76 hozzászólás

gergoke

Hát lesz az még kevesebb is. Ez csupán a “kezdeti fellángolás”, ami minden új film esetében megvan. Na nehogy már egy Christian Bale-t hasonlítsunk Marlon Brandohoz és Al Pacinohoz…

TcT

Lehet, hogy ez tényleg egyfajta fellángolás, amit részben Heath Ledger halála is kirobbantott. Meg a tény, hogy 50 millát költöttek marketingre.
Plakátok egyébként nagyon ütősek lettek kivétel nélkül, DE Joker nagyon hypeolva van, sokszor úgy érzem, jobban mint maga Batman.
Tehát, sokan elmennek a filmre, ez eddig rendben. De most akkor miért is adnak rá ilyen értékelést? Kiderül…

GazVezir

69,135 regisztrált felhasználó nem tévedhet, de még ugyanennyi voksoló alaposan befolyásolhatja a végeredményt, noha az előzetes fejlemények alapján annyira drasztikusan nem fog ez az érték változni. Viszont tippem szerint a további szavazatok a kilenc felé hajtják majd a vizet.

Egyébként a mai napig nem értem, hogy mitől kapott ilyen jó kritikákat a Batman Begins. Egyszerűen megölték teljesen a Batman hangulatot vele a készítők. Tim Burton volt az egyedüli, akit átjárt a Batman univerzuma. Ráadásul Michael Caine mint Alfréd? Félreértés ne essék, Caine nélkülözhetetlen figurája szakmájának. De még említhetném, hogy azzal az otromba tank autóval, valamint a motorral teljesen megerőszakolták a Batman frencsájzt.

A most megjelent animációs film az Animatrix mintájára viszont kifejezetten tetszett, hiába álltak egyazon figurák mögötte, mint a Begins esetében, és a most megjelenő sötét lovagot is megnézem, márcsak Ledger alakítása miatt is.

draven

gergoke: teny, hogy nem kovetem napi rendszeresseggel az IMDB 250-et, de ott nem hiszem, hogy olyan gyakori lenne a helycsere, legalabbis nem szoktak ekkora es ennyire egyontetu kezdeti fellangolasok lenni. Hogy Heath Ledger-e az oka ennek, az mar mas kerdes, viszont szerintem Christian Bale-t (eddigi munkassaga alapjan foleg) semmikepp se kuldjuk el a picsaba, es akar hasonlitsuk is nagyokhoz…De ez termeszetesen csak az en velemenyem

fraki

GazVezir, Nolan voltaképp az egyetlen járható utat járja, és azért zseni, mert ezt egyáltalán megtalálta.

Burton batmanja és az összes többi batman ma egész egyszerűen nem működnek. Röhejesek és gagyik. Az egyetlen járható út az ezeknek a röhejessé vált figuráknak a mítoszfosztása. Ugyanakkor mégis képes ennek a gyerekes világnak az ikonjait valóságszerűen eléd tárni.

_alesi_

Wall-E 8.8, Toy Story 8.1. Any question?

Hígul a net, ennyi. Mond azt a regisztrált felhasználóknak, hogy Yippie Kay Yay mother fucker és minimum a fele, megkérdezi, hogy ez ugye az Ötven első raniban volt.

pappito

GazVezir tök igazad van Tim Burton ügyben.

Nekem a trailerek alapján eléggé diszkófever fílingérzésem lett, nagy költés, nagy látvány, hálivúd. Csak a bacman nem jött át.

Pedig amikor a Kerezsi Zolival a kertben játszottunk csikókorunkban, akkor ő mindig szupermen volt én meg mindig bacman. Tim Burton is mindig bacman volt.

(arról nem beszélve, hogy nem szokott semminek jót tenni, ha megjelenik belőle a nyolcadik rókabőr is)

GazVezir

fraki: A Tim Burton féle Batman, a 89-es egyáltalán nem mondható gagyinak. Burton szerintem nem tucatfilmet akart rendezni, miután megkapta a denevért, utóbbi része inkább a rajongóknak készült. Abból a szempontból igazad van, hogy a Batman Begins a komolyabb vonalat kapta el, de néhány színésszel és a látványvilág leköpésével a készítők meg is ölik Batman-t szerintem. A zenéje sem nagyon tetszett, nagyon hiányoltam Danny Elfman-t, aki az eredeti muzsikáért volt felelős. Ettől eltekintve szerintem nagyon hangulatos zenét hoztak össze a Gotham Knight-ban, hiába nem tartalmaz a zene az eredetiből egy hangjegyet sem.

