BUDAPEST, 2009. ÁPRILIS 24. — AZONNAL KÖZÖLHETŐ — A magyar blogoszféra három szereplője, Dobó Mátyás (doransky.hu), Szabó “hírbehozó” Gergely (webisztan.blog.hu) és Sasvári “angelday” József (plastik.hu) nyilvános versengésben méri össze erejét az elkövetkező egy hónapban. Versengésük célja a tökéletes és egyértelmű domináció a másik kettő felett, a fénykorát élő nanoblog szolgáltatáson, a Twitteren. Ezen céljukat és igazi, őszinte elhatározásukat ratifikálták is tegnap este a Gödörben.

Egy nanoblogger mind felett!
A három jelentős blogger a magyar Twitter szcéna itteni viszonylatban jelentős követő bázisával rendelkezik. Doransky birtokolja a legtöbbet (közleményünk kiadásakor 646 követő), a Plastik média szerkesztője 497 taggal, míg a Webisztán 438 követővel világít a nanoblog egyre – világosabb – egén.
Feladatuk és céljuk, hogy egy hónap alatt a világnak, de sokkal inkább a magyar könyezetnek megmutassák, ki tud több tagot (követőt, followert) összegyűjteni maga köré a twitteren. A célérték egyébként 2009 követő megszerzése, bónusz pont pedig akkor jár, ha maga György Péter lesz a 2009. követő.
A kampányban minden résztvevő felhasználhat bármilyen eszközt (mass-email, Oszkó Péter személyes megszólítása családi érintettség kapcsán, médiázás, kampány- és más pénzek, donációk), amilyet erre a célra megfelelőnek gondol — cél a tökéletes és egyértelmű domináció.
Doransky és hírbehozó nem kívánták kommentálni az eseményt, Sasvári József, a neves és hangzatos blogger ugyanakkor lelkesítő beszédet mondott. Ebben kiemelte, hogy a twitter jelentősége a blog feltalálásához hasonlítható, amit az amerikai nép és benne jelentős celebrity vezérek, mint például Larry King és David Lynch már felismertek az elmúlt fél esztendőben.
“Az időt elérkezettnek látom, hogy ezt a nanoblog szolgáltatást megismertessük a szélesebb magyar internet táborral is. Jó dolog az iwiw a hatalmas penetrációjával, meg jó dolog a facebook is, de a twitter mindközül a legjobb! Ebben is lehet jelölni, meg olvasni és SMS méretben egymással beszélgetni. Pillanatnyilag csak néhány gépnyomó játékszere, de arra lenne szükség, hogy minél többen csatlakozzatok a hálózathoz! Regisztráljatok be, csatlakozzatok hozzám (@angelday), mutassuk meg a különbséget, nyerjük meg a követő versenyt. Éljen a kampány.”
Az elkövetkező napokban, hetekben a Plastik média fókusza ugyanis a kampányra fog élesedni, amibe minden lelkes támogatást örömmel vár a szerkesztő, valamint számít is ezekre. Ennek keretében még sok hangzatos posztot, ismertető- és kampányanyagot fog kapni a látogató.
Aki azonnal ugrana a vagonra, az látogasson el a
címre és regisztráljon fel, valamint jelölje vissza Józsit. Ezt a bejegyzést pedig küldje tovább minél több ismerősének, mert most mindenkire szükség van ebben a versengésben.
“Az emberek szeretnek szavazni, fognak is, most viszont elérkezett az alkalom, hogy igazi különbséget tegyünk!” — fogalmazta meg hezitálás nélkül a 2001-ben blogot, mint életstílust, már Magyarországra bevezető Sasvári. “Akkor még nem tudtuk, mit kell kezdeni pontosan az internettel, de ma már egyre inkább látszik: jelölni kell egymást. Arra kérlek benneteket, hogy jelöljetek engem, szánjátok rá ezt a néhány percet és regisztráljatok a twitteren! Magyarország is képes megmutatni a világnak, hogy IGENIS LÉTEZIK ÉLET az 1000 követő feletti világban! Csatlakozzatok hozzám! Kövessetek a twitteren.”
