Azt hiszem eljött életemben az a szakasz, amikor át kell vennem a botot az elődeimtől. Nem a szó szoros értelmében véve persze (és most nem is a botra, vagy a kiscsaládomra gondolok), hanem arra a jelenségre, amikor 40 plusszos, vagy 50 plusszos korosztállyal van dolgom.
Egyre inkább az a benyomásom támad, hogy folyamatosan bizonygatni akarják nekem (persze nem direkt módon, hanem a sorok közt), hogy valójában én még nem értek a NAGYBETŰS élethez, ők jobban értenek hozzá.
Pedig nem. A szerződésben levő pontot, amit telefonon erőből megmagyaráznak, később belátom, hogy valójában úgy van, ahogy én értelmeztem — és nem szólok, csak némán visszajavítom, aztán úgy írjuk alá. Vagy amikor kimutatják, hogy az ő hibájukból nem ment el valami és — ez zseniális — igazából nekem kellett volna helyettük is gondolkodnom (persze én vagyok a hibásnak beszínezve — de ezért sem szólok). Vagy amikor kimutatják, hogy nem én küldtem el időben, amit el kellett volna és a levegőt átjárja a “gyermeki bénaság” szaga.
És a maguk módján érzékeltetik, hogy ők a fölnőttek.
Érdekes módon én nem kényelmetlenkedem. Nekem nem frusztráló ez az érzés, ami őket zavarja (gondolom én a feszengések alapján). Számtalanszor előfordult már velem, hogy egy idősebb fölnőtt, bár kiterjeszthető ez a pozícióját féltő káderre is, feszengeni kezd, amikor valami olyanról van szó, amiben ő elmaradott. Például a számítástechnikában, vagy a dokumentum szkennelésben. Vagy egyszerűen csak abban, hogy egy szerencsétlen hivatalnok, kibaszott közalkalmazott, aki kefét evett negyven poshadt éven át, aztán most megtalált engem bazmeg, a nagytökű bloggert. Ilyenkor általában kapkodni kezdenek és zihálnak is.
De én nem kapkodom, ilyenkor nem. Mondjuk kapkodni amúgy sem kell, a vesztesek kapkodnak.
1. Kedves fölnőttek, nincs előnyszabály az életben, mindenki az alapján ítélttetik meg, amit az asztalra helyez, és nem az életkora alapján. Capiche?
2. Kedves gyerekek (akik fölnőtteknek hiszik magukat), tiszteljük a fölnőtteket. Lássátok be, hol csuklanak össze azok a korábbi stabil cölöpök. Viszont ne akarjatok rajtuk ugrálni és nem létező dühötöket korbácsolni. Nekik már úgyis mindegy.
Függöny.
Néha nagyon nehéz megállni az ugrálást.
Szegény “felnőtteknek” az is rosszul esik általában, hogy nekik fiatalként ki kellett mindig várniuk az ő idejüket. És csak az nyugtatta őket, hogy majd akkor …
Erre ott vannak korban és a könnyeben elérhető tudásnak és a felgyorsult folyamatoknak hatására megint érzik a hátrányukat. Sok évnyi belső nyomás, amivel nem tudnak mit kezdeni.
Ez is egyfajta belső társadalmi nyomás. És itt hiába a szép szavak.
röviden: A kor nem érdem.
nyírjuk ki mindet;)
Nyugodt erő.
Idősek tisztelete: nagyanyád mindig jobb húslevest készít, mint anyád, még akkor is ha ez nem így van!
De az élettapasztalata egy olyan korból származik, amikor indigóval gépelt a jucika és kértél egy interurbánt szentesre. Mire te jöttél, ez a tapasztalat már egy kurva hangot nem ér, te leszarod az interurbánt, pedig láttad a postamúzeumban. Leszarod az indigót, már a kávéfőződnek is IP címe van.
Amikor ő szrezte a tapasztalatát, akkor elég volt magyarul tudni és harminc évig nem változott semmi. Te már úgy nősz fel, hogy angol fórumokon szerzel haverokat és hetente újabb dolognak lesz IP címe.
És amikor találkoztok, akkor ő tudja, érzi, hogy már elvesztette azt a rugalmasságot, ami benned még megvan, amitől veszel olyan kávéfőzőt aminek IP címe van. És feszeng. Mert neki már sokszoros energia kéne, hogy felzárkózzon, nem tudásban, hanem szemléletben. Nem érti, hogy mi a baj a kotyogóssal, harminc éve szolgál már.
És érzed hogy feszeng.
Takonyos, gondolja ő, pedig nem vagy az.
Vén fasz, gondolod te, pedig nem az.
Ne bántsd.
DDR mondta az okosat annyival kiegeszitve, hogy a “Kor nem erdem, allapot” via ismeretlen mentos
Mennyivel jobb a farkasoknak, ha az öreg nem tudja elkapni az őzet, veszít a presztizséből, elzavarják, vagy megeszik a fiatal hímek.
Mi meg azzal vagyunk elfoglalva, hogy huszonévesen bizonyítsuk: érünk már valamit, ötvenévesen pedig, hogy érünk még valamit.
Amíg ezen töprengsz, ötven fölé érsz.
Tiszteld a kort.
Ez lefelé is alapvető.
Ja, és van egy fontos dolog: a fasság nem életkor függvénye.
Jól beletrafálós post. És képzeld el mindezt a nyílt vagy éreztetett leiskolázást mondjuk munkaviszonyban, ami ugye eleve alá-fölérendelt, súlyosbítva egy olyan szakmával, ahol a pozíciók és szerepek (legalábbis a felsőbb generáció szerint) nagyjából a XIX. század óta nem változtak, nemhogy IP-cím. Kemény.
