Tetoválás

BUDAPEST, 2008. május 19. — AZONNAL KÖZÖLHETŐ — Sasvári “angelday” József, jelentős magyar blogger és esztéta a mai napon hosszas folyamat eredményeként megjelentette azt a tetoválást, amit már hetek óta fejleszt a laborban. Sasvári elmondta, hogy nem volt könnyű elengedni az alkotást, de mint hozzátette, Esterházy Péternek sem volt könnyű elengednie a Harmonia Cælestist.

A blogger kinézett az égre és úgy látta, hogy nem fog esni az eső május 19-én 17 óra 45 perckor, ami körülmény teljesülése esetén valóban el kell engedni a projektet.

A 2001 óta online publikáló gépnyomó szemei sarkában kövér könnycsepp gördült elő, amikor arról kérdezték, hogy akkor most ez a tetoválás tulajdonképpen hogy. Láthatóan mély, érzelmi pengetnivaló húrok rezdülnek meg az FMCG és előtte Index munkahelyeken eltöltött keserű évek miatt a blogger lelkében.

“Csak ez maradt nekem. Onnan.” — mondja szótlanul, mielőtt elpityeredik. Sasvári az alábbi hivatalos közleményt jelenteti meg, amelyet itt olvashat (és tölthet le!) a nagyérdemű.

– vágás –

Elérkezettnek látom az időt, hogy kitegyem a személyes jellegű tetoválást. Mint minden örök érvényű dolgon, ezen is sokat agyaltam, gondolkodtam, emésztődtem. Viszont most azt hiszem megvan a végeredmény, amit feltárhatok az internets széles tömegei előtt. Íme:

c64paletta.jpg

Ez itt a Commodore 64, 8 bites gép színpalettája. 16 szín, “növekvő” sorrendbe téve a könnyű azonosíthatóság miatt. Eredetileg ezt az osztást Deekay készítette (talán fejből, talán Photoshoppal sorba rendezve), amiben aztán megláttam a potenciált.

A tökéleteset.

A Commodore 64 számomra az a gép volt, ami elindított egy irányba. Az első billentyűzet, amit nyomogattam. Az első élményem a jövővel. 1986-ban, 22 éve. TVBASIC, minden megvolt. Nélküle nem az lennék, aki most vagyok. A Commodore 64 egy olyan élmény volt az életemben, ami ha a fene fenét eszik is örökké megmarad. Ha úgy tetszik: beleég.

A C64-en mindig is a grafikákat imádtam. Hátterek, sprite-ok, főellenségek, raszter-hurkák a demókban. Imádtam őket. Játszottuk a játékokat, rúgtuk a porban a labdát, aztán mentünk vissza Rambózni. Sose láttam szebb címlapképernyőt.

Sok számítógépem volt az idők során, de soha nem lesz még egy olyan, mint a Commodore 64 volt. Az a 16 szín örök darabként fog tündökölni a nerd palettán (csuklyásizmon?).

c64tat.jpg

Függöny.

update: A mögöttes matematika és pontos színkalkuláció is elolvasható ezen az oldalon (thx Credo!). Itt pedig megismételjük a HEX értékeket, mit holnap el is kezdek memorizálni:

00 00 00
FF FF FF
68 37 2B
70 A4 B2
6F 3D 86
58 8D 43
35 28 79
B8 C7 6F
6F 4F 25
43 39 00
9A 67 59
44 44 44
6C 6C 6C
9A D2 84
6C 5E B5
95 95 95

63 Responses to “Tetoválás”

  1. Gravatar Icon 0 medoc

    Ez kész… :)

  2. Gravatar Icon 1 airpeet

    :D :D

  3. Gravatar Icon 2 D@y X

    Vicces :D

  4. Gravatar Icon 3 Hofstatter

    Saját honlapot neki, aztán megyünk diggelni. ;)

  5. Gravatar Icon 4 tamas

    ha lenne plasztikjozsi-reszveny, akkor most csunyan bebuknal (:

  6. Gravatar Icon 5 bodzasfanta

    grat :D

  7. Gravatar Icon 6 bobbyperu

    tamasnál a pont

  8. Gravatar Icon 7 ac3

    tamas: de tegnap tuti felment volna az arfolyam:)

  9. Gravatar Icon 8 airpeet

    az eredeti (mármint amit fel is varrnak rád) mikor lesz látható?

  10. Gravatar Icon 9 edhellon

    Pedig biztos voltam benne, hogy esni fog az eso… de ez tenyleg kesz. :)

  11. Gravatar Icon 10 ac3
  12. Gravatar Icon 11 netman

    lol :D

  13. Gravatar Icon 12 Blaci

    Patent! :-)

  14. Gravatar Icon 13 4Si

    Nem erre számítottam. Nem nyilvánítok véleményt. :)

  15. Gravatar Icon 14 rabasz

    hmmm…hát…eredeti

  16. Gravatar Icon 15 Hofstatter

    én titkon egy kobiban is reménykedtem.. :D

  17. Gravatar Icon 16 Bubus

    te beteg vagy :D :D

  18. Gravatar Icon 17 gergoke

    Végűl nem lett igazam, de ennek most igazán örülök!

