Danubius Pirítós

Tegnap reggel vidékre utaztam az öcsémmel, két óra, volt dugó is útfelújítás miatt, így az országos lefedettséggel rendelkező Danubius rádiót, annak is a Pirítós című műsorát hallgattuk.

Teljesen elfogadom, hogy van néhány idióta, kényszeres vihogó műsorvezető, de a tartalmi szerkesztéstől, komolyan mondom, felállt a szőr (a tökömön). A végigvonuló mém Beyoncé koncertjegy sorsolás volt, három számot hívtak, ebből kettő tévedés volt, a harmadiknál jól elpoénkodtak a tárcsázáson.

Elkezdtek beszélni Hajdú Péterről, elismerték, milyen zseniálisan csinálja a médiát maga körül, a folyamatosan gerjesztett hype, sőt, talán még be is szóltak neki (egészen meglepődtem, hogy itt valami elindult), de nem, mert a következő pillanatban bekapcsolták magát Sarka Kata férjét, aki előadta, hogy ő valójában mindig a bulvár körülmények áldozata. Ezt egyébként valóban profin csinálta Hajdú: semmi feszkó, mindenki hülye, hagyják békén, nem fog idegbetegekkel leülni — perelni fog (van valami háttérsztori, ahol valami nő irogat neki leveleket).

Néhány perc idióta röhögés után felhívták Fekete Pákót és megkérték arra, hogy mondja be a telefonba, hogy “Kincskereső Kisködmön”. Szerencsétlen hülye nem tudta kimondani, az hosszú magánhangzókkal problémái vannak, de gondolom már megszokta, hogy rajta röhögnek az emberek és örömmel csinálja. Biztos kap ezért pénzt is a rádiótól, de ahogy nekem Sipos Tihamér megmondta a Balatonnál: “ilyen a kocsmáros mesterség”.

Hétvégén egyébként a Vivicittá futáson belebotlottam Szentgyörgyi Rómeó celeb-fitnessz guruba, aki elmondta, hogy tegnap forgatták a Hal a tortánt Kelemen Annával meg még néhány botrányhőssel. Egy pillanatra elképzeltem, hogy az is milyen jó buli lehetett.

A kereskedelmi mass-media egy nemkívánatos eleme az életünknek. Én magam egyébként sem televízió, sem rádió formájában nem fogyasztom.

Bezzeg a webet! Hírbehozó lebicajozik a Svábhegyről bukó nélkül! Aztán az IWIW nem bírja a loadot! Bede Márton linkel a tarzan üvöltés kottájára! Szalóki Robinak megjött a lakata! GRILLPARTI A VIRGÓBAN!

Márvány

Többen tudni vélik, hogy a remélhetőleg nyáron részletesebb bemutatásra kerülő, eddig még csak érintőleges információkat tartalmazó, új Macintosh operációs rendszerben felvarrt grafikai felület fog futni, aminek belső kódneve a Marble.

Vizuálisan semmit nem lehet tudni róla, sőt, biztosan azt sem, hogy egyáltalán lesz-e ilyesmi. Két dolog viszont egészen bizonyos: az első, hogy az Apple által kiadott, fejlesztőknek szánt developer seedekben minden grafikai felület a régi típusú. A gombok és scrollbarok gyakorlatilag érintetlenül maradtak 2000 óta, ez volt a nagy sikerű “Aqua” grafikai stílus. A másik dolog pedig az, hogy az iLife alkalmazásokban felütötte a fejét valami.

John Gruber az alábbiakat mondja szabad fordításban:

“Az évek során többször tippeltem ezt, eddig mindig tévesen, de egyszer majd igazam lesz: ideje lenne az eredeti ‘Aqua’ felhasználói felület utolsó csökevényeinek is menniük.”

Gruber aztán arra tippel, hogy iTunes stílusú “valami” lesz majd az új felület. Abban mindenféleképpen egyet tudok vele érteni, hogy a scrollbar és a gomb még kilóg ebből az “unified look”-ból, amit jelen pillanatban a Leopardban látunk. Egyszerűen nem illik oda. Értelemszerűen megtartották még egy darabig, de stílusidegen.