Jaj, megfájdult a fejem. Capisci. Magázva capisce.
phnb, abszolút munkára értem én is. A privát életben mindenki kurvára jófej.
Nilito, pedig fact checkeltem előtte. Gondolom ahány IP cím, annyi kiosztás.
Medált pappitonak! Szerintem tökéletesen és szemléletesen ábrázolja a helyzetet…
ant, egyetértettem.
Jól beszélsz. Az én huszonéves fejemet anno domino 13-14 éves csóka tömte a C64 assembly jóságaival és nem szégyelltem tőle tanulni.
Lao Ce Tao Te King-je pont aktuális ehhez a posthoz: http://impulzus.sch.bme.hu/dome/docs/tao.html
Örülök, hogy írtál egy ilyet.
pappíto,
ecsémbazdmeg, jólbeszélsz
szerintem az onteltseg es arrogancia nem korfuggo. Tele van Magyarorszag nyelvi analfabetakkal 20 tol 60 eves korig, megis osztjak az eszt angolul, barmilyen nyelven, ugyanaz igaz szamitastechnikara, designra, barmire. Aki tul fiatal az pattog, insecure, hogy lenezik, nem veszik komolyan a kora miatt, aki tul oreg pattog, felti a tekintelyet ugyanugy.
Ha hulyekkel vagy korulveve, az nem a koruk miatt van
Ki miben kezdő – abban gyermek?
Engem csak az érdekelne, hogy hol lehet olyan kávéfőzőt kapni, aminek IP címe van?
medált köszöntem alássan.
netrek öthető kávéfőző for example: http://www.jura.com/products_com/products_home/products_f-line/f90_alu.htm
Egyre inkabb ugy erzem, hogy semmi baj a kotyogossal. Es meg csak nem is a kavefozorol beszelek. Ez mar a B oldal?
az már B
semmi baj a kotyogóssal.
Papi, az a kávéfőző nagyon vagány..!
kodiak: olyannyira nincs vele gond, hogy én karácsonyra azt vettem magamnak. a legzamatosabb, legsztrongosabb kávét az ilyen cuccok főzik.
Velemenyem szerint hangrobbanashoz hasonlatos valtozas kellos kozepeben vagyunk. Pont abban a korban elunk, amikor a tudas-trend-technika olyan mertekben valtozik, hogy 1 emberoltot nem lehet 0 v. 1 valtozassal meguszni. 20 evvel idosebbeknek fogalma sincs mirol beszelek, 20 evvel fiatalabbak fogalmam sincs mirol beszelnek.
Nyilvan raszanhatatlan ido alatt megertenek, megertenem, de ez kvazi lehetetlen.
Mindezek mellett az alapvetoen fontos dolgok nem valtoznak, ezekben valo tapasztalatot nagy tisztelettel lehet atemeleni az oregebbektol.
Es szerintem itt jon a disszonans erzes, hogy van amiben fel kell nezni, van amiben nem lehet engedni, es ezek tul sokszor keverednek. Ugyanez “lefele”. Van amit nem ismerek es nem is erdekel, nagyobb tudassal rendelkezik a fiatal kollega az ugyben, de az alapveto fontos dolgokban nagyobb tapasztalatom van es hajlamos vagyok ezt ilyenkor felertekelni, hogy biztos legyek benne hogy szumma feljebb vagyok. Ezt azonban fogadjuk el felfele is. Ezzel nem is lenne baj. A baj ott van amikor ezt valaki nem latja be/at es nem engedi ervenyesulni, dolgozni, feleloseget vallalni a fiatalabb generaciot legalabb azokban a temakban, amikben jobb. Mert hogy “a masik temakban meg nem jobb es ez a ketto egyutt kell hogy meglegyen”. De ezek mar nem egyutt ernek be.
Van egy rovid SciFi novella, ami arrol szol hogy egy urhajos egyedul utazik, de egyszer csak elkezd eszrevenni egy masikat is a fedelzeten. Egyre gyakrabban latja es egyre ismerosebb szamara a masik. Mignem egyszer csak kiderul, hogy az eros gravitacios ter hatasara sajat magat latja idoben eltolva, elobb mint jovot, aztan egyre inkabb mint multat. Mintha parhuzamosan elne egy fiatal es oreg enje, melyek kozt a tudata finoman atkuszik az “oregebb” fele. Detto ilyen erzesem van neha az eletben, persze nem par napra vetitve.
misran: érdekelne az említett novella.
Dagenham: ha beugrik, előkerül, beírom. De sanszos hogy nem, régen olvastam valami kicsi kis nyomtatványban. Orosz szerzőtől.
Stasislav Lem: Csillagnapló, Ijon Tichy hetedik utazása.
És le a mindenütt akaratosan romboló nyuggerekkel, a félművelt okoskodó ötvenesekkel, a pozíciót méltatlanul szerzett és féltésből taposó negyvenesekkel, és a tehetségtelen törtető harmincasokkal is. A huszasokat nem nagyon ismerem.
Stanislav természetesen.
Kissé infantilisnak tűnik a poszt. Nagybetűs élethez, hogy jön a számítástechnikai skill vagy dokumentum szkennelés?
A kurva pezsgőtabletta-reklám óta egy egész ország képtelen helyesen leírni, hogy plusz, de életcélom, hogy ezen változtatok.