WELCOME, WIRED. WE CALL THIS LAND “INTERNET”
Érdekes olvasmány a Boing Boing Gadgets-en Joel Johnsontól, aki arról ír, mi a Wired print kiadvány hozzáállása az online tartalomhoz. Arról számol be, hogyan építették fel a Wired online stratégiáját megsokszorozva a számokat, aztán eltelt egy kis idő, és kiderült, hogy a Wired print kiadvány hirdetési bevételei mintegy felére zuhantak vissza. Johnson végkövetkeztetése az, hogy az online tartalmuk fejlődik veszettül, az újság bevételei zuhannak, tehát át kéne térniük a netes üzleti modellre.
Távol álljon tőlem, hogy ennek elemzésébe belemenjek, mert nem értek és nem is akarok érteni hozzá, az online/offline téma meg amúgy is régi csont. (Bár két zárójeles megjegyzés: [1] szerintem a print kiadványt mindenáron meg kéne tartani még akkor is, ha a sikeresen értékesített/átalakított online keresztbefinanszírozza a printet, [2] print nagyon jó terjedelmesebb olvasgatáshoz.)
Egy dolog viszont megütötte a szemem a cikkben:
Then the magazine folks stepped in. (…) It’s not unusual for print journalists to look down at online writers (…)
Ezzel a jelenséggel magam is találkoztam már. Valamiért tényleg az van, hogy létezik az újságíró szakmának, így Amerikában is, egy rétege, akik az online írókat lenézik. Nem fogadják el őket hiteles és kompetens személyeknek, a print az isten, blog az, ahol utólag is lehet szerkeszteni, nincs lapzárta stb.
Mindig zavartan állok a jelenség előtt, ha ilyesmit tapasztalok, pedig rém egyszerű a magyarázata: ha az ember találkozik valami újjal, jobbal a saját kompetencia területén, amihez neki nincs egyenes ági köze, akkor belép egy reflex, ami előidézi az ún. “pöcsfej” attitűdöt. Ez egyébként mindig az egyén görbe tükre.
Nekem saját magamnak is voltak ilyen körei. Amikor elkezdtem az ún. “webdizájner” szakmát azt hittem, én vagyok a legjobb dizájner és mindent tudok a piacon. Aztán láttam nálam fiatalabbakat, agilisebbeket, jobbakat és elkezdett valami ott benn szúrni. Egészen addig, míg rá nem jöttem, hogy a saját korlátoltságom szúr és voltaképpen a hozzáállásom rossz a dologban.
Át kell pedig tudnunk emelni magunkat ezen a szinten. Örülni kell tudni a másik ember eredményének, megbecsülni és értékelni a munkáját még akkor is, ha a mi piacunkon/kompetenciaterületünkön van. Ha versenytársról van szó, az csak a kihívást erősíti.
Aki ugyanis negatív, savanyú, cinikus, lenéző hozzáállást tanúsít (nehéz egyébként belülről észrevenni), az általában az ún. “pöcsfej” annak ellenére, hogy ő saját magáról azt hiszi, voltaképpen a legnagyobb főnök a kérdésben.
Kicsit letértem a Wired online-tól, de ez csak elindított bennem egy gondolatot.
Függöny.
ant
Első!
airween
“…akkor belép egy reflex, ami előidézi az un. “pöcsfej” attitűdöt. Ez egyébként mindig az egyén görbe tükre.”
Ez óriási, briliáns megfogalmazás
Sziebig Péter
“pöcsfej” attitűd
mától kötelező használni!!!!
credit
novicsok
Lécci lécci az “un.”-t írd “ún.”-nak…
turista
Grétsy László jelenti: “tanusít” helyett ajánlott a “tanúsít” használata.
Mellesleg szerintem bizonyos mértékben jogos az idézett egyén mondandója. Engem például nagyon irritál a legtöbb megmondomatutit.blog.hu és egyéb “minőségi” domaineken munkálkodó személy, akik közül nagyon sokan újságírónak képzelik magukat, miközben egy értelmes magyar mondatot képtelenek összehozni, a szövegük pedig az esetek nagyrészében inkoherens fröcsögés.
angelday
novicsok, turista, javítottam. Persze az sosem baj, ha mailben külditek be a helyesírási korrekciókat, hiszen minden ilyesmit örömmel veszek és javítok. Senki sem tökéletes.
turista
Józsi, nem azért szóltam, hogy b@sztassalak, hanem még régebben volt egy postod a helyesírásról meg az azzal kapcsolatos megjegyzésekről.
angelday
Nem gond, csak van egy törekvésem, hogy ezt a kommunikációt email csatornára terelem hosszabb távon.
turista
Elnézést a helytelen kifejezésért. Legyen inkább piszkálódás.
ikea rekamié
angelday@twitter: “Az megvan, amikor Windowson le akarod fotózni a videós ablakot és egy fekete kocka lesz a helyén? Na, ezért váltottam Mac-re.”
