Felhívott ismeretlen számról egy hölgy ma délelőtt. Elmondta, hogy 10 éves a cégük és szeretne nekem egy ingyen pólót küldeni.
Mondtam neki, hogy örömmel fogadom. Megkérdezte, hogy L vagy XL méretben kérem. Elmondtam neki, hogy az L-es megfelel. Megkérdezte ezután, hogy piros, vagy fekete színben óhajtom. A pirosat választottam.
Megkérdezte, hogy szoktam-e sportolni. Mondtam neki, hogy igen. Mióta? Régóta, heti háromszor teniszezem átlagban. Ejha — mondta, megkockáztatom: őszintén.
Aztán azt megkérdezte, hogy hányan dolgoznak a cégünknél az irodában. Küldene még egy csomagot, amiben — és itt elkezdte fáradtságot nem kímélve sorolni — számítógép törlő kendő, monitortisztító spray, sűrített levegős pálcikás fúvóka, és légfrissítő (négy illatban) van.
Ezen a ponton természetesen összeállt a kép: csak nem WOLF GÁBOR tanítványa vagy?
Elpirult, amikor bemondtam neki a nevet.
“Elnézést Józsi, nem tudtam, hogy a debunker táborba tartozol.”
“Semmi gond, mindig örömmel teszteltetem magamat. Gábornál javasolni fogom a négyes osztályzatot. Kicsit gépies és betanult volt a szöveg, de a dramaturgia remek volt ezzel az ingyenpólós megoldással, hiszen berántja az embert a 49 ezer forint bruttós csomagba észrevétlen.”
“Köszönöm Józsi, YOU’RE THE BEST!”
Gábor, valójában csak közepes alá, mert túl sok volt a felsorolás és gyanút fogtam. Sokkal jobb lenne, ha kisebb összegű csomaggal próbálkoznának. Jobb a ROI-ja.




Ez nem wolfgaborizmus Józsikám, ez a Rubachem. Már vagy 8 éve nyomják. Lejárt lemez.
Átbaszás, beszerzők megvesztegetése, semmi több.
Egyébként nem is mondta be a nevet, csak azt, hogy 10 évesek voltak.
A jövőben ezeket a direktmarketing stratégiákat csak “wolfolás” néven fogom említeni.
A “DM” vagy “déem” olyan lejárt lemez már.
Jelenleg hallgatok gazdasági szakon is, ez a szakma legalja. Már ne is haragudj, de valaki azért felhív, hogy küldjön ingyen pólót, na ne már… Hasonlóan undorító dolog mint az önjelölt, tanfolyamot végzett, erőszakos un. “befektetési tanácsadók” nyomulása. Szánalmas, mint az is, hogy egyes esetekben az ilyen stratégiák milyen hatékonyak tudnak lenni…
ismerjük a klasszikust:
http://napirajz.hu/archives/2007/06/22/PAH
“Minden tele-salest elér egyszer a pianínó általi halál!
Tedd le, amíg leteheted! Bontsd a vonalat!”
Remélem a marketingeseket és a piackutatókat állítja elsőnek falhoz a forradalom
Én a Wolf féle nyomulásból csak a sárga-background-os fantasztikusajánlat-os rendeldmegmost-os decsakmost-os mocskos honlapokat nem állhatom. Nekem ne fossák a szót, nekem lényegre törően fogalmazzák meg az ajánlatot, és tudjak _konverziót generálni_!
A többi jöhet, ha nem viszik tulzásba. Mindig azt nézem, hoigy a sales-es meg tud e birkózni a “különleges igényeimmel”
(Bár volt már, hogy bevittek az erdőbe.)
engem régebben többször hívtak és MINDIG azt mondtam hogy “oké majd utánanézek a neten.” nem tettem le, hanem megvártam a reakciókat, ami minden esetben egy “rendben” volt.
Én egyszer lefagyasztottam egy telefonos közvéleménykutatót. Addig rendben ment a dolog, hogy milyen mosópor meg borotvamárka jut az eszembe, de amikor konkrét reklámokat kellett volna felidéznem vagy értékelnem, az egyébként gondosan megszerkesztett kérdőív megfeküdt: nem volt benne branch arra a szcenárióra, hogy a válaszolónak nincs tévéje. A telefonos kislány megpróbálta nekem felidézni a reklámokat, természetesen a leghalványabb eredmény nélkül. Disision by zero error.
mondtam én, hogy parasztlogger kell ide
Szegényeknek ez a munkájuk, én általában készséges vagyok, de persze ennyiben ki is merül a dolog.
