Valaha az iMDB utolsó helyén is szerepelő, mára már nyolc pozícióval feljebb található Kis Vuk, Gát György filmje, az orbitális clusterfuck kategória méltó várományosa, beírta magát a halhatatlanok közé.

Meggyőződésem, hogy a Kis Vukot nem értik az emberek. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valakiről azt hisszük, hogy velünk köcsög, pedig ha a pszichiáter lencséjén át nézzük, nem is: valójában szeret bennünket. A Kis Vuk egy ilyen film. Az emberek, a nézők széles tömegei nem érthetik meg — egyelőre. A hánytatott, elhúzódó projekt, a kegyetlen bukás, a kínos nyilatkozatok, a folytatás mind-mind azt sugallják, hogy ez a film megelőzte a korát.
Bizony, Gát György kult classicot készített, de még NEM VAGYUNK RÁ KÉSZEK, nem érthetjük meg igazán.
Azt tervezem, hogy Orosz Péterrel közösen végignézzük élő adásban, és hangosan felnevetünk a legsajtosabb részeken, hangosan kitárgyalva azokat.
A trailert megtekintve kicsit meginogtam, kedvem lett volna kirohanni a világból, amikor Ganxta Zollee behiphoppolt a vérgagyiba, de gyorsan elnyomtam magamban az érzést, hiszen minden jel egy irányba mutat: ez az a film, amit meg kell próbálni elfogadni olyannak, amilyen. (Csak ne lenne annyira nehéz!)
GO WHEELCHAIR DUDE!!




Aha, kult classic
majd ha van időd, akkor nézd végig az eredetit
Az eredeti zseniális és imádom.
A Kis Vuk 3D pedig az új fekete. Vagy felrobban a fejem. (Inkább fel fog robbanni, de ezért lesz az élő adás! OP már bizsereg!)
szerintem ezt a projektet leginkább gazdaságélénkítő csomagként lehet felfogni, Kisvuk Terv, Gát Terv, vagy valami hasonló: x pénzből egy csomó ideig y db. munkahelyet teremtettek és tartottak fenn. Bigup!
Nekem konkrétan fájdalmat okoz, ha nézem.
nos, erre egy jól szituált francia is csak annyit tudna mondani: welllll.
De basszus, manapsag a real-time renderelt jatekok jobban neznek ki. Kicsit arra emlekeztet, amikor a Pixar a storyboardbol csinal egy gagyi minimal rendert kezdetleges texturakkal, de itt ugye ez mar a vegleges film… 1,4 milliard forintbol (ebbol 75 millio forint a mi adonkbol).
Ez kb. annyira kurja fel a csimet, mint Jankovics Marcell, aki ’89 ota keszulo filmjehez minden evben felvesz par milliot az MMK-tol.
Tolem csinalhatnak gagyi szarokat, de ne az adofizetok penzebol, pls.
Egyszer megnézem az újat, de ebből a rövidből nekem is erroros ez a régihez képest.
Ez most akkor olyan “fetrengve-rohogok-mennyire-gagyi” vagy “en-egek-helyette-nekem-kellemetlen” kategoria? Ha az elso akkor nezem, a masodik verziot nem kedvelem annyira.
Pörköltgyuri is csak olyan müvvéssz, mint az egykori gesztenyebétés péter, nem szégyell más pénzéből utánozni. A KisVuk egyszerre utánérzése a Pirosszkától kezdve a Madagaszkáron által a Shrekig jónéhány produkciónak, csak a szellem kevés benne. Valahogy. Lehetett volna kult is, ha éppen a fentieket előzi meg korban.
Az eredeti Dargayféle Vukot viszont devalválja az új…
Ez a film geci szar, éppen ezért lesz jó.
Orosz Péterrel végig fogjuk élő adásban kínlódni.
Volt régen a Rocky Horror Picture Show, ami azért lett kultikus, mert olyan szar volt, hogy a nézők produkálták magukat kínjukban a nézőtéren.
Menjetek többen a Vuk3D-re.
