Tartalomszolgáltatás vagy halál

“Szerintem ez a szlogen (…) mutatja azt az eltökéltséget, amit én szeretnék ebbe a történetbe belevinni. Másrészt pedig azt, hogy ezt a viccet, amit Indexnek hívnak, kibaszott komolyan gondoljuk.”

– részlet Uj Péter beszédéből

Péntek este volt az Index 10 éves születésnapi ünnepsége. Mint egykori kolléga, én is részt vettem a mulatságon és, ahogy már tőlem megszokhattuk, videóztam is. Ebből adnék közre egy apró, kimondottan nem teljeskörű felvételt.

A születésnapi buli fő attrakciója a vállalati videó vetítése volt, senki nem látta a végeredményt addig azokon a személyeken kívül, akik konkrétan készítették, így igazi meglepetés volt mindenki számára. Az én videómban ugyan nem látszik a közönség reakciója, de a vetítés alatt hátrafordultam és néztem az arcokat. Kivétel nélkül sugárzott mindenki. (Én is.)

Tökéletes, szuper ajándék volt a vállalat dolgozóinak és egykori munkatársainak.

Én tényleg azt gondolom, hogy a magyar vállalati kultúrában és korpo-rét érzésében teljesen egyedülálló az Index. Ilyen szintű összhang a kollégák között, ennyire egy húron pendülés, a humornak az a foka, amikor a sok kicsi együtt még nagyobbra képes, tényleg példás a vállalat történelemben.

A buliban egyébként nagyon jól éreztem magam, az idő, mint középiskolában az alig várt osztálykirándulás, gyorsan elrepült.

10 éves az Index.hu Zrt.

Függöny.

83 hozzászólás

nev

ezt a fingóverseny előtt, vagy után mondta. szerintem már ausztriában is elképzelhetetlen, hogy vezető (!) sajtótermék főszerkesztője (!) a címlapon vezércikként (!) fingóversenyt hirdessen. ez európában nagyjából sehol sem képzelhető el, szerintem már bulgáriában és romániában sem. ez nagyjából az iskolaújságban poén.

a komoly kiadók mostanság arra törekednek, hogy az eladható (minőségi), és az eladható (nem minőségi) termékeket elválasszák egymástól. a komolytalanok meg arra, hogy ezeket összekeverjék. lehet, hogy uj péter komolyan gondolja, de ettől még komolytalan.

suematra

A beszéd utolsó soraira nem emlészel? Szerepelt benne a torta, meg a mókus szavak, kombinálva kurva nagy jelzőkkel. Idézni akartam, erre elfelejtettem. Ütős, rövid mondatokból állt.

Stöki

Úristen.
Nem is tudom, hirtelen melyiket tegyem le, a piát vagy a CS-t.

Anim

emberi nagyon a videó, nem az látszik, mint sok másik helyen, hogy megfeszülnek a dolgozók, hogy a legpattentebbek és legelegánsabbak legyenek mindenkinél, mer ha nem felakassza magát az iroda mennyezeti lámpájára

nev

@sue
remek gondolat lehetett, ha rögtön el is felejtetted. :-( és csak ez maradt meg: “mókus”, “torta” és a “kurva nagy” jelzők. a vaterán kaphatóak a pajtás újság, és a hahota magazin korábbi számai. “kurva nagy” poénok vannak benne. :-)

Lemúr Miki

Az Index lehet egy szenzációhajhász fércmű, a korrektorok lajhárok, Uj Péter pedig egy álművelt, képzetlen okostojás, de a vérmókus akkor is odabasz. Ez a legjobb, legeszelősebb vállalati himnusz a világon.

susie

Valami ilyesmi volt: Basszátok meg, ne menjetek még sehova, lesz torta is, kurva nagy, mókussal!

pist

“nev, szar az élet mi? Itt ülsz az európai eszméiddel, és az ilyen pöcsfejek, mint Uj Péter, meg én, aratják a babért.”

alie

“várjatok bazmeg, van még torta is bazmeg, kibaszott mókussal.”

Chriss

nev: mit jelent a minőségi tartalom? Azt, hogy a nagy tőke megtámogatja pénzzel, és azt írhatod le amit ők akarnak? A világ már kurvára de nem erre tart. Telített a piac rendesen, de milyen médiumokkal? Mindenki mást akar mutatni mint ami. Senki nem akar laza lenni, maximum műmájer. Az meg szerintem nem pálya.