Amíg lesznek olyan tudatlan vak emberek, akik beveszik a sales maszlagot, addig miért ne néznének mindenkit annak ezek a cégek..
wtf is wolf gabor?
Én vennék számítógép törlőkendőt tiszta dzsuva a monitorom
k0zi, jóféle izporopil alkohol porlasztóba azt annyi.
a dm az mindig is depeche mode és kész
direktmarketing egyenlő kötél általi halállal az én szememben.
rég volt, szép volt
viszont vicces, hogy a rubachem még mindig él, ha ők voltak azok. még a koreaiaknak dolgoztam jó rég, amikor elkezdtek hívogatni a csodás mindenkosztleszedő cuccaikkal
mondom izopropil
Balazs, Wolf Gábor egy eladási praktikákkal foglalkozó tanácsadó cég ügyvezetője, aki kiterjedt online tevékenységet folytat a http://www.wolfgabor.hu oldalon. Ő talán a legismertebb illető ebben a szakmában.
Most összeállt Goldmann Dáviddal és Surányi Ferenccel, csinálnak egy közös haknit a milliomos születiket, melynek keretén belül mindenféle ilyen infotermékre rávetődő polgárt bevisznek egy villába és megtanítják neki, hogy kell eladni.
Ennek eredményeként még nagyobb lesz az Isten online állatkertje, de én azt mondom, amit Barczi Imrétől már jól megtanultam: virágozzék minden virág.
parlagfuvet kiirtani tovestul
hú, múlt héten nekem is megvoltak, kicsit akadozott a néni, amikor nem kértem ezrekért tisztítókendőt. bár ha tudta volna, hogy sűrített levegő fétisem van…
a pólót azért megkapod?
Ennek a Wolf Gábornak és a pólós hölgynek nem inkább a rizsföldeken kéne dolgoznia, hogy valami hasznukat is lássa az emberi társadalom?
Sajna Wolf Gábor sokak szemében elsüllyedt. Egyszerűen nem értem miért tete tönkre a saját karrierét goldmannék kedvéért
(((
Én vásároltam tőle anno de már úgy mint sokak nem fogok…
Koszonom az atfogo ismeretot, a tenyek tudataban en is csak a napirajz idevago klasszikusat tudnam idezni a pianino altali halalrol..
a Rubachem “Nakatomi Digital” neven fut mostanaban, beware.
“Barczi Imrétől már jól megtanultam: virágozzék minden virág.”
azert a gyomirto meg a kapa elkelne nehany helyen.
“debunker tabor” ??
Elég jól csinálják a márketinget, ha itt ingyen reklámozod őket, pedig más nemtom mennyit fizet hetente hogy kint lehessen a blogon mint hirdető
Inkább azokat szapuld akik neked fizetnek és nem olyan jók hogy ingyen beszélejenek róluk. Ja de őket nem szapulhatod mert fizetnek.
Bence, én nem akkor szoktam írni, amikor valaki “fizet”.
skacok, szőrmentén kapcsolódik a témához, de ez is figyelemreméltó alkotás:
http://www.kerkom.hu/aktualis.html?gclid=CK2RhprL2pMCFQoQuwoddFeSig
kellemesen offenzív, de legalább nem gábriel arkangyal szórja az áldásait a hangszóróból.
kedvencem a “persze én nem vagyok átlagos marketinges” és a “mi nem hiszünk a heroikus küzdelemben”
ja és ez a cég van mögötte: http://www.csi-eu.net/
)
(nem magyar agymenés sajnos
Egyszer egy ilyen telemarketinges nekem is el akart adni egy kb 40ezres csomagot.
Neki a máját ettem meg jó nagyszemű babbal és chiantit ittam rá.
Dr Hannibal Lecter, klassz volt ez a HL mém beidézése, nem különben azért az elaborációért, mert még a mail címed is ezt idézi.