pappito: A Gotham Knight remélem neked is elnyerte a tetszésedet.

k3y

Szerintem a Burton-féle első Batman (A denevérember (címűamerikaifilmet)) teljesen vállalható, nézhető, élvezetes a mai napig. És ebben nem kis része van Nicholson Jokerének.
A második (Batman visszatér) kicsit gyengébbre sikerült, de még mindig odatették.
A harmadik-negyedik Val Kilmeres, George Clooney-s, Schwarzi-s bohóckodás szégyen és mítosztiprás.
Ezekben mind közös, hogy a színes, akciós, inkább vicces mint kemény képregényvonalat vitték.

És akkor pár éve jött Nolan, a zseniális Bale-lel és megfogták Batmant, de nem a funnies-t, hanem a kőkemény és dark részét. És odatették. És most megint oda fogják tenni, mert Heath Ledger is zseni (volt) és mert Joker sem csak mosolyog, hanem gyerekeket is darál.

fogtunder

én is elhamarkodottnak érzem ezt az imdb első helyezést, biztos jó a film, na de ennyire? vajon ha heath ledger nem halt volna meg, hányan nézik meg és hányan nyomnak 8-at, vagy 9-et a 10 helyett?

amúgy meg szerintem a begins kifejezetten jó volt, és egy felüdülés a színes-szagos-robinos-buzulós filmek után. tim burton óta ennél éreztem először azt, hogy nem tölteném jobban az időmet, ha kimennék gödröt ásni egy halom földnek. persze, a tank meg a motor nem gyengén túlzás, de alapozó résznek teljesen jó volt. a gotham knight meg átkötőnek. és hogy a dark knight mire lesz elég? meglátjuk augusztusban.

felhang

Az első batmant épphogy a nicholson-féle ripacs joker-karikatúra teszi nézhetetlenné.

felhang

“Wall-E 8.8, Toy Story 8.1. Any question?”

Hogy neked más az ízlésed, mint a tömegnek? Inkább örü,nél. Igaz, hogy a walle 10-et érdemelne, a TS meg 8-at, de ez is korrekt.

gergoke

Draven!

Fog az lejjebb menni még az első helyről, ez szinte biztos. Az ellen pedig sokat nem lehet tenni, hogy most tuti egész Ausztrália nyomja a tizeseket, elvégre az ő kutyájuk kölke, meg milyen szép posztumusz az első helyet megszerzni ugye. Lásd még: a Colbert híd esete ugye. Ha az eredmény meg így marad, akkor ezt szimplán betudom a hamburger generáció felnövésének. Nekik lehet eladni képregényt filmvásznon.

Az általad védett úriemberrel (Christian Bale) kapcsolatban mindössze egy kérdésem lenne: játszott valaha is színpadon? Ha nem (és nem), akkor ő csak egy filmsztár és nem filmszínész. A kettő közt jelentős különbségek vannak nálam.

Dob

A Burtonos Batman annó nagyon tetszett, de most nézve elég gyerekesnek tűnik. A Joker inkább bohóc, mint bűnöző, és nem túl veszélyes. Remélem az újban kicsit komolyabb lesz.
A régi vs új flame-ben az új mellet teszem le a voksom, mert az komolyabb vállalkozás, és a mostani “felnőtebb” énemnek bejön. Annó, amikor 10 éves voltam a Tim Burtonos Batman jött be, most 20 év múlva a Nolanos. Ez van.

rivera

“Az első batmant épphogy a nicholson-féle ripacs joker-karikatúra teszi nézhetetlenné.”

“Szolitsatok, Jokernek”. A legjobb.