Anim

én a tutorial oldalamat próbálnám lazává tenni, de nem jönnek rá elég laza kommentelő :)

http://www.supertutorial.hu/

ez nem reklám, tényleg nem, csak pont témába vág, meg ha it sok a laza, akkor jöhetnétek :)

suematra

“várjatok bazmeg, van még torta is bazmeg, kibaszott nagy mókussal bazmeg.”
így volt, vicces volt, és kész.

nev

@angelday
azt nem tudom, hogy uj péter mostanában miféle babért arat.
szerintem semmilyet. számomra a kultúra állampolgárként (civilként) fontos, és nem újságíróként. nem savanyú a szőlő. mondtam már: matematikus féle mesterségem van, és különösebben nem érdekel, hogy az interneten ki az ász.

engem ez a sztori például úgy érdekel: vannak környezetfüggő, meg környezetfüggetlen grammatikák. a politika meg úgy, hogy van olyan szöveg, ami inkább balról, és van, ami jobbról reguláris. és ezeknek elég különböző a célközönsége.

azt tudom, hogy vannak írások, amik környezetfüggetlenek. ezek önmagukban is megállják a helyüket, különféle nyelvekre fordítva is érdekesek, értékesek, úgy vannak megírva. ez a valódi kontent. és vannak írások, amik meg mindig kapaszkodnek valakibe, vagy valamibe. kell hozzá: alien, handras, ujpeter, oroszpéter, wángmester, stb. ez nem a kontent, hanem kontextus. te a kontextust írod meg, és nem tolsz semmi eredetit. (a hahota 72 ma nem számít eredetinek.) magyarul: az untermann szerepét töltöd be a cirkuszban, ami egy remek szerep. a baj csak az: akikbe kapaszkodsz azok egyike se artista. ebben a közegben nincs akrobata, nincs ugró.

de ezzel nem akarok senkit se megbántani. nem mondom azt, hogy mit tudom én orosz péter, vagy alien nem tehetséegsek. biztos van olyan szerep, amiben azok lehetnének. de ha azt gondolják arról, amit *most* csinálnak, hogy: forradaloooom, szenzációóó, produkcióóó, akkor biztosan nem azok. ha azt gondolják, hogy az életben sok furcsa dolgot kell csinálni, folyamatosan kell próbálkozni, kísérletezni, akkor az teljesen rendben van.

azt állítom, hogy ez a cirkusz nincs jól összerakva. nem jól csinálja a cirkuszigazgató. különbséget kell tenni a forradalmi, és az átmeneti között. te meg azt mondod: de az igazgató nem jól csinálja, hanem szuper jól. és amit csinál az nem forradalom, hanem szuper forradaloooom. oké.

erre mondom azt, hogy nagyon sok ember ebbe a közegbe ezért nem lép be. és ez a tehetségek kárára megy. és persze az is igaz, hogy nagyon sok ember meg pont ezért lép be. és ez a tehetségesek malmára hajtja a vizet. azaz folyamatos a kontraszelekcióóóóó.

mp33portal

@Anim: És gondolom az oldalad címoldalán szereplő TÁMOGATÁS nevű cikk sen reklám csupán kereskedelmi jellegű cikk :D

mocskos dzsonni

nev, nev, nev…

ember, miert ilyen savanyu a szolo? mi bant? ontsd ki lelkedet. kontextuson kivul vagy belul. nezd barataom, az index olyan amilyen, sokszor jo, sokszor rossz (AD irhatnal errol is egy vitainditot), de az egy csapat ember, akik osszeraknak valamit es masik, meg nagyobb csomo ember olvassa. es 10. eve mar, amit a maguk modjan meg is unnepeltek. tudod, en olyan helyrol szabadultam most eppen, ahol a korporet indulo olyan volt bazmeg, hogy Kim Dzsong Il atomrobbantasa kutya fasza hozza kepest. hagyjuk meg hat nekik az elvezetet, unnepeljek magukat. (szvsz ha nem lenne index, azert a magyar internetes “kultura” is szegenyebb lenne, ismerjuk el).

nev

ugyanazt ragozom persze. amiről beszélek az a neokon paradigma. egy lapnak elvben két bevételi forrása van: marketing (reklám) és a lapeladása. amikor a marketing bevételek dominálnak, akkor az a visszirány, amikor az eladás, akkor halad a lap előre. az akkor progesszív.

