Twilight (2008)

Azt gondolná minden épeszű ember, hogy a Twilight című tini vámpírfilmet megnézni merő ostobaság és eleve elvetni való gondolat. A felelős blogger viszont este újra megtekinti a Strictly Ballroomot (Kötelező táncok, 1992), majd ugyanezzel a svunggal végrehajtja a történelem legnagyszerűbb házimozi back-to-backjét, és végigviszi a Twilightot.

Elvégre egy amerikai tini vámpírfilmről beszélünk, amit definíció szerint nemhogy megnézni, de róla egyáltalán beszélni sem volna érdemes. IMDb pontszáma is 6.1, mindenféle fakóra sminkelt csávókról, meg csajokról készült képek mentek körbe róla a neten, mégis, mit vársz te ettől az embertől, Józsi:


a film főszereplője, Robert Pattinson, ezen a képen épp megnyerte a Frankenstein szörnye hasonmásverseny harmadik helyezését

Érdekes módon a sztori minden ellenkezés és elfogultság ellenére jól indul, már-már azt mondanám, hogy magával ragadó. Adott itt ez a tizenéves amerikai fiús kiscsaj (akit, FYI, már láthattunk az Into the Wildban, sőt a Panic Roomban is Jodie Foster kislányaként!), aki tele gátlásokkal, új helyen elkezd beilleszkedni. (Az iskolában természetesen van vicces japán osztálytárs is.)

Fura, hogy a vámpírok meglepően merészen fehérre sminkeltek, ezt a dolgot eléggé, és most engedélyt kérek amerikaiul kifejezni magam, “corny”-nak éreztem a film során végig. De amerika már csak ilyen szájbarágós ország: a vámpírnak látszódnia kell a képernyőn minden körülmények között, ez van a style guideban, ezt kapjuk.

Ettől függetlenül klasszul vannak szinezve a képek, a kiscsaj nem játszik rosszul, nem gagyi, nem gáz. Pattinson keményebb dió, képernyőn szereplése enyhén szólva is corny, de megértem, mert végülis itt egy szerelmi történet megformálása van kialakulóban. Mennek is az események, viszont nagyjából a film felénél elkezdi a hirtelen ránktört érzéseket módszeresen tönkretenni a cselekmény váratlan fordulata.

Egyszer csak ugyanis a kezdetben ellenséges vámpír haverré válik, sőt, szerető lesz belőle. Az összes többi vega-vámpír is haver lesz (hirtelen!), persze csak azért, hogy teret adhassanak a szőke hajú Brad Pitt hasonmásverseny harmadik helyezettjének és ellen-vámpír csapatának. Megindul a vadászat, bla bla, történik ez-az, a végén meg évzáró bál is van, meg egy folytatást belengető zárókép.


Szerintetek ki a jobb nő, a képen látható Kristen Stewart, vagy Megan Fox?

Nekem az a szakvéleményem, hogy az első fele kifejezetten jól sikerült, viszont a második rész kellemetlen. Nem jó romantika, nem jó szerelem, nem működő dolog, hanem egy elfuserált sztori, amiben mindenképpen kell szerepelni valami rossznak, meg bossfightnak. Sokkal működőképesebb lenne az egész, ha hagyták volna a szerelmi, érzelmi, emberi vonalat kiteljesíteni a film első részének ritmusában mindenféle elfuserált főgonosz helyett. Persze vámpírékkal. Adott esetben még valami üzenetet is le lehetett volna tenni, amire a film célcsoportja el tud vonatkoztatni, meg én is, mert én is ember vagyok.

Tetszett, hogy semmi kihegyesedő szemfog nem volt látható a filmben (csak a smink, ha!), amitől számomra még jobb szórakozássá vált az egész. Van benne szupererő, meg gyors mozgás, napfényben csillogás, de szerintem ezek felesleges aktusok voltak: úgy is lehetne vámpírosat játszani, hogy mindezt csak a színészi játék formálja meg, illetve a fények, színek és képek összhangja alakítják. Kurvára működött volna, és nem lett volna kevesebb film, de sajnos ennyi ész már nem fér el beléjük, nekünk, a Plastik média szerkesztőségének kell ezt is kitalálnia.

Gondoljuk csak meg: egy olyan tini romantikus filmet készíteni, aminek vámpír szereplője pusztán attól vámpír, hogy “furcsán” viselkedik, de egyébként semmi vámpírságot nem művel, meglepően jó reláció lehet a fiatal, helyüket kereső teenagerek közt. Határozott állításom, hogy a film ettől a vonulatától lett hatalmas pénzügyi siker.

Összességében tehát a kellemes, kifejezetten nem rossz első részt sajnos eléggé megtépázta a második szakasz. Sajnos a film folytatásában már minden környezeti változó ismert lesz és egy olyanná válik majd, mint a Matrix második és harmadik része.

