Apple iPhone — egy év

Majdnem pontosan egy éve használom az Apple iPhone telefonját. Ideje hát megállni és összeszedni azokat a dolgokat, amiket tapasztaltam az egy év alatt. Annak idején márciusban írtam már egy összefoglalót arról, milyen a telefon, viszont most újra megvizsgálom a kérdést több szempontból is.

Eleve ugye az eltelt egy év alatt jelentősen hozzászoktunk már mindenhez, természetesnek tekintünk dolgokat, felnagyulnak a hibák, a kezdeti köd felszáll és átveszi helyét az objektív látásmód, mint derült égen a fókuszált napsugár. Másrészt jöttek szoftver frissítések, időközben 3G változatra cseréltem, történt ez-az.

Szeretném kiemelni, hogy nem jailbreakelek. Tudom, hogy sok megoldás van jailbreak nélkül is a lentiekre, de ez engem nem érdekel, számomra nem izgalmas. Két ok miatt sem: 1) quality control (a system hack csak system hack marad) 2) idő (szívtam én már jailbreakkel és nekem ennyit nem ér meg).

Negatívumok, bosszantó dolgok

– A begyengült 300-as forint miatt a telefon jelenleg meglehetősen drága, így nem javaslom az új vásárlást, kivéve annak, akinek megér 170-180 ezer forintot egy ilyen eszköz.
– A kontakt keresés csak nevekben megy, így például sose tudom, hogy keressem meg az asztalost, akit rendes néven vettem fel, csak a megjegyzés rovatból derül ki, hogy ő az asztalos. Ezt a problémát jelenleg az Address Book használatával tudom csak megoldani, az ugyanis mindenben keres.
– Nem lehet kontaktot átküldeni valakinek, kontaktot fogadni. Rémes. Amatőr. Dilettáns.
– Nem tudok egyéni sms-t forwardolni, sms-ekben keresni, bizonyos sms-ekből szöveget kimásolni, azt továbbforwardolni, vagy emailbe beilleszteni. Rengetegszer volt rá példa, hogy ezeket akartam használni. Most úgy élek, hogy tudnom kell: ez nincs. Az egyetlen megoldás az, ha lescreenshotolom a képernyőt és elküldöm emailen valakinek. Elég nevetséges.
– Emailből kivágni szöveget, belőle kontaktot csinálni, valakinek SMS-ben elküldeni valami email részletet. Rengetegszer lett volna rá szükségem. Ez is copy-paste gondolatkör.
– Nem találtam megoldást arra, hogyan kell hívás közben gyorsan bebillentyűzni egy telefonszámot (mert például akkor mondják be), majd ezt a számot meghívni, később elmenteni. Egyszerűen hívás után elfelejti. Már megbocsássatok, de ezt még a pöcsös SE is tudta. Sőt, olyat is szeretnék, hogy az ott levő telefonszámot kijelölhessem, elemailezhessem igény szerint. Számos példa volt erre már és nem tudtam megcsinálni.
– Idegesít, hogy csak kábellel lehet szinkronizálni. Azt akarom, hogy az ismert wifi hálózatokon keresztül syncelje fel magát a laptopomra a nélkül, hogy nekem erről tudomást kéne szereznem.
– Oldják meg a bluetooth proximity érzékelést, lehessen böngészni a telefon SMS-eit. Látni akarom a laptopomról az sms folyamomat, ki akarok szedni időnként belőlük dolgokat.
– Zenéket elég bénán szinkronizál. Van egy opció, hogy “Purchased music”, illetve playlist. Ez utóbbiba kell berakni a saját CD gyűjtemény megfelelő darabjait. Ez rossz.
– Időnként beragad az interface. Headsettel gyakori.
– Az Apple Bluetooth Headset-je 22 ezerbe kerül, kiesik az ember füléből és egy nap alatt lemerül. Egy szar.
– Miért nem lehet emojikat használni, csak Japánban, he?
– Magyar nyelv hiánya továbbra is zavaró. Ha a Google-nak megy, az Apple-nak is mennie kell.
– Sokszor lett volna szükségem telefonon keresztül elérni a webet laptopon. Hihetetlen, hogy ez egy korlátozás.
– Google Mapsban nincs turn-by-turn navigáció. WTF! Egy logikai játék mindig kitalálni, hogy éppen merre mozog a golyó és abból kikövetkeztetni a fordulási irányt. Hihetetlen.
– Fix optikájú fényképező: az egyik legbosszantóbb dolog. Nem lehet vele note-okat fotózni. Teljesen hasznavehetetlen ilyen célra. Pedig az egyik legnagyszerűbb dolog lenne, ha egyszerűen tudnék feliratokat készíteni jegyzetelés szempontjából.
– Az ikonok átrendezése meglehetősen kényelmetlen, különösen több képernyőnyi távolságból. Másrészt mindig elmásznak valamiért, nem lehet őket rögzíteni. Valami jobb interface kellene ide.
– Nem lenne rossz, ha egyszerre több alkalmazás is tudna futni (sms, notes, azért a Bré ennél jobb lesz, meglátjátok).
– Weblapról tudunk számokat meghívni, viszont hívás előtt nem lehet szerkeszteni azokat. Sok weblapon nem szifon-kompatibilis ugyanis az írásmód. Sokszor sms-ben jön telefonszám, szintén nem hívható formában. Hívás előtti szerkesztés a pöcsösben is volt, a kutyafáját!

Pozitívumok

– Zseniális gyöngyszemeket lehet rá letölteni az App Store-ból. Némelyik pénzbe kerül, némelyik ingyenes. Imádom próbálgatni az új dolgokat. Néhány kedvenc példám: iShred, Horror Vacui, Shazam, Recorder, Zen bound.
– Szinkronizálás elég jól működik, feldugja az ember, után a már minden rendben van. Igaz, hogy idő kell neki, de nem baj.
– Nagyon jó az érintőképernyő, imádom.
– Az Apple Bluetooth Headset egyből párosodik a szifonnal, amint össze vannak dugva a töltőben. Gombnyomás nélkül, roppant kényelmes. E mellett a töltöttségi állapotot is mutatja szép ábrán, ezt érdemes megnézni nagyítva is, minden pixel a helyén van.

