Kínzó kérdések
Adott egy szó, “megbeszélve”, mit éppen leírtál a számítógépen. Ezt a szót át akarod javítani arra, hogy “áthelyezve”. Mind a kettő szó azzal a szótaggal végződik, hogy “ve”.
Kínzó kérdés: hogyan szerkesztesz? Ilyenkor kitörlöd a teljes szót és két byte redundáns gépelést okozol a világnak, vagy meghagyod a “ve” tagot?
Mind a két változat mellett lehet pro és kontra érvelni. Elvégre a meghagyással virtuálisan otthagytunk a másik szóból egy csökevényt, ami az ő eredeti része lett volna!
Én korábban, being the freak that I am, mindig töröltem és újraírtam akkor is, ha egyezett. Sőt, az írásjeleket is töröltem, ha éppen úgy éreztem, az másik gondolathoz tartozik.
Ma viszont úgy szerkesztek, ahogy kényelmesebb: ha éppen úgy jön ki, törlök, ha nem, akkor meghagyom. A kérdés továbbra is ott lappang.
cinty
gyilkos dilemmáid vannak. persze a mai pusztuló világban minden kis megmentési törekvés összesítve hatalmassá nőhet.
amúgy énis vegyes megoldós vagyok, épp ahogy hozza. végülis a rutinnal végzett meló gyorsabb, mintha elgondolkoznál rajta, mi is legyen. de ha sokat gépelsz és azon meg javítgatsz és még gyakran fel is tűnik ez a jelenség tán el lehet mélázni egy direkt átszoktatáson is.
a telón én évekig rüheltem a T9-et és nem is használtam, mert keveset írtam és akkor nincs kedve az embernek evvel ismerkedni. idén volt egy szerencsétlen napom, amikor unalmamban a telefont bóklászva újra összefutottam a T9-el. és elkezdtünk ismerkedni. és hibái ellenére megtetszett. de azért itt is kemény figyelést igényel kezdetben, hogy a másfajta beviteli logikát megszokjam. főleg, hogy szegénykém a ragozott szavakat nem mindig reagálja le jól.
Dervenkal
Mivel számítógépről van szó, újragépelem. Ez normális sebességgel kb 0,6 sec, a kijelölés még 0,4. Tehát egy másodperc az idő, amit felhasználok. Viszont kurzor odahelyezése, vagy csak a szó elejének kijelölése is több idő, és a gépelés kb. ugyanannyi.
Ha telefonon van mindez, akkor nem tudom.
enteomitiok
termeszetesen ujragepeljuk az egesz szot. ugye Angelday?
angelday
Korábban mindent újragépéltem. Aztán rájöttem, hogy az az ördög műve.
angelday
Mondok egy durvábbat. Ha megírsz valamit, aminek a végén ott egy pont és kitörlöd az utolsó szót, akkor kitörlöd-e a pontot, vagy hagyod a kurzur jobb oldalához ragadni, miközben a szerkesztésedet csinálod?
qnadam
meghagyom a két betűt, beírom elé hogy áthelyezve, aztán csendben rájövök, hogy dehülyevagyok, nincs semmi értelme annak, hogy áthelyezveve. két betű törlés.
klarky
Duplaklikk a szóra és ugyanazzal a lendülettel újra írom.
Bár egyes iskolák szerint a szövegszerkesztő aplikáció azért szövegSZERKESZTŐ, hogy amit egyszer leírtunk azt alakítgassuk és ne mindig töröljük. Ők biztos meghagynák a szó végét.
T9? Én használom…
angelday
A duplaklikk a szóra nem jelöli ki egyébként a mondat végi írásjelet. Csak úgy mondom.
zolle
sokkal gyorsabb újraírni mint kiplasztikázni a nem kívánatos darabot majdan összefércelni egy újabb morfémával
gigi
Egy darabig variáltam, mert nem tudtam eldönteni, hogy melyik megoldás a jó nekem. Később rájöttem, hogy sokkal több időt vesz el a javítás, mint a kitörlés/újraírás.