Kétféle rajzolási mód van Windowson: szoftveres és hardveres. Szoftveres rajzolásnál a képet összeállító utasítások az általános célú processzoron, a cpu-n hajtódnak végre. Ilyenkor a videokártyán lévő speciális memóriaterület, az ún. framebuffer tartalmazza a képernyő teljes tartalmát. Ha csinálsz egy képernyőfotót, a framebuffer tartalmát fogod látni. A másik típusú rajzolás akkor lehetséges, ha a videokártyád tud hardveres gyorsítást. Ez azt jelenti, hogy ha valamelyik program pl. 3d-ben akar rajzolni, az operációs rendszer egyszerűen letolja a kérést a videokártya illesztőprogramjának, mert a grafikai feladatokat sokkal gyorsabban végre tudja hajtani a videokártyán lévő gpu. Ilyenkor az eredmény nem kerül be a framebufferbe, hanem menet közben áll össze. A videolejátszás is hardveres gyorsítással történik, ezért látsz a helyén fekete foltot. A videolejátszóban, vagy a Control Panel/Display/Settings/Advenced/Troubleshoot panelen húzd le nullára a hardveres gyorsítást, így a rajzolási műveletek átkerülnek a cpu-ra, a video képe meg bekerül a framebufferbe.
misran
És akkor a “pöcsfej” printesek bulijába betoppan egy kódexmásoló. Már éppen kezdi elbízni magát, amikor befordul egy fotel a sarokban, amiben egy -Atya Ég!- kőtáblavéső ül. ÁÁÁÁÁÁ
kiramitsa
@angelday-nek igaza van, jobb az ilyet emailben jelezni. Az egyik gawker media blogon pont most volt erről egy post, hogy a typo-kat és a helyesírási hibákat lehetőleg emailben írják meg a szerzőknek, és ne a kommentben oktassák ki a post megalkotóját. “Humanum errare est”
Egy blogról van szó, és nem print médiáról, elsősorban a tartalom a lényeg, és nem a pontos nyelvtani szőrszálhasogatás.
Végezetül pedig egy kis videó az elsőzésről, amit szintén hanyagolni kéne, mert gáááááááz:
http://www.collegehumor.com/video:1903752
kiramitsa
érdemes lenne valami normális kommentelő kultúrát megteremteni, ez pl. lehetne az alapja:
http://lifehacker.com/software/top/special-lifehackers-guide-to-weblog-comments-126654.php
ant
Jól van na, basszatok le, hogy elsőztem egyet. Sok évnyi plastik olvasás után a tegnap reggeli kómában viccesnek találtam. Pont azért, mert itt sosem szoktak/tunk elsőzni… Cserébe kívánhattok nekem sünt, meg baccpapucsot
speed
kezdem azt hinni h tenyleg igazad van a pocsfej-kerdesben, sajnos magamban is találok ráutalo jeleket az elet bizonyos teruletet tekintve. Persze mindemellett még mindig vannak olyanok, akikre en ugyan kicsit sem irigykedek, csak egyszeruen _tényleg_ pöcsfejek
Tyler
A Wired helyzete egyaltalan nem meglepo, es nem is egyedulallo. Egy nemzetkozi trendrol van szo, ami az USA-ban mar evekkel ezelott lezajlott. Az ottani befektetok mar akkor realizaltak, hogy a magazinokban valo reklamozas kozel sem rejteget magaban annyi potencialt, mint az online hirdetes, es ez tobbek kozt a peldanyszam-csokkenesre vezetheto vissza. (Az Indexen pont tegnap jelent meg egy kimutatas a hazai magazinvasarlasi szokasok megvaltozasarol.)