Szerintem látszódik a filmen, hogy ez már az új generációnak készült. Régen kukoricán térdelés volt, most Kis Vuk.
ekkerjoz, RHPS az ejfeli vetitesen tenyleg produkaltak magukat, es valoban ezert is kult, de ettol meg nem szar, sot kisfoshoz hasonlitani barmilyen teren is szentsegtores
útravalóként, sok szeretettel:
“Amit te hibának látsz, az nem animációs hiba, hanem koncepcionális. Így akartam megcsinálni, így találtuk ki.” – Gát György, producer.
hasonló bölcseletek és a múlt kissé arrogáns böffenetei: http://href.hu/x/6ykq
Gát Gyuri már előre abban gondolkodott, amit én is írok! Megelőzte a korát!!
a tatu, elolvastam a Gát interjút. Elég szomorú lettem utána sajnos.
rivera
2008. Sep. 18. @ 1:56 pm
“ekkerjoz, RHPS az ejfeli vetitese…”
Jelzem, volt vagy 1995. anno domini, mikor a rokihorrorsót láttam, alig húsz évvel a bemutatója után. Akkor már kultikus egy paródia volt, de annak nem olyan jó.
a helyzet az, hogy errefelé filmipar ilyen mozik gyártására képes. az európai média le van maradva amerikától, és latin amerikától.
a kontinensek között már régen le vannak osztva a lapok.
európa gyártja a szoftvert, ázsia a hardvert, amerika csinálja a médiát, és majd afrika építi a fizikai hálózatokat.
nem az a kérdés, hogy melyik magyar vállalat csinál jó vuk remake-et, hanem az, hogy melyik amerikai vállalat, és esetleg lehetnek európai beszállítók.
ugyanúgy mókás, amikor arról vitatkoznak az oroszok, és az európaiak, hogy ki fogja vezetékkel összekötni dél-európát és a közel-keletet. vitázhat ezen orbán és putyin, de afrikai érdekeltségű vállalat fogja ezt megépíteni. se az orosz, se az európai tinik alapvetően nem fognak, nem is tudnak fizikai hálózatot építeni.
gát györgy nem tud világszínvonalú médiát produkálni. miért tud bárki errefelé?
“európa gyártja a szoftvert”
broáf?
pedig leginkább európaiak gyártják a szoftvert, és döntően olyan népek, akik egyáltalán nem kívánnak asszimilálódni.
az igaz, hogy ezek a népek a világban szét vannak szóródva, és nincsenek saját vállalataik. a programozók sok szempontból olyanok, mint a zsidók. ez igaz.
ma nincs esély arra, hogy bármelyik európai filmstúdió globális mozit gyártson. és ez nem pénzkérdés, hanem kultúra kérdése. itt nem arról van szó, hogy európában ne lennének tehetséges írók, színészek, operatőrök, vagy rendezők, hanem csak arról, hogy mondjuk egy 20-30 nyelvű kontinensen jóval nehezebb globális médiát csinálni, mint egy 2-3 nyelvűn. európa és amerika között ez az egyik legalapvetőbb kulturális különbség. sok más egyéb mellett. erre itt nincs hely, idő, hogy ezeket kitárgyaljuk.
persze az is igaz, hogy ma nincsenek olyan európai szoftvervállalatok, amelyek felvennék a versenyt a google, a yahoo, vagy a live szolgáltatásaival. de ez alapvetően pénzkérdés. a helyzet az, hogy a globális szoftverpiac ma döntően ingyen piac, és az ingyen piacokon tőkemozgás van, tőkefelhalmozás nincsen, ezért van status quo. de ez a helyzet sokáig nem tartható.
aki figyelemmel kíséri az amerikai szoftvergyártást, az tudja, hogy ott ez az ágazat halott. az utolsó mohikánt úgy hívják: steve jobs. ázsiai potenciál londonban lakik. afrikai szoftver egyelőre nincsen.
mint régen a zsidók. nem mindegy.
