Plastik média

Magam is gondolkodtam azon, hogy mivel hülyítsem a Plastik közönségét, aztán rájöttem, mint Bede Márton, hogy az őszinteség jobban működik (meztelen_talpas_szerkesztő.gif). Tehát vigyázzatok a böngészéseitekkel, mert a net tele lesz a végeláthatatlan poén-bombákkal. Bármerre is kattintunk, mindenhonnan a kényszeredett poénok köszönnek majd vissza. Ha nem tudatosítjuk a dolgot, könnyen csőbe húzhatnak bennünket.

Az Apple iPhone posztom például március 31-i keltezésű, így az egy az egyben valós, majd meg fogjátok látni. Átnéztem az Appleblogra, nem vették át az infóimat. Átnéztem a beszéljükmac-re, ők sem vették át. Handrás? El van kenődve a 16 processzorjával, aminek video kártyáját nem is tudja rendesen meghajtani, így az irc-ről kell letöltenie hozzá kexteket.

Holnap tehát zárjójelben kezelni minden infót és adatot!

Eltelt már sok idő a legutóbbi iPhone fejtegetéseim óta, jön a nyár, lássuk, mi várható Apple földön “nagyon hamarosan”.

Értelemszerűen új hardver. Azt gondolom, hogy ahogy tavaly, úgy idén sem a WWDC-n jelenik meg a hardver, az majd júliusban jön. Úgy tűnik ugyanis, hogy az Apple a szifonnyával követi az iPodnál már bevált siker-receptet: évente új modellel állnak elő, ezzel serkentve a vásárlást és rombolva a kiegészítők piacát. (Volt már valaki, aki a futáson fellelkesülve armband-et akart vásárolni az iPodjához? Hát amekkora káosz ott van, akkorát rég láttam!)

Hardver terén nem tudni, hogy egészen pontosan mi várható majd a nyáron, de egy dolog biztosnak mondható: lesz benne új, jobb minőségű kamera állítható fókusszal (például névjegykártya fotózáshoz), valamint videó rögzítési lehetőséggel.

Elvégre ugye mindenkinek feltűnt, hogy erről a dologról, mármint a videózásról, a keynote-on egy szó sem esett, illetve köztudomású, hogy az optika elég sutácska a telefonban, ezt ma mindenki tudja. Nem esett róla szó, mert a videót a maga idejében akarják majd marketingelni. (Tipp: az iPod Photohoz hasonlóan iPhone Video lesz majd a termék neve.)

Sajnos az Apple a video felvételi lehetőséget hardverhez köti majd, tehát a Cydiás minőségű videózás lesz a maximum, ami a 2G és 3G készülékeken belül elérhető lesz jailbreak után. A helyzet úgy néz ki, hogy MMS és videó sem lesz a 2G-ben, videó pedig a 3G-ből hiányzik majd.

A készülék maga nem esik át változáson. Többen prognosztizálják egyébként, hogy vékonyabb lesz, de ez hülyeség: ha vékonyabb tudna lenni, akkor a fennmaradó méretbe extra elemet, vagy mondjuk memóriát pakolnának bele — sőt, inkább ez várható, elvégre kit érdekel az a három milliméter, ha helyette 2 órával több lehet a beszélgetési idő.

Menjünk kicsit visszább: a mostani görbített hátú készülékbe bele kellett tenni a 3G és GPS antennákat, ezek komplexebb dolgok voltak, így nem kis mértékben ezért is kellett hozzányúlniuk a dizájnhoz. Jelen pillanatban viszont a form faktor elért egy elég jó üzemi hőmérsékletet, nem várható, hogy érdemben hozzányúlnak.

Két dolog vehető még egészen biztosnak hardver fronton: az első az új iPod nano és shuffle modellekben bevezetett zsinóros hangerőszabályozás és kontroll, ami úgy tűnik, hogy az Apple sztenderd megoldásának része lett. Innentől a szifonyokba is ezt szerelik majd. (Ha valaki másik fülessel akarná használni, akkor értelemszerűen ott nem érhetők majd el az extra funkciók.) A második dolog inkább evidencia: a Nike+ szoftver és jeladó chip érkezik a telefonokba is.

Hardverben talán lesz még valami, ez ma még nem körvonalazódott. Egyes találgatások szerint a wave-to-pay jön majd, nem biztos, hogy csak a Kínaiaknak gyártanak külön hardvert és megkapja egyöntetűen mindenki. A képernyő felbontása nem változik meg egyelőre.

Még előrébb tekintve többen prognosztizálják már, hogy jövőre (2010) jön majd az iPhone LTE, azaz Long Term Evolution, ami kvázi a 4G-nek felel meg. Sajnos ez még nem lesz 2010-ben sem, mert a szabvány nem tart abban a fázisban. (Ez egyébként a GSM/UMTS ekoszisztéma következő állomása, és használni tudja az UMTS kiépített hálózat nagy részét!)

