Bizalmi kérdések

“Igen, igaz, hogy a Google nem tud választani két kék szín közül, így 41 különféle színárnyalatot kutattak meg, hogy látni lehessen, melyik a jobb. Nemrég volt egy vitám arról, hogy egy keretnek 3, 4 vagy 5 pixel szélesnek kéne lennie, és megkértek, hogy bizonyítsam is be. Képtelen vagyok ilyen körülmények között dolgozni. Belefáradtam az ilyen típusú pöcsköszörű kérdésekbe. Ennél sokkal izgalmasabb design kihívások vannak a világban.”

Douglas Bowman keserű szavait olvashatjuk a Stopdesign leköszönő posztjában. Bowman három évet húzott le a Googlenél, ő volt elvileg a fő design szakember — termék oldalról. Korábbról is ismert dizájner, a Wired.com CSS-alapú úttörő dizájnjának készítője, aki, ha kellett, lement mélyre CSS-ig és ott nyúzta a kódot. Egyszóval felvették 2006-ban a Google-hez, aztán egy idő után elege lett. Nem kis mértékben a fentiek miatt.

Személyes ékelés a történetbe: amikor annak idején az Index narancssárga dizájnján dolgoztunk, mi sem tudtunk választani a kékek között. Jól emlékszem, hogy az Index Victor Hugo utcai tárgyalójában a projektorra (!) vetítve mutattam be néhány kék tervezetet, amit jónak gondoltam. Uj Pétertől elkérhetitek a fotót, hidrogénezett fejjel ott ülök és nézem a vásznat. Nem voltunk képesek eldönteni a kérdést. (Én el tudtam volna, persze, csak az megint kompetencia-határokat és felelősséget feszegető dolog lett volna.)

Elmondása szerint Bowmannak alapvető problémája azzal volt, hogy a Google technológiai cégként működött, ahol a dizájn mindig másodrendű volt. Ronda, de működőképes alkalmazások jöttek a műhelyből. Ő lett volna hivatott a dizájnt és finomságot a sztoriba vinni. Ő ezzel magyarázza a dolgot, nekem viszont más a teóriám.

Szerintem arról van szó, hogy nem adtak neki döntési kompetenciát a kérdésben. 3, 4, vagy 5 pixelben nem ő dönt. Egymásnak acsarkodunk. Pedig egy vizuális vezető attól vizuális vezető, hogy felelősen vezet. Eldönti, és hagyják neki eldönteni a kérdést. Ha ő azt mondja, hogy 4 pixel, akkor annyi. (Sőt, még ki is terjeszthetjük azzal, hogy ha 4 pixelnél “törik” a layout, akkor át kell tervezni, ha ő éppen ragaszkodik hozzá.)

Alapvető management hibának tartom azt, amikor olyanok mondják ki a végső szót, akik tulajdonképpen nem értenek hozzá. A fenti példában az, akinek nem volt mindegy, hány pixeles a keret, nem ért hozzá. Nem az ő dolga. (Mondom ezt úgy, hogy nem ismerem a konkrétumokat.)

Értelmezésemben az art direktornak a dolga, hogy ezeket eldöntse, nem a managementé, vagy a programozóké, illetve egyéb arra botorkáló személyeké, akik magukénak és sajátjuknak érzik a projektet.

Az Indexben 2000 körül én is átéltem olyan időket, amikor tényleg minden monitor mellett jöttment beledumált a vizuális fejlesztési irányba. A vége ennek mindig az, hogy teljesen széthullik a monitoron levő termék és mindenkinek rossz lesz.

Természetesen a managernek is igaza van, viszont a manager (és management) feladata az, hogy megértse, megkérdezze a vizuális alkotótól azt, mit miért és miért úgy készített. Kétélű fegyver ez: sokszor ugyanis a dizájner is fogalom nélkül csinál (értsd: basz oda) dolgokat, pedig lehetnek a projekt során eldöntött dolgok, amiket figyelembe kellene vennie. Aki olyan dizájner, hogy ezt nem látja, viszont ilyenkor betolja az egóját, loser. Másrészt viszont ha megvan a gondolatiság, és a manager jön be dizájnolni, ő a loser. Sőt, harmadrészt azt is meg kell értenünk, hogy a dizájnerre hagyatkoznunk kell. Sokszor neki kell eldöntenie vizuális kérdéseket, amit nekünk rá kell hagynunk.

Elvégre kiben bízzunk ilyen kérdésekben, ha nem az ő véleményében? Meg lehet kérdezni a döntésének az okát, de ha csak annyit mond, hogy a 4 pixel “jobban néz ki”, akkor akár el is fogadhatjuk ezt a választ.

