Apple nyár

Eltelt már sok idő a legutóbbi iPhone fejtegetéseim óta, jön a nyár, lássuk, mi várható Apple földön “nagyon hamarosan”.

Értelemszerűen új hardver. Azt gondolom, hogy ahogy tavaly, úgy idén sem a WWDC-n jelenik meg a hardver, az majd júliusban jön. Úgy tűnik ugyanis, hogy az Apple a szifonnyával követi az iPodnál már bevált siker-receptet: évente új modellel állnak elő, ezzel serkentve a vásárlást és rombolva a kiegészítők piacát. (Volt már valaki, aki a futáson fellelkesülve armband-et akart vásárolni az iPodjához? Hát amekkora káosz ott van, akkorát rég láttam!)

Hardver terén nem tudni, hogy egészen pontosan mi várható majd a nyáron, de egy dolog biztosnak mondható: lesz benne új, jobb minőségű kamera állítható fókusszal (például névjegykártya fotózáshoz), valamint videó rögzítési lehetőséggel.

Elvégre ugye mindenkinek feltűnt, hogy erről a dologról, mármint a videózásról, a keynote-on egy szó sem esett, illetve köztudomású, hogy az optika elég sutácska a telefonban, ezt ma mindenki tudja. Nem esett róla szó, mert a videót a maga idejében akarják majd marketingelni. (Tipp: az iPod Photohoz hasonlóan iPhone Video lesz majd a termék neve.)

Sajnos az Apple a video felvételi lehetőséget hardverhez köti majd, tehát a Cydiás minőségű videózás lesz a maximum, ami a 2G és 3G készülékeken belül elérhető lesz jailbreak után. A helyzet úgy néz ki, hogy MMS és videó sem lesz a 2G-ben, videó pedig a 3G-ből hiányzik majd.

A készülék maga nem esik át változáson. Többen prognosztizálják egyébként, hogy vékonyabb lesz, de ez hülyeség: ha vékonyabb tudna lenni, akkor a fennmaradó méretbe extra elemet, vagy mondjuk memóriát pakolnának bele — sőt, inkább ez várható, elvégre kit érdekel az a három milliméter, ha helyette 2 órával több lehet a beszélgetési idő.

Menjünk kicsit visszább: a mostani görbített hátú készülékbe bele kellett tenni a 3G és GPS antennákat, ezek komplexebb dolgok voltak, így nem kis mértékben ezért is kellett hozzányúlniuk a dizájnhoz. Jelen pillanatban viszont a form faktor elért egy elég jó üzemi hőmérsékletet, nem várható, hogy érdemben hozzányúlnak.

Két dolog vehető még egészen biztosnak hardver fronton: az első az új iPod nano és shuffle modellekben bevezetett zsinóros hangerőszabályozás és kontroll, ami úgy tűnik, hogy az Apple sztenderd megoldásának része lett. Innentől a szifonyokba is ezt szerelik majd. (Ha valaki másik fülessel akarná használni, akkor értelemszerűen ott nem érhetők majd el az extra funkciók.) A második dolog inkább evidencia: a Nike+ szoftver és jeladó chip érkezik a telefonokba is.

Hardverben talán lesz még valami, ez ma még nem körvonalazódott. Egyes találgatások szerint a wave-to-pay jön majd, nem biztos, hogy csak a Kínaiaknak gyártanak külön hardvert és megkapja egyöntetűen mindenki. A képernyő felbontása nem változik meg egyelőre.

Még előrébb tekintve többen prognosztizálják már, hogy jövőre (2010) jön majd az iPhone LTE, azaz Long Term Evolution, ami kvázi a 4G-nek felel meg. Sajnos ez még nem lesz 2010-ben sem, mert a szabvány nem tart abban a fázisban. (Ez egyébként a GSM/UMTS ekoszisztéma következő állomása, és használni tudja az UMTS kiépített hálózat nagy részét!)