Patrick Garrat annak idejen irt egy cikket, “Paper Trails” cimmel, amiben szepen elmagyarazta a jelenseg okait. O elsosorban videojatek-magazinokkal foglalkozott az irasban, de a Wired esete szinten ehhez hasonlo: az olvasok technologia-orientalt kozegben mozognak, akik a formatumnal elobbre valonak tartjak a frissesseget es a hozzaferes kenyelmet.
A Wired esete egyebkent kivalo analizishez biztosit taptalajt a nyomtatott es online sajto kozti kulonbsegek es hasonlosagok kidomboritasahoz – hirtelen nem is tudnek olyan magazint mondani, ami a ketfele formatum dacara ennyire egyseges kepet adna a felepitest tekintve. Eleg csak a hirek szerkesztesere, a cikkek stilusara es a tipografiara gondolni – a nyomtatott Wired nagyobbik fele szinte pont olyan, mint egy online magazin: rovid, tomor cikkek, lenyegre toro megfogalmazas jellemzik. (A Ray Kurtzweil eleterol, a mesterseges intelligenciaval kapcsolatos fejtegeteseirol es a napi 250 vitaminjarol szolo irasok persze ott is tobb oldalon terulnek el.)
Uvolto ellentet feszul meg az online es az offline sajto biztositotta lehetosegek kozt, es akozott, hogy ezzel mennyire lehetseges elni egyik vagy masik formatum eseteben. Az online oldalak eseteben technikailag biztositva lenne a szabadsag, de nem tudnak elni vele. Hiaba, hogy nem fogy el a papir a karakterek alol, beillesztheto lenne akar 30 db A4-es kep, de nem kell hasznalhato meretu kepeket sem keresni a kismeretu illusztraciokhoz sem (az 1:1 arany nyomtatasban ocsmanyul nez ki), de a formai kovetelmenyekhez megis kenytelenek ragaszkodni, hogy az allandoan valtozo tartalom ellenere az olvaso mindig otthonosan tudjon mozogni a site-on. Elvileg megoldhato lenne a 2 meter szeles, 30 centi magas magazin is, amit oldalra lehetne gorgetni, de ettol a layouttol mindenki sirogorcsot kapna.
Amit az egyik medium ki tudna hasznalni, ott pont az az elony nem ervenyesulhet… and vice versa.
Ami meg kellemetlen disszonancia: a cikkek/ismertetok hossza az online sajtoban pont az eltero olvasasi szokasok miatt rovidebb (ti. szinte senki nem akar monitorrol hosszabb szoveget olvasni – mi ertelme tehat a korlatlan karakterszamnak, ha senki nem ragja at magat rajta, hanem tovabbkattint?), es a masik, fontosabb problema, hogy kepernyorol olvasva erezhetoen csokken a szovegertesi kepesseg. Ennek szerintem az lehet az oka, hogy amikor magazint/konyvet olvasol, akkor nemcsak az olvasott szoveg rogzul, hanem egyfajta vizualis lenyomat is: tarsitani tudsz egy oldaldesignt, egy grafikat, egy, az oldalon elfoglalt poziciot az adott szoveghez, ami megkonnyiti a visszaidezeset, tehat jobban rogzul, mint egy sablon-layout szerint elhelyezett szoveg.
A Wired velemenyem szerint az a magazin, ahol az ujsag tartalma, valamint az online szekcioba felpakolt hirek es cikkek tokeletesen kiegeszitik egymast, abszolut egyseges kepet formalnak. Nem mondom, hogy ez, es csakis ez lehet az optimalis megoldas: a masik kedvencem, az angol Future Publishing EDGE magazinja a weboldalukra a friss, jatekiparral kapcsolatos hireket toltik fel, valamint nemi kivonatot a nyomtatott lapbol is, de abszolut atlathato elrendezesben, a magazin ellenben a stilusos art designra epitkezo, tartalmas, tomor gyonyor. Funkcionalitas + szepseg, eszreveheto a kulonbseg, de igy egyutt alkotnak egeszet.
Hogy barmelyik medium elobbrevalo lenne a masiknal, azt nem allitanam, nekem mindketto a maga elonyei miatt kedves – egyet mondhatok csak biztosra: sajnalni fogom, amikor eltunnek a nyomtatott magazinok, marpedig ez holtbiztosan bekovetkezik elobb vagy utobb. Ennek racionalis alapja lofasz sincs, csak a vegytiszta romantika es atavizmus taplalja.