Firefox 3 GUI
Elöljáróban: a “bétás programról vagy jót vagy semmit” ellenére megpróbáljuk összefoglalni azt, hogy a Mozilla fejlesztői milyen úton járnak.
A Firefox 3 egyik nagy újítása lesz, hogy a fogadó operációs rendszer felületéhez alkalmazkodva készül el a felület. Mindenhol ezt reklámozzák, reklámoztatják, emelik ki. Íme például a Lifehacker egyik ilyen típusú összefoglalása nyomán egy screenshot:

XP-Linux-Mac-Vista! Ezen mindenki be is lelkesül, ennél jobban ugyanis nem lehet egy témát megközelíteni, nem igaz? Nos, ha egy picit a dolgok mögé nézünk, egyből látjuk, hogy a dolog egyáltalán nem ennyire fenékig tejfel.
Némi háttér: a Firefox eredeti fejlesztői annak idején azt találták ki, hogy készítenek egy cross platform ablakozó felületet (ez lenne a XUL). Ezzel a különféle platformokon futó Firefox alkalmazások felhasználói felületét lehet úgymond könnyen kezelni, valamint a Firefox egyik nagy erősségének tartott plugin architektúrát lehet szintén egyszerűen “ablakozni”.
Ennek van jó és rossz oldala is. A rossz, ami bennünket Mac OS UI puristákat érint, hogy — és ezt most ki is emelem — soha nem lesz OS-natív, Cocoa UI a Firefox. Olcsó, kínai érzete lesz tehát a programnak — amíg nem jön valaki, aki natív kontrollokat fog 100% pontosan felépíteni XUL-ban. Nehéz lenne fogadást kötni arra, hogy ilyesmire képes-e valaki egyáltalán a Mozilla teamből, de én inkább a “nem”-re tennék, mint az “igen”-re.
Nézzünk is meg egy példát:

Firefox 3 RC1 Mac about dialógus 200%-os nagyításban

Safari 3.1.1 Mac about dialógus 200%-os nagyításban
Jól látható, hogy az aktív elem dizájnja mennyire eltér egymástól, valamint a Firefox a tab elválasztáshoz még ezeket a régimódi tab-okat használja a korrekt Cocoa megfelelők helyett:

Mac-en a Camino projekt lenne az, aki OS-natív felületű Gecko alapra épülő böngészőt hivatott készíteni. Nekik már rendes felületük van, viszont ott mások a bajok, mert nem futnak például az extension-ök, illetve 1.9-as Geckora sincs még frissítve (a Camino 1.8-asat használ).
Az esztétikai problémák mellett más bajok is előjönnek. A Mozillás “módszerrel” nem lehet például Mac-en hamarosan bevezetésre kerülő felbontásfüggetlen megjelenítést sem megvalósítani. A XUL nem erre lett még kitalálva. Ha a megjelenítő eszközök DPI száma emelkedik, akkor valami ilyesmit fogunk majd látni egy 144 DPI-s megjelenítésnél:

Ugyanez egy Cocoa alkalmazásban egyáltalán nem tűnik ennyire szörnyűnek:

Jegyezzük meg, hogy a 144 DPI egyáltalán nem a szörnyű jövő: a szifon már ma 160 DPI-vel jeleníti meg a felületén levő grafikát.
Érdemes megjegyezni, hogy a Windows változatban is ugyanilyen módon építkezik a Firefox UI-je, ott is hasonló problémák vannak. Talán ott nem annyira feltűnő, mert a Vistában is ahány alkalmazás, annyiféle UI megoldást találunk, ám a Firefox ott is fel-felmutat kínai tömegtermékre utaló minőségi problémás jegyeket.
Végeredményben kimondhatjuk, hogy a Mozilla Firefox mindig csak annyira lesz “jó”, mint amennyire megcsinálják nekünk.
Mac Cocoa-natív alkalmazásokat használva sajnos szépérzékünk minden esetben sérül, amikor a Firefoxra vagyunk kénytelenek kattintani. Szerencsére a 3.1.1-es Safarival ez már egyre ritkábban fordul elő. Én konkrétan csak a cookiezott, máshogy belépni akaró siteok miatt használom már a rókát.
(a mai post szakreferense fds volt)
qnadam
“a Mozilla Firefox mindig csak annyira lesz “jó”, mint amennyire megcsinálják nekünk.”
azt hiszem, ez elég sok más dologgal is így van
Jano
Apple szereti védeni a szellemi tulajdonát (értsd perel mindent), gondolom ez az oka a nem ugyanolyan, csak nagyon hasonló ikonoknak.
fulopszabolcs
Viszont gondolom a xul-os megoldásnak van rengeteg jó oldala is. Ezt nem részletezed, pedig mint naív nemhozzáértő ez is érdekelne. Saját tapasztalatom szerint a Safari még nagyon nem használható alternatívája a Firefoxnak, sajnos. Legalábbis én állandóan szopok vele.
sas
szerintem mar teljesen hasznalhato..en legalabbis feltettem, igaz 1-2 addon meg nincs meg, de a fontosak mennek.
ehe
Jól mondja Jano, valóban nem akarnak jogokat sérteni, utána is olvashatsz. De szerintem ez így is nagyon szép gesztus macisoknak.
un.
háát szerintem szép gesztus a mozillától, hogy így fejlesztget… Nemaz én is Safarit használok egy ideje és nem volt túl sok gondom vele, viszont vannak oldalak amiket nem szeret… akkor a tüzes rókát használom… Régebben csak azt használtam, de jött a Safari ezzel a csinos kis style-al és nem tudtam ellenállni
Realty Master
PC-ről csak Firefoxot használnék, a Safari szerintem az OS X-hez illik igazán.
dobisan
“Jujj nem néz ki teljesen úgy a mozilla mint a többi mac alkalmazás. jujj Fújjj.”
Mi ez a hisztis hozzáállás? Én azt vallom hogy az a fontos hogy valami működjön rednesen. a kinézet nem számít igazán. Mint pl játékoknál is igazán a játékélmény számít nem a grafik.
netman
Én nem ezért nem használok FF-ot, hanem a lassúságáért. A Safari Mac-en érezhetően gyorsabb. Második indok meg a csúnyasága. Még ez a 3-as verzió sem tetszik, és elvből nem teszek fel rá skin-t. Tessék megcsinálni szépre és gyorsra.
Addig marad a Safari.
Más: Józsi, hogyan screenshotoltál ilyen DPI-zoomolt imázsokat? Ehhez valami fejlesztői kit kell?
angelday
netman, Quartz Debugban ⌘U
abacs
Ne nevettess már, hogy a csapat, ami meg tud írni egy világviszonylatban jó minőségű böngészőt, az ne tudná LEMÁSOLNI pixelről pixelre a mac ikonkészletének egy részét… ezt te se gondolhatod komolyan.
Itt inkább szerzői jogok lesznek a háttérben, azért meg a másik felet illene szidni.
angelday
abacs, teljesen biztos vagyok benne, hogy az “Advanced” két oldalán levő vonalat szerzői jogok miatt nem másolja le ez a sikercsapat, hiszen a Mozillát tiltja valami, míg bármilyen más fejlesztő nyugodtan használja a Cocoa API-t. Igen, ennek így kell lennie.
És még valami: én nem szidtam senkit. Sokkal inkább bemutattam egy jelenséget.
ion
Az miert van, hogy a Windowsos Firefox 3 skinje bena? Persze foleg a back/forward gombok zavarnak. Egyebkent semmifele szerzoi jogrol nem lehet szo. Az API-k es grafikus design iranyelvek direkt azert van, hogy a fejlesztok azt hasznaljak. Ez nem tiltas, hanem szimpla hanyagsag a Mozilla reszerol. De ilyen dolgok mindenhol vannak, meg az OS X-ben is.
pappito
igaz, hogy beta meg minden, de én nem voltam elragadtatva. ff-ot csak blogozásra használom, a safari nem ügyes a blogspottal sajnos. viszont már nem fagyogat.
Ettől még a ff jópofa, itt van kéznél.
Zeusz
Firefoxot rég Caminóra cseréltem, majd néhány hónapnyi unhasználat után töröltem. Minek foglalja a helyet. És remélhetőleg ez így is marad.
wyctim
A jobb oldalon lévő tab bezáró gombokat se felejtsük ki Józsi. Tudom, belekötök mindenbe, de engem zavar, ha valami nem natív kinézetű Mac-en. Ez van.
A Firefox vs. Safari témáról pedig leírtam már itt a véleményem:
http://snipr.com/2a6je
suexID
