WWDC bemelegítés

Erőteljes az Apple buzzing kevesebb, mint két héttel az idei WWDC (Worldwide Developers Conference) előtt. A szokásos helyen tartják meg, San Franciscoban a Moscone Centerben, ahova, ha Isten is úgy akarja, egyszer kimegyek és beszívom az ottani emberek izzadtságbűzét, mint a nyári buszon (hagymás-pálinkás furiböfi a hetes buszon megvan?). A konferencián idén már áprilisban eladtak minden jegyet egyébként.

A keynote-ot Phil Schiller tartja majd Steve távollétében 2009. június 8-án. Eredetileg az hangzott el, hogy június végén fog majd jönni, de ha jobban lenne, már nyilván ő tartaná a keynote-ot, elvégre mit számít az az egy hónap?

Sokan tippelgetnek, jajj, mi minden lesz, de ilyenkor nyugalomra intek, hiszen ez DEVELOPERS conference, azaz alapvetően a Mac platform fejlesztőinek való konferencia. Én Snow Leopardot várok (időponttal!), új iPhone-t, videósat mégpedig, illetve az új 3.0 szoftver megjelentésének időpontját.

Nem sok minden változott az eredeti, március végi megszellőztetésem óta, talán csak annyi, hogy eljutott a szerkesztőségünkbe kettő darab MOV állomány, amiket az új hardver produkált. Ezeket nem mutathatom be a nyilvánosságnak.

Az egyik videó 640×480 bontású, a másik 480×360. Ez utóbbit közvetlenül 3G-n keresztül küldték, 3 mega hosszú, a nagyobb 10mb. Mindkettő videó meglepően jó minőségű, nem Cycorder framedrop-os szoftveres szemét, 30fps, ahogy kell, odarakták magukat az Apple fiúk. Lesz hozzá egy kis “trimmer” cucc, amivel a felvett anyagból max 60 másodperces részeket lehet majd egyszerűen kivágni. YouTube-re, .me-re, mailben azonnal posztolható a cucc, illetve MMS-ben (!) is küldhető az ottani szabványnak megfelelően.

Sajnos el kell szomorítanom mindenkit két dolog miatt: a videó felvételi lehetőséget csak az új telefonnal kapjuk meg. Ennek három okát látom, erősebb CPU kell hozzá, jobb kamera, illetve az Apple mondhat olyat, hogy, “aki videózni akar, vegyen új telefont magának”. A másik elszomorító dolog a magyar lokalizáció hiánya. Még nem nyomoztam le, ki a felelős érte, mindenesetre elkeserítő, hogy nem kapjuk meg a 3.0-val.

Szeretném újra hangsúlyozni, hogy az Apple ingyen adja (a Touch-osok kivételével) a szoftver és feature frissítéseket. Ezt ne felejtsük el. A 2007-ben megjelent 2G telefonok is kapnak copy-paste-et, vCard-okat, mindent kapnak (MMS és videó kivételével).

Kevesebb, mint két hét múlva minden kiderül Apple faithful.

Egy fantasztikus korban élünk.

40 hozzászólás

gigi

Úristen! Nem lesz magyar nyelvű az iphone? Hívjam a mentőket?!

Ger

Nem kéne kicsit felmelegíteni ezügyben a wewantapplehungary.com kezdeményezést? Esetleg a magyar iTunes ügyében?
Bocs az offért.

Kretusz

de most komolyan! minek bármilyen szoftverből lokalizált verzió?
1., a számitástechnika nyelve az angol. (legalább azt a pár szót tanulja meg a felhasználó ami az adott programhoz kell, ha már lusta angolul tanulni)
2., magyarosítással jobb lesz a szoftver? lófaszt lesz jobb.

