Új reklámtörvény

Wolf Gábor sez:

Épp most tettem le a telefont egy másfél órás beszélgetés után, amiben az ügyvédünk segített értelmezni azokat az újdonságokat, amik potenciálisan:

- Megtilthatják, hogy a hírlevél feliratkozóidnak további emaileket küldj, gyakorlatilag ellehetetlenítve az egyik legalapvetőbb online marketing stratégiát és használhatatlanná téve a listát, amit eddig felépítettél…
- Büntethetővé tesznek Téged azért, ha automatizált online rendszert használsz ajánlások kérésére…
- Megtizedelhetik az offline direkt marketing kampányaidból származó bevételeidet…
- Megnyomoríthatják a telemarketing kampányaid eredményeit…

Egyrészt köszönjük szépen a törvényhozásnak ezeket az új meglepetéseket, amivel ismét bizonyították, hogy milyen fontosnak tartják az ország gazdasági motorjának számító kisvállalkozások működésének támogatását, pláne a dübörgő recesszió közepén.

Ennek az éremnek több oldala is van.

Egyfelől minden szabályozás csak annyira jó, amennyire ezt jóvá tudják tenni a szakemberek és más bürokraták. Ebben az értelemben én sem hiszem azt, hogy az új reklámtörvény vonatkozó módosításai mennyire segítik elő szüntelen törekvésünket úgy az egyéni, mint a társadalmi felé.

Másrészt engem egyáltalán nem zavarna, ha az Aeroviva nevű cég automatikus hírlevele miatt nem kellene LEVÉLSZŰRŐT készítenem (többször írtam nekik — most viszont megpróbáltam újra), illetve azon (férfinemiszerv, 4 betű, első betűje F, a maradékot pedig a Z, S, és A betűk alkotják fordított sorrendben) cégek, akik undisclosed recipients listára küldik, majd a leiratkozáskor odabiggyesztenek egy egyetlen mezőből álló formot, hogy írjam be az email címemet. Nem fogom beírni, baszki, tegyetek be egy kódot a leiratkozásba, amitől tudjátok, hogy ki vagyok. Másrészt el vagyok lehetetlenítve!!

Az igazság természetesen félúton van. Illetve: vannak félnótás cégek, akik nem respektálják az embert — ilyesmi az Aeroviva is, aki kétnaponta küld valami vackot. Ezeknek le lehetne nyomni a torkán a fenti szabályozást. Azok a cégek pedig, akik illedelmesek és kötelességtudóak, nem kamuból vannak, hanem tényleg dolgoznak és jó ajánlataik vannak, nos, nekik nem kellene lenyomni a torkukon.

A világunkban viszont van egy probléma, mégpedig az, hogy nem lehet intézményi különbséget tenni a kettő közt. És ez itt a probléma.

update: CyD sez:

spam-bejelentes@nhh.hu, sima forward, 2 sor plusz. mukodik, tenyleg lepnek, es azert a millios bunti mar fajhat is (ha visszaesok, marpedig azok)

Illetve érdemes ezt a Homár bejegyzést is elolvasni. (thx Bambula!)

32 Responses to “Új reklámtörvény”

  1. Gravatar Icon 0 Chriss

    Hmm…hát azért tényleg a kurva anyjukat már. Röhej azért ez. Bár valljuk be várható volt. B*lfasz politukus barátaink hülyék az internethez és nem tudják kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. Mit tegyünk? Használjuk ki azt aki ért hozzá!

    Kurva jól beszélt Józsi! Én is mindig azt mondom, hogy nem a Tuskók meg meg Lidl-ök meg Cora-k fogják eltartani az országot, hanem a kis és közép vállalkozások. Erre minket nyírnak… Komolyan mondom nem tudom mi lesz itt. De ezek tényleg nem félnek egy kicsit sem??

    Alapből 54% kb a fizetéseknek járulék (munkáltatói és munkavállalói) + erre rájön a baszott nagy admin költség: európában 2% nálunk 6%….

  2. Gravatar Icon 1 freak

    Az, hogy a jelenlegi cimeket dobhatjak a kukaba es nullarol kell kezdeni gyujteni a hirlevelre feliratkozokat, valamint be kell gyujteni a nevuket is, az szivas nekik valoban, de talan kicsit jobban odafigyelnek a magyar cegek a hirlevelkuldes mikentjere, ami hosszu tavon jo dolog. Szerintem.

  3. Gravatar Icon 2 Realty master

    Szerintem ez kb. annyira lesz ellenőrizve, mint az, hogy 18 alattiaknak nem szabad cigarettát árusítani.

