Induljon a szifon-hype, essen szét a ház, legyen úrrá rajtunk az aktuális láháház!

Elkezdődött.

Appstore megnézhető már az új iTunes 7.7-ben (lásd az egyel korábbi bejegyzésünket), daveed tippel le bennünket, hogy lesz magyar app store, ahol €uróban vásárolhatunk alkalmazásokat és játékokat, és nem is 1:1-ben váltják a dollárt (Monkey Ball pl 9.99 usd és 7.99 eur) –

– illetve Pappito a Zátonyon részt vett a hájp-rollerben:

Pappitonál részletes beszámoló, ideértve immáron a videót. Benne visszaszámlálás (!), majd a világ első szifon tulajának készülékvásárlása (1:30 körül van az érdemi rész). Egészen döbbenetes, azon gondolkodom más elektronikai eszköznél láttam-e hasonlót. Talán még videojátékoknál sem.

A leggyakoribb kérdés, amit kapok, a beszerzést illeti: hol lehet venni és mennyiért. Hát továbbra sem vagyunk sokkal okosabbak, egyelőre a környező országok árazásai ismeretesek. Én türelemre és néhány hét várakozásra intek. Ekkorra ugyanis megjelenik a szürkeimportos termék és a tört szoftver. Meg addig még sok minden kiderül. Stay tuned, postoljuk a részleteket majd.

A Plastik media szerkesztője is megpróbálja a lehetetlent és megérinteni a szifon 3G-t. update: Sikerült megérintenem a holnapi megjelenés előtt egy nappal (tada.wav). A GPS valamiért nem akart “kapcsolódni”, viszont a UI böngészése során két apróságra lettem figyelmes. Az első: átrajzolt page curl ikon a maps alkalmazásnál.

A másik pedig a touch táborból már ismerős contacts ikon megjelenése a fő képernyőn:

Végül az obligát 3G preferences screen:

Sikerült egy kis Monkey Ballt is benyomni a session végére:

Fura a kontroll. A golyót úgy lehet mozgásba hozni, hogy előre döntjük a képernyőt, viszont akkor meg szűkül a játéktér. Ha nagyon gyorsan akarunk menni, akkor nagyon meg kell dönteni, és már csak egy szűk sávot látunk a képernyőből. Nem éreztem úgy, hogy nem fogok tudni meglenni Monkeyball nélkül, de ha figyelembe vesszük azt, hogy végülis a kapható mobilos játékokhoz képest mekkora előrelépés, úgy egyáltalán nem rossz. Én mindenesetre maradok a Mario DS-nél (erről majd még postolok.)

Disclaimer: a 2.0 szoftverben a menü és a lock gombok együttes megnyomásával le lehet bármilyen szifon képernyőt menteni a camera rollba. A Plastik media szerkesztője ugyanakkor úgy látta, hogy ezúttal a G9-cel fotózott makró lesz a mai nap választása.

Szubjektív megitélése a unitnak: a vas nem nagy lépés előre, igazából érzetre teljesen ugyanaz, mint ami nekünk van jelenleg. Amit sokkal érdekesebbnek tartok, az az App Store, és a szifon, mint platform rakétaszerű elmozdulása arról az amúgy is nagy momentum-mezőről, ahol most is van. Végignézve a kínálatot látni, hogy a Zátonyon máris elkezdték vásárolni és letöltögetni az alkalmazásokat ezres nagyságrendben. (Jó, a fizetős programokat még csak több százan vették meg a post szerkesztésének pillanatában. Egy érdekesség: fél óra leforgása alatt a 255-ös Monkey Ball csinált 771-et, amíg a fotókat készítettem a posthoz.)

Sokkal fontosabb ennél az, hogy mikor és hogyan tudjuk majd megvenni a telefont, illetve mikor lesz a kezünkben az 2.0 szoftver (amit egyébként csak a béták alatt hívták 1.2.0-nak).

88 hozzászólás

pappito

kiskiegészítés: nem vásároltam meg, hanem megnéztem az elsőt aki megvásárolta. 3 napot ült sorban.