Az iTunesbe, illetve az iLife alkalmazásokba viszont átszivárgott már egy új scrollbar, ami ugyan a unifiedhez méltóan “lapos”, viszont elég homokos és, hát mi tagadás, gagyi:

Ez látható például az iTunesben és az iPhotoban is, de a Pages sablonválasztó képernyőjén is hasonló a scrollbar, csak éppen magában a dokumentum ablakban nem ilyen. Az embernek az az érzése, hogy visszahozták a brushed metalt valami nem konzisztens formában.

Március 19-én, pontosan egy hónappal ezelőtt egy érdekes poszt került fel a Safari böngésző motorjának fejlesztői weblogján, a Surfin’ Safarin: a legújabb Webkit buildek ugyanis támogatják immáron a “stílusolható” (ejj, de csúnya szó) scrollbarokat.

Gyorsan álljunk is meg egy szóra, ne lépjünk tovább: nem a dokumentum ablak stílusát lehet átdizájnolni, mint annak idején az Internet (sz)Explorer alatt, hanem csak az overflow részeket, listboxokat, legördülő menüket és beviteli formokat. Ezáltal lehetőséget kapnak a weblap fejlesztők ahhoz, hogy a dizájnjukba illesszenek OS specifikus részeket. Hyatték készítettek is egy mintát, így néz ki:


Élesben is kipróbálhatjuk, ha Safari 4 bétával megnézzük ezt az oldalt.

Hohó! Ez pontosan olyan, mint a marble tippünk! Sőt, jobb. Nézzük csak meg nagyobban:

Az “új” scrollbarok nagyon hasonlítanak az iTunes elődjeikhez, viszont szebben kidolgozott a görbület, illetve kaptak egy 2009-ben Apple-nél oly divatos 1 pixeles fehér csillanást is. A nyilak is változtak.

Számomra egyértelmű, hogy ebben a fejlesztési folyamat következő részét látjuk magunk előtt. Mivel most április vége van, feltételezhető, hogy ezek a scrollbarok kerülnek majd bele a dobozos termékbe is. Én annak idején biztos voltam benne, hogy az iTunes láthatóan rosszul kivitelezett scrollbarjai nem állják meg a helyüket. Ebben viszont látom a potenciált. Nem forradalmi, mint annak idején az Aqua volt, viszont nem is csúnya: megállja a helyét a scrollbarok közt. Aki pedig arra lenne kíváncsi, hogy a gombok hogyan nézhetnek majd ki a Snow Leopardban, az nézze meg, mit használnak ma az OS egyes új fejlesztésű részeiben. Itt van például a Time Machine:

Ezeket a gombokat az új iWork és iLife alkalmazásokból is ismerhetjük már. Van checkbox változatuk is.

A vicc a dologban az, hogy már ma láthatóak azok a felületi grafikai elemek, amik majd egységesen jelennek meg a következő OS-ben.

Én személy szerint nem bánom, hogy eltűnik az Aqua végleg. Szép volt, jó volt, de ez a metafora már egy régi darab. Énekszó köszöntse az újat.

Kínai gyorsbüfé (Kőbányai út)

Szerettem volna misztikus dologgal indítani ezt a bejegyzést, valami olyasmivel, hogy találtam egy nyomtatott papírfecnit a fűben, amin csak az alábbi szöveg állt:

Ennek hatására kerestük fel a város legjobb kínai büféjét.

Sajnos a való élet sokszor nem ennyire filmbe illő, mert a város legjobb kínai büféjéről már többen írtak előttem. A kispadon és a chew.hu-n is volt már benyomás róla, illetve a Wang mester konyhája posztom hatására jelent meg a kommentek között Chei hozzászólása, ő linkel a fenti képen levő idézet forrására, Ekker Józsi pedig elment a helyre és előkóstolta, itt ír róla.

Kianekék csatlakoztak hozzánk, autóval parkoltunk le az Orczy téren, aztán gyalog közelítettük meg a helyet a Kőbányai úton, így kell elképzelni:

Kianek másra számíthatott, mert belépésünk után azonnal kifordult a helyről és egy közelben levő illetőt kérdezett arról, hogy van-e itt másik kínai büfé, mert nem hiszi el, hogy képes voltam bazmeg ide elrángatni. (Akkor még nem értette az egymásra linkelő blogok erejét.)

