Wall-e (2008)

Nagyon hosszú review-t nem akarnék írni, ez is olyan Pixar film, mint a többi: kötelező a megtekintése.

Az igazság az, hogy Andy Stanton ellenére nem vert oda akkorát, mint a Nemóval, ettől függetlenül remek szórakozás. A film első harmada alatt végig az járt a fejemben, hogy Stanton kurva jó, aztán a második és harmadik harmadban inkább újraéltem a Monsters különböző jeleneteit.

Őszintén szólva ez az évi egy Pixar produkció teljesen kiegalizálja az ember ilyen irányú igényeit, a tíz évvel ezelőtti hatalmas amplitúdójú érzelmi skálák mára egy jó üzleti modell részévé váltak.

spoiler! Nem kedveltem az uniformizált (értsd: és még mindenki ugyanazt is csinálja) embereket, az űrhajós részek a megannyi rengeteg helyzetkomikum ellenére nem álltak össze egy olyanná, ami után sokkolva kellene a moziban ülni még tovább.

Technikailag csillagos ötös a film, de sztoriban nagyobbat és jobbat kellett volna kanyarítaniuk. Ebben az értelemben a főhősök tevékenysége teljességgel kiszámítható és unalmas volt. Incredibles – Cars – Monsters – Bugs Life sorba illeszkedő, gyerekes családoknak kötelező darab. TS és Nemo felettük az örökkévalóság digitális mezőin.

Végül kurvanagy bigup a Mac boot szekvencia hangeffekt kétszeres szerepeltetéséért a film készítőinek.

Erős négyes, legközelebb javíthat.

UI: Nem tudom a többieknél mi lesz, gondolom ugyanez, viszont megjegyzem, hogy a Sugár moziban (Árkáddal szemközt) teleszkópos kólát és Wall-e pecsétet adnak a menühöz:

7 hozzászólás

tufee

…És a melletted álló sorban figyeltük asszonnyal a büfében ahogy lecsapsz rájuk! :))

Egyébként a véleményem nekem is pont ugyanez a filmről, technikailag remek, Wall-e olyan cute, mint vártuk, de amikor megjelennek a habcsókemberek (egyébként sem értem miért váltogatták az élőszereplőket és a rajzoltakat? oké, hogy Fred Willard nagy arc), szóval maga a film tényleg nem az az elképesztő moziélmény, mint vártam. De instant get a DVD, és csillagos ötös a zenéért (Indiana Jones és a frigyláda fosztogatói témát ugye más is hallotta? durrrva!!:).

Lev

Nekem teljesen olyan volt, mintha csináltak volna egy techdemót ami túl hosszúra sikeredett és akkor már gondolták raknak bele valami történetet is 🙂 tisztítórobot rulz

addikt

“a tíz évvel ezelőtti hatalmas amplitúdójú érzelmi skálák mára egy jó üzleti modell részévé váltak.”
Hú apám! 🙂

Mefi

Egyébként azt sajnáltam legjobban, hogy a Földön nagyon keveset voltak, és az összes poént ellőtték az előzetesekben. Kicsit több poénnal sokkal jobb lett volna, de így is remek szórakozás volt.

Melyik teremben voltatok, Józsi? 🙂