Ger

Pl.:
- olyan felhasználónak, aki nem a számítástechnikában tevékenykedik: könyvelő, autószerelő
- olyan szoftvereknek, ahol a tartalom nem angol, mert van olyan szakma, aminek a nemzetközi alapnyelve nem feltétlenül angol, de mégis használnak szoftvereket: orvos, órás, bizonyos gépészeti ágak
A szoftver persze nem lesz jobb, de esetleg jobban használhatóvá válik.

initram5

Az OS X, a rajta futtatot programok nyelve nálam kizárólag angol. Így szoktam meg, így szerettem meg, így szereztem rutint a programok használatában. Amikor egy Adium update-nél átáll a szoftver magyar nyelvre, addig babrálom a Preferences-t, amíg újra angol lesz rajta minden.

DE nem egy potenciális vásárlót ismerek (zömében 40 felettiek) akiknél a magyar nyelvű verzió hiánya óriási visszatartó erő. Egy eladásban érdekelt cég őket sem hagyhatja ki a játékból, főleg hogy pl. egy iPhone magyarítás szerény ismereteim szerint nem milliós tételre rúg.

Ger

A cikkben Angelday a 3.0 iPhone lokalizációt hiányolja, amit nem feltétlenül számítástechnikusok vásárolnak.
Srácok! Kicsit korszerűtlen hozzáállás ez a számítástechnikát csak az használjon, aki beszél angolul. Ha ilyen lenne a világ, még mindig corner meg hands lenne a fociban!

tothur

“Egy fantasztikus korban élünk.” Ez abban a szövegkörnyezetben elég gáz…nem értem a nagy lelkesedés okát.

Ezekszerint kapunk videófelvételi lehetőséget,meg talán beépített iránytűt,meg 3.0-át(de ez elfut a régin is,ezért nem érdemes új iPhone-t venni).

Kérdezem srácok,hogy ennyi? Emiatt érdemes megvenni a 140 x ezer forintot biztos kóstáló (Tré-s előfizu nem játszik) új készüléket?
Nagyon halkan megjegyzem,hogy a konkurens termékek 8 megapixeles felbontásnál tartanak,s már a 640×480 is kevésnek tűnik. A megosztási lehetőségek viszont bejövősek. Itt van az apple nyakán a Palm Pre,talán a Zune HD-ból is lesz valami,lépni kellene megint.

Én 1 dolgot akarok(ami a 3G-mel a legnagyobb probléma): normális akkumulátort.

(mielőtt kivégeznétek a kritikáért(biztos k*cs*g pc-s),egy macbook,egy iPhone 3G és egy shuffle 3.gen gazdája vagyok)

rog

emiatt nem érdemes. de ha pl most vennéd az első iphone-odat,akkor szólnánk hogy, stop! várj már 2 hetet…

tothur

@rog Vágom. 3G tulajként nem érzem az előrelépést,de ezt asszem részletesen leírtam.
Mindenesetre várjuk meg 8-át,hátha az apple kidob valami twice as amazing cuccost.

rog

de ha meg annyival jobb lenne, akkor 3g tulajként lennél szomorú hogy most vehetsz egy újat, pedig még ez se régi ;)
(de én kiváncsi vagyok már a palmra is,- ugye együtt érkeznek – végre kiderül hogy akkor most a füstje vagy a lángja..)

gigi

Aki iphone-t vesz az már feltehetően ült számítógép előtt. Aki ült számítógép előtt annak a kezeléshez szükséges alap kifejezések nem jelenthetnek problémát. Végül is angol nyelvről van szó, nem ógörögről.