Összefoglalva tehát annyi mondható, hogy jön a videós szifony nyáron, nagyjából ugyanúgy néz majd ki, mint a mostani.

A beszerzést illetően vannak bíztató dolgok, hiszen ma már bejáratott csatornák vannak itthon is a vásárláshoz, így szerencsére meg fogjuk tudni venni az új telefonunkat. Egyébként T-nél pont most hétvégén néztem, 139 ezer bruttóba kerül a 16 gigás fehér, vagyis 160 ezerért bruttó áron megkapjuk a kikódoltat. Aki a videó miatt várakozna, az most inkább ne vegyen.

Egész klassz Celine Dion cover, igazából semmi meglepő, kifejezetten nem extra, viszont ha valaha elektronyos gitárral fogok performálni, akkor ezt ebben a formában tuti előadom. A vége felé levő punkosabb részt még erősebbre véve természetesen.

(via Cover Freak)

The Screaming Jets - My heart will go on (cover, MP3) [ 3:18 ] Play Now | Play in Popup | Download (7179)

“Igen, igaz, hogy a Google nem tud választani két kék szín közül, így 41 különféle színárnyalatot kutattak meg, hogy látni lehessen, melyik a jobb. Nemrég volt egy vitám arról, hogy egy keretnek 3, 4 vagy 5 pixel szélesnek kéne lennie, és megkértek, hogy bizonyítsam is be. Képtelen vagyok ilyen körülmények között dolgozni. Belefáradtam az ilyen típusú pöcsköszörű kérdésekbe. Ennél sokkal izgalmasabb design kihívások vannak a világban.”

Douglas Bowman keserű szavait olvashatjuk a Stopdesign leköszönő posztjában. Bowman három évet húzott le a Googlenél, ő volt elvileg a fő design szakember — termék oldalról. Korábbról is ismert dizájner, a Wired.com CSS-alapú úttörő dizájnjának készítője, aki, ha kellett, lement mélyre CSS-ig és ott nyúzta a kódot. Egyszóval felvették 2006-ban a Google-hez, aztán egy idő után elege lett. Nem kis mértékben a fentiek miatt.

Személyes ékelés a történetbe: amikor annak idején az Index narancssárga dizájnján dolgoztunk, mi sem tudtunk választani a kékek között. Jól emlékszem, hogy az Index Victor Hugo utcai tárgyalójában a projektorra (!) vetítve mutattam be néhány kék tervezetet, amit jónak gondoltam. Uj Pétertől elkérhetitek a fotót, hidrogénezett fejjel ott ülök és nézem a vásznat. Nem voltunk képesek eldönteni a kérdést. (Én el tudtam volna, persze, csak az megint kompetencia-határokat és felelősséget feszegető dolog lett volna.)

Elmondása szerint Bowmannak alapvető problémája azzal volt, hogy a Google technológiai cégként működött, ahol a dizájn mindig másodrendű volt. Ronda, de működőképes alkalmazások jöttek a műhelyből. Ő lett volna hivatott a dizájnt és finomságot a sztoriba vinni. Ő ezzel magyarázza a dolgot, nekem viszont más a teóriám.

Szerintem arról van szó, hogy nem adtak neki döntési kompetenciát a kérdésben. 3, 4, vagy 5 pixelben nem ő dönt. Egymásnak acsarkodunk. Pedig egy vizuális vezető attól vizuális vezető, hogy felelősen vezet. Eldönti, és hagyják neki eldönteni a kérdést. Ha ő azt mondja, hogy 4 pixel, akkor annyi. (Sőt, még ki is terjeszthetjük azzal, hogy ha 4 pixelnél “törik” a layout, akkor át kell tervezni, ha ő éppen ragaszkodik hozzá.)

Alapvető management hibának tartom azt, amikor olyanok mondják ki a végső szót, akik tulajdonképpen nem értenek hozzá. A fenti példában az, akinek nem volt mindegy, hány pixeles a keret, nem ért hozzá. Nem az ő dolga. (Mondom ezt úgy, hogy nem ismerem a konkrétumokat.)

Értelmezésemben az art direktornak a dolga, hogy ezeket eldöntse, nem a managementé, vagy a programozóké, illetve egyéb arra botorkáló személyeké, akik magukénak és sajátjuknak érzik a projektet.

Az Indexben 2000 körül én is átéltem olyan időket, amikor tényleg minden monitor mellett jöttment beledumált a vizuális fejlesztési irányba. A vége ennek mindig az, hogy teljesen széthullik a monitoron levő termék és mindenkinek rossz lesz.