– Jövőtelefon: a Google Earth alkalmazást érdemes megnézni. Két ujjal forgatom a világatlaszt, zoomolok ki-be, wifin elég jó a sebesség is. Azért ez kemény, és akárhányszor nézem, kemény is marad. Sok más ilyen apróság van, interface finomságok, szép ikonok. iPod zseniális továbbra is, nagyon szeretem.
– Webezés, Greader, Twitter, email: roppant kényelmesen megy minden. Azóta már nem laptoppal ülök a budin, hanem telefonnal csinálok mindent. Ezt át kellene élnie mindenkinek. Mármint a telefon webes élményét önmagában. Nagyon klassz és zseniális.
– Google Maps-t használom akkor, ha a városban keresek gyorsan valamit. Nagyon kényelmes, csak ugye nem tökéletes. GPS eszközt kizárólag hosszabb utazásra szoktunk bekapcsolni, rapid dolgokra csak szifon.

Összességében azt mondanám, hogy egy roppant erős termékre sikeredett az iPhone. Jövőbe mutató eszköz, aki tavaly nyáron megvette, még kvázi elérhető áron is hozzájutott. Sok apró bosszantó hiba van benne természetesen, de ezek nélkül végülis meg lehet lenni, nem tudok ugyanis jobb megoldást.

Az Apple iPhone-nál pillanatnyilag nem tudok jobb megoldást, elismerem, hogy nem is nagyon keresek. Kompromisszumos helyenként, de ettől függetlenül még mindig csodaeszköz és tenyér méretű miniszámítógép. Inkább úgy tudnám megfogalmazni, hogy a mai napig egy remek telefon, néhány bosszantó kellemetlenséggel.

Hétvégi bowling a Sugárban

Heti hirdetőnk ismét a Sugár Bowling, akik keddenként torkos promóciót tartanak, ami az árak felére csökkenését jelenti. A Sugár egyébként teljesen megújult pláza, én annak idején nem ismertem, de egy igazi retro-gone-modern érzést kell elképzelni (Kardos Gábor szerint mármint — neki a nagymamája a Keravillben dolgozott 40 évet ott). Messze lakom tőle, így nekem kiesik, viszont valentin napozni ott voltunk, akkor biliárd ment, méghozzá jól. A biliárd mellett van darts, csocsó és egy sport pub is, ahol lehet sporteseményeket nézni és fogyasztani.

A Plastik média blogot ezen a héten a Sugár bowling gurította a bábuk közé nagyot tarolva. Köszönjük! Most pedig: hétvége! Partik! Videojátékok! Napsütések! Éljen a Safari 4 tab rendszer!

Háztáji siker a Plastik médián

BUDAPEST 2009, FEBRUÁR 26. — AZONNAL KÖZÖLHETŐ ÉS ÉRDEMES — Hosszú pillanatok és reményteli évek munkája látszik gyümölcsözni a Plastik média háztáji blogon, amikor büszkén és örömmel csordultig telt meleg szívvel közöljük, hogy megvan (Rafael Nadal szerűen felkapott bal láb és összeszorított bicepsz-kemény jobb kéz.mov) és ezerszer is megvan a 2000 feletti feedolvasó szám. Így néz ki:

Sasvári József (32), a Plastik média szerkesztője igazi könnyek között előbb nem jutott szóhoz, aztán erőt vett magán, hogy köszöntse úgy az olvasókat, akik lehetővé tették, mind azokat a technológiai és más webes eszközöket, illetve cégeket, firmákat, akik nélkül nem juthatott volna el oda, ahol mindig is volt: a görbe hátú monitor előtt, ami most már Macintosh.

“Nehéz, igen nehéz szólnom nekem ezekben a felelősségteljes pillanatokban, amikor egy olyan mérföldkőhöz jutunk, ami egyszersmind állít a tizes számrendszernek fordulót, másrészt pedig emléket Stanley Kubrick filmesnek. A szerkesztőségben ülve azt hittem, sose fog a számláló átfordulni, de ma megtörtént és SÁRGÁRA FOGOM SZÍNEZNI a finderben a megfelelő bejegyzést, mert ezt, mint sok minden mást is, dokumentálok.”

Érezni, hogy a jelentős háztáji blogger komolyan mondja, amit, hiszen mértéktartóan a távolba néz, a jövőbe, ami már digitális és animált CSS-ek reprezentálják a pőre markupot és hulló leveleket, melyek transzparenciái a bounding box felé közeledve arányosan növekednek — egyrészt.

“Másrészt mi van nekem ezen a világon? A kiscsaládom, melynek sípcsont magasságú része egy teljesen önműködő szőrös plüssállat, ami bármikor képes Mesterét felkelteni, meg némi Macintosh, végül ez a blog, amely annyi örömöt és boldogságot ajándékoz nekem, hogy itt már nem lehet mást, csak sírni, sírni, sírni.”

“Amikor 2001-ben elkezdtem,” — szövi tovább elérzékenyült gondolatát a Plastik média szerkesztője — “még fogalmam sem volt, hogy egy napon pontosan ugyanennyi feedből olvasó fogja köszönteni a blogot, aminek fejlécében bizonyos böngészőkön 1 pixeles, mobile Safariban viszont majdnem 10 pixeles saját gyártású CSS fogja hirdetni a LYUKAT, amiről kétnaponta kapok egy screenshotot, vagy levelet facebookon.” — teszi hozzá az ősblogger.