Itt is van alternatív beszerzési forrásról suttogó propaganda, de árak az alternatív verzióra csak 19.-én lesznek. (ez állítólag szoftveresen ép, az itteni vodás kártyával fog menni, de prepaiddal is. Ez az elv, okosabbak 19.-én leszünk)

daveed

App Store HUN guide :)

- 7.7 felrak
- iTunes Store-ra klikkol
- legorget alulra
- my store : Hungary

- yay!

moikboy

Igaz annyira nem követem figyelemmel a 3g-s történéseket, de nem úgy van hogy ezt a prodaktot csak szerződéssel tudod kivinni a boltból? Vagy akkor hogy lesz szürkeimport?

Vakondgyar

Ugy olvastam több helyen is, hogy 200 dollár + 400 dollár felár ellenében megveheted, de persze az is kártya fuggo lesz csak nem kell aláírnod!

daveed

Namost ugye az a szituacio, hogy nem lehetett eddig regelni magyar kartyat itunes-ba, tehat zenet sem lehetett venni, de most hogy muszaj megcsinalniuk magyar compatible, ezert lehet majd zenet is venni vajon?

edhellon

daveed, szerintem siman le lehet korlatozni hogy melyik store mit arulhat, tehat en arra tippelnek, hogy a magyar storeben csak alkalmazasok lesznek.

edhellon

BTW engem leginkabb a t-mobile bicskanyitogato elofzetesi es percdijai akadalyoznak meg benne hogy holnap reggel a meloba menet instant geteljek egyet. Jo lesz a szurke “import”. A nemet es osztrak arak ismereteben nem remenykednek tulsagosan normalis magyar arakban. (A nemeteknel a percdijak nevetseges lebeszelheto percmennyiseg mellett majdnem haromszorosai a piaci prepaid (!) percdijaknak, azert ez kemeny.)

daveed

Amugy a 2.0 s hozzaferheto par oraja, igaz csak gyari fw-t futtatoknak.

daveed

ed: hat meg kell lovagolni a hullamot.
Amugy, igy hogy nehany szolgaltatonal nem mukodik pl a visual voicemail, sztem azt jelenti, hogy lesz fuggetlenul is de elobb meg lehuznak 1 bort azokrol, akikrol le lehet huzni.

CsasZ

Józsikám, azért ne boruljunk már le, hogy nem 1:1 váltják az eurót dollárra.
Kapja be az Apple, hogy 1,20-ba váltja az eurót (imac ára németeknél meg USA-ban) – holott. A valóságos árfolyam ettől 37%-al durvább. 1000 euró hol 1200 dolcsi?

Ne akarja senki nekem megmagyarázni, hogy az ÁFA, meg a vám, meg a szállítás ekkora eltérést indokol.

Szopatnak minket, globálisan, vegyük észre.
Ne a T-Mobile-t szidjátok, őket is nyilván rendesen lenyúlja Steve, azt a pénzt építik be az árba, amit az ügyfél kifizet.

Realty Master

“Szopatnak minket, globálisan, vegyük észre.”

Szerencsére nem kell tőlük venni semmit sem, ha ennyire nem szimpatikus a business.. ennyi az egész. A gond ott van, hogy alternatívát még senki sem mutatott -leszámítva a kínai clone-okat :D

Az is érthető, hogy pár embernek elege van a hype-ból. Pl. az indokolt, hogy az index címlapon az utóbbi 2 hétben mindennap kint volt valami “appleblog”, vagy “almahír”, stb.? Iphone így-úgy, amúgy… szerintem kicsit sok lesz már ez.

pappito

itt is finom előfizetési díjak vannak hozzá.
Van olyan plan, aminek a végén (2 év) NZD6200-ba fáj egy szifon. Az elég kemény…
NZD1129-ért vihető a 16 gigás készülék vodás nemprepaid kártyával, ha nem veszel plan-t hozzá.

CsasZ

Realty Master, totál félreérted.
Nem arról van szó, hogy nem szimpatikus a termék, hanem arról, hogy az európai/magyar usertől _ugyanazért_ a cuccért _sokkal_ több pénzt kérnek.
Ha egy (találomra kiválasztott) HP 2015-ös nyomtató mondjuk 17%-al drágább a németeknél avagy nálunk mint az amcsiknál, akkor egy Mac vajh miért 37% felárral ér ide? Mi az eltérés? business class-on utazó gésák hozzák személyi poggyászként át az óceánon? Vagy mi?

Nem velem van itt gond, egészen mással…

pappito

CsasZ szerintem tök jogos a felvetésed.
Az 1usd=1eur váltás pedig bicskanyitogató egész egyszerűen.