Összefoglalva tehát annyi mondható, hogy jön a videós szifony nyáron, nagyjából ugyanúgy néz majd ki, mint a mostani.

A beszerzést illetően vannak bíztató dolgok, hiszen ma már bejáratott csatornák vannak itthon is a vásárláshoz, így szerencsére meg fogjuk tudni venni az új telefonunkat. Egyébként T-nél pont most hétvégén néztem, 139 ezer bruttóba kerül a 16 gigás fehér, vagyis 160 ezerért bruttó áron megkapjuk a kikódoltat. Aki a videó miatt várakozna, az most inkább ne vegyen.

59 Responses to “Apple nyár”

  1. Gravatar Icon 0 gaba

    Várom a 32 gigásat. A jobb kamera örvendetes lenne.

  2. Gravatar Icon 1 GK

    A kamerában teljesen egyetértek. A múltkor bevásároltak valami chip tervező céget is, úgyhogy nem lepődnék meg rajta, ha hardware-es H.264 enkóder kerülne a telefonba, ami akár duál kamerát és iChat Video konferenciát is jelenthet.

  3. Gravatar Icon 2 The Hedgehog

    Érdekes jóslatok, tán valósak is lehetnek. De én nem szaladnék így előre. Biztos vagyok benne, hogy jön egy frissitett hardver és az is fix, hogy az optika ugrik egy szintet. Kiváncsi vagyok mekkorát. Mert megmondom őszintén hiába az auto-fókusz, ha mondjuk legalább egy xenon vaku nem kerül bele. De utóbbira már ebben a kiépítésben nem hiszem, hogy hely lesz.

    Tény, hogy az Apple általában egy nagy fícsört ad el sok-sok picivel karöltve és ezeket marketingolja agyon. Kiváncsi vagyok vajh’ mik azok az egyéb újdonságok, amiket a jobb kamera + videórögzítés mellett hozni tudnak (és nem a 3.0-ás szoftver).

  4. Gravatar Icon 3 GaBi

    Hallottam pletykákat arról, hogy esetlegesen nyáron jönne az új modell, de a 3.0-ás bemutatása után azt hittem csak azt kapjuk meg és elmarad a modellfrissítés. Amint megjelenik az új modell 100% beruházok egyre.

  5. Gravatar Icon 4 kukac7

    en azt nem ertem, miert nem lehet kiadni egy teljesen mashogy kinezo “nano” verziot (is)?
    ket telefon mar nem fer el a termeklistan?
    igy a valasztasi lehetoseg nagyon minimalis.
    kvazi egy.

  6. Gravatar Icon 5 jdg

    Ha vegre nem 1 napot fogja birni az aksi akkor talan enis veszek egyet.

  7. Gravatar Icon 6 Zeusz

    Ezek a fejlesztések számomra nem deal breaker kérdések. Marad a 3G.

  8. Gravatar Icon 7 poszméh

    Valaki ragozza el kerem helyesen az iPhone-t.

  9. Gravatar Icon 8 sn4ke

    elképesztő, hogy olyan funkciókat várnak egy telefonba 2009 nyarára ami már tavalyelőtt is nagy égés lett volna ha kimarad jópár más telóból. uhh. inkább mulatságos.

  10. Gravatar Icon 9 pappito

    poszméh:
    én ájfónok (szifonok)
    te ájfónsz (szifonsz)
    ő ájfónik (szifon) magyarul nem ikes :)
    mink ájfónunk (szifonunk)
    tik ájfóntok (szifontok)
    ők ájfónnak (szifonnak)

    szivesen :)

  11. Gravatar Icon 10 Az Időmilliomos Apuka

    Az új vasba sokan gyorsabb grafikus processzort is prognosztizálnak, bár annak nem sok értelmét látnám, ha bizonyos programok csak a legújabb készüléken futnának rendesen. Ezen kívül egy UMTS chip upgrade is elképzelhető ami gyorsabb HSDPA-t (7.2 mbps) támogatna és az 384 kbps R99 uplink sebességet 1.46 mbps HSUPA-re váltaná. A HSUPA-t nagyon szeretik a szolgáltatók, mert a készülékek sokkal jobb hatásfokkal osztoznak a rendelkezésre álló sávszélességen. HSUPA egyelőre főleg 3G adatkártyákban van, telefonokban nem nagyon terjedt még el.

