Archive for February, 2009

Joaquin Phoenix is ON

Published
angelday
on February 12th, 2009
in média
16 Comments

River Phoenix szűkszavú, nem artikuláló kisebbik testvére a filmszakmában már felmutatta annak képességét, hogy el tud játszani szerepeket. Valamiért mindig is szimpatikus volt, pontosan úgy, mint sógora, Casey Affleck. (Kis kitérő: Casey kurva jó a “The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford”-ban, egy igazán remek film, imádom, sőt, a “Gone baby gone”-ban is, ebből ide is rakom a legjobb jelenetet, ahol Casey iskoláz:

(…) your shitty pool hall crime syndicate headquarters is gonna get raided, and your doped-up bitches are gonna get sent back to Laos, and this fuckin’ retard right here is gonna be testifying against you for a reduced sentence, while you’re gettin’ cornholed in your cell by a gang of crackers.

… de gyorsan vissza is kanyarodnék az eredeti témához.)

Joaquin (három helyről is meghallgattam, hogy kell ejteni: uákín) egyik kiemelkedő filmje szerintem a “Walk the Line” (2005). Annak idején nem tudtam végignézni, de azóta kibérelte örökös helyét a NAS-on. Tökéletesen formálja meg ugye Johnny Casht, és ami még fontosabb: ő maga énekli a számokat is, fantasztikusan imitálva az öreget. Megjelenik napszemüvegben, fekete öltönyben a drog elvonója utáni comebacken, és szarik bele a médiamogulok hülyeségébe, akik megmondják neki, hogy legyen.

Azt hiszem ebben a jelenetben látható, Joaquin milyen faszi, és milyen a világhoz való hozzáállása: csinálom a szaromat, ti pedig kapjátok be a kéknyelűt. A Huffingtonposton jelent meg a minapi Lettermanból egy kisebb vágott rész Joaquinnel, amely jól demonstrálja a fentieket.

Megjelenik rastás hajjal, hosszú szakállal, napszemüvegben és jól láthatóan nem tartozik oda. A filmes szerződések általában megkövetelik az efféle haknikat is, elmenni a talkshowba, raprezent, promótálni a filmet. Joaquin is elment, bár tegyük hozzá: tavaly októberben bejelentette visszavonulását a filmezéstől. Közben láthatóan teljesen szétcsúszott (mindenki szétcsúszik), kitalálja ezt a szart, hogy hiphop zenész akar lenni, aztán beültetik szerencsétlenkémet Letterman showjába, érthető, hogy semmi jó nem kerekedik ki belőle.

Lettermannak meg az a dolga, hogy vicces legyen, csinálja a poént — elvégre ő a helyi Fábry. Megmondom őszintén Joaquinnek adok igazat nagyobb részben. Eleve, ha azzal indítana nekem valaki, hogy mekkora a szakállam, akkor azzal pattintanám AZONNAL, hogy neked meg milyen szép fehérre photoshoppolták a fogaidat, te 60 éves löttyedtpöcsű.

Most szar poénokat gyártunk, vagy tényleg megpróbálunk kihozni valamit ebből az egészből? Phoenix aztán megpróbálja jól láthatóan igen frusztráltan elviselni a dolgot, látszik rajta, hogy azonnal felállna, ha nem lenne kötelme, hogy ott kell maradnia. Letterman azért beszúr neki okosan egy viszontbombát a rágós jelenetnél, azért ő is jól nyomja, el kell ismerni. Ettől függetlenül Letterman azért amatőr, mert ezeket a jeleket vágnia kéne neki (elvégre ő a profi tévés), és ennek függvényében kihozni a maximumot a beszélgetőpartneréből, nem pedig erőszakos módon hülyét próbálni csinálni belőle. Egyszerűen rossz az út.

Én sajnálom, hogy a vágány a hiphop felé vitte. Talán majd ő is visszatér egyszer, mint Johnny Cash.

Melós élet

Published
angelday
on February 12th, 2009
in kibaszott élet
57 Comments

For the shooting of The Dark Knight, he was The Joker, and that probably had a hand in his death. for a long time, he couldn’t sleep, his mind was racing – he would take two Ambien, which would work for “about an hour,” and then wake up “mind racing.”

Kezd fárasztóvá válni, hogy minden reggel 7-kor kelek. Általában 11:30 – 00:30 között van takarodó, az onnan számított 7 óra alvás bizony nem elég. Ha tudnék aludni, akkor kelni kell, viszont hétvégén (!) amikor lehetne aludni, akkor is kiver az ágy 7-kor, de legkésőbb 8-kor. 9 órakor már nem is tudom, mikor keltem fel utoljára.

Ha időnként (ritkán) buliba megyek az este és fejbevág a cefre, akkor is 7-kor ébredek fel, de akkor még másnapos is vagyok mindennek tetejébe, kóválygok csak a lakásban, mint harkály felső erdőhatáron. Érdekes módon általánosan ismert tény, hogy nem az alkohol mennyiségétől függ a dolog, van, hogy otthoni borozgatás is érezteti a hatását (általában akkor, ha többféle tételt fogyasztok).