Amikor mondatszerkezet és szórend változik, akkor eleinte áthelyezgettem a szavakat, de most már kíméletlenül törlök és újraírok.
angelday
“sokkal gyorsabb újraírni”
Nem feltétlen. A poszt példájája pont olyan, hogy ott nem tűnt egyszerűbbnek. Valós példa.
klarky
Én tudom. A “ve” végződés újraírásáról volt szó. Ha csak a szót akarom javítani, miért nyúlnék a mondatat végi írásjelhez?
Humanic
De mi lehet a “megbeszléve”?
pappito
én szinte soha nem írom le azt a szót, hogy “megbeszléve”
arra pedig külön ügyelek, hogy a “szerkesztessz”-t ne hosszú mássalhangzóval fejezzem be. Már csak azért, mert ilyen szó nincs is.
win alatt én bírom a ctrl-jobbrabalra kombinációt, az egyben kijelöli a szóvégig vagy szókezdetig és kíméletlenül átgépelem. azt nem tudom, hogy mac alatt is van-e ilyen egyszerű billkombó. Egerészni időpocsékolás.
a felnőttek úgy csinálják, hogy bekapálják a szöveget egyben, aztán átolvasáskor szerkesztik-javítják. Ez nekem sosem ment.
oldman
Szerintem gyorsabb ilyenkor a nem gondolkodik javit modszer.. azaz lehet eszre se veszed hogy ugyanaz a vegzodes hanem kapasbol, zsigerbol javitod az egeszet!
enteomitiok
ha a javitando szo a mondat vegen van, termeszetesen torolni kell a hozza tapado mondatvegi irasjelet is.
anTi
Azért érvelnék a törlés mellett, mert alt-backspace(delete) (win-en ctrl-backspace) teljes szót töröl vissza – nekem ez áll kézre.
Zeusz
@pappito: meken is van ilyen, az alt + nyíl tudja.
pappito
na ezt istókuccse kipróbálom. tényleg
köszönöm, ez hasznos marhaság!
zeroEV
Ctrl+nyilakkal navigálok a szövegben, teljes szót kijelölöm és újraírom. Sokszor egész mondatokat inkább újraírok, mint copy-paste. Nagy előny, ha valaki tud tíz ujjal gépelni.
Egérhez/tapipadhoz nyúlni túl lassú, ezért van Lenovo notebookom is, ott nem kell levennem a kezem a billentyűkről hogy elérjem a trackpoint-ot. Gmail-ben is használom a keyboard shortcuts-ot.
Dervenkal
Hát igen. Józsi, az a kérdés, hogy mennyire gyorsan gépel valaki. Mert egy szó beírása normál gépelésnél igazából tényleg nem idő.
Ha viszont filozófiai síkról közelíted, akkor lehet igazság abban, hogy teljesen felesleges egy teljes szót újraírni, hiszen annak részletei már léteznek, vagyis csak az új szóban meglévő részleteket kell a helyére passzintani.
Tehát adott a szó: MÓKA!
De te úgy döntesz, hogy inkább a KÓMA szó illene a szövegbe. Mit teszel.
1. kijelölöd a mókát és helyére gépeled a kómát
2. kijelölöd a K betűt cut-paste segíségével áthelyezed a szó elejére, majd ugyanígy az M betűt áthelyezed az Ó és az A közé
Ravasz, fodós kérdések ezek….
agyvihar
Aki duplaklikkel a szóra, annak úgyis mindegy.
Írás közben nem használunk egeret feleslegesen, nem váltogatunk az egér és a billentyűzet között.
Ctrl+nyilak, ctrl+del radikálisan töröl, újraírás. Hosszú szónál esetleg csak a megfelelő részt törölni, és újraírni.
agyvihar
Akarom mondani ctrl+backspace.
turista
Józsi, a “szerkesztessz” szót direkt írtad így, vagy ez is egy elgépelés:) ?
slink
C-SPC C-S l C-w á t h e l y e z
amúgy meg
M-d á t h e l y e z v e
Dob
Újraírni gyorsabb, mint a két maradék betüt figyelni, hogy mikor törlöd már ki, és meddig törölhetsz a kurzorral. Én a dupplklikk híve vagyok. És úgy kijelölve elkezdve gépelve (del nélkül) felülírni az egész szót. Így nem marad írmagja sem a téves szónak. A pont meg vessző marad ez esetben.