Teljesen jellegtelen bejárat, kicsi, egyszerű, a Magyarországon levő kínai büfékhez képest még sokkal lepattantabb. A pultot szemrevételezve viszont látható az azonnali eltérés: itt nem csirke van édes szósszal, meg mogyoróval, hanem malacfülek, húsos gőzgombócok, csirkelábak kazalban és hasonló vad dolgok. Eltartott néhány percig, mire magunkhoz tértünk és rendeltünk.

Kezdésnek néhány húsos gombócot kértünk, ez tűnt a legegyszerűbb kajának. Mindenki megkóstolta, láttuk, hogy finom, aztán meg is jött a kedvünk a többihez. A legjobb módszer a másolás: ki kell figyelni, mit esznek a törzsi arcok és egyszerűen olyanokat kell rendelni. Mi üvegtésztát ettünk, én pedig megpróbálkoztam egy rákos levessel. A fiatal pultos gyerek ajánlotta az olajos, csípős szószt, ezt minden ételre gazdagon öntöttünk, még a levesbe is.

A leves nagyon finom volt, ezt a tulaj ette, benne néhány rák, egy-két polipdarab, zöldségek, tészta — ennyi. Aki elfogyasztja a teljes adagot, garantáltan jóllakik vele. Megjelent a pultos fiú is, ő a következőt ette:


Rizs, tofu, zöldségek kis pohárban. És ez tényleg nem bonyolultabb ennél.

Annyira belejöttünk az evésbe, hogy kértünk még egy levélbe csavart rizses szalonnát is (ez inkább érdekesség volt), Kianek pedig, immáron robogva, rendelt egy adag kacsanyelvet is. Linda ebből nem volt hajlandó enni, mondván, “ki tudja, miket nyalt meg az a kacsa”, mi viszont pálcikával nekiláttunk. Érdekes módon csontos. Azt hinné az ember, hogy zúza típusú dolog lesz, de nem, kevesebb a hús és mindegyikben van csont. Valaki megkérdezte, hogy akkor ehhez mennyi kacsa kellett, de a kínaiak elintézték annyival, hogy “egy kácá egy nyelv”.

Fotózástól igazából elzárkóztak a helyiek, így csak kevés anyagot sikerült készíteni. Roppant finomat ettünk, igazi házias ízek és egyszerű ételek. Aki jó kínai kosztot akar fogyasztani, mindenképpen ugorjon el az Orczy térig. Pontosan olyan volt az élmény, mintha elmentünk volna Kínába és ott betértünk volna az egyik kifőzdébe. Akinek ez a büfé nem jön be, az inkább ne is menjen Kínába.

Nem kell extra dolgokat várni, viszont a magyar kínai büféztetés tengerében igen jó színfolt ez a kifőzde. Egy szelet Kína.

Kínai gyors büfé (Gui Xiong Kft.)
Kőbányai út 21.
árak: egy étel 7-800 forint

Szenzációs hétvége

Gyakorlatilag a teljes szombatot és vasárnapot (na jó és a péntek estét is) olyan aktivitásokkal töltöttük, amit kizárólag offline lehetett művelni. Hihetetlen volt. Nem kell nyaralni menni, nulla forintból fantasztikusan tudjuk magunkat érezni.

Igen, ez a Yes Man. A film egy Jim Carrey gagyi is lehetne tulajdonképpen, de én még idézgetni fogom itt éveken keresztül. A #yesman érzés egy olyan dolog, vagy idegen szóval stoke, amikor az ember azokra a dolgokra “igen”-t mond, amiket amúgy nem lenne kedve csinálni. A kör végén pedig ott tart, hogy csak vigyorog, mennyire hihetetlen dolgok történtek vele.