D@y X

Majd akkor huzzátok le ezt a filmet amikor láttátok. Addig jobb lenne ha meg sem szólalnátok.

masina

Szerintem semmi köze nincs a ledger halálának a jó helyezéshez, egyszerűen csak nagyon látványosra és annál izgalmasabbra sikeredett a film, ami közben lerágod az összes ujjad és annyira beleéled magad a történetbe hogy este lefekvés előtt még nyomsz egy tizest az imdb-n és utána az ágyikóba még elképzeled magad bőregér szerepben, mint anno 8 évesen……. viccet félretéve ha egy pár hónap múlva is benne marad az első tízben akkor tényleg minden elismerést a készítőknek, remegve várom a filmet!!!!!!!!!!!!!!!!!

zero

C. Nolan rendező 5 filmjéből 4 (!!!) benne van az IMDB TOP250-ben … tuti véletlenül mi?

ant

Amugy gyanitom, hogy ez valami lokalis hype lehet(ett), mert nagyon hirtelen jelent meg ennyi szavazat, es tovabbra is pont ugyanannyin all…

fogtunder

masina: szerintem azért némi naivitásra utal az a feltételezés, hogy a ledger effektus nem játszik szerepet a helyezésben. ez nem azt jelenti, hogy a film nem jó, és csak ezért felülértékelik, de az egyéb erények között tuti, hogy ez a tényező is benne van az értékelésben.

bale-t meg azért nem szabad lebecsülni, igaz, hogy nem kiemelkedő tagja generációjának, de legalább egy stabil és jó szintet hoz a filmjeiben.

TcT

A Batman Begins-t nem nagyon említi senki, pedig ha azt a világot Jokerrel és egy “érettebb” Batmannel képzeljük el, akkor valóban nagy durvaságokat remélhetünk a TDK-tól.

pappito

A ledger effekt itt a pacifikban kurva idegesítő, meglett háziasszonyok zokogják teli a zoknijukat és ugyan egy filmjét se látták, de most úgy gyászolnak, mintha a pápa halt volna meg. Szerintem ez eléggé visszataszító, de hát ez van, ha Ledger halálából lehet pénzt csinálni, akkor abból lesz pénz csinálva.

_alesi_

Csatlakozom, Tim Burton Batman-e máig ott van a szeren. A Batman Begins-ben egyedül a Batmobilon forgattam egy darabig a szemem, de végül az is elnyerte a tetszésem.

draven

gergoke: mint mar irtam, nem kizart, hogy ez az imdb helyezes csak egy mulo hobort, amiben nagy resze van Heath Ledgernek is (a teljesitmenyenek, es a halalanak egyarant), de az iment valaki nem veletlenul jegyezte megy, hogy Nolannak nincsenek nagy problemai azzal, hogy a top250-be gyartson filmeket. De mindegy is. Erdekes, hogy megemlited meg azt is, hogy kepregenyfilm, es emiatt mar eredendoen szar lenne. Foleg azert, mert ugye az elmult par evben, ezek a tipusu filmek elontottek a mozikat, es keves kivetellel mindegyik egy nezhetetlen szar volt, es egeszen pontosan a Batman Begins volt az, ami ki tudott (pl. szamomra) emelkedni ebbol a hig fostengerbol. Es nem azert mert valami megveszekedett orult batman-rajongo lennek, hanem azert, mert Nolan zsenialis, es mert kepes volt egy amugy mainstream kepregenysztorit olyan kontosbe bujtatni, ami mindenki szamara emesztheto, igenyes produkcio volt.

Es akkor itt erkezunk el Christian Bale-hez. Nem is igazan ertem, hogy szamon kell kerni a szinpadi tapasztalatot, es hogy mondjuk ez lenne a kriteriuma annak, hogy ilyen filmekben (vagy akarmilyenben) jol tudjon teljesiteni. De ezt most igazabol rosszul fogalmaztam meg…Mondjuk ugy, hogy engem az erdekel, amit latok, es miutan sem rendezo, sem 10,000 filmet latott kritikus nem vagyok, nyilvan konnyebben le lehet nyugozni. Es ha ez sikerul egy szinesznek, akkor nem hinnem, hogy utolag megvalotzna a nezetem, azert, mert nem volt elotte soha szinpadon, de miutan irtad, hogy nalad nagy kulonbseg van a ket dolog kozott, ezert nalad ez nyilvan nem igy van. Ezert meg is neztem gyorsan az imdb-n:

Bale made his professional debut opposite British comedian Rowan Atkinson on the London West End stage…. Welsh-born Bale has appeared in Shakespeare, dramas and comedies demonstrating a versatility, depth and range that has made him one of the best reviewed actors today and one of the most popular actors on the Internet.

marchello

szerintem egy csomó ember be sem ül megnézni ezt a filmet ha a Heath gyerek 2-3 pirulával kevesebbet vesz be azon a napon.
valahol olvastam hogy a nézők közel fele nő! egy Batmanen? na ne röhögtessetek… ja és valószínű nem kettest nyomtak utána az imdb-n…
(az igazi Batman rajongó lányoktól elnézést kérek:)
na de majd mi is megnézzük és lehet, hogy 10-est adunk rája.

draven

a csajom pl. csak a batman beginst volt hajlando megnezni az osszes comic film kozul, es nem propagaltam neki, azota heti rendszeresseggel megkerdezi, hogy mikor jon mar a dark knight 🙂

bodzasfanta

Amikor Handrás arról áradozott, hogy a WALL-E 8. a listán
http://handras.hu/?p=748
Most már “csak” 23.