Ez bizalmi dolog. Ha üzleti vállalkozásba fogunk valakivel, akkor azt azért tesszük, mert bízunk a másik személyben. Ha nem bízunk benne, NE DOLGOZZUNK VELE! Az alkalmazottakkal ugyanez a helyzet. Ha a rosszat keressük bennük, akkor álljunk meg, és vegyük észre, hogy miért van ez. Ha nincs bizalmunk, akkor így vagy úgy, de oldjuk meg a helyzetet. Nincs annál rosszabb, mint úgy dolgozni valakivel, legyen az partner, vagy alkalmazott, hogy nincs bizalmunk irányába.

Fogalmam sincs, mi történhetett 3 év alatt a Googlenél, de abban biztos vagyok, hogy hosszabb távon nem szavaztak bizalmat Douglas Bowmannak. Nem könnyű egyébként be- és elfogadni valakit, akinek szava lesz kérdésekben, amikben eddig mi döntöttünk. Teljesen érthető dolog, de ezek nem átugorhatatlan akadályok. Bowman jó szakember és jó csapatjátékos, mindig is az volt. Sok sikert kívánunk neki a jövőben is.

38 hozzászólás

_alesi_

so true…

Az én régi főnököm rendszeresen azzal oltott le engem/minket, hogy ő autódidakta vizuális designer. Ez szabad fordításban annyit tesz, hogy ugyan abszolút nem ért hozzá, viszont megvan az a különleges képessége, hogy egy teljesen fehér lapot is azzal dobjon vissza, hogy szerinte túl nagy az a vörös kör középen. Mindezt olyan stílusban, hogy a végén már én is megláttam azt a nem létező nagy vörös kört.

EdBoyWW

Nagyon nehéz az egyensúly, amiről beszélsz. Én is észrevettem már, hogy a körmére kell nézni a dizájnernek, hogy képviselje azt a vonalat, amit az ügyfél elvár tőlünk, viszont nagyon könnyen átmehet ez a részletek miatti szarrágásba, amitől jogosan vannak kikattanva a kollégák.

Viszont amikor a kedves ügyfél teljesen lényegtelen részletek miatt benyújtja az ő kis “listáját”, és hetekig nem halad a projekt, mert egy funkcionálisan és látványvilágban teljesen oké dizájnt hússzor át kell alakíttatni, az dizájnerként és menedzserként is ledobja az agyam az ékszíjat. (Nem arról az esetről beszélek, amikor tényleg benéztünk valamit.)

MightyMan

A designer-nek is marha nehéz dolga van olykor.
Eleve én ott látom az egyik nagy gyengepontot (?), nevezzük így, hogy információáramlás.
Van az, amikor odabasznak elém egy wireframe-t, hogy ilyen legyen a design, kb. annyi plusz infomációval, hogy jövőbe mutató, profi, és letisztult design legyen. Hogyismondjam, gyakorlatilag ennyi információval kitörölhetem a seggem, és ekkor szerintem jogos reakció az, hogy ha a projekt felelős odajön hozzám, és megpróbál beleugatni, akkor leoltom, és elmagyarázom neki, hogy mi miért van úgy, mit miért NEM fogok az Ő kérése megváltoztatni. És ekkor neki kutya kötelessége – szerintem – elfogadni, ha én azt mondom, hogy ez ÍGY JÓ. Sőt, meg se kérdőjelezze, hanem bízzon az én szépérzékemben és ítélőképességemben.
Illetve van a másik – a ritkábbik – eset , amikor az ügyfélnek határozott, konkrét elképzelései vannak a látványvilággal kapcsolatban, tud színeket, megoldásokat javasolni vagy kérni, tud mutatni példákat hogy mi miért tetszik neki. Ha ekkor kap az ember egy wireframe-et, és infókat, hogy milyen design legyen, nos ebben az esetben egy BIZONYOS SZINTIG hajlandó az ember kompromisszumokra, avagy változtatásokra ha a projekt manager azt mondja, hogy márpedig ez így nemjó, mert nem ilyet akar az ügyfél, vagy tudom hogy ez neki XY miatt nem fog bejönni. De ekkor is iszonyú durva népi játék az, ha 5 percenként jön a p.m. és beleszól mindenbe, ami egyrészről lehet, hogy jó elképzelés, de rohadtul felborít mindent, másrészről meg az elején mondja el, ne közbe találjon ki dolgokat. És ebben az esetben is, ha én azt mondom, hogy az a rohadt border 4 px széles lesz, mert úgy néz ki jól, ad2.: így látja el a normális feladatát adott esetben, akkor fogadja el, ne ilyeneken menjen az adok-kapok.
Harmadrészt meg sokszor azt is kívánom, hogy az ügyfélnek is a nyári villám válassza ketté a haját középen, amikor 57-szer változtat, mert képtelen dönteni, én képtelen vagyok neki – szerinte – megfelelni, mint designer, a p.m. meg ha vért izzad se tudja meggyőzni arról, hogy hülyeség az amit csinál.
És rohadtul egyetértek a cikkel, tényleg semmi döntése pozíciója nincs egy designer-nek…