Pénteken este elmentünk Karotta öregautó kiállítását megnézni. Kb 10 órára értünk ki, melósként elég fáradtan (előtte péntek esti randi a kedvenc helyünkön). Ettől függetlenül tök jó és érdekes volt, Karotta végigmesélte az egészet nyugodtan, egy csomó autónördöt is láttunk, meg jó verdákat. Winkler, mint megtudtam, vett magának egy első generációs amerikai Mercury Cougar 302-es autót, olyan, mint ez, csak éppen bézs színű:

Szombaton kirobogtunk a Tabánra (-ba?), heverésztünk a napon, olvastunk a füvön, aztán Kianekékkel elmentünk a város legjobb kínai büféjébe (poszt érkezik!!), utána pedig csavarogtunk. Felmentünk hozzájuk egy tiramisura, aztán kimentünk a tetőre (#yesman):


a képen középen Kianek látható, mellette a kémény tövében Linda

Folyamatosan söröztünk, kiültünk például a Krúdy térre, aztán a Szimplában csináltuk ugyanezt. Este annyira fáradtan és aktívan értünk haza, hogy már nem volt erőnk tovább menni.

Vasárnap aztán reggel fél 10-re kinn voltunk a Margit Szigeten és lefutottuk a Midicitta futóversenyt (útvonalam a Garmin Connect-en). Utána még lófráltunk és napoztunk a természetben. Pontosan olyan volt, mint ennek a futásról készült grafikonnak a színe:

Vasárnap délután jöhetett a 22 spamnyi időt felölelő nap.

(szponzor) nyugdíjasleszek.hu

Heti támogatónk ezen a héten is a nyugdíjasleszek.hu, egy pénzintézet tudatosan elhelyezett és olvasóinkra célzott nyugdíj előtakarékoskodási programja volt. Felhívásuk szerint az embernek már jóval a nyugdíj korhatár előtt el kell kezdenie megtakarítani. A magánnyugdíjpénztári alapunkba, ami minden bejelentett munkavállaló használ, csak a fizetésünk bruttó 8%-a kerül bele. Ha ez nem lenne elég, akkor lehet célszerű önkéntes nyugdíjpénztári tagságot vállalni, ami egy állam által támogatott megtakarítási forma. Ebben mi döntjük el, mennyi tagdíjat vállalunk (megtakarításaink kamatadó mentesek), és az előbbiek alapján a befizetéseket az állam 30%-kal kiegészíti.

Amint a múlt héten azt is megtudtuk a hozzászólások közt, hogy nem ugyanaz az önkéntes nyugdíjpénztári számla és a nyugdíj előtakarékossági számla.

A Plastik médiát ezen a héten a nyugdíjaszleszek.hu támogatta. Köszönjük.

Legyél sztár a weben

Ashton Kutcher (@aplusk) és a CNN breaking news (@cnnbrk) a két legnagyobb twitter követővel rendelkező felhasználó, fej-fej mellett mentek itteni idő szerint az 1 millió twitter felhasználó felé vezető úton.

Magyar idő szerint 8 óra 14 perckor megtörtént az esemény a Ustream-en, a csúcsponton velem együtt mintegy 17,5 ezer szimultán felhasználó nézte a videót. Ashton és Demi Moore (meg néhány arra lófráló arc) a Ustream-en Atlantából streameltek (igen, azon a Ustreamen, ahonnan a Virgós munkatársak naponta bejelentkeznek és aminek magyarok a backend fejlesztői — a Ustream hibátlanul szórta az eseményt egyébként ekkora load mellett is).


Kutcher örül, az idősödő Demi Moore pedig a Plastik média szerkesztőjére néz

Kutcher, mert megnyerte a versenyt és maga is Mac felhasználó, pukkantott egy pezsgőt és arról a közhelyről beszélt, hogy a web letörte a tradícionális médiát. Sweet hypocrisy: közben ostoba módon elárulta azt is, hogy az EA állt mögötte, aki ráugrott a témára és támogatta a dolgot (nomeg a maga módján TechCrunch és Kevin Rose).

Érdekes módon a twitter nem látott 1 millió követőt még eddigi életében és rá jellemző módon picit köhécselt is, ezeket muszáj volt lefotóznom:


Persze a magyar coderek jobbak az amerikaiaknál, hehe.

A twitter hype tovább száll, Larry King is fenn van már a twitteren (@kingsthings), Ashton pedig a holnapi Larry King Live vendége lesz a CNN-en. A CNN egyébként teljesen korrektül gratulált Ashtonnak twitteren, sőt, lehozta, mint breaking newst:

Hovatovább a honlapjukon is “breaking”:

Kutcher az alábbi szavakkal mondott nagyokat a twitter fejlesztőinek, miután Oscar-díj átadó módra mindenkinek megköszönt (korrekt módon, teszem hozzá): “You guys created a platform that will change the face of the media.”