Természetesen a managernek is igaza van, viszont a manager (és management) feladata az, hogy megértse, megkérdezze a vizuális alkotótól azt, mit miért és miért úgy készített. Kétélű fegyver ez: sokszor ugyanis a dizájner is fogalom nélkül csinál (értsd: basz oda) dolgokat, pedig lehetnek a projekt során eldöntött dolgok, amiket figyelembe kellene vennie. Aki olyan dizájner, hogy ezt nem látja, viszont ilyenkor betolja az egóját, loser. Másrészt viszont ha megvan a gondolatiság, és a manager jön be dizájnolni, ő a loser. Sőt, harmadrészt azt is meg kell értenünk, hogy a dizájnerre hagyatkoznunk kell. Sokszor neki kell eldöntenie vizuális kérdéseket, amit nekünk rá kell hagynunk.

Elvégre kiben bízzunk ilyen kérdésekben, ha nem az ő véleményében? Meg lehet kérdezni a döntésének az okát, de ha csak annyit mond, hogy a 4 pixel “jobban néz ki”, akkor akár el is fogadhatjuk ezt a választ.

Ez bizalmi dolog. Ha üzleti vállalkozásba fogunk valakivel, akkor azt azért tesszük, mert bízunk a másik személyben. Ha nem bízunk benne, NE DOLGOZZUNK VELE! Az alkalmazottakkal ugyanez a helyzet. Ha a rosszat keressük bennük, akkor álljunk meg, és vegyük észre, hogy miért van ez. Ha nincs bizalmunk, akkor így vagy úgy, de oldjuk meg a helyzetet. Nincs annál rosszabb, mint úgy dolgozni valakivel, legyen az partner, vagy alkalmazott, hogy nincs bizalmunk irányába.

Fogalmam sincs, mi történhetett 3 év alatt a Googlenél, de abban biztos vagyok, hogy hosszabb távon nem szavaztak bizalmat Douglas Bowmannak. Nem könnyű egyébként be- és elfogadni valakit, akinek szava lesz kérdésekben, amikben eddig mi döntöttünk. Teljesen érthető dolog, de ezek nem átugorhatatlan akadályok. Bowman jó szakember és jó csapatjátékos, mindig is az volt. Sok sikert kívánunk neki a jövőben is.

Az elmúlt napokban kettő kedvenc éttermemet is meglátogattam újra, az egyik a Bock Bisztró volt, a másik pedig az Onyx. Két fotót mutatnék be, mindkettőtől inspirálódtam:

Bock Bisztró, mangalica szalonnás előétel

Onyx, almapürés marhafartő burgonyával — az ebéd menü részeként

Szakemberek

A vékonyan szelt mangalica szalonna tökéletes volt (figyeljük meg a széleit!), az Onyx is csodálatos, csak a burgonyát sikerült némiképp elrontaniuk (érthetetlen).

Tápoljuk fel magunkat Good Old Gamesekből! Komolyan, tavaly december óta figyelemmel kísérem a csávókat és nagyon tetszik, amit és ahogy csinálnak.

A dolog premisszája egyszerű: lepaktálnak mindenféle kiadókkal és újra kiadnak klasszikus játékokat néhány dollárért. Teszik mindezt úgy, hogy leszedik a “másolásvédelmet”, adnak hozzá PDF manualt, korszerűsítik és tesztelik a kódot, hogy fusson Vistán / XP-n, sok esetben a kiadó ad nekik extra anyagokat, mint nagy felbontású képek, soundtrack ez-az, így kapjuk meg a csomagot.

A mostani hír: a UBI Softtal megvan a szerződés, jönnek a játékok!

Ki ne emlékezne a Prince of Persia legelső igazi 3D részére? Elképesztően jó és hangulatos játék volt, imádtam. (Sajnos a legutolsó liftes kurvahosszú harcon nem tudtam átmenni, azóta is nyomaszt.) De ajánlanám a még retrósabb embereknek a Cannon Foddert is.

Az egyetlen bajom, hogy nincs gaming PC-m a lakásban, de nagyon szeretnék egy C64 skinű darabot. Egyből megvennék néhány anyagot, sajnos így Mac-en ez most nem realitás (VMWare Fusion alapú 3D gaminget felejtsük inkább el egy ideig).

Tegnap a tumblr-en (sőt) és a twitteren már hírt adtam róla, viszont ma itt is kiemelem a Wolfenstein 3D, minden FPS-ek ősatyja játék iPhone megjelenésének hírét. Ez önmagában is tumblr-erősségű hír, viszont ami miatt még tovább kell menni, az egy személy, akit úgy hívnak, John Carmack.

A Tudás nála van, de az ID, mint játékkészítő, nem ért a modern FPS játékokhoz. Nem gördülnek ki belőle jók, nem várjuk, nem reméljük. A szelet nem tudják megülni úgy, mint például a Blizzard, vagy ugye kedvenceim a Nintendo és Capcom. Nem célom, hogy ezt elemezzem, nem is érdekes különösebben.