    A nagyobb teljesítményű processzorokhoz nagyobb akku is kell, szerintem az Apple nem engedheti meg magának, hogy csökkenjen a készenléti idő. Az igazán nagy durranás az lenne, ha növelni tudnák az egy feltöltésből kihozható beszéd/internet/média/app időt.

    Az éves modellváltás egyik fontos oka, hogy újabb technológiák bevezetésével olcsóbbá tudják tenni a gyártást, ami magasabb profitot és akár alacsonyabb fogyasztói árat eredményezhet. Reméljük, hogy az utóbbi fog megvalósulni. Ha az új készülék 100 USD-vel olcsóbban lesz kapható, akkor ez elég is lesz a médiának hogy idén is lelkesen elindítsa a hype gépezetet.

    A 4G (LTE) készüléket elvileg meg tudnák 2010-ben lépni, és később szoftver frissítésekkel finomíthatnánk rajta, de ehhez szerintem az Apple-nek kevés érdeke fűződik. Az LTE chip bonyolult, nagy fogyasztású, nagy méretű és drága lesz. A 4G-t 2010-ben néhány szolgáltató csak néhány fontosabb városban fogja elindítani, korántsem lesz tömegesen elérhető. Az Apple óvatos stratégiáját jól példázza, hogy 2G (GSM) iPhone-t jelentettek meg 2007-ben amikor a 3G (UMTS) már elég elterjedt volt hálózati és a chipset szempontból. Kivártak egy évet, hogy egy kiforrott 3G motort tudjanak a készülékbe tenni. Minőségre optimalizáltak, nem a piacra lépés időpontjára!

    Én a vaku mellett (vagy akár helyett), egy nagy fényerejű optikai zoom-os kamerát szeretnék az új iPhone-ba, amivel kevés fényben is használható képeket lehet készíteni! Türelmesen várom azt a napot, hogy hogy az iPhone leváltsa a kompakt Canonomat.

    Aki eddig nem vett 3G iPhone-t, annak érdemes néhány hónapot várnia, biztosan jobb készüléket fog nyáron kapni. Az is előfordulhat, hogy a kifutó modellt az utolsó hetekben le fogják árazni, bár ez a 2G készüléknél nem történt meg, modellváltáskor kisöpörték a polcokról a régieket, egy darabig hiánycikk lett, majd begördültek a kamionok a fekete és fehér hátú 3G áFonyákkal.

  12. Gravatar Icon 11 pappito

    hm, itt NZD1129 a kötöttségek nélküli 16 gigás fekete.
    a gugli szerint ez 149 092.696 Hungarian forints

    ugyanakkor a 8 GB-os NZD979 ami 129 284.101 Hungarian forints

    érdmese-e a nagyobbat? nem tudom. muzsikából férne több, az biztos. ami nem hülyeség.

    eddignem nagyon kellett, de most nem volna baj, ha lenne valami határidőnapló féleségem, ami mindig velem van, mert a gyárban win van, ott a laptomom cuccai hiányoznak, otthon meg a gyári dolgok. És mivel a cégben lotus notes van (don’t say anything) annak a calendárját nem tudom összepitykézni az iCallal.

    na mindegy, lehet, hogy veszek egy 12 dolláros papir határidőnaplót :)

  13. Gravatar Icon 12 pappito

    olyant tud, hogy wifin net és úgy szkájpozok róla beszélgetve?