Számomra érdekes ebben az egészben, hogy Ashton Kutcher is ugyanazt a kólát issza, mint bármelyikünk és az eseménnyel egy picit magunkat is közelebb érezzük magunkat a tűzhöz. A hollywoodi sztárok és a média gépek is mind ugyanúgy, ugyanott twittereznek, vannak jelen, ustreamelnek és élnek.

@angelday reporting for Plastik media

Mentsünk másként

Az elmúlt években az alábbi módon “verziózok le” minden kiadott, vagy nem kiadott, munka, vagy privát dokumentumot: FILENÉV_ÉÉÉÉHHNN.KIT — vagyis fajlnev_20081129.xls

Egyszerűen a file végére oda kell biggyeszteni ezt a tag-et, máris sok mindent elárul róla. Ezen túlmenően azonnal egy második (n-edik) példányt is elmenthetünk ugyanabból a nevű fileból. Ha egy nap több verziót készítek, egyszerűen utána dobok még egy sorszám tag-et is, vagyis fajlnev_20081129_2.xls lesz belőle.

Bizonyos esetekben a dátummal kezdem az elnevezést, így a név szerinti sorrend is azonnal helyes eredményt mutat. Vannak alkalmak, amikor hasznos. Időnként valami kulccszót is hozzáillesztek még, hogy egyértelmű legyen, a verzió mit takar: fajlnev_banknak_20081129_2.xls

Hogy miért? Idővel rájöttem, hogy elegem van azokból a fájlokból, amik “új 2.psd”, sőt, “új 21.psd”, illetve “új 221 jó.psd” néven futnak. Informatikai pályafutásom során évente rengeteg ilyen megnevezésű állományt gyártottam és kaptam. Két nap múlva egyikről sem tudtam, micsoda. A dátum már sokat segít, de a kulcsszavazás is jó ötlet lehet.

Ha tehetem, az emailen küldött változatokat mindig leverziózom.

Egy baja van: csinálni kell. Igényesnek kell lenni, nem sajnálni az időt. Mentsünk másként, megéri.

UI: Ja, és space helyett underscore!
UI 2: Ékezeteket elfelejteni!

Bajnai kormány és benne Oszkó Péter

Fogalmam sincs, minek mennek az emberek politikusnak. A politikus nem lehet jó ember, annak a napjai meg vannak számlálva. Tóta W. Árpád és Bede Márton fogja megmondani, mekkora hülye. Meg a HVG, bár az sokkal mérsékeltebben.

Az igazság az, hogy én magam is eljátszadoztam a politikusi karrier gondolatával a reggeli zuhanypermet alatt. Arra jöttem rá, hogy örömmel tennék én jót, de két dolog megakadályoz ebben: egyfelől a sok vastagtokájú seggfej, akik már régóta hatalmi pozícióban vannak és mindenkit megfúrnak, aki nem alájuk tagozódik be, másrészt pedig maga a Nép, aki, nagy tömegben vizsgálva, hülye.

Szóval oda jutottam, hogy hiába találnám meg a Megoldást, nem tudnám keresztülvinni, mert lehetetlen. Ez egyébként az életben is igen gyakran jelen lévő probléma. Amíg gyerek voltam, azt gondoltam, hogy a megoldáskereséssel kell foglalkozni, és amikor az megvan, mindenki boldog lesz, mert megtaláltuk a megoldást. Sajnos a valóság nem ilyen. A megoldás csak a beugró a végighezvitel rögös útján.

Azt szokták mondani, hogy igen ám, de a Hatalom, az nagy úr. Ezért mennek politikusnak az emberek, ezért vállalnak tisztségeket, hogy ők írják a törvényeket. De most elkalandoztam.

Oszkó Pétert, a leendő pénzügyminisztert személyesen is ismerem. A nálam négy évvel idősebb figurával még az iNteRNeTTo (vagy talán már Index?) idejében készítettem interjút. Én akkor 20-21 éves lehettem, ő 25. Hosszabb haja volt, fagylaltot ettem, miközben jegyzeteket készítettem. Akkor még úgy nézett ki, hogy a Nyírő András vezette fogatban újságíró leszek. Bár szerintem csak volt egy szar téma, amit senki nem akart megcsinálni.

