  7. Gravatar Icon 6 kelemenbandi

    Többen voltak, nehezen találtam, de tényleg nem az. Belőlem legalább nincs sok. Azt hiszem csak három. :D

  8. Gravatar Icon 7 fapina

    “… hülyegyerekek…”

    okosan beszéjjé, mer’nyakonbaszlak, h’megőrülsz!

  9. Gravatar Icon 8 angelday

    malacful, welcome back!!

  10. Gravatar Icon 9 pappito

    na ezért nem iwiwezek :)

  11. Gravatar Icon 10 ion

    Ezt fotoztam nektek Dublinban:
    http://tinypic.com/view.php?pic=1zmm82v&s=3

  12. Gravatar Icon 11 P

    Sztem jol ir. Elvezet olvasni:)

    A temak egyszeruek, de nem is kell mindennap megmenteni a vilagot.