  14. Gravatar Icon 13 sz

    @pappito: éppen ma jött ki a hivatalos Skype app, de persze ez sem futhat a háttérben, így skype-ozás közben nem tudsz megnézni pl. egy sms-t vagy e-mailt.

  15. Gravatar Icon 14 ScoTTT

    Navigáció? Navigáció? Navigáció?

  16. Gravatar Icon 15 Az Időmilliomos Apuka

    Skype, background notification, navigáció: ezek szoftver kérdések. A 3.0 választ fog adni mindkettőre. Ez a poszt az új vasról szól.

  17. Gravatar Icon 16 Lévai Richárd

    A hardver részletek szerintem reálisak, de az idő nem biztos, hogy stimmel.
    A kínai modell is kb ezeket a hardvereket tartalmazza, furcsa lenne, ha ott előbb jönnének ki egy ilyennel, mint az USÁban.
    Meg az is, ha lenne egy tisztán kínai modell.
    Bármelyik más gyártóból kinézem, hogy arra a piacra teljesen független modellel dolgozik, de az Apple talán nem.
    Szóval én arra tippelek, hogy most nem júniusban, hanem már májusban meg fog jelenni az iPhone.
    Így a június maradhat a Snow Leoparnak.

  18. Gravatar Icon 17 Casper

    Én akarnék armbandet a szifonhoz. Van? Javallott egyáltalán a szifonnal való futás?

  19. Gravatar Icon 18 pappito

    időapu, igen, vasról szól a poszt, a kommentem viszont nem. én sokat beszélek szkájpon és szempont, hogy van-e, megy-e, esetleg tudok követni egy csetet akkor is, amikor közben más is zajlik.
    tőlem a kamerát ki is dobhatják, ilyen méretű frontlencsével kép úgysem készíthető, csak színes bithalom, kár a feszkóért.

    az egy napot bíró (nagy a kijelző) masinába még egy zénon vakut is? ne vicceljünk már. párhuzamos alkalmazások az alap, annyit azért elvárunk mindentől, még a hajszárítótól is, nemhogy.

    szóval kíváncsian várom a dolgot.

  20. Gravatar Icon 19 Stephen Colbertné

    A Skype és más app sem fog egy darabig még a háttérben futni, ezt az Apple világosan megmondta. Túl sok erőforrást fogyasztanak, lezabálnák hamar az elemet. Ha becsukod, leteszi a hívást, de a chat rész működni fog ha végre elkészül a Background Notification szolgáltatás

    Milyen telefonon nyomod most a Skype-ot? Hogy kezeli a multitaskingot?

    A ma megjelent Skype app-ot elcseszték, mert 3.0 alatt nem csak WiFi-n, hanem 3G-n is lehet vele telefonálni, ezt a következő frissítésben le kell vakarniuk, mert ellenkezik az Apple szabályaival.
    http://www.9to5mac.com/skype-works-on-3G-3.0

    Érdemes gyorsan letölteni, a frissítéseket nem installálni.

  21. Gravatar Icon 20 AZso

    Nagyjából én is valami ilyesmire számítok. Ha esetleg mégis nekiállnak több iphone terméket csinálni, akkor lehetnek még további izgalmak, de ezt kétlem.

  22. Gravatar Icon 21 pappito

    Mrs. Colbert

    most perpillanat nem használok skypot mobilikusan, van egy pda-m, amit pont nem használok semmirese, mert kibírhatatlan wm6 futik rajta. ostoba, mint a szar, de legalább ronda és nehézkes. igónak, szkájpnak jó volt, de a böngészés halál

    inkább felejtenék el az mms-t, mert az marhaság, mint a wap.

    ne úgy spóroljanak a villannyal, hogy nem tud egyszerre futni két-több alkalmazás, hanem másképp. Nem, nem tudom, hogymásképp, csak úgy agresszívkismalacosan mondom, hogy másképp vazz. :)

  23. Gravatar Icon 22 novertigo

    Casper:

    miért ne lehetne vele futni? GPS és Ipod egyeben, ott van pér jó kis alkalmazás futáshoz, túrázáshoz. pl: Trailguru

    nekem ez gyere be, a héten talán el is jutok megvenni:

    http://xms.hu/apple.php?t=belksportarmiph

  24. Gravatar Icon 23 Fudge

    Stephen Colbertné: most szedtem le, nálam nem megy 3g-n.