Ilyenkor mindig csalódott vagyok, hogy mekkora barom tud lenni egy általam kedvelt márka.

klarky

IIsti: Az emberek nem normálisak.

Őszintén szólva én csak tágra nyílt szemekkel figyelek.

Emberek! Földön, vizen, levegőben, Kárpátokon kívül és belül, óceánon innen és túl! Ez csak egy tárgy, egy termék, aminek arról kéne szólnia, hogy vedd meg és használd!!!!!!!!

2-3 év és a fiók mélyén lesz elfelejtve, lesajnálva!

Erre mi van? Ájulás minden szinten egy olyan dologért, ami csapot ver a pénztárcára, hogy ömöljön a lé belöle Cupertínó felé.

Nem szép dolog hülyére venni a népet. De láthatóan működik a dolog… 8-(

rivera

klarky,

“2-3 év és a fiók mélyén lesz elfelejtve, lesajnálva!”

2-3 ev it/telco viszonylatban igen nagy ido, most hirtelen nem tudok olyan tech kutyut mondani amit 3 eve vettem es meg hasznalnek.

D@y X

Tény, hogy ügyesek a marketingesek, az iphone szép, vegye akinek tetszik és szereti. De az, hogy nem lehet megvásárolni kártyafüggetlenül vagy akár prepay kártyával az sok embernek tetszik.

klarky

@AD, rivera: Maximálisan elismerem a marketingesek tudását, nem vitatom a termék nagyszerűségét sem.

Az ellen sem ágálok, hogy valaki odáig, meg vissza van egy telekommunikációs eszköz megjelenésétől. (én pl. kiskoromban a kedvenc matchboxaimmal aludtam)

De azért álljon már meg a világ, ne csináljunk ebből fétisht.

Bakker, ha egyházat alapítanátok mehetnétek az 1%-ért is. 8-))

(ja, és engedtessék meg nekem ,hogy ne lelkesedjek olyan fajta árukapcsolásokért, amelyekért más cégeket már rég fenéken billentettek volna, hogy a fogyasztók közti szelekcióról, pusztán földrajzi alapon már ne is beszéljünk…)

Stephen Colbertné

Azért ekkora a hype, mert ez a telefon ekkora durranás. A SE W987654321i lesz 3 év múlva elfelejtve meg a JibJab 5000, de az iPhone lesz az okostelefonok között az a modell, amihez a konkurencia mérni fogja magát, és minden erejét összpontosítva próbálja lemásolni és utolérni. Ez egyébként már most is így van, de az abszolút eladási számokban az iPhone még le volt maradva mivel csak néhány országban lehetett kapni. A növekedési mutatóik ezzel szemben fantasztikusak, ez a részvényárfolyamukon is szépen nyomon követhető. Amikor 70 országban lehet majd kapni és olyan embere,k akiknek soha nem volt email, tisztességes böngésző, videóljátszó, GPS, stb. a telefonjában is fel fogják érni a a beugrót és a havi díjakat, akkor ez a telefon lesz az eladások volumenjében is győztes.

Az iPhone megelégedettségi indexe 90 fölött van, semmi más soha nem közelítette ezt meg. Az iPhone felhaználók döntő többsége soha másmilyen telefont nem fog venni, a telefonreklámokat végig sem nézik. Egyébként ugyanez figyelhető meg a Mac-et használókkal is, még egytől sem hallottam, hogy tervezi, hogy Windows-ra vált, pedig az új Mac vásárlók több mint 50 százaléka PC használó.

Szóval szerintem épp azért érdekes az iPhone, mert végre lehet venni egy olyan kütyüt, ami 3 év múlva sem válik hulladékká, és amit tényleg öröm használni.

D@y X

Stephen Colbertné: Azért a tisztességes böngésző, videólejátszó, GPS, stb az már rég benne van nem apple készülékekben és kimerem jelenteni, hogy jelenleg sokkal jobb gps-es készülékek vannak mint az apple. Azért nem kell elvetni a sulykot, léteznek más telefonok amiknek jelenleg a műszaki, hardveres része jobb. Ahogyan itt sokan a telefonról beszélnek az már beteges.

Jhonny

Beszéltem díler bácsikkal, elvileg szerda körül már a kezemben lesz. Kérdés, hogy a feltörést hogyan tudják megoldani, de a fekete színű szerintem kifejezetten ronda, meglátszik rajta minden kis ujjlenyomat, ebből a szempontból jobb volt a régi design, meghagyhatták volna.

kazsaa

eszem f*szom megall… nem tetszik neki cibes mastercardom

Jhonny

Mondjuk ez tényleg nem kicsit száni, hogy egyesek kimennek egy héttel előbb és ott szobroznak, csak azért, hogy az elsők között tarthassák a kezükben.