Amihez viszont Carmack nagyon ért, az a kis méretű projektelés, mint például a Wolf3D szifon portja. Carmack ugyanis a rá jellemző alapossággal végezte el a munkát, az eredmény pedig csodálatos lett, megéri az 5 dolláros közepes árfekvést.

Persze mindez nem lenne ennyire komplett, ha annak idején nem betűztük volna végig JohnC .plan filejait, amihez egy pontosan ugyanilyen társul ezúttal is.

Ebben Carmack testvér részletesen számol be a kihívásokról, megtudjuk, hogy ő is egy Wolf prezervációs projektből indult ki, milyen “game design” döntéseket hozott (például nincs use gomb, automatikusan nyílnak az ajtók, nagyon klassz!), és egy sor egyéb retróba mászó dolog bukkan fel, ami még annak is érdekes lehet, akit nem érdekel az FPS programozás.

Ez persze a történet egyik fele csak, lássuk magát a játékot. Beszarás. Tegnap este alig tudtam letenni, annak ellenére, hogy gombok nélkül kell játszani, végre az első anyag, aminél működik a koncepció. A bal hüvelyk felemelkedés nélkül csúszkál az érintőfelületen, a jobb pedig dobol, ha sorozni kell. 5 perc után hozzászoktam.

Meglepően jó a retró érzés. A sok-sok rég elfeledett hangeffekt és pálya visszaköszönése olyan érzéseket keltett, mint amikor végigtúrtam a 380 hozzászólásból álló kegyetlen mém teszt posztot. A játék kihívás, ugyanis ha közelről durrantanak fejbe, gyakorlatilag azonnal meghalunk.

Carmack tett még bele pinchzoomoló térképet is, amivel gyerekjáték kiigazodni a labirintusban. Annak idején frusztrálódtunk egy sort, mire meglett az exit, itt most sokkal egyszerűbb.

A játék érdekessége, hogy Carmack egyszemélyben írt mindent hozzá, még az UI specifikus kódot is. A .plan-ben hangsúlyozza, hogy mennyire nem foglalkozik már ezekkel a dolgokkal, itt viszont ő csinálta meg. A terméken érezni is, érdekes módon minden ott van és úgy működik, ahogy az ember elvárja, feszes, stabil, tempós végig az interakció. A design elég csúnyácska (sőt: nézzük meg a fenti weblap HTML forrását!!), érezni rajta, hogy a fejlesztők visszamentek az időben és megint egy rég elfeledett éjszakákba nyúló fejlesztési “stretch” vált belőle — imádom. (Vegyük észre, hogy a szifonra fejlesztés visszahozza ezeket a dolgokat.)

Egyszóval tökéletes játék lett belőle, Carmack is lelkes, az összes klasszikus játékuknak el fogják készíteni a portját. Akit nagyon érdekel, letöltheti a teljes forráskódot magának minden hangeffekttel és grafikával, kedvére szarozhat vele.

Nem lenne a nevem angelday, ha nem vizsgáltam, néztem volna a forráskódot, mint régen. Egyik kedvenc elfoglaltságom más munkájának csodálása és megbecsülése.

Carmack visszatérését üdvözli a Plastik média!

Isolde begépelte az asszertív jogok listáját, ezt most reposztoljuk, valamint PDF formában letölthetővé tesszük a poszt végén. Kérek mindenkit, hogy olvassa át, értse meg, és ennek megfelelően járjon el a való életben is. (Assertiveness on Wiki)

1. Jogod van ahhoz, hogy önbecsülésed és méltóságod megőrzése érdekében megfelelően eljárj, még akkor is, ha ezt valaki sérelmesnek találja – feltéve, ha indítékaid, szándékaid nem agresszívek.
Nem vitathatod el mások jogát, hogy hasonlóan járjanak el, még ha ezt sérelmesnek is találod, ha egyébként indítékaik nem agresszívek.

2. Jogod van ahhoz, hogy tisztelettel bánjanak veled, meghallgassanak és komolyan vegyenek.
Neked ugyanígy kell bánnod a hozzád fordulókkal.

3. Jogod van ahhoz, hogy nemet mondj anélkül, hogy bűntudatot éreznél.
Nem várhatod el a másiktól, hogy bűntudatot érezzen, ha nemet mond a kérésedre.

4. Jogod van ahhoz, hogy információt kérj szakmabeliektől, beleértve az orvosokat is.
Kötelességed tájékoztatni azt, aki ezt kéri tőled, azokról a dolgokról és tényekről, amelyek őt személyében érintik.

5. Jogod van arra, hogy ha önérvényesítő jogaid értelmezésében bizonytalanságok vannak, akkor ezeket tisztázd az érintett személlyel.
Tudomásul kell venned a másiknak ugyanezt a jogát, még akkor is, ha te ilyen problémákat nem látsz.