Az is bonyolítja a helyzetet, hogy sokszor a napi élet és stressz miatt felébredek hajnalban arra, hogy teker az agyam és gondolkodom a lakáshitelen. Vagy éppen máson, ami akkor foglalkoztat. Ilyenkor, már rájöttem, tudatosan másfelé kell terelni a gondolatokat, mert a pihenés az pihenés, nem pedig ébren tartó gondolkodás.

Érdekes, hogy Heath Ledger is hasonló problémával küzdött, bár neki nem is kellett lakáshitelt felvennie.

Szombaton, miután kivert már az ágy, eltelik a délelőtt, aztán délben nagyfokú fáradtság borul rám. Szombat este, amikor 11-kor szeretnék elernyedt izomzattal a friss párnákba dőlni a felső szomszédok érkeznek meg ISTENTUDJAHONNÉT, tűsarkú kibaszott cipőkkel kopognak (faszt képesek ennyit sétálni egyszerre), meg beszélgetnek és faszombuzi törzsi zenéket hallgatnak, sőt, időnként bútort is tologatnak.

Van két sárga füldugóm, van buddha machine-em, ezekkel dolgozom ilyen esetekben. Ha nagyon súlyos lenne a helyzet, akkor iPod + füles és ráküldöm Eddie Veddert — nesztek kispöcsök, velem ugyan nem csesztek ki, mert ÉN cseszek ki veletek.

Ha szabadságon vagyok, akkor sikerül néhány nap alatt visszatranszformálódnom egyfajta “normális” ügymenetbe, hol kényelmes 8+ órákkal csinálom végig az éjszakát.

Egyébként még azt figyeltem meg, és arra koncentrálok, hogy tudatosan próbáljam meg leszarni a dolgokat. Az embernek természetszerűen esik az, hogy mindenféle problémáért felelősen viseltetik, holott baszni kéne rá.

Nem vagyunk kiszolgálók, minket kell, hogy kiszolgáljanak.

Nem vagyok kiszolgáló, engem kell, hogy kiszolgáljanak.

Beszívom a jót, kifújom a rosszat.

Beszívom a jót, kifújom a rosszat.

Uj Péter blogol

Published
angelday
on February 11th, 2009
in featured ajánló
17 Comments

Hírbehozótól kapom az inside-scoopot twitteren: UP-nak van már saját tere, ahova posztolgat a tumblr-en “Hazai tükör” címmel: http://nuz.tumblr.com/ (aki esetleg nem érti ezt a mondatot, itt a magyarázat)

Feliratkozni itt lehet: http://nuz.tumblr.com/rss
Az eddig megjelent posztok listája: http://nuz.tumblr.com/archive

A legelső posztja tegnapi keltezésű. A tumblr jellegéből fakadóan egy filter jellegű dolgot kell elképzelni, ahova rapid módon behányja az elé kerülő sajtótermékek és vonzáskörzetekből lecsapódó dolgokat rövid kommentárral tarkítva — vagy nem, ahogy éppen érzi. Talán még annyit sem dolgozik vele, mint Bede (Bede Márton is ON) a villáminterjúkkal.

Uj Péternek vannak ellenségei is. A Plastik média 2006 végén jelentette meg (PDF-ben is) Uj Péter informatika manifesztóját (ha valaki csinál belőle terméket, akkor UP-nak 2% cut, nekem 5% jár az átadói árból!).

update: beigazolódni látszik a félelmem, mi szerint UP-nak ez egy média haknija, olyasmi, mint Joaquin Phoenix-é néhány poszttal feljebb.

Csütörtök este meetup születésnapi parti

Published
angelday
on February 11th, 2009
in featured ajánló
17 Comments

Igazából mindenki csak “meetup”-nak hívja, de a rendezvény valójában “The Budapest New Technology” névre hallgat. Előadások 5 perces időablakban futnak, utána szintén 5 perc van kérdéseket feltenni. Emergáló (jajj) Emergens szolgáltatások, technológiai termékek, okosságok fóruma ez. Itt mutatkozott be annak idején a faxolo.hu is, amiről mi is írtunk. A jövő csütörtöki (február 19) különleges alkalom lesz, mert kettő éves a rendezvény, így lesz torta is, valamint szereztek egy Microsoft Surface nevű asztali PC-t, amin a Plastik média szerkesztősége megpróbálja elővarázsolni a kékhalált teljes szélességben. (Nincs valakinek ötlete, hogyan kell előrántani egy ilyesmit?)


Nikon FAIL — a kép nem Photoshop, aki rájön, hogy történt, az megkapja a CDColt emlékdíjat

Ja, a csütörtöki móka este 7-kor kezdődik, gyertek el, 1000 forint a belépő. Helyszín: Merlin. Itt lehet feliratkozni. Az esemény két fő szervezője Maróy Ákos és Fejes Balázs. FB2 egyébként XBOX vonalon indult el, de nem neheztelek rá e miatt.