  19. Gravatar Icon 18 jack ez

    OFF: Józsi, nem te dobáltad meg Steve Ballmert?
    Bár akkor almával dobtad volna, nem tojással…

  20. Gravatar Icon 19 ScoTTT

    Zsír! Egyedi, eccerűű, letisztult…. eccerűűen naccerűű. Tényleg zsír! Kalap emel!

  21. Gravatar Icon 20 kast

    szerintem mehet

  22. Gravatar Icon 21 rrd

    bejött :)

  23. Gravatar Icon 22 poTomek

    spekuláció

  24. Gravatar Icon 23 _alesi_

    lolmao :)

  25. Gravatar Icon 24 iRaky

    Kicsit kocka :D

  26. Gravatar Icon 25 Jhonny

    Ebből konkrétan mi az, amit te csináltál? :) Mert kitölteni 16 kockát 16 színnel, az kemény meló.

  27. Gravatar Icon 26 tomi

    szerintem a minta még oké, de ne odaaaa!!

  28. Gravatar Icon 27 tomi

    Ez NEM is jó!

  29. Gravatar Icon 28 un.

    Mint ötlet eredeti bár egy tested van életedben ha egyszer felnyomod akkor az már ott marad :) Demost ménem Bill Gates arcképét tetováltattad ? :D

  30. Gravatar Icon 29 Nes

    A farkadra tetovaltasd korbe korbe.

  31. Gravatar Icon 30 Nargoth

    nekem a kedvencem a hasra tétovált fraktál. Hízáskor zoomolna.

  32. Gravatar Icon 31 pko

    Nehogy oda varrjad! Az gáz lenne! Egyébként meg tuti! :)

  33. Gravatar Icon 32 ant

    Akkor mar inkabb egy raszter-hurkat!

  34. Gravatar Icon 33 pappito

    originális, bár a space invaderes viccesebb. ámde! vajon hogyan lesz színhelyes a bőrödön? pantone skálával mész az orrbavalós varrodába?

  35. Gravatar Icon 34 rivera

    hát mint ötlet fasza de tetkónak nem tetszik mert túl színes.
    talán csuklón-bokán mutatna valamennyire, de vállon-háton stb sehogy, egyszerűen olyan lenne mintha odafosták volna. másrészt _alakban_, messziről az elcsépelt barcode tetkóra emlékeztet, no offense, zx48-c64/128 világban cseperedtem szóval sokat jelent nekem is a szprját-raszter-scrollrutin-stb, de ha kockulni akarnék inkább egy assembly kódrészletet varratnék fel vagy mondjuk wizard of war bármit.
    bár ez a tetkó dolog is olyan hogy a kilencvenes évek elején meg voltam őrülve érte, varrattam párat és azt gondoltam hogy ha lesz később alkalom-lehetőség folytatom, most meg igazából a meló mellett szétvarrathatnám magam mégse teszem, nem érzek rá késztetést.

  36. Gravatar Icon 35 angelday
  37. Gravatar Icon 36 Attila

    rivera: természetesen Wizard of Wor.

    Köszönöm.

  38. Gravatar Icon 37 rivera

    Pedig pont éreztem is hogy elbaszom, csak lusta voltam rákeresni.

    Nekem a tökéletes tetkó amit már igen rég megálmodtam de nem rakattam fel az a hetedik pecsét zárójelenete, ahogy a halál táncba viszi a szereplőket. Mondjuk ezzel is az a baj mint a tiéddel, hogy hiába jelent nagyon sokat nekem, ha tetkóként nem néz ki sehogy sem.

    http://keitholbermannisevil.files.wordpress.com/2006/09/seventh-seal.jpg

  39. Gravatar Icon 38 Benjamin

    Egyik tetko se lehet olyan jo ami 1-2-5-10-X ev mulva is tetszene, aztan cseszhetem mert le meg nem jon. Sose csinaltatnek…

  40. Gravatar Icon 39 rivera

    Benjamin, egyrészt nem szabad divatból csinálni, mert abból lesz az x év múlva megbánt csajoknál segfölötti nonfiguratív fasziknál vállra rakott kommersz szarság ami gyakran szembejön a Balatonon. Ha megvan az ami tényleg jelent valamit stb és felvarrják, 1o év múlva már fel se tűnik hogy rajtad van, olyan mint egy anyajegy vagy akármi, hozzád tartozik.