“De tudom, és ezerszer is tudom, hogy blogot írni felelős munka és feladat. Meg kell barátkozni a markuppal, ismerni a CSS csavaratokat és a különféle böngészőket, melynek legújabb tagját, a négyes Safarit köszöntöttük a minap. De ez újabb erőt és energiát ad, hiszen tudom, hogy a technológia isten, mi pedig az ő lelkes rabjai vagyunk.” (ököllel az asztalra csap)

A blogger arra a kérdésre, hogy mi a viszonyulása a Commodore 64-hez, illetve ehhez az egész retró témához, csak annyit mondott el, hogy a Commodore 64 örökké él, még akkor is, ha Kiss “CoVboy” László visszavonultan DTP-zik és tulajdonképpen köp a világra.

A Plastik médiáról — jelentős háztáji blog, melynek utolsó két hónapját ezen a napon teljesen valószerűtlen és indokolatlan módon idősebb Heimann Zoltán is végigolvasta, hiszen a bloggerék mennek hozzá márciusban, az 50. születésnapja előtt egy nappal, és köztudomású, hogy ha valakihez megyünk, akkor illik elolvasni egymás blogjait, hogy erősítsük a köteléket (értsd: Band der Liebe). Heimann Zoltán később egy privát levélben egyébként úgy fogalmazott, hogy 1) Vacek jó 2) megvettem-e a Resident Devil-t 3) Onyxban tartott borvacsorát 4) nem szereti a macskákat.

Sasvári Józsefről — blogger és médiagondolkodó. Az általa meghonosított és konzekvensen alkalmazott differenciált gondolkodás sok embert sarkallt már tudatosságra a blogoszférában. Maga is hirdeti, valamint erősen vallja, hogy csak akkor tudjuk jól érezni magunkat a világban, ha ismerjük is az okokat, amik körülvesznek bennünket. Persze, ha nagyon megismerjük őket, megijedünk és neurotikus kényszerreakciókat fogunk kifejleszteni, így az élet legnagyobb kihívása abban rejlik, hogy megtaláljuk a balanszot a kettő közt.

Safari 4 intro animation


képünk illusztráció

Leloptam és offline nézegethetővé tettem a Safari 4 intro animációját, amit a Safari 4 beta első telepítése után látunk. Mint kiderült, nem QuickTime embeddelt moziról van szó, hanem JavaScriptből és CSS-ből összerakott kis animációt láthatunk. Egyedül a Safari ikon animációja van letárolva QT formátumban, amint majd azt látni fogjuk.

Mivel a példaprogramokból lehet a legjobban tanulni, célszerűnek látom megosztani a dolgot. Ki tudja, az Apple.com-ról mikor tűnik el. Az animáció megtekinthető online itt, letölteni pedig a post alján lehet. Van benne egy sor érdekesség, például zenét embeddelni sorral lehet, amit JS hív meg.

UI: Safari 4 beta kell a megtekintéséhez. Aki IE-vel, Firefox-szal, Operával, IceWeasellel, meg isten tudja milyen böngészővel próbálkozik, ne várjon sokat.

Safari4BetaLeo

Itt a Safari 4, itt van újra, szép, mint mindig énnekem
Nem tudom, hogy mi okból, de faszér’ kellett a tabokat felvinni az ablak címsorába

— Ismeretlen blogger költő és művész, 2009

Tegnap megjelent a Safari 4 beta. Rövid összefoglalómat, első benyomásaimat tenném közzé meglehetősen laza szerkezetben.

Az Apple honlapján nem kapott fősoros kihelyezést (elnézést az FMCG zsargon miatt), csak alsó promó boxban jelent meg, illetve blogokon és twitteren tájékozódott az ember. Az installer és diszk imázsban “BetaLeo” string szerepelt meglehetősen erősítve a bétás érzést, ami telepítés után tovább folytatódott.

Aki a webkit nightlyket használja (így én magam is), már ismeri a böngészőt magát érintő változásokat, jelen bétával csak a marketing / interface jellegű dolgok változtak meg.

Legszembetűnőbbek az ismeretlen blogger költő és művész által is megénekelt tabok megjelenítése. Az operációs rendszer másutt használt felületi elemeivel teljesen inkonzisztens és egyedi megoldásként bejöttek a Google Chrome által használt, még prominensebb tab metaforák. Első körben szokatlan és hányadék. Úgy vagyok vele, mint fds: adok neki egy hónapot, mielőtt kikapcsolnám. (Plist hekkeléssel működik, leírás itt.)

A vizuális borzalomtól eltekintve a tabokat mostantól nem lehet a testüknél, csak a farkuknál fogva mozgatni, ezt visszalépésként élem meg. A testüknél ragadva őket ugyanis a teljes ablakrendszer mozogni kezd — OHNOES! Én általában ugyanis átrendezek, ha arról van szó, itt most még kényelmetlenebb a dolog. A tabok alapból nem jelenítik meg a bezáró ikont, csak ha aktívak, vagy fölöttük vagyunk a kurzorral, ami nekem baleseti jellegű kattintásokat eredményez(het — még nem eredményezett, de többször megijedtem már!). Egyetlen jó dolgot látok csak: flexibilisebben tabozhatunk, ugyanis a régi változatban szóló ablakokat nem lehetett összevonni, itt viszont elég megfogni a — farkát.

A másik szembetűnő dolog a “Top Sites” nevű intézmény. A weben mostanában dívó, azt hiszem talán a Chrome által elkezdett, és Firefox 3 által folytatott trend Apple-féle manifesztációját látjuk. 3D görbült térben jelennek meg a frekventáltan használt sitejaink. Szépen néz ki, mozdíthatók, vizuális, szuper. Alapból minden új tabnyitás esetén erre defaultolunk, könnyű rászokni, kedvelem, van értelme, előrébb jutottunk.

