RE5

¡Es el forastero!

2009. március 13. lesz a nap, amikor vásárlok egy PlayStation 3 konzolt magamnak. Ekkor jelenik meg ugyanis minden idők egyik legjobb játékának, a Resident Evil 4-nek a “folytatása”. Azért macskakörmök között, mert ez nem az RE4 sztori folytatása lesz, hanem az eredeti RE után történik 10 évvel később, ám a ganados történet folyományaként. A főszereplő is ugyanaz a karakter, mint az első részben, Chris Redfield. (Én magam nem játszottam egyébként az eredeti RE-vel (1996), csak a 4-es számú résszel, ami 2005-ben jelent meg.)


ezeket az RE trademark, fedett fejű láncfűrészes ganadosokat mindig nagyon nehéz letüzelni, ugyanakkor rengeteg stexet dobnak

Az RE4 annyira összerakott, polírozott és zseniális darab, hogy tőlem szokatlan módon kétszer végigjátszottam (soha semmit előtte), sőt, megvásároltam a Wii editiont Malmöben (nálunk már nem kapni sajnos a hiperekben). Ezt is tervezem végigvinni teljesen az elejéről mindent 100%-ra letudva. Annyira jó a játékmenet, annyira játszható és jó hangulatú az egész, hogy a mai napig örömmel ülök le elé. A Wii edition pedig tartalmaz egyéb végigjátszható extrákat is, amik hiányoztak a GC változatból. A japánok ehhez nagyon értenek: végig izmos a játék, rengeteg hihetetlen dolog, élvezetes megoldások, ötletek folyamatosan. Imádom!

Korábban már lelkendeztem arról, hogy a cut-scene-ek ingame motorral meghajtottak, a grafika döbbenet frankó egy GameCube rendszerhez képest, az irányítás mesés, a sztori B-movie — mi kell még? Az RE5-öt nem az eredeti RE4 csapat készíti, ettől függetlenül kíváncsian várom a folytatást. Ugyan a 4-es rész okkultista hangulatát nehéz lesz toppolni, de minden kiderül nem is olyan sokára.

A PlayStationLive.hu (ahol egyébként az ingame engineből összerakott trailer is megtekinthető) egyik kommentelőjének, Ponty_88-nak véleményével zárnánk postunkat:

Köszönöm Uram, hogy Gamernek születtem!

35 hozzászólás

Bop

Egy hozzád hasonló tech/gamer-bubunak, minden egyes, PS3 nélkül eltöltött nap , elvesztegetett, később csak vérrel verejtékkel pótolható (azért írom így, mert tudom, szereted ezt a fordulatot, és így hátha eljut az üzenet a szívedig) idő. Fogalmam sincs, mi bajod vele, és miért nem engeded közel magadhoz a jót! Már több olyan cím is van, amit _KÖTELEZŐ_ végigvinni, ha teljes életet kívánsz élni! A RE5 csak hab a jéghegy egyik csúcsán! És akkor eddig csak a játékokról beszéltünk…

jack ez

Számból vetted ki a szót, Józsi, nekem is az RE5 megjelenése jelenti a ps3 megvételét. Addig szerintem végigtolom még egyszer a 4-et azért. A másik, amit nem egyszer, az a God of War 2.
Legyen a gépnek halleluja.

ifa

Egyébként meg Bop-nak igaza van, ha eldöntötted, hogy úgy is veszel PS3-at, akkor mire vársz?

Amikor iPhonet tervezted azt írtam, hogy első dolog ami eszedbe fog jutni, hogy miért tököltél ennyit a vásárlással, már hónapokkal előbb meg kellett volna venned. Aztán igazam lett.

Csak azt a fránya mkv-t tudná simán lejátszani, gondolom akkor nem sokat filóznál rajta.

The Hedgehog

Én nem emiatt, de szintén fontolom, hogy 2009 a PS3 vásárlás éve lesz nálam… Beérett no… Úgy sincs most konzol a birtokomban. Kiégett belőlem kicsit a gamer lélek, de érzem, hogy a PS3 visszahozza azt és újult erővel szakíthatom szét poligonjaira az ellent.

RE1 és RE2 kötelező anyagok. Főleg az utóbbi. Hihetetlenül megcsinált cuccok. A második részben az A minősítés megszerzéséért és Tofu előcsalogatásáért kibaszott sok vért hugyoztam anno. A német nyelvvizsgámat feláldozva sikerült végül és mindezen emléket egy megkopott szürke PS1 memókártyán őrzöm

Aztán az a német nyelvvizsga is meglett végül… 🙂

banyek

Aztat mondd meg nekem Józsi, hogy vegyek-e a héten iMac-et, vagy be fog jelenteni valamit Steve Jobs a közeljövőben, ami miatt érdemes várjak?

klarky

Józsi, vegyél Sony-t és a következő számítógéped legyen egy VAIO, most már úgyis lehet kapni hivatalosan, lokalizáltan!