PS3 beszerzendő játékok

Published
angelday
on February 10th, 2009
in gamez
67 Comments

Az alábbi játékokat tűztem ki beszerzésre (sorrendiség nélkül):

Metal Gear Solid 4: Guns of the Patriots

Noha régebben jobban kedveltem a sorozatot, mindenképpen bele kívánok feledkezni Kojimába. Doboz alatt a dinnyék, helló, mi?

Devil May Cry 4

A Capcomnak az a csapata készíti, akik benne voltak a Resident Evilben. Rengeteg az áthallás, nálam pedig ők garanciát jelentenek a minőségi szórakoztatásra. Szeretném jelezni, hogy továbbra is herótom van ezektől a lánynak kinéző figuráktól. Még meggondolom.

Resident Evil 5

Ezen játék miatt vásárolok elsősorban PS3-at. 2009. március 13-án jelenik meg a játék, már nem kell sokat aludni.

Uncharted: Drake’s Fortune

A Naugthy Dog a Sony alatt rengeteg jó játékot dobott piacra, a Jak and Daxter elképesztő volt annak idején PS2-re. A sorozat többi részeivel is játszottam, hibátlan anyagok. Nem beszélve ugye a Crash sorozatról PlayStationön, de az nekem nem volt már meg. A PS3 világban a Drake az első játékuk. Érdekel.

Fallout 3

Erről a játékról mindenki szuperlatívuszokban (ideértve Lipták Andrást is), úgyhogy kell.

Little Big Planet

Dettó, megnézzük, mennyire minőségi a szórakozás rongybabákkal.

Kihagytam valamit? Resistance 2, Dead Space, Call of Duty talán? Vagy a most megjelenők közül: Infamous, Final Fantasy XIII, Heavy Rain, Flower, God of War III? Killzone 2 (öööö)? Uncharted 2? SF4?

Villáminterjú Bede Márton újságíróval

Published
angelday
on February 10th, 2009
in kulturális kánonképzés hatalmi diskurzív eszköze
38 Comments

Plastik média: Kedves Bede Márton, tervezi-e, hogy a most elindult Képviselő Funky blogon megmaradnak a félhetes híradók, melyek közéleti témaválasztásaikkal, szarkasztikus megjegyzéseikkel nemcsak szűrten informálnak, de egyúttal már most sok örömteli percet okoztak nekünk?
Bede Márton: Igen.
Plastik média: Köszönöm az interjút!

Ezen megborultam

Published
angelday
on February 9th, 2009
in gasztro
5 Comments

Olvasom Molnár B-ék Ossobuco receptjét 2007-ből a Bűvös Szakácson, amikor jön ez a mondat:

“Pellegrino Artusi, a nagy itáliai receptgyűjtő eredeti művében azonban nem találjuk meg, csupán könyve tizennegyedik kiadásban tűnik fel először, 1920-ban.”

Ez, kérem tisztelettel, akadémikus mélysége már a dolognak.

Resident Evil 5 demó

Published
angelday
on February 9th, 2009
in gamez
7 Comments

Február 2-án jött ki PS3-ra a demó, hétvégén átkocogtam Greghez, hogy megnézzem, mire képes a játék, mi benne a potenciál. Greg nem játszott az előző résszel, őt nem hozta tűzbe a dolog, Handrást sem érdekelte különösebben (azt hiszem ő sem játszott a korábbi részekkel), mást nem kérdeztem.

update: Greg csinált egy videót is, ahol pszichológusokat megszégyenítő hangon kérdezget a függőségemről. Kitesszük ide is:

Mit látok viszont én, a földkerekség egyik RE4 fanja?

Az interface hangeffektek maradtak nagyjából ugyanazok, mint a 4-ben (némi hurrá élmény), szokásos fapados title screen, a mozi részek FMV-k (argh!). A grafika sokat lépett előre, bár nem kell filmszerű élményt keresnünk, viszont maga a játék vérbeli Resident Evil. Greget zavarta az, hogy futás közben nem lehet lőni, de én már annyira megszoktam ezt a típusú játékmóduszt, hogy nekem fel se tűnt. Az RE playstyle ugyanis a következőn alapul: szaladunk, 180 fokos hirtelennel visszarántunk, aztán crowd-control a sörétessel. Esetleg fedezékből távcsövessel headshotokat osztunk.

A demó nehéz. Nekem vagy 4-5 próbálkozás után kezdett ráállni az ujjam az irányításra (igazából a kiosztást kellett megszokni), minden pontosan ugyanúgy történik, mint a 4-ben. Egy bosszantó dolog van, mégpedig az, hogy az inventory ideje alatt nem állnak meg az események, vagyis a harc közben nincs időnk inventory managementre. Ez apróságnak tűnik, de nem az: még inkább koncentrálnunk kell és terveznünk az eseményeket.