IIsti

D@y X:
Olyan ez, mint amikor a II. VH-ban a német katonák elvileg mindenben felülmúlták az amerikai katonákat: fegyelem, kiképzettség, meg ilyesmi.
Viszont _mégis_ az amcsik győztek.

Tulajdonképpen senkit nem érdekel, hogy egy telefon technológiailag, műszakilag, szoftveresen, vagy bárhogy jobb-e, mint a hájpfón. Egy a lényeg: ez most a menő, a hájp, a legjúzerbarátabb, a _legmagasabb_ _felhasználói_ _élményt_ nyújtó kütyü.

Jhonny

angelday, félreérted. Az egy dolog, hogy az Apple mit csinál, sokkal inkább az a durva, hogy mennyire hülyék is az emberek.

Stephen Colbertné

D@y X.
Az iPhone GPS támogatása egyelőre nagyon primitív (kék pötty a térképen), ebben teljesen egyet értünk.

Ellenben csak idő kérdése, hogy mikor kezdenek el a fő navigációs szoftver cégek az App Store-ban versengeni a jobbnál jobb beszélős 3D térképes alkalmazásokkal.

Szerinted melyik készülék jobb hardveresen as iPhone-nál?
Melyiknek van jó böngészője?
Melyik tud egyszerűen jó minőségű videót ekkora kijelzőn lejátszani?
Melyiket lehet teljes értékű iPod-ként használni?
Melyik tud HTML emailt hibátlanul megjeleníteni?
Melyikhez jelenik meg évente több SW frissítés, ami az adatok elvesztése nélkül egyszerűen installálható?
Melyikhez adtak ki az egy éves évfordulójára egy ingyenes 2.0 SW verziót ami egy halom új funkciót támogat?
Melyiken lehet telefonról néhány kattintással több ezer programot installálni (jó részük ingyenes)

Melyik tudja ezeket mindet egyszerre? :-)

klarky

Most olvasom az apple bloggon, hogy a 3G-s iPhone tud majd távirányítóként is működni.

Remek hír ez 2008 közepén. Az SE k700i úgy négy éve tudta ezt. Ma meg a használtelósnál se lehet már ilyet kapni…

Úgyhogy a technológiai fejlettséget úgy ánblokk inkább hagyjuk. Felhasználói élmény biztos van, nem tudom, még nem próbáltam. Viszont ha lesz bolt és működik is (mert hallom többet döcög, mint nem) akkor én is örülök, mert mi együtt sírunk együtt nevetünk! 8-)))

Olyanok vagyunk, mint egy nagy család! 8-)

Stephen Colbertné

Hájpfón!!! Ezt még nem hallottam, tényleg jó név :-) ))

Egyértelmű, hogy az Apple marketingosok is ott vannak a szeren, de a hype nagy része azért mégiscsak a termékből következik. Mivel meg tudták ismételni az egy évvel ezelőtti hype-ot, ezt már a felhasználók pumpálják. Az Apple annyit tesz, hogy rohadtul titkolódzik, valamint sajtóbemutatón egy évben 1-2-szer dicséri a cuccait.

Stephen Colbertné

Nem infra távirányító, hanem WiFi-n keresztül playlist, cover flow, miegymás a telefonon látszik, Ezzel tudod az asztali gépen futó iTunes-t vezérelni.

Akkor nagyon érdekes ez a dolog, ha így tudod a teraszodon Airport Expressel a zenét kapcsolgatni.

Ingyenes program.

D@y X

IIsti: Teljesen igazat adok neked.Ez a menő és kész attol nekem még nem tetszik.