Franc tudja, nem emlékszem már rá, lényeg az, hogy felvettem hangra az egészet, aztán begépeltem és megszerkesztettem. Átküldtem Oszkónak, aki visszaküldte, hogy a nyugdíjrendszer nem felosztó-kidobó, hanem felosztó-kirovó (a befizetett járulékokkal mindig az adott időszak nyugdíjait fizetik ki).

Oszkóról már akkor az a benyomásom alakult ki, hogy a csávó a nettó szakmai információ. Nem csinál semmit, nem beszél mellé, viszont mindent tud azokról a témákról, amik az embert kevéssé érdeklik. A cikkem megjelent, én átmentem dizájnernek, az újságírói karrierem megszakadt.

Ugorjunk egyet az időben, talán tavaly, vagy két évvel ezelőtt elmentünk Kianekkel egy lízingcég ügyféltoborzó teadélutánjára. Ez a lízingcégeknél úgy néz ki, hogy meghívnak cégektől embereket, nem túl nagy létszámban, hosztessz csajok, kávé-tea-szenya-süti, átrium (!), néhány szakmai előadás, meg persze cégismertető. Elköltenek rá egy kis pénzt, szét lehet nézni, megismerni a lízingcéget. Ilyenkor készítenek valami szakmai programot is. Na, ezen a fórumon találkoztam Oszkóval ismét.

Akkor már a Deloitte vezérigazgatója volt és az adórendszer változásairól tartott egy előadást. Mondanom sem kell, a legjobb előadás volt. Feszes, pontos, tényleg a vállalkozó szemszögéből mondta el, mi a fasz van, hogyan, meddig, merre kell lépkedni, mire kell vigyázni, mit lehet tudni biztosan, mi várható stb. Emlékszem, mennyire tetszett és sokat jegyzeteltem is. Oszkó egyébként meglehetősen retardáltan beszél, alig nyitja ki a száját, egyfajta pénzügyi Gollum.

Most pedig az alakuló kormányba is bekerült Bajnai Gordon mellé. Ez már egy fiatalosabb generáció, de ha visszaolvassuk a poszt elejét, és elfogadjuk annak igazságtartalmát, akkor mind Bajnai, mind pedig Oszkó hülye.

Vagy éppenséggel ők megpróbálják, Józsi, te, meg egy videojáték nyomogató kis hülye blogger maradsz.

Függöny.

Super Mario Bros DS — vége!

Jelentem, végigjátszottam a húsvéti szünetben a New Super Mario Bros DS-t 100%-ra — ez ritkán mondható el bármilyen játékról esetemben. Tavaly nyáron már befejeztem a játékot, de akkor csak végigjátszottam a pályákat és megcsináltam az utolsó kastélyt.


A Plastik média szerkesztője ezen a felvételen a frankfurti pályaudvaron ücsörög, mellette egy doboz kínai kaja. A játék itt kivételesen nem Mario, hanem a Wolf 3D. 🙂

Most viszont, hála a repülőtereken való tétlen időtöltésnek, sikerült megcsinálnom 100%-ra a játékot, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy minden pályán megkerestem a 3 “star coin”-t. Ez néhol rémesen egyszerű, néhol pedig szörnyen idegtépő foglalatoskodás. Az utolsó 5 csillagból kettő elképesztően szemét volt. Az egyiket például kizárólag úgy lehet megcsinálni, ha a pálya legelejéről indulunk, mert ha a “karótól” kezdjük újra, akkor a megfelelő lift nem lenn, hanem fönn lesz.

Volt egy olyan csillag, amin konkrétan egy órát gyakoroltam. Egy teljes órát! Ültünk a frankfurti reptéren, körülöttem mindenféle laptopon emberek gépészkedtek, én pedig ütöttem a Mariot. Linda elment valami duty-free vadászatra, én pedig pixelről pixelre megismertem és begyakoroltam a pályát, hogy meg tudjam csinálni a csillagot.