  25. Gravatar Icon 24 DigiSample

    Én maradok a touch-nál. Egyszerűen minden telefonomat kinyírom, nem lenne szívem ennyi pénzért egy halálraítéltet venni :)

  26. Gravatar Icon 25 angelday

    novertigo, ez izgalmas termék, köszi!

    Fudge, Skype no-3G confirmed.

    pappito, MMS szerintem elég jó cucc. Sajnos email nem opció mindenkinél, valamint az instans megjelenés működik, mint az SMS esetében.

  27. Gravatar Icon 26 rog

    nekem a kedvenc pletykáim címszavakban: LG OLED display, PowerVR SGX543, ARM Cortex A9.

  28. Gravatar Icon 27 pappito

    angelday, biztos én vagyok lekerekített sarkú kocka, de az mms szerintem értelmetlen dolog. Soha nem küldtem egyet sem és nem is kaptam egyet sem, akkor sem, amikor már erre alkalmas készülékeim voltak.

    céltalan. hiányzik belőle az sms információsűrűsége és mindenenegyformánfutása és egyszerűsége. (Mint az RS232, lassúcska, fatengelyes, de összekötöd vele a VHS-t a szódagéppel)

    a lefotózom a boltban a három sampont, hogy a mucika otthon melyiket akarja, az nekem kiesik az értelmezési tartományból :)

    pláne, ha ott van a kezemben egy teljes értékű mélkliens, böngécő, babámizéje

  29. Gravatar Icon 28 pappito

    ja, és most néztem meg az új blúberiket :) a tervezőt addig kéne verni langyos strandpapuccsal, amíg el nem zselésedik a teste.

  30. Gravatar Icon 29 angelday

    pappito, látod, én meg küldöm az MMS-eket. Sőt, egyszer az asszony küldött, látott valami papucsot (vagy cipőt) az üzletben és lefényképezte így, hogy elküldje megnézni.

    Az email nem ugrik a kijelzőre, ez meg igen, szóval nem hülyeség.

  31. Gravatar Icon 30 gézu

    Azt a mindenit, az apple nagyon tudja, hogy kell lehúzni a népet….

  32. Gravatar Icon 31 angelday

    Lehúzni? Pont hétvégén néztem meg egy mobiltelefon polcot a Media Marktban, a Sony XPeria telefon ugyanennyibe kerül. És ehhez képest nézd meg, milyen OS van benne. Lassú és szemét. Azért az iPhone még mindig unrivalled.

  33. Gravatar Icon 32 D@y X

    Nem leven Iphone tulajdonos kerdezem, hogyz a push email mukodik az Iphone 3G-n???

  34. Gravatar Icon 33 dw1

    az új hardvernek erősebbnek is kell lennie a videózáshoz, lásd ustream app ami órák alatt lemeríti nem csak az összes nokiát, hanem az iphone-t is, plusz melegszik, stb – biztos jól megdolgoztatja a hardvert.

    ha az apple a videózást a sima engedélyezés mellett hangsúlyossá is akarja tenni, akkor ehhez meglehetős teljesítménynövelést kell eszközölnie a szifonon.

  35. Gravatar Icon 34 danger

    rog: akkor minden szoftvert megint lehetne ujrairni, kulon ket platformra fejleszteni, pont most amikor felfutna minden es rengeteg projekt egyszerre. ez max a 4g valtozathoz elkepzelheto szerintem.

