Gold Bisztró (encore)

Nem először járok már a Goldban, mégis úgy érzem, hogy muszáj egy újabb post erejéig megállni és differenciálni. A Goldot nyáron ismertem meg, akkor még más szakács dolgozott ott (igaz, már nem Takács Lajos), ettől függetlenül roppant jó élményekkel távoztam. Azóta is visszajáró vendég vagyok, hébe-hóba felbukkanunk az asszonnyal és fogyasztunk.

December táján érdemes vizsgálatot tartani, hova jutott Szentesi Józsi éttermi vállalkozása, a Gold Bisztró.

Kétszer voltam az új szakács ideje alatt. A konyha jellege alapvetően nem változott, nagy részben áll az összes állítás, amit annak idején megtettem. Ha jobban a dolgok mögé nézünk, akkor viszont láthatjuk, hogy mi az, ami hiányzik belőle: az a gondos elrendezés és odafigyelés.

A kacsamáj pástétom kaláccsal ugyanolyan, mint volt, mert ott nincs mit másképp csinálni. Ha jó az alapanyag, akkor az étel sem lehet rossz, hiszen egy szelet igen finom kacsamáj és enyhén megpirított kalács ugyanúgy működik. Nagy élvezettel fogyasztottuk. Innentől kezdődtek viszont a kalamajkák.

A csirkemell tzadzikivel és illatos jázmin rizzsel egy középszerű, uninspiratív valamivé vált. Eleve csirkemell, a húsok legunalmasabbika. Olyan, mintha a budaörsi Kika tömeg-menzán levő csirkének eladott pulykahús — brrr. Ez van felszeletelve, mellé kis rizs (nem illatos) és egy tégelybe hozzá tzadziki. Üres, unalmas, lapos. Korrektnek korrekt az elkészítés, de nem egyéb annál. Hiányolom az ízeket, az ötletet, a tartalmat.

Desszertnek helyben fogyasztott francia krémest ettem, ami nem volt rossz, a desszertek mindig is ilyenek voltak a Goldban (nem azért jártunk oda, de nem is várunk el mást).

A Gold egyik feltárni való érdekessége a házi szörpök nagy választéka. Megvallom, eddig senki nem említette, étlapon nem tűnt fel, pincér nem ajánlotta, viszont kiderült, hogy vagy hatféle házi szörpből készült fröccsöt rendelhetünk.

Szentesi Józsinak vannak borai is, ebből fogyasztottam a Rajnai Rizlingjét. Őszintén mondom, hogy remek bor! Klassz illat, remek íz, végig. Én előétel bornak fogyasztanám, kicsit soknak érzem benne a cukrot, de most nem akarnék nagyon szakérteni azt illetően, hogy ez jó, vagy rossz így, mert nem értek hozzá. Előételnek, üresen egészen döbbenetes és megrázó volt a bor, utána már nem éreztem rajta ezt a mozgalmasságot.

Az ára viszont meglepő: 1 deciliter bor 650 forintba kerül, ami megérdemel egy bal szemöldök felvonást. A havi borlapon szereplő árak szerepeltetése is elég bosszantó: 4 centes egységekre vannak az árak megadva, ami lyukra csalja a vacsorázó vendéget. Szó se róla: örömmel kóstoltam a bort, 650 forintot örömmel fizetek ki 1 deciért, de 1950 forintot fizetni CSAK a borra elég nagy kaliberű húzás, még akkor is, ha Szentesi saját boráról van szó. Ezzel nem értettem egyet, de a 4 centes alapon való számolással sem.

Megtévesztő. Én ugyanis 260 forintért akartam inni egy decit, ahogy olvastam az étlapon. Igaz, hogy ott van, hogy 260 forint 4 cent, de a gondolatmentet tovább folytatva könnyedén láthatjuk, hogy 130 csak 2 cent, ami még előnyösebben tüntethetné fel. Ez szerintem egy hibás koncepció, még akkor is, ha tudom, hogy 4 cent a borkóstolási alapegység. Hibás azért, mert a vendégek alapvetően nem kóstolni járnak egy fallabda centrumba, hanem bisztrózni és bort vacsorához fogyasztani.

Borravalóval együtt 6600 forintot hagytunk ott ketten egy három fogásos vacsoráért.

A bor tetszett, az ételektől többet vártam volna a múlt tapasztalatai alapján (értékelés: erős négyes), a számla drágult nyárhoz képest. Sajnos a fentiek alapján a Gold nem lehet a szó szoros értelemben vett heti törzshelyem.

(Mi akkor a törzshelyed, Józsi?)

10 hozzászólás

ekkerjoz

Zsozef, csirkemellről vagy jót, vagy semmit.
Utoljára Fröccsispotály korszakban jártam arra, akkor jó volt a csirke. Is.

CsasZ

Nem értem miért keseregsz.
A mikroszkópikus fejadagok mindig is megvoltak, hát a bort sem mérhetik hektoszámra.
A kaja meg igenis finom, csak még nem nőttél fel ezekhez az ízekhez!
Ez egy jó hely, ennek megkérik az árát. Ez van.
Józsi, te ezt szereted!

divany

Józsi, törzshelynek az olimpia tökéletesen megteszi. Mi azóta is visszajáró vendégek vagyunk és sosem volt, hogy megbántam, vagy fanyalogtam volna valami miatt is..

Agreed?

prosthetics

szerintem jó hely ez a Gold bistro olyan értelemben, hogy ha kimegyek a Móriczra a főzelékfalóba, akkor ott majd annyi egy nem-a-legjobb mirelit szelet mint a Gold-ban egy 3 fogásos minőségi kaja
még egy pl: egy átlagos kifőzdében ha normálisan eszel akkor is szinte pont ennyit fizetsz, ilyen tekintetben szerintem Budapesten ez meg a Margit hídnál lévő Nagyi kifőzdéje a legjobb ‘kifőzde’ vagy ebédelős hely.
Az Olimpia pedig Takács úrral szerintem egy más kaliberű éttermet akar megvalósítani, az exit szavaival élve “jelenleg a legjobb vendéglő az országban” :)

ton

A Gold folyamatosan romlik.
A kiszolgálás is kriminális volt az utolsó két alkalommal…
pl.: Kevesebb villa volt, és kértünk még egyet, mire a ‘pincércsaj’ (mivel az általa hozott minőség alapján ez a megszólítás járna neki..) kioktatott minket, hogy az előételvilla helyett használtunk mást..
Namármost, levest ettünk, és nem kevertük össze, de ha netán mégis, és kérek egy villát, akkor hozzanak egy villát, még akkor is, ha már nem fér az asztalon a villa.
Volt egy 50 év körüli felszolgáló, ő eltűnt, pedig igazán értette a dolgát..
A kaja meg olyan, mintha annó betanították volna a jelenlegi szakácsot, és leírták volna, hogyan kell összetakni a kaját.
Benne van minden, csak nincs meg az, ami miatt az első alkalommal este is visszamentem, és még 1x kikértem ugyanazt a menüt, mint délben..

Persze az átlag menzákat még mindig veri, dehát azért ennél gondolom komolyabb cél érdekében dolgoznak.