6. Jogod van bármit csinálni, amíg ezzel nem zavarsz, nem korlátozol, nem hozol hátrányos helyzetbe másokat, nem akadályozod őket saját jogaik érvényesítésében.
Nincs jogod kifogásolni senkinek a cselekedeteit, míg az előbbiek érvényesülnek.

7. Jogod van arra, hogy tévedj, hibát ejts és viseld azok következményeit.
Nincs jogod elvitatni a másik jogát arra, hogy saját hibáira, tévedéseire úgy tekintsen, mint tevékenységének természetes kísérőire, és ne érezzen miattuk bűntudatot, amíg az általa okozott hiba nem korlátozza mások lehetőségeit és jogait.

8. Jogod van arra, hogy megváltoztasd a döntéseidet.
Tiszteletben kell tartanod, ha valaki egy csak rá tartozó kérdésben, saját felelősségére hozott döntését megváltoztatja. Nincs jogod számon kérni, miért tette, hacsak döntése nem sérti valamely megállapodásotokat vagy közös érdeketeket.

9. Jogod van arra, hogy döntésed logikátlan legyen.
Másoknak joga van ugyanerre, és nincs jogod saját logikádat számonkérni rajtuk.

10. Jogod van azt mondani, “nem tudom”, ha az iránt érdeklődnek, mérlegelted-e döntésed minden következményét és tényezőjét, mielőtt döntöttél.
Nincs jogod elvárni senkitől, hogy mielőtt dönt, tökéletesen átlássa döntésének legtávolabbi következményeit is. Nincs jogod arra, hogyha ezt elismeri, és az általad fontosnak tartott szempontot nem tartja fontosnak, felelőtlennek tartsd őt, ha egyébként a legalapvetőbb tényezőket és következményeket számításba vette.

11. Jogod van arra, hogy magatartásodat, gondolataidat, érzéseidet magad ítéld meg, magad vállald értük a felelősséget, magad viseld következményeit, amíg ezek nem zavarnak másokat önérvényesítési jogaik gyakorlásában.
Tiszteletben kell tartanod mások jogát ugyanerre.

12. Jogod van arra, hogy magatartásodat ne magyarázd mások előtt, ha ez nem érint előzetes megegyezést vagy közös érdeket.
Ugyanez vonatkozik másokra is.

13. Jogod van arra, hogy a másokhoz való viszonyodat magad alakítsd, a magad által választott eszközökkel, feltéve, hogy ennek során nem sérted mások jogait.
El kell ismerned mások jogát ugyanerre.

14. Jogod van eldönteni, hogy vállalod-e vagy sem a felelősséget mások problémájának megoldásáért. Ha segítségedet visszautasítják, nincs jogod megsértődni.
Nem igényelhetjük másoktól, hogy problémáink megoldásáért felelősséget vállaljanak. Ha mégis ezt akarják, jogunk van visszautasítani a segítségüket.

15. Jogod van arra, hogy függetlennek érezd magad mások jóindulatától, amikor velük ügyeidet intézed, és eltekints attól, hogy előzőleg elnyerd a jóindulatukat.
Nem tarthatsz igényt erre másoktól sem.

16. Jogod van azt mondani másoknak, nem érted, mit akarnak tudatni veled, ha szándékaikat, problémáikat, érzéseiket, gondolataikat csupán jelzésekkel próbálják közölni és azt várják tőled, hogy kitaláld azokat.
Nincs jogod elvárni, hogy mások megértsenek, ha csupán jelzések útján próbálod meg tájékoztatni őket.

17. Jogod van az egyedüllétre.
Nincs jogod másoktól zokon venni, ha időről időre magányba akarnak vonulni.

Az asszertív jogok listája (PDF) Download (1352)

Na jó, ezt nem lehet kihagyni: 39 tetves dollárért olyan alkalmazás-halmot kapunk, ami még akkor is csábító, ha az ember két programra gerjed, ráadásul ebből az egyik lockolva van sorunk írásának pillanatában. A korábbi Macheist csomagok nem érdekeltek, viszont ez impozáns. Noha nem vagyok elkötelezett híve a shareware-junkiezmus intézménynek, azt mondom, hogy lássuk a lényeget!

A lista:

- iSale — eBay saling done client side, nem érdekel
- Picturesque — homemade fotómanipuláció, Lindának feltelepítem, de nem érint
- Sous Chef — kliens oldali receptkönyv, talán érdekel
- World of Goo — eredetileg Wii-re terveztem a megvásárlását, persze most már nem fogom
- PhoneView — szifon sms-eket és notes-eket lehet böngészni, szerkeszteni, elég jónak tűnik és hiánypótló!

Végre tudok keresni az SMS-ben és ki tudom exportálni őket, már megéri.