Zila

@gigi: Sok olyan ember van aki világ életében magyar nyelvű operációs rendszert, szövegszerkesztőt és böngészőt használt. Angolul nem tud, de telefont/okostelefont használna ha az is magyarul szólna hozzá. Nem mindenki kocka…

Ger

gigi: egy ellenpélda a Skype. Nagyon sokan használják, meglepő módon számítógép előtt ülve. Sikerének egyik titka, hogy gyorsan lokalizálták. Csak a családomat nézve ötször annyian használjuk azóta, hogy magyar.

gigi

Nos, biztosan mindenkinek igaza van én mégis úgy érzem, hogy ez olyan, mint a: “Nem nézem meg az X filmet, mert nincs hozzá magyar szinkron.” “Nem veszem meg Y telefont, mert nincs rajta magyar nyelvű menü.”
Elsősorban a magyarok nyelvi képzettségével illetve az ezen a téren “nem akarással” van gondom. Nem várom el azt, hogy mindenki tökéletesen beszéljen 2-3 nyelven, de a jelenlegi állapot siralmas. Ne mondja senki, hogy olyan bonyolult az a néhány angol szó és kifejezés, ami a gépek és kütyük kezeléséhez szükséges. Ha a videón a play gomb megvan, akkor ez is sikerülni fog ;-D

Ger

Arról van szó, hogy a felhasználói élmény része a nyelvi lokalizáció. Itt el kell különíteni azokat a termékeket, amelyek elsősorban termékek és másodsorban számítástechnikát heasználó termékek ill. a számítástechnikai termékeket. Nem tudom most hirtelen jobban megfogalmazni, de két sarkított példa talán rávilágít:
Az első körbe sorolom az ötéveseknek tervezett játékokat, ahol az élmény megköveteli, hogy a karakter hangja kedves és aranyos legyen, továbbá a finn gyereknek azt mondja, hogy jaulupukki, a magyarnak mikulás/télapó, az orosznak meg gyedmaróz. Nem várhatod el, hogy csak azért, mert számítógépen játszik vele, csak angolul (merazaszámtecnyelve) dumcsizzon.
A második körbe sorolom pl. valamely assembler-t, ahol aztán tényleg zavarna, ha azt írná ki a gép, hogy bogártalanítás.
Mindig lesz egy határvonal a két csoport között, de törekedni kell annak kitolása (lokalizáció javára) érdekében.
A magyar nyelvi képzettség valóban siralmas. Ennek három okát látom:
- van egy komplett generáció, aki nem tanult nyelvet, csak tanították neki (oroszosok).
- nehéz eldönteni, hogy német vagy angol legyen az elsőszámú idegen nyelv. Erősnek érzem a németes hagyományt
- nyelvi elszigeteltség (ragozás, szókincs, stb.)

ironyice

Nekem is van több ismerősöm aki azért nem vett 3g-t, mert abban nincs magyar nyelv. Hát legyen az ő gondjuk, az Apple meg nagyon gáz, hogy erre nem képes…

Dewla: olvastam a cikket, nálam ugyanez a helyzet áll fent, de video miatt nem fogom lecserélni az alig 1 éves telefont. Szerintem a Trénél nem lesz olyan hamar ez kapható. Még lenyúznak a 3g-ről 100 bőrt, és majd utána bedobják az újat 2 évre 48 ezerért.

Muhadnagy

Nekem az a véleményem, illetve mondhatnám azt is hogy az iphone ikonjai ódákat zengnek a funkciójukról. Én, aki ott votl aug 22-én éjjel 2-kor a mom parkban és megvettem a telót, majd másnap kómásan mentem dolgozni, és a melóhelyen a kollégám látva hogy milyen állat, azonnal elment és vett egyet 23-a délután. Másnap a főnököm is vett. Rá 1 hónapra még egy kollégám vett. Most ott járunk hogy 6 emberből 4 iphone-al rendelkezik, DE a másik két kollégám nem veszi meg mert nincs benne magyar, pedig tudnak angolul is. Nem értem őket, na mind1 :)

Adrian

eljutott a szerkesztőségünkbe kettő darab MOV állomány, amiket az új hardver produkált.

Jozsi, uj hardver=van ismerosod aki mar kezbefogta az uj iphonet, vagy sima 3G-re gondoltal?