A history nézet kapott egy coverflow megjelenítést, ami szintén az Apple-esque vizualitás felé billenti tovább Cupertino fatengelyes szekerét. Én ritkán szoktam keresgélni a historyban, de talán pont ezért. Most úgy érzem, könnyebben tudom pörgetni az igen vizuális lapokat. Jónak tűnő fejlesztés.

Jelentősen átdolgozták az address bar és google bar dinamikus részeit is. Mindkettő spotlight-jelleggel köpi az első találatokat, a google kereső ráadásul már pollozza is a találati listát dinamikusan:

Ezeket is örömmel forgatom, használom. Kissé szokatlan, hogy az address bar találati listáján a pontos webcímeket jobbra rendezték halványabb szürkével, mert én az alapján szoktam azonosítani, de kétségtelenül kellemes és előrébb mutató megoldás.

Továbbmenve az address baron két roppant nagy visszalépést érzékelhetünk. Az első, hogy eltűnt belőle a háttérben futó kék csík, ami mutatja az oldal letöltöttségi állapotát. Teljesen a ködben hagynak bennünket, csak ábrándozunk arról, hogy vajon innentől hanyad része jött le az oldalnak. Hovatovább iPhone Mobile Safariból átvett megoldásként eltűntették a reload gombot (!), ami az address bar jobb oldali részén látható spinner helyére került be. Ha letöltődött az oldal, akkor megjelenik a reload ikon, ha nem töltődött le, akkor a spinner látszódik. Remélem a noobiez webezők is megtalálják majd ezt a finomságot, nekem ugyanis többedszeri nekifutásra sikerült. Nagyon kellemetlen visszalépés mind a kettő. Remélem a béta során ezt az Apple fejlesztőmérnökeik is felismerik. (Halljátok odaát, ugye?)

Windows. Úgy tűnik, hogy a fejlesztőmérnökök olvassák a Plastik média okfejtéseit, ugyanis tavaly márciusban már kifakadtam azon, hogy Windowson miért néz ki úgy, mintha Mac-en ülnénk. Nos, ezen elgondolkodtak és a Safari 4-re megoldották a dolgot. Mind XP-n, mind Vistán natív kontrollok jelennek meg (persze a szoktalan tabok itt is megvannak), viszont sokkal otthonosabb lesz a felület és megfontolandóvá teszi a kérdést. Chrome jellegű ikonformák is visszaköszönnek. Kíváncsi voltam arra is, hogy a core animation jellegű megoldások működnek-e odaát is és meglepődve tapasztaltam, hogy igen. Mind az ablak mozgatás, top sites, átrendezés, simán megy. Nem mondom, hogy röccenésmentesen (disclaimer: Fusionben néztem), de le van programozva ugyanúgy, faszán. Komolyan van véve.


kellemesebb natív nézet, gyorsabb adaptáció

Sebességét tekintve is vannak előrelépések. Érezhetően gyorsabb a böngészés, gyorsabban értelmezett a JavaScript kód. Az Apple “Nitro”-nak nevezte el hivatalosan a fejlesztők által használt új “SquirellFish Extremenek” nevezett parsert. Arról nincsenek információim, hogy maga az ablak és tabkezelés előrébb lépett-e, és elindult-e azon az úton, mint a Chrome. Nem lenne rossz, ha itt is lenne valamiféle process management. Attól tartok ezzel még várnunk kell a Safari 5-re. A c|net UK tesztje szerint egyébként a Safari 4 motor a leggyorsabb, úgy Mac-en, mint Windowson:


képünkön a PC sebességek

Számomra ebben az érdekes az, hogy kérem itt vannak a böngészők újabb generációi, amik megfelelnek az újabb webes kihívásoknak. Safari, Chrome, új Firefox. Fasza, ugrottam is egy seggest. Másrészt IE6 már a térképen sincs, de az IE7 is egy jelentős behemót.

A fejlesztőknek is kedvez az új Safari. Ebben természetesen bekapcsolható a fejlesztői mód, ami a Firebug Mac-es verziója, erről részletesen itt olvashatunk. Én konkrétan imádom. Weblapot át tudunk vele világítani, bármilyen objektumról megkapjuk a paramétereit, ezeket szabadon változtatjuk valós időben (!), sokkal könnyebb a weblapkészítés. Benchmarkolni lehet utána az oldalakat, jól néz ki az egész, csak egy dologra nem jöttem rá: ha rákeresek valamire a dokumentum forrásban, akkor a régi változatban kaptam listát a találatokról. Itt viszont nincs ilyen, ráadásul most nem is tudtam végiggépelni a keresést, mert elveszti a fókuszt — még ilyet.

Az új Safari ezek mellett tartalmazza a korábban már említett még dinamikusabb CSS-t (hajrá deployment!), tartalmaz page zoomot, ami PDF-szerűen zoomolhatóvá teszi az oldalt (remek!) és még sok mindent, érdemes átbogarászni a teljes listát. (Ebben érdekes módon “New”-ként hirdetik az inline page loading részt — lehet, hogy tényleg jelent valamit az, hogy “beta”?)

Összességében elégedett vagyok a fejlődési iránnyal és örömöm lelem az ingyenes program használatában. Nekem mindig is a Safari volt a természetes választásom, ha weblapozósdiról van szó, ez továbbra is így lesz. Windowson is érzem benne a potenciált, bár a natívságában még fejleszteniük kell, viszont komolyan gondolják a dolgokat.

Slumdog Millionaire (2008)

Figyelem, csak az olvassa el az alábbiakat, aki már látta a filmet.

Az Amerikai Filmakadémia szerint 2008 legjobb filmje. Mindenki rém pozitívan nyilatkozott róla, kivéve John Grubert, aki kettő gondolattal árnyalta a dolgot. Az első: “Hogy mondjam, hogy nem tetszett a Slumdog Millionaire, anélkül, hogy rasszistának tűnnék?” A második pedig tegnap: “A legjobb filmnek járó díj gyakran olyan filmnek jut, ami nyilvánvalóan nem a legjobb film. Te is tudod, én is tudom, mindenki tudja.”