Stephen Colbertné: Nem vagyok egy nagy műszaki zseni, tehát ha valamiben tévedek ebből fakad. Használtam iphone-t 6 hónapig, mert tetszett. De nekem az sem volt hibátlan, pl html emailt nem egyszer hibásan jelenített meg (yahoo mail).Most épp egy Nokia e71-et használok és nekem sokkal jobban bejön mint az iphone.SW-t lehet rá telepíteni adatvesztés nélkül de más nokia típusra is pl nokia 5500 classic (tapasztalatból tudom).Tény, hogy nincs ekkoa kijelzőm de a videólejátszás hibátlan és több formátumot ismer.A böngeszője egyelőre tökéletes.Ipodra nincs szükségem,mert van ipod touchom.Symbianos programot meg rengeteget tudok instalálni ingyen. Meg ami nem utolsó szempont nekem, hogy ha túl sok embernek van hasonló telefonja mint ami nekem akkor nekem az már nem tetszik.
Szóval szerintem a lényeg az, hogy mindenki azt vesz ami neki tetszik.Én csak tulzásnak tartom, hogy annyira jó az iphone ennyi.

sz

“Meg ami nem utolsó szempont nekem, hogy ha túl sok embernek van hasonló telefonja mint ami nekem akkor nekem az már nem tetszik.”

ROTFL.

Jhonny

“Meg ami nem utolsó szempont nekem, hogy ha túl sok embernek van hasonló telefonja mint ami nekem akkor nekem az már nem tetszik.”

Jézusom. Ne azért legyen jó és ne azért vedd meg, mert nagy a hype körülötte, hanem magadért, azért mert neked tetszik.

D@y X

Én úgy érzem tovább léptem, csak véleményt nyílvánítottam.

lix

hat ez a par kommentet megkonnyeztem
jezus milyen emberek vannak apple fronton, nem csodalom a hypeot

SeSam

Azt mondjátok, hülyék az emberek, mert imádnak egy telefont, és órákat állnak érte sorba. Miközben ti órákat töltöttök azzal, hogy az interneten fikázzáatok ezeket az embereket. Yeah, right.

In other news: Japánban 7 perccel a nyitás után nem volt egy darab teló sem a SoftBanknél.

D@y X

SeSam: Szerintem ez közel sem fikázás de ha te annak veszed… akkor egészségedre :-)

IIsti

SeSam: na ezt hogy csinálták? (Amkor Japánban állítólag a telefonok _tényleg_ többet tudnak, mint ájrópában…)

pappito

Az nekem is erős, hogy valaki odaül napokkal a dátum elé és vár. Ráadásul itt tél van, még ha itt a tél enyhébb is, napokig éjjel 2-3 fok volt. Az egyik srác fogadásból ül ott, pár napja olvastam az újságban, ha övé lesz az első (nem tudom övé lett-e) akkor a haverjai összedobják neki a pénzt a cajgra.

Szerintem ez inkább jópofa, mint baromság.

Arról nem is beszélve, hogy mindenkinek jár 15 perc hírnév, ennek a srácnak lett a világon először ilyenje. Egy napig róla szólnak majd a világ techblogjai, hírek, tévé, ojság.

Igaz, , hogy keddre mindegy lesz mi a neve, de volt egy napja és senkinek nem okozott kárt ezzel. Ha innen nézem jobb, mintha otthon belerúgott volna a kutyába, hogy megint valaki más első lett valamiben…

pappito

“The iPhone’s browser came into its own last weekend, when I was at a rain-soaked concert in Hyde Park just as the epic Wimbeldon final between Roger Federer and Rafael Nadal was entering the fourth set. A quick press of the refresh button was all it took to stay abreast of the scoreline. If I’d tried that on the first iPhone, Nadal would have been climbing into the royal box by the time the page finished loading.”

http://www.telegraph.co.uk/connected/main.jhtml?xml=/connected/2008/07/12/dliphone112.xml

Jhonny

SeSam: Írtam két kommentet, ez kb. fél perc. Ne hasonlítsuk már a kettőt egymáshoz.

Stephen Colbertné

D@y X,

Ha használtál fél évig iPhone-t, de a Nokia E71 neked jobban bejön, akkor őszintén örülök, hogy találtál magadnak egy jobb telefont. Respect! Ezentúl nem tudom majd azt mondani, hogy soha nem találkoztam még olyannal, hogy valaki iPhne-ról váltott valami másra…

Így a véleményedet már más színben olvasom, eddig úgy éreztem, hogy csak a dobozon levő specifikációkból és a hypeból informálódtál.