    Van sok olyan fontosabb törvény és rendelet, amit kefélnek betartatni, pedig jóval nagyobb szükség lenne rájuk, mint egy újabb fölösleges “szabályozásra”, amit megint mindenki le fog sz*rni.

  4. Gravatar Icon 3 Chriss

    Realty igen nekem is ez volt az első gondolatom. De jelenleg nincs megsarcolva annyira ez az ágazat. Szal tuti kitalálnak valami :-P Olyan nincs, hogy nincs :-)

  5. Gravatar Icon 4 Balazs

    Ha a legalapvetobb online marketing strategia a spammeles, akkor tamogatom, hogy ellehetetlenitsek.

  6. Gravatar Icon 5 The Hedgehog

    Nyilván nem ellenőrzik olyan intenzíven, viszont meg van az a lehetőség, hogy feljelentik az adott céget, mert ki mert küldeni e-mailben pár ajánlatot.

    Kiváncsi vagyok mennyien élnek majd ezzel a jogukkal.

  7. Gravatar Icon 6 Handras

    Ezek kb az utolso cseppek a poharban, nagyon nagyon keves hianyzik hozza, hogy az XMS szlovak cegge alakuljon.

  8. Gravatar Icon 7 sabe

    Az ilyen Wolf Gábor féléket nagyon tudom sajnálni ilyenkor. Majd elmegy és tanul egy rendes szakmát – ami hasznos is.

  9. Gravatar Icon 8 klarky

    Én azt szeretném tudni, hogy milyen ezeknek a reklám mail-oknak a hatékonysága, azaz, 100 kiküldött levélből hány pozitív visszacsatolás érkezik, ne adj isten vásárlás?

    Csak mert azt megértem, hogy rendkívül költséghatékony marketing eszköz, de, hogy a legidegesítőbb is az is tuti…

    Úgy is kérdezhetném? Megéri?

    És szerintem le a spam-mel, akkor is ha csak megtalálnak vele, meg akkor is, ha valami okból kiszedik belőlem, én meg megadom (pl. kapcsolattartás címén online megrendelésnél) a címem.

    Mondok egy pl.-t. Egyszer voltam egy képzésen, költséghatékonyságról szólt. Na azóta kapom a hülye képzési értesítőket, a szennyvízcsatorna-hálózat tervezéstől a fene se tudja meddig. Legalább olyan témában küldenék, amin részt vettem. Más őszintén nem érdekel és 1., utálom az egészet, 2 olvasás nélkül kuka. Ennyi…

  10. Gravatar Icon 9 EdBoyWW

    Hírlevél feliratkozásnál:
    - Regisztrációval egybekötött esetben OPT-IN lehetőséget biztosítani (választható, hogy feliratkozik-e az illető, hogy nem)
    - Feltüntetni a leiratkozási lehetőséget (a honlapon is, a levélben is)
    - Hírlevél kiküldését az adott cég ajánlataira korlátozni, lista árusítás tilos, mindenki gyűjtsön magának opt-in listát
    - OPT-OUT hírlevél csúnya dolog
    - Esteleg visszaigazoló e-mail küldést kötelezővé tenni.

    ÍGY kellett volna szigorítani, és ezt betartatni. Ez a lakcímes baromság ez kész (a maga adatvédelmi aggályaival együtt).

    Szerintem az ombuccman már élezi a macsetét.

    Megjegyzés Józsinak: hogy beleszaladtál egy opt-out hírlevélbe az szopó, de a “a leiratkozáskor odabiggyesztenek egy egyetlen mezőből álló formot, hogy írjam be az email címemet” sírás az senkit nem fog érdekelni, és joggal. Annyi van, hogy az a bizonyos leiratkozás _működjön_, és kész. Az más kérdés, hogy a szimpatikusabb helyek így csinálják.

  11. Gravatar Icon 10 initram5

    Részemről örülök neki, ki nem állhatom a SPAM-eket. Ha akarok valamit venni majd körbenézek a piacon, neten, akárhol, majd kérek árajánlatot én, köszönöm, nem kell hogy küldjenek naponta 10-et. A postaládámba dobott nyomtatott szarokat meg legszívesebben letolnám a feladó torkán. :)

  12. Gravatar Icon 11 initram5

    “Megnyomoríthatják a telemarketing kampányaid eredményeit…”

    Ennek még jobban örülök. És nehogy már a telefonos marketing legyen az, ami a kisvállalkozásokat viszi előre! Tipikusan a hiéna biztosítók és bankok eszköze.