Gruber ezután hoz egy sor példát, majd arról kezd értekezni, hogy miért a WALL-E lett szerinte a legjobb film és noha animáció, valójában ott lenne a helye bla-bla. Gruber egyébként teljesen nyilvánvalóan az 5 éves gyerekével látta a filmet, együtt örültek neki, más a feldolgozott élménye. A Slumdog a WALL-E-val ellentétben viszont az un. nyomasztó-típusú film, meglepő elemekkel és végtelenül kiszámítható történetmeséléssel, amiből ismét csak nem jutunk el sehová, csak forgunk egyetlen túlfeszített téma körül, ami az ÖRÖK LOVE az indiai gettóban.

Nem láttam a többi jelölt filmet, de nem hiszem, hogy egyet tudnék érteni a Filmakadémiával abban, hogy az öt jelölt közül ez lenne a legjobb (vagy egyáltalán: 2008-ban a legjobb).

Nézzük a jó dolgokat: érdekes sztori, jó képek, hangulatcsinálás, kedveltem, hogy egy átlagosan kinéző fiú lett a főszereplő és nem egy tökéletességig csiszolt valaki (a női leadről ugyanez nem mondható el — ennyiben bejön a bollywoodi effektus). Nekem egyébként egy jó bollywoody filmnek tűnt az egész, bár annyira nem ismerem a műfajt.

Hiába nézem, nem találok benne hibát, viszont valamiért nálam nem működött a recept. Azon kaptam magam, hogy nézem a filmet, hallgatom az indiai angolt, dolgozom fel a cselekményt, áll össze bennem, miről is van itt szó, de mint film, nem működik. Kifejezetten unalmas volt az, amikor felírta a gonosz tévés, törzsi Vágó Pityu a mosdóba a rossz választ — ennek kiszámíthatóságában viszont bollywoodot láttam megint.

A film ugyanis egy csinált, ám valahol komolyságot kereső szerelmi történet. Én nem láttam benne a karakterek fejlődését (amit mindig mindig keresek), nem lehetett belőle egyetemes dolgokat megtanulni, valamiért nem mozdított meg bennem szálakat, nem sikerült elvonatkoztatni. Persze, szerencsétlen két gyerek kínlódik a nyomorban, egyikükből gangszter lesz, másikukból pedig egy olyan valaki, akinek élete egyetlen nő körül forog (“a pina nagy úr” extrémben). Lássuk be, hogy ez így még nem hoz semmit.

Úgy érzem, hogy ugyanakkor a film körüli hype eléggé elfogulttá is tesz. Ha úgy láttam volna, hogy egy szót nem hallottam még róla, mindenképpen kicsit más lesz a véleményem, de azt hiszem nem változik. Annak idején az Esküvő monszun idején című, szintén indiai filmet láttam moziban, és minden racionális érv ellenére nagyon tetszett. Abban ugyanis emberi sorsokat, drámákat lehetett megismerni, amiből kiderülhetett számunkra, hogy az ottani családok hogyan rendezkednek be, miket gondolnak és mennyire egyetemesek az emberi problémák. A világnak abban a felében is ugyanaz van, mint mindenütt máshol, hiszen az emberi faj valójában bőrszíntől függetlenül ugyanaz, a kulturális különbségek ellenére. Ott éreztem mondanivalót, ebben a filmben nem éreztem, csak két gyereknek a törénetét elmesélve, akiből az egyik főszereplő semmi mást nem csinál, mint vakon rohan a szerelme után és semmi más nem érdekli.

Nézzük meg jobban: semmi más nem érdekli. Soha. Csak néz a két szemeivel, aztán rohan a nő után. Hozzá nem tesz ezen kívül sokat, semmi nem érdekli, nem borul ki, nem sír, nem nevet, csak néz és vágyakozik VAKON a csaja után. Nekem ez, kérlek benneteket tisztelettel, unalmas és lapos. Ugyanezt a sztorit véleményem szerint sokkal mélyebbre, emberibbre és elragadóbbra lehetett volna megcsinálni, és annak is kellett volna lennie. Hajlok arra, hogy az említett dolgok miatt nem tudott megindító lenni.

Négyes alá, mert látom az igyekezetet.

Vacek és az öreg (3)

Vacek törte meg végül a csendet. Hangja izgatott volt és remegő. A hosszú szünet alatt elkezdett forrni benne valami. Még nem tudta pontosan, mi az, vagy miért, de előtört belőle. Vacek tisztában volt a dolgokkal, mégsem tudta magát koordinálni. Az öreg is észrevette, de nem szólt semmit, nyugodtan hallgatta.

– Egyszerűen idegesít, hogy mindig ugyanaz történik, újra és újra. És utána megint ugyanott vagyok, a végtelenségig. Tisztában vagyok vele, hogy ez a dolog természetes rendje, mégis bosszant. Tudom, hogy követnem kell a stratégiát, amiről már annyit beszéltünk, de valahogy mindig elengedem a gyeplőt. És ez valahogy… zavar. Felbőszít, hogy kedvem lenne…

Vacek ezen a ponton bal tenyerét felfelé fordította, a jobb öklével pedig szimbolikusan belecsapott. Aztán mégegyszer. Az öreg látható érdektelenséget mutatott. Valamit rágcsált egykedvűen. Vacek nem tudta tovább folytatni. Csak ült egyhelyben és a tenyerét bámulta.

– Mi bánt ezzel kapcsolatban leginkább?

– A folyamatos kiújulás és elvégezhetetlenség: hiába végzem el a feladatomat, újra és újra el kell végeznem. Ez gyötör.