- LittleSnapper — screenshotokat készítő és rendszerező eszköz, részben érdekel
- Acorn — kémanipuláló szoftver, öcsi-photoshop, már megvan
- Kinemac — 3D látványfelirat tervező megoldás, nem érdekel
- WireTap Studio (locked) — hangfelvevő szoftver, elképzelhetek helyzeteket, hogy érdekel
- BoinxTV (locked) — otthoni videocast készítő megoldás, Nino Karottázás kicsiben
- The Hit List (locked) — todo list manager, szép interface és tud időt is mérni, érdekel
- Espresso (locked) — Coda killer webfejlesztő alkalmazás Belgiumból, szuper-érdekel! Tegnap töltöttem le az 1.0 demót és majdnem meg is vettem.

39 dollár a csomagért bagó, még akkor is, ha nem unlockolódnak egyes alkalmazások. Persze én arra vágyom, hogy az elkövetkező napokban meglesz az elég forgalom ahhoz, hogy lekerüljenek a lakatok.

A Macheist korábbi játékai rohadtul nem érdekeltek, mert apró, pöcsköszörű kis shareware szemetek voltak, viszont most látszik, hogy van della megvenni jó licenceket. Fontos megjegyezni, hogy a szoftverek frissítéséért nem kapjuk meg a licencet, tehát ez most egyszeri esemény. korr.: állítólag mégis kapjuk Ennek ellenére inkább ilyet érdemes venni, mint tömérdek szemét iPhone alkalmazást, én mondom.

Számoltam, tegnap pontosan HÁROM filmbe kezdtünk bele, mind a hármat negyed óránként lőttük le. Egyszerűen nem fogott meg semmi belőlük. Bedtime Stories, The Tale of Despereaux (egeres animációs film), Marley & Me (Owen Wilson és Jennifer “túljátszott amerikai picsa SQUARED” Aniston kutyás filmben OHNOES!) mind mind a süllyesztőbe került. Úgy volt, hogy hagyjuk a picsába az egészet, én talán lenyomok még egy karikát az RE5-ben (chapter 5-3 bossfight), de akkor azt mondtam: nem lehet, hogy három szar után jön egy negyedik szar is, Hollywood istenei ránk mosolyognak!

Üres fejjel, semmit nem várva, a filmről semmit nem tudva kezdtünk bele a Doubtba. Döbbenetes pozitív csalódás lett, olyannyira, hogy nekem végig kellett néznem hajnalba nyúlva a filmet. A film során többször is meg kellett állnom, kimenni az erkélyre, Hollywood irányába fordulnom és ÚGY ÁLDANI a film készítő isteneit, hogy ezt tudták az asztalra helyezni, ami — és ezt most nagyon komolyan gondolom — minden képkockájában, minden megírt dialógusában, minden elkefélt-elbaszott-elfuserált módjában egy zseniális, hihetetlen, lebilincselő, szívbemarkoló alkotás.

John Patrick Shanley író/rendező/színházi ember gyakorlatilag első filmjéről van szó. Több sztorit is írt már, ezt konkrétan 2004-ben, színházi darabként futott, aztán valahogy meglett hozzá a finanszírozó a Miramax személyében, 30 millió dollárral később pedig film lett belőle. És micsoda film!

Shanley gyerekkori élményéből fakadóan 1964-ben játszódik, egy bronxi egyházi iskolában. A főszereplő pap Philip Seymour Hoffman, a főszereplő apáca Meryl Streep. Seymour akkorát világít, hogy még mindig kormos a képem! Alig tudtam lemosni, annyira megégetett. Egyszerűen hiteles, megnyerő pap, olyannyira, hogy az ember elfelejti, amit lát az valójában filmes szet, kamerák, sminkesek és hangosítók.

A néhány kosztümös nyitóképet leszámítva leginkább dialógusokból építkező filmről van szó néhány érdekes kamerával. Például van egy ferde is benne, nem is értem, mégis működik. Beszarok.

A film döbbenetesen pontosan tudja elmesélni nekünk kimondatlanul is a többértelmű igazságokat: általa megérthetünk kétségeket, kételyeket, bizonytalanságot. Valójában végig ezzel játszik, semmit nem tudni, nincsenek tények, tényszerű dolgok, érzetek és befolyásolt gondolatok, elfogultság. Ha jobban megnézzük, Shanley igen professzionális módon építi fel a kis történetét, amiben végtelenül sok apró és cizellált mozzanat van.

Szeretném még kiemelni a rendezést, amely kellően nagyvonalú ahhoz, hogy a lényegtelennek tűnő dolgok szerepeltetésével méginkább tágítsa a cselekményt, szellős lesz tőle, nem terhes, vagy nehéz. Roppantul tetszett például a tea jelenet, ahol az idegeskedést megkapjuk csakúgy, mint otthon.