  13. Gravatar Icon 12 sekele

    Én ebből azt nem értem, hogy miért tiltanák a hírlevélre feliratkozottaknak a hírlevél küldést? Vagy új feliratkozás fog kelleni a hatálybalépés után?

  14. Gravatar Icon 13 gex

    akit zavarnak a spam-ek (és itt most magyar cégektől kapott levelekről beszélek), az írjon egy e-mailt az nhh-nak. ha te jelented fel elsőként a céget akkor figyelmeztetik őket, ha nem az első eset akkor megy a csekk. amíg mindenki büntetlenül spam-elhet addig mindenki büntetlenül fog is. egy mintalevélben átírni 4-5 szót nem nagyobb feladat, mint beállítani egy levélszűrőt.

  15. Gravatar Icon 14 Bambula

    Aerovivához: segíts magadon és az isten is megsegít.

    http://homar.blog.hu/2008/07/18/allitsa_falhoz_a_spammereket

  16. Gravatar Icon 15 efg

    Minden spammelőt lőjenek le.
    A telefonos telemarketingest sem tudom őszintén sajnálni.
    Azt a pöcsöt végképp nem, amelyik ma reggelre ideküldött 30 oldal szemetet faxon kérés nélkül.
    A postaládába dobált papírhalmot szintén csak elítélni lehet józan ésszel.
    A post hatására ímélileg is próbálok leiratkozni amiről lehet, de jelentős részről nem lehet, vagy visszapattan a levél.
    Eh

  17. Gravatar Icon 16 gex

    a wolf gábor féle cikkben a kulcsszó az első bekezdés végén található “potenciálisan”. egy ekkora hatásvadász cikknek mi is lehetne a végén? reklám, hogy majd ő segít. :D
    idézet az nhh oldaláról:
    “Az elektronikus hirdetések küldésére vonatkozó általános követelmények (előzetes hozzájárulás, leiratkozás biztosítása, nyilvántartás vezetése, stb.) és az NHH Hivatala által alkalmazható eszközök, szankciók lényegében nem változtak.”

  18. Gravatar Icon 17 initram5

    “Az elektronikus hirdetések küldésére vonatkozó általános követelmények és az NHH Hivatala által alkalmazható eszközök, szankciók lényegében nem változtak.”

    Ááá, mindegy. A valóságot majd eltakarja a politikai pr.

  19. Gravatar Icon 18 ekkerjoz

    Jó lenne inkább a mechanikus spamek ellen valamit kitalálni, három ingatlanra összesen két kg szórólapot kapok havonta, szerencsére a pesti lakás postaládája utcáról nem elérhető, ott viszont a kapu melletti ládát tömik púposra.
    Itthon veszett már el levél, meg hivatalos levélről értesítő, amit a postás dugott a kazalnyi reklámanyag közé, aztán lekéstem egy peres határidőt, mert az ilyen szelektív hulladékot egy mozdulattal rakom a helyére, a tököm nem lapozgatja. Csak azóta.

    Szóval, fél erdő megy évente kukába, és erről megint a szemét multik tehetnek.

    Ehhez képest tényleg komoly kibaszás, amit a mailspammerekkel csinálnak.

  20. Gravatar Icon 19 Bence

    Bazz, kicsit nézzetek már tovább az orrotoknál. Ne csak azt nézzétek, hogy ti szegények mennyi spamet kaptok naponta.

    Van jó néhány száz magyar weboldal, akik nem kevés pénzt fordították saját, legális opt-in email adatbázis építésére. Úgy értem hogy a honlapjukon van egy feliratkozó form, ahol mindenki saját magát felirathatja, ha akarja, és persze minden levél alján van leiratkozó link.

    Namost egy ilyen többezres, legális email listát felépíteni sok idő és pénz. Viszont sokat ér. Most a kedves törvényalkotók azt mondják, hogy ki kell dobni ezeket a listákat, és a jövőben a lakcímet is el kell kérni, nemcsak az email címet. *Ez óriási pénzbeli veszteség néhány cégnek!!!*

    Ez azt jelenti, hogy jó esetben felére fog csökkenni a feliratkozók aránya, ami pénzben mérhető veszteséget fog hozni, méghozzá sokat. Az email adatbázis építés alapvető online marketing eszköz (mégegyszer mondom, olyanok iratkoznak fel ilyen listákra, akik önszántukból akarnak).

    Eközben a spam nem lesz kevesebb, viszont a legális listát építőket sújták. Mért ne generálhatna véletlen lakcímeket minden begyűjtött email cím mellé egy spammelő cég?