Érdekes meglátások, de a Vuk nem ettől lett annyira rossz, hogy még a negatív kritikák után is meg tudott vele lepni…
Kedvencem az interjúban (azon kívül, hogy láthatóan azt hiszi, hogy az imdb valami index-közeli akármi) ez:
“Köszönöm a kérdéseket, köszönöm a kritikát, köszönöm a cseszegetést, lehet folytatni, a Kis Vuk honlapján.”
Most menjetek el a film honlapjára:
http://www.kisvuk.hu/
Lehet, hogy túl intenzíven folytatták?
@Bereczki Zoltán
Már a http://www.kisvuk.hu/ -n sem lehet folytatni a cseszegetést:
“403
You don’t have permission to access / on this server.”
Megint kiderült, hogy csak a plastik maradt.
“Mindenhol! Csak a plastik mindenhol!”
Pont erre céloztam én is
Tudom, látatlanban nem illik osztani az észt, de a részletek alapján Kis Vuk nekem kellemetlen, nem vagyok hajlandó megnézni, max a Plastik performance keretében. Ellenben a klasszikust megvásároltam Blikk kiadásban… Ez van, elment a zsé iPhone-ra, aztán most már a sarki zöldségesnél veszek kulturát
vargatom,
szerintem meg ettől. a kis vuk mögött nem voltak megfelelő szakemberek. ahogy nyílik a világ ezeket egy producernek egyre nehezebb megtalálni. gát produkciói ennek megfelelően egyre gyengülnek: linda, angyalbőrben, familia, és most a vuk.
de nem csak gát györgyről van itt szó. európa ma nem tud globális médiaprodukciókat előállítani. ez a helyzet. nem azt mondom, hogy európában nincsen tehetséges filmesek hanem csak azt, hogy nem képesek összállni egy közös produkcióba.
és ennek döntően kulturális (történeti, történelmi) okai vannak. európai államok alapjában véve nemzetállamok. az európai polgárháborúk nem összekovácsolták a kontinest, hanem szétválasztották.
(a történészek az utolsó kettőre azt mondják világháború, de azok szerintem inkább véres polgárháborúk voltak. a harcok egy kis része áttevődött észak afrikába. az usa és japán európától az európai hadszintértől függetlenül csatázott. de majd jól elmondja itt egy történész, hogy ez így nincs így. vsecko jedno. a háborúk után is soha nem jött létre semmiféle egység.
nincs egységes európai kultúra, így nincs közös európai filmes nyelv. félre értés ne essék, nem azt mondom, hogy ez rossz. szerintem ez sem nem jó, sem nem rossz. de ettől ilyen béna az európai média. az egységes formanyelv hiánya miatt. a plasztik média is. európainak túlságosan amerikai, és megfordítva. és ezzel olyan, mint a magyar narancs. kicsi, savanyú, de legalább a miénk.
kíváncsian várom, hogy a Józsipromó-szerű akciónak köszönhetően átlendül-e ez a gyász a “kula” kategóriából az “annyira sz.r, hogy már jó” bucket-be.
a szar az új jó – fura (csodálatos?) egy világban élünk. Viva Úrih Benibá’!
A Vukot soha nem is akarták, hogy jó film legyen, ezért nem is akadályozhatták mindenféle nemzetállamos meg egyék sajátosságok ebben. Egyszerűen elloptak vele egy csomó pénzt és annyi; mert erre az eredményre szinte még az állami 200 millió is túl sok.
Én nem vitatkozom az elméleteddel, érdekesnek tartom, de ez a szarrakás egész egyszerűen nem is érinti a témáidat.
emlékeim szerint 75M adóforint van ebben. egy rajzfilm túl bonyolult és kockázatos ahhoz, hogy így lopjanak el ennyi pénzt. nem hiszem, hogy direkt szar filmet csináltak, és direkt akarták elszarni a vukot.
az összes európai animáció el van maradva a világtól. m tóth géza oscar díjra jelölt maestro című alkotása sem veszi fel a versenyt a nagy amerikai stúdiók munkáival.
http://www.youtube.com/watch?v=w1DvsQ3pF5Y
tudnád-e ezt 50 percen keresztül nézni?
egész estés mozit errefelé m tóth sem tudna csinálni. más kérdés, hogy ő nem is vállalkozik erre. de ő is a zsetont a modern képmesékért. és például az is az oka annak, hogy miért tart ott az európai média, ahol. az európai médiaiparban bevett dolog a direkt állami szerepvállalás, a európai szoftvergyártók esetén inkább abban van konszenzus, hogy az államnak a piacról ki kellene vonulnia.
az egyik nyilván azt jelzi, hogy a szoftver egy globálisan versenyképes ágazat, a másik meg azt, hogy a média iparban lemaradásunk van.
