Nem menő, hogy a szilveszter nem menő

“Minden épeszű ember életében elérkezik a pillanat, amikor feladja az élvezhető szilveszterért folytatott harcot.”

– Bede Márton, Index, tegnapelőtt

Az emberi faj általában fiktív elvárások alapján határozza meg az életminőségét. Ebben az esetben a buli kötelező jellege, illetve szerkesztői elvárások sarkallnak negatív véleményformálásra. Pedig az egész az elfogadásról szól, onnantól pedig működik minden, mint a karikacsapás (egyáltalán mi az?). A pszichológiai tanulmányokból ismert tézisről van szó: amit nem lehet megváltoztatni, azt fogadjuk el. A saját viszonyulásunkat dolgokhoz mindig meg tudjuk változtatni. Ha a dolog őszinte, nem érezzük tehernek.

Harcnak tehát semmiképpen nem nevezném. Harccá a szilveszter attól válik, hogy azzá tesszük: stresszelünk rajta, jajj, mi legyen, jajj, hova menjünk, jajj, mit írjunk. Ha bevesszük a leszarom-tablettát (Xanax, vagy Frontin), vagy egyáltalán elfogadjuk azt, ami van (hogy ti. ilyenkor kötelező a buli és kész), sokkal kellemesebben át tudjuk magunkat inni az új évbe.

Gyakori probléma, hogy több meghívásunk van ilyenkor, ami szintén fokozza a megfelelni nem tudás faktorát. Igazoljuk tehát vissza az összeset, majd ahogy kedvünk szottyan, bukkanjunk fel ezeken a helyeken — vagy ne. Ezen a napon megengedett, sőt, kötelező mindenféle buliból mindenféle buliba kockázat- és felelősségmentesen menni.

Vogáék A Bikini idézetével zárnám és kívánok mindenkinek boldogságos 2009-et:

“Nyalni csak úgy lehet, ha élvezzük az ízeket.”

Függöny.

29 Responses to “Nem menő, hogy a szilveszter nem menő”

  1. Gravatar Icon 0 SeSam

    Murphy Első Törvénye a Magyar Internetről:

    “Ha valami létezik, azt az index fikázza.”

  2. Gravatar Icon 1 Wishmylove

    BUÉK! MEg ilyenek :)

  3. Gravatar Icon 2 ekkerjoz

    Boldog újévet. Itt hull valami dara, apámmal főztünk éjjel pálinkát, megittuk a rézelejét. Sült malacz, hurka, kolbász és mínusz 10 fok segített át 2009.-be. Legyetek jók.

    (Szerintem nem Voga, hanem D.Nagy Lajos (Bikini).
    A Xanaxhoz meg fiatal vagyol, Zsozef. Majd pár év múlva.)

  4. Gravatar Icon 3 soobrosa

    ezúton is elnézést kérek, ha ez túl sarkos, de emlékszem arra a szilveszteri bulira, amikor konstatáltam, hogy na ez a lokális maximum, ennél jobb szilveszteri bulit nem lehet fakasztani. utána már sokkal nyugodtabb.

  5. Gravatar Icon 4 turista

    Józsi: a karikacsapás egy régi gyerekjáték, meglepő módon semmi más nem kell hozzá, mint egy karika és valami,amivel csapod (nem,nem faszkorbács:)). Az a lényege, hogy egy kör alakú (fém,fa,etc.) tárgyat egy bottal kell ütögetni,annak érdekében, hogy guruljon. Az ehhez kapcsolódó szólás nyilván azt kívánja szimbolizálni, hogy a karikacsapásnak az eleje a nehéz, míg egyensúlyba kerül a tárgy és a csapó személy, utána meg már könnyű a dolog (rekurzió fetisisztáknak: megy,mint a karikacsapás).

    Mellesleg Bede Márton egy f@sz.

  6. Gravatar Icon 5 főműves

    Jól beszéltél, uff. A szilveszter-mém nem különleges, pont úgy működik, mint minden más: ha szabad akaratodból csinálod, akkor f.sza lesz, ha nem, akkor vágod hozzá a pofákat – no matter what you do.