  36. Gravatar Icon 35 danger

    plusz recesszio van mindenki sporol, nem most fognak csucstechnikat belerakni, foleg hogy az uj os-sel magaban fogjak tudni tartani az exponencialis eladasi mutatokat.

  37. Gravatar Icon 36 pappito

    nem vagyok meggyőzve :)

  38. Gravatar Icon 37 rog

    aszondják hogy: oledből bevásároltak, multicore-t támogatja a 3.0, sgx meg kevesebbet eszik mint a mostani mbx és ráadásnak opencl capable.
    “i want to believe” :)

  39. Gravatar Icon 38 Sir Alex

    Én is találkoztam már olyannal (2 csajjal is), akiknek eszébe jutott az armband ebből a megfontolásból.
    Am ahhoz nagyon sok jóságnak kell történnie, h lecseréljem a 2G-t ennyi pénzért, szegény egyetemista vok, és így is működik minden, még akkor is ha kicsit buherálni kell.Az MMS néha hiányzik, de megkerülhető… A többi újítás meg szép és jó, meg kéne is, de… :(

  40. Gravatar Icon 39 Dr. Szöszi

    D@y X: igen, hibatlanul mukodik. Az egvilagon semmit nem csinaltam, csak beallitottam a kb. 3 db parametert a szifonon, engedelyeztem a pusht, oszt’ jon minden.

  41. Gravatar Icon 40 M.

    Vicces, hogy úgy írtad az egész posztot, mintha ezek már 100%-os infók lennének. Egyébként én nyárra terveztem a vásárlást, megnézzük mi lesz benne, lehet, hogy a 3G is elég lesz nekem, videózási lehetőség miatt nem kell az új, ez egy eleve fölösleges és halott téma. A nagy kérdés viszont az, hogy mennyi lesz, mert az új 3G-sek 140-160 között találnak gazdára még ma is.

  42. Gravatar Icon 41 angelday

    M., ha bejönnek a tippek, meghívsz valamire?

  43. Gravatar Icon 42 Casper

    @novertigo:

    köszi, ez tényleg jól néz ki.

  44. Gravatar Icon 43 M.

    angel, ha ez így szó szerint bejön egytől egyig, akkor annyi veszett kutyát ihatsz a számlámra, amennyit csak bírsz. Really.

  45. Gravatar Icon 44 M.

    Ja, és képzelj ide egy virtuális kézfogást.

  46. Gravatar Icon 45 angelday

    Mégis, melyik pontot érzed kétségesnek? Ha megnézed, ezek a konkrétumok:

    - új telefon júliusban
    - méret ugyanaz
    - új zsineg, nike plus
    - új optika, zoomos
    - videójátszás
    - videó 4G exkluzív

  47. Gravatar Icon 46 Zeusz

    zoomos optikához nem kéne némileg vastagabb készülék – márha az a zoomos optika optikai zoomot bír.

  48. Gravatar Icon 47 A.

    Most lapatoljuk ossze a gyarban az lte-t. A szabvany lassan cementalodik, de ha almas ceg lennek, 2011 elotti release-zel nem igen terveznek ra telefont. Erzesem szerint 2012-ben sem lesznek vele elkesve (annyira biztos nem, mint amennyire ciki volt ket eve, hogy a szifon meg nem vagja a 3G-t).

    Az umts savszelet egy iphone meretu kijelzovel meg van ertelme kombinalni. (A pletykak szerint a v3.0-s szifonban az infineon S-GOLD-3 chip kerul, ami tudja a HSDPA category 8-at, ez 7.2Mbps elmeleti hatart jelent. Ebbe akar meg a lakossagi divx stream is belefer.)

    Az lte-s brutal savszelekkel viszont nem teljesen latom at, hogy mit lehetne csinalni. Mondjuk torrent kliens az apple storeban, es akkor a metroban vagy repulon is nezheted a frissen lehuzott dr house 19. evadjat. Whatever. Addig is varjuk a HD ready szifont.