Olyan kérdésekre kerestem a választ, mint hogy mikor jön a lávabogyó, hova kell állni és mikor ugrani, hogy pont jól jöjjön ki. Szerintem a teljes játékkal több 10 órát eltöltöttem. Ugyan 8 világ van benne (ebből 2 világ elő se jön alapból, úgy kell kikommandózni), viszont tökéletesre főzni igazi kihívás.

Ha valaki maximumra akarja megoldani a játékot, akkor rengeteget kell dolgoznia rajta. Viszont csak ekkor jön elő az a játéktervezési szépség, amivel gyakorlatilag egy energia nívóra kerülhetünk a készítővel. Nem tudom, kinek volt meg az az érzés, amikor benne van, és jön egy rész, amin, mint hordozón keresztül, érezni, hogy az ismeretlen japánnal egy gondolati síkon vagyunk — ebben az állapotban szinte meg tudnánk érinteni az AGYÁT. (Döbbenet!)

Kis csalódás volt a vége, mert nem kapunk semmi extra megnyerés képernyőt, csak egy mini animációt és kis grafikát, meg csillagot a címképernyőre. Ezeket le is fotóztam és kiragasztom ide!

Luxembourg: erdős város, nem laknak sokan, egy nap alatt bejárható, dimbes-dombos. Érdemes viszont a városból kimenni és elmenni Vianden-ig, ahol van egy kastély. Erről készítettem ezt a felvételt:

Üdv Luxemburgi Nagyhercegségből!

A “hülye magyarok” széria folytatásaként bejelentkezünk Luxembourgból, ahol ma egész nap a várost jártuk:

Nem hosszú szünet, négy napos, ebből az első és utolsó nap utazgatunk (Frankfurtig repülővel, onnan bérelt ötajtós kocsival — esküszöm, így volt a legolcsóbb). A Malévval jöttünk, annyira jó volt kajálni a repülőn, a sok fapad után felemelő érzés rágni a szendvicset, inni a narancslevet és teát. Első nap egészen pontosan 12 órát aludtam, a téli szünet óta nem voltam szabadságon.

(szponzor) nyugdíjasleszek.hu

Heti támogatónk a nyugdíjasleszek.hu, egy pénzintézet tudatosan elhelyezett és olvasóinkra célzott nyugdíj előtakarékoskodási programja. Felhívásuk szerint az embernek már jóval a nyugdíj korhatár előtt el kell kezdenie megtakarítani. Kitérnek rá, hogy a magánnyugdíjpénztári alapunkba (ami minden bejelentett munkavállaló használ) csak a fizetésünk bruttó 8%-a kerül bele, ami még mindig nem elég kövér.

Éppen ezért célszerű önkéntes nyugdíjpénztári tagságot vállalni, ami egy állam által támogatott megtakarítási forma. Ebben mi döntjük el, mennyi tagdíjat vállalunk (megtakarításaink kamatadó mentesek), és az előbbiek alapján a befizetéseket az állam 30%-kal kiegészíti.

A modell tehát annyi, hogy havonta egy előtakarékoskodási számlára pénzt utalunk. Nem ástam bele magam a dologba mélyen, de annyit tudok róla, hogy mindig be kell fizetni az összeget (szaknyelven: alá kell pakolni), a pénzintézet forgatja (ezerféle pénzügyi termékben, de ezt mi is kiválaszthatjuk) és nincs lehetőség exit-re. Ez tehát csak a hosszú távú megtakarításaink lehetnek. Roppant fontos kitétel.

Egyik haverom svéd anyja csinálja ugyanezt odaát, van valami netes felülete és ott mindig áttolja más pénzügyi termékbe az eddigi megtakarításait. Így ráadásul megsokszorozhatja a pénzét is, nekem büszkén mutogatta tavaly nyáron, mennyi zsét csinált.

A Plastik médiát ezen a héten a nyugdíjaszleszek.hu támogatta. Köszönjük.

Szipu

Az Indexen ment le ez a négy részes mini dokumentumfilm egy szipus családról. Döbbenetes, megrázó és nyomasztó.

1. “A szipu jobb érzés, mintha egy nővel lefeküdnék”

2. “91-es ólommentes benzinnel kezdtük”

3. “Minden ember másképp hal meg ettől”

A császármorzsa esete

Tegnap vásároltam ebéd után a menzán két adag császármorzsát (Kaiserschmarnn, németeknél az igazi — én mondom). Gondoltam, este majd elmajszoljuk az asszonnyal a film előtt.