😎

Zeusz

banyek: Mindenki aszongya, hogy jön a frissített iMac. Szerintem vagy azt vedd meg, vagy a régebbit olcsóbbér.

wice

akartam mondani, h hamar veszel, akkor a little big planetet is probald ki, de ha jol sejtem, ezt erted a “szalmababu coop cucc” alatt.

MegaZork

hat ezaz hogy az mgs-en meg a little big planeten kivul nincs semmi JO exkluziv meg, bar mar olyat is olvastam hogy az mgs-t is atirjak a masikra

wice

van errol vmilyen oldal v ilyes, h mik az exkluziv cimek konzolokon (esetleg pc-n)?

gr4yer

Nos a ps3 még elég szegény exclusive címekben. Szerintem a Grand Turismo 5, Killzone 2 és a God of War 3 lesznek még AAA-s címek.

no more heroes

Egy “konzolbuzi” álláspontja:

Csak a RE5 miatt PS3-at vásárolni? Soha. ős-Playstationosként (!) mondom ezt. A 3-ban már nincs meg az a “lélek”, ami az előző generációkban érezhető volt.

Vérző szívvel mondnom, de X360-on kategóriákkal jobb játékok láttak napvilágot eddig.

Az igazi kuriózumok pedig Wii-n teremnek meg.

no offense!

balint

The Hedgehog: lol 😀 nekem is egy memóriakártyán pihennek azok a mentések és várják, hogy újra beruházzak egy ps1-re. 😀

no more heroes: teljesen egyetértek veled. az egy és kettő alap, atom, megajó. A háromtól felfelé leves.

Bop

Angelday, szubjektív listát közlök: Heavenly Sword, Uncharted, Dead Space, GTA4, az általad is említett MGS4 illetve Little Big Planet. Alapos és szép munka a Gran Turismo 5 Prologue és az új Burnout Paradise is, a COD4 multija pedig olyan etalon, mint annak idején Q2-ben a q2dm1! Ezek többsége PS3 exklúzív.

fapina

hát,
elsőre azt gondoltam, beírom, BRUHHAHAHAA…
-istenem, mikor itt olvastam, sose jézustelefon-

de megnéztem videót.
baszkikám, EZ, kemény.
és az jutott eszembe, h’ eccer láttam véletlen a PS3 valami GT nem tudom hányas demóját, valami baszom hd lcd-n… aszittem, h’ rally-t látok, élőben. csak a gumik füstje árulta el, éppencsak hangyányit, nem, ez nem a valóság.
de kevéshíjja.

(megvártam, földbegyökerezett lábbal, míg 2x körbe megy az ausztráliai demo, meg az operaház, meg a gyümölcsök a piacon – a szinek miatt ugye… és csak bámultam és bámultam és bámultam)

ps.:
sony vaio-m van, és szar.

Bateman

Nekem épp most van ideiglenesen a birtokomban egy PS3, de nem érzem úgy, hogy jobb lett volna ez a X360 helyett. Főleg most, hogy végigmentem a Fable 2-őn és végre megérkezik a Fallout 3. Tényleg megéri csak a RE5 miatt PS3-at venni? Ezt most így komolyan kérdem. 🙂

no more heroes

Józsi! Az elmélet, meg a gyakorlat között van némi különbség.
A felsorolt konzolok birtokában mondhatom, hogy már qrvára más a “console scene”, mint 10-15 éve. Ideje levenned a szemellenzőt, haver!

Nes

Tegnap voltam a London Games Festival 2008 cimu esemenyen, es volt szerencsem kiprobalni par jatekot: RE5, LittleBigPlanet, GOW2, Mirror’s Edge es a tobbit…

Jozsi, te nem csak mac teren vagy kibaszott elvakult, de a videojatekok teren is ugyan olyan csolatasod van.

No, nevermind.

a tatu

jól fogsz járni a ps3-mal, akárki akármit mond. persze a boxszal is biztos jól járnál ha arra vágynál, de ha az embernek averziói vannak valamivel szemben, akkor egyszerűen hülyeség erőltetni.
az tök szubjektív, hogy kinek mi a nem-tudok-élni-nélküle cím, ellenben jópár olyan van ami igen kellemes szórakozást tud nyújtani 1-2 órára, és ami a legszebb, hogy nem feltétlen csak a lemezes kategóriáról van szó. ha majd oda jutsz érdemes meglesni az echocrome-ot, az pixeljunk eden-t, s mondjuk ha némi vonzalmad van a versenyzős játékok felé, akkor a wipeout hd-t. előbbi kettő elvont és kategorizálhatatlan izé, a wipeot meg hát wipeout 🙂

ps: a resi5 nem multiplatform? jön az boxra is szerintem.

wice

jozsi: “Úgy érted, képes amerikai cég egy olyan kaliberű játékot készíteni, mint a Resident Evil? Kétlem!”