  49. Gravatar Icon 48 Az Időmilliomos Apuka

    Kipróbáltam, a Skype App AT&T 3G-n engedi a telefonálást.

  50. Gravatar Icon 49 M.

    angelday: Marketing szempontból jobb az Apple-nek, ha nem tesznek bele Nike+ vevőt, a 3G-be is beletehették volna simán, ha akarták volna, ez sem véletlen volt, mint ahogyan sok más dolog sem. Így veheted meg külön a másik iPodot, csak futásra, vagy mittudomán, vagy a Sportband-et (Nike is fizet nekik ezért, akár).

    Ettől függetlenül én is nagyon remélem, hogy tesznek bele, mert ez sokat dobna rajta, az ajánlatom pedig továbbra is áll. :)

    PS: A füles remélem nem az új Shuffle-féle lesz, mert megőrülök.

  51. Gravatar Icon 50 novertigo

    Skype nekem nem megy T-s 3G-n.
    A P990-emen simán ment…

  52. Gravatar Icon 51 M.

    Egyébként ha van egy kis esze az Apple-nek remélem, hogy nem az ilyen video-funkciókkal fognak szarakodni, szerintem ez egy halott dolog a kezdetektől fogva. Hacsak nem lesz benne valami nagyon extra, vagy szép kinézet (valami 2G-féleség), akkor maradok a 3G vásárlásnál, azt hiszem.

  53. Gravatar Icon 52 Dervenkal

    Gizmodo szerint iPhone Skype has VoIP over 3G!!!

    Másrészt amerikai szolgáltatók gyorsítanak és már idén lesz LTE hálózat. Európa más tészta, mert itt a szolgáltatók ragaszkodnak a HSPA+ történethez, ami tényleg tud elvileg max 50 Mbitet, és csak fele annyi beruházás, mint az LTE. Kivétel egy van. Ez a Deutsche T. és az európai Telekom csoport. Ez ad némi reményt, hogy ők LTE-t akarnak. És hát a Voda is tesztel nálunk 4G-t! Szerintem lesz az jövőre…valamikor.

  54. Gravatar Icon 53 Dervenkal

    Ja, 3.0-ás firmware kell a 3G-s VoIP-hez.

  55. Gravatar Icon 54 angelday

    Dervenkal, jól helyesbítessz: béta förmverrel megy a 3G Skype. Nekem már a wifis is nagy segítség, mert megy vele a skypeout, amúgy pedig a számítógépen levő ingyenes is.

    Márpedig ez: éljen.

  56. Gravatar Icon 55 _psc_

    Érdekes províziók ezek.
    Most akkor most vegyek szifont Domino+függetlenítés konstrukcióban, vagy várjak?

  57. Gravatar Icon 56 Bel Riose

    Na és mi a helyzet a 3.0 Beta OS-ben “elrejtett” további szifonokkal?

    http://appleblog.blog.hu/2009/03/20/tobb_keszuleket_mutat_be_az_apple_nyaron

  58. Gravatar Icon 57 A.

    Dervenkal, meglepene, ha public LTE háló állna össze akárhol idén decemberig. Trialek mennek, de ezek nem valószinű, hogy befejeződnek év végéig.

    Másrészt az európai cégek is ebbe az irányba mozdulnak, messze nem csak a T holding. Az LTE-t kikerülni úgysem lehet, ráadásul elég sokan eleve olyan BTS-eket vettek, ami szoftver updattel LTE képes. A Telia-Soneranak mar alairt szerzodese van az Ericssonal a szallitasra, csak hogy peldat mondjak, valoszinuleg Stockholm lesz az elso varos, ahol lesz public LTE coverage.

  59. Gravatar Icon 58 novertigo

    update armband témában:

    Belkin armband 3.480,-HUF a T-nél ihhábegeordert.

    http://webshop.t-mobile.hu/webapp/wcs/stores/ProductDisplay?catalogId=2001&storeId=2001&productId=102996&langId=-11