– Miért baj, ha mindig előről kell kezdened és tudod, hogy ez ilyen dolog? Lehet, hogy a módszer a rossz. Erre később rá is mutathatok. A lényeg ez: el is fogadhatnád a dolgokat olyannak, mint amilyenek.

Vacek érezte, hogy behúzták a csőbe. Áhá, igen, a nagy klasszikus. Fogadjuk el a kibaszott dolgokat. Gondolkodott egy cseppet. Elvégre mivégett beszélget az öreggel? A saját igazságát keresi? Ha-ha. Végülis azért tényleg nem kéne ilyen dolgok felől értekezniük. A dolgok elfogadásának intézményét meg saját magától is ki tudja már találni. Persze, mindig ez van mindennek a végén az elfogadás. (Vagy talán megértés?) Meglepetésére az öreg olvasott a gondolataiban:

– Látom, hogy nem érted. Az elfogadás és megértés két nagyon vicces és makacs, látszólag nagyon egyszerű és megérthető kifejezés. Ugyanakkor üres szavak, amiket meg kell tanulnunk megfelelően használni, értelmet és mélységet adni nekik. Az esetedben is erről van szó, ha ez sikerülni fog, akkor kezelni fogod tudni az előtted álló megoldhatatlanságot. Megpróbálom megmutatni neked, jelen esetben hogyan kell tartalommal feltölteni a dolgokat.

És az öreg rajzolt a táblára. Magyarázni kezdett. Mögéláttatott. Elkezdte az elején, aztán onnan haladt a vége felé.

– Mert mi a megoldás ebben az esetben? Obszesszív-kompulzívvá kell válnod. Ha meglátod, hogy ott vannak, azonnal rá kell ugranod és megcsinálnod. Tudom, hogy zavar a kilátástalansága és a respawn intézménye, de ne foglalkozz ezzel. Ki kell tudnod építeni ugyanis azt az üzemi hőmérsékletet, ahonnan már jó. Amikor főztök, azonnal mosogass el. Segíts te is főzni, legalább beszélgettek közben egy jót.

– Úgy érted, hogy a mosogatás tud lenni egy remek szociális aktus is?

– Hát hogyne! Ahelyett, hogy a géped, vagy a pöcsöd nyomogatod, hasznossá tudtok válni egymás számára, ráadásul a munkát is el tudjátok végezni egyből. Vannak, akik egyedül csinálják mindezt, de párosan is szép dolog. Ráadásul az étel bele sem szárad a tányérba, amíg még friss, és mosogatni is könnyebb lesz. Azonnal kell cselekedni, uralni az edényt. Ha ki tudod alakítani magadban ezt a sebességet, vagyis mindig elmosod, ahogy jelentkezik, frissiben, játékká válik az egész.

– Értem.

– Legyenek eszközeid. Legyen frankó csepegtetőd, működjön a mosogatógép, tanuld meg szeretni és tisztelni a szivacsot. Ürítsd a kukát, amikor kell, nincs kiábrándítóbb dolog, mint az, amikor nem tudsz már bele szórni, mert púpozódik. A francba a púpozódással. Némiképp pörögni kell, de itt nem fiú albérletről beszélünk, ahol belefekszünk a dzsuvába, hanem élettérről. A felnőtté válás útján ezt a szintet mindenkinek meg kell ugrania.

Vacek dühössé vált. Méghogy ő nem felnőtt!

– De nem ám. Gimnazista szint az, amikor hagyod beszáradni. Amikor megtanulod az “inbox-zero” koncepciót és sikerrel alkalmazod, akkor jutottál el arra a szintre.

– Zavar akkor is, hogy újra és újra tele van a mosogatógép, hogy mindig több a lábos, púpozódik a szemét.

– Ha időben lépsz, uralni tudod őket. Soha ne legyél fáradt. Picsába a tespedtséggel. Picsába vele! A vesztesek sajátja a tespedés. Este van, este van, ki-ki nyugalomba bazmeg? Ott van, mosd el. Tedd fel a csepegtetőre az edényeket, reggelre, amikor megszáradtak, pakold el. Bármikor, amikor látod, hogy van a “csőben” valami, csináld meg. Obszesszív-kompulzív, de jó értelemben. Itt térek vissza: elfogadni, hogy ez van, megérteni, hogy mit kell csinálni. Rendet rakni.

– Mi van akkor, ha sietek és ottmarad a cucc? Mi van akkor, ha mennék PlayStationözni?

– A vicc az, hogy percekben mérhető a munkabefektetés. Ha hagyod elhatalmasodni a rendetlenséget, nyomasztani fog, és egy gátló folyamat indul be. Ráadásul tovább is tart majd. Ha viszont sikerül folyamatosan uralni a helyzetet, percek alatt végzel és végre nyugodttá válsz. Aludni fogsz, mint régen, amikor a tavaszi szél bejárta a szobát és madarak csiripelését hallottad az udvarról. Ugye milyen jó volt?

– Igen. Kipakolom a mosogatógépet, amint végzett. Elrakom az edényeket, amint megszáradtak. Soha nem hagyok semmit a csőben. Amit ma elpakolhatsz, ne halaszd holnapra.

– Érted te ezt. De a lényeg abban lesz, mennyire tudod alkalmazni hosszabb távon a gyakorlatban. Az inbox-zero elvről már korábban is volt szó. Ehhez kell az erő és uralni akarás.

A beszélgetés végére Vacek megnyugodott. Az izmai elernyedtek, boldogan sétált az utcán. Vett egy gyrost öt kilóért, csípősen, hagymával. Nézte az embereket, a gazdaság megannyi aktorait, akik a tudatosodás útjának bizony első kilométerét sem hagyták még el, de nem is fogják. Élik stresszes életüket és egymást hibáztatják.

Oscars 2009


katt a képre a teljes listához

Kérdés: miért mindig a Pixar nyer? A választ sajnos nem leltem meg FB2 Uszkár díj weblapján.