A demó két pályából áll, az egyik a korai trailerekből ismert világos, sárga, napos afrikai dobozváros, a másik pedig egy lepukkant, dohos, zöldesszürke, emeletes-házas városrész. Az első pálya un. “rush” típusú. Egy komolyabb támadást kell kibekkelni, egyáltalán nem könnyű. A 4-ben az a rész volt ez, amikor visszavonulás van a spanyollal a házba és jönnek a zombik az ablakokon és ajtókon. Itt is özönlenek szépen, van egy főhóhér is a tömegben méretes bárddal, akit többedszeri próbálkozásomra sem sikerült eliminálnom. Később rájöttünk, hogy érdemes szaladgálni a pályán és úgy megvárni, míg megjön a helikopter. A második pálya inkább explorációs jellegű, de ott is van némi rush típusú rész láncfűrészessel.

Egyértelműen a fan-oknak készült a demó elég tartalmas játékot adva, hiszen nekem kvázi “tapasztalt” RE játékosnak is okozott fejfájást a teszt. Természetesen egyik pályát sem tudtuk végigvinni, mondom, nehéz.

Ez viszont az RE bűvölete, ami nekem annyira bejön: kellő gyakorlás után minden pályán pontosan lehet tudni, honnan, hány ellenfél jön. Többedszeri próbálkozásra fel lehet rá készülni, lehet előre gondolkodni, barátkozni, magunkévá tenni a pályát, megismerni a részleteit. Manapság az ember (így Greg is, aki azt keresi, hogy lehet FPS módra játszani) csak rohanni akar. Az RE nem a rohanásról szól. Inkább arról, hogy ismerjük meg a dolgokat, kutassuk át a pályát, fedezzük fel a rejtett kincseket és ammo csomagocskákat. Olyan játék ez, amit alaposan ismerni kell a teljesítéshez. Tesztelni kell dolgokat, megoldásokat.

Emlékszem a 4-es kastély pályájának elején, az első kecskefejűek megjelenésekor mennyit kellett próbálkoznom, mire rájöttem, hogy milyen módszerrel a legegyszerűbb végigcsinálni a részt. Milyen fegyverrel kell megérkeznem (értsd: újra végigtolni az előző pályát, tápolni), utána hova kell állni, hogy a katapultosokat könnyen ki lehessen szedegetni. Vagy benn a kastélyban, amikor a pajzsosok jönnek szemből és mellette két oldalról is támadnak. Nem túlzok, de ha hússzor nem próbáltam el, egyszer sem. Aki erre nem képes, annak rengeteg frusztrációt okoz a játék és nem lesz jó élmény. (Azóta tudom egyébként, hogy a profik a fent említett hit-and-run stratégiát alkalmazzák: berohannak, csapást mérnek, továbbrohannak, felszednek ezt azt, beállnak oda, ahova kell, ráfordulnak és akkor, a sok ganadost összevárva crowd controloznak.)

De ez ilyen: exploráció, tervezés, akció. Minden részt érdemes kicsit megtanulni, “elpróbálni”, még akkor is, ha viszonylag könnyedén ment, mert később, a komoly rush pályákon nem marad elég muníciónk a lényegi részre. Persze nem ennyire szörnyű a dolog, de készülni kell arra, hogy nem is leányálom.

Vincent Merken klasszikusára linkelnék, aki a minigame speedrunt fejlesztette tökélyre: öcsipisztollyal elég egy a lábba, utána pedig fejenrúgni őket. Persze bekap egy-két suhintást ő is, de jól látni, mennyire pontosan időzít. Az RE5 demóban valahogy azt éreztem, hogy sokkal gyorsabban reagálnak a zombik, nem nagyon lehet ilyen hatékonyan szaladgálni körülöttük, azonnal elkapnak minket. Nem baj, sőt, még nagyobb kihívás.

Egyszóval az RE5 demó üzenet értékű. A demó azt mondja: na, kispöcsök, itt van ez a játék, aki a demónál feladja, az inkább ne is próbálja ki a kész játékot. Úgyis van annyi játék a piacon, kíméljük meg egymást. Az egyik internet barangoló megfogalmazásában: “STOP WHINING AND GO PLAY LEFT 4 DEAD. It’s clearly all you guys have the skill for.”

Én viszont azt látom: meg kell szereznem a demót és nyomni egészen addig, míg meg nem érkezik a teljes játék.

Flash, mint olyan

Published
angelday
on February 8th, 2009
in esszé-jellegű
18 Comments

Tovább finomítottam a korábbi Flasht illető kritikáimat, szét kell ugyanis választani a dolgokat. Amikor elterjedt a dolog a 90-es évek végén, akkor mindenki weblapot készített benne, csillogó-villogó weblapokat. Gyorsan hozzátenném: használhatatlan, vacak weblapokat, hiszen nem lehetett őket nyomtatni, nem volt “back” gomb, meg sok minden egyéb, de abban az időben jó volt, hiszen olyan vizuális megoldásokra volt képes, mint addig semmi.