    A másik dolog, hogy senki nem fogja megadni a valós lakcímét, mert minek? Tehát ha te tényleg gyűjtöd a lakcímeket, akkor ez a listád ugyannyit fog érni, mintha géppel generáltad volna a címeket.

  21. Gravatar Icon 20 mrzs

    Itt valamiért mindenki azt feltételezi, hogy a nem etikus módon működő cégekre most vasszigorral lecsap a törvény. Nem, azok fogják küldeni továbbra is a baromságaikat, de azokat már eddig is bejelenthetted volna az NHH-nál.

    Az etikusan működő hírlevelek adatbázisait lehet kidobálni. Illetve ezt se fogja ellenőrizni senki, csak lesz még egy dolog, amiért jóindulatú emberek feljelenthetnek téged.

    Köszönjük.

  22. Gravatar Icon 21 suexID

    Valahogy nem tudok sajnálni senkit emiatt. Eléggé rendszertelen létet élek mostanában, nem ritka, hogy délután 2-3 óra fele elnyom egy kicsit az álom, szeretnék relaxálni. Baromira tud idegesíteni, ha valaki ilyenkor kezd el engem hívogatni telefonon, mindenféle piramis szarságokkal, meg nyugdíjpénztári hülyeségekkel.

    Mégis bekapcsolva kell tartanom a telefonomat, mert soha nem tudhatom mikor jön be a rokonaimtól, barátaimtól, munkaügyben tehát nem tudom elkerülni az ilyen hívásokat. A legjobb az az egészben, hogy a tisztelt cégek megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy hívószám kijelzés nélkül hívjanak, büntetlenül. Meg a faszomat!

    A másik dolog a levelezés. Akár virtuális, akár valós vonatkozásban nézzük, az úgynevezett “sajnálatraméltó” és “sok-sok munkával felépített listával rendelkező” cégek sem különbek a spammereknél a szememben. Ha én megbízok egy cégben annyira, hogy megadom nekik a lakásom címét (teszem azt nagyobb értékű műszaki cikk vásárlásakor, illetve szolgáltatás igénybevételekor) akkor legyenek olyan jók, és arra használják, amire való. Küldjék ki a számlát a kifizetett pénzemről, illetőleg tájékoztassanak, ha van valami számomra érdemleges információjuk, ami engem érdemben érint is. De ne éljenek vissza a bizalmammal, és kereskedjenek a címemmel, meg adják tovább puszi-pacsi alapon társcégeknek.

  23. Gravatar Icon 22 TZ

    Azt gondoltam, hogy a plastik olvasói nagyobb százalékban tudják, hogy mi a spam és mi nem az. Tévedtem.
    Szerintem, ha valamit Te kérsz és addig kapod, amíg kéred, akkor az nem az.

    A dögöljön meg a szomszéd tehene is hozzáálláson sem csodálkozom, hiszen erre késztetnek minket és ebben mutatnak példát a politikusaink (nemcsak a mostaniak)

    Bárki lehet hülye, nekünk nem kéne hülyének lennünk.

  24. Gravatar Icon 23 no mail, no problem

    Toszok rá, hogy ki a rendes kisvállalkozó, és ki spammer cápa. Olyan szinten érzem magam mindkettő ellen védekezésre képtelennek, hogy csak ismételni tudom Amauri Arnold cîteaux-i apát 20.000 béziersi kathar (incl. nők és gyermekek) lemészárlása előtti bon mot-ját: öljük meg mind, isten majd kiválogatja az övéit.

  25. Gravatar Icon 24 TZ

    Szerintem az RSS-re is meg kéne adatni a nevedet és címedet, hiszen azt is Te kéred. Vagy nem?

  26. Gravatar Icon 25 Bambula

    Arra lennék nagyon kíváncsi, hogy erről van mi az NHH véleménye?

    http://multimediajog.blogspot.com/2008/08/spammelhet-e-egy-levelezrendszer.html

  27. Gravatar Icon 26 Bambula

    TZ:

    “Azt gondoltam, hogy a plastik olvasói nagyobb százalékban tudják, hogy mi a spam és mi nem az. Tévedtem.
    Szerintem, ha valamit Te kérsz és addig kapod, amíg kéred, akkor az nem az.”

    Szerintem ideje lenne visszaszállnod a rideg valóság talajára, mert az embereknek nem ezzel van bajuk, hanem:
    - weboldalról összeszedett email címre küldött szpemmel;
    - tudakozóból levadászott nyilvános előfizetői adatok alapján telefonon “zaklatva” a hívottat;
    - bármilyen űrlap/nyomtatvány kitöltése révén birtokukba kerülő személyes adatokkal való visszaéléssel (saját tapasztalat: adatvédelmi konferencia értékelőlapján megadott elérhetőségre a cég fél év múlva elkezdte küldeni a reklámanyagait, pedig bepipáltam a bepipálandót);*
    - mindezek után bármilyen megkeresés esetén (Avtv. 11. § (1) bekezdés a) és b) pontja, hahó!) nagy ívben csesznek válaszolni.