amikor foglalkoztat egy csomó gazdasági elemzőt, akinek a cikkeit megveszik. amikor a kulturális rovat tele van szépírókkal. ez az aranykor. különben a gyerekeknek kell csinálni kövessed a nesquick nyuszit című marketing izét, és ebből kell pénzt csinálni. meg abból, hogy molnár anikó csak a pénzért szexel kérdőjel. de már én is unom.

aki nem érti baszki, hogy a lapkiadás nem csak marketingről szól, hanem eladásról is, az vagy kommunista (legyen minden ingyen, és van egy network, ami hirdeti ezt a világforradalmat), vagy egyszerűen még nem jutott eszébe, hogy a kulturális termék éppen olyan jószág, mint minden egyéb. a cikk (article) az lehet újságcikk, meg iparcikk is. és a média is ipar valójában. de nem ragozom ezt tovább.

mocskos dzsonni

nev, te kevered a dolgokat. itt az index.hu-rol van szo, ami hirportal elsorban, masodsorban pedig bulvarba hajlo ujsagiras. ennyi. ettol sokkal tobbet azert nem kell elvarni. itt nem aranyba martott pennaju szepirok internetes megjelenesi feluleterol van szo, hanem kokemeny uzleti erdekbol publikalt verrol es pinarol. miert itt varod el a fizetos gazdasagi elemzeseket, he?

wut

ha ez most az a környezet volna, nyomnék nev-re egy unfollow-t

nemnem, már rég nyomtam volna

nemis, sosem nyomtam volna follow-t

amúgy a video fasza, tök jó, hogy hagyod dumálni a népet, kicsit olyan, mintha ott lettem volna.

Orosz Péter

@nev: nem mondom azt, hogy mit tudom én orosz péter, vagy alien nem tehetséegsek. biztos van olyan szerep, amiben azok lehetnének. de ha azt gondolják arról, amit most csinálnak, hogy: forradaloooom, szenzációóó, produkcióóó, akkor biztosan nem azok.

Hol és mikor állítottam a jelenlegi munkámról, hogy „forradaloooom, szenzációóó, produkcióóó”? Egyáltalán nem emlékszem, hogy ilyet mondtam volna, már csak azért is, mert indokolatlan lenne.

(Amennnyiben bio-diótermesztő névrokonomról van szó, úgy a kérdés természetesen tárgytalan.)

Anim

én csak annyit akartam mondani, hogy az én tutoriál oldalamon lehet nyugodtan lazán irkálni, mintha csak az index 10. évét ünneplő bulijáról jöttetek volna, de ezt így elfelejtettem szépen kifejteni fentebb

Anim

egyébként az index vagy anvi vagy a többi nagy blogger igazán írhatna a magyar tutorial oldalakról egyszer egy cikket, de komolyan, ilyet még sohasem írtak a nagyok, én kicsi vagyok, én hiába írnám meg, az nem olyan lenne

Anim

Az utolsó mondatod vissza zökkentet a valóságba. Ma valahogy elfelejtkeztem erről, pedig nekem is ez a tapasztalatom. :)

wice

nev: oszinte reszvetem, igazan kenyelmetlen lehet az a kibaszott hosszu nyars a seggedben. mennyel, aztan szamold a verebeket, v mittomen, amit csinalni szoktal matematikuskent, azt meg bizd ra az indexre es a piacra, h mennyire akar europai ertelemben profi lenni. ha a vermokusos deathrock vallalati himnusztol, meg a permanens bazmegolastol kevesebben nezik majd az oldalt, akkor elmondhatjuk, h a piac negativan ertekelte a hozzaallasukat, ez esetben nehany ev mulva vagy up is ott fog bazsalyogni szmokingban, frissen borotvalva, hatranyalt seroval es eltartott kisujjal fogott pezsgospoharral az ujsagirobalon, vagy levaltjak, vagy bedol az egesz index. amennyiben a mokus/bazmeg dolognak nem lesz negativ kovetkezmenye, akkor meg nem. ez ilyen egyszeru.

mp33portal

@Anim Én is íyrtam egyszer a blogomba valami fenomenálisat, le se szartak, de mikor kiraktqam egy ukrán tinilány punciját 6szrorosára emelkedett a látogatottság :D …. Azóta rakom ki mindennap ukrán tinilányok testrészeit…. Nem mond hogy egy tutorial oldalt az nem dobna fel? :D

mocskos dzsonni

nev,

azert az ordit am, hogy matematikus vagy es nem marketinges:

“egy lapnak elvben két bevételi forrása van: marketing (reklám) és a lapeladása. amikor a marketing bevételek dominálnak, akkor az a visszirány, amikor az eladás, akkor halad a lap előre. az akkor progesszív.”

tudod a marketing nem azt jelenti, hogy hirdetnek a lapomban, kibasazott idiota villogo bannerek basszak ki a szememet. az nem marketing. az csak siman ELADASa a pixeleimnek a szovegem felett (vagy a papir egy darabja, amit berbeadok a nalam hirdetoknek). a vermokus viszont resze a marketingnek, UP resze a marketingnek, a laza deathmetal resze a marketingnek, ez a post AD-tol resze a marketingnek acelbol, hogy fogyjon a lapombol tobb (kattintsanak a kibaszott idiota villogo bannerekre megtobben, mert utana kapom a pizt). teccik erteni? forditva vagy bekotve baratom::)

mocskos dzsonni

en most itten konkretice hogyan lettem mocskos dzsonnibol mp33portal??

mocskos dzsonni

most meg vissza dzsoni…a reggeli adatbazis-hiba meg ugylatszik erezteti hatasat :)

_alesi_

“amiről beszélek az a neokon paradigma” – na ezert jarok en ide, hat hol hall az ember ilyen szep kifejezeseket?

nev: fogd a furdogatyit, allj be a zuhany ala es lazulj el a lakasban es/vagy erkelyen. A távolságot, mint üveggolyót, megkapod, óriás
leszel, csak hunyd le kis szemed….

nev

OP,
angelday állította. ő mindent, és mindenkit így állít be. ő egy igazi untermann. mivel a cirkuszban nincsenek akrobaták (az igazgató nem szerződtetett ilyeneket) ezért az untermann a hózentrógeres bohócot is fel akarja emelni. meg még az alma kereskedőt is fel akarja. az igazgató urat is. aki arra jár mindenkit. ez a cirkusz nincs jól összerakva. kívülről ez látszik.

Anim

aszem nev azt akarja mondani, hogy a bulvárt, és az index néha provokatív stílusát, nagyon, de nagyon nem szereti, rosszul van tőle,szívből utálja

azt szeretné, ha ebben a világban a komoly stílusú híroldalak érdemelnének index szintű pénzt, látogatottságot, ismertséget

és a galxis jövője szempontjából nem tartja helyesnek ezt az irányt, mert majd bukáshoz vezet :)

wice

Anim: ugy erted, megsemmisul a vilagegyetem? szerintem legyunk optimistak, szerencses esetben csak a mi galaxisunk fog megsemmisulni.

ekkerjoz

Rájöttem, hogy enervált billentyűzet-koptatónak a legrosszabb lenni a világon. Még az indiai pária csatornatisztító munkás is feljöhet néha levegőt venni, de a mélymocsok multicégek érzelmileg mellőzött, viszont agyilag sukárrá pallérozott elméi szeretnek tartósan elmerülni az indexféle netmédia mocsarában.
Nem csoda, ha bármilyen _up, vagy szily fotó, netán írás leveri róluk az ékszíjat.
Valahogy azok a vegák jutottak eszembe, akik irtóznak a húsevéstől, mégis állandóan kommentelnek bármilyen gasztroblogra, és osztják a szerzőt, meg a hitet.
Rettenet.

nev

@Anim,
csak azt mondom, hogy a kettőt (az eladhatót, és az eladhatatlant) érdemes lenne különválasztani. alternatív index címlap. vagy valami hasonló. mindezt azért, hogy a jövőben a minőségi tartalmat el lehessen adni. magát a lapot, vagy csak egy szerző cikkeit, vagy egy cikksorozatot, vagy csak egy cikket.

de persze lehet ingyenes lap is. az offline világban is van plázamagazin. és az tök jó. de abban nincs komoly gazdasági, és kulturális rovat.

up elképzelése köztudottan az, hogy ezt a kettőt össze kell keverni. egy értelmes elemzés mellé oda kell tenni az ő fingóversenyét. és ez mekkora királyság. de ez a vita itt nem fog eldőlni.