Egyébként én a Pandának adtam volna a címet, a harmadikat nem láttam. A Panda jobb volt, mint a WALL-E. Stanton filmje ami addig működött, míg fel nem kerültek az űrhajóra. Ott aztán elromlott.

Az Oscar filmek közül egyébként az alábbiakat kívánom megtekinteni:

– Benjamin Button
– Slumdog Millionare
– Milk
– Wrestler
– Changeling
– és az összes foreign nominated film (a “Waltz with Bashir” meg is volt már, elég jó, csak a végét sikerült elrontaniuk — értem, mi volt a cél, de akkor is)

Még egy apró feed téma

A hétvégi feed nördület hatására addig túrtam a netet, míg találtam egy autentikus oldalt, ami listázza a Wii Virtual Console-ra megjelent C64 játékokat. Igazság szerint többet is találtam, például a Wikipedián, de mindegyikkel az a probléma, hogy ilyen-olyan sorbarendezés után mutatják csak megfelelő módon a Magyarországon elérhető játékokat.

Márpedig nem kell Uj Péter-i magasságokba repülnünk, hogy belássuk: az embert igazából csak ez érdekli. Hogy mikor mi jelenik meg. Én havonta minimum egyszer elvándorolok a Commodore Gaming weblapjára, hogy sorba rendezzek (őrület!) és kiderüljön, most sem adtak ki semmit.

A feed43.com segítségével viszont megoldottam a problémát és most közkinccsé teszem (hátha vannak itt olyanok, akiket érdekel, hogy milyen C64 játék jelent meg Wii-re — ez ugyanis most a szórakozás LEGJOBB formája, itt írok róla, miért).

Rövid gúglizgatás után eljutottam a vc-reviews.com sitera. Ennek van egy szekciója, ahol kis állítgatás után le lehet szűrni a C64 időrendben csökkenő listára. (Persze feedet ők még véletlenül se.)

Innen már nem volt megállás. Gyorsan konstruáltam is egy feedet (még azelőtt, hogy elmentünk a Kuplungba Kovács C. Balázs budapesti lakossal csocsózni), amivel végre naponta tudom pollozni, hogy megjelent-e valami újdonság C64-re. Egyébként igen: február 20-án jött ki a Winter Games (Epyx, 1985) — érdekes módon a Commodore Gamingnál még nem is frissítették a weblapot.

Tehát akit érdekel, most itt van a feed:

feed-icon-14×14.png Wii Virtual Console Commodore 64 releases FUCKYEAH!
http://feed43.com/3015504552334178.xml

A feedet egyébként betettem a C64 grafikusok Google Reader share-be is (lásd az előző post legvégét), aki mindenevő, legegyszerűbb, ha arra iratkozik fel.

Q.E.D.

Lamacasting

Kérdés:

létezik olyan webes vagy desktop alkalmazás, ami tetszőleges weblapot, vagy annak részeit képes “pollozni” annak tartalmát illetően figyelve a változásokat?

Szerintem ez annyira triviális dolog, mégis, rengeteg weblapot kell az embernek manuálisan nézegetni. Egyszerűen nem lehet arra építeni, hogy minden weblap készítőjének fejében ott legyen az “RSS” gondolkodás. Elképzelhetőnek tartom, hogy létezik ilyen eszköz, csak én nem találtam még rá.

A legegyszerűbb az lenne, ha a létező RSS aggregátorok képesek lennének bármilyen, feeddel nem rendelkező weboldalt is nézegetni a változásokért. Technikailag sem túl bonyolult, két módszert találtam ki:

1. Letölti a HTML-t, majd összehasonlítja a legutóbb eltárolt változattal. Ha egyezés van, nem frissült, ha nincs egyezés, frissült. Előnye, hogy könnyű megvalósítani, hátránya, ha vannak olyan dinamikus elemek az oldalon, amik a tartalomtól nem függve mindig változnak (pl egy látogató számláló az oldal alján, vagy van valami doboz oldalt, ami frissülget), akkor rossz eredményekre vezet.

2. A céloldal bizonyos részét figyeli csak. Meghatározható egy kódrészlet az oldalon, ami viszonylag fix. Ha ebben történik változás (ami lehet tartalom, de lehet megváltozott dizájn vagy markup miatt bekövetkező dolog is), akkor egyszerűen jelzi ezt. Mit bánom én, ha HTML markupban kell jelölni, csak működjön!

Rengeteg hasznosságot látnék ebben.

update: alig telt el néhány perc, máris itt egy remek megoldás pontosan ugyanígy, neve Feed43. Thanks agyvihar! Józsi, már megint feltaláltad a spanyol viaszt.

update 2: A feed43-mal sikerült négy kedvenc C64 grafikusom release cuccait összerakni négy feedbe, amit viszont összeömlesztettem egy Google Public Feed Share-be, amit most megosztok mindenkivel. A grafikusok: Mirage, Sander, Mermaid, Archmage. A publikus oldal linkje pedig itt, aki követné az ő release-üket, feliratkozhat könnyedén. (Zárójelben hozzáteszem, hogy a csdb.com-on elvileg van minden oldalra PHP URL hack-elő feed megoldás, nekem ezt nem sikerült működésre bírnom.)

Ha már c64.. Mirage kiadta a Timanthes 3.0 beta 2-t, akit érdekel a C64 pixel, letöltheti innen. Nekem sajnos nem sikerült elindítanom, pedig van fönn 1.1 és 2.0 dotnet is. Fura.


Meetup, február 19.