???
pl half-life 2, bioshock, dead space, fallout 3, h csak az ilyen sutterelos dolgoknal maradjunk? persze mittomen, mit jelent nalad a resident evil kalibere, biztos tudnal mondani vmi speci parametert, amitol az jobb minden masnal.

nem mintha barmi gondom lenne a ps3-mal (sose probaltam), v imadnam az xbox-ot (haveromnal voltam egy hetet londonban, neki van olyanja – mellesleg korabban nagyon leoltott, amikor kifejtettem, h uj gamer desktop pc-t (+ monitor) veszek 230 rugoert, merthogy mertnem veszek inkabb 160-ert egy jo laptopot, meg 70-ert egy xboxot – na, azzal probaltam parszor jatszani, de kb minden otodik bekapcsolasra volt hajlando elindulni, ugyhogy egy ido utan mar nem is probalkoztam).

MegaZork

teljesen nyilvanvalo hogy ps3 is kell, mindegyik kell, nem kell itt valogatni. ps3 reszemrol majd ha lesz valami ujabb model meg bovul kicsit a library. egyebkent az ikszboksz is tele van exkluziv japan cuccokkal, beautiful katamari hö? meg a square uj dolgai is pl

balint

“Úgy érted, képes amerikai cég egy olyan kaliberű játékot készíteni, mint a Resident Evil? Kétlem!”

“Amúgy nyilván a PS3 változat a fejlesztői. Az XBOX csakis öcsi port lehet ezeknél a nacionalistáknál. :)”

az egy dolog, hogy milyen nemzetisegu a konzolt tulajdonlo ceg, az meg egy masik, hogy ki fejleszti ra 🙂 pl a PS sorozatot igen is meghatarozo Final Fantasy szeria uj resze sem ps3 exkluziv. Amugy szerintem a “nacionalistaknak” sem mindegy, hogy melyik konzol megy jobban. Igaz, hogy szazalekos aranyban ps3 sokkal jobban all a japan piacon, de az elmult hetekben/honapokban sorra veri a box az eladasokban. Japanban. Egy amerikai gep. Aminek az elodje konkretan total csod volt a szigetorszagban. Szoval szerintem nem lesz nagyon “ocsi port” itt mar semmi.

referencia az elmult heti eladasokra:

http://hirek.thesource.hu/?md=news&id=2525&#n2525

Felreertes ne essek, nem az X-et vedem. Magas PS tulaj voltam mindig. Vagyok is. De a box egy jo gep, es nem lehet a nagy M. miatt lefikazni, mert aki azt mondja, az nem tudja mit beszel. Es nem akarja eszrevenni, hogy ezek az erok mar reges regen atrendezodtek.

Bateman

Fura, mármint, hogy csak a japánok tudnak jó játékot csinálni. Nem vitatom, hogy ők aztán szelik ezt a témát, de én az utóbbi két hétben hihetetlen jó játékokkal játszottam.

Mirror’s Edge – Ilyen zsivány látvánnyal és játékmechanizmussal rendelkező játékot rég láttam, és ez elvileg egy FPS.

Dead Space – Végre egy igazi horror amitől komolyan féltem. Ha rendes hangrendszerem lenne, már tuti elvitt volna az infarktus.

Fallout 3 – Olyan hatalmas és olyan nyomasztó, hogy komolyan elveszettnek érzem magam benne, egy atomot kapott világ tényleg ilyen, félsz kimenni a négy fal közül…

És ez nem csak ilyen kamu szöveg, ezek élmények. S persze nem az Xbox mellett szólnak, hisz mind van PS3-ra is. Szóval azért nem csak japán. Nagyon nem.

vargatom

A japán játéktermés jó 90%-áról soha az életben nem fogsz hallani még te se, Józsi. Néha hallunk híreket mozdonyvezetős játékról, randevúszimulátorról, látunk videókat a Wiire készült főző játékról, de ez még mindig a jéghegy csúcsa.
Nyugatra csak az jut el, ami üzletileg is sikeres lehet, tehát elég jól sikerül és nem túlságosan egzotikus.

Ebből következően a japánok sem istenei a videojáték-készítésnek, sőt, rengeteg a szemét, rengeteg a rosszul menedzselt és bénázó stúdió, nagy fejlesztők egyenesen a japán játékipar válságáról beszélnek már egy ideje. Egyébként pont a Resi sorozatot, valamint a DMC-t, Lost Planetet is jegyző Capcom az egyik példa arra, hogy szerintük hogyan kellene csinálni. Ők meg rengeteget vettek át nyugatról…