Anim

nev, elméletileg helyes amit mondasz szerintem, de gyakorlatban számukra így eladható a dolog, így keresnek vele pénzt, és amíg nem lesz más, aki megtudja előzni őket az általad mondott stratégiával, addig valószínűleg nem is fognak változtatni, így voltaképpen felesleges sokszor elmondani a meglátásodat, mert nincs hatással azokra akiken gyakorlatban múlna az irány

wice

nev elemzeseirol a kovetkezo urban legend jut eszembe:

brit tudosok kimutattak, hogy a dongo aerodinamikailag alkalmatlan a repulesre. szerencsejukre a dongok errol mit sem tudnak.

nev

@wice
hahota 78. komolyan. ott vannak ilyenek. neked is megvan?

wice

nev: persze. pont az az erdekes, h ahhoz kepest, milyen regi vicc ez, es h meg a gyerekek szamara is tok nyilvanvalo volt, miert vicces, te megis kepes vagy eloadni lenyegeben ugyanezt, halalosan komolyan.

nev

@wice
nem gondolom, hogy a bulvár médiának nem volna szabad működnie, és mégis működik. azt gondolom, hogy amíg a reklámbevételek gyorsabban növekednek, mint a lapcsoport egésze, addig érdemes az ingyenességre törekedni. tovább nem érdemes. feltéve, hogy a dologból üzletet akarsz csinálni. (én például ezekből a kommentekből nem akarok). ennek semmi köze a brit tudósokhoz, és a dongókhoz. a másik meg, hogy kurvára nem csak az számít, hogy mi van az operabálban. (persze lehet, hogy ez egy hülyeség.) na csá.

wice

nev: akkor most nezd meg szepen, mit irtal az elso kommentedben. azon sirsz, h szerinted “már ausztriában is elképzelhetetlen, hogy vezető (!) sajtótermék főszerkesztője (!) a címlapon vezércikként (!) fingóversenyt hirdessen”, igy, telebaszva felkialtojelekkel. meg h mi a komoly, meg mi a komolytalan, es hogy is csinaljak a komoly kiadok.

azt ertsd meg, h kurvara lenyegtelen, mi hol kepzelheto el szerinted, meg az is, h mi a komoly meg mi nem. az index az egy ilyen lap, ahol ez belefer. ha a tulajdonos majd ugy erzi, h serulnek az erdekei, akkor majd odalep. addig viszont up-ek azt csinalnak, ami nekik tetszik, es csak magadat rohogteted ki a profetai hevuleteddel, ahogy itt megprobalsz rendet vagni koztuk, mert egy sotlan balfasz vagy. na csa.

Anim

aszem kiegyenlítem az első két helyezett eredményét már csak -1 a lemaradás :)

agocsadam

emlékszem hogy amikor komolyabban elindult az internetes közösségSÉG (irc, kezdeti blogok), voltak hasonlóan ésszerűtlen levlista meg site-viták.

akkor én is nyomattam. 16 voltam és meg voltam győződve róla hogy pár év múlva nem lesz többé ilyen.

és mégis.

a.

torvald

másnak is feltűnt, hogy uj péter rocksztárnak képzeli magát?

kínzó kérdés: vajon pukkasztgatja még az öregeinket a kommer népszabiban rossz műdumákkal egyes szám harmadik személyben?

ez a csávó csak szerintem nem menő?

nev

@agocsadam
folyamatosan alakult ez a közeg. usenet – geocities – blospot – twitter. a maga idejében mind fontos volt, és ma a twitter a fontos.

na szóval. angelday húzzál bele abba kurva versenybe, mert úgy látom meccsnull van. és ha jól számolom már csak 15h van a média hungária kezdetéig, azaz a verseny befejeztéig. addig sem köpök a tányérodba, meg utána sem fogok, becs’szó. nem játszom tovább a don quijote-t. te se legyél sancho panza, ne kövess vakon senkit se.

arra buzdítok mindenkit: kövesd angelday-t. follow angelday. seguir angelday.