A film maga lassú darab, nem történik benne semmi, nem lőnek, nincs vér, nincsenek csúnya szavak. Nem közönségfilm, bár most már keres rajta a készítő és forgalmazó.

Meleg szívvel és szeretettel ajánlom minden filmbarátnak.

Példás.

Helyreigazítás: a film New York-i.

Retro rovatunkban korabeli mém-sorozatot indítunk el, a sort én kezdem:

Általános iskolában aktatáskával járni MENŐ.

Azt gondolná minden épeszű ember, hogy a Twilight című tini vámpírfilmet megnézni merő ostobaság és eleve elvetni való gondolat. A felelős blogger viszont este újra megtekinti a Strictly Ballroomot (Kötelező táncok, 1992), majd ugyanezzel a svunggal végrehajtja a történelem legnagyszerűbb házimozi back-to-backjét, és végigviszi a Twilightot.

Elvégre egy amerikai tini vámpírfilmről beszélünk, amit definíció szerint nemhogy megnézni, de róla egyáltalán beszélni sem volna érdemes. IMDb pontszáma is 6.1, mindenféle fakóra sminkelt csávókról, meg csajokról készült képek mentek körbe róla a neten, mégis, mit vársz te ettől az embertől, Józsi:

a film főszereplője, Robert Pattinson, ezen a képen épp megnyerte a Frankenstein szörnye hasonmásverseny harmadik helyezését

Érdekes módon a sztori minden ellenkezés és elfogultság ellenére jól indul, már-már azt mondanám, hogy magával ragadó. Adott itt ez a tizenéves amerikai fiús kiscsaj (akit, FYI, már láthattunk az Into the Wildban, sőt a Panic Roomban is Jodie Foster kislányaként!), aki tele gátlásokkal, új helyen elkezd beilleszkedni. (Az iskolában természetesen van vicces japán osztálytárs is.)

Fura, hogy a vámpírok meglepően merészen fehérre sminkeltek, ezt a dolgot eléggé, és most engedélyt kérek amerikaiul kifejezni magam, “corny”-nak éreztem a film során végig. De amerika már csak ilyen szájbarágós ország: a vámpírnak látszódnia kell a képernyőn minden körülmények között, ez van a style guideban, ezt kapjuk.

Ettől függetlenül klasszul vannak szinezve a képek, a kiscsaj nem játszik rosszul, nem gagyi, nem gáz. Pattinson keményebb dió, képernyőn szereplése enyhén szólva is corny, de megértem, mert végülis itt egy szerelmi történet megformálása van kialakulóban. Mennek is az események, viszont nagyjából a film felénél elkezdi a hirtelen ránktört érzéseket módszeresen tönkretenni a cselekmény váratlan fordulata.

Egyszer csak ugyanis a kezdetben ellenséges vámpír haverré válik, sőt, szerető lesz belőle. Az összes többi vega-vámpír is haver lesz (hirtelen!), persze csak azért, hogy teret adhassanak a szőke hajú Brad Pitt hasonmásverseny harmadik helyezettjének és ellen-vámpír csapatának. Megindul a vadászat, bla bla, történik ez-az, a végén meg évzáró bál is van, meg egy folytatást belengető zárókép.

Szerintetek ki a jobb nő, a képen látható Kristen Stewart, vagy Megan Fox?

Nekem az a szakvéleményem, hogy az első fele kifejezetten jól sikerült, viszont a második rész kellemetlen. Nem jó romantika, nem jó szerelem, nem működő dolog, hanem egy elfuserált sztori, amiben mindenképpen kell szerepelni valami rossznak, meg bossfightnak. Sokkal működőképesebb lenne az egész, ha hagyták volna a szerelmi, érzelmi, emberi vonalat kiteljesíteni a film első részének ritmusában mindenféle elfuserált főgonosz helyett. Persze vámpírékkal. Adott esetben még valami üzenetet is le lehetett volna tenni, amire a film célcsoportja el tud vonatkoztatni, meg én is, mert én is ember vagyok.

Tetszett, hogy semmi kihegyesedő szemfog nem volt látható a filmben (csak a smink, ha!), amitől számomra még jobb szórakozássá vált az egész. Van benne szupererő, meg gyors mozgás, napfényben csillogás, de szerintem ezek felesleges aktusok voltak: úgy is lehetne vámpírosat játszani, hogy mindezt csak a színészi játék formálja meg, illetve a fények, színek és képek összhangja alakítják. Kurvára működött volna, és nem lett volna kevesebb film, de sajnos ennyi ész már nem fér el beléjük, nekünk, a Plastik média szerkesztőségének kell ezt is kitalálnia.