Sasvári a közlemény egy pontján lerántotta a leplet az alábbi plakátról is, ami a kampányának egy átgondolt stratégiai és vizuális eleme, ami 14 éves önmagát ábrázolja Napoleon Dynamite jelmezben:
A TWITTERRŐL
Népszerű nanoblog szolgáltatás, Amerikában mindenki erről beszél, Magyarországon viszont még mindig csak egy szűk réteg számára létező szolgáltatás, mint annak idején volt az IWIW. Használatával olvashatjuk az általunk megjelölt személyek maximálisan 140 karakteres bejegyzéseit. Amiket mi írunk, azokat pedig a ránk iratkozattak olvashatnak. Ha azt akarjuk, hogy angelday elolvassa a mi üzeneteinket, akkor a szövegbe valahova be kell szúrni a @angelday kifejezést, ezeket Józsi is látja a saját oldalán.
A PLASTIK MÉDIÁRÓL
A mai modern magyar internet meghatározó szelete és kreatív mezője, nem tematikus, ám visszatérő témákban gazdag blog. Szerkesztője, az ifjú Sasvári József már számos alkalommal mutatta meg, hogy van értelme az önkifejezésnek és a terápiás célú írásoknak is. A blognak sokat köszönhet, úgy személyes ismerettséget, barátságot és a barátnőjét is (na, ez egyébként nem igaz, mert Lindával az IBS záró házibulin ismerkedett össze — de majdnem!).
Kezdő lépések: kattintsátok végig azokat, akik Józsit követik és jelölgessetek be néhányat onnan. Ha már regisztráltatok, akkor lehetőség van a Józsi által követettek listájából is csemegézni. Itt van kezdésnek mindjárt az Index főszerkesztője, @ujpeter, aki egyelőre még a hangját keresi 140 karakterben.
Weblapba illeszthető képek, linkeljétek ezt a posztot!
http://plastik.hu/2009/04/24/vote-for-angelday-twitter/
220 x 90 pixel
http://plastik.hu/2009/04/24/vote-for-angelday-twitter/
120 x 50 pixel
Éljen a kampány.









Követünk
Chriss, te követsz, de vajon követnek-e az olvasóitok?
Minimállogó!
ahaaa! Hogy itt van a kutya elásva! Meglátom mit tehetek
Én követlek! Olvasóim nincsenek. A tumblr-en 100% bounce rate-m van, vagyis mind a 7 látogató egyből továbbállt. Ráadásul ebből 2 én voltam
Nem találtam trekkbekk címet, kénytelen vagyok így:
“Three of the most known member of the hungarian blog scene, angelday, doransky and hirbehozo has decided to compete on the number o…”
http://aquarion.wordpress.com/2009/04/24/hungarian-twitter-contest-2009/
Éppen tegnap reggeltem a twitter-re. Chriss után te voltál a második, akit követni kezdtem.
Hajrá Józsi!
eredeti…
Józsi mint az ügyvéded mondom. Írd be a kommentbe, hogy aki nem ismerné a másik két versenyzőt, az NE most ismerje meg őket. Ne kövessék őket. Várjanak a verseny végére:)
Chriss, nem az egyéni feliratkozás itt a fontos, hanem az, hogy elérjük, hogy minél többen rám szavazzanak és ezáltal alulmaradjon a két másik.
na igen, de a lényeg, hogy kinek van több. De ha valaki nem ismerte őket csak most, akkor azért ne növelje az ő pontjaikat:) tower & defense:)
Én nem szeretem a twittert de a győzelemért… regisztrálok.
D@y X, a legtökéletesebb az lenne, ha a kollégáid is regisztrálnának.
Igyekszem rávenni őket is
Szegény Seth Rogen-t így kifotosoppolni…:)
Amúgy a felhívás itt a legkúlabb, viszont doransky badge-e sokkal jobb. Szerintem. Én neked szurkolok.
Azt ugye érzed, hogy csak emiatt a verseny miatt regisztráltam be a twitterre. Apropó mi a fődíj mert csak a cél lett kijelölve.
Seth Rogent??
Jon Heder lesz az!