  7. Gravatar Icon 6 Asszem

    bedét komolyan venni sem menő, bár szerintem most tényleg eltalált egy életérzést, legalábbis én tudtam azonosulni a buliznikellvazze érzéssel, sőt a legtöbb fázison magam is végigmentem :D

  8. Gravatar Icon 7 Bau

    Pedig aki beletekintett a tegnapi buli közvetítésbe, ez élő példáját látta az “Öreg vagyok, lemondtam” fázisnak :D Az a buli csúnyán halott volt :)

  9. Gravatar Icon 8 angelday

    ekkerjoz, valóban Bikini. Azt hittem, ez már a paródia változata és nem. Javítottam is áthúzásos technikával.

  10. Gravatar Icon 9 sylverdevil

    karikacsapás? http://letmegooglethatforyou.com/?q=karikacsap%C3%A1s

    bocsi, nem hagyhattam ki ;D

  11. Gravatar Icon 10 bedepárti

    Több fronton hibádzik. Nem csak rajtunk múlik ugyanis, jól tudjuk-e érezni magunkat ezen a napon. Egész egyszerűen vannak emberek, akiket zavarnak olyan dolgok, mint az ész nélküli trombitálás, a retardáltak petárdázása, a kocsányon bólogató pótszemek, a tripla belépőár, a kibaszott hosszú sorok a pult előtt és a tömegnyomor

  12. Gravatar Icon 11 angelday

    bedepárti, már megbocsáss, de akinek nem az első szilvesztere, az azért ezekre a dolgokra fel tud készülni, hogy a sokkhatás minimális legyen. Ettől függetlenül lehet rossz fejet vágni 31-én, de minek. Minek.

  13. Gravatar Icon 12 pappito

    a nem tömegben elállatiasodás még nem rossz fej vágása.

    Bede meg akkor értelmes, ha utazik. Pont.

    a szilveszter marha jó bulizásra ad lehetőséget, ez is, mint minden, elbaszódik, ha feszengsz, hogy jó legyen. lazán kell venni.

    akinek meg van gyereke, annak úgyse lehet fekvehányni, akkor derülnek ki, hogy csomó jó bulilehetőség van, aminek egy szakaszában pezsgővel bujékol az ember.

  14. Gravatar Icon 13 EdBoyWW

    Ti legalább nem dolgoztatok. (Máraki)

  15. Gravatar Icon 14 kodiak

    No plan is the best plan.

  16. Gravatar Icon 15 Zeusz

    Tényleg azért nem mozdultunk ki itthonról, mert az összes normális szórakozóhelyen tömegnyomor van. Ha valahol nincs, mert valami kibaszott véletlen folytán figyelembevették, hogy a fő/négyzetméter index legyen már 4 fölött, oda nem lehet bemenni mert vagy zártkörű rendezvény van és/vagy a belépőt aranyáron mérik.

    Marad a házibuli feeling, amivel persze, hogy nincs semmi baj, ha a következő feltételek teljesülnek: legyen, aki megszervezze; jóarcok jöjjenek el; ne az isten háta mögött legyen a helyszín; vagy ha igen, akkor ottalvós buli. Mert szilveszterkor szinte lehetetlen nagyobb távokat közlekedni. (Taxi eleve felejtő, a tömegközlekedés meg pusztán hű a nevéhez.)

    Mivel az utcán ünneplés, mint lehetőség, kimarad a petárdák miatt (csajomra néhány éve Pécsen petárdát dobtak a belváros közepén, a kabát kiégett, azóta ez az opció mégannyira nem opció), marad a közeli házibuli, mint utolsó alternatíva. De olyan meg nincs.

    Itthonmaradás, beszélgetés, kultúrált beborozás, olvasás, háttértévé ilyenek, na ezek vannak.

  17. Gravatar Icon 16 Zeusz

    márhogy ne legyen már négy fölött, értik, ugye.

  18. Gravatar Icon 17 Balazs

    Meno vagy nem meno, iden en is baratosnevel kettesben toltottem a szilvesztert, a tomegnyomorbol valahogy asszem mar kinottem, leginkabb kis nyugalomra vagytunk mindketten :)

  19. Gravatar Icon 18 KA_Steve

    Nemtom, szerintem a basic hozzáállás itt is az, mint az év bármely másik napján: abból indulj ki, hogy mit akarsz, ebbe kalkuláld bele a környezeti feltételeket, dönts valamit, de ne ragaszkodj hozzá nagyon. A bármi lesz, jó lesz hozzáállás a titok.
    Én ez alapján utóbbi pár évben szilvesztereztem már egyedül, édeskettesben, idegenekkel, haveroknál, magamnál csendes vagy pörgős partiban, mind oké volt, összesen ha fél óra kényelmetlenség volt bennük.