Mindezeket figyelembe véve háromnegyedet adok a filmnek azzal a kiegészítéssel, hogy nem bántam meg az időt, amit neki szenteltem.

17 Responses to “Twilight (2008)”

  1. Gravatar Icon 0 bodzasfanta

    Egyszer majd csinálok egy IMDB-Kispad-Plastik-Kritikus Tömeg konvertert.

    Csak, hogy tudjam ami itt háromnegyed az mennyi a másik oldalakon

  2. Gravatar Icon 1 marchello

    dehát ez alapján a híres nevezetes könyv alapján csinálták:

    http://bookline.hu/product/home!execute.action?type=22&_v=Meyer_Stephenie_Twilight_Alkonyat&id=75135

    nagyon nem hiszem, hogy eltérhettek volna tőle

  3. Gravatar Icon 2 SeSam

    Sokban nem tértek el a könyvtől, viszont kifejezettem rosszul válogatták ki azokat a részeket, amik végül a filmbe kerültek. Plusz megkavarták jópár jelenet sorrendjét. Szerintem ezért lett az egész logikátlan és hirtelen. A film erősen eltolódott a tini-thriller/akció vonalra, ami pont a legkisebb hangsúlyt kapta a könyvben.

    Persze lassan már pusztán bevallani, hogy tudod mi az a Twilight NEM MENŐ.

  4. Gravatar Icon 3 jack ez

    Jaj, Józsi. Ízlésről nem vitatkozunk, ez alap, de ebben a filmben(?) azért tényszerű faszságok voltak (nem, nem a történet vagy szereplők, az adott), amelyek miatt maximum mozgóképnek nevezhető ez a másfél óra.

  5. Gravatar Icon 4 angelday

    Engem ez ragadott meg, kiemelem újra:

    egy olyan tini romantikus filmet készíteni, aminek vámpír szereplője pusztán attól vámpír, hogy “furcsán” viselkedik, de egyébként semmi vámpírságot nem művel, meglepően jó reláció lehet a fiatal, helyüket kereső teenagerek közt.

  6. Gravatar Icon 5 andrisak

    Szerintem igy harmincévesen szörnyű volt, és nevetséges.

    Egy gimis kiscsajnak vagy srácnak biztos tetszik, mondjuk biztos vok benn hogy a célközönség ez volt.

  7. Gravatar Icon 6 bounty123

    márminthogy az ezen a képen nem látható Kristen Stewart vagy Fox

  8. Gravatar Icon 7 flynn

    kb. egyetértek józsival, az első fele számomra is érdekes volt, a második egyáltalán nem. viszont a fater mellékszerepe elég jó, felnevettem rajta néha.

  9. Gravatar Icon 8 vinczepetya

    nekem tetszett, kellemes kis romantikus történet, csajjal is nézhető, utána tuti a program…bár hamar össze lett csapva a vége.

  10. Gravatar Icon 9 lekvárosbálna

    rettenetesen idegesítő volt a kiscsaj a folxamatosan nyitva tartott szájával, ráadásul ronda is brrrrrrrrrr,,,,,,

  11. Gravatar Icon 10 riviera

    Most így belegondolva, tényleg a második fele volt a nagyon gáz.

    De amúgy sztem “szerelmes-történet” szinten is csak kurvára meghülyíti a tini gyerekeket (pedig már elég emós van így is :) ) Akkor már inkább a Garden State (http://www.port.hu/a_regi_kornyek_garden_state/pls/fi/films.film_page?i_film_id=66756&i_city_id=3372&i_county_id=-1&i_where=2&i_topic_id=2).

    Viszont amikor a vámpírok baseballoztak, az sztem jó rész volt :)

  12. Gravatar Icon 11 Audry

    Hát először is szórakoztató volt ez a cikk. Bizonyos dolgokkal még egyet is értek. Mivel könyv alapján készült, valamennyire adott volt a cselekmény. (A könyv mérföldekkel jobb volt, ez vitathatatlan). Nekem is nagy szívfájdalmam, hogy összecsapták, de szerintem nem csak a végét. Aki nem olvasta a könyvet, annak nem is tudom hogy áll össze a film, én szerencsére előbb elolvastam, aztán néztem meg. A könyv nélkül csomó dolog nem is lenne világos számomra.
    Kristen alakítása nekem sem tetszett (pont a nyitott száj miatt), viszont annak ellenére, hogy először kicsit kiakadtam, amikor megláttam Pattinson-t (teljesen más karakter, mint amit a regény alapján elképzeltem), számomra meggyőző volt az alakítása, annak ellenére is, hogy a film előtt fogalmam sem volt arról ki is az úriember. (Oké lányból volnék, engem megfogott a sok gyötrődő tekintet, és a félmosolyok is, ez van, pedig közelebb vagyok a harminchoz, mint a húszhoz).
    A legnagyobb bajom nekem mégis az volt, hogy ami a könyvben izgalmasan volt megírva, a filmben még azt sem csinálták meg jól, pedig a regénynél is az a legfőbb gondom, hogy adottak a jó szituációk, csak az írónő nem hozza ki belőlük a maximumot. A filmben még annyira sem sikerült ezeket jól megcsinálni. Viszont a konyhás jelenet nekem nagyon tetszett, akár csak a baseball mérkőzés.
    Mindent összevetve azért nem nézhetetlen a film, sőt, de ilyen alapanyagból jobbat is lehetett volna csinálni. Mondjuk az sem kedvezett a történetnek, hogy alacsony költségvetésből készült…