.gr7

“Alapvető management hibának tartom azt, amikor olyanok mondják ki a végső szót, akik tulajdonképpen nem értenek hozzá.” errol jutott eszembe ez a modell, nemtudom már mi a neve:

Értesz x dologhoz, végzed a munkádat, előléptetnek. De az előléptetéssel már olyan munkákat kapsz, amihez valójában nem értesz. Megy körbe-körbe a mókuskerék, míg az előléptetésekkel végül már mindenki olyan pozíciókat tölt be, amihez valójában nem is ért. 😀

yaanno

Bizonyára mindenki ide tudja biggyeszteni a maga kis sirámait, de azért érdemes végigolvasni Bowman postját.

Ő leginkább arról beszél (szerintem), hogy két totálisan eltérő koncepció találkozott: egy “klasszikus” designeri és egy mérnöki. @angelday pontosan tudja, hogy mindkettő pöcsköszörülés, és mindkettő kompetens a maga területén.

Szerintem Doug azért (is) vállalta a pozíciót, hogy lássa, mi jöhet ki a kettő házasításából. Úgy tűnik semmi, a mérnökök győztek ebben a fordulóban (is), talán majd legközelebb 🙂

misran

Technikai pöcsköszörülés:

Projektoron néztétek hogy milyen kéket nézzenek a felhasználók majd a monitoraikon?
Volt kalibráció, színmérés? 🙂

gyuz

@yaanno: ugyvan, egyetertek.

a google design filozofiaja a website optimizer termekben mar eleg szepen manifesztalodott. nekik jo a 3, a 4, sot az 5 pixel is, meg akarmelyik kek – felteve hogy annak a legnagyobb a konverzioja, etc.

pappito

az egész arra a sztorira emlékeztet, amikor Paul Rand-nak aszonták, hogy figyi, kéne egy jó logó, reszelj pár verziót és majd eldöntjük mi legyen.

Rand meg aszonta, hogy lófaszt a seggetekbe, ha kell egy logo, akkor én csinálok EGY logot, az tökéletes logo lesz, de olyant nem játszunk, hogy velem terveztetitek meg és nem én döntöm el. Mert így nem érdekel, így majd megcsináljátok magatoknak, de ahhoz nem adom a nevem.

És ő csinálta mondjuk az IBM meg az UPS logóit meg ezer másikat. Elsőre. Azt ami kell.

Hogy a managger ne azt akarja eldönteni, hogy milyen legyen a logo, hanem azt, hogy kire bízzuk.

(ha a sztori nem Randdal hanem másik maszterrel készült az meglehet, csak Rand rémlik)

pappito

ahham, köszi, elfelejtettem, hogy nálad olvastam, igen kurvára erre gondoltam. Egyébként meg a posztodban van egy kulcsmondat:

“Ezek tényleg ekkora formátumú faszik.”

gina

jaj sírni tudnék ezen a poston annyira számból szólt…

Dervenkal

Ebben az országban?

Engem a cégem azért foglalkoztat, mert kurva jó vagyok abban, amit csinálok. Ha nem lennék az, akkor mást foglalkoztatna helyettem. De amikor költségmentes, érvekkel sőt komoly szakmai levezetésekkel megtámogatott, de management hatáskörbe vont újítást, módosítást stb. próbálok elérni, akkor jön a vállveregetés, és az érzés, hogy már megint feleslegesen akartam jót.
Ha véletlenül vannak érveim is, akkor jön az információs asszimetria: ők nem mondják meg miért, én meg fogjam be a pofám. Mert minden úgy jó, ahogy van, vagy ahogy ők eltervezik.

Iszonyú bizalmatlanság uralkodik a magyar cégeknél. Legyen az multi vagy sem.

payskin

Oldalirányból vág ide: ‘bérniggerként’ dolgoztam egy projekten, az volt a feladat, hogy egy megálmodott designt behegesszek a készülő site alatt működő CMS-be. A “designer” álmodott egy függőleges meg egy vízszintes navigációs menüt. Kérdeztem, hogy ezek milyen relációban vannak egymással, hogy a függőleges menüpontokhoz tartoznak majd eltérő vízszintesek vagy fordítva. Mondták, hogy semmi. Bizonyos oldalakra a függőlegesből, más oldalakra majd a vízszintesből lehet eljutni. Jó, gondoltam, nem abban a pozícióban veszek részt a projektben, ahonnan bele kéne szólni.