Gondoljuk csak meg: egy olyan tini romantikus filmet készíteni, aminek vámpír szereplője pusztán attól vámpír, hogy “furcsán” viselkedik, de egyébként semmi vámpírságot nem művel, meglepően jó reláció lehet a fiatal, helyüket kereső teenagerek közt. Határozott állításom, hogy a film ettől a vonulatától lett hatalmas pénzügyi siker.

Összességében tehát a kellemes, kifejezetten nem rossz első részt sajnos eléggé megtépázta a második szakasz. Sajnos a film folytatásában már minden környezeti változó ismert lesz és egy olyanná válik majd, mint a Matrix második és harmadik része.

Mindezeket figyelembe véve háromnegyedet adok a filmnek azzal a kiegészítéssel, hogy nem bántam meg az időt, amit neki szenteltem.

Uj Péter, feltörekvő mikroblogger:

A “szifon” az utóbbi évek legszarabb műszlengje. Minden hiányzik belőle, ami egy minőségi nyelvi leleményt jellemezni tud. Képi megfeleltetés, humor, valami apró tulajdonságra rímelő váratlan fordulat. Süt belőle a műviség. A kamu.

Süt hát!

Elmondom, hogy keletkezett. Ültem a Plastik média szerkesztőségében, írtam valamelyik posztot, majd egészen pontosan ebben a sorrendben jöttek a szavak: iPhone – ájfón – ifón – ifon – szikra! – szifon. Leírtam, használni kezdtem.

Valóban hiányzik belőle minden, képi megfeleltetés, humor, tulajdonságra rímelő váratlan fordulat, süt belőle a műviség, a kamu. Elismerem, így van.

Ilyen az, amikor az ember posztol, csak ír, aztán lesz belőle valami. Nem tudtam jobbat, képileg megfelelőbbet, humorosabbat, tulajdonságra rímelő fordulatot, ami nem művi és kamu.

(Felötlő kérdés: tud valaki jobbat? Örömmel elterjeszteném.)

Egy dolog vigasztal, viszont az nagyon: legalább nem ez az elcseszett, elbaszott, elfuserált, fogalom nélküli, erőltetett sün-özés, ami körbeszállta a magyar webet.

Köszönjük a Fotex online bolt heti Plastik média támogatását. Akciójuk keretében március 29-ig 5% ingyenlottó-kedvezményt biztosítanak a Top Shop kínálatából. A vásárlók 2 személyre szóló “jól-lét” hétvégét nyerhetnek a Tihanyba.

A Plastik média tovább halad a személyes-blog-is-termelhet-bevételt nevű ösvényen. Köszönjük.

Kedves emberek (és kedves Kovács “karon” Gergely)!

Aki a pányvára vár, az ne várjon tovább, mert már a 3.0 szifon béta förmverrel is lehetőség nyílik modemként használva a telefonunkat netezni, mégpedig, amint látni fogjuk, Apple-esque igényes módon. Az interneten már olvastunk róla, láttunk kósza leírásokat, viszont a spriccelő bleeding edge-en élő Handrás hétvégén maga is kipróbálta, hogy aztán azonnal továbbítsa nekem a képernyőket. (Használati útmutató: T-Mobile ICC-t kell telepíteni, restart, valamint pairelni.)

Orosz “KZAMM!” Péter amikor meglátta, csak annyit mondott, hogy

“Kétezerkilenc van. Wifin akarom ezt, a büdös isten faszát. Nincsenek drótok, nincsenek drótok, nincsenek drótok!”

Fazekas “fds” Dániel sietett helyre tenni a dolgot:

“Bluetoothon is be van építve, ahogy elvárná az ember. WiFi nem annyira szerencsés ilyenre, mert akkor mind a telefonnak, mint a számítógépnek közös WiF hálózaton kéne lennie, és a telefon a gateway / NAT szerepében az egész wifire vonatkozólag, ami beállítások nem mindig szerencsések, ha például WiFi-n elérnél közben egy helyi hálózatot.”

Másrészt pedig ugye ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a tethering eszi a telepet jelentősen, így USB egy nagyon kényelmes változat.

Figyeljük meg az iPod, SMS és Phone ikonokon a ferde sraffozást, ez az igazi dizájnfeljesztés! Apple minden update-be tesz valami ikonfejlesztést, ez nekem inkább visszalépés, olyan, mintha bétás anyag lenne. (Te Józsi, ez bétás amúgy is!)

Még annyit tudni erről, hogy a fentiekhez nem volt szükséges jailbreakelni a telefont (nincs is tudtommal még 3.0 beta jb), viszont devkit kell hozzá. A devkit fizetős Apple account, amivel örökre devkitessé teszi a telefont. Ettől függetlenül viszont várható, hogy mindenki számára elérhetővé válik ez a szolgáltatás. A screenshotok ebben erősítenek meg bennünket mindenképp. Handrás szerint egyébként nagyon igényes és könnyen használható megoldás, ami mellett a háttérben működik a telefon is.