70 perc alatt eddig 39-en szavaztak rám és kezdtek követni a twitteren, köszönjük!
spamdog, érzem és köszönöm. Persze itt ne állj meg, hanem a közvetlen rokonságodat is kezdd bombázni. Twitter goes mainstream now!
az a baj, hogy így elidegeníted az eddigi követőidet
bodzasfanta, kétségtelen, hogy van egy ilyen hatása is. De ma 10:00 órakor ment ki a kampány, le kell, hogy a kezdeti része csillapodjon.
Nekem a célom a minőségi nanoblogging, you know it, I know it, everybody knows it.
Igazad van. Erre a képre gondoltam eredetileg:
http://www.wildbluffmedia.com/wp-content/uploads/2007/06/knocked_up_poster_header.jpg
Egye fene beregisztrálok twit-re.
Kakadu, köszi. Minden követő egyformán fontos. Nekem is, neked is.
Józsi, követlek újra, hajrá, csak a kontent/zaj arányon javíts plz. Legföljebb beszólok.
Amúgy ki a f*szom az a Doransky és hírbehozó? Doranskyról annyit láttam évekkel ezelőtt Athina blogjában, hogy – a hölgy szavaival élve – “egy légfasz”.
)) A másikat még ennyire sem ismerem.
Mindenkinek megvan a maga kompetencia területe.
Szerencsére Doranksy ma elutazik, Hírbehozó is indulófélben, így van esélyem befutni.
Ehhez a ti segítségetekre is szükség van. A kampánynak robognia kell.
Mindenki hozzon egy csomó followert.
twitter = mémtorrent
nem vagyok az a térítős fajta, de tegnap hintettem: “próbáld ki, bitang jó”
AD: egy geges nyeremény kilátásba helyezése szerintem is sokat dobna a harcikedven! A futóblogos megmérettetésnél is egy “kézzelfogható” jutalom hiányzott ahhoz, hogy a csippet behegesszem a futócsukámba.
Lássa a paraszt (én), hogy PONTOSAN miért lesz jó, ha melléd áll!
A mai napon csak elindítottuk a kampányt. Természetesen még sok mindent fogunk csinálni az elkövetkezendőkben. Addig is brace yourselves és kattogj be engem.
Azoknak, akik még nem vágják, hogy mi a twitter, itt egy jó két és fél perces videó róla: http://dotsub.com/view/665bd0d5-a9f4-4a07-9d9e-b31ba926ca78
Magyar felirattal van.
kovetes megtortent
annak ellenere, hogy a fenykep nagyon elbizonytalanitott
én akkor sem hiszek a twitterben. Józsit meg követem már régóta
HOl kell nyomni? Itt?
Vote!
Na ezzel meg is vagyunk.
Szindbad, twitter.com-on regisztrálj, azt jelöld be angelday usert.
twitter, domináció. jézusom.
egykisbedét nem lehetne esetleg belekérni?
parasztok.
Ez igazán jó szórakozás! Bekapcsolódtam én is! Vajon egy csajszit követne valaki? Itt megteheted: twitter.com/borbnora
Nóra, most már csak engem kéne bekattintanod, nem a Doranskyt. Amúgy jó és értékelendő.
Be vagy kattintva
előnybe vagy, mert Doranskyt már régebb óta követem
Ajjj, de komoly a Napóleonos jelmez, bazzeg!
D “Vote for PEDRO!” Aztán nyomhatod majd a táncot, mint a Napsi a végén a Jamiroquai számra.
Ez az film egy alapmű.
@fapina: követheted bedét is a twitteren
Ja és inkább vagyok paraszt mint fapina
Ne siessetek. fapinához idő kell, ő lassabban lép, tovább ér.
Most már én is follower vagyok, de ez elég unalmasnak tűnik.
Minden bunkózás nélkül, kicsit úgy érzem, hogy a plastik megugrotta a cápát.