Pár hét múlva megdobták a Design 2.0-val: mind a függőleges, minden a vízszintes menüt “továbbfejlesztették” további két szinten lenyílóra! Bámulatosan szép volt és főleg jól használható. Három kattintással úgy eltévedtél a weboldalon belül, mint állat. Kb. egy órán keresztül túrtam a kódot, míg beleraktam, amikor kiderült, hogy egyáltalán nem megy IE6 alatt, úgyhogy akkor vegyem inkább ki.

:facepalm:

neo_21670

+1 mindenhez.

egyszer, még régen, azt mondta valaki, hogy ha eljön az a nap, amikor bevonják az ie6 supportot, a fejlesztők egy hétig részegen üvöltenek majd az örömtől.

most ezt arra mondanám, hogy ha egyszer a nagyonokosak a bőrfoteljeikben egyszer abbahagyják a tényleges munkát végző embereknél okosabbnaklevést, akkor a fejlesztők, dizájnerek, nemtudomkik egy hétig részegen.
persze tisztelet a, meg mittudomén, de tény, hogy millióegy világmegváltó szándékkal indult projektet láttam/fejlesztettem így vagy úgy, aminek az lett a vége, hogy “i want a bigger logo”.

sav

Ezért lettem coder, a brace-ek között szabadon szárnyalhat az elmém, abba nem szól bele az ügyfél és a project manager.

fapina

a designer közönséges/olcsó kurva, aki az ízlését herdálja, ízlésteleknek, megrendelésre. de a munka fájdalmasabb része eladni (meggyőzni) a felettest, megrendelőt, h’miért az, ami.

* * *

gondolom lehetnék designer (is),
de nem a fentiek miatt, hanem mert a nevem nem eladó. azért.

* * *

persze,
a lényeg, h’ ne sírjon a kurva, ha baszni viszik.

arsen

fenét bizalmi kérdések, hatalmi kérdések! na ki a király? mit csipogsz kicsi Bowman? 4 pixel? bizonyítsd be!

tomsolo

nem is vettem észre, hogy van a google-nél grafikus

#myfail

RRomeo

Egyet kell értsek a post-al teljesen vagy 10 év tapasztalatával. Mondjuk külön kell venni a céges-megrendelői viszonyulás a webgrafikushoz és a Google-s faszi történetét mert az két külön post-ot is megérne, külön-külön hozzászólás hegyekkel…
Mindenesetre aki a Google-höz megy design-ernek az bevállalja magát rendesen, ezek nem éppen a kreativitást kiélő felületek az biztos, ráadásul a cég hatalmas multi, szóval lesz kinek fogást találni minden hiperszuper megoldáson is, ide kell egy Zen Buddhista alkat tutira 🙂

fapina

@sav:

képzelt kávéházi beszélgetés, no.1
(többen ülnek az asztalnál)

– bázzeg, láttátok xjakab bété új céges oldalát a neten?! mekkora szaaar?? libafos ződ háttér, rózsaszín arial betükkel… okádia.
– hááát, ami azt illeti én(mi) csináltam(uk).
– bocs, de télleg ká ronda.
– ööö… nem tuttuk(tam) meggyőzni az ügyfelet.
– deakkoris, demiért?
– öö.. hát pénzért.
– aha.

képzelt kávéházi beszélgetés, no.2

– bazzeg de ronda a blogod.
– kuss bazdmeg, nekem így teccik.

[…]

– deakkorisizéazmármilyenhogy…
– nem teccik bazdmeg, ne nézzed.

* * *

ha elmész mondjuk bankba, igázni, az a te magánügyed és a pénztárcádé.

…így érthetőbb?

atleta

Azert az hozzatartozik a tortenethez, hogy a guglinal a fejlesztok igy dolgoznak. Irnak valami kodot, amit aztan valamelyik kollega atnez (peer review), es megmondja, hogy mit kene kijavitani meg mielott bekerul a verziokezelobe. Persze nem arrol van szo, hogy van egy nagyon okos fonok, aki mindenkinel jobban tudja es mindenkinek megmondja, hanem egymast ellenorzik a kollegak (peer). Lehet, hogy a designereknek ez nem a legszerencsesebb, de a fejlesztok pl. nagyreszt szeretik es eleg jo minosegbiztositasnak tunik.

fcuk

@fapina

Álápvetően nemígyvan. Aki nem képes a _jóra_ rávenni az ügyfelet, az nem jómunkásember, keressen más szakmát, vagy jómunkásember, de rossz helyen keres munkát.
Aki igazán profi, az nem kurválkodik. Persze, jogos, de mióta wordben meg dreamweaverben “weboldalt” lehet gyártani, sok az önjelölt artista. Ha nem büntetnék, orvososdiból is lehetne ugyanez a felállás, és attól még nem az orvos kurva, hanem a kuruzsló.