A kérdést jobban ki lehet tágítani, ha a számokról is beszélünk. Ha mondjuk 1200 helyett 1300-at kell írni, akkor mi a helyes megoldás?
főműves
Időtakarékossági szempontól sztem irreleváns a két változat közti különbség. Én a probléma rákfenéjét, az időtolvajló fonákját magában a dilemmában látom: az vesz el bazi sok időt, hogy hezitálsz – törlés legyen, vagy felülírás. Konzisztencia, következetesség. Ez kell gyerekek.
fromdtod
Amikor van egy új ms word-öm, akkor az egyik első dolog, hogy kikapcsolom az automatikus szókiválasztást. Vagy hogy híjják. Tehát én törölgetek…
rog
én azt vettem észre hogy néha többet baszakodok a kurzorpozicionálássla mintha újraírnám az egész sort
(van hogy darabra is több billentyű a leütés..:) )
Dervenkal
Mondjuk én macbookon nyomom a legtöbbet, és nem kell “váltani” a gépelés és egér között. Hüvelykujjal kiválóan megy a trackpad pozícionálás és a kijelölés is.
angelday
Javítottam a hibákat.
pappito
kösz
klarky
agyvihar: Miért, Te ha az oldal alján észre veszed azt, hogy a lap közepén hibáztál, mit csinálsz? Odagörgeted a kurzort? Ne izélj már!
Mindig azt az eszközt kell használni, ami az adott pillanatban a leghatékonyabb megoldást nyújtja.
Ha egér, egér, ha kurzor kurzor, ha meg bill. komibáció akkor az.
Garp
Windózon dupla katt a szóra, ezzel kijelöltem, és már írom is helyette az újat. Backspace/delete nagyon ritkán van használva.
agyvihar
“Te ha az oldal alján észre veszed azt, hogy a lap közepén hibáztál, mit csinálsz?”
Megnyomom a felfele nyilat folyamatosan, és egy másodpercen belül ott vagyok az oldal közepén.
Az alatt az idő alatt, amíg a kezemet a billentyűről átpozíconálom az egérre, a billentyűkkel már rég ott vagyok.
Egeret csak akkor használok, ha nincs kurzor. Pl. böngészőben.
Zeusz
klarky: ctrl + felfelenyíl bekezdéseket ugrik.
Reb
én általában kitörlöm és így nem kell egérhez nyúlni… többit az orvosoktól
agyvihar
Én olyat akarok, hogy beszólok “javít, áthelyezve”, és történjen is meg egyből.
Használ valaki beszédfelismerő szoftvert? Bár szerintem lassabb lenne kimondani, mint megcsinálni.
sanyez
Minden esetben újraírom. Ha mondat közepén van a kicserélendő szó, akkor a mondat egész jobb oldalát törlöm, mert közben van időm gondolkodni, hogy mi is legyen a szó helyett.
Habár mostanában elég sokat kell szöveggel foglalkoznom és sokszor csak SHIFT+CTRL+jobbra/balra.
zeroEV
@agyvihar: “Használ valaki beszédfelismerő szoftvert? Bár szerintem lassabb lenne kimondani, mint megcsinálni.”
valaki már próbálta http://www.youtube.com/watch?v=KyLqUf4cdwc
gphilip
hát-hát, szerintem a megoldás a teljes törlés, mivel az nálam így fest:
1. dupla klikk a szóra
2. ráír (felülír)
VAGY (ha mondjuk az előző szóról van szó)
1. Ctrl+Shift+Left arrow
2. felülír
Sokkal gyorsabb mindkettő, mint kijelölgetni.
kruzda
éljen!
nem csak én vagyok ilyen elmebajos!