Infy

Ha kapható lesz a Trémobilnál az új szifon akkor én befizetek rá. Remélem visszatérnek külsőleg az 1stgen hátlapjához… nem tudom mennyire befolyásolja az aluhátlap az térerősséget GSM/3G + GPS szinten, de az a műanyag dolog nem tetszik.

kapcy

a hátlap gumiszerű lesz, ezt olvastam valahol, ha jól emlékszem.

ami még fontos: minden gps sw-gyártó készül a navigációval. tessék autós szifon tartókat behozni az országba, mindenkinek az kell majd. további előny, hogy az éjszakai arcok nem törik majd fel a kocsimat ha látják, hogy nem garmin, hanem szifon tartó van a kocsiban ;)

misi

kb. harmadkézi infó, hogy steve már nem jön vissza. pletykaszinten kezelendő, persze.

balint

@initram5
“Egy eladásban érdekelt cég őket sem hagyhatja ki a játékból, főleg hogy pl. egy iPhone magyarítás szerény ismereteim szerint nem milliós tételre rúg.”

Itt pontosítanék egy kicsit. A nem milliós tételre rúg az csak olyan tekintetben állja meg a helyét, ha dollárban gondolkodunk. Forintban ugyanis jópár milkát felemészt egy lokalizálás (tudom, dolgoztam/dolgozok a szakmában).

Legalábbis egy színvonalas lokalizálás. Márpedig gondolom egy Apple nem engedheti meg magának a sz@rt. Persze nyilván nem az a pár milla vágná őket a földhöz, főleg, hogy a jelek szerint igencsak van rá kereslet.

A nyelvoktatás valóban elég siralmas nálunk, de én inkább úgy mondanám: a hozzáállás nem megfelelő. Az emberek igazán nem is akarnak tudni, teszem azt, angolul. Talán a mostani generáció már kezd rádöbbenni, hogy anélkül viszont nem megy semmire.

Félreértés ne essék, drága anyanyelvünk fényes páncélú lovagja vagyok. De attól még senki nem lett kevesebb, hogy több nyelvet beszélt. :D

kodiak

“Two languages in one head? No one can live at that speed! Good Lord, man, you’re asking the impossible!”

rog

az is érdekes, hogy milyen kevés nokiát látni angol nyelvre átállítva.

ellenben a gumiszerű hátlap jippi! az enyém ezüst színű hátlapja 1 év után, kb úgy néz ki mint valaki a nasca-vonalak pontos mását akarta volna felvinni rá.. (nem sikerült neki egyébbként)

Dewla

Szifon tartót már gyárt a HR. Azt rá lehet tenni tapadókorongtól kezdve mindenre. Speedshopban (http://www.speedshop.hu) lehet körbe nézni. Persze majdnem 5000 Ft körüli összeg iPhone formájú műanyag darabért eléggé lehúzás, de cserébe patentül fogja a telcsit. 3G-hez is lehet kapni, tehát nagy valószínűséggel jó lesz az újhoz is.

Én is matt gumi-szerűbb hátlapot vízionálok!

k

Hat én kiváncsi vagyok mi lesz, de a videó felvétel azért jó lenne. (Nem mintha nem tudnék élni nélküle…)

DnP

rog: Nekem masfel eves, es karcmentes (Normal tokmentes hasznalat). Ha nem tudsz vigyazni ra akkor hasznalj alkatelt…

Angel: Uj cuccot eloben is lattad, vagy csak a fileokat kaptad meg? Handrastol jott? :) Elszolta magat valamelyik blogon…

rog

most olvasom csak hogy a pre meg szinkronizál iTunes-szal. az milyen már?

Realty master

Az valóban érdekes lenne, ha lenne egy iphone konkurens, ami tudja használni az itunes sync-et, de ez valószínűleg finoman meg lesz akadályozva az apple részéről.

2.

Jailbreak után nem tudom, mit tudnak kínálni, de abszolút nem érzem, hogy új telefont kéne most vennem :)