De ez a film tényleg brutális. Minden rekordot megdöntött. 150 millió volt a hétvégi bevétel? Szóval mindenképpen jó lesz (: De azért nem hiszem, hogy tartósan a top5-ben lesz…

sekele

Ez a hirtelen sok szavazat valóban különös, mivel a premierek szombaton voltak (azóta tölthetők le a kamerás kópiák). Lehetne fogadásokat kötni arra, hogy 9 alá kerül végül. De nyilván nem sokkal. Amúgy nálam működik az imdb, mindig ez az első kritérium, ami alapján eldöntöm megnézek-e vagy nem egy filmet. Az elején sokat szívtam, de mindig egy irányba: jó osztályzat ellenére nem tetszett, fordítva még nem volt. Most már nem is lesz, mert 7.0 alatt csak igen kivételes esetben nézek bármit is.

sekele

Egyébként Bale nagyon rulez, aki látta “A gépész”-t (El maquinista), már rég megbizonyosodott erről, pedig már az American Psycho-nál is sejteni lehetett, hogy eljön az ő ideje.

gab

Jó lenne, ha mondjuk egy-két hónapig nem lehetne szavazni az új filmekre. Vagy legalább egy évig nem kerülnének rá a 250-es, 50es, stb. listákra. Engem zavar, hogy az ilyen newcomerek leelőzik azokat a filmeket, amelyeket már helyére tett az idő, értékesnek bizonyultak. Az imdb jó dolog, de azért ha csak ez alapján nézel filmeket, nagyon sok jót ki fogsz hagyni. Az amerikai tömegfilmeket fogod csak ismerni.

addikt

Én csak azt nem értem mi f@szért ennyire mérvadó nálatok az imdb?

rivera

gab,

“Engem zavar, hogy az ilyen newcomerek leelőzik azokat a filmeket, amelyeket már helyére tett az idő, értékesnek bizonyultak.”

ez benne a szep, TDK-t is helyere fogja tenni az ido.

“Az amerikai tömegfilmeket fogod csak ismerni.”

all time kedvencem a 87-edik, ami se nem amerikai se nem tömeg szoval ezzel vitatkoznek, vagy nezd az oldboyt (113.)ami megint csak nagyon messze esik a kommersztol.

GT007

Szerintem teljesen fölösleges egy filmet lehúzni addig amig nem láttuk. Aki figyelemmel követte a hónapok óta tartó hype-ot, az úgyis valószínüleg már megfertőződött. Nem hiszem hogy az érdeklődés pusztán a halálesetnek tudható be.

Viszont nagyon érdekes a szavazatok száma:
10 – 54 224
9 – 8088
8 – 3149
7 – 1066
6 – 430
5 – 242
4 – 136
3 – 110
2 – 272
1 – 1528

Eszerint több mint 2% szerint egyes az osztályzat…

rivera

addikt,

mervado mint mi?

mint user szavazatok alapjan rangsorolt _toplista_ szerintem baromi jo, nem tukrozheti az egyedi izlesedet, de ahhoz kepest hogy kozizlest mutat egyaltalan nem gagyi.

egyedi filmek teren meg nem mervado, aki lusta az valogat a kozizles altal megszurt listabol, aki kicsit is nyitott es kiserletezo, az nem igy valaszt esti neznivalot maganak, meg az mar amugy is letekerte a 250 rajt levo film nagyreszet regen.

addikt

Az imdb jó dolog, az egyik legjobb forrás de ez a toplistázás, spekuláció (több helyen) meg ez a “produceri” megközelítése a dolgoknak kit faxt érdekel? Mondjuk ilyen pénzszaró rágógumi esetében mint a TDK (há!) még megértem. 🙂

bobbyperu

tegnap néztem újra a beginst, csütörtökön a tdk-t. én majd csak utána ítélkezem – veletek (egyesekkel) ellentétben. okosok 🙂

pappito

én itt el vagyok vágva csomó mejáratott filmnézési lehetőségtől, de még itt sem nézem camripet, pedig torrente (a törvény két balkeze) itt is játszik.

