Danubius Pirítós

Tegnap reggel vidékre utaztam az öcsémmel, két óra, volt dugó is útfelújítás miatt, így az országos lefedettséggel rendelkező Danubius rádiót, annak is a Pirítós című műsorát hallgattuk.

Teljesen elfogadom, hogy van néhány idióta, kényszeres vihogó műsorvezető, de a tartalmi szerkesztéstől, komolyan mondom, felállt a szőr (a tökömön). A végigvonuló mém Beyoncé koncertjegy sorsolás volt, három számot hívtak, ebből kettő tévedés volt, a harmadiknál jól elpoénkodtak a tárcsázáson.

Elkezdtek beszélni Hajdú Péterről, elismerték, milyen zseniálisan csinálja a médiát maga körül, a folyamatosan gerjesztett hype, sőt, talán még be is szóltak neki (egészen meglepődtem, hogy itt valami elindult), de nem, mert a következő pillanatban bekapcsolták magát Sarka Kata férjét, aki előadta, hogy ő valójában mindig a bulvár körülmények áldozata. Ezt egyébként valóban profin csinálta Hajdú: semmi feszkó, mindenki hülye, hagyják békén, nem fog idegbetegekkel leülni — perelni fog (van valami háttérsztori, ahol valami nő irogat neki leveleket).

Néhány perc idióta röhögés után felhívták Fekete Pákót és megkérték arra, hogy mondja be a telefonba, hogy “Kincskereső Kisködmön”. Szerencsétlen hülye nem tudta kimondani, az hosszú magánhangzókkal problémái vannak, de gondolom már megszokta, hogy rajta röhögnek az emberek és örömmel csinálja. Biztos kap ezért pénzt is a rádiótól, de ahogy nekem Sipos Tihamér megmondta a Balatonnál: “ilyen a kocsmáros mesterség”.

Hétvégén egyébként a Vivicittá futáson belebotlottam Szentgyörgyi Rómeó celeb-fitnessz guruba, aki elmondta, hogy tegnap forgatták a Hal a tortánt Kelemen Annával meg még néhány botrányhőssel. Egy pillanatra elképzeltem, hogy az is milyen jó buli lehetett.

A kereskedelmi mass-media egy nemkívánatos eleme az életünknek. Én magam egyébként sem televízió, sem rádió formájában nem fogyasztom.

Bezzeg a webet! Hírbehozó lebicajozik a Svábhegyről bukó nélkül! Aztán az IWIW nem bírja a loadot! Bede Márton linkel a tarzan üvöltés kottájára! Szalóki Robinak megjött a lakata! GRILLPARTI A VIRGÓBAN!

18 hozzászólás

gigi

Ha jól tudom a legolvasottabb lapok a Blikk és a Napi Ász (aminek létezéséről szombaton értesültem), ja és a Nők Lapja. Ezek után semmin nem csodálkozom…

turista

Pedig megnézném Sasvári A. József (gasztro)bloggert a Hal a tortánban:))

ekkerjoz

Ebből a postból a szokásosnál jóval kevesebbet értettem meg, ezért az első hozzászóláshoz csak annyit fűznék, hogy a legtöbbet olvasott napilap a Blikk, hetilapok közül a Story, aztán a TVR7 kéthetes. Legalábbis hivatalos felmérés szerint.

wice

jozsi, en nem tudnek annyira unatkozni egy dugoba ragadt autoban, h a danubiusra tekerjek. neked hogy sikerult?

tavaly amugy minden nap egy olyan helyen kajaltam (kenyelembol, az volt a legkozelebb), ahol vmiert fontosnak ereztek, h allandoan menjen a hatterben egy kereskedelmi radio (mar nemtom melyik). mivel az azt megelozo tizenot evben maximum tilost hallgattam radioilag, rettento szurrealis elmeny volt, ahogy kb ot percenkent egy rendkivul lelkes hang biztositja a hallgatokat arrol, h naluk kizarolag a legfaszabb slagereket lehet hallgatni egesz nap, valtozatosan. ugy tunik, a kereskedelmi radiok hallgatoi az atlagnal is gyanakvobbak, es ha nem nyugtatjak meg oket rendszeresen, azonnal elkezdenek izgulni, h esetleg a kovetkezo szam nem egy _igazi slager_ lesz.

AronGergo

Inforádió! (ez itt a reklám helye) Még a riportok is érdekesek, komolyan mondom. Egy ideje csak ezt hallgatom. (arról nem is beszélve, hogy hihetetlen kevés reklám van)

ekkerjoz

EstFM 98.6
Ördögi Roy, Galamb, a “családregény”, Rádió Petra, Szabolcs (tokától-bokáig), szevaszreklám-szevasz, és egy csomó jó Dj, plusz jó zene. Meg Izil.

Ger

Én reggel a Slágert hallgatom a kocsiban, mert szeretem a Bumerángot (főleg a hallgatói véleményeket és Vogát). A zenei kínálatuk sajnos fos.
Délután és este meg info, 95.8.
Éjjeli autózáskor a hosszú riportokat szeretem, ilyenek a Magyar Rádión szoktak lenni.
Ha “megőrülök” vezetéskor, akkor iPod: metal.
A többi kereskedelni rádiót áttekerem, mert hallgathatatlanok.
Bulvárt nem kísérem, de kikerülhetetlen. Szüleimnél otthon a wc-n Story-magazin (itthon van wifi), ha latinul tudnék, akkor a “nomen est omen”-t áatferdíteném “felhasználási hely est omen”-ra. A 19-21h közti tv-s agyhalál-sáv nálam kiesik, így csak ritkán kapom el a fenti műsorokat. Belenézek, ledöbbenek, elkapcsolok. Nem fogadom el az “erre van igény” magyarázatot, de kihasználom az alternatívákat is.
Mi az a TiVo és van-e itthon, magyarul?

Csutka

Reggel, ha nem felejtem el iskolába menet (15 perc) bumeráng, bár szvsz az is eléggé repül lefelé… Tényleg roppant jó, mikor minden szám közt bemondják, hogy semmi felesleges beszéd, és náluk csak a legjobbak mennek. Bartók és Kossuth rulz.

turista

Fiala (RadioQ), KlubRádió? Szerintem Fiala a reggeli sáv királya.

wut

+1 Fiala, RadioQ 99.5
de aki megpróbálkozna vele, legalább egy hétig hallgassa, hogy meg is értse, miről is van szó egyáltalán!

elsőre elég kemény lehet
🙂

Rás

csak szerintem van a hápének (alias Hajdú Péter / hülye pöcs) LLJunior szerű feje a képen?