Két részre választanám szét tehát a Flasht: alkalmazás írásra (1), weblapkészítésre (2). Van persze átfedés a kettő között, de ebbe most ne menjünk bele.

A mondanivalóm ugyanis az, hogy az új és még újabb technológiák használatával lehetővé válik helyettesíteni a Flasht a weblapok esetén úgy, hogy az bájosan fokozódjék vissza (a Plastik média magyar fordítása a “gracefully degrading” kifejezésre), és ne legyen egyáltalán szükség a nem-szemantikus, belső, zárt rendszer használatára.

Ilyen értelemben maradjon csak Flash, használja mindenki, írjunk benne neuronhálózatos kínai szótárat, meg olyan dolgokat, amiket — egyelőre — abban célszerű. Weblapokat, egyszerűbb látványokat, menü rendszert viszont ne Flashben, mert nem arra való. Egyes mobilokon (khm) nem is látszik, nem leíró jellegű és még ezer probléma van vele.

Halálom az, amikor egy étterem weblapját Flashben készítik el, menet közben mobilról pedig nem olvasható el a telefonszáma. És ez most nem kizárólag szifon issue, hanem előfordulhat, hogy semmi nincs nálunk, csak egy rohadt terminál, vagy előző generációs nem-okostelefon, és abban kell gyorsan megnézni valamit, akkor aztán feltologathatjuk a Flash-es weblapjainkat messzire. (Az ügyfelet nem hibáztatom, ő fogalom nélkül van, de mi, weblap készítők attól még gondolkodhatunk felelősen.)

A bájosan visszafokozódásra mutatnék két egyszerű példát. Ezt a két példát azért hozom, hogy bemutassam az egyszerűbb vizuális dolgokra való Flash szükségtelenségét.

Az első egy Plastik média újdizájn fejléctervezet, amit én készítettem Dave Shea CSS sprite-jai felhasználásával. Modern böngészővel (ide értendő az IE6 is) nézve szépen animálnak a menü elemei, régebbi böngészőkkel, vagy kikapcsolt JavaScripttel viszont nem animál, csak odarakja a képet hover esetén. Még gyöngébb böngészőkkel pedig kizárólag a szöveges menüpontokat nézegethetjük.


a HTML működés közben megtekinthető itt, a fejléc elemei kattinthatóak egyébként

Az Apple fejlesztőmérnökei benyújtottak néhány CSS tervezetet is, amikkel még gazdagabb vizuális megoldásokat tudunk használni az azokat támogató böngészőkben. A nem támogatott böngészőkben ezek a tényleg csak vizuális megoldások egyszerűen figyelmen kívül vannak hagyva, nem láthatók. Az alábbi példában hulló faleveleket láthatunk a CSS-tervezet felhasználásával (érdemes megnézni működés közben egy új webkit buildon win vagy mac alatt):


a szöveg kijelölhető marad a háttér ellenére

Ugyanez a példa a nem támogató böngészőkben:


immáron hulló levelek nélkül

Érdekes módon az Apple betette a jelen iPhone Safari változatba is a támogatást:


némi clipping hibával

Fenti technológiáról egyébként részletes leírást kapunk a webkit blogon is.

Errata: a Flasht Mac-en továbbra sem ajánlom bekapcsolva hagyni, rendszeresen fagyasztják a videós tartalmak a böngészőket. A korábban már ismertetett Click To Flash plugin 1.3 változatnál jár, vektorosan mutatja a Flasht tartalmazó objektumokat, kattinthatókká teszi őket, whitelistre lehet tenni vele weblapokat, tényleg nagyon remek, ajánlott.

Horror vacui

Published
angelday
on February 7th, 2009
in rant
51 Comments

In philosophy the horror vacui stands for a theory initially proposed by Aristotle stating that nature abhors a vacuum, and therefore empty space would always be trying to suck in gas or liquids to avoid being empty.

Az 1 terás nasomon rendszeresen 10 gigabyte szabad kapacitás van.

Pedig már rég legyaktam a 60 gigás MAME kollekciómat. Minden archív dolgot kiírtam DVD-re. Minden filmet letöröltem, amit nem akarok megtartani. És mégis ez a helyzet.

Az a véleményem, hogy ha ilyen áll elő, tehát amikor rendszeresen sakkozni kell a hellyel, akkor bővíteni kell, AZÉRT, mert a koncepciónak pontosan az volna a lényege, hogy mindig legyen elég hely.

De most komolyan. Ülök itthon és DVD-ket írok? Nézegetem, mit töröljek le? Nem paradox és vicces?

Persze, benne van, hogy a modern nomád hörcsög módra mindent el szeretne tárolni, de akkor is kényelmesebb lenne egész egyszerűen újra kezdeni. Vagy venni még diszket, mint a Google.