  41. Gravatar Icon 40 shoebaron

    C64 az felejthetetlen tényleg!
    Nekem a zenék is nagyon bejöttek! Egy sor remekmű. Pár hete rákeresgettem és döbbenet milyen remixek vannak már a régi c64-es zenékből.

    Na ad jöttél volna Steve Ballmerre lett volna mit írni. Elég durva volt élőben ez a tojásdobálósdi.

  42. Gravatar Icon 41 PAStheLoD

    lolwut?

  43. Gravatar Icon 42 _psc_

    Én ha lettem volna Idegenlégiós, akkor az Idegenlégió emblémáját szívesen viselném akár öreg koromban is.
    De egy ilyen 8 bites színpalettát, egy film jelentét, sb.stb., valószínű, megbánnék 10-20 év múlva.

  44. Gravatar Icon 43 zsutti

    Szinte beteges, de eredeti!
    Azért örülök ám neked, az első tetkó nagy élmény!

  45. Gravatar Icon 44 zsutti

    Videó nincs?

  46. Gravatar Icon 45 Credo

    Mint szintén C64 rajongó, jónak tartom az ötletet, bár lehet, hogy máshova kéne. Egyébként Deekay palettája pontatlan. Az óta Pepto jutott a legközelebb a megoldáshoz, hosszan kifejtette 9 tizedes jegyig itt: http://www.pepto.de/projects/colorvic/ – maga Bob Yannes, a VIC-II egyik fejlesztője is korrektnek tartja.

  47. Gravatar Icon 46 angelday

    Thanks, frissítettem az eredeti postot az új információval.

  48. Gravatar Icon 47 human

    tényleg nem szedhető le, lézeres eltávolítás?

  49. Gravatar Icon 48 xtal

    “csajoknál segfölötti nonfiguratív”

    szaknyelven: seggagancs

    http://href.hu/x/5qny

  50. Gravatar Icon 49 Zila

    Nagyon jó, csuklón jól mutatna és többet nem kellene színes karkötőket vásárolni külföldi nyaralásokon :) )

    Egyébként ez a igazi tetkó: a motívum 22 éve ott ég az agyban, az még 40 év múlva is ott fog izzani. Lehet, hogy elfelejted lehúzni a sliccedet a wc-n, de a palettára még emlékezni fogsz :)

    Én vettem egy Wizard of Wor figurás pulcsit :) Eddig sajnos senki nem ismerte fel…

  51. Gravatar Icon 50 szenyo

    tudtam, hogy átbaszás.

    Nem is pdf. :D

  52. Gravatar Icon 51 Ogelo

    Gyűjtsünk Józsinak! Mennyit ér meg nektek, hogy tényleg feltolja magára ezt a tetkót? :-)

  53. Gravatar Icon 52 klarky

    Nem is tudom… Melyik szalonban csinálnák ezt meg színhelyesen? Legyen inkább a Commodore C betűje. Az egyszerűbb és a veled korabeliek értik is. Ha már…

  54. Gravatar Icon 53 edhellon

    Zila, en neha jovok a mission impossible-s polomban dolgozni, es eddig egy srac ismerte fel a gyarban. Ezek a mai fiatalok nem is igazi geekek…

    Credo, a pepto jo persze (bar VIC reviziotol is fugg a dolog ugye) de a Deekay altal felallitott szinatmenet-sorrenden nem valtoztat, es Jozsi gondolom ugysem szinhelyesen fogja felvarratni (bar tenyleg erdekes lenne egy panton skalaval es par szinkalibracios eszkozzel beallitani a szalonba :)

  55. Gravatar Icon 54 PeBa

    Ezzel basztál hetekig? Hihetetlen.

  56. Gravatar Icon 55 Realty master
  57. Gravatar Icon 56 human

    “csajoknál segfölötti nonfiguratív”

    szaknyelven: seggagancs

    NEM, szaknyelven tramp-stamp :)

  58. Gravatar Icon 57 fogtunder

    érdekes, valami másra számítottam. ez inkább pólóminta, mint tetkó nekem, soha nem varratnám fel, de nagyon mást sem.

    human: az pillangóval az igazi :)

  59. Gravatar Icon 58 rivera

    “szaknyelven: seggagancs”

    lol, ez új volt

  60. Gravatar Icon 59 fapina

    nem tudok mit mondani :)

    szkeptikus voltam, hoax, megmittoménmi,
    de ez bazdmeg, olyan szinten bjaszta… olvasztotta ki az agyam…

    Angelday,

    I S T E N V A G Y ,

    Isten!

  61. Gravatar Icon 60 Tupacko

    Átlagos ember, átlagos dolgot tetováltat magára. Te nem! Nem vagy átlagos :) Ez tetszik.

  62. Gravatar Icon 61 Haszprus

    szerintem: :(

  63. Gravatar Icon 62 addikt

    F@sza, varrass kettőt az orrod alá és akkor lesz egy ilyen kis fédelt bajuszod. :)