Csak azt nem értem, hogy ha a Firefox skinezhető, akkor miért nem csináltok hozzá olyan skint, ami 100%-ig lemásolja a natív változatot? Egyébként azt gondolom az ilyesféle témákról, mint a szexről, nem beszélni kell róla, hanem csinálni. Magyarán, nem arra van a böngésző, hogy folyamatosan esztétikai hibákat keressünk rajta, hanem hogy megpróbáljunk vele az interneten böngészni. Nemde?
TommyBravo
Többen is írják, hogy “nem használom a FF-t, csak arra, hogy…”
Ezek szerint a “másik” böngésző csodaszép, csak néhány dolgot nem tud megcsinálni? Ahogy KnéziJenő mondta, a “szépség megöli a játékot”, legalábbis mintha egy kis átváltás lenne a szépség és hasznosság között ebben az esetben.
Zila
TommyBravo: Itt inkább arról van szó, hogy vannak olyan weboldalak amelyek nem gondoltak arra, hogy van Safari is a világon. Erről pedig nem a böngésző tehet (ami nem mellesleg a css szabványok terén az egyik legjobb, a másik az Opera…)
Emlékezz arra az időszakra amikor a Mozilla és később a Firefox megjelent: rengeteg IE only weboldal nem működött Firefox-ban és akkor is az volt a népítélet, hogy “szar” a Mozilla/Firefox. Pedig csak a site készítőivel volt gond…
Én például csak tesztelésre használom a Firefox-ot, hogy megnézzem, hogyan mutat a munkapadon heverő website FF használóknál. Meglehet szerencsés vagyok, hogy nem látogatok olyan oldalakat amelyek nem kompatibilisek a Safarival.
angelday
Mondjatok weboldalt, ami nem működik a Safari 3.1.1 böngészővel. Én most nem tudok megnevezni ilyet.
fogtunder
angelday: sajnos nem mindenki blogol wordpress alól, én freeblogot használok, és ott a szerkesztőablak alsó sora (amiben pl. forrás nézetre is lehet váltani), egyszerűen nem jelenik meg valamiért. nem katasztrofális mértékű az inkompatibilitás, de van aki érzi.
én elsőre fel sem raktam a firefoxot mac-re, mert úgy gondoltam, hogy jól elleszek a safarival. ami egy nagyon jó (és legfőképp gyors) böngésző egyébként, de egyrészt nem tudtam róla normálisan bejegyzést írni, másrészt hiányoztak a pluginjeim, úgyhogy mára szinte teljesen visszaszoktam a tűzrókára. ami azért nem szar, bár vannak hibái. csak laza két év alatt eljutottunk a firefox a király, alázzuk az ie-t korszakból a safari a király, alázzuk a firefoxot korszakba. ez az evolúció kérem.
ja, és lehet hogy gányolás a ff ui-je (pláne mac környezetben, ahol tényleg durván fontos, milyen a gui), de amíg a felhasználók 98%-a nem pixel zoommal nézi a monitort, addig nincs nagy baj, pláne, hogy a többiek úgyis safarit használnak.
lix
mar csak az az egyetlen kerdes h miert akarna valaki nem nativ cocoas nem apple bongeszot futtatni macos alatt hiszen arra ott van mar megoldas az appletol
xtal
sokkal okosabb (search-as-you-type history, smart bookmarks) es szebb (cocoa-like GUI) lett a FF3 a kettes verzional, Safarit es Caminot mar ki is vagtam. nekem csak a most cikk alapjan esett le, hogy nincs fadelve a szeparator 2 vege FF3ban, szal who the fuck cares.
arrol nem beszelve, hogy az AdBlock+EHH-nak nincs igazan konkurrenciaja. a PithHelmet egy kalap szar, a Caminorol meg inkabb ne is beszeljunk.
wyctim
Már, ha skinek, akkor tessék, teljes Mac érzés
http://www.takebacktheweb.org/
Zila
xtal: Azért azt tudni kell, hogy van AdBlock Safari-hoz is. A fekete listája kompatibilis a firefox extensionnel… http://fsbsoftware.com/SafariBlock.html
Mi az az EHH?
xtal
Zila, parancsolj:
https://addons.mozilla.org/en-US/firefox/addon/4364
eliminaltatni lehet vele pl. az index.hu baromsagait, celebtoplistat, blogrollt, jobboldali toolbart, stb.
index igy nez ki nalam:
http://img179.imageshack.us/img179/6586/screenshotrl1.jpg
EHH FTW
netman
További furcsaság Rókában: ha a Preferences-ben egy legördülő listára kattintasz, az tök “Windowsosan” (csak lefele, a Mac-es kétirányúval szemben) nyílik le.
Szőrszálhasogatás persze, de borul az egységesség…
Sasi
És de, halál minden nem natív ablakkezelőt használó programra. Se az Inkscape, se az NX6 (cad-cam app) nem lesz jó program, amíg X11-et használnak. Az milyen, hogy az új szériás MBP-n bő 1 perc, de inkább 2 mire elindul az Inkscape? És ott az NX, ami windowson egy nagyon frankó CAD-es tervezőprogram, volt szerencsém tesztelni a Mac-es változatot. Mondjuk az kemény, hogy gyorsabban indul, mint az Inkscape, pedig sokkal nagyobb program, és az is durva, hogy húzol egy vonalat és lefagy az egész, amikor épp olyanja van. És mielőtt bárki mondaná, de az ablakkezelő igenis tehet ezekről a dolgokról, mert az sincs rendesen megírva.