Most gondolkodunk a nejjel, hogy veszünk egy rendes tévét, meg valami dévédspílert és kölcsönzőzünk. Szar rip meg fos divix elé már nem ülünk le. Ráadásul itt minden dvd-n van angol felirat ami sokat segít az angolul szöveg megértésében.

A gyerek meg nézi a g4-en a legkisebb ugrifülest 🙂 Ami már akkor király volt, amikor Heath Ledger még meg sem született 🙂

rivera

off pappito,

ha nem tv-zel csak dvdzni akarsz akkor nagyon ajanlom egy kozepkategorias proji vasarlasat. kozel mozi elmeny a nappaliban, tv arban van es dvd-vel hajtva a kepminosege is rendben van. szukseges kellek hozza feher falfelulet vagy vaszon es redony vegy ejszaka. nekem most nincs is tv-m, es filmezesre / sportkozvetitesre kivaloan megvagyok egy hd70-es optomaval.

Parci

+1 szavazat Bale mellett. a betmen hidegen hagy (azért megnézem majd), viszont a fószer nagyon is korrekt színész.

Zila

Az, hogy egy hétvégén 150 millát hozott, nem jelent mást, mint annyit, hogy sokan megnézték. Arról nem mond semmit, hogy mennyire jó, vagy nem jó a film. A marketingje biztos jó 🙂

Egyébként Batman Begins jó, Bale jó, Dark Knight-ot meg fogom nézni, imdb-t nem nézem, csak ha fogadok valami filmes témában és persze el is vesztem ezeket rendre 🙂

sekele

Gab,
“Az imdb jó dolog, de azért ha csak ez alapján nézel filmeket, nagyon sok jót ki fogsz hagyni. Az amerikai tömegfilmeket fogod csak ismerni.”

Valamennyire igazad van, hogy amerikai tömegfilmekkel többet foglalkozik az imdb, de hiszen pont ez a lényeg: éppenhogy a tömeg szavaz, létrehoz egy átlagot és amerikai tömegfilmnél talán csak indiaiból van több.
A mondatod első felével viszont nem értek egyet. Rossz imdb osztályzat, sajnos rossz filmet is jelent. Mondj egy pár példát, melyek lennének azok a jó filmek szar osztályzatokkal? És ezalatt azt értem, hogy 6 és 8 között talán lehet vitázni (pl. ha jól emlékszem AD által értékelt Beowulf 6.7 volt, jót is vitáztunk a kommentekben), de 5-ösök, 4-esek, he? Gagyi mind, le lehetne darálni.

sekele

Kicsit off, de azért imdb: azt ugye láttátok, hogy a bottom 100-as listát mi vezeti? És ezek a mi szavazataink (full of rage, of course), nem az amerikai tömegé.

al

Azzal nincs is gond, hogy Bale mekkora és milyen (Tökéletes trükkben volt szerintem a legjobb). A Batman filmet még nem láttam és így véleményt sem alkothatok. A Keresztapa és a Száll a Kakukk fészkére-nél nem hiszem, hogy jobb. Látatlanban is simán kijelentem. Az első hely nem Batman filmnek való. Mondjuk nálam a Ponyvaregény közelébe sem jöhet, ami a maga módján teljesen formabontó és letaglózó volt.

bobbyperu

angelday! nem őrültem meg, h camos verzióval csesszem el az élményt, ellenben itt (finnországban) csütörtökön van a premier, és a minap megrendeltem a jegyemet:)
(amúgy ajánlom mindenkinek a BB újranézését (főleg az utolsó 2 percét:) – teljesebb lesz az élmény)

a statisztikákhoz: noha nem láttam a filmet, de aki az imdb-n 1-est nyomott rá, az tuti azért tette, h a “nagy klasszikusok” iránt érzett fura érzelmeit fenntarthassa (felteszem a fele a filmet sem látta). nyilván egyest nyomott volna a keresztapára is 72-ben, ha lett volna internet, h megmentse az aranypolgár lecsúszását:))

vargatom

Ha van valami aminek semmi értelme, az a Kis Vuk IMDB helyezését elemezni. Szerintem a rá szavazó nyilvánvalóan kizárólag magyar emberkék nagyobbik része még csak nem is látta, ezek után a pontszámnak köze nincs ahhoz, hogy most tényleg rossz-e vagy sem.

