Plastik média

Szily László “Etetés” című könyvét kettő alkalommal vásároltam meg. (Azt hiszem azért, mert két kiadást élt meg a kötet.) A legelső talán az ezredforduló táján jelent meg, a Magyar Narancsos folklór részeként. A második kiadást olvasva nekem nem volt már ugyanaz az élmény, valahogy megváltozott, vagy eltávolodott ellentétben mondjuk Keresztury Tibor Keleti Kilátások könyvével, de nem tudnám pontosan megmondani, miért. Arra sem tudnék most válaszolni, mitől említem egy helyütt a kettőt. (Talán mintha mindkettő a Narancs közepén futott volna? Nem emlékszem.) De most elkalandoztam.

Xantus János 27 perces rövidfilmet készített az Etetésből, ami megpróbál ugyanolyan szürreális lenni, mint amilyen Szily írásai voltak. A trailer alapján nem vágyakoztam megnézni a filmet, viszont attól, aki vágta, megkérdezném, hogy mik voltak az elképzelései pontosan, mert a film egyik jelentősen túljátszott jelenetét felszabdalva ennyire kiemelni talán nem kellett volna. Majdnem el is szaladtam, de Szily iránti elkötelezettségem miatt mégis megnéztem, és most véleményt fogok formálni.

A teljes film megtekinthető akár itt és most:

Szeretnék túllépni az egyébként teljességgel adekvát bölcsész-művészfilm sztereotípiától és messzebb tekinteni, de nem nagyon tudok. Xantus ugyanis mindenképpen fittyet akar hányni arra, hogy ki mit fog gondolni, és hozza pontosan azokat a kötelező köröket és megoldásokat, amik miatt sajnos rá kell akasztanunk a KKE-bölcsész-művészfilm jelzőt. A recept alapjaiban ugyanaz, amivel Szily dolgozik a könyvében: lehetetlen, mulatságos és furcsán gazdag tartományú történetek fonódnak a horgászok köré. (Egyébként ha jobban belegondolok, valójában Szilynek a horgászat olyan, mint Columbonak a felesége, a képernyőn mindig csak a poszt- és pre- részekről esik róla szó, valóságosságában sohasem.)

Na mindegy, lényeg az, hogy Szily könyvéből egy megkapó Közép-Kelet Európai életérzés kerekedik ki, mintha legalábbis valami begyógyszerezett kaleidoszkóp lenne a pecások szemén, akik azon keresztül nézik ezt a sokszor buta, értelmezhetetlen bolond világot.

Valami ilyesmi tehát Szily módszere, amivel remekül elkapja és lovagolja az egészet, annyira, hogy nekem is kedvem támad vicces figurákkal találkozni, látszat-meglepődni rajtuk, majd folytatni a horgászat körüli poszt és pre tevékenységet. Xantus is jó helyen kapirgál, csak éppen elköveti azt a hibát, hogy rosszul alkalmazza képre a fentieket. (Már amennyiben elfogadjuk a fentiek igazságtartalmát.)

Ebből aztán annyi válik, hogy a fő karakter (Szily) látszólag fittyet hányva mindennek, nyomja a horgász-vakert a piszkalábú, engem leginkább egy boszorkányra emlékeztető BDSM partiról odakeveredett nőnek. Kis közelítéssel még működhetne is a dolog, de sajnos a szereplőkből nem jön elő sok minden: amit látunk, az a színjáték amatőrnél magasabb, a profiknál lényegesen alacsonyabb megjelenítése. A férfi végigdarálja a mondatait, bár kettejük közül ő a jobb, a nő viszont nem képes hozni semmit a kevés ellenére sem. Nem lesz átélhető, nem lesz szerethető, csinálttá vált aktus, nem kidolgozott, kimunkált, vagy: őszinte.

Ezen a szinten maradva eltelik a 27 perc, a poén lemegy, aztán vége. Xantus sem siet megmenteni a dolgokat, hagyja, hogy minden pontosan úgy legyen, ahogy azt elvárnánk, és nem jön rá, hogy a megteremtett koncepció nem működőképes ebben a formában — de miért is tenné, akkor nem tudna filmet csinálni. Az elején látni valami mozgalmasságot (a kajálás részét a lehetőségekhez képest kedveltem), utána viszont szinten marad végig a nívó, egyetlen pukli nélkül, majd hirtelen megszakad.

Fogalmam sincs, hogyan lehetett volna másképp feldolgozni Szily könyvét, ezen a kérdésen még nem gondolkodtam, de nem is az én feladatom, mert nem én csináltam belőle filmet. Annyi bizonyos, hogy történt valami, már az is nagy dolog, hogy egyáltalán van, de arányaiban és megközelítésében, kidolgozottságában ezt csak erős közepesre értékeljük. Végülis megnéztem egy 27 perces Flash objektumot azon az interneten, ahol az emberek maximum néhány percnyit hajlandóak.

Függöny.