Flash, mint olyan
Tovább finomítottam a korábbi Flasht illető kritikáimat, szét kell ugyanis választani a dolgokat. Amikor elterjedt a dolog a 90-es évek végén, akkor mindenki weblapot készített benne, csillogó-villogó weblapokat. Gyorsan hozzátenném: használhatatlan, vacak weblapokat, hiszen nem lehetett őket nyomtatni, nem volt “back” gomb, meg sok minden egyéb, de abban az időben jó volt, hiszen olyan vizuális megoldásokra volt képes, mint addig semmi.
Két részre választanám szét tehát a Flasht: alkalmazás írásra (1), weblapkészítésre (2). Van persze átfedés a kettő között, de ebbe most ne menjünk bele.
A mondanivalóm ugyanis az, hogy az új és még újabb technológiák használatával lehetővé válik helyettesíteni a Flasht a weblapok esetén úgy, hogy az bájosan fokozódjék vissza (a Plastik média magyar fordítása a “gracefully degrading” kifejezésre), és ne legyen egyáltalán szükség a nem-szemantikus, belső, zárt rendszer használatára.
Ilyen értelemben maradjon csak Flash, használja mindenki, írjunk benne neuronhálózatos kínai szótárat, meg olyan dolgokat, amiket — egyelőre — abban célszerű. Weblapokat, egyszerűbb látványokat, menü rendszert viszont ne Flashben, mert nem arra való. Egyes mobilokon (khm) nem is látszik, nem leíró jellegű és még ezer probléma van vele.
Halálom az, amikor egy étterem weblapját Flashben készítik el, menet közben mobilról pedig nem olvasható el a telefonszáma. És ez most nem kizárólag szifon issue, hanem előfordulhat, hogy semmi nincs nálunk, csak egy rohadt terminál, vagy előző generációs nem-okostelefon, és abban kell gyorsan megnézni valamit, akkor aztán feltologathatjuk a Flash-es weblapjainkat messzire. (Az ügyfelet nem hibáztatom, ő fogalom nélkül van, de mi, weblap készítők attól még gondolkodhatunk felelősen.)
A bájosan visszafokozódásra mutatnék két egyszerű példát. Ezt a két példát azért hozom, hogy bemutassam az egyszerűbb vizuális dolgokra való Flash szükségtelenségét.
Az első egy Plastik média újdizájn fejléctervezet, amit én készítettem Dave Shea CSS sprite-jai felhasználásával. Modern böngészővel (ide értendő az IE6 is) nézve szépen animálnak a menü elemei, régebbi böngészőkkel, vagy kikapcsolt JavaScripttel viszont nem animál, csak odarakja a képet hover esetén. Még gyöngébb böngészőkkel pedig kizárólag a szöveges menüpontokat nézegethetjük.

a HTML működés közben megtekinthető itt, a fejléc elemei kattinthatóak egyébként
Az Apple fejlesztőmérnökei benyújtottak néhány CSS tervezetet is, amikkel még gazdagabb vizuális megoldásokat tudunk használni az azokat támogató böngészőkben. A nem támogatott böngészőkben ezek a tényleg csak vizuális megoldások egyszerűen figyelmen kívül vannak hagyva, nem láthatók. Az alábbi példában hulló faleveleket láthatunk a CSS-tervezet felhasználásával (érdemes megnézni működés közben egy új webkit buildon win vagy mac alatt):

a szöveg kijelölhető marad a háttér ellenére
Ugyanez a példa a nem támogató böngészőkben:

immáron hulló levelek nélkül
Érdekes módon az Apple betette a jelen iPhone Safari változatba is a támogatást:

némi clipping hibával
Fenti technológiáról egyébként részletes leírást kapunk a webkit blogon is.
Errata: a Flasht Mac-en továbbra sem ajánlom bekapcsolva hagyni, rendszeresen fagyasztják a videós tartalmak a böngészőket. A korábban már ismertetett Click To Flash plugin 1.3 változatnál jár, vektorosan mutatja a Flasht tartalmazó objektumokat, kattinthatókká teszi őket, whitelistre lehet tenni vele weblapokat, tényleg nagyon remek, ajánlott.
kukac7
ruhellem a full flash oldalakat.
css+js komboval is lehet szep, animalt, izgo-mozgo oldalt csinalni.
alex
a dizájn_tervezet_ fasza, csak ezen a kő vagy papír valamin nem jó olvasni
meg a plastik médiához valami hitechebb valami illene imho, mellesleg szerintem nagyrészünk nem a dizájn miatt olvassa, szóval akár lehetne plain text courier new narancssárg alapon zölddel
Ger
El tudok képzelni olyan weblapot, amit nem lehet flash nélkül megcsinálni. De fenntartom azt is, hogy a tartalom adja el az oldalt, nem a design.
Le vele!
Nincs baj a full flash oldalakkal, ha jól vannak megcsinálva. Azaz detektálja a böngésző típusát, annak megfelelő verziót tölti le, a letöltött objektumok pedig nem nagyok. Amint meglátok egy “percentloader”-t “skip” nélkül én bizony elszaladok az oldalról. Másrészről a pluginmentes böngészéssel megkímélem magam a reklámok többségétől.
Amióta beindult a web2 csináldmagad mozgalom, nagyon sok szép, de nagyon sok csúf weboldal is keletkezett. Jó, hogy bővültek a lehetőségek, nem baj, hogy a flash-t piaci versenyre kényszerítik.
A “véletlenül” megszellőztetett Plastik-design (mint valami kémfotó holmi autó prototípusról) alakul, de ez így egy kicsit 90-es évek
fapina
búcsú.
vásári bodegás cziffraság.
blog-ot olvasni jár népes közönség.
szöveg fehér alapon _olvasható_.
ha valakinek viszket az ujja a dizájn ravaszon, tessen csinálni egy ‘tetszelegni-jó’ menüpontot, ott tobzódjon, merüljön mélyre az olcsó barokkos baromságokba.
gondolatokat olvasni járok ide, nem infantilis szines üveggyöngyökbe bandzsítani -
már nem tudom ki volt az a mentálisan sérült blogger, aki a borzalmas fejével riogat a fejlécben…
de tartalmat, ne dizájnt!
iNomos
Szerintem is tul sok a flash. Kulonosen feltuno ez Mac-et es iPhone-t hsznalva. Szivas, hogy az Apple nem tamogatja (rendesen).
De miert kene lecserelni meg kevesbe tamogatott, tervezet szintjen letezo CSS elemekre?
Fundy
Szia!
A kínai szótárról onnan tudsz?
Egy ismerősöm készítette
).
Hello: Fundy
Péter
Szerintem az a preview sehol nincs a mostani design-hoz képest…, persze ha ilyen lesz, akkor sem kerül ki az oldal a kedvencek közül…
ablak
‘neuronhálózat’ alatt gondolom mesterséges neurális hálót kell érteni..
angelday
ablak, mondassz valamit!
én
Ger: percentLoader skip nélkül? hát én még nem láttam olyan preLoadot amit skip-elni lehetett, szerintem te intro-ra gondolhattál.
A flash site-okkal és tartalmakkal az a baj, mint a weboldal készítéssel, és a design-al – sokan azt hiszik, hogy érteken hozzá.
A “tartalom adja el a terméket” meg nyilvánvaló hülyeség egy ilyen sznob világban.
pappito
mondasz egy esz
egyébként meg nem kell senkinek ez a sok városi dolog, az úrinépeknek való. az animált gif mindenkinek jó volt, nem kölledett verzió meg plágin.
szépen lobogott a sok zászló, szépen forgott a kukacjel
“levél a webmesternek”
az volt az igazi internet, nem ez a sok ficergő szar. kislányoknak való
pappito
egyébként a tartalom tényleg csak fehéren vagy halványszürkén olvasható. nem véletlen, hogy a könyveket se fekete paprra nyomják, fehér betűkkel. vagy sárgával.
kikkekke
le a flashhel, éljen az animáltgif!
tomsolo
mintha js-sel nem lehetne szarrá fagyasztani a júzer brózerét
.r.
továbbra is tartom, hogy az általam használt 10.5.6-os OsX nem fagy flashtől..
legalábbis én még soha nem találkoztam ezzel a jelenséggel! igaz, nálam alapból tiltva vannak a reklámok és azok dúskálnak a flashes izékben!
viszont se a tecső, sem más nem fagyott még le egyszer sem.. pedig munkakerüléskor elég sok flashes játékot szoktam tolni
.r.
inkább arra keresek választ, hogy a régebbi exchange szerver ment gond nélkül a mail.app-al.. az új, csillogó villogó nyomoronc meg nem hajlandó.. valami megoldás a snowleopárdig? valaki? esetleg? plz!
Ger
én: a percentloader alatt az összes olyan “időhúzó” megoldást értettem, amit azért tesznek be, hogy lekösse a figyelmedet, amíg valamely swf vagy bármi lejön. Ha ezt a valamit egészségtelenül nagyra méretezik (pl. az egész weblapot
), akkor én azt nem várom ki.
)
A skip simán megoldható, ha a preLoader elé beteszed (akár a html-re, akár egy preLoader előtti swf-re (amihez már nem is kell preLoader
Legyenek szétszedve és tanuljanak meg a weblapbarkácsolók szabdalni és töltögetni! Vagy mint a szerkesztő rámutatott: csináljanak szép, okos és buta, de még használható verziót.
agyvihar
A ““gracefully degrading” lehetne “kecsesen lebutuló” is