200 millió van a Vukban, tudtommal, ami hivatalos; meg vannak érdekes dolgok még a finanszírozás körül, de ebbe ne menjünk most bele. Egyébként sem csak az államtól lehet sikkasztani.
És hiszed vagy sem, de még itthon is van elég komoly szakmai tudás, nemhogy egész európában. Az egy dolog hogy a hülye amerikaiaknak nem tetszik mondjuk egy Belleville vagy Wallace és Gromit, de kit érdekel.
AD:
“Ez a film geci szar, éppen ezért lesz jó.
Orosz Péterrel végig fogjuk élő adásban.”
rögzítsd, töltsd fel pls,
neh’ lemaradjak
***
kutacs:
“…a helyzet az, hogy a globális szoftverpiac ma döntően ingyen piac, és az ingyen piacokon tőkemozgás van, tőkefelhalmozás nincsen, ezért van status quo. de ez a helyzet sokáig nem tartható.”
dióhéjban esetleg kifejtenéd,
h’ mire gondolsz? mi lesz ezután?
márh’ ez a helyzet sokáig nem tartható -
utána és miért?
köszönöm, előre is
***
minap láttam a Lindából majd egy egész epizódot.
így, utólag… nem is volt olyan szörnyű.
úgyértem, megmosolyogtatott.
Körvonalazódik a program. Lesz majd beharangozó, de addig is a kommentekben jeleznék:
jelen pillanatban úgy nézünk ki, hogy jövő héten csütörtökön (szeptember 25-én) élő adásban Orosz Péterrel és Bazsó Gáborral hárman végigszenvedjük a Kis Vuk 3D-t, utána pedig megtartjuk — immáron lezsibbadt aggyal — a szifon sorsolást.
Úgy néz ki, hogy a telefon is meglesz addigra.
Kalandra fel!
fapina,
nem ide tartozik, de majd józsi kimoderálja, feltéve, hogy olvassa. a google negyedéves növekedései rátái:
Q1 Q2 Q3 Q4
2003 32% 25% 27% 30%
2004 27% 7% 15% 28%
2005 22% 10% 14% 22%
2006 17% 9% 10% 19%
2007 14% 6% 9% 14%
2008 7% 3%
az ingyen piacban egyre kisebb a növekedési potenciál. lehet mondani: na és. alacsonyabb bázisról könnyebb növekedni, magasabbról meg nehezebb. ennyi az egész. ez nem lejtő, hanem egy hullámvölgy. vannak cégek, aminek az árbevétele nem növekszik, hanem csökken. csakhogy ez nem ilyen egyszerű.
ha a google növekedése leáll, akkor borul vele az egész modell. a szovjet modell. az ingyen piac. de nem akarok itt kommunistázni.
felsorolok inkább pár dolgot, ami miatt a google szerintem igen sérülékeny vállalat, hűha, késő van, szóval majd megunom:
– a google majdnem kizárólag az reklámbevételre épül. azt nem lehet részlegesen eladni.
– folyamatos rotáció és teljes transzparencia mellett nem lehet részlegeket elbocsátani. hogy a fenébe zárjanak be egy veszteséges részleget, ha mindenki belelát minden projektbe.
– a fejlesztési idő egy részét sokan a saját céljaikra használják, fusiznak magyarul. és maguktól lépnek ki.