1 terás samsung 3 éves garival most 30 rugó nettó, vagyis 120 ezer lenne a nasom 4 terásra bővítése. Argh, ennyibe kerülne egy PS3 is.

Na mindegy, a lényegi üzenetem az, hogy szart se ér a NAS koncepció, ha az ember sakkozik a hellyel. Szart se ér. (Mit ér? Szart se.)

Vásárolj és nyerj dupla (2) jegyet a Rózsaszín Párduc 2-re

Published
angelday
on February 6th, 2009
in plastik
3 Comments

Heti hirdetőnknek köszönjük ezt az eseménymarketinget, aki ugyanis 2009. február 3. és 13. (most! most!) között a Fotexnet Valentin-napi kínálatából vásárol SZERELMÉNEK, megnyerheti a páros mozijegyek (értsd: dupla, kettő, két személyre szóló) egyikét “A rózsaszín párduc 2.” című film vetítésére a Sugár Moziba. A filmet 12-én kezdik vetíteni egyébként a Sugárban Steve Martin, Jean Reno és Andy Garciával a főbb szerepekben.

A gazdasági szuperválságban is megcsappant sebességgel küzdő háztáji blogot, a Plastik médiát ezen a héten régi hirdetőnk, a Fotexnet támogatta. AZ ISTEN TARTSA MEG JÓ SZOKÁSUKAT! Köszönjük.

Égbe kiáltok

Published
angelday
on February 5th, 2009
in fogyasztóvédelem
38 Comments

Szolgáltatásipar, kérem, tanuld meg az alábbiakat, hogy egy élhetőbb országban éljünk:

1. Postán, ha az ablaknál állok és valaki bedob egy levelet a fejem fölött, akkor, kedves néni, ne azzal a levéllel foglalkozz, hanem tedd csak gyorsan félre: miután megcsináltál engem, veheted kézbe azt a soron kívüli küldeményt, pecsételgethetsz, meg itathatsz vele kapcsolatban. Tudom, hogy mint az aranyhalnak, neked is 3 másodperces az agyad, de azért ennyi még talán belefér.

2. Étkezdében, ha 3 órakor a pénztárnál trafikáltok a barátnőddel, végülis nem zavar senkit, de cserébe elvárom, hogy amikor fizetni szeretnék, azonnal megtehessem azt. Hessegesd el szépen onnan az elvált-harmincas-nőt-két-gyerekkel, rendezz le engem, aztán csacsoghattok tovább az élet számotokra kegyetlen, mini-agyatokat foglalkoztató laposságain.

Etetés (2009)

Published
angelday
on February 4th, 2009
in art
12 Comments

Szily László “Etetés” című könyvét kettő alkalommal vásároltam meg. (Azt hiszem azért, mert két kiadást élt meg a kötet.) A legelső talán az ezredforduló táján jelent meg, a Magyar Narancsos folklór részeként. A második kiadást olvasva nekem nem volt már ugyanaz az élmény, valahogy megváltozott, vagy eltávolodott ellentétben mondjuk Keresztury Tibor Keleti Kilátások könyvével, de nem tudnám pontosan megmondani, miért. Arra sem tudnék most válaszolni, mitől említem egy helyütt a kettőt. (Talán mintha mindkettő a Narancs közepén futott volna? Nem emlékszem.) De most elkalandoztam.

Xantus János 27 perces rövidfilmet készített az Etetésből, ami megpróbál ugyanolyan szürreális lenni, mint amilyen Szily írásai voltak. A trailer alapján nem vágyakoztam megnézni a filmet, viszont attól, aki vágta, megkérdezném, hogy mik voltak az elképzelései pontosan, mert a film egyik jelentősen túljátszott jelenetét felszabdalva ennyire kiemelni talán nem kellett volna. Majdnem el is szaladtam, de Szily iránti elkötelezettségem miatt mégis megnéztem, és most véleményt fogok formálni.

A teljes film megtekinthető akár itt és most:

Szeretnék túllépni az egyébként teljességgel adekvát bölcsész-művészfilm sztereotípiától és messzebb tekinteni, de nem nagyon tudok. Xantus ugyanis mindenképpen fittyet akar hányni arra, hogy ki mit fog gondolni, és hozza pontosan azokat a kötelező köröket és megoldásokat, amik miatt sajnos rá kell akasztanunk a KKE-bölcsész-művészfilm jelzőt. A recept alapjaiban ugyanaz, amivel Szily dolgozik a könyvében: lehetetlen, mulatságos és furcsán gazdag tartományú történetek fonódnak a horgászok köré. (Egyébként ha jobban belegondolok, valójában Szilynek a horgászat olyan, mint Columbonak a felesége, a képernyőn mindig csak a poszt- és pre- részekről esik róla szó, valóságosságában sohasem.)

Na mindegy, lényeg az, hogy Szily könyvéből egy megkapó Közép-Kelet Európai életérzés kerekedik ki, mintha legalábbis valami begyógyszerezett kaleidoszkóp lenne a pecások szemén, akik azon keresztül nézik ezt a sokszor buta, értelmezhetetlen bolond világot.