    Ugyan nézzük már meg, hogy az általad vázolt félreértések vagy az általam felsorolt esetek a gyakoribbak, jó?

    Innentől kezdve a DM-cégek konkrétan szarjanak sünt, mert pl. azzal, hogy nekem jogomban áll leiratkozni egy olyan hírlevélről, melyre fel sem iratkoztam, azzal az egész ágazatot lejáratták: és messze nem arról van szó, hogy pár visszaélő miatt szenved a többség, hanem a többség hozzáállása miatt szenved a becsületes kisebbség.

    Habár a lakcím megadása tényleg abszurd, de annyiból jó, hogy oda csak a tényleg elszántak fognak feliratkozni és tisztulnak az adatbázisok. Hja, hogy majd a szpemmer cég generál hamis lakcímet: elég nehéz lesz hamis cím esetében a feliratkozás jogszerűségét igazolni az eddigi kamudumákkal, de ez legyen az ő gondjuk; az élet bizony pofoz.
    (Kamudumára egy példa: felmész a http://www.Jamba.hu-ra, mert olyan hülye vagy, hogy 480 Ft-ért akarsz polifónikus csengőhangot rendelni. Az oldalon regisztrálnod kell magad, mely azt jelenti, hogy megadod a mobilszámod, amelyre küldenek egy SMS-t olyasfajta szöveggel, hogy a csengőhang letöltéséhez küldd vissza az OK szót, azaz reklámnak is elmegy. Namármost a a Jambától kapsz egy SMS-t, mely a regisztrációra buzdít, hogyan bizonyítod be, hogy szpemmel, nem pedig csak a hülye haverod írta be a te mobilszámodat, hogy megszívasson? Mert ők azt fogják mondani, hogy azért küldtek neked SMS-t, mert beírták a mobilszámod.)

    Disclaimer: távközlési cégnél adatvédelemmel foglalkozom, szóval a területre van némi rálátásom.

  28. Gravatar Icon 27 Zila

    TZ: az rss-t nem küldik neked, hanem te (pontosabban a hírolvasó programod) szedi le az érintett site-ról, minden alkalommal amikor frissítést nyomsz neki.

  29. Gravatar Icon 28 TZ

    Bambula: Ez a törvény nem a spamek tiltására, hanem engedélyezésére ment. Csak olvass bele.
    info@ címre bárki küldhet már bármit…

    Név, lakcím megadásának semmi értelme nincs, csak azoknak a szivatása, akik tisztességes levelezőlistát szeretnének üzemeltetni. Valóságtartalmát ki tudja ellenőrízni ezeknek?

    Zila: Egy normális hírlevél olyan, mint az RSS. Te kéred. És ahhoz egyikhez sem kéne név és lakcím…

  30. Gravatar Icon 29 Zeusz

    (Off, de ránéztem erre az apátra a wikin ( http://en.wikipedia.org/wiki/Arnaud_Amalric ) és nem tudok nem gyönyörködni az angol mondatban: Kill them all; for the Lord knoweth them that are His. Off vége)

  31. Gravatar Icon 30 TZ

    Itt leírtam részletesen a fő aggályom:

    http://tillzoltan.tumblr.com/post/48689152/j-spamt-rv-ny

  32. Gravatar Icon 31 PAStheLoD

    - Nem lesz sok az az 5 év? – kérdezi a marketinges.
    - Mondom kötél!!1 – ordítja, magából kikelve az internetezők rögtönítélő bírósága.

    A kis- és középvállalatnak nem telik tv/rádió reklámhadjáratra, meg nem tud mindenhol reklámújság-szpemmelni, de ez nem baj. Nyújtson korrekt áron kiváló minőséget és hiphop máris mindeni megismeri. Vegyen egy domént, tegyen ki egy nagy és szép táblát a házára. Legyen elérhető, könnyen megtalálható, fellelhető, de ne tolja magát és/vagy a portékáját az orrom elé.

    Ha nem tudok a termékéről, a forradalmian új kacatjáról, akkor nem tudok, és nem is akarok tudni. Ha tényleg annyira jó, majd fent lesz a Slashdoton/Indexen.

    .. jus murmurandi.

Leave a Reply