– és az, hogy oroszoroszágba és izraelbe rakták a fejlesztőközpontokat, nyilván szergej döntött így, ő ugye orosz zsidó, szóval ebből a james bond történeteket lehet kreálni. ezekre a helyekre nem véletlen nem telepítenek nyugatról kulcs ipart, mert azonnal beépülnek a szolgálatok.
a google egy brutálisan túlközpontosított rendszer, nézzünk pár túlközpontosításból származó problémát:
– a youtube esetén nincs az a sávszél ami azt kifelé kiszolgálja. ezt mindenki láthatja. a youtube nem úgy működik, hogy a világban mindenfelé vannak szerverek, hanem van egy központi szerverpark. akkor nem ártott volna elosztottá tenni. de az meg vélhetően nagyon drága lett volna.
– a gsearch esetén diszk problémák vannak, az alacsony pagerankkel rendelkező területeket a google egyre lassabban indexelik be. ez vajon miért van. erről se fog neked írni longhand sose.
a google desktopot szerintem arra találták ki, hogy az indexelést elosztottá tegyék. az nem csak a saját gépedet indexelte, hanem a világegyetem egy kicsit szeletét is, és persze az csak akkor működött, amikor a géped be volt kapcsolva. azért volt olyan fos lassú, mert próbálta kiszolgálni a szomszédaidat. és nem azért, mert a google nem értett az indexeléshez. de ez csak tipp. lehet, hogy tényleg pont azok a fejlesztők kerültek oda, akik nem értettek ehhez. ezt nem tudjuk persze. de mutatja a probléma bonyolultságát. meglehetőséen nehéz beindexelni a világyetemet.
– a gmaps esetén a processzor időhiányzik. mit gondolsz miért van gearth asztali kliens. azért mert a szerver nem bírja a sok képfájlt folyamatosan generálni. a gearth csökkenti a terhelést. itt például technológia nincs eltalálva, egy svg alapú térképet kellett volna csinálni, és nem png alapút. de azt a microsoft azonnal megakadályozta volna. tehát előbb kellett volna böngészőt írni, és azt felfuttatni, és aztán térképet. de ezt így nem látták át.
persze nem akarok itt hosszas elemzésekbe belemenni. tudnék még írkálni mindenfélét, de ez a blog nem erről szól.
tartok tőle, hogy kisvuk még a tromafilmek magasságába sem fog tudni emelkedni.
http://www.poultrygeistmovie.com/video/trailer/
Az off szálon elleneben nem értem miköze lenne a Microsoftnak ahhoz hogy a google svg alapúra tervezze a gmapet.
Józsi most megállapítottad az egyértelműen sz@rról, hogy az tulajdonképpen jó, ez a film egy szánalmas és elkésett próbálkozás marad a magyar animáció történetében.
kutacs: “az európai média le van maradva amerikától” A “média” meglehetősen tág fogalom, szóval ezt így kijelenteni elég nagy baromság.
tomsolo,
a térképeket alapból vektorgrafikusra szokták csinálni. elküldöd a kliensnek, és ő majd játszik vele. nagyítja, kicsinyíti, tolja, forgatja. csinál vele, amit akar. a navngo szereti elmondani, hogy az ő megoldásuk elfér egy kis memória kártyán, és gyorsan fut egy mobil processzoron. a gmaps nem ilyen. az egy gbitmaps valójában. ami egy nagy, processz igényes megoldás.
a google mondhatta volna: a térképe legyen svg (2001) alapú. a microsoft vélhetően minden eszközzel akadályozta volna az svg plugin működését az explorerben, mert ők a vml-t (1998) támogatták. a w3c ugyanis keresztbe a microsoftnak, és csinált új szabványt, nehogy túl egyszerű legyen bármi. a gmaps vélhetően azért nem lett vektorgrafikus, mert nem volt olyan baráti platform, ami ezt támogatta volna.
előbb kellett volna platform, és csak utána az alkalmazások. de ehhez sok idő és pénz kell. és az első időkben vélhetően minden pénzt el vitt a hardver fenntartása, és nem jutott elég a szoftver fejlesztésre. a gmailt nem 1 dollárért adták, hanem 0 dollárért. és ez a dolog szerintem tartósan nem működik.