Más történt.

Otthon izgatottan bontom a zacskót, mind a kettőben sültburgonya, szalmakrumpli, McDonalds van. Természetesen összecserélték a zacskókat, az alufólia miatt meg nem lehetett észrevenni a különbséget.

Ma is mentem a menzára, persze kimutatták, hogy én vagyok a hunyó, hiszen a kasszánál a krumplik voltak, míg az én kajám a pulton hevert. Még azt is elmondták, hogy rohantak utánam, de basztam ott lenni. Hát ilyen az élet! Thug life! Persze odaadták a tegnapi kaját, amit átvettem és megebédeltem.

Az alábbi beszélgetésbe kapcsolódunk ezen a ponton:

Józsi: – Gondolkodtam a dolgon. Önök szerint én voltam a hibás, én nem emlékszem rá, de elfogadom. Hadd fizessem ki a jussom!
Ica: – Nem kell a pénzed. Egyszer hibázhatsz. Kétszer nem.
J: – Tudom, második alkalommal levágják a tökömet.
I: – Nem. Csak azt, ami előtte van.
J. – Akkor mégis inkább kifizetném a krumplit.

Józsi és Ica el. Függöny.

Most pedig vissza mindenki Twitterezni!

Frost/Nixon (2008)

Címe alapján reménykedtem, mondom, reménykedtem benne, hogy nem Nixonról szóló film lesz, mert eddigi életem során egyet sem tudtam végignézni. De ott volt benne a “Frost” tag, meg az a perjel, no akkor bizonyára nem Nixon film. Pedig az.

Már az elején archív felvételekkel, meg “Watergate” szavakkal indul, na, az ilyen kezdésekkor szoktam elveszteni a fonalat és érdeklődést. Szerencsére megvártam, míg beindul az érdemi rész és egyáltalán nem bántam meg.

Ezen a filmen sem végeztem háttértanulmányt, így utólag ért a meglepetés, hogy az a Peter Morgan írta, aki korábban a Queent is, illetve a Last King of Scotland-et. Mindkettőt láttam és mindkettő tetszett is. Ron Howardot rendezőként nagyon bigshotnak éreztem ehhez a filmhez, de egyáltalán nem csinált belőle szart, sőt, hozza azt a fajta minőséget, amit a stúdiók elvárnak. Jó iparos ember, na.

Sokan azon nyavalyognak, ha erről a filmről van szó, hogy történelmileg nem pontos. Elvégre megtörtént eseményeket dolgoz fel, David Frost angol televíziós interjú sorozatát a megbukott Richard Nixon amerikai elnökkel. Ez van dramatizálva, illetve itt-ott fókuszáltan elénk tálalva. Szerintem ez egyáltalán nem baj. Teljesen hiteles tud maradni a filmben mindenki, sőt, addig mennék, hogy azt mondom, szinte sok helyen nem is mozit látunk, hanem valamiféle dokumentumfilm-félét.

Hozzátartozik ehhez nem kis részben az, hogy Michael Sheen (Frostot alakítja, a Queenben pedig ő volt Tony Blair) és Frank Langella (Nixon) bitang jó alakításokat hoznak. Kettejük közül is Langella viszi el a show-t, hihetetlen pontosan formázza ki a karakterét.

Volt egy dolog, amit nem értettem, de az is lehet, hogy koncepcionális: Nixon és Frost közös szereplésükkor Frost egyértelműen alulmarad mindig. Csak vigyorog, semmit nem tesz hozzá. Teóriám szerint nem hiba ez, hanem azt kívánták érzékeltetni, hogy Nixon mekkora benyomást tesz a tévés csávóra. Helyenként már-már zavaros, talán egy kicsit el is túlozták.

Hasonló az élmény egyébként a korábban már ismertetett Doubt című filmhez, ami szintén egy színdarabból készített mozi. A film után az embernek kedve lesz fact checkelni, az ilyen élményeket keresem általában.

Pontosan ahogy ott, itt is működőnek, magával ragadónak éreztem a végeredményt. Remek film lett, ötös, mindenkinek.

K: Te Józsi, Nixon egyébként annak idején hogy mondott le?
V: Írásban.