Nekem rengeteg telefon megfordult már a kezemben, mindig az újabb volt a jobb, de az iPhone-ban találtam meg az optimumot.

al

Angelday

Azért ne szopjuk már az appla faxát a marketing miatt.
Egy itthon, csak az index “apple buzi” közösségén belül napi hír, hogy mi van a fehér almával.
Kettő, 3 napot álltak sorban és csinálják utánuk? PS3-ért nem álltak sorban? Soroljam? Még egy Harry Potter könyvre is rápihenneka bolt előtt fél-egy napot vagy egy SW film. És akkor termék is, meg más is volt. Ezt nem csak az apple tudja. Sőt, ezt nem az apple tudja, hanem egy apple termék. Ahogy Sony plazma tv-ért se állt senki sorba 3 napot, úgy apple macbook-ért se. A PS3 tudja, az iphone tudja és van még pár cucc, amit akkora hype követ, hogy tudja.

al

Hja, az első HD DVD és blueray lejátszókért is sorban álltak némi időt. Na mindegy, nem sorolom. Ha ezt akarod a termékeddel, akkor csinálj olyan terméket ami ezt tudja.

al

ps.: ha megvan a termék, szólj és leszek a TSA a Józsi és TSA cégben :-)

B verzió, találjuk ki mi az, amin 1 dollárt tudunk tisztán nyerni és minden kínainak kell belőle egy. Ha ez meg van, akkor nekem elég az 1/4-is a társulás fejében. :-)

Jhonny

Az tény, hogy nagyon eltalálták ezt a telefont, szerintem ezen kár is vitatkozni.

al

Nem találtak fel újat de az iphone frankó lett és mindenki várta. Aztán kiderült, hogy mi nincs benne és most belerakták. Nyilván van hype. A blueray-ben sincs semmi új, nagyobb felbontásban van a film és a hang, csók. Az iphone is csak 3g, gps, stb.-vel tud többet. A nagy téma a dvd volt, ami a szalagos témát leváltotta. Szerintem ezért jó a hasonlat, de ahogy érzitek.

Hjanos

Amint tudom modemként használni a laptophoz máris váltok vissza iphone-ra. Addig marad nokia.

n'

vki magyarázza már el nekem hogy miért épp “szifon” lett az iphone.

alpi

Vegyük észre, hogy az Apple ördögi (zseniális, eszemfaszom) stratégiájának alapeleme, hogy rohadt kevés modellel jön ki. Ez a számítógépekre is igaz, de melyik telefongyártó engedte meg magának, hogy 2(?) év alatt 2 készüléket dobjon piacra? Ennek a stratégiának az egyik következménye, hogy elegendő agymunkát tudnak ölni abba a kevés készülékbe, és az eredmény nem 600 különböző módon szar gép lesz (Nokia) vagy 600 majdnem ugyanolyan (SE). A másik következmény a remek marketingelhetőség, Mohamed az egyetlen igaz próféta és kész.
Kellemes örömködést a tulajoknak, maradok tisztelettel SE W800i. Ha megpattan, veszek ugyanilyet vázz ;o)

n'

most már értem, szóval akkor lehetne tájfun is. iphone, ájfon, tájfon, tájfun.

pappito

alpi igazad van, ugynakkor más nem engedi meg magának, hogy a szolgáltatókról is lehúzzon pénzt a termékért…

Jó a termék, jó a marketing, jó a minden, de egész egyszerűen nekem pl. nem éri meg itt megvásárolni a vodafóntól.

1129 dollár plan nélkül, a legrosszabb plan pedig 6200 dollár két év alatt…

SeSam

Maradjunk annyiban, hogy a japán telefonokban több éppolyan használhatatlan feature van, mint az európaiakban. Az iPhone itt sem azért szám, mert annyi minden van benne.

rivera

első vásárlási kísérlet negatív, minden német boltban elfogyott, várólista van

bsr

Sziasztok!
Epp kinn esz a fene az Usaban, vennek en is ilyen micsodat magamnak. Augusztus elejeig vajon beszerezheto lesz kartyafuggetlenul itt? Elozo verzional hogyan volt?
Koszi a valaszokat!

edhellon

rivera, melyik reszen Nemetorszagnak? Es jol megnezted az elofizetesi/percdijakat? :)

alma

Az olasz Vodafone-nál minden trükk és herélés nélkül, kártya függetlenül 500 EUR. Mától már el is vihető (korábban csak hirdették). Szóval nem kell ez a mystic a rendszerbe. Ja, igen ismerősöm vett is egyet ma.

rivera

edhellon, Észak-Rajna–Vesztfália. árakat csekkeltem, complete m vagy l lesz belőle ha végre lesz készleten, adóból le tudom írni úgy már nem olyan vészes