addikt,
a média tényleg tág fogalom, és nyilván meglehetősen felületes kijelentés az, hogy az európai média en bloc le van maradva amerikától. ezt elfogadom. de azt nem, hogy ez marhaság, azaz ennek pont az ellenkezője igaz, azt már nem. ne viccelj.
az vuk egy magyar csúcs mozi. majd bazsó gábor elmondja, hogy hol a hiba, és hogyan kell filmet csinálni. ő a csúcsmédia egyik csúcsvezetője. vagy winkler, vagy uj péter, vagy akárki. ők a csúcs szakértők. náluk magasabban nem ül már senki, csak hiller istván.
ezzel nem azt akarom mondani, hogy karotta hülye gyerek, mert ennek szerintem az ellenkezője igaz. hanem csak azt, hogy egy egész estés mozi elkészítéséhez európában momentán nem adottak a feltételek. amerikában és latin amerikában ezek adottak. de majd ezzel bazsó gábor ezzel jól nem ért egyet.
az orosz pétert nem ismerem, gondolom ő is fő média kommunikátor. lehet, hogy majd ő megszakérti a vukot. szept. 25. beírom a naptáramba.
“az vuk egy magyar csúcs mozi.”
Ebben a lehető legnagyobb mértékben tévedsz, az a baj.
Egyébként meg egy rakás egész estés CG film készült európában az elmúlt 5 évben, némelyik rossz lett, némelyik meg nem USA közönségfilm típusú és ezért nem hallottál róla meg nem jött be a mozikba.
A most következő pl. az Igor (tessék rákeresni).
kutacs:
“a youtube esetén nincs az a sávszél ami azt kifelé kiszolgálja. ezt mindenki láthatja. a youtube nem úgy működik, hogy a világban mindenfelé vannak szerverek, hanem van egy központi szerverpark. akkor nem ártott volna elosztottá tenni. de az meg vélhetően nagyon drága lett volna.”
A youtube egy kulon vallalat volt, kulon szerverparkkal, amit a Google megvett. Ha meg mindig letezik az altalad emlitett problema, feltetelezem hogy fokozatosan at fogjak tenni a sajat infrastrukutrajukra a videok kiszolgalasat, ami viszont sok-sok kozpontot jelent a vilagban. Feltetelezem egyebkent, hogy ez volt az egyik legelso dolog amivel a felvasarlas utan elkezdtek foglalkozni.
“a google desktopot szerintem arra találták ki, hogy az indexelést elosztottá tegyék. az nem csak a saját gépedet indexelte, hanem a világegyetem egy kicsit szeletét is”
Lehet, lehet hogy nem, mindenesetre ha utobbi valoban meg is valosult, arra gondolom mar feny derult volna, mert eleg feltuno adatforgalommal jar az ilyesmi.
“a gmaps esetén a processzor időhiányzik. mit gondolsz miért van gearth asztali kliens. azért mert a szerver nem bírja a sok képfájlt folyamatosan generálni. a gearth csökkenti a terhelést.”
A Google a terkepeit eloszor egy Keyhole nevu ceg felvasarlasaval szerezte, es eloszor kizarolag asztali kliens letezett, es csak utana lett belole web-alapu Google Maps. Masreszt CPU idot igy sem sporolnak az Earth kliensekkel, mert a Google Maps miatt nekik szerveroldalon igyis-ugyis le kell renderelniuk a terkepeket (*), onnantol pedig csak savszelt zabal. Savszelt pedig a Google Earth ugyanugy zabal, sot az intenzivebb hasznalat miatt pedig 1-1 user eseten meg a lokalis cache-eles mellett is tobb savszelt eszik mint a maps. Vektoralapu technologiat pedig – feltetelezem – azert nem hasznalnak, mert 1) bitmappel gyakorlatilag barmilyen kliensen meg tudnak jelenni a terkepeik tokeletes minosegben (nem kellenek specialis vektoros szabvanyok, nem kell kliens oldali CPU ido, es komplikalt szoftver, vagy hardver, sot akar eleg egy egyszeru brozer, Javascript-tel) 2) nekik szerver oldalon boven eleg CPU-juk, tarhelyuk es savszeluk van ahhoz, hogy mindezt ott szepen rendben el tudjak rendezni 3) hasznos mellekhatas, hogy mig vektoradatokat konnyu lenyulni es tovabbfeldolgozni, addig bitmappel sokkal nehezebben kezd barmit a kevesbe joindulatu terkep-felhasznalo.