  20. Gravatar Icon 19 eFi

    Én speciel egy ideje stresszelek rajta, de ezt nem annyira a “kötelező jól érezni magad” szabály indukálja, hanem a sok petárdás féreg, akik olyan mértékben tudják megbolondítani az egyik kutyust, hogy az idén (is) szabályszerűen megette a konyhaajtót páni félelmében.

  21. Gravatar Icon 20 angelday

    A szüleimnél a kutya a lakásba volt zárva, a nappaliszoba szőnyegére pisilt félelmében. Arra gondolok, hogy éjfélre haza kellene menni nyugtatgatni szegény ördögöt. Ő nem tehet semmiről.

  22. Gravatar Icon 21 klarky

    Azt hiszem már mindenféle szilvesztert kipróbáltam amit az ember csak el tud képezni, az egyedül otthontól az utcáig, érintve a hozzámn feljön bár baráttól kezdve a szórakozóhelyen át az idegenekkel együtt lévő, azt sem tudom, hogy kerültem oda féle házibulikig. Egy biztos. Egy sem volt egy emlékezetes parti, azoktól sokkal jobb is összejöhet ha úgy alakul.

    Szerintem sem szabad rástresszelni, hogy jaj most mi lesz, ki hív meg, hova menjek, én szervezzek-e, mit vegyek fel, sörözzek vagy borozzak, kocsival menjek-e, vagy taxival, stb.-stb. kérdéskörre.

    Én már úgy vagyok, hogy az sem bosszant, ha 31-én délelőtt még nem tudom mi lesz este. Attól meg pláne nem borulok meg, ha nem megyek sehova és otthon nézem a tv-t. Jó az úgy ahogy épp adódik, ezen az egy estén már nem múlik semmi…

  23. Gravatar Icon 22 közönség(es)

    én nem tudom mit kell magyarázkodni, szereti-e valaki a szilvesztert, vagy bármit, például a bede márton előtt. : ) nem tom minek kell megfelelni, meg azzal próbálkozni. meg mi az hogy valami menő, vagy nem menő..? mi ez, alsó tagozat? tökéletesen azonosulok most józseffel, pedig nem szoktam. : )

  24. Gravatar Icon 23 segabor

    Egyetértek a fenti hozzászólásokkal. Én még azzal egészíteném ki, hogy ha már szilveszter, számomra a városi dolgok halottak (IHB bulik, stb.). Akkor inkább már fel a hegyekbe egy kis házikóba két napra és egy kicsit levegőzni, sétálni és nyugodni. Meg jöhet a forraltbor és a szilva pálinka.

    De ki az a bede?

  25. Gravatar Icon 24 Zila

    Elhangzott többször is, de azért én is benevezek, hogy mindegy mit csinálsz szilveszterkor, de csináld szívből. Mi egy ismerős párocskánál áttarsasjátékoztuk az óév utolsó estéjét (Ki tud többet Magyarországról), éjfélkor pezsgő, ingyen tűzijáték nézés (szomszédoknak hála) aztán fél háromkor szunya. Boroztunk, cseverésztünk, bámultuk a kandallóban a tüzet… Amúgy Bedének igaza van, a görcsös bulizás nem vezet jóra, ehhez meg fel kell nőni :)

  26. Gravatar Icon 25 Zila

    Ja, a lényeg lemaradt: boldog új évet mindannyiunknak! :)

  27. Gravatar Icon 26 SPS

    nekem például abszolút nem volt “szilveszter”-érzésem most.
    voltam barátokkal kibérelt kis sörözőben (jó volt), átnéztünk egy kis időre egy ismerős szórakozóhelyre (jó volt).
    de ezeket meg szoktuk csinálni máskor is :)
    az éjféli pezsgő jó, a “kötelező” SMS/telefon áradat nem. a szép, normális tüzijáték ok, a kurvasok idióta petárdás meg egyáltalán nem.
    hogy mindezt hol, az másodlagos.

  28. Gravatar Icon 27 angelday

    Bede az Index publicistája.

    Egy összefoglaló az ottani munkásságából: http://index.hu/velemeny/szerzok/bede/

    Illetve a Khívától Keletre blogját érdemes végigmazsolázni: http://kk.blog.hu/

    Korábban a mára defunct Matula Magazin szerkesztője.

  29. Gravatar Icon 28 igazi proli

    Bedeben az a szomoru, hogy jol ir, de hazudik es lenezi a vilag 99%-at.