@zila,
Angelday egy szeretetéhes kisfiú, aki a figyelmet szeretetnek éli meg – és nem is téved sokat.
de a blogszféra tartalmat, _minőségi_ tartalmat kíván, nem üres locsogást. ehhez nekem drága az időm;
a múltkor Angelday a karottával rendezett nézőfrag-szám kompót – visszautasítom, érted? nem vagyok frag bazdmeg.
drámain esik a plastik szinvonala. az nem tartalom, h’ márvány a nemtudom mi, meg kinaibüfé 12. rész.
lenyűgőzne egy vimeás interjú Czeizel bácsival, h’ a vaginális v. klitorális orgazmus menő.
(érted a czélzást, gondolom)
és utána megszólalna egy szakértő is, egy női szexuálpszichológus. ez téma.
az nem, h’ kiafaszom nominál a twitter picsogásban.
Fátter, bazdmeg, ez a twitteres kép nagyon büntet!!!!:))))) ROFL-copter!!!
fapina
2009. Apr. 24. @ 5:46 pm
Orgazmus ügyben szakértő vagyok, szívesen segítek, elméleti síkon.
Tisztelője
fákk. csak ezért regisztráltam twitterre. mint anno amikor a plörkölésre szólítottál fel. aztán jól otthagytad a júzereket, mint eb a sza(ha)rát…
ha ezt nem respektálod, elindítom az ellenkampányt hírbehozót erősítendő
A twitter kép nagyon ott van! Párom fél óráig röhögött (bocs)
ja, és márványkoptatott farmer rulez
bázz fátter már akkor is büntető voltál nyaktól felfelé!
József, ez így jó lesz?
http://sku.hu
Innen Tát nagyközségből ennyi telik…
Rajtam ne múljon.
http://regenylapok.blogter.hu/337970/eljen_a_kampany
Józsi!
Eddig csak olvasó voltam…
Követünk vazzeh te fogsz nyerni
Józsi azt megtudhatnám, hogy milyen fonttal írtad a vote for @angelday bannereket?
Életünket és vérünket a Plastik-ért és Józsiért!
Na megtettük mi is a magunkét a győzelemhez
http://playstationlive.hu/note/1108
De miért nem tudok magyarul??? megtettük mi a magunkét a győzelemhez?!?! Hát hülye vagyok?
Barnabas: http://www.paratype.com/ustore/fonts/Cooper-Black.htm
Domináció vagy dominancia, édesmindegy, benne vagyunk a harc hevében, Józsi te vagy a nyerő !!!
SPARTANS!! WHAT IS YOUR PROFESSION?!?!?!
WHAAAAAUUUUUU
Oké fiú, holnap bemondalak az estiskola rádióban, hogy kövessenek téged – bár a twitter szerintem ahhoz hasonlatos a neten, ami a mobilnál az MMS, de sebaj, nem az a lényeg, hogy én mit gondolok a twitterről, hogy szeretem-e és hogy látom-e értelmét az sms kommunikáció meghonosításának az interneten, hanem hogy a három jelöltből te vagy az egyedüli, aki valóban blogger az én megítélésem szerint.
zuriste megba, ki keresi a hagjat, hujegyerek? tudnek errol esszezni. faszom meg a faszom 140 karakterbe nyiro. (a huje kapcsad meg nem fogadja el, hogy szonbat, pedig azt ugy kell irni. faszonbatman.)
Hát, nemtom. @KA_Steve pont pár napja kísérletezik ezzel a formával, egyelőre még nem tudom melyik vége melyik. Mindenesetre én roppantul szolidáris voltam mindenkivel és jelöltem mindhármótokat, éljen a kapcsolatok száma. :+)
thedoobiest – Köszi
follow @tapsihapsi
április 28 és május 10 között dokumentumfilmet forgatunk San Franciscoban és környékén. a low budget stábban rendezőként és second unit operatőrként veszek részt. e tevékenységemről valamint az utazásról blogolok majd ebben a két hétben. illetve csipogok is:
twitter.com/tapsihapsi
up nyilvan hivatalbol keresi az optimalis csipogo hangot.
Az nem lehet, hogy senki sem fogja elérni a 2009-et? Elég messze van, lehet le fog állni a követőek növekedése, akkor meghúztok egy alacsonyabb vonalat, vagy döntetlen lesz?
“Francba a saruval. Kövessük a tököt…”:)