Anim

aki angira (angelday) szavaz beléphet az orosi dojoba és akár megküzdhet a legerősebb harcossal is, egyébként komolyan mondom :)

igazi proli

a nev vitahoz: az nem baj, ha up eload valamit ami rendkivul primitiv, vulgaris es a diszno is elpirul tole. Demokraciaban ez nem tilos, sot a sok panelproli delutani merevreszegsegenek koszonhetoen meg meno is, kifizetodo. Az a baj, ha az Index es up ugy csinalnak, mintha komoly hiteles lapot szerkesztenenek. Kozben egy hibaktol es hazugsagoktol hemzsego lapot szerkesztenek, “szakertoi” irasokat hoznak le tele hulyesegekkel. A Blikk ehhez kepest egy hiteles lap, szorakoztat es nem torekszik arra, hogy angolrol leforditson egy tudomanyos vagy gazdasagi cikket es azt lehozza, eleg neki a Gyozike reggelije. Es nem is az indexnek kene magat rendbetennie, es a disznolkodast elvalasztania a minosegtol, hanem letre kene jonnie egy szinvonalasabb lapnak, ami mellett az Index meg a panelproli elott is nyilvanvaloan egy vicc lenne. Jobb lenne az index is ha lenne konkurencia, de pont azt irta Bede is, hogy nincs.
Teljesen megertem nevet, irritalo az, ha kopcos tehetsegtelen kocauszo Michael Phelpskent unnepli magat, annal csak az szomorubb, hogy nincs Michael Phelpsunk, a kocauszo kihivo nelkul nyert.

igazi proli

az indexben viszont tenyleg jo a hangulat, ami onmagaban egy nagyon jo dolog, termekeny a kozeg, bla-bla-bla

igazi proli

az indexben viszont tenyleg jo a hangulat, ami onmagaban egy nagyon jo dolog, termekeny a kozeg, bla-bla-bla

wice

igazi proli: nemtom honnan veszed, h az index “komoly, hiteles lap” akar lenni. ha zavar a komoly cikkek, a bulvar, meg a netto okorkodes kevereke, van hova menned, ott az origo pl. igaz, annak aztan se ize, se buze, de a te elvarasaidnak biztos jobban megfelel. azt meg ugye nem gondolod komolyan, h a plastik egy bejegyzesehez kuldott kommented hatasara up majd a fejere csap, “teeeeenyleg, meg kene komolyodnunk!”, aztan jol rendet vag az indexben?

wice

jozsi, de ugy konkretan mit “probaltal” es miert? az index attol index, h ez a sok marhasag belefer. ha megprobalna “megkomolyodni”, az mar egy masik palya lenne, amin siman elverne az origo a telekomos hatszelevel. arrol nem beszelve, mennyit veszitenenk mi, akik az internetto ota kovetjuk a cuccot. nezd meg, mi lett a magyar naracsbol, amiota megprobalt megkomolyodni. neha, altalaban hosszabb vonatut elott megveszek egy-egy szamot, de a cikkek nagy reszet nehany bekezdes utan atugrom, annyira unalmas az egesz, aztan gyorsan eloveszem a hvg-t, mert ilyen tipusu komoly cikkekekben ok sokkal jobbak.

igazi proli

wice,
esetleg olvasd el amit “en” irtam, se azt nem irtam, hogy meg akarom oket valtoztatni, se azt, hogy az zavar bennuk, hogy ilyenek. for a change…

wice

igazi proli: aha, tehat ha azzal kezdesz egy mondatot, h “az a baj, hogy…”, azt nem ugy kell erteni, h a … zavar, hanem ugy, hogy nem zavar. tiszta sor. azt meg tovabbra sem latom, hol csinal ugy az index, mintha “komoly, hiteles lap” lenne.

igazi proli

igy van jol latod. De ertelmezni nem tudsz. A lenyeget leirtam, hogy nem az indexnek kell magat megvaltoztatnia MAGATOL, hanem a konkurencianak kene rakenyszeritenie ot, mint a demokraciakban szokas. Ebbol kovetkezik az ami nalad kimaradt.
Komoly hiteles lapnak azaltal probal latszani, hogy tenyeket es szakvelemenyeket kozol hirek es velemenyek formajaban. Hibakkal.

klarky

Azt nem lehetne, hogy szólsz, hogy a címlapról vegyék le azokat az ocsmány képeket amik a videókat promótálják?

Egyszerűen hányok tőle, félve nyitom meg az index.hu-t.

(bocs ha volt róla szó, most nem volt időm végigpörgetni a hozzászólásokat)

sdfg

józsi,

leszóltak fentről, és meg kellett cenzúrázni a videót? ki kellett vágni spéder és nobilis bill gates-i, buzdító szavait… hm.

r u one of them?