kruzda
én amúgy dupplaklikkelek az szóra, vagy ha kell mégegyszer klikkelek az egész sor kijelöléshez, aztán átírom.. de van amikor valami abban a pillanatban egyszerűbbnek tűnik szótagkijelölős átszerkesztési rutinnal.. pl összetett szavaknál. igaz ilyenkor folyton egy kis bűntudatot érzek, hogy mennyire lusta vagyok már
CharlieBrown
@ http://plastik.hu/2009/04/07/kinzo-kerdesek/#comment-54394
mondok jobbat: triplaklikk a mondatra, és a mondat végi írásjel is bekerül a kijelöltek közé
egyébiránt én billentyűpárti vagyok, shift, control, nyilak. ezek kombója villámgyorssá tesz egy idő után. mondatban ugrálás szavanként, kijelölés, karakter vissza, csókolom.
peterkelemen
Attól függ, hogy hol a kurzor.
vim: bcfláthelyez<Esc>
n'
nyertél 1 másodpercet de ezzekkel a posztokkal elbaszod az időd.
Marci
Hülye kérdés, hülye post. Ameddig azzal szarakodsz, hogy kijelölöd a szó többi részét, a “ve”-t meg otthagyod, addig én kitörlöm és leírom kétszer az új szót. Pl. esszé közben én egész mondatokat is simán törlök, átlátom a káoszt, de így sokkal tisztább érzés.
I_Isti
Ezek az élet fontos kérdései wazze, nem az hogy ki a miniszterelnök!
Egyébként én “csak azt jelölöm ki, ami rossz, és kijavítom” – hívő vagyok, és a kijelöléshez leginkább csak billentyűzetet használok, de ha a szöveg egyik feléről kell a másikba ugrani, akkor néha egér segítséget is igénybe veszek.
(Néhány perce nagyon büszke voltam magamra, hogy azt a jelszavamat, hogy “A minőség sohasem megy ki a divatból” elsőre be tudtam írni. Ifjonti koromban megtanultam úgy gépelni, mint állat. Azóta tudom értékelni, hogy az IBM ThinkPad billentyűzet használható, a HP Smart Card terminállal egybekötött usb-s billentyűzete meg egy rakás szar…
És igen, a MacBook billentyűzete a legjobb azok közül, amelyeket használok.
Régen, a 386-os időkben egy tök jó, puha billentyűzetem volt, pedig egy lepukkant cégnél, azt legalább nem kellett úgy püfölni, mint ezt a szart, ami most van.
Dervenkal
Valaki kérdezte a hangos szövegszerkesztést. Az OSX-nek van ilyen funkciója. De viccesen működik. Csak angolul tud, de lehet, hogy én vagyok nagyon elcseszett akcentussal megáldva. Merthogy a szövegbevitel se mindig egyszerű. Ha mondjuk egy szót hibásan gépel, akkor vagy rögtön mondod neki, hogy UNDO, vagy nyúlhatsz bele kézzel. Mert a szerkesztési része az nem megy hanggal. Elvileg az egész gépet lehetne speech-csel iránytani. De csak a gyári Apple szoftverekre hat. És hát hülyén hangzik a következő párbeszéd, mondjuk egy file letöltsée után:
MacBook: Excuse me, Safari needs your attention.
User: Change to Safari.
MacBook: …
User: Safari!
MacBook: Excuse me, Safari needs your attention.
User: Close application!
MacBook: Applications closed!
User: Muthafucker…
PAStheLoD
Nem írom át.
(Minden, a kurzor jobb oldalán elhelyezkedő nem empty-space, frusztráló.)
csészekávé
kizárólag ctrl-lel/almával közlekedés a szövegben és egyértelműen MEGHAGYÁS
mukinyúl
Én két-három szót is hajlandó vagyok visszatörölni, ha javítani kell. Nem tudom, miért csinálom. Beidegződés. Egyszerűen rátenyerelek a backspace-re, és a hibáig meg sem állok.
chek
Megnyitod a firefoxot. Bejön a kezdőlapod, de egy másik oldalra akarsz menni. Mit teszel?
a, fogod ctrl+t és gépelsz, de így egy tabot elpazarolsz
b, egérrel beleklikkelsz a címsorba és beírod, ezzel másodperceket pazarolsz…
Zeusz
chek: ctrl+l… elkezdem írni, ha ismeri az url-t, kiegészíti…