Valami ilyesmi tehát Szily módszere, amivel remekül elkapja és lovagolja az egészet, annyira, hogy nekem is kedvem támad vicces figurákkal találkozni, látszat-meglepődni rajtuk, majd folytatni a horgászat körüli poszt és pre tevékenységet. Xantus is jó helyen kapirgál, csak éppen elköveti azt a hibát, hogy rosszul alkalmazza képre a fentieket. (Már amennyiben elfogadjuk a fentiek igazságtartalmát.)

Ebből aztán annyi válik, hogy a fő karakter (Szily) látszólag fittyet hányva mindennek, nyomja a horgász-vakert a piszkalábú, engem leginkább egy boszorkányra emlékeztető BDSM partiról odakeveredett nőnek. Kis közelítéssel még működhetne is a dolog, de sajnos a szereplőkből nem jön elő sok minden: amit látunk, az a színjáték amatőrnél magasabb, a profiknál lényegesen alacsonyabb megjelenítése. A férfi végigdarálja a mondatait, bár kettejük közül ő a jobb, a nő viszont nem képes hozni semmit a kevés ellenére sem. Nem lesz átélhető, nem lesz szerethető, csinálttá vált aktus, nem kidolgozott, kimunkált, vagy: őszinte.

Ezen a szinten maradva eltelik a 27 perc, a poén lemegy, aztán vége. Xantus sem siet megmenteni a dolgokat, hagyja, hogy minden pontosan úgy legyen, ahogy azt elvárnánk, és nem jön rá, hogy a megteremtett koncepció nem működőképes ebben a formában — de miért is tenné, akkor nem tudna filmet csinálni. Az elején látni valami mozgalmasságot (a kajálás részét a lehetőségekhez képest kedveltem), utána viszont szinten marad végig a nívó, egyetlen pukli nélkül, majd hirtelen megszakad.

Fogalmam sincs, hogyan lehetett volna másképp feldolgozni Szily könyvét, ezen a kérdésen még nem gondolkodtam, de nem is az én feladatom, mert nem én csináltam belőle filmet. Annyi bizonyos, hogy történt valami, már az is nagy dolog, hogy egyáltalán van, de arányaiban és megközelítésében, kidolgozottságában ezt csak erős közepesre értékeljük. Végülis megnéztem egy 27 perces Flash objektumot azon az interneten, ahol az emberek maximum néhány percnyit hajlandóak.

Függöny.

32 éves lettem én

Published
angelday
on February 3rd, 2009
in kütyü
83 Comments

A napra eső főbb milestone-ok:

1. levágattam a hajam (múlt pénteken szerettem volna, de Szabó Ádám akkora sztár, hogy felhívott valaki a shopból és áttették keddre, a születésnapomra)

2. aláírtuk a bankkal a hitelszerződést (igen, ma), lesz lakás, fizetni fogjuk a CHF alapú havi díjakat (202+), közokirat, minden van

3. Lindától megkaptam az FM3 BUDDHA MACHINE három szettes változatát, amit már a kocsiban is hallgattam

Ez utóbbiról bővebbet is értekezek, mert elvetélés COOL! A buddha machine nem új lövés a neten, két DJ találta ki: apró rádióra hasonlító kis szerkezet, ami nagyjából 9 db, néhány másodperces hangmintát ismételget. A hangminták közt egy gomb nyomogatásával tudunk — ha jól látom — szekvenciálisan váltogatni, illetve a tetején levő pitch gomb állításával a hangmagasságon változtatni. Ez a tudás a V2.0-ban van benne, az elsőben még ez sem volt, viszont abból is eladtak vagy 50 ezer darabot. Olyan ez, mint a Flip videófelvevő készülék: egy dolgot tud, azt annyi.

Nem tudom, mitől izgalmas a buddha machine, talán ettől a képtől szerettem belé:


a kép a honlapjuk nyitólapja — középen a buddha

Szifonra is létezik a hivatalos alkalmazás, mindössze 4 dollárért miénk lehet az élmény. A telefon rázva színt vált, tartalmazza az eredeti mintákat, pitch viszont nincs benne. Ezt is beszereztem egyébként még korábban.

Rendelhető az angol partnerboltból, a három darabos szett ára nem is veszélyes, és kb egy héten belül landol itthon a kis csomag.

A termékről néhány gondolat: kisebb, mint amire számítottam. A hangminősége elég “oldschool” (koncepció lenne?), a műanyagnak olcsó kínai érzete van (ez is?), a szappanokra emlékeztető csomagolása viszont aranyos.

Néhány unboxing fotó:


elkedvtelenítő tipó


minta léptetés

Összességében az apró grimaszok ellenére nagyon tetszik a termék, szerethető, ajánlom megvételre, a szifonos alkalmazást mindenképpen.