Lezajlott hát a technológia iránt érdeklődők születésnapi rendezvénye a Merlin színházban. Két éves a Meetup, így mindenképpen el akartam oda jutni, annak ellenére, hogy az öcsém is február 19-én született, így távol kellett maradnom az esti családi happeningtől. Egyszerűen kíváncsi voltam rá, milyen.


a Surface csak time-sharing üzemmódban volt jelen, itt éppen viszik tovább a Windowst

Érdekes módon (bár szerintem koncepcionálisan) egy építész, hasonló jellegű bulival “vegyesen” volt megtartva a rendezvény, így még kevesebb helyen lehetett elférni. Rendező nem lévén is aggódtam a hely miatt, mert vagy 1000 ember jelezte az online részvételi szándékát, aztán ebbe vegyültek az építészek is (akik között, vegyük jegyzőkönyvbe, meglehetősen sok volt a csaj).

Az előadóteremben annyian voltak, hogy konkrétan semmit nem lehetett látni, így kinn kellett elfoglaltságot keresni. A hangulat jó volt, Sétálósas szerint a régi Tilos partikra emlékeztet, nekem a klasszikus demoscene feeling jött vissza. Egyáltalán nem zavart az sem, amikor a pultos — nem tudom mit mondjak — srác arra a kérdésemre, hogy lehet-e nála rendelni, azt a választ adta, hogy “lehet, de fél év”, majd értetlenkedésemre hozzátette, “de ha lány vagy, előbb is megvan”, csak legyintettem, és magam elé toltam az iNteRNeTTo óta nem látott MRitát.

Az előadások vicces- és egyben formabontó jelleggel váltakoztak a technológiai és építészeti témákban, ami a dolog pörgős voltát figyelembe véve meglehetősen egyedi jelleget kölcsönzött a rendezvénynek. Az egyik pillanatban még valami Microsoft Surface demó ment, a másikban pedig máris egy Ravennai keresztelőkápolna belső terét láthattuk a projektoron. (A Surface nekem olyan volt, mint egy fejére állított tévé — nem próbáltam megérinteni.)

Azokról a személyekről, akikkel szóba elegyedtem, vagy megismertem, megpróbálok összerakni nem sorrendi listát, tehát demoscene módra akkor GREETINGS GOES TO:

Anselmo, Simon, Greg, ern0, Sétálósas, Hírbehozó, Sithlords, Raszl Iván, Molnár Rita, Gaba, Doransky, Rabbit, Longhand, Lackac, rudooo, Pozsi, Szalóki Robi, Josh, ct, Petényi Márk, FB2, Jinx, Pohly Feri és végül, de nem utolsó sorban: Kelt.

Az esemény szociális vonatkozása is tetszett, szerintem volna értelme bloggerbulikat, meg ilyesmiket tartani, akár építészek és kevesebb cigarettafüst nélkül is.

A Carnation által felajánlott tortáról sajnos lemaradtam.

The Pixar Story (2007)

Végignéztem a Pixar Story nagy pénzből készített műanyag-dokumentumfilmet is tegnap. Sok igazság nem derült belőle ki, a politikailag korrekt megoldások egymás után ismételgetése unalomig. Steve akkor még jó bőrben nyilatkozgat nagy büszkeséggel.

Két dolgot szeretnék viszont kiemelni belőle: a film első harmadában be enged látni bennünket a kezdetekre. Egyáltalán nem volt könnyű az indulás, még az amerikai szuperlatívusz világban sem. Bemutatja a kulcsfigura Lasseter szenvedését, mekkora öröm volt, amikor megkapták a finanszírozó anyavállalattól, a Disney-től a zöld zászlót a Toy Story-hoz, aztán utána meg kellett élniük azt, hogy beleszakértenek a filmbe, elromlik, majd később megcsinálni és 1995-ben kiadni azt a filmet, amit már mi is ismerünk. Úttörőknek nehéz a dolguk. Úgy érzem ez a rész informatív és érdekes volt.

A második dolog, ami csak szőr mentén volt említve, de szerintem megérdemelt volna több törődést, az a klasszikus cell-animáció — nem is annyira — elpusztulása, mint átalakulása. Ez az aspektus az, amiről nem szoktak annyit zengeni, mint a Pixar és a 3D animáció sikerszériájáról. Arról, hogy annak idején még kézzel rajzolták a rajzfilmeket. Ezeket külön osztályok csinálták, akik anyaggal dolgoztak. Ezek a részlegek komplett áldozatául estek a 90-es években lezajlott 3D forradalomnak.

Természetes szelekció, persze. A technológiai fejlődés evidens folyamata, igen. Mindenesetre szomorú dolog is egyben látni azt, hogy a túlságosan világos fény magával hozza a sötétséget, pusztulást is. Ugyanúgy, ahogyan a nyomda iparban a betűk szedése, a cella animáció is a kézműves művészetté lényegült át.

Én inkább ebből a jelenségből és intézményből csináltam volna filmet, mint abból, hogy Pixar Story címen elkezdünk mindenféle férfi testrészeket a szájunkba venni és orális kielégítésben részesíteni. Mondom ezt úgy, hogy nem akarom elvitatni a Pixar érdemeit, mert nem, sőt, azt is értem, hogy ez a Pixar története. PR hakni, ha úgy tetszik. Megreformálták a piacot, azóta 3D animációs stúdió 3D animációs stúdió hátán gombamód szaporodott.

Többet szerettem volna megtudni “Pixar Story” alatt a technikai kihívásokról, fejlesztésekről. A PR-dokumentumfilm második felében gyakorlatilag másról sincs szó, mint arról, hogy a nagyjából éves megjelenésű filmjeiket sorra veszik, a rendezők pedig beszélgetnek róla, ami maximum a DVD extrái között mutatna jól.

Újra szeretném hangsúlyozni: most a Pixar Story filmről írok és nem a Pixarról. Szerintem egy ilyen anyagot meg lehet csinálni mélyre, merészre, inspiratívra és elgondolkodtatóra is. Ami sikerült belőle az sajnos nem ilyen. A cukros mázba itt-ott belekapó PR hatlövetű. Amerikai giccsfesztivál.

Gyenge közepes.