    Bocs, kicsit hosszúra sikeredett. :)

  13. Gravatar Icon 12 n4nom4n

    ez a film szigorúan tiniknek készűlt
    30 felett élvezhetetlen…

  14. Gravatar Icon 13 Cabian

    Nagy élvezettel olvastam a cikket!Van ami igaz és van amiben nem értek egyet!
    Aki a könyvet nem olvasta az nem is tudja igazán hogy mit akar a történet az emberek felé mondani!
    A film nagyjából csak a tiniket tudja megőrjíteni!
    A legfőképp amit a történet mondani akar és a filmnek is sugároznia kellett volna az az, hogy ha kell, az egész addigi életét feláldozza az illető csak hogy a szerelmével legyen!
    Mindent felad a szerelméért!Ennél szebb cselekedet nincs is a világon! A szín tiszta szerelmet lehet olvasni a könyvben!
    Elég rosszul érintett a dolog amikor jelenetek nem úgy voltak a filmben vagy éppen bele se tették!Jobban is megcsinálhatták volna filmet de mindezek ellenére alapjába véve türhető volt!

  15. Gravatar Icon 14 Dudó

    Szerintem ez a film nagyon jó!!!Bár én olvastam a könyvet is és abban teljesen más van mint a filmben nem is ugy jönnek az események valamelyik helyszín nincs is a könyvben!!Vagyis inkább a filmben nem az a helyszín van!De ettől eltekintve nagyon is jó ez a film és a könyv is!!!Nekem nagyon is tetszik!

  16. Gravatar Icon 15 Bie1989

    Véleményem: a filmről: nem annyira uncsi, mint ahogy barátnőm beharangozta (fizettek a moziban hogy aludhassanak egy jót xD), ugyanakkor nem is egy vérfagyasztó – idegtépő akármi. Romantikus köszvény, maradjunk ennyiben. Helyessrác-fincsori csaj felállással, a Titanic-nál bevált a recept, azt hitték, itt is be fog :D (bocs)
    A könyvről: a könyvvel viszont teljesen más a helyzet: első kötet okés is. Tetszik a megfogalmazás, a sztori, bár nagyjából ugyanaz mint a film (a filmből a legpoénosabb részeket hagyták ki, pl. mikor megetet egy szelet pizzát Edwarddal Bella, és akkor Edward közli, h. “neked milyen lenne földet enni?!” xD – vagy amikor vércsoportmegállapításkor Bella rosszul lesz a vértől és Edward viszi fel a suliorvoshoz xD)… Bella nem üvegdarabbal vágja el a lábát, hanem kettétöri neki a vámpír srác (James, asszem), kár azért hogy azt a nyílttörést is kihagyták a filmből :( és még vannak egyébkék is… mindegy. Második része számomra nem okozott meglepit: simán rá lehet jönni az elsőből hogy kiből lesz vérfarkas/ellenség és kiből nem a második rész során *ásít*… nem lövöm le a poént :D xD annyira uncsííí… a csaj szenved, sipákol végig… lehet csak azért érintett ennyire érzékenyen ez a dolog mert múlt7en végig nálam nyaralt szerelmibánatos barátnőm… és hát nah, ez a könyv sem szól másról, csak a nyafogásról – én megnemtudom ez nekem már uncsííí :D -_-”
    azért várom a harmadik kötetet, kíváncsi leszek, lesz-e abban valami cselekmény vagy nem. *ásít*

  17. Gravatar Icon 16 Bie1989

    Jah. És ha nekem simizte volna a hátam az a srác akit imádok, akár 17 vagyok akár nem, nekiesek. Tőle meg elvárom ugyanezt, és ne pamporásszon nekem hogy túl érzékeny a véremre meg az illatomra… :D DD tényleg, mi van ezekkel, ha a csajnak “megvan”? Semmi perverzió? ááá… csalódtam a vámpír-srácban :P (bocs, deh ez kellett)…