Országimázst rontani volt jó az egész…

rivera

vargatom, hogy mi köze egy fostaliga rajzfilmnek meg az országimázsnak egymáshoz azt nem nagyon tudom

pappito

sajna projektor nem játszik, több okból sem, tévé köll.

Na mindegy.

Beowulf egy fosfüggöny volt, kár volt elszni rá az időt.

Equilibrium? Amiről süt a B kategória, (meg az áthallások a 451 Fahrenheitből) de szerintem van benne pár eredeti ötlet és megáll a lábán. Azért se nézem meg az imdb helyezését.

bodzasfanta

Akinek van füle a hallásra… Az Űrodüsszeia 2001 a filmművészet legteljesebb,legszebb és legmonumentálisabb alkotása. Lehet vitatkozni,szerintem Kubrick remekműve a tökéletes film. Mégsem ez az első a listán. Miért? Mert sokak számára emészthetetlen. Nézhetetlen. Viszont a mondanivalója minden filmnél egyedibb. Egy egész komplex. Star Wars? Láttátok már a THX 1138-at? George Lucas első nagy játékfilmje. Zseniális! De ez sincs a Top3-ban. Miért? Mert az embereknek nincs szeme a látásra. Rengeteg jó film van ami ezen a listán nem ott szerepel ahol a helye lenne.

bobbyperu

bodzasfanta elárulom, nem az a film a legjobb (haha), amelyik neked tetszik, vagy a te terminológiádat követve amelyik SZERINTED a “legteljesebb, legszebb és legmonumentálisabb” (ez utóbbi már a nevetséges kategóriában). vedd észre, h milyen szubjektív kategóriákkal dobálózol. valóban lehet vitatkozni, de csak érvek mentén. ezek a jelzők nem azok.
és különben is, nőjj már fel:)

– egy kubrick-rajongó –

pappito

hát én szeretem kubrickot, a 2001 is ott volt a szeren, de ha mégegyszer meg kellene néznem, inkább öngyilkos lennék.

ez a van szeme a látásra meg nincs szeme pedig nagyon szubjektív mérce. a 2001 vagy a gépnarancs rétegfilmek, annak is készültek, mint a stalker vagy a francia filmek 98%-a 🙂

Az más kérdés, hogy én sok ilyen rétegfilmet szeretek (La luna y teta, peldául, vagy a Tacones lejanos, és a Habla con Ella, Almodovartól, vagy mondjam Tarkovszkíjt?) de ez nem jelenti azt, hogy a széles néptömegek (vö: utca embere) akik összedobálják a mozijegyekből a filmet meg a hasznot nem másféle igényekkel rendelkeznek. A 2001 nem lett kasszasiker, a sztárvársz meg de. Előbbit nem is azért csinálták, utóbbit de.

(az más kérdés, hogy Almodovar sikeres filmeket csinál mostanra, amit nem csak kékharisnya bölcsészek néznek meg)

Szerintem a zene az Jazz és klasszikus, a többire kár is időt pazarolni. Számomra érthetetlen módon más ezt nem így látja 🙂

Kula bácsi

Az amerikaiak szellemi fogyatékosak ezekkel a *man baromságokkal.

rivera

Mondjuk ezt így egyértelműen nem merném kijelenteni, de az biztos hogy a szuperhős mánia tőlünk nézve túlzó. Olvastam valahol, hogy ez összefügg a rövid történelmükkel.

bobbyperu

én meg most értem haza a moziból, és annyit tennék hozzá, hogy kurva jó film, semmi egyéb, 9/10

szenyo

Én fiatalkoromban elámultam, hogy Batman jel mindenhol,
Batman-es tolltartó, Batman póló, minden amit akarsz…
A padra, falra, mindenhova ennek a gyökérnek a jelét rajzoltuk..
Aztán beültem a filmre, és 150 perc után dühöngve jöttem ki,
hogy ez meg mi a szar volt…

Akkor megfogadtam, ha szívlapáttal ütnek sem nézek több feszülős jelmezbe öltözött bohócot…

gergoke

Hát a kezdeti 9.5 pont öt nap alatt máris 9.3-ra esett vissza, és ehhez mindössze a következő kb. 66e reálisabb szavazatra volt szükség. Idővel minden a helyére kerül.