Szepsy István, Mád

Published
angelday
on February 2nd, 2009
in bor
16 Comments

Hétvégén Szepsy Istvánnál jártunk Tokaj mellett, Mádon. Szepsy neve nem lehet ismeretlen a Plastikot rigorózus fegyelemmel követő néhány olvasónak, hiszen 2006 novemberében már felkerestük a borászt, néhány hónappal később pedig a Maligánban vacsoráztunk a boraihoz.

Társaságunk egyik tagja Szepsy gyűjtő, tehát volt konkrét célja is a kirándulásunknak, mégpedig feltankolás a 6 puttonyos 2003-as aszúból. Kispénzű garasoskodó blogger lévén nekem sajnos nem jutott belőle, csak az olcsóbb (ám a borok között így is drágább árfekvésű) furmintokat pakoltam be a kattogós dízel autóm csomagtartójába, ám irigykedve bámultam azokat, akik megtehetik, hogy több kilóért vegyenek ebből a topáz színű, általam csak “arany-ampullának” nevezett zsenialitásból. (A Bortársaságnál, ami Szepsy egyik fő magyar piaca, jelen pillanatban 24300 forint a palack ár.)

Szepsy kedélyes és türelmes, mint mindig, nem nagyon lehet látni rajta azt, hogy elsüllyedt a magyar mocsárban, tehát ezt az érzést, amit körülöttem, sőt, magamon is érzékelek mostanában egyre gyakrabban. Épp ellenkezőleg, azt érezni rajta, hogy a hosszú éveken át tartó nélkülözés után végre rátalált a helyes útra, amin járni kíván, és amire mindig vágyott. Ez pedig nem más, mint a kompromisszumot nem ismerő, legmagasabb minőségre való törekvés. (És csak az! Semmi B-márka!)

Az alábbi rövid videóban is erről mesél: azt feszegeti, hogy a kapszula miért olyan, amilyen, amikor csak arra hivatott, hogy megvédje a dugó tetejét. Mondjuk én a kérdésben inkább a tradíciókban hiszek, nem tudnám elképzelni a rövidgatyás kapszulát.

Szitáló hóesésben bandukolunk fel a kispincéjébe, ahol olyan tízféle bort kóstolunk végig. Nála ez úgy működik, hogy tölt nagyjából négy-öt centet, aztán beszélgetünk és az egészet megisszuk (ha akarnám se önteném ki). A vége felé már nem nagyon sikerül normálisan állni, így fordulhat elő, hogy mint Mike Myers a Wayne’s Worldben, én magam is térdre rogyok, kezeimet magasra emelve hajlongani kezdek, majd mantrázom a “nem vagyok rá méltót”. Pedig csak a Botond cuvée-t kóstoltuk, igaz, az est fénypontjaként.

Úgy vélem, hogy értem, mitől Szepsy a Szepsy: telt és harmó(o?)nikus, átlengi valami csak rá jellemző olajos, kígyóként saját farkába harapó kerek íz. Azt hiszem a szárazokon is felfedeztem ezt, sőt, trademarknak hívnám. Kedvem lenne megforgatni ma este is, de sajnos nem tehetem, mert szénsavmentes ásványvizet fogyasztok. Nem nevezném könnyed laza zöld bornak, mint amit ugye Malya Ernőtől szoktunk meg a Nyakasnál, inkább a Chardonnay-re emlékeztet, amit, ugye, nem kedvelek igazán. (Bár az is lehet, hogy csak félek tőle, mint falusi gyerek a kutyától.)

Szepsy nem vacakol sokat, a kóstolás befejeztével ad még három palackot “a vacsorához”, majd saját autóján elszállít bennünket a közeli szállásunkra. Másnap reggel térünk vissza vásárolni, én kérek tőle egy névjegykártyát, amiért visszamegy az irodába. Két kártyával és egy 2009-es borkalauzzal tér vissza, amit a kezembe nyom ajándék gyanánt. Szinte lehetetlen nem azon gondolkodni, hogy miért nem tapasztalok sokkal több ilyet amerre járok, és ezt most nem az ingyen könyvre értem, hanem erre az egész hozzáállásra.

Ennek talán az lehet az oka, hogy mindenhol, ahova az ember betér, alkalmazottakkal akad dolga. Az alkalmazott márpedig órabérért dolgozik, konkrétan nem érdekli, nem érdekelt, nem érti, nem érzi, nem tudja, nem akarja tudni. Szepsy meg nem csinál sáskahadaknak nyilvános kóstolót (1), ha meg csinál, akkor azt jó szívvel teszi (2).

Bonyolult megérteni, őt sem mindig tudják. 2001-ben megkapta az év borásza díjat, de már nem viszi versenyre a borait. Nem nagyon tud ő próféta lenni a saját hazájában. (Szeretném jelezni, hogy vállaltan elfogult vagyok az irányába.)

Február végén pedig sváb-vonalon bandukolva Heimannékhoz megyünk Szekszárdra.

Függöny.

« Older Entries
Newer Entries »