(*) A Google a terkepeket ugyan a szerverein generalja, de nem minden egyes usernek kulon-kulon, hanem a sajat vektoros terkepuk es egyeb osszefuggo adataik (pl. helysegnevek, magassagi adatok) alapjan, azok valtozasa eseten, gondolom valamifele utemes jelleggel, de a lenyeg, hogy egy idopontban ervenyes terkepadatbazisbol ok osszesen csak _egyetlenegyszer_ generalnak bitmapet, utcaterkepeknel. A muholdkepeknel a generalas maga mas, de az elv ugyanez.
lehet, hogy rosszul látom az európai média helyzetét.
ezt a vitát az idő fogja eldönteni.
Az európai film sincs lemardva egyszerűen más mint az amerikai, tökéletes komplementere egyike a másiknak amúgy.
nemezti filmgyártás már nincs, európai filmipar még nincs. a kortárs európai média kísérleti média. az európai civil média alakulófélben van.
a tömeg médiában az amerikai pop kultúra gyenge utánzatai vannak jelen. európa rövidfilmekban ugyan jó, de egész estés mozit nem tud csinálni. mert ahhoz például kellene egy közös európai formanyelv.
egyet érthetünk abban, hogy a kis vuk gagyi. és akkor mi van.
kutacs, vszakats:
Köszönöm szépen -
azért szeretek efféle infókat (is) olvasni, mert nem értem és egyből kiderül, tagadhatatlanul kiderül önmagam előtt, surmó vagyok.
[ami egyébként igaz]
én, csakmintmezeibirka,
(nekem az is magas, az iwiw-re miért nem lehet ippeg képet feltölteni???)
annyit látok, műholdat lőttek fel, és saját erőművet akarnak. a’la SKYNET.
és ilyenkor elgondolkodom,
blade runner lesz,
míg a Shimago-Domínguez féle caesar milliárdosok a felhővárosban fognak olyan gruppen partikat szervezni, ahol mindenki szép, DNS tökéletes és gazdag.
***
amúgy pedig pont ez a lényeg.
több szem, többet lát.
akinek ez éppen nem tetszik:
pagedown v. backspace
Semmit nem tudtam erről az egészről addig, amíg a Józsi írt a projektről, most megnéztem a trélert, és ez annyira csodálatosan szürreális úgy az első perctől, hogy kiesett az idő. Az jutott még közben eszembe, hogy pinák motoron és közben Vuk, hogy ilyen nincs.
Izgatottan várom a csütörtököt (ami visszafelé olvasva: kötrötücs).
Helló: http://kzamm.com/
Ezen kívül volt egy Belsőség című blog, ami részben autókról szólt és a Totalcar adta ki, annak voltam a szerkesztője régen.
Szakérteni nem fogok, csak hangosan röhögni.
OP,
értettem. mea culpa.
Gát György nagyon büszke volt a média előtt a Kis Vukra. Annyira, hogy a hátuk mögött a lap-topjáról több száz szavazattal felsrófolta az Imbd-helyezését a Kis Vuknak, közben arról beszélt büszke mosollyal az arcán, hogy lesz Kis vuk 2. és Kic Vuk 3., megteremtve ezzel a modernkori Vuk-trilógiát. Aztán mikor az intrenetes ellenőrök leleplezték, ennyit mondott: “Nem tehettem mást”. Amikor személyesen keresték meg, a menedszere annyit mondott, hogy ínhüvelygyulladást kapott, ami az orvosa később cáfolt.
Gát György egy éteri moslék, a Kis Vuk pedig egy gyémántsavas okádmány, a Saddam kurdok ellen használt XW-gáz gumóparazita gennyfröccsenete!